Dunántúli Napló, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-14 / 164. szám
4 NAPLÓ 1961. JÚLIUS 14. flz Algériai KP belfirtönzött titkára levelet intézett Jacques Duclos-hoz Az Arab Liga Tanácsának szerdai ütése! sem döntött Kuwait felvételéről A Szovjetunió és Jugoszlávia viszonya normálisan iejlődik Közlemény líocsa Popovics moszkvai látogatásáról Párizs (MTI). Megrázó dokumentumot közöl az Humanité, az angers-i börtönben fogvatantott Ahmed Akkachenak, aZ Algériai Kommunista Párt titkárának Jacques Duclos-hoz, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága tagjához intézett levelét. Akkaehe július 14., a francia nemzeti ünnep előestéjén írta sorait. Achmed Akkaehe felemlíti, hogy 1957 áprilisában, amikor az idegenlégió 1. számú ejtőernyős ezredének katonái elfogták és a hírhedt Susini villa pincéjébe vitték, hosszú megkínoztatása után véresen elterülve a földön, megpróbált felemelkedni, hogy ezt mondja nekik: „Elfelejtik, hogy őseik foglalták el,a Bastille-t”. Egy ejtőernyős cipője sarkával a szájára taposott és ezt ordította: „ök talán elfoglalták Lengyel—nyugatnémet sajtóvita Varsó. (MTI), A bonni publicisták az utóbbi időkben gyakran Gdansk (a német igazgatás idején Danzig), az egykori szabad város példájára hivatkozva utasítják el a Nyugat-Berlinre vonatkozó szovjet javaslatokat. Azt állítják, hogy Gdansk miatt tört ki a második világháború, tehát nem ésszerű ismét szabad várossal kísérletezni Nyugat-Berlinbenj A Polityka című lengyel hetilap válaszában nyilvánvaló ostobaságnak nevez minden olyan nézetet, amely szerint Gdansk szabad város okozta a világháborút, — Ha ez a város nem lett volna, Hitler más ürügyet keresett volna az agresszióra — írja Hofman —, Egyébként is Ausztria és Csehszlovákia meg szállása már Gdansk előtt bekövetkezett. Ez a város Hitler számára csak jó falat volt. de távolról sem a háború célja, vagy okozója; A berlini problémával kapcsolatban Gdanskra vonatkozó megjegyzések csupán arra kívánnak utalni, hogy a berlini kérdés rendezése fegyveres összetűzést vált hat ki. Pedig a békeszerződés megkötése és a berlini kérdés megoldása éppen ellenkezőleg arra hivatott, hogy enyhítse a további vitákat a német kérdésben. a Bastäläe-t, de md magukat fogjuk el...” Ahmed Akkaehe levélében kijelenti: az algériai dolgozók nem tévesztik össze a gyarmatosító Franciaország embereit a francia proletárokkal. A francia kommunisták 1789 igazi folytatód. Ha Francia- ország a háború hét esztendeje ellenére még mindig számíthat barátokra Algériában, nem a páncélos hadosztályainak, nem ejtőernyőseinek köszönheti, hanem a francia kommunistáknak, a munkásoknak. akik sztrájkolnak a háború és a fasizmus ellen, a fiatal katonáknak, akik nem hajlandók az algériai nép ellen harcolni. Kívánjuk, hogy a francia kommunisták, a francia dolgozók harcát siker koronázza. Mi sem sürgősebb, mint hogy rákényszerítsék a francia kormányt, mondjon le végre a manőverekről, tárgyaljon lojálisán az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányával Algéria területi egységének, a nemzeti függetlenséghez való szent jogának elismerése alapján — fejeződik be az Algériai Kommunista Párt titkárának levele. Kairó (MTI). Az Arab Liga Tanácsa szerdai négyórás ülésén hosszú vita után sem jutott döntésre Kuwait felvételének kérdésében. Az ülésen elsőnek Hasszu- na, az Arab Liga főtitkára szólalt fel és előterjesztette beszámolóját az Irakban, Kuwait- bam és Szaud-Aráblában legutóbb kifejtett közvetítési kísérleteiről. Utána Szaid Nofal, az Arab Liga helyettes főtitkára — miután a kuwaiti küldöttség az ülésen nem vett részt — felolvasta a kuwaiti memorandumot, amely két megoldást javasol a probléma rendezésére. A memorandum szerint Kuwait abban az esetben hajlandó kérni a brit csapiatok kivonását, ha az Arab Liga expediciós hadtestet küld Kuwait védelmére vagy ha Kaszem visszavonja Kuwaitra bejelentett igényét és elismeri Kuwait függetlenségét mind az Arab Liga, mind pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt; Abdel Husszein el Kutaifi, iraki küldött tiltakozott Ku- wailnak ama javaslata ellen, hogy arab katonák helyettesítsék az angol csapatokat és tiltakozásának kifejezésére elhagyta az üléstermet. A többi ■ ■■■—■ - ■ — Gyászünnepség Osztravában a bányászszerencsétlenség áldozatainak emlékére Prága. (MTI). Az Ostrava! művelődési palotában szerdán gyászünnep- ség volt a Dukla bányában történt katasztrófa áldozatainak emlékére. A jelképes ravatalnál, az elhunyt 108 bányász nevét feltüntető tábla előtt az ostravai bányászok álltak díszőrséget. A kegyeleti ünnepségen a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága és a kormány küldöttséggel képviseltette magát, az elhunytak hozzátartozóin kívül jelen voltak a Nemzetközi Bányászszervezet, a lengyel, a francia bányászok, valamint a csehszlovák bányák dolgozóinak képviselői. Jaromir Dolansky. a Csehszlovák Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a miniszterelnök helyettese búcsúbeszédében kiemelte. a munka közben hősi halált halt bányászok családjainak és társainak fájdalmában az egész csehszlovák nép és az egész nemzetközi munkásosztály osztozik. A csehszlovák párt és a kormány a vizsgálat befejezése után ismertetni fogja a csehszlovák dolgozókkal a szerencsétlenség okait és megsokszorozza erőfeszítéseit a dolgozók életének, egészségének védelme és biztosítása érdekében; Ostromállapot Guatemala City (MTI). A guatemailai kormány szerdán este közleményben jelentette be, hogy a kora hajnali órákban a kormánycsapatok fegyveres zendülést vertek le. A zendülést kirobbantó összeesküvők célja a kormány megdöntése volt, — írja a közlemény. A felkelők, a hivatalos jelentés szerint, szerdán hajnalban páncélkocsikká átalakított fegyveres tehergépkocsikkal támadást kíséreltek meg a guatemalai légierők támasz- p>ontja ellen; A támadást a küldöttség rábeszélésére végül mégis visszatért az ülésre. Az Egyesült Arab Köztársaság képviselője nem ellenezte az arab csapiatokra vonatkozó javaslatot, de feltételként szab ta meg, hogy csak olyan arab országok küldhessenek katonaságot Kuwaitba, amelyek nem határosak Izraellel Az Arab Ligg Tanácsa négyórás vita után az ülés folytatását csütörtök délelőttre halasztotta. Az UPI értesülése szerint a Liga tagországai azon a véleményen vannak, hogy Kuwait felvételének kérdését el kellene halasztani és a megoldást diplomáciai úton megkeresni. A szerdai ülésen a tagországok igyekeztek rábeszélni Ira- kot, érje be azzal, hogy a kérdésben tartózkodik a szavazástól és kifejezi fenntartásait Kuwait felvételével kapcsolatban. Ahhoz ugyanis, hogy újabb országot vegyenek fel a Liga tagjai közé, egyhangú szavazás szükséges. Kuwait. A kuwaiti rádió szerdán közölte, hogy Anglia megbízottja és a «kuwaiti sejk megállapodása értelmében Anglia további három zászlóalj katonaságot és az angol hadiflotta, több egységét rendeli vissza Kuwaitból. A brit hadügyminisztérium is bejelentette, hogy Anglia csapatainak kivonását tervezi Kuwaitból, de erre — a minisztérium közlése 'szerint — nem kerül sor jövő hétfő előtt. E bejelentések szellemével ellentétben áll a kanadai hadi- tengerészet egy hivatalos szóvivőjének az a szerdai bejelentése, hogy nyolc angol hadihajó augusztusra tervezett kanadai látogatását a kuwaiti helyzetre való hivatkozással lemondták. Guatemalában kormány erői visszaverték. A felkelés részvevői közül — jelentések szerint — száz embert letartóztattak, de sokan elmenekülték, néhányam a guatemalai fővárosban működő külföldi követségektől kértek menedékjogot. Az AP és az AFP jelentése szerint Ydigoras elnök szerdán este ostromállapotot rendelt el az ország egész területére. A hadügyminiszter tagadta, hogy a hadseregnek bármi köze is lett volna az összeesküvőkhöz. A fegyveres erők számára riadókészültséget rendelték él. Moszkva. (TASZSZ). Július 13-án Moszkvában közleményt adtak ki Kocsa Popovics jugoszláv külügyminiszternek a Szovjetunióban tett látogatásáról. A közlemény szerint Szovjetunió és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság viszonya normálisan fejlődik a két állam a főbb nemzetközi kérdésekben hasonló vagy egyező álláspontot képvisel. A két fél kifejezi azt a reményét. hogy a két ország együtt működése a békeharchak és a nemzetközi feszültség enyhítésének kérdéseiben sikeresen továbbfejlődik. Kocsa Popovics július 7-től 13-ig hivatalos látogatáson vol a Szovjetunióban. Találkozót Nyikita Hruscsowal, a SzoV' jetumó Minisztertanácsának elnökével, Anasztasz Mikojan- nal, a Minisztertanács első el nökhelyettesével és több meg beszélést folytatott Gromikt szovjet külügyminiszterrel A barátságos légkörben le folyt megbeszéléseken — mu tat rá a közlemény — eszmecsere folyt a szovjet- jugoszláv viszony kérdései ről, valamint a legfontosabl nemzetközi problémákról. Megerősítették, hogy Andre Gromiko szovjet külügymi niszter később megállapítandó időpontban Jugoszláviába Iá tógát.-------------E rősödik a görög parasztság ellenállása Szófia (MTI). A görög sajtó jelentései szerint a görög parasztság thesszáliai megmozdulásai átterjedtek az ország más területeire is. Jelenleg már kétszázezer görög parasztcsalád szakította meg kapcsolatát a megyei központokkal. A görög kormány a nyugtalanító helyzet láttán utasítást adott a rendőrségnek és a csendőrségnek, valamint a kormánypárt helyi szervezeteinek, hogy fojtsák el a mezőgazda- sági dolgozók megmozdulásait. A lázongó falvakba leküldték a kormánypárt képviselői hogy lecsendesítsék a paras2 tokát és rábírják őket a har feladására. Mindezen intézkedések el lenére, a mezőgazdasági műn kások nagy része elhatározd hogy folytatja harcát követe léseinek teljesítéséért. A ps rasztság harcának támogat! sára a thesszáliai városok ke reskedői és kisiparosai beje lentették, hogy általánc sztrájkba kezdenek. Adenauer nyugat-berlini látogatása Berlin Adenauer nyugatnémet kancellár, aki szerdán Nyugat- Berlánbe érkezett, csütörtökön amerikai katonai repülőgép>en ismét visszautazott a Német Szövetségi Köztársaságba. Elutazása előtt tartott sajtó- értekezletén Adenauer több kérdésre válaszolva kijelentette: a nyugat-berlini problémával kapcsolatban a nyugati hatalmaik, a bonni kormány és Nyugat-Beriin szenátusa „egységes álláspontot” fognak kialakítani. de utalt Rusk, amerikai külügyminiszter legutóbbi n yiiatkozatára, miszerint „a kérdéseket nyugodtan át kell gondolni” és azokat a nyilvánosság kizárásával megvitatni. Adenauer kijelentette, hogy ,,a német kérdéssel és Nyugat- Beriin kérdésével kapcsolatban őszre várhatok a Kelet és Nyugat tárgyalásai, ami a feszültség enyhüléséhez fog vezetni”. A kancellár hangozta ta: „Úgy hiszem, hogy 1961 ben mégiscsak okos megoldá találunk mindazokra a probl< mákra, amelyek ma még n< héz kérdéseiknek tűnnek”. - Az ezzel kapcsolatos kiegész tő kérdésekre, hogy tudniilii milyen diplomáciai kezdem« nyezések várhatók a nyuga hatalmak és Bonn részére Adenauer „begombolkozott” < nem volt hajlandó válaszolr A Balti-tengertől v a Fekete-tengerig Szófia Vörös szőnyeggel fogadják Londonban a „vörös őrnagyot“ A „Münchner Merkur“ sirámai München. (ADN); „Méltatlan kamédiaí, •— szitkozódik és siránkozik a Münchner Merkur című lap Gagarin londoni' fogadtatásán. „Vörös szőnyeget terítettek a vörös őrnagy elé és a kormány, sőt a királyi ház is úgy véli, nem tarthatja magát távol a látványosságtól” — jelenti ki a lap; „Felvetődik a kérdés: szükséges, helyes a jelenlegi politikai helyzetben főleg célravezető-e mindaz, ami Gagarinnal Angliában történik?” A lapot teljesen kihozta sodrából az. hogy Londonban nem minden esetben hajlandók kritikátlanul követni a hidegháborús bajkeverők tanácsait és kioktatja, sőt végeredményben szidalmazza az angol királyi házat. Vajon mit szól mindehhez Erzsébet angol királynő? Szovjet küldöttség Bagdadban Bagdad (TASZSZ). Szovjet kormányküldöttség érkezett Irakba, hogy részt vegyen az 1958. júliusi forradalom harmadik évfordulójának ünnepségein. A küldöttség csü törtökön Bagdadban megkoszorúzta az ismeretlen katona emlékművét, majd ellátogatott a Legfelső Államtanács épüle- •tájiba Tizennyolc óra 10 perc. Ri- chárd, az egyetlen férfi steward légiszolgálatunk kötelékében, eltakarítja az utolsó ételmaradékot, a kávéscsészék tömkelegét, a sörös butéliákat. Szófia. Leszálláshoz készülünk. Mindenki előreigazítja óráját, szóval negyed nyolc van. Vastag félhőrétegben ereszkedünk alá: a fiúk fülfájásról panaszkodnak. A steward . cukorkát kínálgat, a nyelés jót tesz ilyenkor. Már a repülőtéren vagyunk, kiszállnánk, de szakad a vastagszálú, szűnni nem akaró eső. Az utasszállító autóbusz udvariasan tocsog az esőben felénk s odabújik a hatalmas gép szárnyai alá. A repülőtér várócsarnokában tüstént kellemes meglepe- tés fogad: vidám, őszes, nyurga férfi mutatkozik be tört magyarsággal. „Jóska” 13 évig élt Budapesten, megtanulta a nyelvünket, és most az Esztrá- da kiküldte elénk, hogy elkalauzoljon bennünket szállodánkba. Egy kedves bolgár férfiú, Emil, az Esztrada zenei osztályának vezetője pedig még azonnyomban 400 lévát nyomott a kezünkbe előleg gyanánt és közölte velünk, hogy a bolgár Népstadion alatti Sport étteremben játsszunk mindaddig, míg a tengerpartra nem utazunk. Fél óra múlva a Sebastopol szállóban voltunk és bőröndjeinket ürítgettük. Aztán nekiláttunk, hogy megismerjük Szófiát. A kivilágított kirakatokat nézegettük, az árakat latolgattuk. — Menjünk fiúk az Astoria bárba! — mondotta Jóska. — Hallgassátok meg a jelenlegi legjobb szófiai zenekart, Rubes éket. Az Astoria, Szófia egyetlen éjszakai helye a mi Budapest táncpalotánk szerepét tölti be. Állandó műsora van, aznap bolgár, lengyel és magyar énekesek léptek fel és egy orosz táncospár. A zenekar osztatlan tetszést aratott „szakmai berkekben”, a műsor viszont már kevésbé: színvonala körülbelül a mi Pannónia bárunkén mozgott, sőt hellyel- közzel még azt sem érte el. Miután másod- és harmadnap bolgár éttermekben var csoráztunk és hallgattuk a „kankurrens” együtteseket, hamarosan kialakult bennünk a kép a bolgár szórakoztató iparról. Az ellentétes híresztelések egybehangolása érdekében két negatív értelmű pletykát tartom kötelességemnek mindjárt kezdetben megcáfolni. 1. A bolgár ételek nem felelnek meg a magyar gyomor kívánalmainak. 2. Rossz a bolgár kiszolgálás. Ami az első pontot illeti, ahhoz csak annyit, hogy aki a bolgár ételek ehetetlenségét állítja, annak ajánlom, hogy utazzon el. Lengyelországba egy kis cékla- vagy uborka- levesre és egyen mindennap kotlettet vagy steket só, bors, paprika és hagyma nélkül. A bolgár konyha a magyar gusztus számára igenis ízletes, kellemesen fűszeres, bár kicsit sótlan, amin viszont könnyű segíteni. Aki viszont szereti a bárányhúst — mint jómagam — annak egyenesen fejedelmi, mert a magyar vágóhidakon szemétre dobott bárányfej például olyan csemege, amivel legfeljebb egy töltött csirke veheti fel a versenyt. Aztán itt van a finom bolgár húsleves, a „telesku varenu” vagy a sült kolbászra emlékeztető „kebabcsita”, hogy a bárányból készült „ágnesku pecsenye”- vagy a miénknél sokkal változatosabb körítéssel felszolgált különböző „snitzliket” ne is említsem. Az a szokásuk pedig, hogy az aperitivekhez és általában az italokhoz salátát szolgálnak fel, csak dicséretes. A bolgár kiszolgálás valóban lassúbb a miénknél, ennek azonban megvan a maga objektív oka. Bulgáriában ugyanis nem divat a hazai pin- cérakrobatika. Nagy szó, ha egyszerre három tányért visz magával a pincér. A nagy idegenforgalomra berendezkedő bolgárok sokat adnak a felszolgálás stílusára s ezért már eleve mellőzik ezt a hovatovább hazánkból is kikopó módszert. Az érem másik oldala pedig az, hogy a bolgár ételek tálalása a nagy műgonddal szervírozásra kerülő köretek és saláták miatt sokkal több időt vesz igénybe, mint nálunk. Egy példa: ha a „vendég úr” bemegy valamelyik pécsi vendéglőbe és kér egy párizsi szeletet, odatesznek eléje egy sndtzüt és néhány szem pirított burgonyát, a hazai szakácsok találékonyságának nagyobb dicsőségére. Nem így Bulgáriában. Itt a párizsi mellé tálalnak egy kevés krumpli- pürét, egy kevés szalmaburgonyát (tényleg szalmavékonyságúra vágva!), egy kevés zöldborsót, egy kevés sárgarépát, uborkát és nagyon sok salátát, retekszeletkékkel. Az így tálalt snitzli nemcsak ízletes és kiadós, de gusztusos is. Persze elkészítéséhez idő kell, s a szófiai vendéglők nem kevésbé zsúfoltak a hazaiaknál. Sőt! Pagony Lajos Eisenhower agresszión biziatja Kennedy! Washington (MTI). Washingtonban a német k dés békés rendezésére te szovjet javaslatokra fenyeg tésekkel és újabb kardcsört tő nyilatkozatokkal választ nak. Hírügynökségi jelentés« bői kitűnik, az amerikai kornvány láz san tanácskozik, hogy n módon növelhetné leggyc sabban és legcélszerűbb agresszív katonai erejét. Gilpatric hadügyminisztf helyettes köaoítoe, a Pen tag latolgatja azt a; tervet, ho mozgósítják a nemzeti gárd és a tartalékos «egységeket, s még Freeman mezőgazdász miniszter is kötelességének t tóttá bejelenteni, Washingto ban arról tanácskoznak, ho élelmiszerekből „nemzetki összeütközés esetére stratég: tartalékokat” létesítsenek. A kormányhoz közelálló k rök értesülése szerint az Egy sült Államok nemcsak a ma katonai erejét növeli, hanei nyomatékosan sürgeti sí vetségescit is, hogy köv< sék Washington példáját „erősítsék nem-nukleáris i delmüket.” AP-jelentés szerint Eise hövver, volt amerikai éln nyilatkozott a német kérdi rői Arra biztatta volt verse társát, Kennedyt, hogy „ne € gedjen egy tapodtat sem Egyesült Államok jogaiból” utasitsa vissza a szovjet jav; latokat; Reuter-jelentés szeri egyébként Kennedy elnök cs törtökön a nemzet biz tonse tanáccsal folytatott megbes; lést. — Az elnök magáh rendelte Mccloy-t, leszereli tanácsadóját la*