Dunántúli Napló, 1962. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-05 / 182. szám
to «APtiF iset. augusbtüs A bajnokság nyitányán A rendkívül hosszúra nyúlt nyári szünet után, a tegnapi Bp. Vases'—Pécsi Dózsa mérkőzéssel megindult az 1962—63. évz labdarúgó-bajnokság. A napokban nyilvánosságra hozott bajnoki rendszer megváltoztatása előtti évadban nagy felelősség hárul a csapatokra, de külcnö* sen a vezetőkre. Bár a bajnoki rendszer átszervezése hivatalosan csak 1964. január 1-evel veszi kezdetét, de előkészítésére már ebben a szezonban sor kerül. , Az elmúlt évben kiesett Csepel .és Ózd helyére két vidéki csapat, a Szombathely és a Debre* cetli VSC került. Így a fővárosi csapatok létszáma csők” kent az NB 1-ben és a óidé* kiek erősödtek. Minden egyesület nagy súlyt fektetett az erősítésekre. Számos helyen tíznél több játékost igazoltak és hogy közülük hányán válnak be, erre majd a bajnokság ad megfelelő választ. NB I-es csapataink felkészülése is lelkiismeretes,, alapos volt. A Pécsi Dózsa, a Komlói Bányász és az újonc NB II-es PVSK is szorgalmasan készült az uj bajnoki évre. Mindhárom együttes az atm múlt szezonban nagy fegyvertényt hajtott végre és most ennek köszönheti, hogy az NB 1- ben, illetve az NB II-ben játszhat. A Pécsi Dózsa együttese az 1961—62. évi bajnokság őszi szezonjában várakozáson felül szerepelt, de a tavaszi idényben, — volt olyan időszak —i amikor a kiesésre állt. A hajrában azonban bebizonyították, hogy csak pillanatnyi megingás volt az egész és végeredményben az előkelő 8. helyen végeztek. A Roppan kupa mérkőző* sei azt mutattáki hogy ebben az évben az élvonalban játszó fővárosi csapatoknak még saját otthonukban is komolyan kelt számolniok a pécsi együttessel. A Komlói Bányász mint újonc NB 1-es csapat indult az elmúlt évi küzdelmekben és leg* fontosabb feladatának a ki* esés elkerülését tartotta. A ve* zetőség és a játékosok, lelkese* désének és akaraterejének kö* szűnhető, hogy bravúros hajrá* val kiharcolták maguknak a bentmaradást. A bajnoki nyitány előtt lengyelországi tárán vettek részti amely a csapat* keresés jegyében zajlott lei és ahogy a jelek mutatják; a «- keres túra és a jó felkészülés nagy segítséget nyújt majd az új bajnoki évben. A Pécsi VSK nagy küzdelem* ben megérdemelten lett bajnok az NB Ul-ban. Ebben a bajnoki évben jogot nyert az NB 11 nyugati csoportjában való indulásra. Az elmúlt hetek edző- mérkőzéseiből ítélve az amúgy fs NB II-es játékosokból álló csapat valószínű megállja majd a helyét a magasabb osztály* ban is. Minden új bajnoki idény meg kezdésekor rengeteg tipp es találgatás születik nemcsak a szurkolók, Hanem a vezetőségi meg a játékosok körében ts. A kedvenc csapat vajon hogyan állja meg helyét a bajnokságban? Milyen eredményeket ér majd d különböző csapatokkal szemben. Hányadik helyen végez? Nem fog-e kiesni? stb, Előre nehéz a kérdésekre elfő* gadható választ adni. Egy azon ban biztos. Amelyik csapat jól felkészült, összeszokott együtt tes, és a játékosok között a szellem is jó, meg tudja állni helyét akármilyen erős mezőnyben is. A Pécsi Dózsa-, a Komlói Bányász és az NB II-es PVSK szurkolói kíváncsian várják csapatuk szereplését az új bajnoki évben. Reméljük, sok örömben és sok szép győzelemben lesz részük és, ha a befe* jezéskor a tabellára néznek-, —» nem kell majd bosszankodniuk. FERTŐI MIKLÓS A Pécsi Dózsa sikere a bajnoki nyitányon Pécsi Dóssá—Vasas hl (0:0) Eáy Otea; M 900 aéző, vezette; Horváth Lajos. Góllövők: Dunai n.s illetve Mészöly. Pécsi Dózsa: Danika — Bandes, Kocsis, Csupák — Serédi, Halasi — Gyötrkő, Dunai I„ Opova, Dunai II., Török. Vasas: Szentmihályi — Ihász, Mészöly, Sárosé — Bundzeáik, Be- rend i — Mathesz, Kékesi, Machoe, Fankas. Pál IT. Opova indltot+a útjára a labdát, de aztán a Vasas próbálkozott támadással — eredmény nélkül. Az első helyzet Opova előtt volt, de 20 méterről mellé lőtt. Az 5. percben a pécsiek rúgták a mérkőzés első szögletét Pécs átgondolt játéka, következtében a Vasas kapkodott és nem tudott Wbonfcakoz- ni. A 17. percben Törők labdájába Ihász kézzel nyúlt, a játékvezető azonban nem látott szándékosságot. A Vasas továbbra is kapkod a játékvezető egy ízben Sárosit és Herendit szabálytalamíkodása miatt figyelmeztette. A 22. percben Csupák 25 méteres szabadrúgása alig Jutott mellé, majd a tul- ső oldalon Machos labdáját Kékesi Danikába lőtte. A Vasas átvette az irányítás*, Danisának azonban nem sok dolga volt, mert vidéki védők jól harcoltak. A 3.x percben újabb Vasas-helyzet maradt Ms maid a 41. percben Török labdáját Mészöly a göbvonalon tisztázta. A JéÜriő mboisó eseményé* Matesz kapufája jelentette, s ugyanakkor Kocsis Kékesibe rúgott, amiért figyelmeztették. A második félidőben nagyobb lendülettel játszott a Vasas, fölénybe is került, de több kihasíz- nalatlan helyzete maradt, Kocsis és Bundzsák összecsapott, mindkét játékost figyelmeztették. Kocsis szabálytalankodása miatt Machos rúgott szabadrúgást, a labdát Kékesi kapta, de öt méterről a kapufát találta e-L A játékvezető esélytelenségé miatt sok volt a szabálytalanság. A 62. percben gólhoz jutottak a pécsiek. Dana! H. csaknem a fél pályától indult el a labdával, több védőt kicselezett, s 18 méteres, váratlan lövése az elnéző Szentmfhályi mellett a bal sarokba vágódott (1:0). Nem sokkal utána Mészöly és Bundzsák helyet cserélt, s úgy látszik ez használt a Vasasnak. A 68. percben Farkas labdáját Mészöly a jobbösszekötő helyéről lőtte a jobb sarokba (1:1). Fokozódott a küzdelem, mindkét oldalon adódtak helyzetek. Pécs az eredmény tartására törekedett. s ez sikerrel járt. Meglepő eredménnyel, a Pécsi Dózsa sikerével végződött az új idény első mérkőzése. A Pécs átgondoltabb, lelkes játékával harcolta ki az egyik pontot, míg a Vasas, — főleg az első félidőben — idényejeji formát mutatott. Jók: Csupák, Serédi, a két Dunai és Török, illetve Mészöly, Sáros! és Berendii ---------S zínvonalas versenyek az úszó- csapatbajnokság első napi küzdelmeiben A pécsiek két új megyei csúcsot úsztak. — „Egy érdekes határozat” Lengyel ifjúsági válogatott— Baranya válogatott 6,5:3,5 ▲ btefcózóspart pécsi hívei »agy1 várakozással tekintettek a nemzetközi birkózó találkozó elé. Sajnos « legtöbb súlycsoportban a találkozó nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mert több mérkőzés dulakodásból és akció szegénységből állti Zavarólag hatott a verseny menetére, hogy a lengyel vendégek szabadfogású versenyre készültek, míg a helyiek kötött fogásé birkózást vártak. Végül is kötöttfogásban került sor a versenyre, emiatt több lengyel versenyző néhány esetben szabadfogású megoldásokat kísérelt meg. Három kérdés — három felelet A tegnapi Budapesti Vasas—Pécsi Dózsa mérkőzéssel megkezdődött az 1963—S3, évi labdarúgó-bajnokság. Az elmúlt bajnoki év kezdetén három kérdést tettünk fel NB 1-es csapataink edzőinek és a válaszok kiértékelését a bajnokság befejezésekor ejtettük meg. Host az idény kezdetén is ugyanazt a három kérdést intéztük a csapatok edzőihez, Tatabánya és Dorog kivételével. Az előbbi Helsinkiben, a VIT-en tartózkodik, az utóbbi edzőjévelBuzánszky Jenővel nem tudtunk összeköttetést teremteni. , HXOVSZKY RUDOLF, I a Bp. Vasas edzőjét 1. A csapatban minden adottság megvan ahhoz, hogy ebben a bajnoki évben Is kiharcolja az elsőséget. Együttesünk semmivel sem lett gyengébb, sót! 2. Arra a kérdésre, hogy kük esnek ki. ma még lehetetlen válaszolni. 3. Remetei»; idén 1» bajnokok leszünk. KOVÁCS IMRE, az MTK edzője: 1 Szerintem a Vasas lesz a bajnok, persze az Újpesti Dózsának és esetleg a Ferencvárosnak is lesz beleszólása a dologba. 2. A kiesési fronton egy biztos; ketten kerülnek vissza a n, osztályba. 3. Szeretném; ha csapatunk az első hat között végezne. SZŰCS GYULA, az U. Dózsa edzője: I. ügy látom, együtt van a tár- saság, a küzdőszellem pedig jobb, mint valaha; Szeretnénk megnyerni a bajnokságot, legnagyobb veHazaérkeztek Romániából az ifjúsági ökölvívók Hazaérkeztek romániai vendég- szereplésükről a magyar ifjúsági ökölvívóik. A válogatott edzője Horváth Géza, valamint két tagja, Kosa Géza és Pataki László, a PVSK ökölvívói így nyilatkoztak: — Mint ökölvívó edző — mondotta Horváth Géza — nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem a román túrán. Olyan országtól tanultunk, ahol nemzeti sportnak tekintik az ökölvívást. Többet foglalkoznak a versenyzőkkel és például ellenfelünk is 2 hónapos edzőtáborozáson vett részt, a mi egyhetes készülődésünkkel szemben. Mar a harmadik éve, hogy Romániában tudományos alapon foglalkoznak az ökölvívással. A versenyzők így vívnak, tehát az öklözés szépségeit csillogtatják és nem verekszenek. Bár a románok nagyon, értik az ökölvívást, a mi csapatunk azonban technikailag és taktikailag képzettebb. Ök állóképesség tekintetében múlnak felül bennünket. Pontozói tévedések is „segítettek” bennünket a vereséghez. A két pécsi versenyző felkészülése jól sikerült és elért eredményükkel elégedett vagyok. ’ — Az első mérkőzésemen — nyilatkozta Kósa Géza — Bukarestben mindhárom menetet „hajtottam”. Ellenfelemet kétszer is megintették, de legnagyobb meg lepetésemre a román versenyzőt hozták ki győztesnek. A második találkozón, Temesváron, a naáso- dife menet €8«rté» kfütéessé! g5*a»“ «fern. Sok- tapasztalatot- szereztemés meggyőződtem, a román versenyzőik kitűnő állóképességéről. — A bukaresti stadion szabadtéri mérkőzésén — mondotta Pataki László — kolozsvári fiúval kerültem szembe. Az első menetben már rászámoltak és a második menet elején egy megsorozás után feladta ellenfelem a küzdelmet.s A második mérkőzéssel kapcsolatban nagyon letört, amit az újságok írtak roLam. Ugyanis mérkőzésemről pontosan fordítva számoltak be, mert pontozással én győztem. Egyébként sok kedves emlékkel gazdagodva tértem haza Romániábólí télytánsunk minden bizonnyal, a V!S°meSik? A jóslás már évezre* delek el ezelőtt csődöt mondott. — nem vagyok jós, s erre a kérdésre különben sem leihet választ adni. 2. Saját csapatommal kapcsolatban az előbb elmondtam a véleményem. MÉSZÁROS JÓZSEF, a Ferencváros edzője: V A Vasas első számú esélyes, de az Újpesti Dózsa is versenyben lesz. 1. Legalább nyolc csapatnak kell küzdenie a kiesés ellen, 3. Remélem mi az első hét közt végzünk. lórant gyula, a Bp. Honvéd edzője: I A Vasas nyeri' a bajnokságot. 2. A kiesőikről ma még nem beszélhetek. 3. Remélem: az első hat között leszünk. KALLAI lipót, a Pécsi Dózsa edzője: L Csak azt válaszolhatom, hogy újra 1T Bp. Vasas. 2. Korai lenne még erről véleményt mondani, mert tavaly is csak az utolsó fordulóban dőlt el ez a kérdés,. Talán az első forduló után már lehetne tippelni. 3. Szeretném, ha az idén is legalább úgy, mint az elmúlt bajnoki évben a 8, helyén végezne csapatom. ALBERT JÓZSEF, a Komlói Bányász edzője: 1. Szerintem a Vasas, mért jelenleg a legegy6égesebb csapat es nincs változás a tavalyi bajnokságot nyert gárdával. 2. Azt nem lehet mondani, hogy a két felkerült csapat, tehát a Szombathely és a Debrecen. Véleményem szerint négy-öt együttes között dől majd él a kiesés kérdése, mégpedig a szombathelyi, a debreceni, a salgótarjáni, a szegedi és a komlói tizenegyet fenyegetheti veszély. 3. Ha minden Jói megy a M. — esetleg a 11. helyen végzünk, TITKOS PÄL, » Salgótarjáni Bányász edzője: L Véleményem szerint a Budapesti Vasas és az Újpesti Dózsa csapatai közül kerül ki a bajnok. E két csapat rendelkezik oly játékos-állománnyal, hogy az esetleges sérülés, vagy más külső körülmény miatt kieső játékost az együttes felépített taktikai elképzeléseinek megfelelően minden további nélkül pótolni tudja. *. A két kieső megnevezésére semmiféle szakmai szempont 'nem aM rendelkezésre. Szerintem az ö* fővárosi csapaton kívül minden más csapat kieshet.' Ez a megái- tapftás az TJB T-es együttesék kiegyensúlyozottságára alapul, ép1. Kit tippel bajnoknak ? 2. Ki lesz a két kieső? 3. Milyen helyre várja csapatát ? pen ezért a kiesőt jelenleg megnevezni nem lehet 3. Csapatom ebben az évben — nagy átszervezésen ment át, új szerzemények, jóképességű játékosok kerültek az együtteshez, — akik a későbbiek folyamán, reméljük teljes értékű tagjai lesznek a csapatnak. Az új játékosokból egy megfelelő ütőképes csatársort ken kialakítani, hogy ne legyen zökkenő. Ha ez sikerül, — úgy isimerve a csapat technikai és taktikai fejlettségét, a Salgótarjánt a 7. 8. hely elérésére tartom képesnek. ORCZIFALVI ISTVÁN, a Szegedi EAC edzője: 1. Mint a legösszesj2»kottabb legjobb formában levő csapatot a Vasast tartom a bajnokság legnagyobb esélyeséneik. 2. A kiesők kérdésében nem tudok határozottan •viaszolni, csak jósolhatnék, ez pf /; nem jó. Legalább öt csapat küzd majd a kiesés ellen. 3. A Szegedi EAC együttesét, ha különösebb kisiklás nem lesz, a 8. helyre várom. TÖLGYESI JÖZSEF, a Szombathelyi H.aladás edzője: 1- Szerintem a Vasas csapata lesz a legjobb formában. Nem vitás, hogy pillanatnyilag ez a legjobb magyar futball csapatunk, hisz az elmúlt évben és tavaly előtt is ők nyerték a bajnokságot. 2. Erről egyelőre nem nyilatkozom. Nagyképűség lenne, hiszen most kerültünk be az NB I-be. Először meg kell mutatnunk, hogy mit tudunk, a többieket csak azután bírálhatjuk, csak azután lehet véleményünk róluk, vagy éppen a kiesőkről. 3. Lehetetlent nem várunk, de reményeink és terveink vannak, s hogy ezeket megvalósítsuk, meg teszünk minden tőlünk telhetőt. Egyelőre célunk, hogy a Mesést elkerüljük. Számunkra a legfontosabb, hogy a Szombathelyi Haladás ne szemeljen a kiesők listáján. Az edzőm érkőzéseken tapasztaltak alapján azt hiszem nyu ,godtan tervezhetünk: a csapatna lehet építeni. I.YKA ANTAL, a Debreceni VSC edzője: 1. A két budapesti csapat, a Vasas. és az Újpesti Dózsa között dől el a bajnokság kérdése. 2. Mi azt szeretnénk, hogy két csapatot megelőzzünk a tabellán és ekkor nem is bánjuk, hogy melyik lesz a két kieső. S. Elsőrendű célunk, hogy a DVSC ne „átszállójegyet” váltson az NB T-be. A bentmaradás a központi cél és nem a helyezés. Az együttesnek adva vannak előfeltételei a bajnoki mezőnyben való bentmaradásra a kérdés csak aez, hogy tudunk-e éferi ezzel a lehetőséggel A tegnap esti órákban bonyolították le az NB I/B csoportban az úszó-csapatba jnokság első napi küzdelmeit a Balokány-uszodában. A versenyeket kitűnő rendezés jellemezte. A nézők is szép számban megjelentek a város ez évi legnagyobb úszóeseményén. A két pécsi egyesület, a Pécsi Dózsa és a Pécsi Urán SC képviselte városunk színeit és az első napon mind két szakosztály a várakozásnak megfelelően szerepelte A Jó rendezés és a színvonalas versenyek sokszor kényszeritették tapsra a nézőket, akik lelkes buzdítással serkentették a pécsieket a minél jobb eredmény elérésére. — Mindezek ellenére akadt bosszúság is, amelyen nemcsak a szakemberek, hanem a laikusok is mégbot- ránkoztak. A Magyar Úszó Svövet- ség Elnöksége határozatot hozott, hogy a 100 és a 400 méteres női gyorsúszásban, annak ellenére, hogy az * OSC versenyzője, Frank Mária Budapesten válogató versenyen vett részt az úszó-csapatbajnokság ideje alatt, mindkét versenyszámban első helyezettnek kell tekinteni. „Ilyen még nem volt a magyar sport történetében” — mondogatták a csapatok vezetői, és ügy érezzük, mindenki igazat ad nekik ebben. Nagy küzdelmet vívtak egymással az egyesületek versenj'zói és minden pontért keményen meg kel lett küzdenick. A hét csapat, az OSC, a Bp. Spartacus, a Debrecen, a HI. kér. TTVE, a Bp. Vasas, a Pécsi Dózsa és az Urán SC úszói komolyan felkészültek a versenyekre, amit bizonyítanak az elért eredmények is. Az Urán SC fiatal versenyzője a bifdapesti országos ifjúsági úszóbaj nokságon elért kiváló idejét is túlszárnyalva, új megyei csúcsot úszott, de nem kisebb eredményt ért el a Pécsi Dózsa 4x100 méteres férfi vegyes váltója is, amely szintén megyei csúcsot úszott. Nagyszerű idővel segítette elő az OSC 4x100 méteres női gyorsváltójának második helyét Korányi, aki 1:06,8 mp-et úszotti Részletes eredmények: 100 m-es női gyors: 1. Frank Mária OSC (idő nélkül), 2. Korényi Olga m. kér. TTVE 1:07,2, 3. Szabó Katalin Debrecen 1:15,4. — 200 m női mell: 1. Léderer Agnes IíL kér. TTVE 3:12,1, 2. Hegedűs Gabriella Vasas 3:13,2, 3. Bende Ibolya Pécsi Dózsa 3:13,4. 100 m női pillangó: 1. Csizmadia Ibolya III. kérj TTVÉ 1:15,4, 2. Keszthelyi Erzsébet P. Dózsa 1:30,2, 3. Tóth Zsuzsa P; Urán SC 1:31.3, 4x100 mő női gyorsváltó: 1. m kér. TTVE 4:55,2, 2. OSC 5:15,0, 3. Vasas 5:20,0, 4. Pécsi Dózsa 5:20,3. 5, Pécsi Urán SC 5:24,2. 100 m férfi gyors: 1. Fodor Gábor Spartacus 1:01,0, 2. Bonyár Lajos Pécsi Dózsa 1:01,1, 3. Gombos Imre OSC 1:01,1. 200 m férfi hát: 1. Tóth László P. Urán SC 2:30.7 (új megyei csúcs), 2. Szabó Sándor Debrecen 2:31,6, 3. PisKóti Péter OSC 2:36,6. 400 m férfi vegyesúszás: 1. Gombos Imre OSC 5:32,5, 2. Bonyár Lajos P. Dózsa 5:33,4, 4. Früchauf Tibor Vasas 5:33,6, 1500 m férfi gyors: 1. Nagy Sándor Spartacus 20.05,2, 2. Horváth László III. kér. TTVE 20:35,4, 3. Léva Csaba Vasas 20:37,8. 4x100 m férfi vegyesváltó: 1. Spartacus 4:40,6, 2. 'OSC 4:44,2. 3. Pécsi Dózsa 4:46,4 (új megyei csúcs), 4. Pécsi Urán SC 4:50,0. A pontverseny állása az első napi versenyek után: 1. OSC 80. 2111. kér. TTVE 69, 3. Pécsi Dó^sa 66, 4. Spartacus 59, 5. Pécsi Urán SC 52, 6, Vasas 50, 7, Debrecen 40< ____________(FERTŐI) V asas I. Bányász— Pécsi Urán 4:1 (2:1) 100 néző, vezette Lukács. Izgalmakban bővelkedő szép mérkőzésen, a Vasas I csapata korszerűen játszott, az Urán csak Ülőnként lángolt fel. Góllövők: Bakó és Halmai 2—2 »illetve Ka- kuszL VASÁRNAP HÉTFŐ A Pécsi Rádió 1962. attg. 5-i, vasárnapi műsora a 223,8 m középhullámom 17.09: Saerb-horvást nyelvű műsor-. A jó munkáért. — Ajándékmű- Bor a kátolyi tsz dolgozóinak. 17.30: Német nyelvű műsor. Zenés ajándéfcműsor az Egyesült Püspöklaki Termelőszövetkezet tagjainak. 18.00: Részletek Huszka Jenő Lili bárónő című operettjének pécsi előadásából. 18.20: Hárman Harkányról. — Öszezeállítás. 18.30: Operakórusok. 18.45: Dél-dunántúli Tükör. — Kaopgvá* és Mohács kulturális életéről. Szerkeszti: Debitzky István. 19.10: Könnyűzene. 19.40: Esti sugárkoszorú — versek, diai ok. 13.50: Sporthírek. 20.00: Műsorzárás; MOZI: Park: Kisfiimsorozat (délelőtt 10 órakor). Lázadás (5, 7, 9 órakor, szélesvásznú). Jó idő esetén az utolsó előadás a Kertmoziban lesz. Pertőfi: A harangok Rómába mentek (délelőtt 10 órakor). Viharok bolygója (fél 5, fel 7, fél 9 órakor). Kossuth: Az élet küszöbén (délelőtt 10 órakor). Szemtől szembe (fél 5, fél 7, fél 9 órakor). Gárdonyi Géza kultúrotthon fls- tenkút): Jó utat autóbusz (7 órakor). Építők kultúrotthon«.: Bundi és Bandi (délelőtt 10 órakor). Az osztravai gyors (S, 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Akkor karácsonykor (délelőtt 10 órakor). A piros autó utasai (3, 5,7 órakor). Rákóczi (MecsekaljaV: Négyen az árban (délelőtt 10 órakor). Amíg holnap lesz (5, 7 óraikor). Május 1 (Vasas n.): Kanton! megbízatás (délelőtt W órakor). Szombat este. vasárnap reggel (5, 7 órakor). Csak 18 éven felülieknek, szélesvásznú; Fekete Gyémánt (Gyárváros): Ceruza és radír (délelőtt 10 órakor). Házasságból elégséges (S, 1 órakor). Kossuth (Mohács): A kicsi (délelőtt io órakor). Feltámadás (4,6, 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Időzár (délelőtt 10 órakor). Pedró kapitány vidám hadjárata (6. fél 9 órakor). Táncsics (Siklós): Kiesők és nagyok (délelőtt 10 őrekor)* Cabí« ria éjszakái C6. fél 9 ósáiksask -Qg&k 18 éven felülieknek)! A Pécsi Rádió 1962. aug. 6-i, hétfői műsora a 223,8 m középhullámon 17.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Újra a^nyáj mellett. Egy ja* Hírek. Hétfői beszélgetés. Dalmát dalok. 17.30: Német nyelvű műsor; Magunk között legyen mondva..» Kenyér helyett verés. Otthonunk körül • • • A roller. A Kret zer—Mosel* és az izmé* nyi Herold-duó énekel. 18.00: így látja a NEB elnöke. — — Beszélgetés a Komlói Népi Ellenőrzőbizottság elnökével. 18.10: Bemutatjuk új népzenei fel* • vételeinket. 18.30: Híradás a mezőgazdaságból* 18.50: A kalocsai helyőrség fúvós* zenekara játszik. 19.10: Dél-dunántúli híradó. 19.30: A jó munkáért. — Ajándékműsor a Baranya megyei Mezőgazdasági Vállalat dolgozói* nak. 20.00: Műsorzárás, mozi: Park: Az éjszakai vonat (fél 5* fél 7, fél 9 órakor, szélesvásznú); Park Kertmozi; Az utolsó paradicsom. (Jó idő esetén 9 órakor.) Petőfi: Lázadás (fél 5. fél 7* fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Az éjszaka szépei (fél 5. fél 7, fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: ’ Magyar híradó, 62/4 sporthíradó, Előzé- kenykedők, Válasszátok a szabadságot, 1962. évi műkorcsolya-világbajnokság. (Előadások 11 órától folytatólagosan 3 óráig.) Ságvári Endre kultúrotthon (Üj- me esek alja): Rózsák az államügyésznek (fév 6 fél 8 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Amíg holnap lesz (5. 7 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Halászilegény frakkban (7 órakor). Művelődési Ház (Szigetvár): A szevillai borbély (5, 8 órakor). DUNÄNTÜLI napló A Magyar Szocialkta Munic'<sp4rl Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapta. Főszerkesztő: Vasvári Fereno Kiadta a Dunántúli Naolo C Ea pkiadó váliaiat Felelős ldadd: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal« Pécs. József Attila u. la. Telefon: 15-32. 15-33; FtCSl SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Miháiv j Iá s2. Terjeszti a Magyar Postái ~ Btőözethető a helyi postahivatalod «Ä! és kézbesítőknél. eUS l feónasce K.rn> mt I SPOKTMOSOS Labdarúgás: NB n. mérkőzés: >VSK—Budafok. PVSK-pálya 16.30. Barátságos mérkőzések: Pécsi BTC—Porcelángyár, BTC-pálya 9, Pécsszabolcei Bányász—Pécsi Vasas, Pécsszabolcs 17. Mohácsi TE— Pécsi Bányász, Mohács 17. Kézilabda: A Pécsi Bányász egy jubileum; villámtomáján&k mérkőzései Pécsújhegyen: FTC—Pécsi Bányász, női 9.30. Bp. Vörös Me- eor—Pécsi Bányász, férfi, 10,40. Oszás: Az úszó csapatbajnokságok I. osztályú versenyének 2. lapja az 5—12. helyért, Balokány- Eürdő 9.30. Kosárlabdái A Magyar Dfepfcözfl 1 ml iii— ~i rf3 **-**—-— -■ —iiííliiiiuií'ttitlt- iTt • Ülmmjítl m sarsasagi kőzései,- Szigetvár a?