Dunántúli Napló, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-12 / 162. szám
1961« JÚLIUS ti« N APEÖ S Tísméteres növekedés a feltárásoknál Nehéz feladatra vállalkoztak a komlód bányászok: átlagban 10 méterrel akarják növelni a feltárások sebességét. Jelenleg a komlói feltárási csapatok átlagos eredménye havonként 30 méter, összesein 10 íeltárási csapat dolgozik s eredményük háromszáz méter egy hónapban. Ha csak két csapat érne el kiemelkedő teljesítményt, mondjuk havonta 50 métert teljesítene, a 10 csapat összes teljesítménye 340 méter lenne. Jó ez így? Nem. Ne ugorjon ki egy csapat sem, hanem mindegyik annyit javítson előrehaladásában, hogy a tröszt színvonalán átlagban meglegyen a 10 méteres emelkedés, akkor kereken 400 méter lesz a csapatok eredménye. Tehát a végeredmény: 100 méter többlet havonta! Így már helyes. Az igaz, hogy így a nehezebb. Növelni kell az egy főre jutó napi teljesítményt, hisz végeredményben ez jelenti a termelékenység emelkedéséit. Újfajta gépekre nincs kilátása feltárási munkáknál, s nem is várható, hogy kapnak, legalább is egyelőre nem. Ebből adódik, hogy a termelékenység emelkedését a jelenleg is meglévő technikai adottságokkal kell elérni a jobb munkaszervezéssel, és ami ehhez kapcsolódik, a most is meglévő gépek kapacitásának teljes kihasználásával. Vegyük példának az Anna- aknát! A hatodik szinten feltárás folyik. A déli főkereszt- vágat, majd az antüdinális keresztvágat kihajtása 2000 folyóméter hosszúságot jelent és e munkák körülbelül két évig tartanak. A feltárási csapatok munkájára már most érdemes felfigyelni, de elsősorban arra, hogy mit tesznek az üzem vezetői a feltárások meggyorsítása érdekében. Nézzük az intézkedéseket! A személyi oldalhoz tartozik, hogy olyan csapatot kell szervezni, amely összetételénél fogva legalkalmasabb a feladat megoldására. A technikai oldal legfontosabb mozzanata az anyagellátás zavartalanságának biztosítása. Nézzük, mit tesznek ennek érdekében! Rendben megy minden. Négyöt nappal előre biztosítják a TH-gyűrűket és a bordafákat. Az ellátás menetrendszerűen hetenként kétszer történik, az üres csilléket pedig délután és éjjel szállítják. Fontos továbbá, hogy a csapat tagjait megfelelő szerszámokkal is ellássák. Jelenleg a hatodik szinti feltárásnál három szovjet gyártmányú fúrókalapács dolgozik, tartalékban négy MFK 22-es fúrógép van, ezenkívül egy PLM rakodógép, fejtőkalapácsok és egyéb szerszámok, berendezések vannak még. A munkaszervezés hasonlóan fontos. Hogyan osztották be az embereket? A feltárási csapat három harmadban dolgozik, és egy-egy műszakban 7 fő van beosztva (2 vájár, 1 segédvájár, 3 csillés és a szállítást végző mozdonyvezető) ugyanis a szállítást a csapat tagjai végzik a vájvégtől az aknáig. Az Anna-aknai feltárási csapat régebben havi 30 métert haladt előre, de most jelentősen javítottak és a tröszt 10 méteres célkitűzését nagy mértékben elősegítették, hiszen június hónapban 60 méteres teljesítményt értek eL Nemcsak a szorosan vett szervezéssel biztosították a jó eredmény elérését, hanem még sok mindennel. Többek között a munkafolyamatok összehangolásával. Például a robbantást figyelembe véve nem mindegy, hogy a robbantómester mikor megy a csapat munkahelyére, a megbeszélt és beütemezett időpontban-e vagy később. Végeredményben adva van a feladat: minden csapat és mindenki, akinek bármilyen formában összefügg a munkája a feltárásokkal, úgy végezze dolgát, hogy elősegítse a 10 méteres emelkedést. Közismert, hogy egy folyóméter vágat ki hajtásának a költsége nemcsak munkabérből, hanem több tényezőből tevődik össze. S ha gyorsabban hajtanak kd egy folyómétert, akkor kisebb a ráfordított költség, hiszen azok a költségek, amelyek függetlenek a Vágatkihajtástól, csökkennek, ha hamarabb befejezik a munkát. Gondoljunk például a szellőztetésre, az energiaellátásra, a gépek amortizációs leírásaira stb. és azonnal érthető, hogy ha időben gyorsabban haladnak előre a vágatban, akkor csökkennek az ilyen költségek is. Vegyük példának, hogy egy gép amortizációs leírása évenként 5000 forint. Tehát nem mindegy, hogy a vágatot fél év alatt hajtják-e ki, vagy egy év alatt, hogy 2500 forint lesz-e a géphasználati költség, vagy 5000 forint. így lehetne sorolni a többi tényezőt is forintban kimutatva. De van más jelentősége is a feltárások meggyorsításának. Elsősorb n az, hogy biztosabban megvalósítható a termelés koncentrációjának kifejlesztése. Lényegében a termelés koncentráltságának kialakításával válik szükségessé, hogy a feltárást is koncenlrá iák. A feltárásoknál éppen olyan lényeges ez, mint a termelési munkahelyeken. A feltárások szétaprózottsága kihatással van a szállításra, az anyag- ellátásra és egyebekre, amelyek növelik a költségeket. Csak a koncentrált feltárásoknál van lehetőség a munka jobb megszervezésére, az anyagellátás zavartalanságára és így tovább. Nagyjából ilyen előnyökkel jár a feltárások meggyorsítása, és ha a tröszt viszonylatában átlagosan 10 méterrel emelkedik a teljesítmény, akkor nagy eredményeket könyvelhetnek el a komlói bányászok. Az igaz, hogy így nehezebb a feladat, de éppen ez a legeredményesebb. (gi -) Fűtik a pécsi buszokat A Meteorológiai Intézet jelentése szerint hűvösebb légtömegek beáram liása várható hazánkba: A hűvös időjárás fogadására kellőképpen felkészültek a Pécsi Köz lekedésd Vállalat központi műhelyében, ahol az utasok egészségének megóvása érdekében máris megkezdték az autóbuszok élőfűtését, és kiadták az utasítást a kocsik menefcközbemi fűtésére is. Az előkészületek — tekintettel a Pécsett közlekedő autóbuszok nagy számára — viszonylag lassan haladnak. Eddig még csak a 18-75-ös rendszámú kocsiban fűtenek, az utasok nem kis megelégedésére. Né hány utas — a kedden délben a főpályaudvarról az erőmű felé induló járaton <—• a meghatottságtól egészben elalélt, mondván, hogy azért nem ártana takarékoskodni egy kissé a meleggel, s tartallékol- ni belőle a mostaninál hűvösebb, téli napokra is. A kalauznő azonban sűrű pihegések közepette udvariasan visszautasította az utasok takarékoskodásra vonatkozó javaslatát, mert ebben az ügyben őt sem hallgatták meg a központi műhelyben, ahol pedig már átválthattak vollna, 1—• ha az utasok egészségi állapotát nem tartják szem előtt, — minden kocsit melegről-hideg- re. Várható tehát, hogy a Meteorológiai Intézet jelentése nyomán újabb fűtött kocsdkat állítanak forgalomba. Palladin elvtárs nagy örömmel jött városunkba. Háromszor járt már Magyarországon és most másodszor van Pécsett. Bár amikor először járt itt, csak órákat töltött városunkban. . A mostani vándorgyűlésen Palladin akadémikus „A fer- mentumok eloszlásával az agysejteken belül, a sejt szerkezetek között” címmel tartott előadást. Ebben az évben tartják Moszkvában a negyedik nemzetközi biokémiai kongresz- szust, ahol mintegy 80 magyar tudományos kutató is részt- vesz. (Hamar) A világ minden tájára x Hatvanhatezer pár kesztyűt ex irtait fél év alatt a Pécsi Kesztyűs KTSZ Tizenhárom évvel ezelőtt nyolc pécsi kesztyűs és bőrkonfek- ciós kisiparos megalakította a Kesztyű- és Bőrkoníekció KTSZ-t. Azóta már háromszáz dolgozót foglalkoztató kisipari szövetkezetté fejlődött, melynek termékei eljutnak a világ minden tájára. Az alapító tagok, a kiváló kisiparosok ma felelősségtelEzekben a délelőtti órákban csendes és kihalt a bári utca, annál népesebb azonban a határ. A falu apraja-nagyja a mezőn dolgozik, s mint később kiderül, Bár esetében ezt szó szerint kell érteni. A kertészetben paprikát szednek az asszonyok. Fehér, vastaghúsú paprikát, az első termést. Szántóföldi paprikában ritkaság az ilyen korai, főleg itt Mohács környékén. A MÉK ilyenkor még darabonként veszi át, így hát szépen fizet. Egy zsákba 1000 darab fér s az ára is közel ezer fo- rin‘. Érdemes volt hát sietni a kipalantázással. bár fagyosszentek táján nagyon izgultak. mert akkorra már egy szálig kitűzdelték a palántákat. De hát a veszély elmúlt s a kertészet nagyon szépen fizet. Korai burgonyából és kelkáposztából eddig 33 000 forint bevételük volt. Most pedig kezdődik a paprikaszezon s (jövő héten befut a paradicsom is. A burgonya helyére már elvetették a cukorborsót, ami ■ augusztus elején ismét keresett cikk lesz. A báriaknál nincs kihasználatlan föld, nincs elveszett kultúra. A kertészet meletti silókukorica táb Iájukat nagyon megsanyargat- ta a szárazság s most, hogy kétszer megkapálták, megkezdik a kukorica öntözésért, M&: Készpénzfizetés Bárban tavaly is öntözték a silókukoricát, s az öntözött tábla holdanként 120 mázsával több. zöld tömeget adott, hát megéri a fáradságot. Azt pedig a bá- riak nem sajnálják, még az öregek se .. Ez utóbbit Nágel József, a tsz fiatal agronómusa mondja: — A mi öregeink minden dicséretet megérdemelnek. 22 nyugdíjasunk van s ők vállalták a tsz közös sáőlő megművelését — a permetezést kivéve —. Meg is lehet nézni a szőlőt, gyönyörű és jó termést igér. Aztán szóba jönnek a fiatalok is. ök képezik a tsz ötödik munkacsapatát. Az ifi csapat tagjai mind 16—18 éves fiúk. Az asszonyokat is megelőzve ők fejezték be először a kukorica második kapálását, s most már az aratásban, csép lésben segédkeznek. Szorgalmasak és havonta átlag 1200 —1300 forintot is megkeresnek. amelynek 60 százalékát a hónap végén készpénzben megkapják. Akinek nincs szűk sége terményre, az akár az egész keresetét is kézhez kaphatja. S ez nemcsak a fiataloknál van így, hanem a felnőtteknél is, mert az Új Élet Tsz-ben május óta havi fizetés van, A tsz vezetősége 39 forintban garantálta a munkaegység értékét, ennyi meg lesz sőt több is és ezt a többletet év végén nyereségrészesedésként osztják ki a tagok között. Milyen hatással volt az új bérezés a munkára? — tettük fel a kérdést Nágel Józsefnek. — A tagok az elmúlt két hónapban megkedvelték az új bérezési formát, mert az eddiginél igazságosabb. nem okoz aránytalanságokat az állattenyésztés és növénytermesztés bérei között. Minden tag teljesítménybérben dolgozik. Reggel egy utalványon kiadjuk a munkát a csapatvezetőnek, s az utalványon feltüntetjük a normát és az érte járó bért is. Egy hold kukorica kapálásáért — ekézés után — p>éldául 109 forint jár. ekézés nélkül 160 forint. A tsz-tag így tudja, hogy ha ennyit meg kap>ál, azért ennyi forint jár. Az asszonyok egy nap átlag 700—800 négyszögöl kukoricát tudnak megkapálni s átlagos napi keresetük így 50 forint. Néhány hold kivételével be is fejezték már a kukorica második kapálását. A folyamatos hóvégi fizetéshez a tsz hitelt vesz fel a banktól, melyre a leszerződött termények & állatok értékének 60 százaléka a fedezet A báriak eddig sem igen éltek ezzel a kedvezménnyel, mert volt vágómarha- és sertésértékesítésük, ezután még úgy sem fognak, hisz sorba jönnek be a termények. Búzából 10 mázsás átlagtermést terveztek de meglesz a 14 mázsa is, sőt olasz búzából az egyik fajta 20,3, a másik 22,5 mázsa termést adott holdanként. így a tervezett 4,5 vagon helyett 6 vagon búzát adnak el az államnak. Az aratás befejeződött és a betakarítással egyidejűleg vég zik a tarlóhántást is. Úgy tervezik. hogy augusztus végén, szeptember elején már 284 hold szabad területük lesz és ahogy lehet, azonnal megkezdik az őszi kalászosok vetését. Pénteken már megkezdték a behordást és a cséplést is saját cséplőcsapattal. 100 mázsa árpa elcséplése után 810 forintot fizet ki a tsz a csapatnak. Az etetőnek és a kazal- mesternek p>edig száz mázsánként még plusz 5 forintot, — Prémium nincs, de a teljesítmény után év végén minden tag kap nyereségrészesedést. Az Űj Élet tagjai ezért igyekeznek, hogy tsz-ük nyereséggel zárjon, hisz ez a közösnek, de egyenként minden tagnak is sokat jelent; — Kn« » jes beosztásban vezetik a népgazdaság szempontjából jelentős szövetkezet munkáját. Közülük Molnár György, a szövetkezet elnöke, Fischer Dezső a műszaki vezető, Bottlik Tibor üzemvezető, Gadó István, a szabóműhely vezetője, ök nevelik a fiatal szakmunkásokat is, hiszen a megnövekedett szövetkezet tagjainak nagy része saját nevelésű szakmunkás, betanított dolgozó. Bereczki Emil és Bayer Ferenc alapító tagok ma a tanműhely vezetői, ahol jelenleg is 13 fiatal tanulja a szakmát, a közeljövőben pedig újabb 8 fiatal kerül a mesterek mellé elsajátítani a szép mesterséget A szövetkezet tizeinkét év óta termel exportra gyermek-, férfi- és női kesztyűket. A szép kivitelezés, a gondos és minőségi munka elnyerte a külföldi megrendelők tetszését. Az évek óta hagyományos svédországi piacon keresett cikk a magyar kesztyű, amelyben jelentős szerepet kapnak a p>écsi szövetkezet termékei. Ezt bizonyítja a svéd külkereskedelmi érdekképviselet vezetőjének, Widbon Pellének látogatásé is néhány hónappal ezelőtt, aki tolmácsolta a svéd kereskedők és vásárlók elismerését. Különböző igényeket, ízléseket kell a szövetkezetnek kielégítenie. Van olyan megrendelésük, amelyből csak néhány párat kell készíteniök, de vannak több ezres tételek is. A külkereskedelmen keresztül közvetlenül a megrendelőknek szállítanak, a vámolást is a szövetkezetben végzik el. A külföldi szállításoknál a legnagyobb gondot a minőségre kell fordítaniok. Eddig ezzel nem is volt különösebb baj, amit az is bizonyít, hogy már hosszú idő óta alig érkezik termékeik ellen reklamáció. A szövetkezet jó munkáját dicséri, hogy az első féléves tervüket 103 százalékra teljesítették. Közel hétmillió forint értékben 66 ezer pár kesztyűt készítettek exportra. Svédországba 30 ezer pár nappa- kesztyűt szállítottak, részben a tőlük kapott nyersanyag feldolgozásával. A Szovjetunióba több mint húszezer párat küldtek el, de exportáltak Hollandiába, Svájcba és a Német Szövetségi Köztársaságba is kesztyűket. Jelenleg is ezen országok részére teljesítik a megrendeléseket. A szövetkezet elnöke már az 1962-es új modelleket is megmutatja, amelyeket részben a külkereskedelem, másrészt közvetlenül a svéd megrendelők kívánságára készítettek. A 12 féle sertésbőr és a 12 féle nappa modellek között kötött félsőrészes, többféle színárnyalatú és érdekes férfi sportfazont találhatunk. Újdonságuk az első ízben alkalmazott, rendkívül érdekes, gomb és patent nélküli, tapadó anyagból készített saját záródású kesztyűk. A külföldi métirenM mindinkább a gépi varrású kesztyűket igényelik. Ezek tartósab- bak, minőségileg jobbak. A közeljövőben a gépi varrodába nyolc „Las” kesztyű varrógépet kap a szövetkezet, mintegy 100 ezer forint értékben, melyet az NSZK-ból importálnak. Szeretnék ezeknek az új varrógépeknek a segítségével tovább javítani termékeik minőségét, hogy ezzel is mindjobban kielégítsék külföldi megrendelőik igényeit, megtartsák exportmegrendeléseiket, sőt ha lehet, növeljék ezek mennyiségét. (Mitzki) Az Ukrán Tudományos Akadémia elnöke, az Ukrán Biokémiai Intézet igazgatója, A. V. Palladin professzor, akadémikus kedves vendége volt a Magyar Élettani Társaság három napos vándorgyűlésének. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen felkerestük a világhírű professzort. A hajlott korú tudós elmondotta, hogy az utóbbi időben főként az ideg- rendszer és az agy biokémiájával foglalkoztak. Az intézetben az idegrendszer biokémiáján kívül kutatják még az izmok, a fehérjék, a fermentu- mok és a vitaminok biokémiáját. — 1906-ban dolgoztam ki az első tudományos munkámat Pavlov laboratóriumában — mondotta a professzor. — Itt fiziológiával foglalkoztam, a feltételes reflexekkel, később azonban az érdeklődésem mindinkább az idegrendszer felé irányult, s fő feladatomnak tekintettem az idegrendszer fiziológiai és biokémiai vizsgálatát A. V. Palladin foglalkozott az izmokkal, a munka és a tréning viszonyával, ami a sporttal is kapcsolatos. Fontos feladatának tekintette a vitaminok szerepének a kutatását a sejtek regulációiban. — Az izmok biokémiájának területén tanulmányoztam az anyagcsere változásait, azokat a változásokat, amelyek az izom munkája közben lépnek fel. Az idegrendszerben azt vizsgáltam, hogy milyen a kapcsolat az agy funkciói és a kémiai folyamatok között, az agy anyagcseréjében milyen változások történnek, amikor az agy ingerelt állapotba jut, vagy gátlás jön létre (álom, narkózis). „Nagy örömmel jöttem városukba" Beszélgetés A. V. Palladia szovjet akadémikussal