Dunántúli Napló, 1961. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-04 / 234. szám

NAPLŐ 1961. OKTÓBER 4. „Kétkapuznak” a Pécsi Dózsa utánpótlásai. A tavalyi út­törőbajnokság első helyezettjei az idei bajnokságban is szeretnének jól szerepelni. A Pécsi Bányász kézilabda-szakosztály vezetőségének nyilatkozata a 27-én történt botrányos viselkedésről 1952 óta működik a Pécsi Bá­nyász női kézilabda szakosztálya, amely szép sikereket ért el a ki­lenc év alatt. Sok lelkes szurkoló­nak szereztek játékukkal örömet. A. szerdai napig minden mérkő­zésen lelkes szurkolótábor biztat­ta a csapatot, sportszerű keretek között. A vezetőség mindent elkö­vetett, hogy biztosítsa a vendég- csapatok, valamint a játékvezetők tiszteletbentartását, megbecsülését, hiszen ők segítik e népszerű sport­ág fejlődését. Az előírt szabályoknak megfele­lő létszámú rendezőgárda minden esetben megvolt és a rendőrség is minden mérkőzésre megkapta az értesítést. Mindent elkövettünk an­nak érdekében, hogy mérkőzé­seink a szocialista sport szellemé­ben történjenek meg. Sajnos, 27-én a mérkőzés után történtekkel mi sem értünk egyet. Még a játékve­zető tévedése sem jogosít fel sen­kit, hogy sok éves munkánkat ököl­joggal tegye tönkre. Elítéljük Skattzer Sándor és Konecsni Lász­ló magukról megfeledkezett néző­ket, akiket a jövőben pályánkról kitiltunk, mert nem kívánjuk az ilyen sportemberek jelenlétét mér­kőzéseinken. A sportkör vezetőségének hatá­rozata, hogy a magáról megfeled­kezett fent nevezett két személyt a pályalátogatástól örökre eltiltja! Itt kérjük fel a sportkedvelő kö­zönségünket, hogy a szocialista sport érdekében a magukról meg­feledkezett szurkolóknak kellő fi­gyelmeztetés mellett hívják fel a figyelmüket, oktassák ki őket, mi­ként kell viselkedni a sportpályán. A Pécsi Bányász Kézilabda- szakosztály Vezetősége, NB I. tara'ékbajnokság Komló—Győr 1:0 (1:0), Komló, 1000 néző, vezette: Völgyesi. Kom­ló: Lukács — Mestyáin, Molnár n., Balázs — Muzsiai, Tatai — Tihanyi, Terényi, Lutz, Rózsa, Angyal. — Győr: Barna — Dőld, Szarka, Nagy — Adrigán, Illés — Jasper, Keglovics, Pálfy, Lázár,Ott. A S3, percben Adrigán egy 11-est kiha­gyott. A vendégek a mezőnyben jobban játszottak, de a hazai együttes több helyzetet dolgozott ki. Gólt lőtt Ott (öngól). Jó: Muzs­iai, Balázs, Mestyán, ill. Szarka, Jasper, Keglovich:. Dorog—Pécs 2:1 (0:1), Dorog, 3000 néző, vezette,.Bircsák. Dorog: Jaónák — Boncz, Tóth, Fodor — Kürtös. Ta'rnóczi -»* Hegedűs, Rát- vai, Takács, Szeibert, Kovács. — Pécs: Zengői — Szántai, Csordás, Kiss — Fenyvesi, Hegy] — Györkő, Garami, Németh. Török, Fülöp. A II. félidőben erősen feljöttek a hazaiak és sorozatos támadásaik révén megérdemelten fordították meg az eredményt. Gólt lőttek: Hegedűs, Szeibert, illetve Garami. Jók: Janák, Tóth, Fodor, Szei­bert, illetve Csordás, Németh, Tö­rök. Megyebaj nohsághól a magyar válogatottba... Az általános iskola V. osztályába járt, amikor kézilabdázni kezdett. Elvégezte a Bányaipari Techniku­mot is, és az iskola, vagy a tech­nikum válogatottjaként részt vett az úttörő és középiskolás kézilab­da-bajnokság küzdelmeiben. Pé­csi Bányász első csapatában már öt éve játszik, s még csak 20 éves. Négyszer nyert a Bányász megye­bajnokságot, de még nem sikerült az NB Il-be jutás. Talán majd eb­ben az évben . . . Csendes, szerény és sportszerű életmódot folytató fiatalemberként ismerik Sudár Ferencet, a Pécsi Bányász kézilabdázóját, aki az el­múlt vasárnap magára ölthette a jugoszlávok. ellen a magyar válo­gatott címeres mezét. Ritka és szép teljesítmény megyebajnokság­ból egyenesen az országos váloga­tottba kerülni!. Ezt csinálják utána a pécsi és a baranyai sportolók! 1957 óta állandó tagja volt Pécs ■ifjúsági válogatott csapatának. Tavaly a 6 város Pécsett rendezett tornáját megnyerték, az idén pe­dig Debrecenben a budapesti együt tes után a másodikak lettek gyen­gébb gólaránnyal. Itt figyeltek fel a fiatal pécsi kézilabdázóra a ve­zetők és megígérték, hogy meg­hívják az utánpótlás-válogatottba, így is történt. Augusztusban egy­hetes edzőtáborozáson vett részt Tatán. Egésznapos edzéseken pon­Az összevont járási labdarúgó- bajnokságok eredményei Három mérkőzés maradt el a nyugati csoportban tozták teljesítményeiket és úgy látták, hogy Sudár Ferenc Rácczaí, a Bp. Honvéd játékosával együtt megfelel a nagyválogatott követel­ményeinek is. így aztán szeptem­berben 2 edzés Pécsett és 2 edzés a fővárosban, mig elérkezett az újonc játékos számára a mérkő­zés napja. Az izgalomtól sápad­tan. nem kevés lámpalázzal ját­szott a mérkőzés első félide’ében, azonban a pihentetés után már sok­kal. nyugoötabban küzdött és 4 perccel a befejezés előtt 12:ll-es magyar vezetésnél egy „kapóra- jött” góllal segítetté a válogatot­tunk győzelmét biztosi tani. Hetey edző úgy nyilatkozott, hogy az újoncok — köztük a pé­csi Sudár is — nagyszerűen 'meg­álltak a helyüket. A veretlen bá- nyászcsapat az ő irányításával tör a meeyebainökság megnyerésével az NB II. felé. Amikor tervei fe­lől érdeklődtünk, ezeket mondóba: Szakosztályunk novemberben ünnepli fennállásának 10. évfor­dulóját. Szeretnék én'is jó szerep­lésemmel hozzájárulni ahhoz, hogy a csapat a sikertelen kísérletek után végre magasabb osztályba jutással tegye emlékezetessé a iu- bileumot. ' Novemberben 3 hetes edzőtábor lesz a válogatott számá­ra és erre valószínűleg en?em 's meghívnak. Szeretnék a b!zalom- nak megfelelni és válogatott szin­ten, válogatott formában szerepel­ni a jövőben is. (bl) RÓZSÁKAT magastörzsű rózsafát, bo* korrózsát, futórózsát 30 kü­lönleges fajtában, gyönyörű színekben őssi szállításra ajánl: SZÁLKÁI JÁNOS rózsakertészete. Budapest, Dalszínház 10. Szállítás postán utánvéttel. Kérjen díjmentes fajtajegy­zéket. Vidámparki építkezéshez kőműves mellé segédmunkásokat felveszünk azonnali belé­pésre Jelentkezni: a Vi­dámpark irodájában. 66223 Ä Vajszlód Gépállomás azonnali belépésre díeselmotor­szerelöt felvesz. Fizetés megegyezés szerint. Lakást biztosítani nem tudunk. ■ 513 ÉLŐ rántanivafó csirke kispiaci pavilonunkban (IRÁNYI DÁNIEL TÉR) MINDENNAP —. vasárnap is — kap­ható. PÉCSI KELTETŐ. 509 Az összevont járási bajnokságok vasárnapi fordulójában jónéhány meglepetés akadt. Három eddig veretlen csapat hagyta el vesztes­ként a pályát, ezzel a veretlen csapatok száma háromra csökkent. A KELETI CSOPORTBAN a Székelyszabar elszenvedte első vereségét, Lánycsók biztos három­gólos győzelmet aratott az eddig kitünően szerepelt listavezető fe­lett. Ebben a csoportban meglepe­tés Dunaszekcső és . Olasz hazai veresége, valamint Versend — ugyancsak hazai pontvesztesége. Veresége ellenére változatlanul Székelyszabar áll az első helyen, azonban ugyanannyi pontja van Lánycsóknak és Szederkénynek is. A múlt évi bajnok, Versend jelen­leg a 8. helyen áll. A KÖZÉP CSOPORTBAN a Va­sas II. Bányász és a Pécsi Dina­mó vereséget szenvedett, így már csak a Helyiipari SK áll veretle­nül. A Hidasi Bányász—Vasas II. Bányász összecsapás igen színvo­nalas és élvezetes mérkőzést ho­zott, nagy küzdelemben a kapu előtt határozottabb csatársorjai rendelkező hazai csapat győzött. A Dinamó csak megnehezíteni tudta a Helyiipari SK győzelmét, megakadályozni nem. Ebben a csoportban még jól szerepel Nagy- harsány, amely az Üjpetre legyő­zésével a 3. helyre tört fel. A NYUGATI CSOPORT c for­dulójában három mérkőzés maradt el. Nem jelent meg Sellyén Het- vehely, Magyarszéken a Szigetvári Vasás és Kővágó szol ősön Vásáros- dombó. A VásároSdombónak már második mérkőzése maradt el.. A szövetség mindhárom sportkör ve­zetőit fegyelmi tárgyalásra idézte. A lejátszott mérkőzések közül a Mágocs fölényes 7:0 arányú, győ­zelmet aratott a sásdiak felett, Szentegát újabb két pontot szer­zett, ezzel a 3. helyre került fel. Elszenvedte első vereséget a PVSK tartalék csapata is, amely a Dó­zsa IH-mal szemben maradt alul. RÉSZLETES EREDMÉNYEK: Keleti csoport: Lány csók—Székelyszabar, 3:0, Mohácsi TE II.—Borjád 8:0, Dtina- szekcső—Szederkény 1:4, Olasz— Hímesháza 1:4, Erdőfű—Kisnvárád 4:0, Homorúd—Üj-Móhács 0:5, Ver­send—Babarc 3:3. Közép csoport: Hidasi Bányász—Vasas II. Bá­nyász 2:0, Nagy harsány—Üjpetre 6:1, Véménd—Pécsi Vasas II. 4:2, Pécsi Dinamó—Pécsi Helyiioari SK 1:2, Pécsi Bányász II.—Pécsvárad 6:2, Pécsi Cementipari—Pécsi BTC II. 2:8. Nyygati csoport: Pécsi Dózsa in.—PVSK n. 2:1, Sellye—Hetvehely, Magyarszék­Szigetvári Vasas és Kővágószclős— Vásár osdombó a vendégcsapatok meg nem jelenése miatt el ínarad t, Szentegát—Szemtlőrinc 1:0, Mágocs —Sásd 7:0. A bajnokságok állása: Keleti csoport: 1. Székelysz. 2. —3. Szederk. 2.—3. Lánycsók 4. Üj-Mohács 5. Babarc 6. Erdőfű 7. Olasz 8. Versend 9. Hímesháza 10. Dunaszekcső 11. Kisnyárád ’ 12. Borjád 13. Homorúd 1. Moh. TE II. 6 5 — 1 17:6 10 7 4 2 1 20:10 10 6 5 — 1 12:6 10 7 3 2 2 13:8 8 6 3 2 1 13:11 8 6 3 1 2 11:8 7 7 3 1 3 10:18 7 6 2 2 2 17:12 6 7 2 1 4 11:15 5 7 2 — 5 14:17 4 6 2 4 7:11 4 6 1 2 3 6:11 4 .7 — 1 e 7:25 1 7 7 — — 39:4 14 Amerikai rendszerű falaikra szerelhető két­személyes, szekrényes rekámie, keskeny szobában különösen alkalmas, eladó. Ara hatezer forint. Érdek­lődni 27-64 telefonon. ______________ 531 R észlegvezetői munka­körbe. vezetésben jár­tas asztalos szakmun­kást és 4 fő asztalost felveszünk. Jelige: Fa­ipar. Leveleket pontos címmel ellátva Saljai utcai Hirdetőbe kér­jük. 66187 Vasas II. 8. sz. alatt pince, /konyha, szóba, 200 négyszögöl szőlő­vel beköltözhetően el­adó. ______• 66183 E lcserélném kis szoba kon yhas7 la kásoma t,. 2 szoba konyfrásra eset­leg l~..nagy szoba konyhádra. Nyíl u. 14. sz. Törő ék. 86189 Életjáradékra keresek 50 000 forintot. 1 000 Ft eltartást fizetek. —■ „Nem’• autó*’ jeligére, Sallai utcai hirdetőbe. _______66192 Elköltözés miatt, eladó modem kombináltezo- ba, konyhabútor, ste- lázsi. ^csillárok, edé- ftvek. Cím: Landler u. *V_____________66197 V ennék szőlőt, vagy gyümölcsöst. 350 négy- ssögöUg. készpénzért. Városhoz közel*’ jeli­gére a Sallai utcai hir­detőbe- 68203 Elcserélném 3 szoba, összkomfortos, gázfű­téses, kertes, belváro­si, nagykanizsai fő- bérleti lakásomat pé­csi 1 szoba összkom­fortos föbérleti belvá­rosiért. ..Tavasz” jeli­gére a Sallai utcai hirdetőbe,_______ 66199 G ombor-féle mély gyermekkocsi eladó. Pécs, Tavasz u. 16. sz. ___________________66205 B eköltözhető szoba­konyha, présház, pin­ce, épülettel saját kúttal, szőlő el­adó 1 Patacs-Szent- miklóson. Érdeklődni: Pécs, Kossuth tér 3., fszt. 2. 55880 Egynapos kutyákat vásárol a Gyérmekkli- nika, József Attila 11. Vadonatúj, bejárt Já- wa-Zettka motorke­rékpár eladó. Bőveb­bét: Közületi Vasbolt­ban, Rákóczi út 49/1. 66219 Figyelem! Bálra, es­küvőre harmonikálást vájlalok. Szín József, Pécs, József Attila u. 43. 66217 Szép zománcos, nikke- lezett szoba kályha, új állapotban eladó. Ga- rai u. 20. 66212 Központi fekvésű örök­lakás, áron alul el­adó. Nagy Győző, An­na u. 20. du. 6—7. 66226 Eladó 60x60-as. szögle­tes dohányzóasztal. — Pécs, Kossuth Lajos út 42., asztalosnál. 66228 Bejárónak ajánlkozik -megbízható asszony. ,, Gy erm ekszerető ” 5 e- ligére Sallai utcai hir­detőbe;____________66216 K is ház kerttel, olcsón eladó, azonnal beköl­tözhető. Érdeklődni Földváriéinál, Kovács- telép, Vadrfesa u. 5. _________ 66207 B oroshordó. 117 literes, táborikohó, dobkályha, üveghalon £0 lit. el­adó. Gyárváros, Fél- monoßtor ut 26« 21 Kisebb szőlőt üres la­kásért megmunkálnék. Ajánlatokat írásban a Sallai utcai’ hirdetőbe „Szőlő” jeligére. - 66213 Gyermektelen házas­pár bútorozott szobát keres okt. 15-re. „Ze­nész” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. 66210 Belvárosi másfélszo­bás, parkettás, előszo- bás lakásomat (gáz, víz bent. van) elcserél­ném egyszobásra, bel­városban. Ajánlatokat „előnyös” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ‘ ______662Q9 E ladó egy antik ebéd- löcsillár. Érdeklődni lehet 1—f óra között. Stik Pálfté, 32-63, . . ■ " 66208 Hálóbátorok, konyha­garnitúrák, rekamick, pároságyak és szekré­nyek, asztalok, íróasz­tal, zeneszekrény, szé­kek és más szép búto­rok olcsón, nagy vá­lasztékban Báránynál Hal tér 1.____________23 E lcserélném szoba, konyhás belvárosi la­kásomat hasonló élés­kamrásért vagy repté­ri .másfélszobásért. — Érdeklődni Jókai u. 3. Fráter. 66220 Jókarban lévő kétke­rekű íjrágacsót keve­sek megvételre. Bá­rány. Hal tér 1.__ S zőlőprés. daráló, hor­dó^ jó állapotban ol­csón eladók^ , Bartók Béla u. 65» 16 Sötét hálószobabútor, egyszemélyes rekamié. konyhabútor, kárpito­zott székek, televízió- asztal, kerekasztal kombináltszekrény ol­csón eladó. Megyeri u. 6.____________ 21 B útorokat, seziont, ágyakat, konyhabú­tort, szekrényeket, há­lót, rekamiét, hármas- szekrényt veszek. Me­gyeri út 6.___________20 U j, modern, sötét há­lószobabútor. páros­ágyak. rádió és ke­rékasztal eladó. Szilá- gyi Dezső u. 16, 19 Ruhakölcsönző, koszo­rúslány-ruhák 80 Ft- tól. menyasszonyi 150 Ft-tól kapható. Agos- ton tér l.____________17 H ázi nyulAk eladók. — Pécs, Kovács-telep. Hóvirág u. 3.________15 P ulikölykök, törzs­könyvezettek eladók. Hőgyes Endre utca 13. ___________ 17 E gy szép, sötét, poli­túrozott háló eladó. — Kolozsvár u, 17. 13 Hálószobabútor, fhó- defh. diópolitúros, kombináltszekrény, ré kamié eladó. Fémipari iskolával szemben. — Bú tóf üzlet.. ___t 7 O lcsóbb háloberendé- zés. szekrények, ágyak, bútorfélék . eladók. — Felsővamhaz 2. - Üzlet.- í. _C-.Lr •{ • * B őrkabát és irhabunda festést, tisztítást vál­lal ígért. Szabadság u. 5. 9 Szabóasztal, női próba­baba eladó. Teréz u. 5.____________________ 11 Esküvőre fehér szőr­me kulibunda kölcsön­zés. Teréz u. 5.______10 B ejárónőt 10—13 óráig felveszek. János u. 11. II. em. 12. Jelentkezni 4 órától.______________12 A vókányi hegyen, ál­lomáshoz 20 percnyire lakható épülettel, s»o*- ba, présház, pince, 800 négyszögöl területtel eladó. Ar: 18 000 Ft. — Részletre is. Pécs, Felszabadulás út 73. 4 Uj kétszemélyes reka­mié, szép kivitelezésű eladó Kőéknél. Dein- doli autóbusz, Lajkó megálló._____________524 T amás Kálmán tüzifa- fiírészelö telefonszáma 39-91._______________517 K esztyű, tisztítást, ja­vítást ismét vállalók, divátövek. bőrkesz­tyűk. nylon.' jerséy- késztyük hanninCki- lénc forinttól Karsai kesztyűsnél. Kossuth tér 7._______ 482 M ély gyerinekkócsi olcsón el9dó. Köztár­saság tér 8.__________B V ennék kis Trabant gépkocsit, v. kiutalási papírt. Telefon: 38-59. ,„.547 Középcsopocrt: 1. P. Helyiipar 5 5 — 16:6 10 2. Hidasi B. 5 4 — 1 17:7 8 3. Nagyharsány 4 3 — 1 20:6 6 4. Vasas H. B. 3 2 — 1 8:3 4 5. P. Dinamó 4 2 1 1 5:4 4 6. Pécsvárad 5 1 1 3 5:8 3 • 7. Véménd 4 1 — 3 6:10 2 8. Hosszúhet. 4 1 — 3 3:9 2 9. Üjpetre 4 1 — 3 4:17 2 10. P. Cenientip. 4 — 1 3 5:19 1 1. P. Bányász H. 5 5 — 26:4 10 3. PBTC II. 5 3 1 1 19:12 7 6. P. Vasas n. 5 1 2 2 9:13 5 Nyugati éSoport: 1. Mágocs 5 5 — 20:2 10 2. Magyarszék 4 4 — 24:3 8 3. Szentegát 5 4 — 1 16:6 8 4. Sásd 5 3 — 2 18:13 6 5. Szentlőirinc 6 1 2 3 7:11 4 6. Sellye 4 1 1 2 8:12 3 7. Hetvehely 4 1 1 3 7:19 3 8. Sz. Vasas 3 1 — 2 10:6 2 9. V ásár osdom bó 3 — — 3 2:16 — 10. Kővágószőlős 4 — — 4 2:26 — 1. P. Dózsa Hl. 7 6 1 — 31:8 13 2. PVSK II. 7 6 — 1 48:6 12 0z HB II. nyugati csoport ában: Eredmények: ZTE—Traktorgyár 2:1 (1:1), Szombathely—SZ'táiJhVá- ros 1:0 (0:0), Szállítók—BVSC 2:1 (1:0), Budafok—Sopron 5:1 (3:0), EVTK—Kaposvár 3:1 (3:0), Székes- fehérvár—K. Lombik 3:1 (1:1), Bp. Spartacus—Pénzügyőrök 1:0 '0:0), Mosonmagyaróvár—Oroszlány 1:1 (1:0). Nyugati csoport 1. Székesfhv. 2. Szombathely 3. BVSC 4. Oroszlány 5. Szállítók 6. EVTK 7. Sztálinváros 8. Budafok 9. Traktorgyár 10. Kaposvár 11. Budai Sp. 12. Sopron 13. MTE 14. ZTE 15. K. Lombik 16. Pénzügy. 9 3 3 4 2 1 3 3 5 3 3 2 3 9—3 9 1 — 1 — 20: 3 15 1 1 21: 5 15 1 19: 8 13 2 12:10 11 2 13:11 10 3 12:11 10 3 22:14 9 3 12: 9 9 3 12:11 9 2 10:10 3 12:14 4 14:18 5 8:22 5 10:21 6 8:19 8 8:27 A PÉCSI RADIO 1961. október 4-i, szerdai műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Megszakítás nélkül folyik a munka a baranyai mezőkön. Magyarbólyi ősz... — Riport. A játszótéren. Vjekoszláv Májer írása. Népszerű románcok. 17.30: Német nyelvű műsor: Ifjúsági műsor. — Zenés össze­állítás. 18.00: A Pécsi Rádió hangverseny­dobogóján. 1. Schumann: A két gránátos (dr. Farkas Imre), 2. Scarlatti: E-dur szonáta (Húsok Rezső — zongora), 3. Bralimß: Szívem vágya (Cser Tímea), 4. Pugnani: Prelude és Allegro (Serfőző József — hegedű), 5. Kernfeld: Hosszú út (Tréfás Ist­ván), 6. Prokofjev: Induló (Cson­ka Barna). 18.20: Könyvespolc. A nevelés­tudományi. könyvekről. 18.25: A városban dolgozó se­gédmunkás-lányok között. — Riport. 18-40: Huszka Jenő és Miljutin ope­rettjeiből. 1. Huszka: Bob her­ceg ’— Gárdainduló (Sárdy Já­nos, Földényi-kórus), 2. Husizka: Aranyvirág — Tarantella (Le- hoczky Éva, Szekeres-kórus), 3. Huszka: Erzsébet — Délibábos Hortobágyon (Petress Zsuzsa, Szabó Miklós), 4. I-Tuszka: Gül baba — Darumadár fenn az égen (Melis György), 5. Huszka: Lili bárónő — Szellők szárnyán (Sze- esödy Irén. Udvardy Tibor), 6. Miljutin: Nyugtalan boldogság — Szibériai rapszódia (Házy Erzsé­bet, M. R. énekkara), 7. Miljutin: Nyugtalan boldogság — Natasa és An<iréj búesúkettőse (Petress Zsuzsa. Melis György). 19.10: Dél-^dunántűli híradó. 19.30: Ajandékrnüsór a Pécsi Köz­lekedési Vállalat társadalmi mun Kát végző dolgozóinak. 20.00: Műsofzárás. . V/ ' SZEVHÄZ: Nemzeti Színház: Lean (este.7 óiakori. . Kamaraszínház: Olympia (este fél 8 órakor)./ MOZI: Park: Rocco és fivérei (fél 5, éa fél 9 órakor, szélesvásznú). Csak 18 éven felülieknek! Kossuth: Soha többé (Mein Kampf) (4, fél 7 és 9 órakor). Petőfi m. Richárd (4, fél 7 és 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradói Sarkított fény. Idegen fé­szekben, A tenger partján. (Elő­adások 11 órától folytatólagosan 3 óráig). Ifjúsági filmszínház (Leőwéy K. Gimn.): Cica-mica és más mesék (6 órakor). fekete Gyémánt (Gyárváros): Ludas Matyi (5 és 7 órákor). Építők kultúrotthona: Állami áruház (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Vigyázz nagymama (5 és 7 óra­kor). Rákóczi (MécsekaJja): A kapi­tány lánya (7 órakor). Május 1. (Vasas n.): Az első lecke (7 órakor). Kossuth (Mohács): Góllövő ze­nész (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Találkozás a Tigris-sziklánál (8 órakor). Táncsics (Siklós): Napkelte előtt (8 órakor). DDNÁNTCLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága es s megyei tanács lapis. Felelős szerkesztő: Vasvári Foren# Kiadja a Dunántúli Napló Lap kiadóvállalat Felelós kiadó: Braun Károly SzerkesztSses es kiadóhivatalt Pécs. József Attila u. •#. Telefon: I5-S2. IS-33. PÉCSI SZIKBA NYOMDA Pees. MunkA'-sv Mihály ■) Iá sr. Terieszti a Magyar Posta. Előfizethető 9 helyi postahivatalok- ná) és kézbesítőknél, Előfizetési dij 1 hőnapra 11.— Ft,

Next

/
Oldalképek
Tartalom