Dunántúli Napló, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-02 / 230. szám

4 ivmo 196Í, OHIO** EK 2. Külföldi hírek BLED A nyolcadak nap)« Jugoszlá­viában tartósodé Leonyid Brezsnyev vasárnap Tito elnök kíséretében Szlovéniába érke­zett. A vendégek először meg­tekintették a híres cseppkő­barlangot. Utána Ljubljanába, Szlovénia fővárosába utaztak. CONSTANTA A magyar parlamenti kül­döttség, amely Vass Istvánná, az országgyűlés alelnökének vezetésével a Román Népköz­társaságban tartózkodik, hét­főn országjáró kőrútjának ötö­dik napján Constantába, Ro­mánia legnagyobb kikötőváro­sába látogatott el. Ellátogattak Mamaiába és Eforiába is. NEW YORK Hétfőn New Yorkiba érkezett Ben Bellának, az Algériai De­mokratikus és Népi Köztársa- •ág miniszterelnökének távira­ta, amelyben kéri, hogy ve­gyék fel Algériát az ENSZ-be. BELGRAD Jugoszlávia és Románia kor­mányküldöttsége vasárnap Belgrádban jegyzőkönyvet irt alá a Vaskapunál létesítendő vizier őmürendszer építésének előkészületeiről. MOSZKVA Vasárnap a Szovjet Hadse­reg Központi Múzeumában ki­állítás nyűt a magyar fegy­veres erők napja aJkalmáixSL A nagy kiállítási anyag hiteles képet ad a szocialista Magyar- ország fagy ve»«a erőinek di­csőséges történetéről, bőséges fényképanyag illusztrálja a varsói szerződéshez tartozó országok hadseregeinek hnfcer- nactonalista barátságát. ÚJDELHI A Himalája egyik völgyében földasuszamlá* vágta ei több mint 2500 indiai és tibeti mun­kás útját. Repülőgépről pró­báltak élelmiszert ét gyógy­szert ledobni s völgybe rekedt embereknek, s rossz időjárási viszonyok azonban gátolják az utánpótlást és a mentést. Kö­rülbelül ötvewen már életüket vesztették. BRÜSSZEL Brüsszel közelében vasár­napra virradó éjszaka 250 traktor torlaszolta el az utat. Több mint 1500 gazdálkodó és mezőgazdasági munkás tünte­tett a rendkívül rossz megél­hetési körülmények miatt. PRETORIA A pretoriai központi börtön 6! halálra ítélt foglya megpró­bált kitömi. Az összetűzés so­rán három fogoly meghalt, öten a börtön őrei közül meg­sebesültek és kórházba kerül­tek. A vizsgálat megindult. Ezüst Telstar — kis hibával í (Folytatás az 1. oldalról) nünket: nem kívánnak be­avatkozni Magyarország bel- ügyeibe. Ami az Etgysiilt Államokat illeti, világosan megmondot­tuk és most isimét megmond­juk, hogy hajlandók vagyunk neki segíteni a hivatalos kap­csolatunkban fennálló zsákut­cából való kikerülésben, — hogy az ő szavaikkal éljek — de valamiféle nyomás alatt és jogtalan feltételek alapján nincs lehetőség a tárgyalásra. Mi igazán ráérünk. Az idő ne­künk dolgozik. Ennek a kétszínű politiká­nak a szomorú és sajnálatos tapasztalatai, amelyek az állam közä kapcsolatok bizonyos vo­nalán is észlelhetők, rávilágí­tanak egy általánosabb és sok­kal jelentősebb problémára: a különböző társadalmi rendsze­rekben élő és különböző törté­nelmi háttérrel rendelkező nemzetek békés egymás mel­lett élése alapelved kialakítá­sának szükségességére. A bizalom légkörének meg­teremtése érdekében ki k«U küszöbölni mindenféle ket­tős játékot és érvényre kell juttatni az együttélés elvei­nek következetes megtartását A következetesség hiányai, ami egyes nyugati politikusok részéről sok válságos helyzet­ben megnyilvánul, több tekin­tetben veszélyezteti az ered­ményes haladást Péter János ezután hangoz­tatta, hogy a nyugati hatalmak készsége a békés egymás mel­lett élésre meggyőzőbb lenne, ha ők maguk ésszerű javasla­tokat tennének a vitás problé­mák megoldására, akár vá- kezdeményezésiükrőil, akár vá­laszul a más kormányok által tett javaslatokra. Péter János hangsúlyozta: • magyar delegáció szeretné remélni, hogy a Szovjetunió­nak a jelenlegi ülésszakon beterejsztett kezdeményezé­sei új és termékeny lehetősé­geket teremtenek az általá­nos és teljes leszerelésről újrakezdődő tárgyalásokhoz. Miután sok delegáció üdvözöl­te a nyolc semleges hatalom javaslatait az összes nukleáris fegyverkísérletek beszüntetésé re, remény lehet arra, hogy a meggyőző érvek hatására a nyugati hatalmak elfogadják azokat a sürgető megegyezés alapjául. Kijelentette, hogy a* ENSZ-ben az utóbbi időben kétségtelenül némi javulás mu tatkozik az általános légkör és a nemzetközi kapcsolatok ala­kítása tekintetében. Az ENSZ működésének ja­vulása bizonyos mértégik ab­ban is mutatkozik, ahogyan a Magyarország elleni hideghá­borús támadás kísérletét fo­gadták a közgyűlésen. A közgyűlés összetételén kí­vül a javulás főforrása bizo­nyára abban rejlik, hogy a Magyarország életéről szóló meggyőző hírek ellensúlyoz­zák az ellenünk kitalált ko­rábbi rágalmakat. —-■ Sok olyan delegátus van ebben a teremben, akiknek nagy tapasztalata van kor­mányzási, államvezetési ügyek ben — mondotta Péter János. — így megértenek engem, ami kor azt mondom: olyan ered­ményeket, amilyenekkel ma Magyarország rendelkezik, nem lehet elérni a nép nagy tömegeinek teljes részvétele és támogatása nélkül. Jélenleg a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt új kongresszu­sára készül. A kongresszus összefoglalja majd az eddig el­ért eredményeket és az egész 1 néppel megtanácskozza 8 to- ; vábbi fejlődés terveit. így te-! hát az eddiginél is jobb hírek í érkeznek majd a magyaror­szági tényleges helyzetről. A nemzetközi politikái ille­tően a kongresszus előkészí­tésének irányelvei kimond- ják: a magyar külpolitikát a , békés egymás mellett élés elve vezérli. Még bensőségesebb viszonyra i törekszünk azokkal az orszá- 5 gokkal, amelyekkel kapcsola- ; taink barátiak; barátivá akar- \ juk fejleszteni kapcsalatainkat} azokkal az országokkal, airte- > lyekkel viszonyunk normális í és korrekt; amelyekkel pedig' rém kielégítő, vagy rossz a í viszonyunk, normális kapcso-> latokra törekszünk. Ezeknek a konstruktív kül­politikai céloknak a megvaló­sításában a közgyűlés mostani ülésszaka sokait segíthet dele­gációnknak — mondta Péter j János, aki befejezésül üdvözöl-' te a közgyűlés elnökét, meg-' választása alkalmából és azt a reményét fejezte ki, hogy az elnök működése hozzájárul majd a nemzetközi kapcsola­tok megerősödéséhez.-sm* A [emeni kormány együümiködést kíván teremteni az EAK-kal Aden-Kairó. Az AFP közlése szerint a szanaai rádió ismertette azo­kat az újabb intézkedéseket, amelyek a jemeni helyzet kon­szolidálását célozzák. Eszerint a köztársasági tanács teljha­talmat adott Szalai tábornok­nak a közélet teljes átszerve­zésére és egy .demokratikus rendszer vezetésére”. A minisztertanács vasárnap ülést tartott és több kineve- i zésről döntött. Ezenkívül több I határozatot hoztak a közeQá- , tás és a gazdasági élet meg- . j javítására. Az AP tájékoztatása szerint Adenben nyilatkozott Moha­med Szaid Kubati, Jemen be­vándorlásügyi minisztere, nyi­latkozatában megvilágította a jemeni köztársasági kormány céljait Hangsúlyozta, hogy együttműködést kívánnak te­remteni az Egyesült Arab Köz társasággal. Az ország életé­nek kialakításában az Egye­sült Arab Köztársaság beren­dezkedését veszik például, ' alkalmazva a helyi viszo­nyokra. • Kubati nem zárta M annak lehetőségét, hogy a megdöntött királyság hívei megpróbálják visszaszerezni hatalmukat és trónra ültetni Hasszán heree­get. Hangoztatta azonban, hogy ez a tervük nem fog sikerül­ni és „Hasszánra halál vár", ha Jemen földjére teszi a Iá- i bát. Végiül kifejezte reményét, I hogy Aden kiszakad az angol 1 uralom alól és egyesül Jemen­nel. A felkelő erők kétségtele­nül ei fognak jutni Aden.be j is — mondotta. Fájdalommal tudatjuk, tvogy ö/T. íotfmann Pálné Braunbaeh Katalin *4 éves korában rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése október 2-án. kedden fél 3 óra­kor lesz a köztemetőben. A gyászoló család. Kiváló banántermést takarítanak be az idén a kínai Kvan- \ tung tartomány állami gazda zárjaiban MTI Külföldi Képsiolgálat 1 Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, testvé­rem. anyósom, nagyreamánk es kedves rokon özy. Felhő Mihályné Pan» Anna életének Sfí évébe- elhuny-. Temetése október 4-án, kedd«! 4 órakor a köztemetdbön. * gyágaoM család Amikor néhány nappal ez előtt Johnson amerikai alelnök mély meghajlással átnyújtotta XXIII. János pápának a Vatikán bíbor­ral borított fogadótermé­ben a szokásos ajándékot, mindketten szívélyesen mosolyogtak. Amikor az­tán a pápa elolvasta az ajándék talapzatába vé­sett felírást és megmutatta Mr. Johnsonnak — elfa­gyott a mosoly és elromlott a fogadóterem hangulata. Az történt ugyanis, hogy Johnson alelnök az ameri­kai űrkutatás dicsőségére akarván emlékeztetni a Va­tikánt — ezüstből elkészít­tette a Telstar nevű ame­rikai televíziós műhold modelljét és gyönyörű ében fa talapzatra erősítve ma­gával vitte Rómába. Mielőtt elindult volna, eszébe ju­tott. hogy valamit vésetní kellene az ajándékra. Be­csöngette a titlcárát: Keres­sen valami alkalmas idéze­tet XXUl. János pápától — mondotta — és az ébenfa talapzatra csináltasson egv kis ezüst plakettet a rávé­sett mondással. A titkár meghajolt és távozott, ve­setett és Johnson magával vitte az ajándékot. A kihall gatáson XXIII. János rö pillantott a szövegre és öcs: szús arccal így szólt a mel­lette álló kamaráshoz: „Ke rém olvassa fel a szöveget az alelnök úrnak”. A kama­rás olvasni kezdeti: „Ezek a repülések bekerülnek a Kozmosz tudományának év könyveibe. Kívánjuk, hogy szolgálják a béke és az embert haladás ügvét.” — Johnson alelnök értetlenül mosolygott: „Valami baj van? Nem helyes az idé­A Icamarás élőre hajolt és suttogva mondotta: „Az idézel helyes alelnök út, de ezt a mondatot őszent.ége a két szovjet űrhajós Nyt- kolajev és Popovics legutób bi,kettős repülése alkalmá­val mondotta.'’ Johnson alelnök égre emelte szemét. A kihcllgaiás gyorsan befejeződött. A: ezüst Telstar modell pedig szemrehányóan és árván ottmaradt egy márványasz­tal sarkán ... Washington. James Meredith 29 éves ame rikai állampolgár hétfőn reggel óta a Mississippi állambeli Oxford városka egyetemének beiratkozott; hallgatója. Az egyebemre annak 114 éives fenn állása óta első ízben iratkozha­tott: be néger diák. A néger diák beiratkozását egész éjjelen át tartó, 11 órás összecsapás előzte meg, amely­ben a szövetségi rendőrség és a fajgyűlölő tömeg egyaránt veszteségeket szenvedett. Két személy életét vesztette és mintegy húszán súlyosan meg­sérültek. Reggelre a katonaságnak és a szövetségi rendőrségnek az egyetem területén sikerült helyreállítani a rendet és ek­kor Meredith szövetségi rend­őrök kíséretében éjszakai szál­lásáról az egyetemi hivatal épületébe mehetett, hogy be" iratkozzék. Az egyetem épüle­te és környéke ekkor már csa­tatérhez hasonlított Bezúzott ablakok, hét kiégett gépkocsi, szétszórt könnygáz-gránátok, kövek és téglák tanúskodtak a sok órás küzdelemről, amely az egyetem területén dúlt köszönetnyilvánítás Köszönet«* mondunk mind­azoknak, akik szeretett édes­apánk, nagyapánk, dódnagy- apánk és apósunk Kocsis Mihálj temetésén megjelenésükkel, köszönik és virágok küldésé­vel fájdalmunkat enyhíteni Igyekezték. Külön köszönetét mondunk az Orr-, Fül- Gége Klinika fönóvér és nővér mun­katársaimnak, valamint a ház lakóinak koszorúk küldéséért. A gyászoló csalid. 1 A jelek arra mutatnak, hogy Meredith beiratkozásával a zavargások még nem értek vé­get. A déli fajgyűlölők nem hajlandók belenyugodni veresé gükbe. Amikor a néger diák a tanteremben megjelent, töb­ben kiáltozni kezdték: „Néger menj haza!" Tekintettel area, hogy Mere­di th-et fenyegetésekkel halmoz ták el, az amerikai igazség- ügyminisztérium úgy döntött, & néger diákot az egyetem te­rületén rendőrök kísérik, hogy az esetleges inzultusoktól meg­védjék. Délután hírügynökségi je­lentések szerint az oxfordi faj­gyűlölők az egyetem területé­ről a belvárosba helyezték át tevékenységük központját. A város főterén négerellenes tűr. tetés tört ki és a felvonuló szövetségi rendőrséget és kato­naságot kövekkel és palackok­kal dobálták meg. Csak olajat öntött a tűzre, amikor a tömeg a katonaság soraiban négere­ket is megpillantott. A belvá­rosban minden üzletet, hivatalt és üzemet bezártak és a bejá­ratokat elbarikádozták. Az amerikai hídatengerészet helikopterei a közeli Mer,plus városából további csapaterősí­téseket szállítanak Oxfordba. Fájdalommal tudatjuk, hogy nagyon szeretett édesanya, dédanya és kedves rokon özv. Haksch József né Proháazka Klementls szeptember 30-án rövid szenve­dés után elhunyt. Temetésé október 2-án, kedden 2 órakor tessz a köztemetőben. A gyászoló család. A kubai forradalmi kormány miniszter tanácsának nyaltain Havanna (TAVASZ). A kubai forradalmi kormány minisztertanácsa rendkívüli ülést tartott és efen foglalko­zott az Egyesült A.Igmok kongresszusának közelmúltban hozott határozatával. Az ülésről nyilatkozatot ad­tak ki, amely hangoztatja, hogy Kubára a jelenlegi nem­zetközi helyzetben erős nyo­más nehezedik és,az a veszély fenyegeti, hogy fcz Egyesült Államok közvetlen fegyveres támadást intéz ellene. Közöljük Kennedy elnökkel,J az amerikai kormánnyal esi kongresszussal — hangsúlyoz­za a nyilatkozat —, hogy nem felkészületlen néppel lenne dolga, hanem egy olyan nép­pel, amely kész megvédetté minden épületet, minden tál/ palatnyi földet, hazája függeij fenségét és szuverénitását. A nyilatkozat rámutat, Egyesült Államok kongresszu­sa elfelejti, hogy megváltoztak a nemzetközi erőviszonyok, aláértékéli a kubai nép hősi elszántságát, nem veszi fi­gyelembe a Kuba iránt meg­nyilvánuló szolidaritást, n szov jet kormány meggyőző erejű nyilatkozatát, amely hangoz­tatja, hogy agresszió esetében segítséget nyújt Kubának és bármely más békeszerető or­szágnak. Az észak-amerikai politiku­sok figyelmen kívül hagyják azt a körülményt is, hogy a | Kuba ellen irányuló új fegyve - ! rés agresszió' nemcsalt Kuba területére nézve járna - kövét- ; kezményekkel, hanem ka'aszi- j rofális hatással lenne az Egyc- 1 sült Államokra nézve is. Szeretet* feleségem. édes anyám, nagyanyánk, anyósom Kábel Jánosné Bíró Júlia SS éves korai»« hosraaö saem- vedés után elhunyt. Temetáee október *-án, kedden * óra­kor lesz a pécsi köstemetóbe*». A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj. testvér, só­gor es kedves rokon Kovács János a Pécsi ftuhárati Bolt dolgozója szeptember 3ö-án 4s éves ko­rában elhunyt. Temetése ok­tóber 2-án, kedden délután S órakor lesz a szenilőrinei te­metőben. A gyáeaoló eseiád. Baute« mondunk köszönetét mindazoknak, akik ielejthetet len drága gyermekünk ifj. Tibáld Imre temetésé* megjeLentek. koszorúk és virágok küldésével vág ( bármi módon mélységes fajdalmunkat enyhíteni Igyekezték. Külön köszönetét mondunk á Pécsi Széchenyi Gimnázium te nárt testületének, tanulóifjúságának, a IV. a. osztályfőnöké­nek és osztálytársainak, a FécsJ Kórélettant Intézet '-ezeo.;. nek és dolgozóinak, a Gyermekszívbeteg Gondozó vezetőjébe1 és dolgozóinak, a Pécs városi Müvelódésj Ház táncklub veze­tőjének és tagjainak, valamint a ház és az utca lakóinak. A gyászoló család- HALÁLOZÁS. Szeretett JS édesanya, anyós őzt. Baumann Nándorné Bisitrovies Rozália ti éves korában elhunyt. Temetése j október á-án. szerdán 1 órakor I lesz a központi temetőben. A gyászoló család, ®M. Baranya aMgyri ABbmÍ Építőipar! Vállalat azonnal! belépései alkalmaz knMkosokaf Jeémtikéaée, a vállalat murikáüfyi osztályán Pées. Rákóczi út 5« SE. alatt Péter János elvtárs j as ENSZ-kösgyűlésen James Meredith hétfő reggel óta egyetemi hallgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom