Dunántúli Napló, 1961. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-25 / 48. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! IDUMÁMTÚÜ NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA Magyar—szovjet mezőgazdasági napok Baranyában XVIII. ÉVFOLYAM, 48, SZÁM ÁRA: 90 FILLÉR «HI1. FEBRUÁR 25. SZOMBAT Az országgyűlés befejezte munkáját Antonin Novotny elvtárs is felszólalt a pénteki ülésen Pénteken folytatódott az or­szággyűlés ülésszaka, Kilenc óra előtt néhány perccel meg­teltek az ünnepien kivilágított ülésterem képviselői padsorai. A karzatokon üzemi, hivatali dolgozók foglaltak helyet, Részt vett az ülésen Kádár János, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára, dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­nöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Kál­lai Gyula, Kiss Károly, Maro­sán György, Rónai Sándor, Somogyi Miklós az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gáspár Sándor, Komócsin Zol­tán, Szirmai István, az MSZ­MP Politikai Bizottságának póttagjai, Benke Valéria, Cser­gő János, Czinege Lajos, dr. Doleschall Frigyes. Incze Je­nő, Kisházi Ödön, Kossá Ist­ván, Kovács Imre, Losonczi Pál, Nagy józsefné, dr. Nez- vál Ferenc, Nyers Rezső, dr. Sík Endre, Tausz János, Traut- tnann Rezső miniszterek; Kilenc óraikor érkezett az országgyűlés üléséire Antonin Novotny, a Csehszlovák Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának első titkára, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság elnöke, valamint kísérete. A képviselői! meleg szere­tettel, hosszan tartó tapssal köszöntötték Antonin Novotnyt és kíséretének tagjait. A diplomáciai páholyokban ott volt a budapesti diplomá­ciai képviseletek számos veze­tője és tagja. Az ülést Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Tisztelt Országgyűlés! A Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság Elnö­ki Tanácsának meghívására február 20-án baráti látogatás­ra hazánkba érkezett Antonin Novotny elvtárs, a Csehszlo­vák Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságánál! első tit­kára, a Csehszlovák Szocialis­ta Köztársaság elnöke. (Nagy taps,) Abban a megtiszteltetésben van részünk, hogy Antonin Novotny elvtárs és a kíséreté­ben lévő csehszlovák bará­taink eljöttek mai ülésünkre. Országgyűlésünk és egész né­pünk nevében őszinte testvéri szeretettel üdvözlöm Antonin Novotny elvtársat, valamint a kíséretében lévő elvtársakat. (Nagy taps.) Rónai Sándor ezután a ma­gyar és csehszlovák nép barát­ságáról szólt. Kedves Novotny elvtársi Kedves Elvtársaink! Engedjék meg, hogy e gondolatok jegyé­ben, a magyar nép és az or­szággyűlés nevében sok-sok si­kert kívánjak a Csehszlovák Szocialista Köztársaság veze­tőinek és minden dolgozójá­nak. (Nagy taps.) Tisztelt Országgyűlés! Beje­lentem, hogy Antonin Novotny elvtárs, a Csehszlovák Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának első titkára, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság elnöke kívánja üdvözölni az országgyűlést. (Hosszantartó nagy taps.) Közös célért «lolgoxnnk, egy úton haladunk Antonin Novotny elvtárs beszéde Pénteken délelőtt kilenc órakor a KISZ és Szakszerve­zetek Doktor Sándor Művelő­dési Házának nagytermében megnyitották az MSZBT, a megyei tanács és a mezőgaz­dasági propagandában érde­kelt többi állami és társadal­mi szerv rendezésében a ma­gyar—szovjet mezőgazdasági napokat. A megnyitón részt vevő ál­lami gazdasági, termelőszö­vetkezeti, tanácsi, földműves­szövetkezeti és más területen dolgozó szakemberek Pék Já­nos megyei főállattenyésztö megnyitó szavai után meg­hallgatták Tóth Mártonnak, az Állattenyésztési Kutató In­tézet osztályvezetőjének be­számolóját, Földvári János felkért hozzászólónak, a me­gyei tanács elnökhelyettesé­nek hozzászólását, majd a megjelentek közül is többen elmondották véleményüket a szovjet mezőgazdaság fejlődé­séről és az ebből a fejlődésből eredő ránk háruló feladatok­ról. Pék János elvtárs megnyi­tójában elmondotta, hogy me­gyénkben is sokat segítettek a szovjet szakemberek. Meg­említette, hogy nálunk járt Magya r—csehszlovák közös közleményt írtak alá Antonin Novotny bevezető­ül átadta a képviselőknek, a Magyar Népköztársaság dol­gozó népének a Csehszlovák Szocialista Köztársaság népe, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága és a Köz­társaság kormánya forró üd­vözletét Kijelentette: nagy megtisz­teltetés számára, hogy felszó­lalhat a Magyar Népköztársa­ság legfelső állami szervében, az országgyűlésben, Örömmel fogadta el Kádár János elvtársnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titkárá­nak, Dobi István élvtársnak, a Magyar Népköztársaság Elnö­ki Tanácsa elnökének meghí­vását, hogy baráti látogatást tegyen országunkban. — Magyarországi tartózkodá­sunk alkalmával — mondotta — találkoztunk városi, falusi dolgozókkal. Ezek a baráti ta­lálkozások gazdag élményt és sok örömet nyújtottak szá­munkra. Nagy hatással volt ránk a magyar munkásosztály, a magyar dolgozók szilárd el­határozása, hogy győzelmesen befejezik hazájukban a szo­cializmus építését. Mint az Önök barátai, szív­ből örülünk a Magyar Nép- köztársaság általános fejlődé­sének. Számottevően túltelje­sítették hároméves népgazda­sági tervüket. Az ipari terme­lés 1960-ra 1957-hez viszonyít­va — 40 százalékkal emelke­dett, vagyis a tervezettnél 18 százalékkal több. A nemzeti jövedelem ugyanakkor közel 20 százalékkal nőtt. A magyar munkások és műszakiak joggal lehetnek büszkék az új üze­mekre, az általuk gyártott új iparcikkekre. A szocialista termelési vi­szonyok a mezőgazdaságban is túlsúlyra jutottak. A szántó- terület 90 százalékán ma már nagyüzemi termelés folyik. — falvaikban alapvető társa­dalmi. gazdasági változásoknak lehetünk tanúi. Közben a me- lőgázdasági termelés i kedett és 1958—1960 között csaknem 12 százalékkal halad­ta meg az 1955—1957 évek át­lagát. Képviselő elvtársik! Enged­jék meg, hogy gratuláljak önöknek és a Magyar Népköz- társaság valamennyi dolgozó­jának szocialista hazájuk épí­tésében elért jelentős sikereik­hez. (Nagy taps.) A Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke ezután a népeink közötti barátságot méltatta, Antonin Novotny a további­akban elismeréssel szólt a Ma­gyarország és Csehszlovákia között állandóan bővülő áru­csereforgalomról, a gazdasági együttműködés további szélese déséről. A gazdasági együtt­működés bővülését külön jegy­zőkönyv és az 1961—65 évre szóló hosszúlejáratú kereske­delmi egyezmény alapozza meg A Magyarországról Csehszlo­vákiába irányuló kivitel 43 százaléka gép, több mint 52 százaléka nyersanyag és 4,4 százaléka fogyasztási ciki! lesz. A Magyarországra irányuló kivitelünk 36,7 százaléka gép, több mint 59 százaléka nyers­anyag, és 3,6 százaléka fogyasz tási cikk, A kölcsönös árucsereforga­lom tavaly már meghaladta az 1949. évi forgalom háromszo­rosát. Tovább szélesítik az együttműködést a gépiparban, a vegyiparban & az alumíni­umiparban. Különösen hasznos lesz, hogy a KGST keretében egész iparágakban tökéletesít­jük a termelési kooperációt, — s ez alól nem kivétel a mező- gazdaság sem —, hogy még fejlettebb műszaki színvona­lon, magas termelékenységgel, jő minőségben és minél ol­csóbban termelhessünk. Ez alapvetően hozzájárul a ma­gyar és csehszlovák nép anyagi és művelődési színvonalának. további emeléséhez. így segít­jük elő a szocializmusnak a kapitalizmus felett aratott vi­lágméretű győzelmét az egy főre eső termelésben. Az elnök ezután hangsú­lyozta, hogy a világon egyre szembetűnőbb az erők eltoló-, dása a szocializmus javára. Ez jelentősen hozzájárul a béke megőrzéséhez, megszilárdítá­sához. A Szovjetunió, a szo­cialista országok következete­sen hirdetik és alkalmazzák a békés egymás mellett élés, a békés versengés politikáját a két világrendszer, a szocialista és a kapitalista világrendszer között. Ez a politika egyre több (Folytatás * S. oldalon.) Pénteken délben befejeződ­tek a magyar—csehszlovák tár­gyalások. A tárgyalások befe­jeztével közös közleményt ír­tak alá az Elnöki Tanács fo­gadótermében. A közös közleményt magyar i részről Kádár János, az MSZ- I MP Központi Bizottságának el- [ ső titkára, csehszlovák részről I Antonin Novotny, a Csehszlo­vák Kommunista Párt Közpon­ti Bizottságának első titkára, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság elnöke írta alá. Az aláírásnál magyar részről megjelent dr. Münnich Ferenc a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Apró Antal, Kiss Károly, Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjai; Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának póttagja; dr. Sik Endre külügyminiszter, Benke Valé­ria művelődésügyi miniszter, Hollai Imre, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága külügyi osz­tályának vezetője Kristóf István, az Elnöki Tanács tit­kára, valamint több minisz­térium számos vezető munka­társa. Csehszlovák részről jelen voltak az aláírásnál Antonin Novotny kíséretének tagjai: Rudolf Strechaj, a Csehszlo­vák Kommunista Párt Politi­kai Bizottságának póttagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnö­ke, a csehszlovák kormány el­nökhelyettese, Václav David, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, külügyminiszter, Stanislav Vlna miniszter, az Állami Tervbizottság első elnökhelyet­tese, Frantisek Faraga, a Szlo­vák Kommunista Párt galán- tai járási pártbizottságának első titkára, Václav Dolezsal, a jesenicei termelőszövetkezet elnöke, Frantisek Pisek, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság magyarországi nagy­követe. Elutazott Antonin Novotny elvtárs Antonin Novotny, a Cseh­szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság elnöke és kísérete ötnapos magyarorszá­gi látogatás után pénteken délután elutazott hazánkból. Antonin Novotny elnököt és kíséretét ünnepélyesen bú­csúztatták. A Nyugati pálya­udvar előtti téren több ezer fővárosi dolgozó gyűlt össze. Megjelent a búcsúztatásnál Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fehér hajós, Fock Jenő, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, Ne­mes Dezső, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjai; az MSZMP Po­litikai Bizottságának póttag­jai; az MSZMP Központi Bi­zottságának osztályvezetői; Benke Valéria, Csergő János, Czinege Lajos, Incze Jenő, Kisházi Ödön, Kossá István, Kovács Imre, Losonczi Pál, Nagy Józsefné, dr. Sik Endre, Tausz János miniszterek; Nagy Dániel, az Elnöki Tanács el­nökhelyettese, a gazdasági és kulturális élet számos más vezető személyisége. Ott voltak a búcsúztatásnál a budapesti csehszlovák nagy- követség tagjai. Jelen volt a budapesti diplomáciai képvi­seletek számos vezetője és tagja. Antonin Novotny elnököt hosszantartó éljenzéssel, taps­sal köszöntötték a fővárosi dolgozók. A díszőrség parancs­noka jelentést tett. Üttörők virágcsokrokkal kedveskedtek az elnöknek és kísérete tag­jainak. Felcsendült a magyar és a csehszlovák Himnusz, s közben huszonegy tüzérségi össztűz köszöntötte az elnököt. Antonin Novotny, Kádár Já­nos és Kiss Károly társaságá­ban elhaladt a díszőrség előtt és köszöntötte azt. Ezútán Antonin Novotny mondott búcsúbeszédet. Antonin Novotny elnök sza­vaira Kádár János elvtárs válaszolt. Ezután Antonin Novotny, Kádár János és Kiss Károly társaságában elhaladt a téren felsorakozott dolgozók előtt. A dolgozók zászlókat lengetve, meleg szeretettel köszöntöt­ték Antonin Novotnyt és él­tették a magyar és a cseh­szlovák nép testvéri barátsá­gát. Antonin Novotny és kísé- zwte ezután * pályaudvar üvegesamokába ment, ahol szívélyes búcsút vett Kádár Jánostól, Kiss Károlyiéi, dr. Münnich Ferenctől és dr. Sik Endrétől, majd beszállt a liü- lönvonatba, amely a Rákóczi induló hangjai mellett gördült ki a pályaudvarról. Antonin Novotnyt a szobi határállomásig elkísérte Ma­rosán György, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Kristóf István, az Elnöki Ta­nács titkára, Hollai Imre, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának vezetője, Púja Frigyes külügyminiszter- helyetfes, Lóránt Imre vezér­őrnagy, Radványi János, a külügyminiszteri um proto- kollosztályának vezetője, va­lamint Frantisek Pisek, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság budapesti nagyköve­te. Az elnökkel együtt tért vissza prágai állomáshelyére Marjai József, a Magyar Nép­köztársaság csehszlovákiai nagykövete. A szobi állomásé« katonai tiszteletadásban részesítették Antonin Novotnyt, majd szí­vélyes búcsú után az elnök különvonata folytatta útját Csehszlovákiába. Sevcsenko elvtárs, aki érté­kes útmutatásokat adott a silókukorica termesztésben, de kaptunk segítséget szovjet szakemberektől a törzstenvé- szetek kialakításában is. Tóth Márton elvtárs több mint egy órás előadásában azokról a nagy eredmények­ről beszélt, amelyeket az el­múlt években a szovjet me­zőgazdaságban elértek. Ehhez a kérdéshez kapcsolódott Földvári János elvtárs hozzá­szólása, aki rámutatott né­hány olyan megyei feladatra, amit ha megoldunk: lényege­sen előbbre juthatunk a me­zőgazdasági termelés növelé­sében. Ezek között említette a siló­kukoricát, amelynek termesz­tését még mindig sok helyütt félreértik és csalamádét ter­mesztenek silókukorica he­lyett. A másik igen nagy le­hetőség: a rétek és legelők jobb kihasználása. A me­gyénkben lévő mintegy 110 000 hóid rét 40—50 százaléka fer­tőzött. Ha ezt a fertözöítséget, a legelők nyári kiszáradását meg tudnánk akadályozni: lé­nyegesen javítani tudnánk állataink takarmányozásán. A sertéstenyésztésnél meg­említette: az egyoldalú takar­mányozás miatt sok sertés el­pusztult. Különösen nagy hi­bák voltai! a sertéstenyésztés­ben. Veit olyan tsz., ahol igen kevés malacot neveltek, de vannak olyan termelőszövet­kezeteink is, amelyeknek a példáját érdemes követni. Ilyen többek között a lány- csóki Csillag, ahol egy koca után évi átlagban 19 malacot neveltek fel. Nagy még a kü­lönbség az egyes termelőszö­vetkezetek között. Ezt jól bi­zonyítja a következő is. Ad­dig, míg a baranyahídvégi termelőszövetkezet száz hold­ra számítva 103,2 mázsa húst és hétezer liter tejet adott, vannak olyan termelőszövet­kezetek is, mint például a martonfai, amely 100 holdra számítva mindössze 2,8 má­zsa húst és 1800 kiló tejet adott dl az államnak. A fel­adat az, hogy ezeket a gyenge termelőszövetkezeteket rövid időn belül felhozzuk a köze­pes termelőszövetkezetek mel­lé. Szabó Mátyás elvtárs, a bó- lyi Kossuth elnöke is szót kért. Ö is a feladatokról be­szelt és javaslatot tett a részt­vevőknek: indítsanak egy versenyt- a termelőszövetkeze­tek között. Legyen a verseny­nek három pontja, de egy cél­ja: a több áru termelése. Ja­vasolta: minden termelőszö­vetkezet tűzze ki célul, hogy már ebben az évben 100 hold­ra számítva adjon el az állam­nak 80 mázsa húst, 15 000 liter tejet és 6000 tojást. Szilágyi M. Józsefné arról beszélt, hogy jó így összejönni néha és megtárgyalni a mező- gazdaság előtt álló feladato­kat. Az utolsó hozzászóló a fiatal szakemberek, a most kikerülő szakemberek képvi­selője, Tantos József, a Szent­lőrinci Mezőgazdasági Techni­kum negyedik éves tanulója volt, aki a most végzői! nevé­ben Ígéretet tett: mindent el­követnek a termelőszövetke­zetekben, az állami gazdasá­gokban a mezőgazdasági ter­melés fellendítése érdekében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom