Dunántúli Napló, 1961. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-03 / 208. szám
r M«l. SZEPTEMBER 3. NAPLÓ 3 r#/// * maar nrfPTMJ'vt1 XXXX)OOOOOOQOOOOCOOOOCOOQClQOOOOOOCX?OCOX»OC>UQOCOOq A kortárs is így látta... Reflexiók és történelmi adalék Kodolányi János: Vízválasztó című regényéhez I. Két körülmény tette időszerűvé, hogy Kodolányi János Vízválasztó című regényé vei foglalkozzunk. Az egyik az, hogy most múlott negyven esztendeje annak, hogy Baranya megye és Pécs szerb megszállásának megszűnésével lezáródott e vidék történelmének" egyik nevezetes szakasza. Eddig a Vízválasztó az egyedüli könyv, amelyik a szépirodalom vonzó eszközeivel törekedett hiteles képet festeni erről, a még mindig hiányosan ismert korszakról. A másik alkalmat a tudomá nyos kutatás szolgáltatta azzal a fontos szereppel, hogy koronatanúként valljon a regény történelmi korrajzának hitelessége mellett. A Vízválasztó-t a kritika már minden oldalról megbírálta. Nem kívánok tehát ehhez az irodalomhoz egy újabb, esztétikai igényű írással csatlakozni. Mielőtt azonban az e könyvre való emlékezés időszerűségét indokoló szempontokra rámutatnék, felidézem azokat a reflexiókat, amelyeket Kodolányi János e legújabb regényének olvasása „ váltott ki belőlem. Életművéből most csak azok ra az alkotásokra kívánok rámutatni, amelyek bennem és kortársaimban azt a Kodolá- nyi-portrét segítették kialakítani, amelyet jelvényként és programként hordoztunk magunkban és magunk előtt. Így pl. soha sem tudom elfelejteni azt a lenyűgöző hatást, amit Kodolányi hatalmas történelmi trilógiájának Juliánus barát c. kötetével gyakorolt nemzedékünkre! Az ebből a könyvből kiáradó németgyűlölet hangjait mi akkor a fasizmus elleni mozgósítás, a hitleri étvágy elleni harc parancsszavaiként hallgattuk. A ml korunk munkás- és parasztszármazású ifjúságának emberibb rendet követelő hangja is benne zúgott az akkori magyar paraszti életforma zsákutcába torkollásának speciálisan baranyai jelenségeit boncolgató első regényéinek, majd a Földindulás c. drámájának vádoló kiáltásaiban. A dolgok finom megérzésére fogékony olvasók a Suomi, a csend országa c. útirajzában arra a becsületes programra ismerhettek, amelyet somogyi poéta-társa, Takáts Gyula, ugyancsak Suomiban és ugyanakkor keltezve így összegezett: Hogy értetek szóljak, szegélyek, Messze kellett ■ szállnom e [görbe viz, hegy-szabdalta földtelkén, Bejárni tavas északot... A haladásért, a jobbért he- vülő fiatal magyar értelmiség ezekben a művekben érezte a magáénak Kodolányit. Nagy fénynek azonban nagy az árnyéka, — tartja a közmondás, ami úgyis igaz, hogy nagy embereknek a tévedései is nagyok. A későbben jobbra forduló Kodolányinak éppen ezért nagy útat kellett megtennie a valóság forrásait ku- ' tató jellemek katarzisán keresztül, hogy ismét találkoz- hassék ifjúkora nemes tisztásé gú ideáljával s meleg büszkeséggel fogjon kezet a Vízvá- íaszíó-ban ismét megtalált, egykori — önmagával. If. A 40 év előtti Baranya történelmének a Vízválasztó-ban megjelenített korszakát a szerb megszállás tartamának két dátuma: 1918. november 13. és 1921. augusztus 20. hasítja ki éles metszéssel a hazai történelem egészének _ különben egyszínű matériájából. Ez a másszínű darabja az országnak és történelmének erő sebben vonzotta a világ érdeklődését, mint az egész országé. A „haza és haladás” eszméjének összekapcsolásából és alkalmazásából, a hazaszeretet gyakorlásának nem mindennapi formáiból mutatott imponáló és követendő példákat magyaroknak és ellenségeknek egyaránt a megszállott Baranya népe. Ellentmondásoktól feszülő, mozgalmas, és rendkívül színes ez a történelmi kompozíció! Az imperialista Szerbia pa- cifikálni akarja a megye túlnyomó többségű részét. Erre azzal válaszolnak p háború borzalmaiba belecsömörlött és békére vágyó munkások és parasztok, hogy zászlóaljakat kitevő tömegben — életük kockáztatásával — átszöknek a demarkációs vonalon a Magyar Tanácsköztársaság egyik legerősebb fellegvárába) Kaposvárra, ahol fegyvert kérnek Latinka Sándortól s elszántan és dicsőséggel harcolnak a Tanácsköztársaság imperialista ellenségei ellen. A Tanácsköztársaság bukása után azonban visszatérnek Ba ranyába, Pécsre, mert most nem a megszállók jelentik a főellenséget, hanem a Baranyán kívül, az egész országban tomboló fehér terror; s a tegnapi vöröskatonák most ezt, a viszonylag védett területet próbálják kiépíteni az ellenforradalom elleni védőbástyául. Árulók és hősök tragikus harcai között itt él tovább az eszme, amelynek „odaát”, „vérbörzsönyös Magyarországon” napról napra új és új mártírjai születnek. A széthúzás, az erőt emésztő, belső harcok ellenére is micsoda sodró erejű alkotó kedv feszül ebben a kis világban! Sem azelőtt, és — egy negyedszázadon át — azután sem látott ez a város és ez a megye olyan lüktető szellemi és társadalmi életet, mint eme, alig három esztendős korszaka alatt! Szinte hihetetlen, de mégis való, hogy e rövid idő alatt mintegy harminc újságja és különféle hetilapja jelent meg — jórészt egyidejűleg! — az itt élő, bizonytalan sorsú, maroknyi népnek! A munkásság művelődését az értelmiség színe-java vállalta szívügyének, olyan vezetők irányítása mellett, mint Dr. Doktor Sándor és Dr. Hajdú Gyula. Szívet dobogtatóan lelkesítő jelenség ebben az örökös alkotás lázában élő, röpke történelmi periódusban az ifjúság. Emlékükhöz és tetteikhez méltatlannak érzem, hogy — ez írás megszabott keretei miatt — csak így, néhány hevenyészett mondatban vázolom szerepüket. Kell, hogy ma és ezután még gyakrabban essék szó e kor ifjúságának követésre méltó karakteréről. Szinte valamennyi megjárta a harctereket, ette a hadifogság keserű kenyerét s bár minden joguk meg lett volna hozzá, mégsem a léha szórakozásokban keresték az élet értelmét, hanem apáikkal váll vetve álltak a Tanácsköztársaság örökségének itt sem veszélytelen őrhelyein. 25—30 év közötti fiatal volt az a — megbízható forrás szerint — másféltucatnyi munkásmozgalmi harcos is, akiket a megszállók titkos segítségével autón loptak át a demarkációs vonalon, hogy Baranyán kívül, bestiális módon számoljon le velük az örjöngő fehér terror. Hely- történetírásunk nagy adóssága: felderíteni, pontosan megállapítani, kik voltak ezek a fiatalok s közülük kik kerülnek a négy évtizeddel ezelőtti ellenforradalom vértanúinak még ma sem létező emléktáblájára! És még valami szépet és felemelőt erről az ifjúságról! Ennek az Ifjúságnak a számára Ady volt a-harci lobogó! öt követte, az ő versein lelkesedett és lelkesített. Az ünnepélyek műsorán Ady neve a fény, az újságcikkeknek Ady robbanó igéi adnak lendületet, s hidat az igazság megi smeréséhez. Ebben a kulturális és politikai atmoszférában bontakozik ki az ifjú Kodolányinak az a képessége, hogy szülőföldje arculatát ne afféle, csak a szemet bájoló, a „pay- sage intime’’ stílusában fogant tájképként szemlélje, hanem e vidék földjének és népének sorsát mindenkor meghatározó történelmi-politikai tényezők valóságai között Ez a társadalmi-történelmi kritikai látásmód jelöli ki későbbi írói útját, amely olyan kimagasló csúcsokon ível,,mint a Julianus barát, a Földindulás és a Vízválasztó. III. Az olyan történelmi korfestő elbeszélő írásművek esetében, amelyekben a szerző önmagát is szerepelteti, akaratlanul is mocorogni kezd az olvasóban valamiféle csendes gyanakvás: vajon nem önké- nyeskedik-e az író a történelmi matériával, nem szabja-e azt túlsásosan — és talán éppenséggel minden jogalap nélkül — a saját alakjára? Kodolányi János új regényének, a Vízválasztó-nak az olvasása közben nem kísértették az olvasót olyasféle érzések, mintha az író bármilyen irányú célzatosság érdekében is szépítene, vagy talán éppen torzítana a történelmi tényanyagon. Kodolányi olyan hitető erővel jelenítette meg a szerb megszállás alatti Baranyában élő haladó erők harcát a Tanácsköztársaság dicsőséges hagyományainak átmentéséért és továbbfejlesztéséért, mintha maga az élő történelem szólalt volna meg könyvének lapjain. A titok: az író a valóság márványából finom mesterségbeli eszközökkel, magasrendű művészi koncepcióval formálta meg művét. Éppen ezért semmi szüksége sincsen arra, hogy könyve korrajzának hűségét bárhonnét jövő tanúskodással hitelesíttesse. Csupán irodalomtörténeti kuriózumként vélem hasznosnak s egyben időszerűnek közzétenni az alábbiakat, annak igazolására, hogy a kép, amelyet az író láttatni akar: a történelmi valóság igaz mása, így és ilyennek látta azt a kortárs is... A Pécsi Janus Pammónius Múzeum munkásmozgalmi gyűjteményének rendezése során nagy érdeklődéssel olvasgattam azokat a pályamunkákat, amelyeket a pécsi és baranyai középiskolák tanulói a Tanácsköztársaság megalakulása 40. évfordulójának emlékére még 1958- ban írtak. Lelkes, friss hangú írások ezek, amikből a Baranya megyei Tanács egy értékes kötetre valót Hősökről szólnak... címmel nyomtatásban is megjelentetett. Műfajukra nézve szépirodalmi törekvéssel megírt interjúk ezek az írások, s az interjúk alanya: 1919 egy-egy veteránja. A kiadott kötetbe — annak korlátozott terjedelme miatt — a pályamunkáknak csak egy kisebb része volt beilleszthető. A még kéziratban fekvő dolgozatok is azonban becses forrásanyagot tartalmaznak a kor történetével foglalkozó helytörténet-kutatók számára. Ebben az anyagban találtam Badi Görgyi pécsi gimnazista leánynak Egy régi harcos emlékezik c. pályamunkáját. Az interjú 1958. február 2-án készült (tehát két évvel a regény megjelenése előtt)! Kincses Kálmán vajszlói lakos, munkásmozgalmi veteránnal. — A továbbiakban a pálya- j munkából idézek: „1919 pünkösd napján került először szóba, hogy megszervezzük a szociáldemokrata pártot. Szabó István gépész és Kodolányi János diák vezetésével a szervezéshez; kezdtünk. Emlékszem, azután: sok előadó jött le hozzánk. Nehéz volt a népet összegyűj-l teni; azonban egy-egy meghirdetett gyűlésre összejöttek,: azután szótlanul távoztak. Jártunk a környező falvakba, felvilágosító munkát; végeztünk. Nehéz volt megmagyarázni, főként falun a] parasztoknak, hogy értük tör-: ténik mindez. Furcsa volt ne-í kik. hogy törődnek velük. Stíl Kálmán, Schmira Károly és a többi elvtárs agitációs munkája nem veszett kárba. A megalakult Szociáldemokrata Párt hamarosan 1500 tagot számlált. Hozzánk tartoztak a környező falvak: Piskó, Nagycsány, Bogád stb. Malomsztrá j kot szerveztünk. Mind a két malom munkásai sztájkoltak. Szrájk- törőket hoztak, — mi elzavartuk őket. Végül kénytelenek voltak engedni, a munkások megkapták követelésüket. Egészen 1921-ig, a fehérek bejöveteléig állt a Szociáldemokrata Párt. Szabó, a párt elnöke a fehérek bejövetelekor emigrált, engem is hívott, de nem mentem. Egy héttel a fehérek bejövetele után körülbelül 38 embert — köztük engem is —, összeszedtek a csendőrök. Három napig vallattak, vertek bennünket, majd a pécsi ügyészségre, majd Siklósra és onnan haza szállítottak mindannyiunkat. Csendőri felügyelet alá kerültünk.” Aki a regényt olvasta, az felismeri az idézett sorokban a regény főszereplőit: (Kodolányi János diákban Németh Laci diákot; Szabó István gépészben a regénybeli Szabó gépészt, és a többieket is, a regényben más néven), valamint a pártszervezés története lényeges mozzanatainak masvát. Túl azon, hogy ez a kortársi emlékezés mintegy a hitelesség védjegyét üti a regény történelmi szövetére, egyben érdekes & tanulságos példája annak, hogy történelmünknek ez a sajátosan alakult korszaka, s benne az azt megjelenítő író szerepe miképpen él a haza és haladás eszméjéért mindenkor becsülettel küzdő baranyai nép emlékezetében. SZABÓ GYULA Káldi János: 02éa/ü/úpi par!on Megőrzőm, part, a szépségedet e nyárutós fényt, ahogy zizeg, e szelíd zenét, amint porlad, a fákat, ahogy alkonyodnak: viszem,. őrzöm a sok muskátb ahogy csöndesen elparázslik. A tótükörnek halvány kékje nagyon ill k e lassú képre. S meg-megrezeg egy sor vitorla, mintha megannyi virág volna.. „Ibolya-büfé”, arany felleg, viszlek magammal s énekellek,. S őket, őket, kik itten járnak, hadd mondjam el a nagyvilágnál A rakodóknak friss csoportját, amint a köttet partra hordják. Itt dolgoznak már ők is bennem, agysejtjeimben, a szivemben. Ha szólok néha, ők is mondják: az örömöt, e az ország gondját. Bárdost Németh János: Oiaas az őizőlány A réten őrizget húgom, míg én a vízpartot bújom, látom, hogy ő is menekül. Könyvvel kezében meg-megáll, csupa merengés a határ, s a barmok közt nincs egyedül Gárdonyit olvas hallgatag, a tehet friss fűbe harap, unokahugom így örül, álmot láthat, mert mosolyog, az egész komoly, nagy dolog, s egy boldog rigó felröpül. Valamikor, ha őrizett nagyapám, milyen nehéz tett, nyomasztó robot volt neki, írni, olvasni nem tudott, elnézett zsombékot, dúcot, unokája csak pergeti a gyöngy-lapokat s fogy a nai míg álmod-k és este tájt összeterli tehenét, s dalolva vidám kedvvel lép, a kor is lépett pár határt. Villany és fürdő várja ott, hol a pókháló lobogott, sercegett gyertya és homány, most könyv, pipere, rádió, szólna nagyapám: dáridó, de nem az, csak a folyondár felfutott, amit 5 kezdett, így látom azt a hű kezet, a régi képre új kerül: a réten őrizget húgom, míg én a pitypangot fújom, olvas és nincsen egyedül. eD(X)Q(X)00<X)coja3c«0<X)00000Q00gx>000000000000000000000Q0cx>Qix)as0ricwax)00txa0cx>00QQaxcQi PONT NBlL JL Gyanútlan olvasó engedd meg hogy forradalmi újítással lépjek eléd Azt hiszem elég csaSk e cikkre tekintened és máris látod hogy redkívüli eseménynek lehetsz tanúja Mi prózaírók eddig a maradiság hullámvölgyében fuldokoltunk vagyis több ezer éves szokás szerint írásjelékkel tarkítottuk mondaniva- lónlkat Szerencsésebb kollégáink a versírók már lerázták e bilincseket. Éppen ezért ma reggel piaci bevásárlás közben elhatároztam hogy én is meglengetem ami formabontásunk lobogóját El a ponnttal és vesszővel El a felkiáltójellel és kancsal kérdőjelekkel. El mindennel ami ósdi és korlátok közé szorítja az embert A szovjet űrhajósok már a Marsra járnak délutáni málnaszörpre és mi még mindig azon törjük fejünket hova mit akasszunk hogy pont jainlkkal meghassunk néhány nyájas olvasót Nem ez így nem mehet tovább Különben is fontos anyag- megtakarítást Jelent az írásjelek kiküszöbölése Hány liter tinta és hány kiló ólom marad népgazdaságunk birtokában ha mi beszüntetjük ezt a felelőtlen pazarlást Mert tudvalévő hogy vannák kollégáink akik be sem érik egy ponttal hanem három darabot használnak Íme tehát egy kis ízelítő a korlátlan prózai nyelvből Első pontatlan cikkemben baráti üdvözletemet küldöm minden pontatlan költőnek és mivel szent meggyőződésem hogy szeretve tisztelt olvasóim kitörő lelkesedéssel fogadják régóta nélkülözött újításomat ezúttal őket is melegen köszöntőm Azt hiszem továbbá hogy a pont nélküli írással elősegítjük az öntevékeny értelmezést is Az emberek ma úgyis lázasan törik magúkat minden megfejteni való után A rejtvényék és talá lós kérdések korában miért ne lehetne találós kérdéssé fejleszteni egész mai irodalmunkat Gyanútlan olvasó légy boldog hogy jelen lehettél a pont nélküli próza megszületésénél Ez csak• a kezdet Gondold el milyen örömök és milyen lélélcüditő percek várnak reád ha ez a formabontás világviszonylatban is eléri az őt megillető helyet Amennyiben illetékes körök remek újításomért hajlandók rendkívüli prémiumokkal megtisztelni nem zárkózom el ferikölt szándékuk elől Címem a lap szerkesztőségében rendelkezésükre áll Tehát Sic iiur ad astra A reál tagozatosok kedvéért pontatlanul le is tordítom így lendülhetünk beláthatatlan magasságokba SZABÓ IBOLYA
