Dunántúli Napló, 1962. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-14 / 215. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1988. SZEPTEMBER 14. PfiNTEK | NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM, ÁRA: 50 FILLÉR 215. SZÁM A Joiinston-szigeii utalások elsősorban az amerikai űrntazási terveket vetik vissza Csomagolják a zengőaljai exportbarackot A Szovjetunióban élénk til­takozással fogadták azt a be­jelentésit, hogy az Egyesült Ál­lamok felújítja a magaslégkö- ri nukleáris kísérleti robbantá­sokat. Jurij Marinyin, az APN hírügynökség tudományos szem leírója részletesen kommen­tálja a hírt Megállapítja, hogy az eddigi robbantás eredmé­nyeképpen az újonnan kiala­kult sugárövezet sokkal inten­zívebbnek bizonyult, mint ez várható volt, s valószínűleg sok évig fennmarad. A sors iróniája azonban úgy hozta, hogy elsősorban az amerikai űrkutatási program sínyli meg a világűr beszennyezését Az újonnan keletkezett su­gárzási övezet máris tönkre­tette három amerikai mester­séges hald híradástechnikai berendezéseit. A szputnyikok műszereit és rádiókészülékeit ugyanis napelemek táplálták, s a sugárzás következtében ezek az elemek használhatat­lanná váltak. Mi a helyzet a szovjet űrku­tatási programmal? Msztyisz- lav Keldis, a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia elnöke a Nyi- kolajev és Popovics űrhajózá­sát követő sajtóértekezleten el­mondotta, hogy a Vosztok—S. és a Vosztdk—4. felbocsátása előtt körülbelül 200 kilométer magasságban, tehát az űrhajók tervezett pályáján, megmér­ték a sugárzás szintjét, s ki­derült, hogy az amerikai rob­bantások hatása itt a legérez­hetőbb. Ez vonatkozik a Mer- cury-sorozatra is. Tehát az amerikai űrkutatási program egy része továbbra is zavarta­lanul megvalósítható, ugyanis a Mercury-űrhajók nagyjából a Vosztok-család röppályájá- nak magasságában keringe­nek. A gemini (ikrek) elnevezé­sű amerikai tervről van szó. E terv szerint két űrhajós ál­tal irányított szputnyikot bo- csátanának fel két heti időtar­tamra. Ahhoz azonban, hogy az , Ikrek” két hétig fennma­radhassanak, magasabb röppá- lyára van szükség, mint a Vosztok, vagy a Mercury pá­lyája. Ilyen magasságban cse­kélyebb a levegő fékező ellen­állása, viszont annál erősebb a halálos sugárzás,-„A gemini-szputnyikhoz nagy reményeket fűztek. Fel­adata az lett volna, hogy ki­fürkéssze a huzamosabb űruta zás lehetőségeit és kidolgozza az űrben való találkozás tech­nikáját. Mindkettőre nagy szűk sége van annak, aki embert akar küldeni a Holdra. Az el­ső gemini-szputnyikot 1964- ben akarták fellőni. Ha az új sugárzási övezet addig el nem oszlik, el kell halasztani a ge- mini-programot. Ez esetben az amerikaiaknak hosszú időre félre kell tenniük a Hold-uta­zást, pedig oly heves buzga­lommal készültek rá, hogy az oroszok előtt érjék el a Hol­dat . i; Ilyen bumeránggá vált a magaslégköri robbantás, — Most azonban ismét megkez­dik ezt a kozmikus bűncselek­ményt. A VIII. kongresszus tiszteletére Szalántán ma kezdik a vetés! Az összes talajt már előkészítették A Zengőaljai Állami Gazda­ság erdősmecskei gyümölcsösé­ben szép termést hozott az őszibarack. A szorgalmas asz- szony- és lánykezek most osz­tályozzák és válogatják a ki­tűnő ízű gyümölcsöt. A gazda­ság barackosa holdanként kb. 6 —7 mázsa termést adott A gyümölcs 80 százaléka olyan kiváló minőségű, hogy expor­tálják. Németország, Svédor­szág lakói vásárolhatják pár nap múlva azokat a szép ham­vas, pirosló őszibarackokat, melyeket most válogatnak az asszonyok. Ebben az évben mintegy 500'—600 mázsát ad­nak át a külkereskedelemnek. Míg az ügyes kezek nagy­ság szerint elszortírozzák a „Shampionokat, Sumbeanokat és Elbertákat”, addig azt is megtudjuk, hogy naponta 30 mázsát dolgoznak fel. A bel­földi fogyasztásra naponta 10— 15 mázsát tesznek félre. Tizenhét holdas mesterséges tavat létesítenek Orfűn Ütést tartott a Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága A szalántai szövetkezet szorgalmas tagsága már nem egyszer tanújelét adta, hogy élen jár a munkában. Alig ült el az elismerés kiváló si- lózásd munkájuk felett, máris újabb eredményekkel vonják magukra a figyelmet. A szö­vetkezet pártszervezete el­határozta: mozgósítja a tagsá­got a legsürgősebb feladatok megoldására és a VIII. kong­resszus tiszteletére minden ko ra őszi munkát időben elvé­geznek. A véméndiek verseny felhívását is elfogadták, az­tán nekiláttak a munkának. Először megszervezték az erőgépek két műszakban való járatását és talán ennek is köszönhető, hogy a vetéselőké szítésben lépést tudtak tarta­ni az idővel. Hat erőgépük éjjel-nappal törte a száraz földet, szántott, tárcsázott. — A feladat nagyságát csak akkor érthetjük meg igazán, ha számításba vesszük, hogy 306 hold őszi árpát és 1057 hold búzát kell elvetniök, az őszi takarmánykeverékről nem is beszélve, melynek szintén már földben a helye .A nagy terület — kivéve a kukorica- táblát (245 hold) — meghódolt már a traktorok előtt. A ve­tést tehát elkezdik és napon­ta 40 holdat végeznek el. Elő­zetes számítások szerint 40 napig vetnek. „Talpraáll“ a Szigetvári Cipőgyár Szalagrendszerben dolgozik az egész gyár A Szigetvári Cipőgyárban, ahol tízezer számra készülnek a szép, magassarkú női cipők, az év elején új technológiát, gyorsragasztási eljárást vezet­tek be. Az új, gumiszerű ra­gasztóanyag gyorsabban szá­rad, jobban köt, mint a régi, úgy hogy ez a munkafolyamat a korábbi négy percről 30—32 másodpercre csökkent. Előnye még, hogy az így készült cipők könnyebbek, hajlékonyabbak, jobb viseletűek. A gyorsragasztásra való át­térés azonban nem ment zök­kenők nélkül. Az első negyed­ben sem a mennyiségi, sem a minőségi követelményeknek nem tett eleget a gyár. Adóssá­guk 17 000 pár cipőre szaporo­dott. A második negyedévtől a kongresszusi verseny legfőbb céljául az üzem „talpraállását” határozták el. Á művezetők többet foglalkoztak a munká­sokkal, hogy megismerjék az új technológia menetét. Nyolc korszerű bőripari gépet állítot­tak munkába, többek között a- matricázógépet, talp­pré'-t. A -lyből 27 fia­tal szakmunkás ült munka­asztal mellé. A evárnak ugyan is az a törekvése, hogy néhány é-— ’'•'ifi! az üzem valameny- nyi fiatal dolgozója szakkép­zést szerezzen. A műszaki és fizikai dolgo­zók igyekezete nem maradt eredménytelen. Valamennyi adósságukat letörlesztették. Míg az év elején havonta a műszaki hibás cipők száma négyezer párra is felment, most a jóval magasabb terme­lés mellett alig haladja meg az ezer párat. De ezt még tovább akariák csökkenteni. A minő­ségi javulás egyik legfőbb bi­zonyítéka, hogy míg az első negyedben össztermelésüknek 82 százaléka volt első osztályú áru, most már 94.5 százalék, tz biztosíték arra is, hogy a jövőben exportkötelezettségü­ket is maradéktalanul telje­síteni tudják. Az idei nyári nagyjavítás után újabb műszaki intézkedé­sek bevezetésére is sor került, így például egyszerűsítették az anyagmozgatás útját. A ki­készítő és csákózó üzemrészt átszervezték futószalagszerű termelésre. így most már a gyár minden műhelyében a tér melékenyebb szalagrendszer­ben dolgoznak. A Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága tegnap délelőtt ülést tartott. Ezúttal fő napirendi pontként a ter­melőszövetkezetek jogi kép­viselete és a jogpropaganda feladatairól tárgyaltak. Meg­állapították, hogy a jól gaz­dálkodó termelőszövetkeze­teknél nincs különösebb prob­léma a törvényesség betartá­sával. Néhány visszaélés azon­ban tapasztalható: rendezés­re szorul a tagok nyilvántar­tása, nagyobb háztájit oszta­nak a megengedettnél, vagy a tsz-en kívülieknek is Utal­nak ki a közös területből. —■ Mindez abból származik, hogy az alapszabályzatot nem tart­ják be, valamint nem ismerik a különféle erre vonatkozó jogszabályokat és nem kémek felvilágosítást a jogi képvise­lőktől, csak akikor fordulnak hozzá, amikor már súlyossá válik a helyzet Mivel nem gazdaságos meg oldás, hogy minden termelő­szövetkezetnek külön jogá­sza legyen, fokozni kell a jo­gi tájékoztató, felvilágosító munkát. Télen jogászok bevo­násával hasznos lenne tájé­koztatni a könyvelőket, vala­mint színes előadásokat tar­tani a termelőszövetkezet tag­ságának jogairól és kötelessé­geiről. Eddig a múlt évben volt a legjelentősebb a jog- propaganda, amelyet a Haza­fias Népfront irányított akció- bizottságán keresztül, de a rendőri szervek is nagyban hozzájárultak a munkához. A vb. a második napiren­di pontban Baranya megye 1963. évi költségvetési keret­számát állapította meg A be­számoló megállapítja, hogy a múlt évben a költségvetést nem használták ki kellőkép­pen mindenhol. Különösen a vízgazdálkodásnál és a lakás­gazdálkodásnál volt nagyará­nyú a lemaradás. A Pénzügy­minisztérium megküldte a megye 1963. évi keretszá­mait, amelyek magukban foglalják a tanácsi hiteleket illetve fejlesztéseket is, így a költségvetés összege 341 millió 705 ezer forintot tesz ki. Ebből felújítási hite­lekre 36 milliót fordítanak. A vb. hozzájárult az orfűi 17 holdas mesterséges tó megépítéshez, amely idegen- ‘ forgalmilag is jelentős, azon­felül öntözésre illetve halte? nyésztésre is alkalmas. Növekszik a műszerexport Egyik leggyorsabban fejlődő iparágunk, a műszeripar készít menyeinek exportja is állan­dóan fokozódik. Az idén a tő­kés cégek csaknem kétszer annyi műszert rendeltek, mint Hatssásőíveneser látogató 33 vidéki külön vonat — 22 országból érkezett vendégek „Félidő*4 az Országos Mezőgazdasági Kiállításon Csütörtökön délután egy órakor volt a 64. Országos Me­zőgazdasági Kiállítás nyitva- tartásának „félideje”. Az MTI munkatársa ez alkalomból kérdéseket intézett az eddigi forgalomról, eseményekről a kiállítás rendezőihez, szakem­bereihez, akiktől az alábbi tá­jékoztatást kapta. A 64. Országos Mezőgazda- sági Kiállítást az „első félidő­ben” 650 000-en látogatták meg. Vidékről 33 különvonat érke­zett. A legnépesebb csoport Siófokról jött, ahonnan szer­dán 1380 fővel indítottak kü- lönvonatot. A kiállítás rende­zői eddig 16 000 vidéki láto­gató számára biztosítottak szállást. Nagy volt a külföldi vendég­járás is. Mezőgazdasági szak­emberek és érdeklődők 22 or­szágból keresték fel eddig a kiállítást. Többek között oszt­rák vadászok, nyugatnémet ke­reskedők, francia, belga, ame­rikai újságírók fordultak meg a vásárvárosban. Csütörtökön együttesen tekintette n.eg a ki- ólif'i'-1 22 olasz vendég, . (.á- duai autóklub tagjai, valamint hat angol szakszervezeti veze­tő. A különböző pavilonokban eddig több mint félszáz érté­kes tapasztalatcserét tartottak. Kiemelkedő eredmény a nagy­arányú könyvforgalom. A ki­állítás 12 könyvpavilonjában több mint 160 ezer forint érté­kű könyvet adtak el. A vendéglátóipar és a keres­kedelem csaknem tízmilliós forgalmat bonyolított le. A 16 vendéglő, a két termelőszövet­kezeti pavilon, a 16 borkóstoló, valamint a 60 elárusító kocsi még a nagyforgalmú vasárna­pokon is kielégítő módon látja el a vendégeket. Az első fél­időben többek között 200 000 adag meleg ételt, 250 000 pár virslit, 1Ö0 000 adag kolbászt és hurkát, ugyanannyi pecse­nyét, 900 000 pohár bort szol­gáltak fel. A hűsítő italok is jól fogynak, ezekből 250 000 üveggel adtak eL A látogatók körében különösen népszerű a Kulacs nagyvendéglő, a Má­tyás pince, a Vadásztanya és a kömlődi halászkert. Az állattenyésztők is érdekes adatokkal szolgáltak. Elmon­dották, hogy nyitás óta a két korszerű tojóházból 27 135, a szabadtéri ketrecekből 900 to­jást szállítottak el. A kiamtott tehenekből a felszállítás óta 26 000, a szeptember 1-i nyitás óta 16 200 liter telet fejtek. A kiállítás „születéskrónikája” eddig 5 kisbocit és 13 kis nyu- lat tart nyilván. Az állatok etetésére 8 vagon réti szénát, 6 vagon lucernát használtak fel. A különböző keveréktakarmányokból a szarvasmarhákkal 300, a serté­sekkel 200, a birkákkal 25, s a borjakkal 15 mázsát etettek meg, nyitás óta elfogyott 4 mázsa nyalósó is. A fővárosban folytatott köz­véleménykutatás és a vidéki különvonat-szervezések alap­ján a kiállítás második félideje is sikeresnek Ígérkezik. tavaly, s a legnagyobb vásár­lóik, a baráti országok is 28— 30 százalékkal több magyar műszert szereznek be tudomá­nyos intézményeik, üzemi la­boratóriumaik és egészség- ügyi hálózatuk számára. A műszerexporttal foglalko­zó Metrimpex Vállalathoz a közelmúltban is számos újabb megrendelés érkezett. A»» prá­gai Kovo vállalat többek kö­zött ultracentrifugát, az AÖE. I. milánói cég elektronikus műszereket, a hamburgi Lu- biens cég 30 000 petri csészét, a Metrimpex sao-paoloi kép­viselője a Panambra S. A. cég különböző textil-műszert, a belgrádi Industrie Import pe­dig több mint száz különféle elektromos műszert rendelt Az indiai orvosok közül is mind többen használják a ma­gyar műszereket. Legutóbb 32 dentaphon iunior típusú fo­gászati széket rendeltek a hiyderabadi orvosi klinika ré­szére. A vállalat egyik londoni ügyfele egyszerre nyolcmillió ampullát kért Jugoszláviába műtőasztalokat és többféle kór házi berendezést szállít a Met­rimpex. Görögországban is növekszik a kereslet a magyar elektro­mos műszerek iránt. A görög kereskedelemügyi minisztéri­um által kiírt versenypályá­zatot most rövid időn belül két alkalommal is megnyerte a magyar vállalat Rövidesen Svájcban is kipróbálják a tele­víziós szervizasztalt. — Az alexandriai egyetem gépész­mérnöki tanszékére szintén többféle magyar elektronikus műszer kerül. Mind több or­szág szakkörei érdeklődnek a MOM gyártmányú geodéz’aí műszerek iránt is. Az egyik ka nadai cégtől ez évben már a második megrendelés érkezett A közelmúltban érkezett újabb megrendelések nagy ré­szét már teljesítette is a Metrimpex-<% ^ »» Beköszöntött az igazi ősz 8—xo fokkal csökkent a hőmérséklet Egyelőre hűvös marad az idő Az Atlanti-óceán térségé­ből, illetve az Északi Sark­vidékről csütörtökön reggel érkezett hidegbetörés orszá­gosan 8—10 fokkal csökken­tette a nappali hőmérséklet szintjét Ezzel beköszöntött az igazi ősz. Az északi széllel érkezett lehűlés Észak-, Nyugat-, és Közép-Európában mindenütt érezhető. Az időszaknak nagy jából megfelelő, de az elmúlt napokhoz képest hűvös idő valószínűleg még néhány nap­ig tart hazánkban. Újabb fel­hőátvonulásokra, csendes, áz­tató esőkre számíthatunk. t I

Next

/
Oldalképek
Tartalom