Dunántúli Napló, 1962. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-23 / 196. szám

te©’*“­19ta. augusztus 2s. Milyen a négyemeletes panelház? Egy hónapja nincs gáz a lakásokban — Hova tűnt a konyhaszekrények szellőztetője? — Lelkiismeretlen munkát végeztek a belső szereléseknél! Külsőleg minden tekin­tetben szépek az új panelhá­zak. örültek is a lakók, akik­nek szerencséjük volt, s itt kaptak otthont. Az igaz, hogy nem ingyen kapták, hanem szövetkezeti öröklakásokként vásárolták meg. Egy másfél szobásért kifizették a 16 ezer forintot, a többit pedig (90 ezer forintot) részletekben törlesz­tik. Eddig rendben is lenne min den. Sikerült lakást vásárol­ni, szép is a lakás. Csakhogy az öröm nem egészen teljes. S hogy miért nem, az mind­járt kiderül. A ház címe: Uj- Mecsekalja P—89-es épület A, B. C lépcsőházakkal. (A város felöli négyemeltes panelház.) A „B” lópcsőház bejáratá­nál szemetes edényeknek kel­lene állni, de nincs egy sem. A többi lépcsőháznál sincs! Két lakó is viszi a szemetet tíz méterrel odébb, a ház elé és ott öntik ki. Kupacokban áll a szemét, ételmaradék, gyümölcs és romlott paradi­csom. Legyek rajzanak a sze­mét körül, s néhány lépéssel arrébb kisgyerekek játszadoz­nak. Vajon mit szól mindezek­hez a tanács és a KÖJÁL? Nézzünk meg egy-két lakást. Földszint 1-es ajtó: Kelemen György lakása. A férfi azzal fogad, hogy mennyire örülnek az új lakásnak, boldogok. Ára­dozik az asszony is örömében. — Csak rendesebben csinál­ták volna meg ezt a gyönyö­rű lakást Tessék csak nézni. t, — Invitálnak a szobába és mu tátják a szekrények ajtajait, az ablakokat és az ajtókat A beépített szekrények ajtajai ferdék, a lemez nincs rendesen odaszögelve, az oldalsó léc is lóg a levegőben. — Törött az ablaküveg, rossz a WC tartálya, csöpög a víz­csap ..; Az ajtók sarkait már nekünk kellett megcsinálni. Itt ni, — mutatja — még a festék is elüt-a többit®. Meg ott az a szellőző rács az ajtó fölött. Hát szabad így csinálni? Forgolódunk az előszobában és a szobákban. Alig győzöm hallgatni a panaszt és nézni a rosszul végzett munkát. — Ez még semmi, — folytatja Kelemenné — de ezt tessék megnézni. Ez az éléskamránk. Csakhogy nincs szellőzője. A gázról már nem is beszélek. Egy hónapja el­múlt, hogy itt lakunk és még mindig nem kötötték be a gázt. Nem tudunk főzni. A rezsózás elviszi a havi keresetünket. így igaz. Az épületnek van szellőzője, csak az a baj, hogy az előszobában elhelyezett, be­épített szekrénynek, ami az éléskamrát helyettesíti, nincs szellőztetés! lehetősége, hacsak a lakáson keresztül nem szel­lőzik. Miért nem kötötték ösz- sze a szellőzővel? Azt mond­ják, hogy az építésnél benne volt a szellőző a tervben, úgy is csinálták, de a szekrények­nél már nem terveztek három kis lyukacskát a belső falakra. Véssék ki a lakók? Menjünk tovább. I. emelet 1-es lakás. Széki Istvánná kö­rülbelül ugyanazokkal a pana­szokkal fogad, mint Keleme­nék és mutatja a műanyag padlót. — A kisszobában elválik, a nagyban meg olyan „bütykök” voltak alatta, hogy kalapács­csal kellett egyengetni. Az aj­tók. ablakok nem zárnak ren­desen. És miért nincs még most se gáz? Szép lakás nem mondom, de hát ezek az apró hibák nagyon bosszantanak minket Jöjjön ide a küszöb­höz. Mind ilyen szétrepedt, csúnya — mutatja a széles el­repedt küszöböket A bejáraid ajtók küszöbei még rosszabbak. A felső pe­rem alatt körülbelül két centi- méteres beugrás van. Azt nem léccel fedték be, hanem mal­terral. Az viszont mindenütt kitöredezett, kihullott Csúnya! I. emelet 3-as lakás. Sonkoly Kázmér felesége a belső szo­ba erkélyének az ajtajához hív. — Be sem lehet csukni. Be­hordja a szél a port. De mi lesz velünk a télen? L emelet 2-es lakás. Vajda Lajos gépkocsivezető és csa­ládja lakik benne. Közel öt évig albérletben húzódtak meg és új lakásról álmodtak, összegyűlt a pénz, megvan a lakás. A fiatalasszony mellett két év körüli kislánya sürög- forog, miközben Ő a lakást mu­tatja és panaszkodik éppen úgy, mint szomszédai. — Sajnos a rekamiét ha ki­húzzuk, a műanyag padlón ott marad a nyoma. Ezek a lyu­kak. A szekrény mellett az uj­jam is befér a repedésbe. A küszöbök szét vannak reped­ve. az ablakok nem zárnak, nincs szellőző a szekrényben, amelyben az élelmiszerek van­nak. Mondom, hogy ezeket a töb­bi lakók is panaszolják, mire ő újabb hibákat sorol: — Szerintem nem jól csinálták meg a villanykapcsolókat sem. Ide rakták ezeket a kis „mü­tyür” kapcsolókat az ajtófél­fába, körülbelül térdmagas­ságba. A kisgyerek állandóan azzal játszik, egyszer még meg találja rázni. S az ajtófélfát vizes ruhával kell lemosni, be­folyik a víz a kapcsolóba ... A gáz meg egyenesen disznó- ság. Egy hónapja elmúlt, hogy itt lakunk. A Kertvárosba já­rok főzni a kicsinek. Főzzek rezsóval? Ha átadták a lakást, miért nem kötötték be a gázt is? Több lakásba nem mentünk. Felesleges, ugyanezek a pana­szok vannak mindenütt, eset­leg még újabbak. A közös he­lyiségeknél pedig most folyik a szerelési munka. Bővebb kommentár nem kell a panelházban meg­lévő hiányosságokhoz. A lakók jogosan kérdezik; kj a felelős az ilyen lelkiismeretlen mun­káért? S elvárják, hogy mi­előbb pótolják a mulasztáso­kat! Gazd&gh István A társművészetek sajátos nyelven szólaljanak meg az egészben Hozzászólások az „Építés és művészei“ című vitához Sok szó esik az építészetről a lap hasábjain. Ilyen kérdé­sek körül folyik a vita: alkotó tevékenység-e az építészet, mű vészet-e az építészet.. Vélemé­nyem szerint ezekről a kérdé­sekről vitatkozni nem lehet, és nem is szükséges. De nem lehet ezekre langyos botorká lássál színtelen átfedéseket se tenni, divatos, sokszor ellentmondó jelszavakat mormolni és végül — nem válaszolni. Egyet azonban lehet: okosan elemezni a mai építészet kap­csán pl. a forma, a funkció és a szerkezet szintézisét (esetleg szőkébbre szabva: az anyag és forma problematikáján medi­tálni), vagy új utakat keresni a társművészetek (festészet, szobrászat) és építészet kapcso­latához. . A hely szűkössége miatt csak az utóbbit érintem vázlatosan, a forma, funkció és szerkezet szintézisének vizs­gálata újabb hozzászólás anya­ga lehet. Az építészet sajátos alkotó tevékenység eredménye, mely tevékenység lényegében egyé­11 halálos közúti baleset Ismét az ittas vezetés okozta a legtöbb közúti balesetet A B. m. Rendőrfőkapitány­ság elkészítette az 1962. első félévének közúti baleseteiről szóló statisztikát. Már az első adat is megdöbbentő: megyénk ben az első félévben 11 közúti baleset halállal végződött. A statisztika a balesetek okai ról is számot ad. Ha az okokat vizsgáljuk, megállapítható, hogy első helyen — mint az el­múlt évek során is — az ittas vezetés áll; nem kevesebb mint 25 baleset előidézője volt. — A gépjárművek vezetőinek gon­datlanságából ugyancsak 25 al­kalommal keletkezett baleset. Az okok sorrendjében a gyors­hajtás következik 23 esettel, de az elsőbbségi jog meg nem adá sából is 18 alkalommal szárma­zott karambol. Megyénkben az elmúlt fél­évben 157 esetben hívták a köz­úti rendőröket balesethez. De Üdülés és kirándulás idős bányászok részére A Pécsi Szénbányászati Tröszt volt dolgozói közül nyolc idős, nyugdíjas tölt két hetet a Bá­nyaipari Dolgozók Szakszerve­zetének leányfalui üdülőjében. Az idős bányászok sorsával a szakszervezet sokat foglalko­zik és minden esztendőben biz­tosítja részükre is a kedvezmé­nyes üdültetést, kirándulást. A Vasas I. faluban lakó nyugdí­jas bányászok minden évben egésznapos kirándulásokra szoktak menni Harkányba, A szakszervezet ez évben is lehe­tővé teszi a vasasi nyugdíja­soknak a harkányi kirándulást s augusztus 29-én körülbelül nyolcvan fős csoport indul út­nak autóbusszal a közeli für­dőhelyre. azt is meg kell mondani, hogy nemcsak a gépjárművezetők hibásak. A „gyalogos hibája” megjelölés mellett szereplő 28- as szám azt mutatja, hogy a gyalogjárók sokszor figyelmet­lenül haladnak át az úttesten, mielőtt lelépnek a járdáról, nem néznek körül. Vonatkozik ez felnőttekre, de különösen a gyerekekre, akik sokszor saj­nos felügyelet nélkül az úttest közvetlen közelében labdáznak vagy játszanak. A számos pver- mekbaleset, sőt halállel végző­dő közúti baleset intés kell hogy legyen szülőknek, gyere­keknek egyaránt. Ha a 11 halálos közúti bal­esethez még hozzászámítjuk, hogy 89 esetben súlyos, 30 esetben pedig könnyebb sérü­lés fordult elő, akkor láthat­juk, hogy nagyon sok ember jár szerencsétlenül egyrészt a saját, másrészt más hibájából. A halálos áldozatok számán, a súlyos és könnyű sérülések számán túl nem jelentéktelen az a kár sem, ami anyagiakban keletkezik. Az elmúlt félévben mintegy 1 millió 200 ezer forint kárt mutat a statisztika; — ennyi kár keletkezett a meg­rongált gépjárművek nyomán. Ez a kár mind a társadalmi tulajdont, mind pedig a magá­nosokat egvaránt érinti. A statisztika arra figyelmez­tet, hogy mind a gépjárműve­zetők, mind a gyalogosok az eddigieknél fokozottabb figye­lemmel közlekedjenek. ni koncepció alapján, kollektív munkával, ipari úton produkál a különböző emberi funkciók számára nagyméretű haszná­lati tárgyakat (s ilyenek együt­tesét), de úgy, hogy ezek for­málása nem marad meg a „szükséges”-forma szintjén, hanem a „szép”, sőt a „művé­szi” szintjére emelkedik. Az építészeti alkotás tehát meg­határozott, szigorú célja mel­lett ugyanúgy válhat művészi értékűvé, mint egy festészeti vagy szobrászati alkotás. (Most nem gondolunk természetesen pl. a tömeges mezőgazdasági építkezésekre vagy a tízezer­számra épülő, nagyrészt az építtetők kényszerű elképzelé­seit tükröző családiház-építke- zésekre, bár mint tevékenység, ez is az építészet fogalomköré­be tartozik.) Úgy gondoljuk, hogy az épí­tészeti alkotás művészi értékű­vé válhat, ahogy más művé­szeti ágak produktumainak is csak egy részét őrzi értékként az utókor. Pedig az építészeti alkotástól eltérően már szüle­tése pillanatában „műnek’’ ké­szül minden ilyen produktum, nem beszélve arról, hogy az olyan kötöttségekről is le­mondhat, mint a funkcióigény, a gazdaságosság, stb. Arra aligha kell utalni, hogy az építészet klasszikus példái (de maiak is), lépten-nyomon bizonyítják az építészet, szob­rászat, festészet egymásrautalt­ságát, az együttes hatásban rejlő felfokozott esztétikai ér­téknövekedést, gazdagodást. Itt nem arról van szó, hogy egyik vagy másik alkotás teszi művé­szi értékűvé a kapcsolódót, ha­nem általában az együttes je­lent magasabbrendűt, mint az esetleg „önállóan” jelentkező egyik vagy másik társművé­szeti produktum. Arról sem lehet beszélni, hogy a „háza­sodó” ágak között alá- vagy fölérendeltségi viszony jelent­kezhet, bár kétségtelen, hogy az építészetnek bizonyos szer­vező, organizáló szerepe, ereje van egy adott szintézis kap­csán. Viszonyukat az egymás- mellettiség, az egymást kiegé­szítés, az élmény, illetve él- ményljncolatok szélesítése jel­lemzi. A szobrászat és festészet, il­letve egyéb képzőművészeti ágak (pl. grafika, iparművé­szet) építészeti keretbe foglalt együttes megjelenése akkor a leghatásosabb, legmagasabb szintű, ha minden ág a maga sajátos nyelvén szólalhat meg az egészben, de az együttes rendjét belső, rész- és egész törvényes viszonylatait is ma­gában hordja. Ezek az együttesek mindig viszonylag körülhatárolandó tartalmat fejeznek ki. Ez a tar­talom a részeket egységbe ko­vácsoló összefüggéseknek, az együttes harmóniájának az alapja. A térbeli és síkbeli' rend a tartalmi kifejezés tel­jessége, természetes szükség- szerűsége révén alakul ki. A formai kapocs mindig a tarta­lomnak formába kitevődő or­ganizáló erejétől létrehozott kompozíció. Az egyes művészeti ágak specifikumaikat megtartják, önállóan is művek, értéküket sajátos megjelenési módjukban kell keresni. Helyesen mondja Major Má­té professzor: „Művészetünk helyzetéről” c. cikkében, hogy „ ... gyakran igen kielégítő le­het. ha az építészet többé-ke- vésbé szigorúan egzakt, racio­nális, absztrakt geometriáját, a festészet-szobrászat nem szigo­rú. nem egzakt, nem racioná­lis absztrakciója oldja, tagolja, élénkíti, gazdagítja”. Nem arról van itt szó, hogy az építőművészetet az épületek díszítő művészetére redukálja, ennek a díszítő művészetnek a követendő irányát pedi® az absztrakt irányzatban felöli meg, mint azt a cikkíró hiszi, hanem arról, hogy egy mere­vebb. szabatosabb, pontosab­ban körülhatároló, ésszerűbb absztrakciót (építészet) egv me­rev, nem szabatos, stb. abszt­rakció (festészet, szobrászat) oldja, élénkíti, gazdagítja Ez­zel az esetleges többlettel (mert egvrészt önállóan jelent­kezik az építőművészeti alko­tás) még nem redukálóddk_ az építőművészet díszítő művé­szetté, sőt... A kifeitettek ®i-o ián megtartja specifikumait és oldódik, gazdagszik a társmű­vészetek valóban művészi szin­tű társulásával. Ezzel még irányt nem tol öl ki. csak megállapítia a J absztrahálás egymásra hatá­sát. Nem is kell az absztrakció zászlaját meglengetni h;=zen a művészetek alapvető vonásai közé tartozott eddig is a íp®’4- nyegesebb tulajdonságok ki­emelése. a lényegtelentől való elvonatkoztatás, az absztrak­ció. Az építészet és a társmű­vészetek kapcsolatához még csak annyit, hogy: a társművé­szetek terén is szükséges: ....a kifejezés különféle, a natúrétól a szimbolikán át a tárgytalan megjelenítésig annyi módot kí­náló lehetőségeinek a szaksze­rű számbavétele...” (Idézet az Élet és Irodalom 1962. március 10-i „Modern művészetet — de nem akármilyet” című cikk­ből.) Az építőművészet mai útke­resésében a korszerű életforma nyomán jelentkező új igények és új anyagok kényszerítő ere­jével új formaalakítást produ­kál. más szóval ma is az épí­tész az alapvető gazdasági, mű­szaki, társadalmi és polit'* vai ténvező koordinálásával a fel­tételeknek megfelelő építőre ő- vészeti megoldásokat keres al­kotó munkája során. Erdélyi Zoltán építészmérnök J ólszabott, tropikál öltöny simul a férfi testére, a nagy városi életről és divatról árulkodva. A nő egyszerű, sötétszürke egészruhát viselt, ö nem a legutolsó divat szerint öltözködött. A magas férfi egyenesen állt, a csontos nő kicsit meghaj­lott. A férfi tele volt életerővel, a nő fáradtnak látszott. A férfi hajában még nem volt ősz szál, felesége haját elszürkítették az évek. A férfi csak negyvenhét éves volt, az asszony pedig ötven­nyolc. Nem veszekedtek, nem szidták és ócsárolták egymást. Fe­gyelmezetten válaszolgattak a válóperes bírónő kérdéseire. Az asszony fékentartotta indulatait és érzelmeit, a férfinak pedig nem volt szüksége rá. ő nyugodt volt. Tizenhét soros bead­ványban kérte házasságuk felbontását, tizenhét sort áldozott arra a huszonkilenc évre, amit együtt töltöttek. Alig fél sort egy évre. Amikor megismerték egymást, a férfi tizennyolc éves volt, a nő pedig huszonkilenc éves. A férfi akkor érettségizett. Sze­gények voltak a szülei. Nem volt pénze, lakása és állása. A nő már régen túl volt az érettségin és főbérletd lakása volt Jól fizették a hivatalban. A nőnek módosabbak voltak a szülei. Négy évig éltek együtt, aztán összeházasodtak. A nő dol­gozott, a férfi pedig tanult, és megszerezte a mérnöki diplo­mát. Házasságukban nem történtek különösebb események. Egy hangúan teltek az évek, csak az árnyékolta be az életüket, hogy nem született gyermekük. Azért megvoltak. Szinte minta szerűen beszélgettek és kedveskedtek egymásnak, ha társaság­ban voltak. Ismerőseik el voltak ragadtatva tőlük, irigykedve suttogták, hogy azért vannak még csodák. Éva és Péter a nagy korkülönbség dacára is milyen meghitten él... Később már sötét árnyékot borított rájuk a még mindig elmaradt gyermek. Különösen az asszonyra, mert a férfi őt okolta érte. De még talán mindig meglettek volna, ha a férfi­nak nem jutnak meglepő gondolatok az eszébe. Két asszony között Amint elmondotta, ezek a gondolatok az utóbbi nyolc—tíz évben jelentkeztek. így vitatkozott magában: ... Nem is szerelem volt a ti házasságtok, hanem üzlet. Vagy: Éva sokat dolgozott érted, amíg te tanultál. Ha nem veszed el, nem lett volna diplomád ... Azt mondta, először csak ilyen gondolatok jutottak az eszébe. Később sokasodtak. Akkor már az is eszébe jutott, hogy nem is volt még legény. Tizennyolc éves korától rabja a nőnek. Elvette tőle egész ifjúságát Elveszi az egész életét. Az asszony már fonnyad, ő pedig még ereje teljében van. Iföteles-e élete végéig kitartani mellette? v Egész életében igya annak a levét hogy az apja sze­gény volt és nem volt pénzük az egyetemre? Azt mondta, megpróbálta elhessegetni ezeket a gondolato­kat, de olyanok voltak, mint az ugrándozó kisördögök. Mindig előjöttek, unos-untailan foglalkoztatták és kínozták. Nem merte megmondani a feleségének. Nem tudta eldön­teni, hogy igaza van-e, vagy sem, az az „üzleti szerződés”, amit. huszonkilenc éve az anyakönyvvezető előtt megkötöttek, egész életre szól-e, avagy nem. Bonyolult probléma. A távolságot választotta. Az egyik nap odaállt a felesége elé, hogy Szegeden előnyös állást kínáltak neki. Odamegy, megpróbál lakást szerezni. Amig nem lesz lakás, minden héten hazajár. A felesége nem tudta, hogy milyen gondolatok motosz­kálnak a férfi agyában, így beleegyezett az elutazásba. Amint mondta, volt benne valami megmagyarázhatatlan szorongó érzés, de arra gondolt, hogy rémeket lát, hiszen a férje minta­szerűen viselkedett odáig. A férfi tehát ment, az asszony pedig maradt. Megint eltelt néhány esztendő, anélkül, hogy változott vol­na valami. A férfi szombatonként hazajárt, vasárnap ment Lakást nem szerzett. Arra hivatkozott, hogy Szegeden nincse­nek olyan nagy építkezések, mint Pécsett, nehéz ott szerezni. A felesége elhitte. De azért nagyon kíváncsi volt arra, hogy él Szegeden a férje. Egyszer meglepetésszerűen elutazott és be­kopogtatott hozzá. A férje a heverőn ült és elmerül ten játszott egy másfel éves gyerekkel. Azt mondta, a házigazdától hozta át Amikor az asszony férje önfeledt arcára pillantott, nagyon kényelmetlenül érezte magát. Most látta csak a maga valósá­gában, hogy mit jelent a gyerek hiánya. Majdnem féltékeny lett a másféléves fiúcskára. Megint elfogta az a szorongó érzés, ami férje Szegedre költözése idején jelentkezett. Csak fél év múlva tudta meg, hogy albérlet helyett fő­bérleti szobában járt, s a gyermek nem a házigazdáé, hanem a férjéé volt Szegeden, s Péter már két éve együttél egy asszony­nyal. Akkor tudta meg, amikor a szegedi asszony már nem bírta tovább a hazugságot, s ráparancsolt a férfire, hogy írjon a bíróságnak levelet, mert ő nem él így tovább... A férfi ekkor fogalmazta meg a levelet, amelyben tizenhét sort szánt a huszonkilenc évre. — Szereti a férjét? — kérdezte a bírónő a pécsi asszonytól. — Nagyon szeretem — mondta kigyúlt arccal az ötven­nyolc éves nő. — Mindent megbocsátok neki, ha visszajön hozzám. Felnevelem a gyermekét. Akkor is felnevelném, ha két gyermeke lenne. Még hármat is!... — Amd volt, elmúlt — mondta a férfi lakonikusan. A bírónő az 58 éves asszony aszott kezét nézte. Aztán a nő ráncos nyakára siklott a tekintete, majd a szegedi asz- szonyt pórbálta maga elé képzelni. A teltarcút, a fiatalabbat, aki csipkés alsószoknyában jár a hivatalba. — Figyelmeztetnem kell Önöket, hogy a törvény lehető- séget ad az életközösség helyreállítására. Egy hónapos gondol­kodási időt... — mondta a bírónő. ]Vf ásón járt az esze. Azon töprengett, hogy ki hibás az elrontott házasságért. A férfi? Vagy az asszony? Kicsit ez is, meg az is, bár... Talán ők csak a bűnbakok. Magyar i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom