Dunántúli Napló, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-01 / 50. szám

2 AI A VH. A 1982. MÁRCIUS L A viharos télyége hazai mérlege A heteik óta Európa-szerte dúló viharos télvégi idő járás­nak csak egy megszelídüli szu­nya érte el hazánkat. Ennek ellenére az elmúlt hetekben az ország minden részéből érkez­tek kárbejelentések az Állami Biztosítóhoz. Az eddigi adatok szerint mintegy négyezer lakó- és gazdasági épület sérült meg. Az Állami Biztosító kárbecslői a helyszínen már meg is kezd­ték a viharkárok felmérését. A károsult lakosság és a terme­lőszövetkezetek a bejelentéstől számított két héten belül meg­kapják a kártérítést, ami a számítások szerint meghaladja az ötmillió forintot. Százhatvanhat új vasúti tisztet avattak A MÁV tisztképző intézete forgalmi és kereskedelmi tago­zatának az 1961—62. évfolyam hallgatói sikerrel fejezték be tanulmányukat. A 166 új vas­úti tisztet szerdán délután Rö- cönyi Károly MÁV vezérigaz­gatóhelyettes ünnepélyesen avatta fel. A MÁV új tisztjei jövő héten kerülnek munkahe­lyeikre a.z ország különböző vasútállomásaira. Március 8-án újabb egyéves tanfolyam indul, amelyen 180 vasúti „tásztnövendék” vesz részt. íz ifjúság nevelése m egész társasom ügye! Kibővített ülést tartott a Pécs városi pártbizottság Tegnap délelőtt a Pécs vá­rosi pártbizottság kibővített ülésén vitatta meg az ifjúság erkölcsi, politikai nevelésének helyzetét és a további felada­tokat. A vitában felszólaló elv­társak a jelenlegi helyzetből ki indulva, elsősorban a kedvező helyzetre alapozva jelölték meg a további feladatokat. Ez jellemezte Kupka Sándor vá­rosi KISZ-titkár vitaindítóját, Ambrus Jenő elvtársnak, a pártbizottság első titkárának, Ribánszki Róbertnek, az MSZ­MP Központi Bizottsága mun­katársának, Kiss Dezső megyei KISZ-titkár felszólalását is. Március 21-én lesz öt esztendeje annak, hogy a KISZ kibontot­ta zászlaját Pécsett is. Meg­alakulásától kezdve, de külö­nösen az I. kongresszusa után eredményesen segítette az MSZMP politikájának megva­lósítását, az ifjúság kommunis­ta szellemben való nevelését. Ezért a munkáért elismerés il­leti, melyet a városi pártbi­zottság ülése kifejezésre is jut­tatott. Az elmúlt év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az ifjú­ság érdeklődése a politikai kérdések iránt megnövekedett, amit csak tovább fokozott az Bánky József és Polgár Marianne zongoraestje Másodszor gyűlt össze kedden este a Liszt-teremben Pécs zongoramuzsikát kedvelő kö­zönsége, hogy a „Zongorázó Ifjúság” hangversenysorozat keretében meghallgassa a Ze­neművészeti Szakiskola két ta­nárának, Bánky Józsefnek és Polgár Mariannenak változatos műsorát, örvendetes módon nemcsak az érdekelt növendé­kek voltak kíváncsiak e mű­sorra, hanem igen nagy szám­ban jöttek el a szép muzsika felnőtt hívei is. Az elsőhöz ha­sonlóan jól sikerült koncerten az egykori „házi muzsikálá­sok” meghitt, közvetlen légkö­rében, művészi tolmácsolásban hangzottak el a zongorairoda­lom gyöngyszemei. Bachtól Bartókig. Bánky József magasszínvo­nalú művészetéről már nem egyszer írtunk. Ezúttal csak is­métlésekbe bocsátkozhatnánk. Rendkívül becsülendőnek tart­juk azonban, hogy ezen a hang versenyen is ugyanolyan gond­dal dolgozta ki és szólaltatta meg Mozart, Chopin, Kodály, Prokofjev műveit, mint bár­milyen „nagy3’ koncerteken. Bánky azon kevesek közé tar­tozik, aki le tud mondani a könnyű sikerek kényelméről és bármikor kész fáradságosabb, de pillanatnyilag fontosabb fel adatok megoldására. Részt vál­lal a hézagpótlóan elvégzendő kultúrmunkákból és hasznosí­tani kívánja magát azáltal is, hogy bővíti hallgatóinak zene- irodalmi tárgyismeretét, hoz­zájárul — az iskolai órákon túlmenően a koncertpódium­ról is — a fiatalság zenei ne­velésének mind színvonalasab­bá tételéhez. A koncert másik szólistája Polgár Marianne volt. A szak­iskola legfiatalabb tanárainak egyike, akt 1959-ben szerezte meg a Zeneművészeti Főisko­lán diplomáját és ugyanabban az esztendőben került váro­sunkba. Azóta neveli, oktatja a zongorázni tanuló fiatalsá­got és mindenki alapos felké­szültségű, kiváló pedagógus­nak ismeri. Mint előadómű­vész most lépett először na­gyobb nyilvánosság elé. Bemu­tatkozó hangversenye arról ta­núskodott. hogy tehetséges szó­sta. aki erőteljes, nagyszerű i tanuális adottságokkal ren­ilkezik és rendkívül rnuzi­ílis egyéniség. Muzikalitását azonban kissé személytelen rek éreztük. Világos, szinte . oktatóan józan zenei formálá­sában döntőbb szerep jutott még a pedagógusnak, mint a koncertező művésznek. Meg­érdemelné, sőt fejlődése szem­pontjából igen nagy szüksége lenne rá, hogy gyakrabban lép­hessen pódiumra. Első, őszinte sikert kiváltó szereplése min­denképpen arról győzött meg, hogy Polgár Marianneval zenei életünk csak gazdagodott. Bár ez alkalommal is meg kell állapítanunk e kezdemé­nyezés életrevalóságát és a zon gorázó ifjúságra gyakorolt mű­vészi hatását, mégis érdemes lenne elgondolkozni: vajon nem volna-e helyes a többi hangszert tanulókat is hasonló élményben részesíteni, ami egy úttal a műsorok változatosab­bá, sokrétűbbé tételét is elő­mozdítaná. Ezúttal ugyanis az volt az érzésünk, hogy van va­lami igazság „a jóból is meg­árt a sok” közmondásban. ess nt r-n SZKP XXII, kongresszusának hatása. Egyre több fiatal kap­csolódott be a KISZ- és párt- oktatás különböző formáiba, hogy választ kapjon az őt ér­deklő kérdésekre. A szocialista építőmunka sikereinek hatásá­ra az ifjúság gondolkodásmód­ja, magatartása sokat fejlő­dött. Ez elsősorban a termelő munkában elért eredmények­ben jut kifejezésre. A KISZ által meghirdetett „Ifjúság a szocializmusért” mozgalomban Pécsett több mint tízezer fiatal vett részt 1961-ben. A mozgalom kereté­ben 191 ifjúsági brigád ala­kult és több mint 2700 fiatal kapcsolódott be az egyéni mun kaversenyekbe. Az állatkert és a vidámpark építésénél, játszó­tér építésnél, az egyetemi vá­rosrésznél, különböző parkosí­tásoknál, üzemi és iskolai csi­nosításoknál 212 601 óra köz­hasznú társadalmi munkát vé­geztek. Sikeresen kibontakoz­tatták a bányagépesítés és az építőipar felett vállalt védnök­ségüket. Az elmúlt nyáron 1445 középiskolás és egyetemista fiatal vett részt az önkéntes építőtáborok munkájában. A mozgalom egyre növekvő nép­szerűségére jellemző, hogy ed­dig közel 14 ezer fiatal jelentkezett a most megindu­ló második évben a követeimé nyék teljesítésére. örömmel jelentették be a pártbizottság ülésén, hogy a pécsi fiatalok közül elsőként a vasasi Petőfi akna fiataljai csatlakoztak a komlóiak ver­senyfelhívására és tettek vál­lalásokat az MSZMP VIII. kongresszusa tiszteletére. Az elért eredmények meg­követelik, hogy az ifjúság er­kölcsi, politikai nevelését to­vább fokozzák és küzdjenek a még meglévő fógyatékosságofc ellen. A felvilágosítás és a meg győzés erejével kell fellépni a vallásos nézetek ellen, minél több fiatalt kivonni az egyházi szertartások hatása alól, meg­kedvelteim velük a családi ün­nepek szocialista formáit, a KISZ esküvők, a szocialista névadó ünnepségek rendezését. Bírálni kell a magatartásban jelentkező cinikus, nyegle, tiszteletlen, a lányokkal, idő­sekkel szemben megnyilvánuló goromba viselkedést. Az ifjúság előtt az elkövet­kezendő időkben továbbra is nagy feladatok állanak. A má­sodik ötéves terv feladatai­nak megvalósítását minden ere j ükkel segíteni kelL Ez szük­ségessé teszi az ifjúság nevelé­sének társadalmi üggyé tételét. A városi pártbizottság ülése az MSZMP 1957. márciusi ha­tározatára támaszkodva ismé­telten felhívta a párt, az álla­mi, a gazdasági vezetők, a pe­dagógusok, a kultúrmunkások, a sportvezetők és nem utolsó­sorban a szülők figyelmét ar­ra, hogy felelősségteljesen tö­rődjenek az ifjúság nevelésé­nek feladatával. Mindenki a maga munkabeosztásában, csa­ládi otthonában tegyen meg mindent ennek érdekében. A tartós siker elérésére csak akkor számít- í hatunk, ha az idősebb nemze- ; dék a példamutatás erejével, , a türelmes neveléssel segíti I elő a KISZ eddig is helyes j irányba fejlődő tevékenységét. | A vita résztvevőinek felszó- I laiását az ifjúság szeretet®, a segítőkészség igazi érzése ha- ; tóttá át, amely biztosan enged j arra következtetni, hogy való- l ban sikerül az ifjúság neveié- j sét mindenki ügyévé tenni és ! akkor a kívánt eredmény nem marad el Mitzki Ervin minnm Á Dunántúl! Napló tudósítóinak értekezlete A Dunántúli Napló párt- és iömegszervezeti rovata tegnap délelőtt megbeszélésre hívta össze a lap tudósítóit. A tudósítók értekezletén a tudósítóhálózat megerősítéséről és a szerkesztőség tömegkap­csolatainak erősítéséről tanács­koztak. A tárgyilagosság és az igazság, a tudósítói aktivitás és felelősség kérdései szerepelek a vitában. A tudósítói értekezleten meg állapodták abban, hogy tél ’o múltúi újra összejönnek, s 'ív­kor két-hírom tudósító féléves munkáját fogfák megvitatni. Hordozható tv-szerviz- felszerelés A Híradástechnikai KTSZ szakemberei hordozható tv- szervíz-felszerelést állítottak össze. A kis táskában elhe­lyezett műszercsoporttal orvo solhátják a tv-k valamennyi olyan hibáját, amely otthon ki javítható. A táska súlya mindössze 8 és fél kiló. A haza! tv-javító szolgálatnak a szövetkezet a nyáron 150 ilyen miniatűr „műhelyt” ad át, külföldi megrendelésre pedig kétszázat készít. Időj árás j el en lés Várható időjárás csütörtök estig: felhős, párás, helyenként ködös idő. Több felé kisebb havazás, ha- veseső, eső. Mérsékelt délkeleti szél. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet mínusz 2—plusz 1, legmagasabb nappali hőmérsék­let csütörtökön plusz 2—plusz 6 fok között. — EBBEN az évben tizen­nyolc községet keresett fel a Baranya megyei Tanács TBC Gondozó Intézetének röntgen autója. Ez ideig több, mint tízezer személyt röntgeneztek meg. A röntgenautó jelenleg Alsó szentmar ionban dolgozik, innen Óidra, majd Egyházas- harasztiba megy. — A BELÜGYI SZERVEK ren- remdezésében március á-én este fél 8 érakor a Liszt Ferenc-terem ben „Ki mit szeret... ?” énekes, zenés, táncos rendezvény lesz. Fellép: Lorenz Kornélia, Marga- retta Petrovna, Géczy Éva, Mikes Lilla. Puskás Sándor, Mach Ju­dit. Konferál: Halász Tivadar. — A SÁRHÁTI termelő- szövetkezet is kertészkedik az idén. öt holdnyi öntözéses területen termelnek majd pa­radicsomot és paprikát Mo­hács város ellátásának javí­tására. Az öntözőberendezés­sel a kertészeten kívül kuko­ricát is öntöznek majd. — KAKAÓ-BEMUTATÓT tart a Pécsi Élelmiszerkeres­kedelmi Vállalat március 8. 9 és 10-én a Jókai téri cse­megeboltban. A Pécsi Közlekedési Vállalat ér­tesíti az utazóközönséget, hogy március 1-től a 30-as sz. autóbusz­járatokat útépítési munkálatok miatt csak a Pedagógiai Főiskolá­ig közlekedteti. — A HAZAFIAS Népfront Baranya megyei Bizottsága társadalmi aktívák részére tapasztalatcsere-értekezletet tart március 1-én 10 órai kéz dettel a Hazafias Népfront Janus Pannonius utca 11. sz, alatti helyiségében. — 14 EZER FORINT volt a bólyi földművesszövetkezet ruházati boltjának napi for­galma januárban. A vasbolté pedig mintegy 8 ezer forint. A Kossuth Termelőszövetke­zet zárszámadása után a ru­házati bolt napi forgalma 58 ezerre, a vasbolté 20 ezerre nőtt. — „A MAI francia dráma” címmel előadásit tart dr. Né­meth Antal, a Pécsi Nemzeti Színház rendezője március 2- án 19 órai kezdettel a Jelen­kor szerkesztőségében. — 200 EZER FORINTOS költséggel korszerűsítik az OTP megyei fiókját. A tervek szerint április végére átad­ják rendeltetésének az újjá­alakított helyiségeket. — TÁNCMULATSÁG. szomba­ton (március 3-án) du. 5 órától este 10-ig Pécs város Művelődési Házában (Déryné u. lt.) Szenvedélye - a munka Bandi bácsit felesége elbe­széléseiből már régen isime­rem. Tőle tudom, hogy három évtizede él Pécsett és hogy a harmincas évek kezdetétől nemcsak ezzel a várossal forrt össze, hanem egész Baranyá­val, sőt, Tolnával is. Mert Bandi bácsit munkája gyakran szólítja ei az íróasztal és a laboratóriumi kísérletek mel­lől. Ilyenkor betűz egy-egy zöldfejű gombostűt a parafára erősített megyetérképbe és a naplóba is bejegyzi: „Dr. Sza­bó Endre”. Neve mellé a köz­ségnév és a dátum kerül. A térképen, melyet a Minőség- vizsgáló Intézet könyvtárszo­bájának asztalán láttam, sok ilyen zöldfejű gombostű-jelezte Bandi bácsi idei útjait. Ha vi­dékre megy, rendszerint haj­nalban kél és későn vetődik haza. Ilyenkor fáradt, de még­sem annyira, hogy ne kezdjen azonnal vizsgálathoz, ha vala­mi sürgős munka akad. — Két éve még biciklivel járta a megyét — mondta róla a felesége. — Ha nem tiltom meg, még most is lekerekezné a napi 20—40 kilométert. Az asszonyt tilalmat Bandi bácsi esetében a szeretet, a féltés szülte, hiszen a kora ... Úgy ötvenöt-hatvannak né­zem, amikor frissen keményí­tett fehér köponyében kényel­mesen beletelepszik a mellet­tem levő fotelba. Ezen moso­lyog és mindjárt elmondja, hogy hétfőn, amikor Szekszár- don járt, az egyik kolléga megveregette a vállát: — Bandikám, te csak nem öregszel, pedig úgye közel vagy már a hatvanhoz!? És a kolléga sem hitte el hogy 5, dr. Szabó Endre a köz- tiszteletben álló vegyészmér­nök március elején tölti be a hetvenet. Nem tudom biztosan, hogy ililik-e ilyenkor megkérdezni: mi a fiatalság titka. Én meg­kérdeztem, ő szívesen és őszin­tén válaszolt: — Őrizze meg az ember a rugalmasságát, dolgozzék sokat és szenvedélyesen. Felesége egy kissé rosszalló­lag néz rá. Aztán mégis meg­enyhül, mert aggodalmát el­nyomja a büszkeség: az ő fér­jét éjszaka is fei lebet esenget­ni és csengették is számtalan­szor a munkában töltött évti­zedek alatt. — Főként, ha életmentésről volt szó. A pécsiek közül csali keve­sen tudják, hogy a Zólyom ut­ca 2-ben lakó Szabó család tagjai — az akkor kilencéves kislánnyal együtt — zsákszám vizsgálták az intézetbe beszál­lított sót, mert a németek utol­só gaztetteinek egyikeként am­móniákkal és kristályszódával keverték össze a Pécsett hátra­hagyott sókészleiteket Akkor is talpon volt az egész család, amikor egy alka­lommal úgy éjfél körül értesí­tést kaptak, hogy öngyilkos lett egy házaspár s életük megmentése érdekében sürgő­sen meg kell állapítani: mivel mérgezték meg magukat. A gyors és alapos vizsgálat men­tette meg az életnek a meg­gondolatlan házaspárt. Ilyen esetek tucatjával történtek, s mindannyiszor Bandi bácsi pi­henőidejének rovására. Mert az öngyilkosok rendszerint es­te, kimerültén követik el tet­tüket, segíteni pedig akkor kell, amikor baj van ... Azon a pádon, amelyet fé­nyesre koptattak az intézet előterében várakozó tejet, tej­fölt hamisító asszonyok, sokad végigülték már a vegyvizsgálót izgalmas perceit. — Mindig vigyáztam arra, hogy pontos és pártatlan le­gyek, hiszen vizsgálataim alap ­ján vontak felelősségre embe­reket ... A munkában töltött negyven­két esztendő alatt sok furcsa dolgot tapasztalt. Ha ezeket összegyűjtené, egész kötet tel­nék meg velük. Egy alkalom- mai beállított hozzá egy pécsi asztalos. — Van huszonötkiló gyan­tám doktor úr, de nem tudom használni, mert nem oldódik som benzinben, sem benzol­ban; A kályhára tettem, meg­olvadt. Megkóstoltam, keserű. Mégse jó, szeretném, ha meg­vizsgálná. Ö megvizsgálta, s Mderült, hogy a gyantának hitt aiíyag nem más, mint ekrazit Élete nagy sikere és egyben csalódása annak a festéknek a feltalálásához fűződik, melyet „Ovillá”-nak nevezett el. Ak­kor még a Gyapjúminősítő In­tézetnél dolgozott és tír. Schandi József volt a főnöke. A festék előállításához az adott indítékot, hogy a buda­pesti Gyapjúmosó és Finom- posztógyár 16 ezer méter gyapjúszövetet volt kénytelen az eredetinél jóval olcsóbban forgalombahozni, mert az anyagok selejtesek lettek a birkák jelzésére addig használt festékanyag kimoshatatlan volta miatt. Az „Ovilla” elké­szült és világsikerre számítha­tott. Nálunk négy pengő volt kiló.ia, amikor az angolok öt fontot ígértek érte. Szabó Endrét hívták: telepedjék Ja Angliában, s több érdeklődő levelet kapott Amerikából is. Ő nem ment, sőt, kései Vála­szul felajánlotta az „Ovillát” a Magyar Népköztársaságnak és a Szovjetuniónak. A ma­gyarok újításként könyvelték el a különleges festéket, s öl? ezer forintot adtak érte. „Töb­bet nem lehet”, — magyaráz­ták akkor a minisztériumban, „az már az állam zsarolása lenne” . Belenyugodott a ,,vál­tozta thatatlanba”, de még most is bántja. Biztos afelől, hogy a Szovjetunióba nem ju­tott el az „Ovilla”, hiszen a mi juhászaink közül is kevesen ismerik. A pécsi mezőgazdasá­gi kiállításon próbára tett egy juhászt. — Mivel jelzik a birkákat? — Amá éppen van: kát­ránnyal szurokkal, olajfesték­kel ... — Nem ismeri az „Ovil- lá”-t? — Dehogynem, csak az még a régi békevilágban volt, ami­kor mi „Ovillá”-val festettünk. Mostanában sose kapunk. A csalódás fájt, de munka­kedvét nem vette el. Neki most is van célja, terve, s öröme, öröm, hogy „summa cum laude” orvosi diplomát szerzett a lánya. öröm. hogy pénzt kapott az intézet rend- behozatalára. Terv? — Kinevelni az utódot, aki teljes felelősséggel átveszi majd tőlem a stafétabotot. Igen, az utód — simítja meg ; fehér halántékát. — Ez nagyon fontos. Hiszen az ember nem marad örökké fiatal.. Harsányt Mária 1 4 <

Next

/
Oldalképek
Tartalom