Dunántúli Napló, 1961. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-13 / 242. szám

2 NAPLÓ 1961. OKTÓBER 13. Éjszaka is dolgoznak a földeken A kétmííszakos gépek 67 százaléka dolgozik — Jobb munka­szervezésre van szükség A Pécsi Nemzeti Színházban ma este mutatják be Marm- kovic Glória című drámáját. Képünkön Tomanek Nándor és Krencsey Mariann az előadás egyik jeleneteben. Röpgyűlések Széchenyi-aknán Csütörtökön reggel, a dél­előttös harmad leszállása előtt röpgyűlést tartottak Széchenyi akna dolgozói. A röpgyűlésen Révész Aiajos munkaügyi ve­zető ismertette a második öt­éves terv irányelveit, valamint azt a felhívást, amelyet a most ülésező országgyűlés intézett a magyar dolgozókhoz. A röp- gyűiésen résztvevő közel öt­száz bányász egyhangúan ma­gáévá' tette a felhívást és tett Ígéretet a tervfeladatok mara­déktalan teljesítésére, illetve túlteljesítésére. Csütörtökön délelőtt fél ki­lenckor a külszíni dolgozók tartottak röpgyűlést délután pedig az építészet dolgozói gyűléseztek. Időjárásjelentés Várható időjárás péntek estig: te!hőátvonulások eső nélkül. Né­hány helyen reggeli köd, gyenge szél. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 3—8 lók kö­zött. néhány helyen gyenge talaj- menti fagy. Legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 17—20 fok kö­zött. Keddről szerdára virradó éjszaka ellenőrzést tartottak a határban a megyei pártbizott­ság mezőgazdasági osztályának munkatársai, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának, valamint a gépállomások me­gyei igazgatóságának dolgozói. Az ellenőrzés során két járás­ban megnézték, hogy a beje­lentett kétműszakos gépek va­lóban dolgoznak-e s ha nem, miért állnak a gépek? Baracs József megyei főag- ronómus az egyházaskozári határban járt, ahol. a jelentés szerint egy DT traktornak kel­lett volna dolgoznia. A gép azonban csapszeg hiányában állt. Ha a traktort előző este egy kis igyekezettel megjaví­tották volna, nem állt volna tétlenül reggelig. A bikali ha­tárban a bejelentett három gép önálló műsort huszonhét eset­ben a saját községükben har­mincegy alkalommal pedig vi­déken adtak. Társasutazást is szerveztek a földművesszövetkezetek, még pedig 9 alkalommal. 567 dol­gozónak volt így alkalma meg­tekinteni az ország nevezetes­ségeit. többen külföldre, ket­ten nyugati országba utaztak. A kutatás célja az, hogy az eddigi kísérletek elméleti ered menyeit a gyakorlatban is be­igazolják, miszerint a terra- mycin anyagokat taralmazó baromfi tápanyagok sokkal ha­tékonyabbak a penicillint, tar­talmazó tápanyagoknál. A kísérletek tudományos fontosságára jellemző, hogy 4 ■ ezer csirkén kezdték meg a i kutatásokat. közül kettő dolgozott. Tiegel- manm István és Fazekas Já­nos gyűrűshengerezték a nap­pal felszántott táblát. A har­madik gép is ott zúgott a közelben éjfélig, akkor azon­ban elfogyott a munkája s mi­vel nem beszélték meg vele a továbbiakat, hát hazament. — Mindkét esetben egy kis fi­gyelem, jóindulaton múlott, hogy ilyen nagy dologidőben egy gép egész éjszakára kie­sett a munkából. A mágocsi Béke Tsz hatá­rát örömmel járták az ellen­őrök. Akár egy ipari üzemben, zökkenőmentesen, szervezetten ment a munka. Aprította, vág­ta a gép a kukoricaszárat, két vontató a silót hordta, egy traktor pedig forgatásnélküli tárcsázást végzett a búza vetés alá. A határban éjjel kettőkor is ugyanolyan szépen, gondo­san vetették a búzát, akárcsak nappal. Fehér Mihály már es­te nyolc óra óta állt a vető­gépen, mint gép után járó s a hideg, meg a nagy por el­lenére becsületesen dolgozott. De nemcsak a mágocsiakat, a homorúdi gépállomást, a szentlőrinci, bólyi és szigetvá­ri gépállomások dolgozóit is dicséret illeti lelkiismeretes munkájukért. Érdemes megje­gyezni, hogy Homorúdon a gé­pek 70 százaléka két műszak­ban dolgozik és főként ennek tudható be, hogy egy gép egy napra eső teljesítménye 6,4 normál holdnyi munka. A szigetvári járásban is majdnem mindenütt dolgoztak a gépek, $ a nyújtott műszako­sok is az éjszakai órákban fe­jezték be a munkát. Nagydob­szán öt gép közül három dol­gozott, de már dolgoztak a két hibás gép megjavításán. Saj­nos Somogy hatvanban a bejelen tett hét gép közül egy sem állt munkába. Egyes termelőszö­vetkezetekben még mindig rierh veszik elég komolyan, az éjszakai műszak kérdését, pe­dig a szigetvári járásban is a jobb munkaszervezés, a gé­pek kétműszakos üzemeltetése 20—30 százalékkal növelné a termelékenységet \ Nem csoda, hogy a vajszlói gépállomás körzetében 16 kö­zül mindössze 3 dolgozott, mi­kor a gépállomás vezetője ma­ga sem tudta merre is dolgoz­nak a gépek. Helytelen volt, hogy a vajszlói gépállomás ve­zetősége 24 óráztatta a trak­torosokat, A nehéz talajmun­ka következtében a nagy hi­degben a traktorosok kifárad­tak, nem bírták a huszonnégy órát egyfolytában. Sokan már 11 órakor, éjfélkor abbahagy­ták a munkát s a gép kihasz­nálatlanul állt reggelig. Az ellenőrzés során kiderült, hogy az ellenőrzött 173 gép­ből 117, azaz a gépek 67 szá­zaléka dolgozott. Megszüntet­hető a 33 százalékos gépkiesés a munkafegyelem megszilár­dításával, jobb munkaszerve­zéssel, a gépek gyors kijaví­tásával. Természetesen a ter­melőszövetkezeteknek is fela­data, hogy megfelelő körül­ményeket biztosítson a mun­kához. Ha a tsz-ek vezetői job­ban segítik a traktorosok mun káját (egy csésze forró tea is jól esik az éjszakai hidegben) biztos kevesebb traktoros hagyja ott éjszaka a gépét. A gépállomásokon mindenütt ki kell osztani a vattaruhákat, mert nem kívánható, hogy éj­szaka vékony ruhában dide­regjenek a traktorosok. A nagy szárazságban a ne­héz talajviszonyok között dol­gozó gépek a jelenlegi kapa­citás mellett csak úgy végez­hetik el határidőre az őszi ta­lajmunkákat, ha minden per­cet kihasználnak. A kétműszak ban dolgozó gépek számának emelése az egyetlen mód a termelékenység növelésére. — Nem maradhat egyetlen gép sem traktoros nélkül. A ter­melőszövetkezeteknek át kell adni a szakképzett traktoro­sokat a gépállomásnak, mert ott jelenleg hasznosabb mun­kát végéznek, mintha kukori­cát törnek, vagy cukorrépát szednek. — MAI REGÉNYFOLYTA­TÁSUNK anyagtorlódás miatt kimaradt. — A MEGYEI BÍRÓSÁ­GON szerdán röpgyűlést tar­tottak, ahol a bíróság dolgo­zói megbeszélték a magyar országgyűlés nyilatkozatát a német békeszerződésről. A röpgyűlésen a bíróság dolgo­zói határozatot fogadtak el, amelyben helyeselték az or­szággyűlés állásfoglalását. — TÍZ HOLD dohány tá­rolására alkalmas dohány­pajta épül jövőre a kétújfa- lusi Vörös Csillag és a tekla- falusi Egyetértés Termelőszö­vetkezetben. ' — IDR1S7. BABA türbé- tfk eredeti formájában hely­reállítják, A munkálatokat még októberben befejezik. 102 löldmíívesszövelkezeti rendezvény Tegnap délelőtt értékelték a MESZÖV-nél a népművelési munkát. 1961-ben eddig 102 előadást rendezett a huszonöt különbö­ző földművesszövetkezeti kul- túrcsoport. Ezeken az előadá­sokon összesen 28 800 főnyi kö­zönség vett részt. Divatbemu­tatón nyolc alkalommal, tár­sadalmi és politikai ünnepé­lyen harminchatszor léptek fel. Baromfitápanyag-kísérlet kezdődött A Baranya megyei Mezőgaz­dasági Vállalat magyarherte- lendi üzemében baromfi táp­anyag kutátási kísérlet kezdő­dött október 12-én. A Magyar Tudományos Aka­démia állattenyésztési • kutató intézetének munkatársai, vala- ,mint a Földművelés ügyi Mi- misztérium és-a Filoxi kutató orvosai baromfi tápanyag meghatározási kísérletet kezd­tek szerdán Magyarhertelen- den. Film Film Film Film Százötvenkét létesítményt épít állami hitelből a megye 88 tsz-e Újabb 2240 holdat öntöznek — Lucernaőr lef­űzem létesül Beremenden (Jinh/fassa tinóé* Angol filmvígjáték Az ember nehezen képzeli el, hogy akadjon rendező, aki egy kórház férfikórtermét vá­lasztja egy filmvígjáték téma- terének, hogy egy ilyen, lát­szólag komor és fanyar miliő­ben egyáltalában filmvígjáték születhet. A Folytassa nővér című angol vígjáték megpró­bál ezekre az aggodalmakra választ adni, és természetesen már az is eredmény, hogy ez ;• válasz helyenként sikerül. A film érthetően a puszta helyzetkomikumokra épül, túl­ságosan riportszerű, hézagos és semmiféle rendszerezett vígjátéki mondanivalója nincs. De nevetni végeredményben lehet. Egy újságírót vakbélgyulla­dással állami kórházba szál­lítanak, befektetik egy közös kórterembe, ahol a ragyogóbb­nál ragyogóbb jellemek töltik a betegség napjait. A kéztö­rést szenvedett boxbajnok, az úrhatnám kistisztviselő, akit a látogatásra érkező felesége leplez le, egy, a szenilitás ha­tárán lévő, feltehetőleg két­nemű férfiú, alá egész nap a fülhallgatós rádió rabja, és még sok beteg, és természete­sen a csinos ápolónők. Min­denesetre kár, hogy ezek a jel­lemek végeredményben csak bemutatkoznak, a film továb­bi részében jóformán elsorvad­nak, és mindenben egyedural­kodóvá válik a rögtönzés és a tervszerűtlenség. Mindezek ellenére a film egyharmad részében remekül lehet szórakozni. A nehézkes, gyakran ismétlődő szituációk után van a filmben egy tíz- tizenkét perces képsor, amiért érdemes megnézni. A film klasszikus nevettetőire emlé­keztető, rendkívül szellemes alaphelyzetben az egyik köny- nyű beteget — két üveg ital elfogyasztása után — éjszaka betegtársai öntevékenyen meg­próbálják megoperálni, hogy a szombati randevúra egész­ségesen elmehessen; A jobbnál jobb helyzetkomikumok vált­ják egymást,, ritka szenzációs humora van ennek az alig ne­Egy viszontagságos, bonyo­dalmas szerelem történetét mondja el A piros autó című új bolgár film. A viszonylag sovány kis történetből Vlagyi­mir Jancsev rendező érdekes, szórakoztató filmet készített. Egy szovjet pilótát, aki Moszkva és Szófia között jár­ta a légi utat — azzal jutal­mazta a bolgár légiforgalmi társaság kollektívája, hogy né­hány napra elküldi őt ország­járásra a csinos kis Annával, aki a repülőtéren az üzem­anyagkocsit vezeti. A nagy­szabású autótúrából azonban kevés valósul meg, mert a kis Anna találkozik a szerelmé­vel az egyik távoli városban. A fiatalok, hol kibékülnek, hol epdig összevesznek, mert a kis Annának nincs sok ideje a városban, tovább kellene vin­gyedórás képsornak. Anti dicsérhető a filmből, ez az „öntevékeny műtéti” kí­sérlet. Ezt megelőzően és kö­vetően lassú, érdektelen, szag­gatott, és helyenként bizonyos ízlésbeli határokat is súrol. Élménynek semmiesetre sem élmény, de hibáit, túlzá­sait és esetenkénti vontatott- ságát nem tekintve — meg­nevettet és szórakoztat. Bár végeredményben ez is ízlés dolga. (Thiery) ni utasát. A pilóta azonban rá­jön a fiatalok szerelmére, s betegséget színlelve három na­pot ad még a fiataloknak. A kis Anna szerelme azt szeret­né, ha még egy napot marad­nának a városban, de ez szin­te lehetetlen, mire a fiú bará­tai ellopják a kocsijukat. Vé- gülis kibékülnek a szerelme­sek és egybe is kelnek. Ez a film rövid története. A film­ben találhatunk néhány ere­deti, mulatságos ötletet. Az egyik főszerepben a kiváló szovjet filmszínészt: Vasziiij Merkurjevet láthatjuk. Játék­stílusa, közvetlensége jól illik a film hangulatához. Jól szórakozik a néző a két óra alatt, s láthat néhány ere­deti szép tájképet, kár, hogy a színezés kissé tompa. fc- h s A megye 88 termelőszövet­kezete 152 létesítményt épít 1962-ben 48 millió forint hosz- szúlejáratú állami kölcsön se­gítségével. A 152 létesítmény között számos igen nagy, több száz állat elhelyezésére alkal­mas sertéshizlalda és növen- dékmarha-istálló épül. Az ötezer férőhelyes csibenevelők helyett jövőre húszezer férő­helyes baromfikömibinátok lé­tesülnek. Az eddig 100 férőhelyesre épített sertéshizlaldák he­lyett 300 és 500 férőhelyesek épülnek. 1962-ben 16 darab 500 férő­helyes korszerű, belső etetéses rendszerű sertéshizlalda épül, amely nehézség nélkül gépe­síthető és kitünően alkalmas fehér hússertés hizlalására. Külső etetéses rendszerű nö- vendékmarha-istállóból 47 darab lesz. A szokásos 5 vagonos górék helyett 20 darab 10 vagonos, szélcsatornás rendszerű góré is épül, amely nagymértékben megkönnyíti majd a tárolási nehézségeket. Tízvagonos góré épül többek között a hidasi Jószerencsét és a perekedi Üj Tavasz Tsz-ben. Az 'újtípusú górék előnye az, hogy a két tárolótér között járművel is keresztül lehet hajtani, gyü- mölcsitárolásra és csomagolás­ra is kitűnően alkalmas. A fe­dett szélcsatorna kocsiszínként hasznosítható, alatta kisgépek tárolhatók. A 10 vagonos góré építési költsége mindössze 44 ezer forint. Tizenöt vagonos raktárak mellett az idén már 30 va- gonosak is épülnek a baranyaiad végi Közös Űt, a mágocsi Béke és a kozármis­lenyi Űj Tavasz Termelőszö­vetkezetekben. Az eddiginél nagyobb férőhelyű ólak, górék és raktárak egy lépéssel előre visznek a nagyüzemi gazdálko­dás, útján. Igen hasznos ötlet a megyé­ben egyedülálló lucernallszt- őrlő üzem létesítése a bere- mendi Dózsa Termelőszövetke­zetben. A szabadban hagyott lucernából ugyanis nagyon hamar kilúgozza az eső az ér­tékes fehérjéket s a lucerna jóval kisebb értékű lesz. Az újonnan épülő üzemben a beremendi cementmű eddig kihasználatlan meleg levegő­jét értékesítik. A meleg leve­gővel szárítják meg a lucer­nát rövid idő alatt és lucerna- lisztet őrölnek belőle. A ma­gas növényi fehérjetartalmú lucernalisztet a takarmány­keverő malmokban használják fel. Állami kölcsönből 25 terme­lőszövetkezet vásárol öntö­zőberendezést jövőre. A tsz-ekben újabb 2240 hold­dal emelkedik majd az öntö­zött terület, ami egyik alap- feltétele a zöldségellátás javu­lásának. Ahol alkalom van rá, ott a patakokból vagy egyéb helyekről szivattyúzzák a vizet, másutt csőkutakat fúrnak. Az öntözőberendezés­sel a csikóstöttösd tsz 200, a mágocsi 150, a vásárosdombói tsz pedig 150 hold területet öntöz jövőre. A vajszlói Aranykalász, a felsőszentmár- toni Zrínyi, a pellérdi Üj Ba­rázda Termelőszövetkezetben csőkutak segítségével igyekez­nek vizet teremteni az öntö­zéshez. — A SELLYÉI JÁRÁS ter­melőszövetkezetei az őszi me­zőgazdasági munkák során 3036 katasztrális holdon őszi árpát, 629 katasztrális holdon magyar búzát, 178 katasztrá­lis holdon szovjet búzát és 212 katasztrális holdon pedig olasz búzát vetettek el. — 50 MÁZSA emmentháli sajtot exportál Egyiptomba október 17-én, a Baranya me­gyei Tejipari Vállalat. — BEFEJEZTÉK a Mecsek vidéki Üzemi Vendéglátó Vállalat, Belvárosi éttermé­nek korszerűsítését. — TÖÉB MINT 8 MILLIÓ forintot fizettek ki totó- és lottó-nyereményként Bárá­nya megyében, a két játék fennállása óta. — HÁZISZÖTTES szoknya lapok, Heves megyei palóc készítmények, konyhai fel­szerelések, sárközi és szek­szárdi fazekasmunkák bő vá­lasztékban érkeztek a Nép- művészeti KSZV pécsi üzle­tébe. — 100 FÉRŐHELYES sül­dőszállást épített a kisnyárá- di termelőszövetkezet. — 30 TONNA állószigetelőt . készít Kolumbia részére a negyedik negyedévben a Pé­csi Porcelángyár. 30 MILLIÓ FORINT érté­kű útjavítási munkáka‘ vé­gez az előtervek szerint 1962- ben Baranya megyében a Közúti Üzemi Vállalat. — KORSZERŰSÍTETTÉK és kibővítették Dunaszek- csőn a művelődési otthont. \ munkálatok során 110 ezer forintot használtak fel. Találtak egy libát. Jogos tulajdo­nosa a pécsi városi rendőrkapi­tányságon, I. em. 54. sz. szobában jelenjen meg. \ PÉCSI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT azonnali be­lépésre keres autószerelőket > lemezlakatosokat, gépkocsi- vezetőket, kovácsot és éjje­liőrt. — Jelentkezés: Pécs, Bacsó Béla utca 4 sz. 66506 Munkásszállásunk részére szállás­gondnokot (férfit) keresünk azonnali belépésre. Jelentkezés sze­mélyesen, vagy írásban: Szénbányászati Földkotrc V. Üzemvezetősége. Pécs- szabolics, György-akna. 66501 Piros autó utasai Színes bolgár film GLÓEIA

Next

/
Oldalképek
Tartalom