Dunántúli Napló, 1961. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-15 / 39. szám

2 NAPLÓ 1961. FEBRUAR 15. Jói dolgoznaka Pedagógiai Faiskola kommunistái Nemrégiben az egyik üzem pártszervezetének a tagjával beszélgettem és szóba került a hivatali* és iskolai pártszer­vezetek munkája is. Akkor úgy vettem ki a szavaiból, hogy ezt a munkát csak olyan „mellékes” pártmunkának tartja. Nem volt igaza. Nincs senkinek igaza, aki így véle­kedik a hivatali, vagy iskolai pártszervezetek munkájáról. Államunk minden szervének, üzemének, gyárának, hivata­lának, vagy iskolájának a lé­tezése, életünk szerves egészét képezi. Nincsen egyik a má­sik nélkül. Ezek a gondolatok kísértek, amikor a Pedagógiai Főiskola pártszervezetének a munkájáról beszélgettem az ottani elvtársakkal. S már elöljáróban meg kell említeni, hogy a főiskola kommunistái igazán jól végzik a pártmun­kájukat, aktív szervezeti éle­tet biztosítanak és vezető sze­repet töltenek be az iskola életében. Hogyan is néz ki a főiskola pártszervezete? Miből áll a kommunisták pártmunkája? Nagyjából e két kérdést bon­colgattuk Halász Antal párt­titkárral, Dómján Károly és Mudik Pál 'pártvezetőségi ta­gokkal. Az alapszervezetről röviden csak annyit, hogy 52 tagja van és a párttagok zöm­mel a főiskola tanárai, okta­tói, illetve hallgatók és a tech­nikai dolgozók. Az alapszer­vezet tagjai öt pártcsoportban végzik munkájukat. Milyen is a pártmunka és mire irányul? Nem nehéz rá válaszolni. Ami az üzemekben a termelés, az itt az iskolán az oktató-nevelőmunka. Első­sorban erre irányítják a kom­munisták munkájukat. Az a feladatuk, hogy tevékenysé­gükkel minél jobban elősegít­sék a szocialista tanárképzést, hogy szakmailag és politikai­lag kitűnő oktatókat bocsás­sanak ki a főiskoláról. Ez az , a, fő dolog,. mely megszabja a pártszervezet munkájának J lányát. ... A pártszervezet külön tag­gyűlésen foglalkozott az okta­tási reformtervezet irányelvei­vel. Annak elsősorban azzal a részével, amelyek már ebben az évben döntő jelentőségűek. Segítséget nyújtottak az egyes tanszékeknek, hogy ott félre tudják tenni a szakmai sovi­nizmusból eredő „fékeket”. A pártszervezet részéről a tan­székek segítése nemcsak eny- nyiből áll, hanem állandó tá­mogatást nyújtanak nap mint nap. Többször előfordult már, hogy egy-egy tanszéknek a munkáját a pártszervezet se­gítségével vizsgálták meg az iskola vezetői s ugyanakkor a | pártvezetőségi ülésekre időn­ként meghívják a különböző I tanszékek vezetőit. Igen jelen­tős az a támogatás, amelyet ' ideológiai területen nyújtanak • a tanszékek oktatóinak. A j pártszervezet kezdeményezé­sére működik a főiskolán a „Világnézeti nevelési bizott­ság”, amely elsősorban a szak­mai területen nyújt segítséget. Legutóbb például az irodalmi tanszék oktatói arról tartottak ankétot, hogy a szocialista irodalom hagyományai és újabb alkotásai hogyan érvé­nyesülnek az általános és fő­iskolai irodalmi oktatás ne­velőmunkájában. De nagyon sok ilyen és ehhez hasonló té­mát lehetne felsorolni a kü­lönböző tanszékek munkájá­ban. Pártnapokon és taggyűlése­ken ismertetik a Moszkvai Nyilatkozat anyagát, ezenkí­vül a hallgatók körében azok, akik részt vesznek a Marxiz­mus—Leninizmus Esti Egye­temén, konzultációkat tarta­nak. A párttagok munkáját felsorolni egy ilyen újságcikk kicsinynek bizonyul, hiszen az sokrétű, sokoldalú és ter­jedelmes is. A pártszervezet tagjai kivétel nélkül részt vesznek a lakóterületi párt- csoportok munkájában, párt­napokat tartanak üzemekben, területi pártszervezeteknél, részt vesznek a TIT munkájá­ban és még lehetne tovább sorolni. A pártszervezet segítő munkája ugyancsak hatékony az iskola KISZ alapszervezetei felé. A KISZ-bizottság tagjai rendszeres időközökben a pártszervezet vezetőségi ülé­sein beszámolnak a végzett munkáról és ilyenkbr a párt­vezetőség feladatokat is ad a KISZ-szervezetnek. A KISZ munkáját pedig mi sem dicsé­ri jobban, minthogy ebben a tanévben már eddig 7 új tag­jelöltet vettek fel a hallgatók soraiból. Az új tagjelöltek fel­vételénél az egyik ajánló min­den esetben az iskola KISZ- bizottsága. Talán csak azt le­hetne kifogásolni, hogy az új tagjelöltek között egyáltalán nincsenek lányok, holott a hallgatók többsége leány. A fiatal oktatók megalakí­tották a KISZ-szervezetet. melynek minden fiatal oktató tagja. Sok fiatal oktató kéri felvételét a pártba is. A fő­iskola pártszervezete eleget tesz annak a feladatnak, hogy a kikerülő ifjú tanárok szak­mailag, politikailag jól kép­zettek legyenek és megállják a helyüket. Többször előfor­dul, hogy a kikerült ifjú ta­nárok, akik a főiskolán lettek párttagok, visszalátogatnak és tanácsot kérnek az iskola pártszervezetétől. A főiskola pártszervezetének munkáját dicséri az a tény is, hogy nemrégiben, amikor közvéle­ménykutatást tartottak a hall­gatók között azzal kapcsolat­ban, hogy mi a véleményük a vidéki munkahelyről, akkor a 670 hallgató közül négyen vá­laszoltak úgy, hogy nem akar­nak vidéken dolgozni. (A vá­lasznál a nevet nem kellett feltüntetni.) Más a pártmunka az iskolá­ban és más egy termelő üzem­ben. Ettől függetlenül a főis­kola pártszervezete nincs elszi­getelve az üzemektől, falvak­tól, a „külső” élettől, hisz évenként sok-sok új ifjú ta­nárt küld éppen oda, s a hall­gatók többsége is üzemből, faluból jött. Tanácstagok fogadóórái Február lS-án délután 5 órakor Baka János Baromfibegyűjtő Vál- llalat, dr. Doktor Sándor u. 33. Február 17-én délután 5 órakor Borbély Károly Ujmecsekalja. párt­helyiség, 38-es Dandár u.--------------­P énteken nyílnak meg a magyar—szovjet mezőgazdasági napok A Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a többi tömeg­szervezet országszerte készül a magyar—szovjet mezőgazda­sági napokra. A több hetes ese­ménysorozat fő célja, hogy se­gítséget- nyújtson a termelő- szövetkezetek gazdálkodásához A legértékesebb szovjet, vala­mint hazai mezőgazdasági ta­pasztalatok ismertetésének sok féle módjára kerül sor: me­gyei, járási, termelőszövetke­zeti ankétokat. szakmai bemu­tatókat. kiállításokat, szak- könyv-vásárokat rendeznek mindenfelé. A magyar—szovjet mezőgaz­dasági napok február 17-én, pénteken kezdődnek, a volt új­városházán tartandó országos mezőgazdasági konferenciával, amit Losomczi Pál földműve­lésügyi miniszter nyit meg. A tanácskozásnak — mint a me­zőgazdasági napoknak általá­ban — központi témája: a hús­tej-, és tojástermelés növelésé­nek időszerű kérdései. Erről Keserű János földművelésügyi miniszterhelyettes tart elő­adást. Kitüntetések, jutalmak, szocialista címért küzdő brigádok Jók a kilátások a nyereség- részesedésre a Pécsi Szánba nyászati Trösztnél. A nyere­séggel zárt 1960-as év termeié si eredményei lehetővé teszik azt is. hogy felszabadulásunk ünnepién több dolgozót jutal­mazzanak meg és tüntessenek ki. Előreláthatólag több mint háromszáz bányaipari dolgozó kap egy heti bérösszegnek megfelelő jutalmat, hatvanné­gyen p>edig elnyerik a Bányá­szat Kiváló Dolgozója jelvényt, tizenkét havi. tartósan teljesí­tett eredményeik jutalmául.' amelyhez ugyancsak kétheti keresetnek megfelelő pénzösz- szeg jár; Húsznál több dolgozónak van esélye arra hogy elnyer­je a Bányászati Munkazászló kitüntetést, mert 18 hónapon keresztül folyamatosan telje­sítették azokat a teltételeket, amelynek alapján megilleti őket. A szocialista munkabrigádok versenyében tavaly az első fél­évben PécsDánván négy, Va­sason öt, Újhegyen piedig há­rom brigád vett részt siker­rel. A múlt év második felében Pécsbányán már hat brigád vett részt a kitüntető címért folyó versengésben .Vasason pe­dig hét. Újhegyen az első fél­évi három brigáddal szemben a második félévben csak egy brigád küzdött tovább a szo­cialista brigád cím elnyerésé­ért. Viszont ebben az évben még bekapcsolódhatnak a ver­senybe, ha jobban megszerve­zik a munkát és a szakszer­vezeti bizottság is jobban se­gíti őket. Újabb kedvezmények a méhészeknek Kedden a SZÖVOSZ szék­házában ülést tartott az Or­szágos Méhészeti Tanács. Az ülésen Kocsis Sándor, az Or­szágos Méhészeti Szövetkezeti Központ igazgatója adott tájé­koztatást a magyar méhészet 1960. évi eredményeiről és az 1961. évi feladatokról. Az el­múlt évben — mutatott rá többek között — figyelemre­méltó változások történtek a világpiacon. Több, korábban még importáló állam tavaly már jelentős tételeket kínált eladásra. Az élesedő verseny­ben a magyar méz jóhímevét és keresettségét a minőség to­vábbi javításával lehet biztosí­tani. * A SZÖVOSZ igazgatósága — jelentette be a továbbiak­ban — 1961-ben ismét jelen­tős összeggel — együttesen mintegy 7 millió forinttal — támogatja a méhészet fej­lesztését, s a támogatás ellenében a méz­termés minőségi javulását és mennyiségi növekedését vár­ja. A lehetőségek adottak. Országosan 300 000 holdra be­csülhető akácosainkat mind­Tervből valóság: A jó terv nem akkor készül, amikor az év kezdetén a tsz elnöke vagy agronómusa ceru­zát ragad és elkezdi szép sor­ban kitölteni az üres nyomtat­ványokat Aki rátermett, izig- végig vezető, az mindig né­hány év távlatában gondolko­dik, kalkulál. Már 1959-ben tudta, hogy — úgy nagyjából — hogyan áll majd a gazdasá­ga 1961 elejen. és már eleve úgy kalkulál, úgy készül. Az ilyen vezetőnek aránylag könnyű dolga van tervkészí­tésben, mert csali lejegyzi a már előre meghatározott dol­gokat. Az így készült tervet rendszerint a tagok is ismerik és helyeslik, nem p>edig a köz­gyűlésen a felolvasáskor hall­ják először. A kátolyi Uj Élet Termelő­szövetkezet vezetői például már az elmúlt évben tudták, hogy mit kell az Idén tervez- niök ahhoz, hogy magas része­sedésük legyen és, hogy tovább fejlődjenek. Tudták. hogy 1961-ben mintegy 30—32 darab hízómarhát kell értékesíteni az ő körülményeiknek megfelelő­en. ezért már a múlt évben gondolkodtak a hízók beállítá­sáról. Sőt már az 1962. évi hízó alapanyag egv részét is beállították számítva arra. hogy a borjút nem lehet fel- f ’ ni. annak nőni kell. Ealatinác Márk a tsz agro­nómusa kiszámította, hogy az ő takarmányozási, illetve hiz­lalás! módszerükkel naponta több, mint egy kilót, havonta pjedig átlag 40—45 kilót híznak a tinók. így egy év alatt kb. 1,5 mázsát tudnak rájuk hiz­lalni. Ha extrémbe akarják el­adni az állatokat, ahhoz el kell érniök az 5,5 mázsát. És, a kátolyiak ragaszkodnak ah­hoz, hogy extrém hízót állítsa­nak elő, hisz annak ára 17 fo­rint kilónként, plusz 1.50 forint nagyüzemi felár. A 32 darab tinó súlya már most a tervké­szítéskor átlag 420 kiló, van­nak már öt mázsás egyedefe is —, tehát egész biztos, hogy ebben az évben rájuk hizlal­ják a másfél mázsát, és telje-' síteni tudják tervüket. Általában, de a mezőgazda­ságban különösen egyik évvel a másikat alapozzuk meg. Ném lehet az évet teljesen le­zárni és újévkor mindent újra kezdeni. Egyik lép>és a 'másik­ból következik. A kátolyiak ta- .valy kissé lemaradtak a sertés hizlalásban — másban pedig túlteljesítették tervüket —, az idén viszont nem akarnak le­maradni. Háromszáz darab hí­zott sertés értékesítését tervez­ték erre az evre, íg' 100 hold szántóra az előírtnál több, 32 darab hízó esik. Milyen intéz­kedéseket tettek, hogy ezt a tervet teljesíteni tudják? Elő­ször is biztosították a hízó alapanyagot. Mire a terv elké­szült 44 darab hízott sertést már értékesítettek is, tehát ezt már letörlesztették a három­százból. Továbbá újabb 60 da- rabb sertés félkészen hízóban áll. 148 darab süldőjük van, ezeket most fogják hízóba állí­tani. Közben 29 darab süldőt vásároltak is, számítva arra. hogy a saját szaporulat esetleg nem lesz elég a hízóterv telje­sítésére. És vannak még vá­lasztott malacaik, melyekből az év végéig még kész hízó le­het. Ahhoz azonban, hogy a ter­vet teljesíteni tudják, nem elég csak az alapanyagot beállítani, de takarmány és férőhely is kell. Tavaly építettek egy 250 férőhelyes süldőszállást, ebben az évben saját erőből egy 25- ös flaztatót és egy 100 férőhe­lyes hizlaldát építenek. így a faluban lévő egészségtelen — kőből épült — fiaztatót, amely­ben minden Intézkedés, és vé­dekezés ellenére hullottak a malacok, kiürítik, és a sertés­telepük fel kerül a dombra, ahol szinte alig van elhullás, és minden szempontból elő­nyösebb^ I eddig csak körülbelül 28—30 ! százalékos arányban használ- I iák ki. A hasznosításnak foko- ] zott mértékű vándoroltatás- I sál, ebben az évben el kell ér- I nie az 50 százalékos arányt. ! A vándoroltatáshoz is újabb j kedvezményeket kaptak a szervezett méhészek. A korábbinál X hónappal hosszabb ideig vehetik igény be a kedvezményes díjtétel­lel az állami vállalatok — TEFU és MÁV — szállító- eszközeit. A méhészek kedvezményes áron méhetető cukrot vásárol­hatnak évente hét kilót méh­családonként. A beszámoló felett incfított vita után átadták az 1960. évi méz- és viasztermelés l ver­seny élenjáróinak a jutalma­kat. A termelőszövetkezetek versenyében a fegyvemeki Vö­rös Csillag Tsz került az első helyre a szakszövetkezetek versenyében predig a nyíregy­házi bizonyult a legjobbnak. A verseny nyertesei vándor­serleget és 5000, illetve 3000 forint pénzjutalmat kaptak. A takarmányozásra sem lesz gondjuk, mert az elmúlt évben megtermelték az abrakot, szá­lastakarmányt, elegendő silót is készítettek. Tavaly 34 má­zsa csöves kukoricájuk termett holdanként, ami 20 mázsa má­jusi morzsoltnak felel meg s a szép’ termés nagy részét az ál­latok részére tartalékolták. Annyi abrakjuk van, hogy nö­velhetik a baromfihízlalás mértékét is, 1961-ben 3 800 da­rab rántanivaló csirkét és 60 ezer darab tojást értékesíte­nek. Az előnevelt csibéket rö­videsen megvásárolják és 0! hél alatt 1 kilósra vagy még ennél nagyabb sú­lyúra felhizlalják. Terveztek ürühízlalást is, 40 darabot ér­tékesítenek hízott ürüként. 20 anyát pedig a törlesztésre szántak. Darabonként 4 kiló gyapjút terveztek ez összesen 1 148 kiló gyapjút jelent. Te­héntejből 196 000 litert értéke­sítenek, s a tehenek évi tejho­zamát a tavalyi 2 790 literről 2 800 literre emelik egyeden­ként. A kátolyi tsz ebben az év­ben igen kok árut termel. Csak az állattenyésztésből az állati termékek értékesítéséből egy millió nyolcszázezer forint be­vételre számítanak, ami há­romszázezerrel lesz több a ta­valyinál. Ennek feltételeit megteremtették és minden lé­pésük, ..mútden intézkedésük, — GERÉNYESEN ez év­ben 90 ezer forintos ráfordí­tással befejezik a tavaly megkezdeti, tisztasági fürdő építését. — FELSÖSZENTMARTON- BAN megindult szakmunkás­képző gazdaitanfólyamon, filmvetítéssel teszik szemlél- tetőbbé az előadásokat. a szántóföld kilenctized részén szocialista gazdálkodás folyik Csehszlovákiában Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának a napokban megtartott kibő­vített ülésén Lubomir Strou- gal földművelésügyi miniszter beszámolt a csehszlovák mező- gazdaság helyzetéről és fel­adatairól. Csehszlovákiában ma a me­zőgazdasági terület 87,4 szá­zalékán és a szántóföld 90,4 százalékán szocialista gazdál­kodás folyik. Tízezernyolc- száztizenhat termelőszövet­kezetben közel egymillió pa­raszt tömörült. A párt politi­kájának eredménye, hogy a falu szocializálásával egyide­jűén az utóbbi tíz év alatt több mint húsz százalékkal növekedett a mezőgazdaság termelése, jóllehet a mező- gazdaságban ma feleannyian dolgoznak, mint a háború előtt. már most az év elején is a terv teljesítésére irányul. Mint a tsz vezetői elmondták, azt még egyszer sem bánták meg, hogy teljesítették tervüket. A múlt évi áruértékesítési tervük túl­teljesítéséért például több, mint százezer forint kedvez­ményt kaptak. Ez a pénz most is ott van még az egyszámlá­jukon. Már az év első heted­ben sem voltaik pénzzavarban. Közben az elmúlt héten állato­kat is adtak el, s az a pénz még csak nőtt. A tsz tagjai most készítik a családi terveket Minden csalód megtervezi a maga szükségletét, és azt a munkaegység mennyiséget, amit teljesíteni fog Ez a mód­szer is a közös terv teljesítését segíti elő. Amelyik család pél­dául 10 000 forintot tervezett magának egész évre készpénz­részesedésként az — ha az elő­írt munkaegységet teljesítette — évközben, akár mindéin hó­napban kézhez kaphat 1000 forintot, ha úgy kívánja. Az 1961-ee év munkaegységértékét az ideihez hasonlóan 35 forint­ban állapították meg Ha a ká­tolyiak továbbra is ilyen he­lyes intézkedéseket tesznek, ilyen jól dolgoznak a terv megvalósításáért, akkor a 35- ből 40 forint is lehet. — Rftc — A MUNKÁSAKADÉMIA ELŐADASA: Athedsta-kurzus: február 16- án, csütörtökön délután 5 óra­kor, Pedagógiai Főiskola mar­xista-előadóterme. Az előadás címe: „Az egyház reakciós sze­rep» az osztálytársadalom ne­velési rendszerében." Előadó: Fehér István elvtárs (városi tanács). — A PÉCSI Szénbányásza­ti Tröszt „Asztalos János“ KISZ-szervezete ma, szerdán délután fél négykor táncos teadélutánt rendez a tröszt­igazgatóság Déryné utcai kul- túrházának nagytermében. — A VÁROSI Nőtanács és a TIT rendezésében február 16-án délután fél 6 órakor a Doktor Sándor Művelődési Ház nagytermében a ,.Szülők akadémiája“ keretében dr. Szántó Károly főiskolai do­cens „Átöröklés és nevelés“ címmel tart előadást. — KÖLKEDEN a helyi nő­tanács rendezésében a na­pokban mintegy 100 asszony részvételével nőgyűlést tar> tottak. ahol a baromfite­nyésztés és tojáshozam növe­lésének kérdését beszélték meg. A Pécsi Szénbányászati Tröszt közli, hogy az András-akna, György-aknai 35 kV-os távvezeté­két feszültség alá helyezte és a to­vábbiakban feszültség alatt tartja. Ezért felhívják az Illetékese’:, va­lamint a környék lakosainak fi­gyelmét, hogy a vezeték megkö­zelítése és érintése életveszélyes és tUoSt — A PÉCSI járás egyes községeiben élénk népműve­lési munka folyik. Kátolyban Kodolányi: Végrendelet című színjátékát tanulják a KISZ- fiatalak. Mecseknádasdon szabó-varró tanfolyam és ké­zimunka szakkör Hidason ké­zimunka szakkör indult. Csehszlorák küldöttség érkezett Budapestre Magyar építészek utaznak a varsói KGST ülésére Adolf Hollsas csehszlovák építésügyi miniszterhelyettes vezetésével háromtagú üveg­ipari küldöttség érkezett Bu­dapestre. Kedden délelőtt Szo- kup Lajos, építésügyi minisz­terhelyettes fogadást adott a vendégek tiszteletére. Ä kül­döttség többek között megte­kinti majd a sajószentpéteri, a zagyvapálfalvi és a tokodi üveggyárat. A vendégek a jö­vő hét közepén utaznak visz- sza Csehszlovákiába, 9 A KGST építésügyi állandó bizottságának ülésére négy­tagú magyar építész-küldött­ség utazott kedden Varsóba. A tanácskozáson az ipari üze­mek egészségügyi normáit tárgyalják meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom