Dunántúli Napló, 1961. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-29 / 25. szám
1961. JANUAR 29. N*PlO Pécsi festők — pécsi művek Négy pécsi festőt kerestünk te*, hogy 1961-es terveikről megnyilatkoztassuk őket, SIMON BÉLA: , * — Hogy mire készülök, mire gondolok 1961 -es terveimet illetően’ Mellemnek szegeződött a kérdés. Nem könnyű erre felelni a festőnek akkor, ha emiékei-éiményei évek során rajz-színvázlatokban rögződtek már. Az igazi élmény sok- sok év alatt sem fakul, nem kopik bennem. Kikristályosodik és mind erősebben él írókban. festőkben egyaránt. Az igazi nagy mű nem születik könnyen. Egy-egy nagyobb remekmű megszületéséhez néha egy emberi élet is kevés. A maradandóságra gondol az alkotó művész, amíg kis vázlatait forgatja kezében, s ezt tér szem én is. Töprengve nézegetem. melyikből világlik ki az élet igazi arca. melyik érdemes arra. hogy valami komolyabbat is készítsek belőle. A kis vázlatok formákat, színeket, szerény kis vonalakat ábrázolnak. Egyik szemem a rajzom* a másik a távlatot méri az ablakon. Négy emelettel magasabb itt a horizontvonal. amely előttem kitárul. A színek formák időtlen időkig élnék, s én ezek nyelvén sakkal többet elmondhatok mint szavakkal. Sok-sok űj élménnyel gazdagodtam itt az új környezetben, s az új házakra, s a régi emlékekre. a Dráva menti mezőkről hozottakra gondolok. Falu és város — örök szép témája a festőnek. Mindem harmadik évben szoktam kiállítani a munkáimat. 1961-ben is esedékes lesz bemutatnom a legújabb alkotásaimat. t V KELLÉ SÁNDOR: — Mit mondhatok? Ha szakmailag akarom magamat kifejezni. azt kell említenem, hogy a színfelfokozás mellé szeretnék forma- és kompozicionális fejlődést elérni. Egyszerű nyelvezetre átfordítva azt szeretném, ha a tavalyi egészségügyi kényszerkitérő után az 1961-es esztendő a folyamatos munka éve lehetne. Eddigi témaköröm a falu és embere az utóbbi időkben a város felé is kiszélesedett. Az 1960-as évben az ifjúsággal is foglalkoztam, amint vizsgák után lapátot, ásót ragadtak, táborban éltek. Az utóbbi témák erősen élnek bennem továbbra is, mert hiszen itt a baranyai tájat festhetem, ahol élek és az ifjúságot, akik között dolgozom, mint rajztanár. Hogy visszatérjek a kiinduló ponthoz. az eddigi színeredményeket tovább kell fokoznom, hiszen a baranyai táj színes, az ifjúság meg különösképpen az; csakhogy a baranyai táj emellett még formában, ritmusban is gazdag, no és a fiatalság nem? így hát az új témakörnek megfelelő új képi rendet kell megteremteni. Egyenlőre elég tesz ennyi, 1961-re. és csen LASZl/k fordítani a művészi alkotómunkára. Az 1961-es festői terveim? Erre kissé illuzórikus gondolnom, igazán elmélyülni csak akkor tudok, ha a nyári vaká cióban elmegyek valahová, s ilyenkor a munkát és a pihenést összekapcsolom. Barátommal: Platthy Györggyel a múlt nyáron is a Balatonnál voltunk, s jó néhány kép is született, amelyet már átvett a Képzőművészeti Alap. Úgy tervezzük, hogy ebben az esztendőben is — a Balaton mellett töltjük a nyári szabadságot. Együtt indulunk egy-egy festői portyára, együtt dolgozunk, s amikor elkészülünk a képpel, alaposan kielemezzük munkánkat, elmondjuk egymás képéről alkotott véleményünket. pozitív és negatív értékű észrevételeinket egyaránt, s csak utána terelődik a szó a baráti dolgokra, s más témákra. Ebben az évben szeretnék több figurális kompozíciót festeni — olajban. Az kellene, hogy az iskolai munkám némiképp könnyebb lenne, s lényegesen több idő jutna az alkotómunkára, a festésre. HARASZTI PÁL: Már a múlt évben heteket töltöttem a Bánhalmi Állami Gazdaságban a nyári munkák idején, ahoi több vázlatot készítettem, most ezek feldolgozásán munkálkodom s szándékozom a nyáron további élményeket gyűjteni, hogy az ősz folyamán egy önálló kiállítás keretében mutathassam be Pécsett és Szolnokon a mezőgazdaság új arculatát, — a nagyüzemi gazdálkodást. A múlt nyáron voltam már a Dunakanyarban is és az idén ismételten szeretnék a zebegény— nagymarosi részre eljutni, hogy a hazai tájak e pompás világából egypár képet hozzak Pécsre is. Galambosi László: Hogy hatalmasra nőjetek Építsétek az igazság partjait hogy a mellette eimenők visszaforduljanak a gonoszság kemencéiben forralják a mérget hogy hamuvá omoljanak az igaz Pattantsátok szét szíveteken a pántokat hogy zuhogjon belé az erő fogjátok rettentő igába a gépeket és mosakodjatok meg a fényben mint a hegyek hogy hatalmasra nőjetek Az örökkévalóság palotáját égig kell építeni Fogdos.«átok össze a bűn tigriseit nehogy áldozatul essenek az elesettek Szerte a világon állítsátok fel a jóság űrhajó-állomásait hogy megismerhessük a szeretet végtelenségét A csarnokok tövében kuporgó viskók emelkedjenek hogy méltó társaivá légyénél; a fénynek s az ég felé nyíló kapukon leszá Ilmák közénk a csillagok Qseh Lászlót többnyire úgy ismerik a városban, mint ak- vareil-festőt. Pedig aki benyit ide a gépipari technikum rajztermébe, meggyőződhetik, hogy a pasztell és az olaj is erőssége a művésznek. —- Nem véletlen, hogy sokan úgy ismernek, mint akvareil festőt. Itt az iskolában heti 44 órában tanítok, s két osztálynak vagyok az osztályfőnöke. Egy-egy lyukas órára aztán belopom magam ide a rajzterembe. amely egyben az én műtermem is, s ilyenkor akvarel- lel dolgozom, mert ehhez nem kell túlságosan sok idő. Mint pedagógus is sokat dolgozom, s ha akad egy percem, festek, s mégis annyi munka mellett is van valami hiányérzetem. Tudom, hogy több időt kellene MAS A MEGISMERKEDÉSÜNK is nagyon érdekes volt: alig hogy összeköltözködtünk kiesnek egyáltalán nem nevezhető második emeleti udvari társbérletünkbe. — Hála annak a Magasságos Lakáshivatalnak! — már az első éjszaka fölzavart és megkért: mossam ki az epezacskóját! De ne tétovázzak soká. hisz csak azért nem hív orvost, mert amire ide kiérne akár a leggyorsabb rohamkocsi is. neki már ré- ges-régen — vége! És hogy vésztjósló szavainak kellő nyo- matékot adjon, előrántott a hóna alól egy nagy tekercs katétert, egy nylon mosdótálat és különféle orvosságosüvegeket. A mentőautó mégiscsak kijött, mert amikor a társbérlőm közölte velem, hogy ő ezzel a rettentő „cajg”-gal eddig naponta két ízben szokta elvéA hipochonder INDISZKRÉCIÓM semmivel sem menthető. Bevallom, képmutatóan férkőztem a „mester“ bizalmába, s attól is óvakodtam, hogy sejtessem vele •valódi szándékomat. Mert a „tisztelő“ szerepében tetszelegtem, holott be kellett volna vallanom, hogy az elismert „mestert“, aki havi 10000-et keres, közönséges interjúalanynak tekintem. Ez az utólagos beismerés legyen egyetlen mentségem. Úgy történt tehát, hogy a „mester“ ott ült a kávéházban, három lágytojást kanalazott csészéből, miközben eszét nyilván magvas gondolatokon törte, lévén dal-szövegíró, aki több évtizede abból él, még pedig nem is rosszul, hogy táncdalokhoz fabrikál szöveget. — Hogy tetszik lenni? — kérdeztem gyalázatos képmutatással az öreg jampectöl, s ő komolyan vehette a kérdést, mert gondterhelten nézett rám: , — Nehéz idők, fiatal barátom — mondta csüggedten. — Változó idők, változó igények — tette, hozzá bölcsen e közben szigorúan villant meg pápaszeme. Sóhajtott is, de előbb be falta a lágytojást, majd így folytatta: — Manapság egész divat lett szidni a köny- nyű műfajt. Mi költők, persze nem sokat törődünk az egésszel. Mert én, noha dalszövegeim nem nélkülözhetnek bizonyos dialektikus célokat, mindig azt írtam, amit a szivem diktált. Itt van ez a híres versem, amit széliében ismernek: Jaj mennyi nőt szeretek, — de csak eggyé lehetek —, érzi ebben a fiataloknak szóló figyelmeztetést? Mennyi komolyságra, felelősségtudatra int ez a vers, amelyben ott van életem minden bölcs tapasztalata! Nem mondom, vannak léha dalszövegeink is, olyanok amelyek nem illenek kulturális életünk fejlődésébe, amelyekből hiányzik a szocializmust építő ember öntudata. Ezért kell gondosan kiválasztani a szöveget. mert a szövegíróink Sem egyforma képességűek. RÉVEDEZVE néz a messzeségbe s tekintetéből látni, hogy a kávéházi füstön túl a szocializmus építését látja, munkások, parasztok, érteim.'ségiek hősi erőfeszítését, a munka nemes pátoszát, amely mind ott visszhangzik verseiben. — Vagy itt van ez, — mondja hirtelen jókedvűen. — Emlékeznie kell erre a közismert versemre: Pesten — egy csinos nőbe estem, Nyilván elég fogékony s megérzi belőle, hogy ez a mélyértelmű vers gyönyörű fővárosunk szeretedére nevel, nem is beszélve idegenforgalmi jelentőségéről. Mi magyarok gyakran szerények vagyunk, fantáziánk szárnyaszegett, gyarló. Pedig képzelje csak el, hogy milyen idegenforgalmi propagandát jelentene, ha ezt a verset épp olyan lelkesen éneklik Szaigon- ban, mint Tel Avivban. FANTÁZIÁM valóban szárnyaszegett, nem tudok semmit elképzelni, ő azonban komolyan folytatja: — Manapság tehát, mint mondottam, divatból szidják a könnyű műfajt. De más a léhaság és más a nemes szórakoztatás! Emlékszik erre a versemre: „Erzsi, Panni, mennyi nő — Juci, Klári rémítő, — ó melyik lesz a Nagy Ö?“ — érzi fiatal barátom ebben az egészséges humort, a játékos derűt? Nem is beszélve a vers formai gazdagságáról, a rímek változatosságáról. Tudja, fiatal koromban én is komoly versekkel kezdtem, mint maga, ódákat, elégiákat, szonetteket írtam. De hiába, jobban vonzódtam a könnyű műfajhoz. Milyen megható, amint azt mondja „jobban vonzódotté, holott az igazság egyszerűen az, hogy tehetségtelen, mint az ágyúgolyó. De ez eszébe se fut. Rendel két vermutot, az egyikkel engem jutalmaz meg, amiért végighallgattam, s úgy érzi, hogy tisztelői közé sorolhat Koccintunk, megnyalja a szája szélét, j ünnepélyesen mondja: — A költészetre igyunk, fiatal barátom. Iszunk, de nem teszi le a poharat, sokáig mered maga elé. Aztán halkan dúdolni kezdi legújabb dalszövegét: „Nem vagyok én Romeo, — mégis enyém Ildikó“. IGYEKSZEM átérezni a sorok mély jelentőségét, előremutató eszmei mondanivalóját, lelkesítő erejét. De úgy látszik, mégsem vagyok elég fogékony. Csak ülök, a magamba rothadva hallgatok. LÁSZLÓ gezni önmagán ezt az iszonyú epe-küretet — én lettem rosz- szul és engem kellett felmosni- ok a hepehupás parkettről, közköltségen. Mondanom sem kell, hogy ettől a pillanattól kezdve — szándékosan kerültem véle a találkozást. Ám az az érzésem. azt a tényt, hogy valóban nem is találkoztam össze véle — elsősorban: neki köszönhetem. Azt hiszem magában néma megvetésével sújthatott. „Gyáva nyúl!” —mond háttá rólam, mert kétízben gyors egymásutánban tapasztalhatta: én még egy nyomorult koponyalékeléses operációt sem tudok végignézni az ő házivetítőjében. Elszömyedve és szíve mélyéből fakadó őszinte útálkozással vette tudomásul: én már az első fejbőrréteg lehántásánál úgy elájulok, mint a pinty! MÉG EGY ÍZBEN tett ne’em „szúró-próbát“: vajon, ki- fejlődött-e bennem időközben némi férfiasság? Váratlanul összetalálkoztunk a lépcsőházban és hirtelen el kezdte mesélni: hogyan vezetett le egy koraszülést, 1945-ben, a pincében ... A mentők azt javasolták: jó lenne, hogyha bérletet váltanék náluk. De amikor elnyöszörögtem nekik esetemet a mentőautóban, akkor azt javasolták: legalább annyit érne, ha — társbérlőt cserélnék. Mindjárt adtak egy jó tippet is: meghirdethetném valamennyi napilapban: „Elcserélném északi fekvésű, orvosi érdeklődésű társbérlőmet. Kívánságára meg is operálja! Jelige: Hypochonder...” Családom jobbsorsra érdemes nőtagjai révén még azért megtudtam egyet s mást társbérlőm alapos orvosi felkészültségéről. Jobhsorsra azért lettek volna érdemesek, mert !.. társbérlőm mindennap másmás betegségek tüneteit állapította meg magán. Igv történt aztán, hogy... a skarlátból még fel sem gyógyult, már meg is kapta az ázsiai bubó- pestist. Röviddel ezután szív- belhártyagyulladás lepte meg és viharos sebességgel epehólyagjában érezte a Tubes szikláit. Mondanom sem kell, hogy én pedig időközben már a veszettség jeleit konstatáltam magamon ettől a temérdek őrültségtől. Közben egyre csak azon morfondíroztam magamban, még jól jár ez a sötét pacák, hogy iszonyú végződésű konzíliumaiért nem kér honoráriumot önmagától! Kezdtem irigyelni: mennyi jó pénzt megtakarít így! MIUTÁN AZONBAN még a Révai Nagylexikonból sem jutott neki mindennapra egy újabb, feltétlenül életveszélyes kimenetellel kecsegtető halálos betegség — nekem kezdett jósolgatni a hátam mögött. Két hete is keservesen zokogva rohant be az előszobából a kislányom, hogy aszongya. a Félix bácsi aszónta: te szegény kis ártatlan portéka! Jó. -ha az édesapádnak még egy-két napja van hátra ezen a sárgolyón! Hogy miért? tette hozzá Fazekas Lajos: A MECSEKRŐL Mint roppant mettlcaa, * vén Mecsek kifújja szikla-tüdejét — Alattam — apró mozaikok — kémények, tornyok szerteszét. Nyújtózkodik az öreg »áros, új telepeket rakosgat innen is, onnan is magához, ki tudja, mily nagy lesz maholnap., Délről ae éj erőmű lá'feaSt, — új kép, új városnegyedek; s vagonszámra osztja kincseit nagy városának a Mecsek. Ülök itt fenn egy sziklatömbör: alattam a táj — csodaszép ..! Antenna ül a háztetőkön, kérdezetten, hát azért. mert... vasárnaponként forró natur- sniclit zabái és jégbehűtött Kinizsit iszik rá! Nem titkolom önök előtt: kislányom tudatos megkeserí- tése mián nyilvánosan megdorgáltam Félix bácsit. Nem tagadom azt sem: egy magas és meredek hegyre igyekvő, vollgázzal repesztó autóbusz is megirigyelhetett volna a hangerőért s tán méginkább a nyers, goromba hangszínért! Azóta — hála a „világfelelős” kiismerhetetlen szándékainak — egyáltalán nem is “beszélünk egymással. így aztán csak titkon, az előszoba legsötétebb sarkából, két karját James Fennymoor Cooper indiánus Nagyfőnökeinek módjára ösz- szefonva, orvul „kanziliál” rajtam. Úgy hunyorog és olyanokat hümmög, hogy azért egy jobb házból való professzor szemrebbenés nélkül elkérne tán még kétszáz forintot is. Majd pedig tehetetlenül fölrántja a vállát, mintha csak azt mondaná: menthetetlen, pedig én még... idejében szóltam! .;. HÓNAPOKIG nem volt hajlandó sós ételt enni. mert egyszer a villamos peronján valaki azt mondta valakinek: „Halálnak fia, áld sós ételt eszik! Elsorvad tőle a veséje, a mája, a szíve, a szeme, az ízülete, a gyomra, hogy az egyébről már ne is beszéljek!” Majd pedig hónapokon át kockasót nyalogatott. kilószám. akár egy pá- kosztos vén kecske, aki pajzán gondolatokat forgat a fejében. Miért? Azért, mert valaki azt mondta mellette a buszon valakinek: „Halálnak fia, aki sótlan ételt eszik! Aki nem eszik sok sót, annak elsorvad a mája, a veséje, a szíve, az ízülete, hogy az egyébről már, I ne is beszéljek!” Izgalma szinte napről-napra fokozódott, akár a napfolt tevékenység. Zsebéből állandóan különféle gyógyszeres üvegcsék és injekciós fiolák néztek velem farkasszemet gőgös ért- hetetlenséggel, tán azért, mert latinul íródott a címkéjük? Úgy kínálhatott be1 ölük mindenkit, mint más házigazda a vendégeik barackpálinkával. Nem volt sajnálós természet, szívesen adott repetát az egyelőre még ritkaságszámiba menő Kefalginból is. Egy hete azonban nagyon gyanús a viselkedése. Teljesen kigyógyult a hypochondria iából. Nincs már nála lázmérő sem és nem kínál senkit sem gyógyszerrel. KUTYA BAJA. A poén az. amit sokan már | gondolnak. : Egy hete temették. é Honyady Józset Oleiztlfyeléj a meiierrtL
