Dunántúli Napló, 1961. május (18. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-11 / 109. szám

2 NAPLÓ 1961. MÁJUS 11. A szerkesztőség ankétjai AZ 1FJÜSAG A SZOCIALIZ­MUSÉRT MOZGALOM SZERVEZŐIVEL A Pécsi Hőerőmű, a MÁV Pályafenntartás, a Sopiana Gépgyár, a Szigetvári Kon­zervgyár és a Cipőgyár, a Pé­csi Kossuth Cipész KTSZ és a Porcelángyár, a Fémipari Vál­lalat, a Pécsi Kenderfomó, a Tejüzem és a Mohácsi Selyem szövőgyár fiatalj aoinaik képvi­selői tanácskoztak május 10- én Pécsett Kicserélték az Ifjú­ság a szocializmusért mozga­lom eddigi szervezésében szer­zett tapasztalataikat. Megvitat­ták, miképpen lehetne széle­sebb nyilvánosságot biztosíta­ni a mozgalom eredményei­nek. Fejes Márton, Nagy Gyula, Illés József és Pethő Mária, a mozgalom eredményei mellett felsoroltak néhány nehézséget is, amefüyéi még meg kell KlSZ-szervezeteinknek küzde- niök. Hangoztatták, hogy a lelkesedés nem -hiányzik, szer­vezni is tudnak már a KISZ- szarvezetek, de a' többműsza­kos üzemekben nem lehet az összes fiatalokat egyszerre összehozni, ha meg kell vitat- niok valamit; Szűcs Jenő, a hőerőmű fia­taljainak eredményeit mondta el és az erőmű építőinek, sze­relőinek, az erőmű belső dol­gozóival való együttműködésé­ről beszélt. Zeleni Edit a Szi­getvári Cipőgyár, Biró Margit pedig a Konzervgyár fiataljai­nak problémáit mondta el. Mindketten arról számoltak be, hogy a pártvezetőségi ta­goktól kapott támogatás ma már nagyobb, jobb, mint ré­gebben volt. Ugyancsak jó a szakszervezeti bizottságokkal való együttműködés is. Török Emma a tejüzem, Virág György pedig a mohácsi se­lyemszövő fiataljainak tapasz­talatairól számait be. Az ankétet a Dunántúli Napló szerkesztősége rendezte. a fütöhAz társadalmi MUNKÁSAIVAL Az ankéten szép számmal vettek részt a fűtőházból azok, akik a társadalmi munkában kivették részüket. A megje­lentek elmondották, hogy a pécsi állatkert építésénél mint egy 84 ezer forint értékű tár­sadalmi munkát végzett a fűtő ház. Többek közt teljesen ők készítették el a medvebarlan­got és az orosz! án ketrecet. De nemcsak az állatkertben vé­geztek. társadalmi munkát a fűtőháziak, hanem az általuk patronált termeflőszövetkezet- nek is nagyon sokat segítettek. A mecseki vidámpark épité- sénél a fűtőház 100 000 Ft. ér­tékű társadalmi munkát vál­lalt. Már az első kapavágás­nál ott voltak a fűtőház tár­sadalmi munkásai, ugyanúgy, mint az állatkert építésénél. Eddig a vidámparknál több mint kétszáz órát dolgoztak. Az eddigi vállalásukon felül az aiutóverseijypálya kerítésé­nek elkészítését is a fűtőház végzi el társadalmi munkában. Tíz sertéshizlalda épül a pécsi járásion A közel jövőben kerül át­adásra a bicsérdi Arany Mező Termelőszövetkezet modern, egyéni kivitelű, 250 férőhelyes sertéshizlaldája, melynek hasonmását a pécsi járás kilenc termelőszövet­kezete építi fel ebben az évben. A korszerű hizlalda teljesen gépesített, a köz­ponti takarmányosból csil­lékkel szállítják szét a lan­gyos darát, s így igen kevés kézi erő szükséges a hizla­láshoz. A most épülőfélben lévő hizlaldákban ebben az évben még egy transzport sertést fel is hizlalnak, a tsz-efc Tájékoztató az ebadóról és törzskönyvezésről 25 év a színpadon Hamway Lucy színművésznő jubileuma Az ebadóról szóló 171957. (TV. SB.), valamint az ezt módosító 1/1960. (IX. 15.) PM-FM együttes rende­let az ebek adózásáról az aláb­biakat mondja: 1. A három hónaposnál Idősebb eb után adót ken fizetni. 2. Az ebadó mértékének megha­tározása szempontjából meg kell különböztetni: a) ház-; nyáj-; erdő- és mező- őrzés céljából (16 Ft), b) különleges célból tartott (jel­ző, vakvezető, hivatásos artista, patkányfogó) (16 Ft.) c) törzskönyvezett magyar faj­tájú ebet (16 Ft) d) törzskönyvezett vadászebet (16 Ft.) e) ebtenyésztés céljára tartott, Vizsgát tett (60 Ft.) f) kedvtelésből tartott ebet; ha nem törzskönyvezett (240 Ft.), ha törzskönyvezett (120 Ft.). Az 1/1960. (IX; 15.) PM-FM SZ. együttes rendelet 1. |. értelmében a német juhászkutyát és annak korcsát kedvtelésből tartott ebnek kell tekinteni. Tehát a nem törzs­könyvezett német juhász (farkas) kutyák adója 240 Ft, a törzsköny­vezetté 120 Ft. A Magyar Ebtenyésztők Orszá­gos Egyesülete ez évben lehetősé­get biztosit, hogy a származási lappal nem rendelkező, de fajta- jellegnek megfelelő ebek törzs- könyvezhetők legyenek. Pécsett május 28-án tart törzskönyvezést a MEOE pécsi csoportja‘a tettyei romok alatti térségen. A törzs­könyvezés reggel 8 órától 12 óráig tart. Felhívjuk a származási bizo­nyítvánnyal nem rendelkező, bár­milyen fajtájú ebek tulajdonosai­nak figyelmét, hogy — 8 hónapos kort betöltött — ebeiket saját ér­dekükben nevezzék be törzsköny­vezésre. Annál is inkább, mert a majd újonnan megjelenő ebadó­rendelet előnyben részesíti a törzs könyvezett ebek tulajdonosait. (Törzskönyvezésre nevezés Rein li­teri y. f„ Pécs, Béla u. L címére küldendők). Nyomatékosan fel­hívjuk az ebtulajdonosokat, hogy ebeiket — különösen a tüzelési időszakokban — tartsák zárt ud­variján vagy megkötve. Ne enged­jék szaporodni a korcs ebék amúgyis nagy számát. Törzsköny­vezett ebek tenyésztésekor min­den esetben Igényeljék a fedezte­tés! Igazolvány és alombejelentő nyomtatványokat. A látra történő (származási Igazolások nélküli) törzskönyvezés 1961. év végével végérvényesen megszűnik. Rein Lajos MEOE pécsi csoport A Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházának ma esti bemutató-plakátja éppen olyan, mint a többi, premiert hirdető plakátja volt, és csak a szín­házi meghívó piros, nyomta­tott betűi jelzik, hogy G. B. Shaw: Sosem lehet tudni című vígjátékának pécsi bemutató­ja ezúttal egybeesik egy je­lentős és kedves ünnepséggel — Hamway Lucy, a vígjáték feminista írónője ezúttal mű­vészi pályáján jubileumot ün­nepel. Hamway Lucy a mai premier en 25 esztendős színészi pá­lyáját ünnepli, és ünnepeljük vele valamennyien. Ez a pá­lya sikereiében gazdag művé­Szövetkezetünk új és javító munkával áll a lakosság rendelkezésére építő, aszta­los, lakatos, bádogos, szo­bafestő, mázoló, villanysze­relő, rádió és televízió ja­vító részlegeinkkel. Válla­tunk cserépkályha beépítést raktárkészletünkből. Műszaki KTSZ, Sellye. (51.) — Mi van evvel a Szeren­csés Janival, Pista bácsi? — kérdezte végül Gyurkó tűnőd­ve. — Azelőtt utálta az irodát, mindig itt sündörgött, most meg ki sem bújik onnét Tudja a fene. Le kéne már egyszer ülni és szemtől szembe megkérdezni tőle magától. Mert erre csak ő tudhat meg felelni. — Emlékszik ügye, mennyi­re szerettük, becsültük? Nahát, derekabb ember is volt, mint most. Szerény volt, most meg milyen fennhéjázó. Már az is, hogy ki se jár közénk. A cso­portvezető nem győzi jelentés­sel, hogy a fene egye meg, aki a papírost feltalálta. Mert az csaik arra jó, hogy Szerencsés Janinak ne kelljen kiszagolnl az építkezéshez.-r- Azért nem kell túlzásba vinni.;. csillapította az indu­latos Gyurkát Kulcsár. Pedig tudta, hogy igaza van. — Ki viszi túlzásba? ö, a nagylábon élést! Széltében- hosszában beszélik, hogy már azt sem tudja jó módjában, mit csináljon. Talán azért nem jön ki soha az építkezéshez, mert félti a szép ruháját a piszoktól. Ügy jár ez, mint egy gróf. Haraszti igazgató el­bújhat mellette. Ugyan mi az istenből telik neki? Nem folytathatták, mert Kulcsárt Galgóczi mérnök ma­gához hívta az állványzatra. Az öreg még elmenőben visz- szaszólt: — Holnap mégegyszer meg­próbálom. De tán legjobb vol­na Benkő Antinak szólni. Rostás Mancika ezalatt át­szólt telefonon Bolgár Mihály­nak: — Bolgár kartás, az osztály- vezető kartárs hivatja: — Máris megyek — ugrott fel szolgálatkészen Bolgár. Bolgár Mihály építésztechni­kus volt Szerencsés osztályán. Negyvennyolc éves, koravén emberke. Valamikor felsőipar­iskolát végzett, és végtelen szorgalommal iparkodott kiér­demelni a kenyerét. Öcslka, ko­pottas ruhát viselt, és ebédjét is mindennap újságpapírból csomagolta ki. Csak akkor gyújtott rá, amikor megkínál­ták. Az osztályon mindenki szerette. Most, amikor a fő­nök hivatta, Bolgár szorongott. De munkatársaira is átragadt szí út volt idáig Is. A Színmű­vészeti Akadémia után Szeged, Debrecen, Miskolc, Budapesten a Fővárosi Operettszínház, majd Nagyvárad, Marosvásár­hely és ötödik esztendeje Pécs. Huszonöt esztendő alatt kö­rülbelül száznyolcvan fő-, vagy jelentősebb szerepet ala­kított, minden alkalommal szép sikert aratva. - E jubileum alkalmával mit lehetne szebbet kívánni a mű­vésznőnek, minthogy még so­káig örvendeztesse meg a pé­csi közönséget élményt nyújtó művészi játékával, még sok örömet okozzon a színházi kö­zönségnek, és — mert művész — önmagának is. ez az aggodalom. Nincs abban semmi, ha valakit az osztály- vezető hivat, de tudja az ör­dög. Bolgár mindig azt hajto­gatta, legjobb, ha az embert észre sem veszik, sohasem hi­vatja senki, mert olyan em­bert mint ő, csak akkor hi­vatják, ha baj van. Bolgár félszegen lépett be Szerencsés szobájába. Szeren­csés nem kelt fel íróasztala mellől, csak egy kézmozdulat­tal intett Bolgárnak, hogy ül­jön le. Bolgár tétova, riadt pillantással várta az osztály­vezető megszólalását. Szeren­csés arcán árnyék suhant át. Hangja száraz volt és korholó: — Mondja, Bolgár kartárs, miért nem fogadta el a szak­szervezeti beutalót a bogiári üdülőbe? En közbenjártam azért, hogy magukat beutal­ják. Én exponáltam magamat. Én kimondottan jót akartam tenni magukkal. Erre maga visszautasítja. Hát mi ez? Várjon. Maga szorgalmasan dolgozik. Ezért jutalmat érde­mel. Ez az üdültetés a juta­lom. Most mondja meg, miért jelentette ki, hogy nem megy Boglárra? — Kérem szépen, osztály- vezető kartárs — válaszolt készséggel Bolgár — amint tetszik tudni, igen nagy a csa­lád, három gyermekem van, kettő már iskolás, és hát... hogy is mondjam ... az üdü­lés sok pénzbe kerül... — Ugyan’ — legyintett Sze­rencsés — ez nem igaz. Ez olyan kedvező lehetőség, ami­lyenről maga azelőtt nem is álmodhatott. — Kérem szépen, az üdü­lési díj is sok. mert ugye. öten vagyunk a feleségemmel, de az még nem is minden, hiszen Washington (MTI). Lánczos János, az IBUSZ vezérigazgatója és dr. Hahn Lívia osztályvezető befejezte háromhetes körútját az Egye­sült Államokban. Az IBUSZ- bizottság meglátogatta a New Yorkot, Cleveland-et, Det- roit-ot, Chicagót, Los Ange­lest és Washingtont, minde­nütt utazási irodákkal tárgyalt a turistaforgalom kiterjeszté­sének lehetőségéről. Az IBUSZ megállapodást írt alá a legna­gyobb amerikai utazási irodá­val, az American Express Co.­val. és a Maupintour vállala­tokkal. A washingtoni magyar kö­vetség hétfőn fogadást rende­zett az IBUSZ vezérigazgat .,ja és osztályvezetője tiszteletére. A fogadáson Lánczos János elmondotta, hogy a Magyar­ország iránti érdeklődés növe­kedőben van. Az utazási iro­dák vezetőinek tapasztalata szerint minden Magyarorszá­gon járt amerikai turista ha­zatérése után közölte, hogy iól érezte magát és hogy szívósan ellátogatna újból Magyar- országra. — A BUDAPESTEN május 19. és 29-e közötti időben megrendezésre kerülő ipari vásárra 33 százalékos vasúti kedvezménnyel biztosítja az utazást az IBUSZ pécsi ki- rendeltsége. Az utazási ked­vezmény Budapestre május 18-án nulla órától 29-én déli 12 óráig érvényes. Budapest­ről Pécsre viszont május 19- én 16 órától 30-án 24 óráig lehet igénybe venni. A részt­vevők az IBUSZ-kirendelt- ségnél vásárolhatják meg a kedvezményes utazásra jogo­sító vásárigazolványokat, amelyek egyben vásári belé­pőül is szolgálnak. — A MOHÁCS és Siklós környéki kertészetek dolgo­zói eltértek a régi szokások­tól, nem várták meg a fa- gyosszentéket, hanem már jóval előbb megkezdték a pa­radicsom és paprika palán- tálását, többnyire gépekkel — MÁJUS tizennyolcadi­kén jelentős zenei esemény színhelye lesz a pécsi Liszt- hagversenyterem. Ezen a na­pon mutatkozik be önálló műsorral először Pécsett a Komlói Belvárosi Általános Iskola énekkara. A Komlói Belvárosi Általános Iskola énekkara az ország legjobb általános iskolai énekegyüt­tese, korábban szerepeltek már a Kossuth Rádióban és a Televízióban is. előbb néhány göncöt kéne venni, mert mi tagadás, el vagyunk maradva az öltözkö­désben. — Nézze — csóválta rosz- szallóan a fejét Szerencsés — nem erőszak a disznótor. De rosszul esik nekem ez a vissza­utasítás. Az embernek áldoza­tot is kell hoznia a család­jáért. Elmehet, kérem. Bolgárt a sírás fojtogatta, amikor kifarolt a szobából. Az osztályvezetői értekezle­ten Haraszti igazgató elnökölt. — Ezzel is megvagyunk, elvtársak. Még egy anyagunk van, az idomszerüzem bővíté­sének ügye. Mindenki meg­kapta az építési osztály elő­terjesztését, elvtársak? Igen? Át is tanulmányozták? Na jó. Szerencsés elvtárs, van még előzetesen valami hozzátenni valója? Szerencsés a fejét rázta. Benkő Antal felemelte a ke­zét. Szót kért. Szerencsés ér­deklődéssel várta Benkő fel­szólalását. Ügy helyezkedett, hogy ne csak hallja, láthassa is Benkőt, akit két nappal az­előtt választottak meg az üze­mi pártbizottság titkárának. A gyárban nagy volt az öröm er­re a hírre. Szerencsés is örült ennek a fejleménynek. Alkal­masint még inkább számíthat Benkőre. — Elvtársak — kezdte Ben­kő — a pártbizottságon átta­nulmányoztuk ezt a tervet. Mi nem értünk egyet ezzel a terv­vel. Szerencsés arcára ráfagyott az iménti magabiztos derű. Éppen Benkő? Hát mi ez? (Folytatása következik.) — A PEDAGÓGIAI Főis­kola földrajz-, biológia-, merd gazdasági szakos hallgatói közül huszonkilencen két hé­tig dolgoztak a Pécsi Állami Gazdaságban. A két hét alatt részt vettek a gazdaság min­den munkájában. Keszner Adám kerületvezető irányí­tása alatt jó munkát végez­tek a hallgatók. — A MECSEKI Állatkert­ben nyúltenyészetet, baromfi ketrecet, fácánosk artet és kutyaszáilást építenek. Az új létesítmények lehetővé teszik. az állatok jobb elhelyezését, és az állatállomány szaporí­tását. ftyiiváno' vifa a Je or széfk sz ös éösn A Magyar Írók Szövetsé­ge pécsi csoportja és a Je­lenkor szerkesztő bizottsága május 12-én, pénteken este hét órai kezdettel nyilvános vitát rendez a Jelenkor cí­mű folyóirat legutóbbi szá­máról a szerkesztőség Szé­chenyi téri helyiségében. A vitaindító előadást Thiery Árpád tartja. — A PÉCSI KÖZÉPISKO­LÁKBAN már javában ké­szülnek a ballagásokra, a ren­dezők az utolsó „simításokat” végzik. Holnap, pénteken a Széchenyi Gimnáziumban és a Janus Pannonius Gimná­ziumban rendeznek ballagási ünnepséget, szombaton pe­dig a pécsi Zipernovszky Ká­roly Gépipari és Erősáramú ipari Technikum negyedik év­folyamának tanulói rendezik déli tizenkét órakor a hagyo­mányos ballagást. — HA JÓL és kellemesen akar szórakozni, nézze meg a Bajcsy-Zsilinszky úton az or­szágjáró kisállatkertet az ős­erdők sokféle vadállataival, mókás majmaival. Reggel 8- tól este 8-ig a nap bármelyik percében meg lehet tekinteni. A délutáni órákban a maj­mok bemutatókat tartanak, amin ön is sokat kacaghat. — A PÉCSI IBUSZ IRODA és a Dózsa Baráti Kör autó­busz különjáratot indít Bu­dapestre május 13-án reggel a Bp. Honvéd elleni labda­rúgó-mérkőzésre. A részvé­teli díj 120 forint. Közlemények Ezúton is közöljük 0 Lendület turistaszakosztály tagjaival, hogy szokásos összejöveteleinket az el­következendő időkben minden csü­törtökön 19 órakor tartjuk a Me­gyei Rendelőintézet (Munkácsy M. u. 19.) ÜL emeleti klubhelyisé­gében, ^ A m. kerületi Tanács v. b. me­zőgazdasági csoportja felhívja a lakosságot, különösen a külterüle­ten lakókat és 0 szőlősgazdákat, hogy az 1/1957. sz. városi tanácsi szabályrendelet 8.. illetve 11. pa­ragrafusa értelmében a baromfia­kat csak elkerített helyen, a ku­tyákat csak megkötve tarthatják. Ez 0 rendelkezés az egész év fo­lyamán a napnak minden szaká­ban egyformán kötelező Aki a fed ti előírásoknak nem tesz ele­get, a szabályrendelet 16’. parag­rafusa szerint szabó ^'sértést kö-» vet el és 500 forintig terjedhető pénzbírsággal sújtható. 1 Ereilüiéüyese!) .edzőül! te az 1BJ3Z­Kü teliséi ainsri ai árátia

Next

/
Oldalképek
Tartalom