Dunántúli Napló, 1961. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-27 / 254. szám
VJLÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! KM a iSZKP XXI!. ';ontjress7usírál SVKANTUII NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA XVIII ÉVFOLYAM, 254. SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR 1961. OKTÓBER 27. PÉNTEK Ás SZKP XXIL kongresszusa egységesen egyetért as új lenini programmal A testvéri marxista—leninista pártok teljes helyesléssel fogadják az SZKP új programjának tételeit Kuuszinen, Seljepin, German Tyitov űrhajós és a testvérpártok küldötteinek felszólalásai a kongresszus csütörtöki tanácskozásán Moszkva (TASZSZ). Az SZKP XXII, kongresszusának csütörtök délelőtti ülésén V. Ahundov elnökölt. Elsőnek Camille Silvester, Martinique Kommunista Pártjának főtitkára emelkedett szólásra. Kijelentette, hogy a marti- niquei kommunisták antikolo- nialista frontot igyekeznek létrehozni. „Tudjuk — mondotta Camille Silvester, — hogy harcunk győzelmesen ér véget, mert velünk vannak a demokratikus erők, köztük Franciaország demokratikus erői is”. A felszólaló hangsúlyozta, hogy a kubai forradalom példát mutat a Karib-medence és Latin-Ame- rika' valamennyi országának. Az SZKP új programjának tervezetében és Nyikita Hruscsov beszámolóiban választ kap tak a népek az őket legjobban foglalkoztató, legégetőbb kérdésre, a béke fenntartásának kérdésére, jelentette ki üdvözlő beszédében Szamuil Miku- nisz, az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára. Mikunisz oroszul szó iáit fel, s felszólalásában hangsúlyozta az SZKP XXII, kongresszusának valamennyi ország dolgozóira gyakorolt óriási erkölcsi-politikai hatását. Mikunisz felháborodva elítélte a nyugatnémet militaristákkal kacérkodó izraeli vezető körök politikáját. „Népünk megmozdulásaival bebizonyítot ta, hogy sohasem áll a német militarizmus oldalára” jelentette ki a felszólaló. Fuad Nasszar, a Jordániái Kommunista Párt főtitkára az SZKP programját évszázadunk legfontosabb dokumentumának nevezte. Hangsúlyozta az SZKP XX. kongresszusának jelentőségét; azt mondta róla, hogy „forduló pont az egész emberiség béke- harcában, s a szocializmus és kommunizmus útján való előre haladásban”, majd kijelentette, hogy a Jordániái Kommunista Párt teljes mértékben támogatja „az SZKP lenini álláspontját az Albán Munkapárttal szemben”. A jardániai terrorrendszer uralmáról szólva Fuad Nasszar kijelentette, hogy a jordániai nép tovább folytatja hősi harcát hazájának felszabadításáért az imperializmus és a sötét reakció igája alól. Semmi sem olthatja ki az SZKP új programjának fényét, — mondotta Georae Jackson, az U j-Zélandi Kommunista Párt Nemzeti Bizottságánál; elnöke. Jackson üdvözölte a XXII. kongresszust és hangsúlyozta: az emberek úgy fognak megemlékezni róla, „mint arrói r kongresszusról, amely kijelölte az embernek mindent megadó kommunista társadalom útját”. Tudjuk — mondotta —, nincs a Földön olyan hatalom, amely megakadályozhatja, hogy a Szovjetunió egyre erősebbé váljon. Miután megállapította hogy a külföldi tőke egyre jobban befurakodik Uj-Zélandba, s hogy a válság súlyos teherként nehezedik a dolgozók váltadra, George Jackson így kiáltott fel: „Szüntelenül harcolni fogunk!” (Sok-sok évvel ezelőtt Uj-Zéland maori őslakossága ezzel a kiáltással fogadta az angol gyarmatosítókat). Woog, a Svájci Munkapárt főtitkára, orosz nyelven mondott beszédében megállapította, hogy az imperialisták végleg be akarják vonni Svájcot az agresszív NATO-tömbbe, majd a következőket mondotta: „Pártunk ilyen körülmények között az ország függetlenségének megvédéséért küzd”, Elmondotta, hogy a kis Svájc, amelyet senki sem fenyeget, egész költségvetésének több mint 40 százalékát fordítja katonai célokra. „Mindent elkövetünk, ami erőnktől telik, hogy meghiúsítsuk a háborús gyújtogatok bűnös terveit és erőnkhöz mérten hozzájáruljunk a béke fenntartásához”, Rámutatott, hogy Svájcban a kommunistaellenes hisztéria groteszk formákat ölt, majd emlékeztetett David Ojsztrah szovjejt muzsikus vendégszereplésének betiltására. „Hegedűjátékát kommunista proga- gandának nyilvánítják”. Pártunk hangsúlyozni szeret- Tié, hogy még az önöktől legtávolabb élő népek is rendkívül nagy figyelemmel kísérik, mit cselekszik a szovjet nép, mert az, ami a Szovjetunióban történik, — saját jövőnk eleven képe, — mondotta Pierre Justinf a Guandeloupei Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Irodájának tagja. A guandeloupei kommunisKádár János, az MSZMP első titkára és J. Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára a kongresszus szünetében. A Ghánái Népi Konvenció Párt küldöttsége a kongresszusi palotában. Rádiókép—MTI külföldi képszolgálat. ták hűek a kommunista és munkáspártok marxista-leninista alapon való egységének elveihez. A tudomány a tamuiizmasban tala ja meg hazáját — mondotta Szemjonov akadémikus Nyikolaj Szemjonov akadémikus, a politikai és tudományos ismereteket terjesztő országos társaság vezetője beszédében hangsúlyozta: a szovjet tudósok boldogok és büszkék, hogy az SZKP új programja ilyen nagyra értékeli a tudomány szerepét a szovjet társadalom fejlődésében. „A tudomány a kommunizmusban találja meg hazáját” — mondotta* A Nobel-díjas kiváló tudós biztosította a kongresszust, hogy a szovjet tudomány az ismeretek minden terén ki fogja vívni elsőségét, „A kommunizmus eszményei lelkesítenek bennünket”, Szemjonov akadémikus megállapította, hogy a széles tömegek nagy érdeklődést tanúsítanak a tudományos ismeretek iránt. Ezt úgy értékelte, mint a szovjet rendszer egjík jelentős vívmányát. Hangsúlyozta, hogy fejlfeszteni kell a tömegek tudományos és tudományos- műszakj alkotó munkáját Az egész szovjet nép támogatja a XXII. kongresszus állásfoglalásait Az MTI különtudó sító ja jelenti Moszkvából: Tíz nappal ezelőtt kezdődtek meg a Kremlben a Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusának tanácskozásai s azóta a kongresszusi márványpalotára összpontosul nemcsak az egész szovjet nép, hanem az egész világ közvéleményének figyelme. Országszerte folynak a munkáskollektívák, katonák, kolhoztagok és hivatali dolgozók gyűlései, amelyek támogatásukról biztosítják a kongresszust és a párt Központi Bizottságát- A párt Hruscsov vezette Központi Bizottsága melletti egyöntetű állásfoglalást bizonyítják a munkáskollektívák újabb és újabb ,<aján dékai”: a munkasikerekről szóló jelentései. Ezekben a napokban számos élmunkás kéri felvételét a pártba és a Lenini Komszomolba. Különösen lelkesek a kongresszusi tanácskozásoknak azok a percei, amikor a testvéri kommunista és munkáspártok vezetői, képviselői tartják üdvözlő beszédeiket. A kongresszust az internacionalizA moszkvai Lovarda téren a kongresszus legfrissebb híreit olvassák a lapokban. mus szelleme hatja át. Emlékezetes pillanatok maradnak azok, amikor a küldöttek Winstont, az Amerikai Kommunista Párt nagy harcosát ünnepelték, aki a börtönben megvakult. — Szemem elvesztette látását, politikai éleslátásom azonban megmaradt.— je lentette ki Winston, s szavait nem lehet elfelejteni. Az élet és reménység dala — így jellemezte Dolores Ibárruri a Szovjetunió Kommunista Pártjának programtervezetét. A külföldi küldöttek felszólalásai a nemzetközi kommunista mozgalom egységéről és erejéről tanúskodnak- Határozottan elítélik, megbélyegzik az Albán Munkapárt vezetőinek a proletár internacionalizmust megtagadó magatartását. A, kongresszust baráti találkozók kísérik: a lestvérpártok küldöttségeinek vezetői és tagjai találkoznak a városok és falvak dolgozóival. A szovjet lapok kiemelik, ' hogy különösen lelkes hangulatban zajlott le Kádár János elvtárs gorkiji, Gomulka elvtárs vla- gyimiri, Walter Ulbricht elvtárs leningrá di látogatása. A szovjet sajtó és rádió figyelmének központjában tovább ra is a kongresszus áll. A Pravda teljes terjedelmében közöl minden kongresszusi beszédet és felszólalást a rádióállomások újra meg újra ismertetik a hozzászó lások jelentősebb részleteit. A kulturális élet a kongresszus jegyében zajlik. A moszkvai mozik bemutatják „A kommunizmus építőinek kongresszusa” című alkotást, amely a történelmi tanácskozásról készített dokumentumfilm harmadik része. A szovjet ország életének minden egyes napja arról tanúskodik, hogy a nép egyöntetűen támogatja a XXII■ kóngresz- szus állásfoglalásait és valóra váltja nagy célkitűzéseit. Az SZKP íj propramja büszkeségünkre és az egész szovjet nép nagy boldogságára szolgál — jelentette ki felszólalásában Ottó Kuuszinen, az SZKP Központi Bizottságának titkára Otto Kuuszinen foglalkozott aiz SZKP új programjának szá mos tételével, amelyek különösen értékesek a marxista- leninista tanítás továbbfejlesztése szempontjából, A többi között ezekhez a tételekhez sorolta a következő kérdéseket: a kommunizmus anyagiműszaki alapja megteremtésének útjai; a kolhozok, mint a kommunizmus iskolái a parasztság számára; a társadalmi tulajdon két formájának átnövése egységes kommunista tulajdonná. A testvéri marxista-leninista pártok — állapította meg Kuuszinen — teljes helyesléssel fogadják az SZKP új programjának tételeit a különböző országok szocializmusba való átmenetének kü lönféle útjairól, a mai kor jellegéről, a függetlenségüket nemrégen kivívott országok nem-kapitalista fejlődésének lehetőségéről. Az SZKP Központi Bizottságának titkára megállapította, hogy a monopol-kapitalizmus áUammonopalista kapitalizmus sá nőtt át és hangsúlyozta, hogy az imperializmus most minden eddiginél jobban veszélyezteti a világ békéjét. Hozzátette, hogy a háborús veszély fő forrása — az Amerikai Egyesült Államok. Kuuszinen megállapította, hogy a világuralomra törő ál- 1 ammojiopolista kapitalizmus az „anti-kommunizmus” zászlaja alatt ügyködik, majd hozzátette, hogy ez nem eredeti dolog, — a hitleri Németország is azt hirdette magáról* hogy a kommunizmustól menti meg a világot. Nemcsak a szocialista országok ellenében emelik fel az „antikommunizmus” fekete zász Iáját. Azzal leplezik a népek nemzeti szabadságharca elleni mesterkedéseket. A szónok hangsúlyozta, hogy az Észak-Atlanti Szövetség az amerikai imperializmus politikájának legkoncentráltabb megtestesülése. Az Egyesült Államok a NATO rendszerével, mint faltörő kossal betörte az európai kapitalista orszá gok kapuit, hogy az amerikai tőke oda behatolhasson. A nemzeti érdekek elárulásának nevezte, hogy a nyugati hatalmak egész sora hozzájárult Nyugat-Németország felfegyverzéséhez. Otto Kuuszinen teljesen egyetért azzal, hogy a kongresszus szigorúan elítélte a frákciós pártellenes csoport tevékenységét. Megállapította, hogy a csoportnak semmi közös platformja nem volt. Mo- lotovnak a pártellenes csoportban játszott szerepével kapcsolatban azt mondta, hogy „a pártnak nincs szükség ilyen megrögzött és rosszindulatú politikai spekulánsokra”. (Folytatás a 2. oldalon!. k