Dunántúli Napló, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-11 / 59. szám

4 W AB»? 0 1963. mArcitts m. IRMA LA DOUCE I Szüntelen munkálkodás az élet Musical comedy a párizsi Theatre Gramant-ban Pécsi tárgyú műveken dolgozik Barta Lajos Kossuth-díjas író hallottam Párizs kis színházairól. így, ott-tartózko- dásom első napján érdeklőd­tem az ilyen kis nézőterű, kis színpaddal rendelkező színhá­zak után, hogy megismerjem, milyen is az ilyen kis, intim­hatású színházak valamelyiké­nek előadása. Többen ajánlot­ták a Theatre Gramant-ot. A plakáton 1000-es szám dí­szelgett. Tehát itt Már három éve játsszák Margeurite Monnot zenéjével Alexandre B reff őrt musical comedy-jét, az „Irma la dou- ce”-t. Amint kívülről szemügyre vettem a színházat, megle­pett, hogy a bejárat fölött la­kásablakokat láttam. Hol ak­kor a színházterem, előcsar­nok, dohányzó? — morfondí­roztam magamban. Az előcsarnokban egyetlen lépcsőt találtam. Az is nem fel­felé, hanem lefelé vezetett. — Igen, ez a színház, a pincében volt. Egy emelet mélységben barátságos kis nézőtér, ala­csony páholysorral, picike er­kéllyel. Különösnek találtam, hogy orchester nincs. És csak amikor megszólalt a kopogta­tás — a párizsi színházakban gong helyett kopognak — s utá na a Zene, altkor fedeztem fel, hogy a mindössze négytagú ze­nekar a baloldali proscénum- páholyban játszik. A függöny felgördült, • alig öt méteres nyílású szín­pad közepén, emelvény. És ezen a kis színpadon játszot­ták el, a több mint húsz kép­ből álló darabot. Az állandó­emelvény kihasználásával, s az egyetlen felező-függöny ál­lásának változtatásával egy­más után kaptunk kocsmahely­séget, szobát, tárgyalótermet, kietlen síkságot, vagy éppen tengert. Persze szó sem volt a szintetek realitásáról, de ezt senki sem hiányolta Mert a kevés, találó jelzés utalt a jelezni szándékozott színtérre, de nem vonta el soha a néző figyelmét A szürke, szerényen meghúzódó jelzés a lényeget, a cselekményt szolgálta; csak a játékra koncentrálhatott a néző. Maga a történet nem túlságosan új, nem túlsá­gosan igényes: Irma, a címsze­replő, a kocsma szobájában fo gadja napról napra a férfia­kat. S bár ezt foglalkozás-szé­rűén teszi, mégis van egy szív szerelme, akivel kölcsönösen szeretik egymást.. De a fiúban féltékenység támad; vajon raj­ta kívül nincs-e más férfi is, akit az ő Irmája szintén in­gyen, csak szeretemből szeret? Álszakállt ragaszt, átöltözik, • Oszkár néven állandó vendége lesz a lánynak, szerelmével ostromolja. De a lány — bár Oszkár nagyon szimpatikus a számára — hű marad szív- szerelméhez. A fiú megnyug­szik, elhatározza, Oszkárra nincs szükség többé, Oszkár nem jön többé. De a szakállas vendég távolmaradása feltű­nik a kocsmárosnak, s a kocs­Szélesedik a József Attila olvasómozgalom Az üzemi könyvtárosok vé­leménye szerint egyre több if­júmunkás kapcsolódik be a József Attila olvasómozgalom- ba. Szép eredményekről szá­moltak be a Komlói Erőmű­nél és a Szigetvári Cipőgyár­ban. A Kulturális Szemle út­mutatója és a Módszertani Ta­nácsadása után több üzemben kezdtek nagyobb arányú szer­vezést az olvasóimozgalom ér­dekében. így például a pécsi Fémipari Vállalatnál is. Az olvasómozgalom sikere nagyban függ a résztvevők eredményes beszámoltatásától, melynél az érdekes módszerek elterjesztésével is elő lehet segíteni a mozgalom megsze­rettetését. A pécsi Szikra nyomdában szellemi öttusa fejtörő formájában, a pécsi Szénbányászati Trösztnél min­den második hétfőn este klub­nap keretében beszélgetnek a* könyvek*)» ma állandó vendégeinek, s a fiút gyanúsítják azzal, hogy Oszkárt — aki pedig ő, saját­maga — megölte. Feljelentik, a rendőrség letartóztatja, kény­szermunkára ítélik, s csak hosz szas szenvedés után tér vissza Irmájához. A lány felhagy dicstelen foglalkozásával, s be­következik a happy end. Ez a kis érdektelen — nem is túlságosan gusztusos — tör­ténet hallatlanul egyszerű, ked vés, játékos, szórakoztató, s emellett komoly művészi él­ményt adó tálalásban került a néző elé. Elsősorban a darab érdekes, szellemes, fordulatos. A zene csak akkor szerepel, amikoi- szükséges, amikor funkciója van, mindig jó helyen szólal meg: ha kell előreviszi a cse­lekményt, ha kell, csak aláfest, vagy hangulatot, érzelmet, in­dulatot érzékeltet Ügy érez­tem ez az igazi musical, amit a Theatre Gramant-ban láttam hallottam. Mert egyetlen ze­neszám nem hatott betétnek, külön produkciónak, mindig olyan jól időzítve szólal meg a darab cselekményével szer­ves egységben, hogy szinte ész re sem lehet venni, hogy a prózát ének váltotta feL Például: a szakállas Oszkár szerelmével ostromolja Ir­mát Egyre forróbb szavakat suttog, egyre nőnek az érzel­med, sűrűsödik a jelenet, Osz­kár már magasabban beszél, már majdnem patétikus ... $ akkor már nem is lehetne ezt tovább fokozni, de minden át­menet érezhető váltás nélkül, énekben folytatja a vallomást s így az előbbinél sokkal inten­zívebb, sokkal fokozottabb a vallomás. Vagy a kényszermun kasok szökésre készülnek. De a felügyelő megjelenik, s egye­lőre le kell mondaniuk ter­vükről. Egyre keserűbb, fáj­dalmasabb a beszédük, egyre nagyobb a reménytelenség, s úgy érzi a néző, ez már a mélypont De ekkor — újra átmenet nélkül — az egyetlen néger szereplő énekben foly­tatja, amit eddig prózában be­széltek; s így a kényszermun­kán sínylődök bánata, ebben a fájdalmas song-ban, olyan hihetően, szívbemarkolóan hat amit csak prózával lehe­tetlen lenne elérni. De ekkor a zene segítségével, változik a hangulat. Az előző két példá­ban a zene fokozásra szolgált most éles váltás a feladata: — nem több, mint két taktusnyi más jellegű zene; s a felügye­lő ártalmatlanná tevését már tiszta szívből kacagjuk. Nagyszerű együttesjáték a színészek és René Duping rendező főérdeme. Magasan kiemelkedő alakítás nincs az előadásban, s ez mégsem jdent semmiféle szürkeséget, sőt! Mindenki a maga helyén, a szerepe jelentősége szerint kitűnő. Például: a karakter­figurák érdekesen jellemzett egyénített, színes karakterek. Karakterek, de túlzás nélkül! A kocsma vendéged közül bár­melyik túlzásba eshetett volna. Ha csak egy-egy jellegzetes mozdulatot ismételne több­ször, vagy lemélyített hangját fokozná tovább, vagy a maszk­ján csak két ránccal többet húzna; akkor az előadás egy­sége máris billen egy-egy mel­lékfigura felé. És ezekben a fi gurákban ilyesfajta kis túlzás­ra nagyon nagy lehetne a csá­bítás. De a rendező jól látta ezt a veszélyt, s sikeresen ki­kerülte. Az pedig külön csoda volt a számomra, hogy ezt az egységet — az előadás legna­gyobb értékét — az ezredik elő adás felé is így megőrizték a színészek. Az „Irma la douce” előadá­sát semmiféle különleges stí­lus nem jellemezte. Jókedvű­en, szórakoztatóan játszottak; s hogy ez az előadás komoly művészi élményt ad a néző szá mára, azt szerves egységének köszönheti. Ez kétféle egység. Az egyik: a cselekmény érde­kében, a darab vonalvezetése próza-zen e-ének együttes él­ményt ad. Egyiket sem lehet, de nem is kell különválaszta­ni. Mindhárom a főcélt, a mon danivalót szolgálja. A másik: a figurák, a játék egysége Nagy élmény volt számomra az „Irma la douce”. Csak azt sajnáltam, hogy ezt az élményt a darab befejezése csökkentette. Ugyanis a happy end váratlanul, szinte a meny- nyekbe emelte a címszereplőt; s így a függöny lemenetele után szirupossá vált az élmény. Mégis, egészében megkapó, kedves, mulatságos, s magas művészi színvonalú előadást láttam ezen az estén; s nagyon sajnáltam, hogy ez volt az egyetlen ilyenfajta színházi éi- ményem Párizsban. Túrién György A FALAK megszűrik az ut­ca forgatagának minden za­ját. Barta Lajos baranyai származású Kossuth-díjas író budapesti, Pozsonyi úti la­kására már csak pianóban jut el a villamosok csilinge­lőse, a főváros szívverése. — Ha pécsiekkel találko­zom, mindig a pécsi újság- íróskodásom jut eszembe — kezdi a beszélgetést Barta La­jos. — Egészen fiatal ember voltam még, amikor szerkesz­tettem a pécsi Független Űj- ságot, amely szinte minden cikkében a 48-as demokratikus szellemet sugározta. Minden valamire való nyomda készí­tett akkor már Pécsett napi­lapot, s törtük a fejünket, mi hol is nyomassuk lapunkat — Volt egy kis nyomda, amely még kézihajtóval dolgozott, itt készítettük a Független Új­ságot. Hosszú időn át jár­tam magam is a baranyai fal vakat, hogy előfizetőket to­borozzak. Utam nem is vott céltalan, mert volt olyan fa­lu, ahol 270 előfizetőt sike­rült szereznem. Az olvasók, az egyszerű emberek szerették ezt a lapot, mert a cikkekben olyan hangot ütöttünk meg, — amely közelállt a nincstelenek, a kisemmizettek szívéhez. A szerkesztőségbe egyszer be kopogott hozzám egy könnyes arcú idős özvegyasszony és el­panaszolta, hogy fiát valami jelentéktelen dolog miatt ki­csapták a reálgimnáziumból, ahol magam is érettségiztem. Természetesen egy cikkben megírtam az esetet. Nemsoká­ra rá az igazgató öccse be­nyitott hozzám a szerkesztő­ségbe, s nagyhangon felelős­ségre vont, miért merészel­tem ilyent tenni? Szóváltásun kát meghallották a nyomdá­szok is, s hárman azonnal fel­jöttek hozzám, kezükben egy- egy ólomtömbbel, mire aztán elkotródott az igazgató öccse. Újságunk példányszáma ör­vendetesen emelkedett. Mivel azonban kézzel nyomtuk, igen hosszadalmas volt a nagy pél­dányszám előállítása, s nem egyszer megtörtént, hogy reg­gelre, amikorra elkészültek az első példányok, a nyomda ud­vara már tele volt emberek­kel, akik újságért jöttek. Any- nyira jól ment a lap, hogy az­tán rövidesen megszűnt. Aki a lapot finanszírozta, s a kiadó igazgatója is volt, megbetege­dett, s az anyja elvitte Pécsről. Így került csődbe a lapunk. — Most min dolgozik? — 1963-BAN jelenik meg a Magvető kiadásában a Mars­repülő című regényem, amely már 1926-ban megjelent foly­tatásokban a Nyugattan. Ak­kor emigrációban éltem, s Bécsből tudósítottam pozsonyi lapomat. Itt írtam ezt a re­gényt, innen küldtem a folyta­tásokat a Nyugatnak. Most van még némi käs simítás rajta — ezt végzem. Az ősszel jelenik meg a Szépirodalmi Kiadónál a Találkozás Európával című kö­tetem, amely több kisregényt és novellát tartalmaz. Ez a kö­tet javarészt új írásokból áll Néhány héten belül elkészülök egy drámával, amelyet a Ma­dách Színház mutat be novem­berben. A címét még nem tu­I dóm. Annyit már elmondhat I tok róla, hogy az első három felvonás a Horthy-korszakban történik, míg az utolsó az 1956-os ellenforradalom ide­jén. A drámának lesz több pé­csi vonatkozása is. Egy kérés­sel fordultam a Pécsi városi Tanácshoz. Mégpedig azzal, hogy a szovjet hősi temető be­járatához csináltassanak egy díszes bejárót ezzel a felirat­tal: Értünk haltak meg. Ez a város dicsőségére válik. Ne­kem pedig azért szükséges, — mert a drámámban lesz egy olyan rész, amikor filmről ve­títik a pécsi temetőt, ahol mintegy kétezer fiatal szovjet katona nyugszik. — Van egy közeli rokonom Pécsett, aki a statisztikai hi­vatalban dolgozik. A múltkori­ban mondotta, hogy a statisz­tikai jelentések szerint nem­csak Pécsett, de az ország va­lamennyi városában csökken a színházlátogatók száma. Sze­retnék erről egy tanulmányt írni, s rámutatni a probléma gyökerére. — Régóta tervezem már azt is, hogy megírom a pécsi szén­bányák keletkezéséről szóló Égő hegy című regényemet. Ehhez azonban feltétlenül szűk séges, hogy két-három hónap­ra lemenjek Pécsre. A közelmúltban látott nap­világot immár negyedszer a Gyár című regénye, amely el­ső ízben Pozsonyban jelent meg „A sötét ujj” címmel. Nem más ez, mint a regény főalak­ja — Boldog Tatár által a Nagyharsányi hegy tetejéről meglátott, a Dráva túlsó part­ján a levegőbe fúródó épülő gyárkémény, amelynek ké­sőbb további és közvetlenebb hatása is megjelenik a regény­ben. A fiatal magyar gyáripar keletkezésének dél-dunántúli, még jobban mondva baranyai történetét mutatja be az író. Az új kiadás az író által ala­posan átdolgozott formában jut el az olvasóhoz. Egészen új a bevezető és a regényt záró fe­jezet Bennük az író nagy, or­szágos távlatokat nyitó keretet adott a Dél-Duaiámtúlan, Ba­ranyában lejátszódó regénynek. A 84 ÉVES ÍRÓ fiatalos energiával dolgozik, s a napi bevásárlásokon túl minden per cét az alkotó munka tölti ki: Szüntelen munkálkodás a% élet — ezt vallja ma is Bar­ta Lajos. « Hamar Imre ÜRUTPZŰS Az arany-bikák nyoma szélesül, palástra hull a mennybolt gyöngysora, bíbort tajtékzó sárkányaival dörögve száll a világ-vándora. Galambosi László Vucskies Lajos cÁz A KULCS olyan élesen esi- kordult a zárban, hogy az megijedt. Néhány másodperc ig tétován állt a nagy kapu előtt, ijedten, mint egy rajta­kapott gyerek. ' Piszkos kis huszonötös kör te világította meg a régi, bolt íves kapucsarnokot. Vala­hányszor átment alatta, eny­he borzongás fogta el. Most ez a borzongás idegességgé vált. Kémlelve fúrta tekintetét a sötét udvarba, s csak. amikor tapasztalta, hogy az éjsza­ka mozdulatlan, akkor for­dított meg egyet a kulcson. — Zsebébe tette és kilépett az utcára. Hogyan megy be a gyárba? — ezen törte a fejét. Amikor elhatározta tegnap este, hogy nem marad többé otthon, nem gondolta végig, mit is akar tenni. Annyit érzett csupán, hogy ez a semmi állapot nem maradhat így tovább. A két hónapi „nyugalmat’ csak a cselekvés oldhatja fel. Simán ment minden. A gyá ri nagykapu nem volt kulcs­ra zárva; a portás ülve aludt. Feje előrebillent mellére, szá ja tátva volt. Fény áradt ki a fülkéből, Az öreg, ahogy a fénycsíkba ért, zavarba jött. Tolvajnak nézte magát. De belső szenvedélye erősebb volt gátlásánál és amikor a portás feje megbillent, sietve tovább lépett. az Öltözőben régi, *«­SS*n nepfcopok kátámgá in* Iáit. Maga elé kötötte és fel­kapaszkodott a középső eszter- gaműhelybe. A nagy műhelycsarnok két oszlopsorát alig látta, inkább csak a beidegzettség kalau­zolta az úton, hogy nem ment neki semminek. „Hát nem is olyan nagy dolog — gondolta. — Csak el kellett határozni és kész: Akkor látszott egy kicsit, ha ablak elé ért. Az éj­szaka csillagai megvilágítot­ták tömzsi, görbe alakját. Ka­csázó járása volt. Amikor kiért a kész mun­káltat tároló helyre, egy fiatal embert pillantott meg volt gé pénél dolgozni. A fiatalember nyilván meghallotta a kopo­gást, mert odakiáltott: — Hé! Ki az ott? Az öreg megszeppent. A géphez döcögött. — Jóreggelt! — köszönt. — Jóreggelt! — fogadta a fiatalember. Nem nézett az öregre. Csak úgy mellékesen kérdezte meg, miközben vál­togatta a késeket. — Maga is? Az öreg nem válaszolt. — Melyik műhelyben? Még nem láttam. — Én se magát — mondta az öreg. A fiatalembernek még ilyen kora reggeli látogatója nem akadt, örült az öregnek. Leg­alább most nem unatkozik egy darabig; legalábbis addig, amíg az öregember itt lesz — Nem látott?! Pedig már két hónapja jöttem a kesz­tyűgyárból. Valami öreg szi­var nyugdíjba ment innét, annak a helyére. Nem ismer­te véletlenül? — Eddig a fa- -agással volt elfoglalva. Most, hogy végzett vele, a jövevény­re nézett érdeklődéssel. — Nem ismerte?! Azt mondják, az öreg tata jó melós volt. — De ismertem — mondta az öreg. Lassan még hozzá­tette. — Hogyne ismertem volna!... — Nem nézett a fia talemberre. Valahová mögé helyezte tekintetét. Mintha keresne valamit. A fiatalember észrevette. — Mi az szakibácsi? Miért olyan rosszkedvű? — Közben arra gondolt: „Mi ütött a vén szivarba! Csak nem gon­dolja rólam, hogy suszter va­gyok?!’’ — Ne ijedjen meg, na. Korongos a szakmám. Pes ten tanultam a kőbányaiban”. „Mit érdekel mindez?’ — gondolta az öreg. Valamit mo­tyogott is, de a fiatalember nem értette meg. — Mit mond? A fene sem érti, olyan halkan beszél. Is­merte? Hogy az jobban dolgo­zott? — Intett. — Ne törőd­jön vele. Majd hatvan éves koromra én is megtanulom a szakmát. A kész munkát helyére vit­te. Újat kezdett faragni. Le­nagyolta a masszatömböt, fel térképezte a hengerré alakult hublit. Keze gyorsan moz­gott: a fogásokat reflexszer­en csinálta. Mikor már csak a simításokkal volt hátra, szólt az öregnek. — Hogy-hogy még nem ta­lálkoztunk? Már mindenkit is merek. Szabadságon mit? — hmtcirini szájotaé­léf: — Magának sok szabad­ság jár, ugye? Az öreg a forgó kész munkát nézte. Kezét felemelte és rá­mutatott: — Vegye le! — Azám — mondta a fiatal­ember. En magát faggatom, közben meg szétforog a mun­ka. Lekapcsolta a gépet. Le­vette a kész darabot és oda­állította a többi mellé. Visz- szajött. Bekapcsolta a gépet. Xjj masszatömböt tett fel. Az öreg csak állt a gépnél csendesen. A fiatalember, hogy helyére tette az új faragniválót, az ősz szeállító pádhoz lépett. Fel­emelte a vizeskannát. Inni akart, de félúton meggondol­ta magát. — Iszik? — kérdez­te. — Friss. A kanna is új. Az öreg mókusét eldobtam. — Ilyen vastagon volt rajta a viz kő — mutatta bal hüvelykuj­ját mosolyogva. — Ráadásul olyan sárga volt az oldala meg a feneke, mintha teleszutya- kolta volna az öreg. — Még- egyszer az öreg felé nyújtotta a kannát. — Na, igyon! Az öreg hallgatott és csak a fejét rázta, hogy nem kér. A fiatalember most már szá jára emelte a kannát. Éhe­sen, lendületesen ivott. Utá­na cigarettára gyújtott. A gép gyorsan zötyögtette a tengelyre húzott hublit. — Hát akkor újra nekiállok — mondta a fiatalember. Fel­lépett a kis lábasztalkára és a késekért nyúlt. Az öreg most megismerte kötényét. Egy pillanatra raj- tafelejtette tekintetét, A FIATALEMBER fejét ki­csit oldalt hajtotta, hogy a füst ne szálljon a szemébe. — Nem látta az öregember ut­cát. Cigarettáját a szája szeg­letére helyezve kérdezte: — Maga melyik gépen dolga zik? Az öreg nem válaszolt. Csak magának suttogta: — Egyiken sem ... Tekintete a fiatalember ke­zére tapadt. Úgy nézte a dolgozó kezet, mint tartja ci húsba szaladó késeket, hogy szinte belefájdult a szeme. — Mintha nem hinne, abban, amit lát. lassan nyugodott meg. De most igazán meg­nyugodott. A fiatalember mondta a magáét. — Nemrég nősültem. Aztán tudja, hogy vannak az asz- szonyok: az ember nem elég, ha csak férfi. A mai nők anya giasak. — Csak a gépzúgás válaszolt neki. — A maga ide jében biztosan elég volt, amit nyolc órára kapott. Mi ketten dolgozunk, hogy valamire vi­gyük. Ezért járok be ilyen ko­rán ... Elhallgatott. Amikor felné­zett észrevette, hogy az öreg lassan, lehajtott fejjel baktat a regélők között. — Hé! öreg! Hé! Álljon meg! — kiáltott utána. Mi­kor látta, hogy az öreg nem áll meg, vissza se fordul, dör- mögött valamit és rosszallóan csóválta fejét. Az öreg hallotta a fiatalem­ber kiáltását, de nem állt meg. Csak ment a regélők között. Nem nézett sehová. Csak ment. Nem volt sem szomorú, sem letört. Csupán azért szé- gyelte magát, ha ismerősök­kel találkozik itt benn, bele­látnak, és észreveszik rajta, — hogy gsak most tanulta meg az élet rendjét. t 1 i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom