Dunántúli Napló, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-11 / 238. szám

IVAf*Ld 1962. OKTÓBER 1L * A idláq. minden táj áról A hosszú élet titka — a házasság G. Pichelaurinak, az orvostudo- mdnyok doktorának véleménye szerint Grúziában a hosszú életű embereknek az a jellemző sajá­tosságuk, hogy csaknem vala­mennyien családosak és ötven­nyolcvan. éve házasságban élnek. Grúziában jelenleg körülbelül hatvankettőezer re tehető a nyolc­van éves és ennél idősebb embe­rek száma. Közülük 2100-an már Túljutottak a 100. életévükön. A nagy életkort megért emberek között kétszer annyi a nő, mint a férfi. Pichelaurin véleménye szerint figyelemre méltó a hosszúéletü gruziai emberek táplálkozási rend­szere. Általában naponta 3-4-szer esznek, meghatározott órában, de sohasem annyit, hogy megterhel­jék a gyomrukat. Ételeiket hús­ból, zöldségből, tejtermékből ké­szítik. Bőven fogyasztanak gru+ z.iai babot kukoricalisztből ké­szült ételeket, sajtot, aludttejet. Áz öregek táplálkozásának jelleg­zetessége 'az erős fűszerek fo­gyasztása, ami fokozza az étvá­gyat és ízletesebbé teszi az étele­ket. Ndpi táplálékukban jelentős helyet foglal el a gyümölcs és a méz. Válóokok Detroitban Elena Groze asszony válókeresetet adott be, mert férje egeszségtanár s a bacilusoktól télve, soha nem akarta megcsó­kolni. A bíróság a férj hibájából kimondta a válást. * Az Egyesült Államokbeli Aikon- ban Henry Hasper azért adott be válókeresetet, mert ifjú neje es­ténként a legkülönbözőbb krémek­kel kente be az arcát és a legha­tározottabban tiltakozott, ha a fér­je meg akra csókolni, mondván hogy leszedi arcáról a krémeket, A sajnálatra méltó férj kerese­tének a bíróság helyt adott. Meghalt az eszpresszó-kávé feltalálója A napokban 66 éves korában Milánóban elhunyt Giovanni Gag- gia. volt kávéházi pincér. A nagy­közönség alig ismerte, noha ő volt az eszpresszó-kávé feltalálója. Gaggia eszpresszója révén több­szörös milliomos lett. Hajnövesztőszert vagy parókát? Miután a rendkívül magasra nőtt férfiak és nők szövetségbe tömö­rültek különleges érdekejk védel­mében, legutóbb Nyugat-Német- országban a kopaszok is követték a német példát. Úgy látszik, en­nek a szövetségnek a megalakulá­sánál is közrejátszottak az anyagi tényezők. A kopaszok új klubjá­nak elnöke ugyanis felkérte a bonni egészségügyi minisztériu­mot. hoc,/ a negyven éven aluli férfiaknál betegségként kezeljék a kopaszságot és kötelezzék a beteg- biztosító intézetet, adjon hajnö- vesztöszert vagy parókát a kapa- szoknak. A szakállklrály Bordeauxb.an versenyt rendez­tek : kinek van a leghosszabb sza­kálla? A győztes Francois Meuii pier lett. Amikor a díjkiosztás után megkérdezték, hogyan növesztett ekkora szakállt fgy felelt: — Tizenhat lányom van. Mikor mehetnék borotválkozni, amikor a fürdőszoba állandóan foglalt? Jemen segítséget kér a békeszeretö országoktól ? Szaud-arábiai és Jordániái csapatok harcolnak Jemenben Re 'iüöszerencsétlenség Brnóban Fraget (MTI) Szerdán délelőtt a Kassa, Pozsony, Bmo, Prága útvona­lon közlekedő személyszállító repülőgép a bmói repülőtér közelében leszállás közben le­zuhant. A szerencsétlenség következ­tében nyolc utas és a három tagú személyzet életét vesz­tette, harmincegy utas pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Kairó (TASZSZ). Szanaaból Kairóba érkezett értesülések szerint kedden egész nap folytak a harcok a jemeni kormánycsapatok és a zsoldos alakulatok között, ame lyeket Szaud-Arábia és Jordá­nia csapatai támogatnak. El­keseredett harcok folytak Szaada város közelében, ahol a szaud-arábiai és jordániai csa­patok igyekeztek mélyebben behatolni Jemen területére. A szanaai rádió jelentése szerint a zsoldos csapatok nagy vesz­teségeket szenvedtek. Sok olyan jemeni, aki a harcok kezdetén a szaud-arábiai és jordániai csapatok oldalán vett részt, átállt a kormánycsapa­tokhoz. Sajtójelentések beszámolnak arról, hogy szaud-arábiai piló­ták, akik nemrég átrepültek az Egyesült Arab Köztáreaság te­rületére, kijelentették, hogy a szaud-arábiai hatóságok óva­tosságból most már ameri kai pilóták által vezetett Dakota­mintájú repülőgépeken szállít­ják a fegyvereket a jemeni határra. Szaud király amerikai repülőgépeken és autókon in­dított el egy fegyverszállít­mányt Jemen északi határai felé. A lapok kiemelik, hogy ezt az akciót Szaud király fia, Haled irányította. Az Afcher Saa című kairói hetilap a jemeni eseményeket kommentálva ezt írja: „nem kétséges, hogy Szaud király­nak és Husszeinnek a Jemeni Arab Köztársaság éllen irá­nyuló agresszív lépései mögött az Egyesült Államok és Ang' lia húzódik meg. E két ország megad mindennemű katonai se gítséget a jemeni forradalmi kormány megdöntése céljából”. A fenti lapjelentéssel függ össze a MEN középkeleti hír- ügynökség tudósítójának jelen tése arról a nyilatkozatról, amelyet Szanaaban Bajdanitól, a Jemeni Köztársaság minisz­terelnök-helyettesétől kapott Hajdani kijelentette, hogy „a jemeni forradalmi kormány felhívta az angol kormány fi­gyelmét arra a komoly hely­zetre, amely Jemen és az adeni terület határán alakult ki”. A miniszterelnök-helyettes meg­vádolta az adeni angol ható­ságokat azzal, hogy fegyvere­ket és lőszereket küldtek Bej- han emirátus szultánjának az­zal a megbízással, hogy jut­tassa titokban jemeni terület­re. Bajdani követelte, hogy az angol hatóságok hagyjanak fel az effajta aknamunkával, az angol ügyvivőnek pedig kije­lentette: „a jemeni kormány az ország ellen irányuló ag­ressziónak fogja tekintem, ha az adeni reakciós körök bármi nemű támogatást nyújtanak a köztársasági kormány ellensé­Súlyos vasúti szerencsétlenség Lengyelországban ( zásra. Ezen a vágányom szÁÍ kilométeres sebességgel szín-/ tón nemzetközi gyorsvonat kö-í zeledett, amely béLesizaladt a három kocsiba. Az összeütkö-j zés következtében a Varsóból! jövő vonat öt kocsija ugyani csak kisiklott. összesen teháij tizenhat kocsi siklott ki ) A két vonat nagy sebessége miatt az összeütközés roppan ty nagy erejű volt. A kocsik ösz-l szelapultak, felborultak és a. töltésről lecsúsztak. Volt olyant vasúti kocsi, amelyből csaló hidegvágóval lehetett kiszedi» az embereket. A szerda esti jelentések szert rint 32 utas meghalt, 62 pedig) sebesülten fekszik az ország különböző kórházaiban. 11 A párizsi autószalon újdonságai Párizs, (MTI). Párizsban megnyílt az idei autószalon, amelyen a nyugat- európai és az amerikai gyárt­A szocialista országok hadseregeinek díszszemléje Szczecinben Varsó (MTI). A varsói szerződés tagálla­mai fegyveres erőinek had­gyakorlatai után október 9-én Szczecin lengyel kikötőváros­ban a szovjet hadsereg, az NDK nemzeti néphadserege és a lengyel hadsereg egységei díszszemlét tartottak. A dísz­szemlén mejelentek: A. A. Grecsko, a varsói szerződés­hez tartozó országok egyesí­tett fegyveres erőinek főpa­Letartóztatták Gbenye volt kongói belügyminisztert Leopoldville (MTI) A kongói kormány rendele­tére a rendőrség szerdán dél­előtt a leopoldvilleri repülőté­ren letartóztatta Christophe Gbenye volt kongói külügymi­nisztert, — jelenti az AP. — A kongói hatóságok az utóbbi napokban több volt minisztert, képviselőt és szenátort tartóz­tattak le azzal az ürüggyel, hogy részt vettek egy összees­rancsnoka, a Szovjetunió mar- sallja, a lengyel hadsereg kép­viselői, valamint a varsói szer­ződéshez tartozó országok több hadseregének küldöttségei. A felsorakozott csapatok és a több ezris 'ómeg előtt Marian Spychalski, lengyel nemzet- védelmi miniszter mondott beszédet. A miniszter rámutatott: a világ szabad népei sohasem engedik meg, hogy az Egye­sült Államok alávaló céljait egy Kuba-ellenes fegyveres agresszió eszközeivel elérje. Ugyanúgy nem tűrhetjük és nem is tűrjük, hogy Nyugat- Berlin szabadságának állítóla­gos védelmében fokozzák az európai feszültséget és meg­próbálják fenntartani ebben a városban a NATO hídfőállását az NDK, Csehszlovákia, Len­gyelország, a Szovjetunió és a többi szocialista ország elleni agresszió céljaira. Spychalski a továbbiakban a német revansizmus törekvé­seiről és a francia—német „tengely”-ről beszélt, majd ki­jelentette: az imperialisták Milyen lesz a labdarugó-válogatott összeállítása? Albert sem játszhat vasárnap Szerdán délelőtt az MTST sajtó­tájékoztatóján Baróti Lajos labda­rúgó szövetségi kapitány a jugo­szláv válogatott elleni előkészüle­tekről és a várható csapatössze­állításról beszélt. Hangsúlyozta, hogy eredetileg a „chilei” csapatot szerette volna a pályára küldeni a Népstadionban déli szomszédaink ellen de Gro­A Baranya megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat 4 O K O K E R értesíti tisztelt vevőkörét, hogy Carol's m att az áruk adás szünetel a következők szerint: Műtrágya, növényvédőszer. rézgálic, állati tápszer: OKTÓBER 10-TÖL 15-IG. Gépalkatrész, gördülő csapágyak, műszaki áruk OKTÓBER 15-TÖL 31-IG. Szeráru, hengereltáru, szerfás vasalás, csatornázási anyag, cső és vasváz NOVEMBER 1-TÖL 7-IG. Védő- és munkaruházat, len-, kenderáruk, lószerszám NOVEMBER 15-TŰL 20-IG Mezőgazdasági gép NOVEMBER 20-TÖL 30-IG. ' gépalkatrész-leltár alatt a sürgős alkatrész-igényeket a Tolna megyei AGROKER tolnai telepe elégíti ki stcs visszavonulása. Sándor Játé- kon kívülisége és sérülések miatt erre nem lesz mód. Sáros! ugyan­is hosszabb hetekre harcképtelen, őt Sóvári helyettesíti, Tichyről kedden derült ki» hogy nem vál­lalhatja a játékot és Albert sze­replése is kétséges még. Mindent figyelembe véve, kétféle variá­cióra gondol Baróti Lajos, első­sorban a csatársorban, A várható összeállítást tehát így gondolja: S^entmihályi — Mátrai, Mészöly, Sóvári — Solymosi, Sipos — Bene Göröcs, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. Ha Albert .sem játszhatna, Ma­hos lenne a középcsatár és ebben az esetben Farkassal töltené be a balökszekötő helyét, míg a jobb­szélső Bene, vagy RáKTosi lenne, elsősorban taktikai célzattal. A következőkben kifejtette hogy a B csapat tulajdonképpen az olimpiára képzett együttes, és bár még ebben sok változás lehet, nagyjából a gerincet alkotja. A jugoszlávok ellen szereplő együt­tes még felerősíthető, pl. Naggyal, , Farkassal, Benével, sőt másokkal j is — mivel az ellenkező hírekké1 1 szemben az UEFA-tól származó értesülés szerint azok ß labdarú­gók, akik a világbajnoki selejtező mérkőzésen játszottak, nem ve­hetnek részt az olimpián. A B válogatott összeállítása va­sárnapra: Géléi — Novák Kürtösi, Szepesi, — Perecsi, Palotai — Molnár 2, Nógrádi, Bödör, Komora, Szim- csák 1. Az utánpótlás válogatott így áll fel Banja-Lukában: Szarka — Káposzta, Marosi, Sán­dor — Laczkó (Tatabánya), Soós — Kalmár Laczkó (MTK), Men- czel, Kuharszki, Tótlí £. Baróti Lajosnak az A válogatott mérkőzéssel kapcsolatban az a vé­leménye, hogy abban az esetben, ha az ,,cserének” számítana, nem szerepelteti Grosicsot — akinek ez bucsúzása volna a közönségtől — mert későbbi esetleges kapws* sérülés esetén nagy gondba ke­rülhetne. Ha azonban a jugoszlá­vok belemennek abba, hogy Gro- sics rövid szereplése ne számít­son cserének, akkor a 85-szörös válogatott kapus véd majd pár percet. Ellenkező esetben az MLSZ elnöksége nevében és a válogatott csapat nevében vesz­nek búcsút Grosicstól, a mérkő­zés megkezdése előtt. A jugoszlávok ellen készülő ma­gyar labdarúgó válogatott kere­tek tagjai szerdán délután két­kapus edzőmérkőzésen szerepel­tek. Az A csapat a Kőbányai úton 2500 néző előtt a Ganz MAVAG-gal látezott. A-válogatott—Ganz MÁ- VAG 5:0 (1:0). Góllövők: Machos és Göröcs (2—2), Bene. A mérkőzés után Albert Flórián bejelentette a szövetségi kapitány­nak, hogy még mindig nem érzi magát teljesen egészségesnek, ezért nem vállalja a vasárnapi já­tékot. Baróti Lajos Albert helyére Farkast hívta meg a válogatottba, s az összeállítással kapcsolatban közölte, hogy arra csak pénteken kerül sor. Valószínűnek látszik azonban, hogy a jugoszlávok el­len Bene, Göröcs Machos, Rákosi. Fenyvesi dr. összeállítású ötös­fogat kezd. * Idő járásjelentés Várható időjárás csütörtök es­tig: folytatódik az Időnként felhő», párás de csapadékmentes és az évszakhoz képest napközben gny- he idő. A szél általában gyenge keleti, holnap néhány helyen nap­közben eléri a mérsékelt fokoza­tot. A legalacsonyabb mérséklet értéke 3—7 fok Között, a talai mentén néhány mélyebb fekvésű helyen gyenge fagy; a nappali felmelegedés holnap eléri a 19—33 fokot. politikája nem reális, mert minden távlattól megfosztva még esélye sincs a sikerre. Er­re a szocialista tábor a bizto­síték, mely a Szovjetunióval az élén kellő erővel rendelke­zik ahhoz, hogy bármilyen agresszort elsöpörjön a föld színéről. A mostani hadgyakorlat — mondotta Spychalski — bebi­zonyította, hogy hadseregeink harckészültsége magas fokon áll, hogy az egyesített fegyve­res erők színvonala állandóan emelkedik és megközelíti már a világ legjobb hadserege, a szovjet hadsereg színvonalát, hogy ezek az erők éjjel-nappal a harctéri viszonyokhoz közel­álló, igen nehéz körülmények között is úgy működnek, mint egyetlen összeforrott szerve­zet A beszéd után pompás dísz­szemle következett. A nézőket elkápráztatták a felvonuló korszerű harci eszközök: a szovjet rakétasorozatvetők, az NDK nemzeti néphadseregé­nek korszerű légvédelmi ágyúi, a lengyel rakéták és mindezek felett a hangsebes­ségnél gyorsabban száguldó vadászgépek és bombázók. mányok mellett a Skoda és n Wartburg kocsik képviselik a. szocialista országok autógyár­tását. A kiállított 300 fajta sae- személykocsi között kevés az új típus, annál több a tökéle­tesítés az eddigi típusokon. A' Renault-gyár például önmű­ködő sebességváltószeikrényt mutat be. A vásárlók az olcsó, csekély fogyasztású kocsikat keresik, s ebben a kategóriában a leg­erősebb a verseny. A Ford- gyár két új kocsival tört be az európai közös piac-ra, a Nyugat-Németországban elő­állított Taunus — 1300-zal és az Angliában készülő Cortina- val. Mindkettő veszélyes ver­senytársa a francia és az olasz kiskocsiknak, a Volkswagen­nek és az új nyugat-német Opel-Kadetnak az idei szalon egyik legtetszetősebb kiskocsi­jának. Az erős versengés dacára, az árak a nagytrösztök kölcsönös megegyezése alapján a már is­mert típusoknál is általában 3—5 százalékkal emelkedtek. A nagy luxusautók mesés ősz- szegekbe kerülnék. A Rolls- Royce-gyár Fantom-ja csekély 35 000 dollár. A sznobok azon­ban nem ezt keresők. Az igazi eleganciát ma egy 1910-ből való motoros hintó jelenti. A 40—50 éves múzeumi tárgyak kifényesítve, újrafestve ott sora koznak a Chevrodet-gyár leg­újabb terméke, a turbó-moto­ros Dodge-Turbo-Dart mellett. A turbó-motoros gépkocsi 200 lóerős, 180 kilométeres sebes­séggel is mindössze 12—13 li­ter üzemanyagot fogyaszt, Közlemények A ROMANTIKUS OPERÁKTÓL A ZENEDRAMAIG ctmrrvei tart előadást október pénteken este T óraikor Oldal Gá­bor, a „Hanglemezbarátdk köny­ve” írója Pécs város Művelődöd Házában (Déryné u. 1*.), hangle- mezbemutatóval. Belépés díjtalan. * Találtak 4 kerékpárt, 1 pénztár­cát pénzzel. 1 esőkabátot, 1 szem­üveget, i böröndöt. 1 tükröt, 1 ak­tatáskát, 2 szódásüveget. A fenti tárgyakat az igazolt tulajdonos át­veheti a városi és járási rendőr­kapitányságon, Pécs, Kilián Gy. tv S. II. an. 82, ss. Azonnal! belépéssel férfi és nfti segédmunkásokat, kubikosokat alkalmaz az ÉM te Álla­mi Építőipari Vállalat Pécs. Rákóczi út 56 sz. Jelentke­zés a vállalat munkaügyi osztályán. Olcsóbb lett az öntiiltfém csillárl Keresse fel a szaküzleteket és tekintse meg a széles választékot. MárOO,-—Fl-értis vásárolhat fémcsillárt! Áramszünet Áramszünet leas 13-áfl 7-től 14 óráig nagyfeszültségű berendezés karbantartása miatt az alábbi te­rületen: Deák F. a.-, Buzsáki I, n.j Karancs u.; Pécsváradl országút; Tolbuhtn út mindkét oldalán, Meszes telep. Szabolcsfalu, Felső­telep. Hősök tere, Fehérhegy; va­lamint A/l. laktanya egész terüle- *én, Megnyílt Mohácson a Pécsi Tempó Ksz, FELVEVŐ HELYE Könyvkötészeti, papírfeldol­gozóipari, fehérnemű — és szőnyegjavítási munkák ké­szítése. —- Mohács, Dózsa György utca 16 szánk gednek. Ha folytatódnak a pro­vokációk és továbbra is be­avatkoznak Jemen belső ügyei­be, s továbbra is angol csapa­tokat vonnak össze az ország határain, akkor ä jemeni kor­mány kénytelen, lesz katonai segítséget kérni a békeszerető országoktól”. El Aini, a Jemeni Arab Köz­társaság külügyminisztere, aki ez idő szerint New Yorkban tartózkodik, kijelentette a MEN hírügynökség tudósítójá­nak, hogy Jemen sohasem fog beavatkozni más ország bel- ügyeibe, de senki sem követel­heti, hogy mondjon le a forra­dalomról, amely megnyitotta a haladás útját a nép előtt. Ha a külföldi államok beavat­kozása Jemen belső ügyeibe nem szűnik meg — figyelmez­tetett a miniszter — a köztár­sasági kormány megtesz min­den szükséges intézkedést a haza és a forradalom megvé­désére, így például az ENSZ- hez és az Arab Ligához fog ÍaiwIiiItm Varsó, (MTU. A Varsótól mintegy ISO ki­lométernyire fekvő Piotrteow város közelében október 9-én este súlyos vasúti szerencsét^ j lenség történt. Az illetékes lengyel szervek a szerencsétlenség okainak pontos ismerete * hiányában í Varsóban szerdán estig sem­miféle hivatalos közleményt nem adtak ki és így csupán a helyszínre siető lengyel újság­írók jelentései alapján rajzo­lódnak ki a szerencsétlenség körülmény«. A Varsó félé tartó nemzet­közi gyorsvonat 11 kocsija — feltehetően símrepedés miatt — kisiklott A vagonok közül három átcsúszott egy sínéLága­küvésben, amelynek célja Kívu tartomány egyesítése Dél-Ka- tangával Gbenye szerdai letar­tóztatása része a nemzeti pár­tok tömbjének tagjai, a Kongó területi egységéért síkraszálló politikusok ellen indított had­járatnak, Gbenye az Egyesült Államok ból érkezett vissza Leopold vil- le-be. Ellene hivatalosan vá­dat még nem emeltek. Horváth László art»- «Jegy*#, ... . — < . r jí —. — — c sütörtökön, ofcMber M-én da. 4 órakor a Vasas n-1 temető­be».

Next

/
Oldalképek
Tartalom