Dunántúli Napló, 1961. december (18. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-06 / 287. szám
tNL DECEMBER 8. NAPLÓ 5 Szocialista demokratizmusunk fejlődésének egyik eredménye: a sajtóhelyreigazílási eljárás szabályozása A murukásosztály vezette társadalom és a napisajtó között éLő erős kapcsolat egyike azoknak az ezernyi jelenségeknek, amelyek a felszabadulásunk óta megváltozott közéletünket jellemzik. A mi sajtónk a társadalom' fejlődését szolgálja. Ennek az ér- dettfek megfelelően irányítja a ^Péleményt, mozgósítja a dolgozókat egy-egy soronkö- vetkező feladat megoldására, tájékoztatja őket az eseményekről és bírálatával a közvélemény élé tárja azokat a visszásságokat, hibákat, amelyek a társadalmi érdekek érvényesülését nehezítik, zavarják. Megtörténhet, hogy m sajtó e feladatának teljesítése közben téves tényeket tár olvasói elé, vagy %amds tényismeret alapján bírál meg valamely szervezetet, vagy személyt, s alaptalanul közöl róluk elmarasztaló véleményt. Tekintet nélkül arra, hogy ez a tévedés jóhiszemű-e, vagy sem, kettős sérelmet okoz. Egyrészt az érintett szervnek vagy személynek a jé hírnévhez és a becsülethez fűződd érdeke szenved Béreimet, másrészt a közvéleménynek az a jogos igénye szenved csorbát, hogy mindenben a valósághoz hű tájékoztatást kapjon sajtójától. A sajtóközleményben előforduló téves tartalom azonban legtöbbször egyáltalán nem nyilvánvaló. A cikkíró vagy a szerkesztőség a rendelkezésére álló adatok alapján az érintett személy vagy szervezet tiltakozása után is kitarthat a közleményben foglaltak mellett, s ugyanakkor az érintettek továbbra is jogtalanul megtámadottnak, esetleg sértettnek érezhetik magukat. Az ilyen helyzetek megoldását szolgálja a 26/1959. számú kormányrendelet, amely 1959. május 1-én került kihirdetésre, és amely egyes sajtóigazgatási kérdések rendezése mellett szabályozza a sajtóhelyreigazí - tási eljárást is, és a bíróságok hatáskörébe utalja az ilyen viták eldöntését Az életbelépése óta elítélt két és fél esztendő igazolta, hogy kormányzatunknak e jogszabályban foglalt intézkedései szükségesek és a feladatot helyesen oldották meg. A jogszabály és az ítélkezési gyakorlat jól valósította meg azt az elvi-politikai követelményt, hogy a bíród eljárás alkalmazása ne korlátozza a sajtószabadságot, a bírálat szabadságát; a sajtó bíráLa(szabadsága pedig ne kapjon olyan értelmezést, hogy megnehezítse a jogtalan sajtótámadás elleni védekezést. Kimondta tehát: „Az az állami, gazdasági vagy társadalmi szerv, illetve szervezet, amelyről, vágj' az a személy, akiről időszaki lap, a rádió, vagy a televízió valótlan tényt közölt, vagy híresztalt, vagy való tényeket hamis színben tüntet fél, az időszaki laptól, illetőleg a Magyar Rádió és Televíziótól a közlemény megjelenésétől, illetve közvetítésétől számított harminc napon bélül írásban helyreigazítás köpését igényelheti. Ha a valótlan tartalmú közlemény a közérdeket sérti, helyreigazítás közlését igényelheti az illetékes miniszter (országos hatáskörű szerv vezetője) is.” S zükséges hangsúlyoznunk, hogy a jogszabály alapján helyreigazítás csak valótlan tény közlése, vagy való tényeknek hamis színben feltüntetése esetén igényelhető. Vé- leménynyilvánítás keretében előforduló olyan kifejezések ellen, amelyek téves és sértő értékítéletet, véleményt tartalmaznak, a szocialista törvényes rend más jogi védelmet biztosít. Erről csak annyit, hogy Ilyen esetekben u. i. becsületsértés vagy rágalmazás esete állhat fenn, amivel szemben büntető eljárás keretében szolgálta.! a bíróság elégtételt a sértettnek. A helyre! gazítási eljárásról tudni kell, hogy aft általánostól eltérő, sajátos eljárási szabályokat is tartalmaz. A jogszabály úgy rendelkezik, hogy a határidőben igényelt helyreigazítás közlését csak akikor lehet megtagadni, ha a helyreigazítása kérelemben előadott tények valósága nyomban megcáfolható. A helyreigazítást napilapnál a heiyreigazí- tási kérelem kézhezvételét követő öt napom belül kell közölni, s annalk tartalmából világosan ki kell tűnnie, hogy az eredeti közleménynek mely tényállításai valótlanok, vagy hamis színezetűek. Bírósági eljárásra akkor kerülhet sor, ha a felelős szerkesztő a helyréi gazítási kérelemre a jogszabályban megszabott határidő alatt nem közöl helyreigazítást. Ilyen esetben a sajtó részére biztosított kötési határidő lejártától számított 15 nap alatt panasszal lehet a járásbírósághoz fordulni. A panaszban határozottan meg kell jelölni, hogy a panaszos milyen helyreigazító nyilatkozat közzétételét igényli és igazolnia kell, hogy a helyreigazítást a felelős szerkesztőtől a törvényes határidőben igényelte (és csatolni kell a kifogásolt közleményt tartalmazó lappéldányt). A bíróság a helyreigazítási ügyet soron kívül köteles intézni, a beérkezéstől számított 8 nap alatt kitűzni a tárgyalást és azt legfeljebb egy ízben — 8 napra — napolhatja el kivételes esetekben. Ha a bíróság a panasznak helyt ad, a panaszlottat (a felelős szerkesztőt) határidő kitűzésével arra kötelezi, hogy az ítéletben a bíróság által megállapított helyreigazítási szöveget tegye közzé. Űj sajtójogszabályunk hatályba lépése óta (amivel egyidejűleg a régi, 1914. évi sajtó- törvény hatályát vesztette) a bíróságok előtt — a fővárosban és vidéken — a sajtó- helyreigazítási eljárások száma megnövekedett. Ez annak tulajdonítható, hogy a közvéleménynek sajtóközleményekben kifejezésre jutó bírálatát társadalmunk komolyan, és érdeklődéssel fogadja, és olyan erkölcsi hatást ébreszt, amely ellen az elmarasztalt személy vagy szervezet rendszerint védekezni szokott, továbbá társadalmunk felismerte, hogy új sajtójogszabályunk a védelemnek alkalmas módját teremtette meg. Éppen e miatt nem egyszer olyan esetben is előfordul a helyreigazítási igény, amikor az érintett személy maga is tudja, hogy a sajtó bírálata megalapozott és jogos, mégis megkísérli a személyével kapcsolatos számos tényállítás egyi két-m ásikát (nem is a lényegeseket) helyréi ga- zíttatnl Feltételezi ugyanis, hogy egv-két, nem mindenben pontos, tényállítás helyreigazítása az olvasó közönségben azt a látszatot kelti, hogy az eredeti közlemény — lényegében kifogástalan résre is — valótlan. A sajtó dolgozód tudják, ” hogy a helyreigazítási eljárás szabályozása nem a bírálat korlátozását valósítja meg, hanem a bírálat megalapozottságát kívánja növelni. dr. Oláh Gábor KAMARAEST A Városi Művelődési Ház rendezésében igen színvonalas hangversenyt hallottunk 2-án a Liszt-teremben. Három kiváló kamarakórus adott egymásnak találkozót: a Veszprémi Zeneiskola, a Pécsi Pedagógiai Főiskola és a Pécsi Kamarakórus. A veszprémiek mint a főiskola vendégei jöttek el, élükön Zámbó István karnagy- gyal. Ez a pasztell-tónusú leánykar az augusztusi debreceni nemzetközi énekkari versenyen bejutott a döntőbe. Méltán, mert énekük zeneileg pontos, intonálásuk ■ biztos, hangvételük kiegyenlített. Nagy műsoruk minden száma megérdemelné a méltatást, de helyszűke miatt csak kettőt emelünk ki: Purcell: „Arthur király” operájának két korál- saerű kórusát és „A varázsfuvola” megismételt etett Csen- gettyű-tercettjét. Dicsérőleg szólunk zongorakísérőjükről, Káté Istvánnéról. A Pécsi Kamarakórust felváltva vezeti Dobos. László és Tillái Aurél. Amikor egyikük vezényel, a másik énekel. Nagy hangbeli fejlődést tapasztaltunk ebben az együttesben. Jannequin halkan . elsóhajtott szerelmi vallomásától Tillai mindig hatásos „Magányban” karáig nagy dinamikai és érzelmi skálán játszottak. A Főiskolai Kamarakórus Tillai Aurél vezetésével már szinte kisebb vegyeskari tömböt alkot. Legszebben érvényesült Schumann „A vűziném” kara és a műsort záró két néger spirituálé, Nagy Izabella szólójával. Közülük a másodikat, a „Jerikó”-! eredeti szöveggel angol nyelven énekelték, emlékezetből. A három énekkai műsorát stílusosan egészítették ki énekés zongoraszámok. Két bájos Mendelssohn duettdalt hozzájuk illő kedvességgel Besenyő Hedvig és Meggyest Katalin szólaltatott meg. Örömmé' üdvözöltük első pécsi fellépése alkalmából dr. Bartha Gábort Szegedről jött, ott végezte a zeneművészeti szakiskolát. Meleg baritonján szépen érvényesültek legömbölyített frázisai mély érzésű előadása. Három preklasszikus dalt énekelt és Dávid Gyula két Csokonai- megzenésítését. Utóbbiak közü1 „Az estvéhez” kiváló alkotás, hivatott rá, hogy az izmusokban vergődő modem dalköltészet szekerét kihúzza a kátyúból, amibe jutott. Liptai Ágnes jól kísérte az énekeseket, azonban a hangszer tatarozásra szarul. Hangolási lazultsága főleg a leánykar számaiban volt bántóan érezhető. Neményi Klára igen otthonos korunk zenéjében. Bartók Béla „Allegro barbaro”-ját már nem érezzük barbárnak, mint a harminc év előtti bor- zongó kritikusok, de Milhaud „Rag caprice”-a még szokatlan fülünknek, s inkább zörejnek halljuk, mintsem zenének. Neményi megadta hozzájuk a mekívánt férfiasán acélos bit* lentést. amely ellentétben áll törékeny nőalakjával. Külön örültük annak a műsorszerkesztésben érvényesülő elvnek, amely a jól kipróbált hatású művek között el mer helyezni újdonságokat is. Pécsett most hangzott el először a „Rag caprice”, Monteverdi „Hűtlen, mond mért” madrigálja és Brahms „A sólyom” romantikus karműve, méghozzá igen jó fordításban. Előbbit Dobos László, utóbbit Vagi Istvánná fordította. Magyarországi bemutatónak számított a „Jerikó” spirituálé, amelyet a főiskolások Debrecenben egy lelkes cseh karnagytól kaptak. Nem akarunk ünneprontók lenni, csak kérjük, hogy ezentúl a műsorlapon a költő vagy fordító nevét helyezzék zárójelbe, amint az az évszázados gyakorlatban jól bevált. A gon dolatteljes kapcsolás óhatatlanul azt a képzetet kelti, hogy az illető a zeneszerző társszerzője. Mintha Palestrina együtt írta volna Nádasdy Kálmánnal az „Egy .márványszoborhoz” madrigált, vagy mintha a „Bánat” Schumann és Kistétényi Melinda közös zenei alkotása volna! Országszerte elterjedt gyomnövény, megérett a kiirtásra. Dr. Siptár Ernő érces, jól tagolt beszédjét a műsorközlés- ben mindig szívesen fogadjuk. Veress Endre KARHATALMISTÁK Amikor átléptem a Kiss János laktanya kapuját, egy 1956 végén, 1967 elején belémivédett kép jutott az eszembe. Két pufajkás karhatatmista képe. Az egyik idős férfi, látszik rajta, hogy fejtőkalapácshoz, meg framdakülcshoz szokott inkább, mint a puskához. A másik fiatal, éles arcélű és katonás mozgású ember, akinek a fegyvere szinte élettársa. Alinak a nagy épület előtt, haifkan beszélgetnek, aztán az öreg belehuhukol a kezébe. Hideg, nyirkos idők jártak akkorában .; { Höl vannak most? Az oíreg,, úgy gondolom, odahaza kártyázik, s diadalmasan mondja be a piros negyvenszáz ultit... A fiatal ebben a laktanyában van, pattogó hangon vezényel a katonáiknak. A fiatal r Börtönre ítélték a „romantikus kultúrost“ Karhátálmisták a marázai útépítésen. Bártfalvi Ferenc, 36 éves, nős, 4 gyermek atyja áll a bíróság előtt. Hol leül a vádlottak padjára, hol hirtelen feláll — ideges természetű. Van miért idegeskednie... A vádirat csalást, okirathamisítást, sikkasztást ró a terhére. Pedig egyáltalán nem szorult rá ezeknek a bűnöknek az elkövetésére, hiszen volt rendes állása, jól keresett. Igaz, a nyáron beteg lett s táppénzes állományba került. Bártfalvi úgy gondolta, hogy a táppénzt ,j.megtoldja” egy kis mellékes keresettel: Űj-Mecsekalján nyáron megnyílt a szép új kultúrotthon s Bártfalvi úgy vélte: itt találja meg azt a bizonyos „mellékest?’. Addig- adig sündörgött, fondorgott a kultúrotthonban, addig- addig vállalt el különböző •kisebb-nagyobb feladatokat, amíg megnyerte a vezetők bizalmát. „Ügyes ember” ■— mindent el tud intézni — volt róla a vélemény. Később beválasztotok a kultúrotthon társadalmi vezetőségébe, sőt amikor az otthon igazgatónője szakmai tanfolyamon tanult, mondhatni ő „vezette” az ügyeket. • S nem is akárhogy, már ami a saját „pecsenyesütö- getéséti” illeti. Magánfuvarossal szállíttatott egy zongorát. A fuvardíj 500 forintba került, de ő 600 forintos számlát íratott alá a szállítóval, a 100 forintot zsebre- vágta. A kultúrotthon művészeti csoportja részére egy balatonszabadi műsoros estet szervezett — azaz, csak a jegyeket adta el Balaton- szabadiban, de a jegyek árával nem számolt el. Amikor ismét %>énzzavarban volt, az előbb említett 600 forintos fuvardíjról újabb számlát kért a fuvarostól — mondva, hogy az előbbi elveszett — s ezt ismét elszámolta ... azaz majdnem elszámolta. Egy kultúrotthonban természetesen számos „mozdítható” holmi van. Többek között magnetofon is 3678 forint értékben. Azaz, csak volt, mert Bártfalvi elemelte s azonnal elzálogosította. Ehhez hasonló manipulációja még számos volt. De nemcsak a társadalmi tulajdon szarkája volt, nem vetette meg a személyi tulajdont sem. A legényszállói volt szobatársától egy táskarádiót és egy fényképezőgépet kért rövidebb használatra. Természetesen ezek a holmik is a zálogházba vándoroltak. — De mire kellett magúnak ez a sok pénz? — kérdi tőle a bírónő. Bártfalvi Idegesen felugrik. — Ha 'elmondhatnám az élettörténetemet, talán... — Mondja. — Kérem, én romantikus télek vagyok — kezdi. — Az első házasságom nem sikerült ... Elváltam... Kerestem az igazit... Akkor megismerkedtem egy másik növel. Az sem volt az igazi, de azt mondtam neki, ha 1959-ig nem találom meg a nagy Ö-t, akkor elveszem f eleségül. Nem találtam meg, így elvettem. Kérem, én 36 éves vagyok. Siettem a kereséssel, s akkor megismer- líedtem egy 18 éves lány- nyal... A családomat otthagytam, Pécsre jöttem és magammal hoztam azt a 18 éveset. Szobát vettem ki neki havi 500-ért... A bírónő felemeli a kezét, intve, hagyja abba az életrajzot, hiszen minden világos: a 18 éves. lány volt az a „buksza”, ahova a pénz vándorolt. — A lány dolgozott1 — hangzik az újabb kérdés. — Nem. — Tehát maga tartotta el? — Igen. Persze, egy Myen ,szerelem” sok pénzt felemészt, újabb és újabb forrás után kellett nézni. S jönnek a tanúk. — Kérem, tőlem 2000 forintot kért kölcsön, mondva, hogy házat akar vermi — vallja Schreer László fuvaros felesége, s mutat egy 2500 forintról szóló nyugtát. — Miért 2500 forintról van ez a papír kiállítva, tűikor csak kétezret kért? Bártfalvi felel a kérdezett helyett: — Én ajánlottam fel, kérem, tőlem a kölcsönadó nem kért kamatot. — Ha nem kémek kamatot, akkor miért ajánlja fel önként? t — Mert én nem szoktam semmit sem ingyért elfogadni — hangzik Bártfalvi „önérzetes” válasza. Szavai hihetőségét a magnó, a táskarádió, a fényképezőgép sorsa „bizonyítja”. Egy másik tanútól 1500 forintot kért kölcsön, egy harmadiktól 100 forintot. Kit hogyan sikerült becsapnia. Summa summárum, mintegy 10 ezer forint körül van a kár s ezt a 10 ezer forintot rövid három hónap alatt csalta ki. Nem először áll Bártfalvi a bíróság előtt. Budapesten egyszer már sikkasztásért 10 hónapi felfüggesztett börtönre ítélték. Fogadkozott akkor, hogy soha többet. Ügy fogadkozott, mint most: — Kérem a bíróságot, hogy még most az egyszer.„ Visszamentem már második feleségeimhez, aki megbocsátott. Ha most elítélnek, a börtönt már nem bocsátja meg. Volt idő a becsületes Steten gondolkodnia. De lesz erre most is alkalma. A bíróság tegnap mondott ítéletet s Bártfalvi Ferencet 2 évi börtönbüntetésre ítélte. (Garay) sorköteleseknek, alak a derék kommunista veterán fegyverét átvették. Ilyen gondolatok jártak az eszemben akkor, amikor átléptem a Kiss János laktanya küszöbét, amit az idősebb pécsiek Frigyes-laktanyának . mondanak. Elég rosszul, hiszen a csá szár fia semmi hasznosabbat nem tett életében. Sokkal érdemesebb a névre Kiss János altábornagy, aki 1944-ben, a Szálas!-időkben hazáját féltve a nácik, a Hitler-bérencek ellen szervezkedett, s mártírhalált halt a nyilasok puskagolyójától. A fiatal karhatalmisták otthona, a vastagfalu, szinte erőd szerű régi épületek nagyon so kát tudnának mesélni. Például 1918 pünkösdjéről, amikor a frontra vezényelt bakák zúgolódni kezdtek, s a császári tiszt az egyik katonát agyonlőtte. Néhány pere múlva a tiszt is halott volt, s az ujjongó katonák elözönlötték a környéket — ahogy a 6-osok lázadásának történetében megírták. Több nemzedéket, rengeteg arcot láttak ezek a falak. A kairhatalmista tisztek utána jártak és megállapították: 1892 «a, a laktanya felavatásától kezdve a felszabadulásig, tehát ötvenhárom év alatt körülbelül 150 ezer embert képeztek itt ki. Nem tévedés: 150 ezret, s ennék fele meghalt a két világ háború különböző frontjain. Még 1893-ban, tehát alig egy évvél a laktanya felavatása után Pécsbányá-ra, Szabolcsra és Somogyra vezényelték a legénységet. Teljes felszereléssel, állig felfegyverkezve. Puskatussal verték szét a sztrájkoló bányászokat. Hatvannyolc év múlva, vagy is az idén is élindult egy egység a bányavidékek felé. Kék- hajtókás fiatal katonái:, min- den fegyver nélkül. Azazhogy mégis volt náluk valami: ásó, gereblye, meg csákány, mert a járdaépítésben segédkeztek a meszes! bányászoknak. Szimbolikus a két kép. Egyébként nemcsak Meszesen jártak. Segítettek az ócsár di tsz-nek is. Kapáltak, arattak, szénát gyűjtötte!:. Ott voltak a marázai útépítésnél is (nagy munkát jelentett!), Pécsett a készülő III. kerületi játszótérnél, az állatkerti a vidámpark építésénél és másutt Talán nincs is olyan üzem, amely versenyre kelhetne velük. Kaptak is dicsérő oklevelet a városi tanácstól, többet azonban nem, pedig ha jól megnéznénk, nem is egy kar- hatalmista lenne, aki elérte a diszpolgársághoe szükséges kvótát. Ezt csak úgy mellékesen említik, szerény emberek egyébként. Büszkén mutogatják mindennapi életükről készült fényképéket, az esküt, a gyakorlatokat, az útépítést, meg a többit Az egyik képein a katonák körülfogták a postást. Egész kézerdő nyúl a várva-várt levél után. Kedves és derűs epizód, az otthon és a laktanya összetartozásának íeSkésís . „ 4
