Dunántúli Napló, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-13 / 268. szám
2 NAPLÓ I960. NOVB1WWFB IS. 1 Négyezer élelmiszeripari munkás van Baranyában Jövőre megkezdik a pécsi tejkombinát építését — Folytatódik a gépesítés Sokan tanulnak Nem vezető Iparág az élelmiszeripar Baranyában, de jelentős. A megyében összesen 18 élelmiszeripari üzem van. Valamivel több mint 4 ezer munkás dolgozik ebben az iparágban, s közülük a túlnyomó többség tagja az élelmiszeripari dolgozók szakszervezetének. Mindenki ismeri és Jelentős ipari üzeme a megyének többek között a tejüzem, a' malomipar, a dohánygyár, sörgyár, a szigetvári konzervgyár, a húsüzemek és a sütőipari üzemek. Az élelmiszeripari dolgozók szakszervezete az elmúlt napokban tartotta negyedik kongresszusát Értékelte a kongresszus az elmúlt négy év munkáját, tapasztalatait és kijelölte a következő évek feladatait. Schneider Ferenc elvtárs, az ÉDOSZ megyebizott- págának termelési felelőse, aki résztvett a kongresszuson, elmondta, hogy a szakszervezetnek a termelésben fokozottabb segítséget kell nyújtania. Az érdekvédelem mellett ez a legfontosabb feladata. Arra a kérdésre, hogy a közeljövőben az élelmiszeripar és az élelmiszeripari dolgozók milyen feladatokat oldanak meg, a következőket mondotta: — A város lakosságának növekedése fokozott igényeket támaszt az élelmiszeriparral szemben; Egy példa: kct-három évvel ezelőtt 18—20 ezer liter tej fogyott el egy nap, jelenleg 30—32 ezer, szombatonként 40 ezer liter a tejfogyasztás. Ez annak in betudható, hagy emelkedett a tej zsírtartalmának a százaléka A jelenlegi tejüzem nem képes már eleget tenni a feladatoknak, ezért a jövő évbep máris megkezdődik egy új tejkombinát felépítése 45 millió forintos beruházással 1964-re készen lesz és az ország legkorszerűbb tejüzeme lesz a pécsi. Vaj mellett ízesített tejet, kakaót joghurtot és egyebet gyártanak. Nehezen látja el a feladatokat és a közeljövőben ugyancsak bővítésre szorul a sütőipar, a húsüzem. A szigetvári konzervgyár az elmúlt években szépen fejlődött sok új gépet kapott. El lehet mondani, hogy az utóbbi négy év alatt sokat gépesítettek az élelmiszeriparban, például az eddigi kézimunkával végzett sajtgyártást teljes egészében géppel végzik, ugyancsak a húsipari feldolgozórészleg teljesen gépesítve lett. Hasonlóan nagy fejlődésen ment keresztül a söripar is; Az élelmiszeripari dolgozók nagy része résztvesz a szocialista munkaversenyben. Az iparban körülbelül 60 brigád küzd a szocialista brigád címért, s 10—12 brigád már el is nyerte e címet. Sokan résztvesznek szakmai oktatásban és egyéb állami oktatásban. Pécsett az idén indult meg a kaposvári élelmi- szeripari technikum kihelyezett osztálya, 35—40 dolgozó iratkozott be az erjedésipari tagozatára. A szakmai ismeretek elsajátítása és az általános műyeltség emelése nagyon fontos az élelmiszeripari dolgozók számára, hiszen a technikai fejlődés további emelése csak így képzelhető el. Különösebb hiba nincsen e téren, hisz csak a tejüzemből nyolcán járnak főiskolára, húszán technikumba, az általános iskolát a régi dolgozók nagyrésze már elvégezte, s jelenleg 6—8 fő végzi. Az élelmiszeripari dolgozók kulturális ellátottsága is sokat fejlődött az elmúlt négy év alatt. Az üzemi könyvtárak jól ellátottak. szakmai és szépirodalmi könyvek bőségesen állnak a dolgozók rendelkezésére. ezenkívül mindenütt megtalálható a szükséges bélés külföldi szakfolyóirat. Minden üzemben van már televízió. Sokan vették igénybe az üdülőket« Az élelmiszeripari dolgozók szakszervezetének kongresz- szusa nagy segítséget adott a további munkához és az elkövetkezendő években ennek szellemében kívánnak dolgozni a megyében is. Újfajta fonott-kancsós hőpalackot, kétliteres „jégszekrényt" gyártanak A Hőpalack- és Üvegipari Vállalat dolgozói elkészítették az első százdarabos mintasorozatot legújabb termékükből, amelynek formája elüt a megszokott hengeres hőpalackétól. Az újfajta gyártmányt kancsóalakúra formázták és színes anyaggal fonták körül. A hőpalack a vendéglátó háziasszony munkáját köny- nyíti. Lehetővé teszi például, hogy egyszerre sok vendéget megkínálhasson forró feketével. s nem kell a kávéfőző adagjai szerint részletezni a kiszolgálását. Az üzem dolgozói a jövő évben kezdik meg a háromnegyedliteres fonott kancsó hőpalack sorozatgyártását, amely iránt külföldön is érdeklődnek. A vállalat nemrégiben berendezkedett egy másik új gyártmány, a kétliteres ételtároló üzemszerű termelésére A kétliteres ételtároló kis jégszekrényként kitűnően használható. A hőpalackban a jéggel együtt elhelyezett hús 48 óráig friss marad. Ez az edény természetesen ugyanígy megfelel a forró étel tárolására, melegen tartására is. Takarmánytámogatás a szerződéses seriéshizlaláshoz Hízott sertés olcsó áron a dolgozóknak A szerződéses hizlalás eddig is jó jövedelmet jelentett a termelőszövetkezeti és egyéni gazdák részére. A sertésállomány fejlesztése érdekében a napokban kiadott fontos rendelkezés az eddiginél nagyobb mértékben segíti elő a szerződéses ser- téshízlalást, mert a megkötött szerződés után november 1-től nemcsak a darabonkénti 400 forint kamatmentes előleget kapja meg a szerződő termelő, hanem állami áron abraktakarmányhoz is jut. Baranya megye területén minden termelőszövetkezeti gazda és egyéni hizlaló sertéshizlalási szerződésére a lekötött sertések darabszáma után 1,5 mázsa szemestakarmány jár az 1961. évre kötött sertéshizlalási szerződések után akkor, ha a sertések átadását legkésőbb október 31-ig vállalják. A szemestakarmányt a szerződők utalvány ellenében állami eladási áron kapják meg. (Kukorica esetében 215 forintért mázsánként.) A takarmányt 1961. január elsejétől vehetik át a terményforgalmi vállalat legközelebbi raktárában. A takarmányutalványt az állatforgalmi vállalat felvásárlói adják át a szerződő termelőnek. Az utalványt azok a termelők is megkapják, akik 1961. _évre már eddig hízlalási szerződést kötöttek és a takarmányt kérik. Az állatforgalmi vállalat közli a sertéshízlalással foglalkozó termelőkkel, hogy a vállalat körzeti felvásárlója minden termelőszövetkezeti tagot és egyéni gazdát felkeres sertéshizlalási szerződéskötés céljából és ekkor a takarmá- nyos akcióra vonatkozó felvilágosítást is megadja. Az elmúlt évihez hasonlóan ebben az évben is vásárolhatnak hízott sertést a bérből és fizetésből élő dolgozók olcsón az állalforgalmi vállalattól. Hízottsertéseket utalvány ellenében az ismert módon választhatják ki a vállalat telepein. Utalványokat a vállalattól kell igényelni. Az eladási akció beindításáról az állatforgalmi külön is értesíti majd az érdekelteket. A hízottsertéseket, mint a múlt évben, az idén is kedvező, alacsony áron vásárolhatják meg. Az árak a következők: hússertés 15,50, zsírsertés 165 kilóig 14,50, zsírsertés 165 kiló felett 14,80 forintba kerül kilónként Pótkocsis autóbuszok Pécsett Szabó Béla elvtárs, a Pécsi Közlekedési Vállalat igazgatójának javaslatára szombaton a déli órákban kipróbálták az Üj-Mecsekalja és Fehérhegy között a pótkocsis autóbuszt, amelyet az utazóközönség nagy örömmel fogadott. — NAGYNYÁRAD elkészítette az 1961. évi községfejlesztési tervét. Ebben három- százezer forintos beruházással tisztasági fürdő létesítése szerepel. — A BARANYA MEGYEI TANÁCS Végrehajtó Bizottsága november 17-én tartja legközelebbi ülését. Ez alkalommal megtárgyalja a népművelés 1960—1961. évi téli feladatait. — A MEGYEI KÖJALL orvosai szombaton délelőtt tudományos referáló ülést tartottak. A közműves ivóvízellátást, a szocialista községek településegészségügyét, valamint a gyermekSkollektí- vák élelmezését vitatták meg. — PÉCS-GYARVÁROSON november 13-án. vasárnap délelőtt 10 órakor a Gorkij Művelődési Házban rendezi meg az Országos Filharmónia az általános iskolások második bérleti hangversenyét. A szimfonikus zenekart Pau- lusz Elemér vezényli, — A VÖRÖSKERESZT városi szervezete kezdeményezésére az iskolák igazgatói és az iskolaorvosok részére közös értekezletet tartott a városi tanács művelődésügyi osztálya. Dr. Hal József vitaindító előadása után tizennégy hozzászólás hangzott el az iskolák egészségügyi helyzetével és az Ifjúsági Vörös- kereszt szervezésével kapcsolatban. — HOSSZŰHETÉNYBEN a volt terményraktár átalakításával új mozit épít a Baranya megyei Moziüzemi Vállalat. — A SZIGETVÁRI Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága elismerését nyilvánítja a Komlói Otépítő Vállalat két dolgozójánaík, Beregi Miklósnak és Cseke Imrének, akik Szigetvár Zárda utcáját november 7-e tiszteletére társadalmi munkában lehengerelték. — MÁSODSZOR virágzik az orgona Bolyban. Rebényl Gyula Boly, Szabadság u. 27. szám alatti házának udvarán virágba borult egy ötéves orgonabokor, — VILLANY. Nagynyárád. Majs, valamint Sátorhely községekben a TIT központi előadók által tartott előadásokon közel háromszáz hallgató veti részt. Minden szerdán és csütörtökön összesen tizennyolc TIT központi előadd tart ismeretterjesztő előadásokat a megye különböző területein. Az előadásokat « megyei tanács népművelés: osztálya szervezi. — A SZEDERKÉNYT Növényvédő Állomáson kocsiszínt, fürdőt, öltözőt és egyél szociális létesítményeiket építenek. A munkálatokat már t jövő héten megkezdik. — A MOHÁCSI JÁRÁS BAN, Töttös községben eztr kétszáz négyzetméter új be tonjárdát építettek. A rég téglajárdát a lakosság társa dalmi munkában szedte fel Az új járdát a Komlói Űt építő Vállalat készítette. — ÜJ TELEPHELYET lé tesít Szigetvárott a 21-es szé mú Autóközlekedési Vállalat Az építkezésre több mint két millió forintot fordítanak. — A SZIGETVÁRI járás KISZ-bizottság a mai napot tartja a járási küldöttértekez letét. A küldöttértekezletei megvitatják a szigetvári járá KISZ-szervezeteinek az el elmúlt három és féléves mun káját és meghatározzák a 'kÖ vetkező évek feladatait. A jd rási küldöttértekezleten meg választják a KISZ-bizottsái tagjait és küldötteket válasz tanak a megyei értekezletre. — SZÁZ BÉRLETET váeá roltak a Pécsi Nemzeti Szín ház előadásaira a szentlőrinc mezőgazdasági technikum ta nulói,-* A PELLSRDI KISZ szervezet tagjai eddig tg sol segítséget nyújtottak a2 álta lános iskola politechnikai tan termének a felépítésében. Mi ugyancsak több KISZ-tai részt vesz az építkezési mun kákban. Többen pedig a tér melőszövetkezetben segítene! kukoricát tömi. — A MEGYEI KÓRHAí 1960. november 18-án du. ! órakor kltnikopathologiai kan ferenciát tart a kórház könyv tárában; 251 Cápadt villanyfény, szemet maró, sűrű *-* cigarettafüst, pálinkaszag. A söntéspult bádogján folyik a „hanzi", a csap alatt mossák a poharakat, fröcsög a víz. Áporodott, büdös a levegő, de legalább meleg van. Támasztom én is a pultot, méri már a csapos a féldecimet. Nyújtom a kezem a visszajáró pénzért és... rápillantok a poharamra. Üres. Hirtelen körülnézek. Négy fiatalember áll mellettem. A hozzám legközelebb lévő az arcomba vigyorog. Sűrű szemöldökű, fekete- hajú, overálján tenyérnyi malterfoltok. A másik három — a haverja... Egy pillanat alatt átvillan bennem: mit tegyek? Megitta a rumomat. Szó nélkül vigyorog tovább. . A szemembe. Itt ütni kéne. Nagyot. De... ők négyen vannak, s biztosan nem én lennék az első, okibe mór belekötöttek, vagy megvertek. — Iszol még egyet? — fordulok feléje, mintha mi sem történt volna. A szeme kikerekedik, s valami leírhatatlan bárgyú képet vág. Olyant, hogy kedvem lenne elnevetni magam. Még ^mindig néz... de szempilláit lassan összeszűkül. Nem valami biztató a helyzet... _Iszom — mondja. All és néz rám. — O k is — bök hátra a haverjai felé az ujjúval. • — öt fél rumot kérek, de oda az asztalhoz — mondom a pincérnek és indulok. Szó nélkül jönnek utánam. Mind a négyén. Leülünk. ' Nem szólnak. Várok. • — Nincs valami hézag, apuskám? —* töri meg az asztalcsendet az overálos. A másik három megigazítja maga alatt a széket. — Ha lenne, majd betömjük — mondom, nyugodtságot erőltetett hangon. — Hát akkor tömjük — szól az egyik, magas, szőke, s áll fel az asztaltól. Fejével int, hogy ott künn vár ...A pincér ebben a pillalatban teszi elénk a féldecit. — Ezzel a rummal — folytatom az előbb félbehagyott mondatot és emelem a poharamat. A másik három is nyúl a rumért■ Erire a negyedik is visszaéreszkedik a székre. Iszunk. „!. • r-_-Még egy kört?.« kérdemtBHBt.. — Pincér, még egy rundót — szól az overálos a pincér felé. — Ezt én fizetem — teszi hozzá. Zsebéből ét cigattát vesz elő s nyújtja felém. — Válogass — mondja valamivel barátságosabb hangon... » Jóegynéhány évvel ezelőtt történt ez az eset Komlón. Abban az időben amikor még földgyaluk, dömperek dolgoztak a házak helyén. Em lékszem, mind a négyen hozattak egy-egy kört. Ok fizették. Ott maradtunk záróráig. Beszélgettünk mindenről. Elmondották, hogy fűtetlen a legényszállás. . Egész nap kinn a hidegben dolgoznak... A havas pocsolyalé befolyik a lyukas gumicsizmába... a raktáros nem ad másikat, pedig van... Mind a négyen Sztálinvárosból jöttek, ott is építkezésen dolgoztak ...de most Komlón nagy a meló, jobb a kereset... Még többször találkoztam velük. Véletlenül. Hol az építkezésen, hol az utcán. Az oreválos- sal — később megtudtam a nevét is, K. Pistának hívják — többször is találkoztam, de van már két esztendeje, hogy nem littam. JVTéhány napja este Komlón jártam. Jövök *" ki a Zrínyi Művelődési Házból, s a kapuban majd összeütközöm valakivel Bocsánat, bocsánat, — mondja 6 is, én is, aztán megyünk tovább. Azaz... Hej, de ismerős volt ez az arc! Csak nem a Pista? Biztosan ő. Fordulok vissza, valahol megkeresem. A presszóhelyiségben. találom. Ül az egyik asztal mellett, előtte valami képeslap. Igen, ő az. Sötét ruha, fehér ing, nyakkendő, új cipő rajta — mintha bálba készülne ...A pincér eléteszi a feketét, ő föl se néz, csak kavargatja a duplát és olvas. Kicsit várok, s mikor már gondolom, hogy álkeverte a cukrot a háta mögé lopakodók, elveszem a poharat, • egy hajtásra kiiszom.. — Van valami hézag, apuskám? — kérdem és a következő pillanatban már nevetve rázzuk egymás kezét. Beszélgetünk. Nincs már „hézag" a Pistánál. Elmondja, hogy bányakőműves lett, jól keres, nincs semmi baja. Család? Nincs. Még mindig a legényszálláson lakik. Persze, nem abban a régiben... — Emlékezel a Kacorra? — kérdi. — Emlékszem. Az a magas, szőke. — Az az. Éppen hozzájuk készülök. — Hogyhogy? — Meghívott a születésnapjára, haza. Igaz, mi ketten már tegnap „megültük", de hát most a feleségével, a családdal otthon is ünnepel. Megnősült. Két éve. Elvált asszonyt vett el, akinek mór az első házasságából is volt egy kétéves kislánya. Nagyon rendesen élnek. Nem alkarod meglátogatni őket7 Fönn laknak Kökönyösben. , Ezt meg kell nézni A Kacort. Akivel annak ideién „be akartuk tömni a hézagot". TT apaszkodunk fel a dombra. Körülöttünk pislogó lámpák, távolabb, a Béta-akna felől jövő kötélpályán mozgó csillék körvonalai. A Fekete Gyémánt étterem mellett jobbra kanyarodunk. — Itt laknak — mutat az egyik új házra, s már megyünk is felfelé a lépcsőn. Csöngetésünkre magas, szőke férfi nyitja az ajtót. Rámpillant és meglepődik. — A Zrínyiben találkoztunk, én hívtam el — segít ki a zavarból Pista. — Gyertek, gyertek, mit szerénykedtek — mondja, s nyújtja a kezét. Egy négy év körüli kislány szalad hozzá, s a nadrágjába csimpaszkodik. — A kislányom, Zsuzsika — mondja ;,Kacor". t — Zsuzsika, gyere vissza —■ hallatszik egy női hang a szobából és a kővetkező pillanat- ban magas, csinos asszony lép ki. „Kacor‘ felesége. Kétszobás összkomfortos lakás. Régi — dl szép — és új bútorok a szobában. Szőnyegeit képek, rádió, s televízió... — Azóta sok szenet kitermeltem már - mondja „Kacor", jól megnyomva az azótt szót. — Bányász lettem... Felelevenítjük a régi emlékeket, ismeretsé günk kezdetét, a „galerit", a balhékat... Já kát nevettünk rajta. A felesége különösen. — Nem is tudtam, hogy te ilyen fene gyere! voltál — szól az asszony. „Kacor" zavartan krákog, aztán kimegy i egy üveggel tér vissza. Családi sörösüveggéI Iszunk az egészségére, elvégre neki van szil letésnapja. — Látja, csak Így, szerényen ünnepelünk mert a gyerekek miatt elmenni nem tudunk — Gyerekek? — Van már egy egyéves is — mondja „Ka cor". — Megnézed? Bent alszik a másik s2<> bábán. Lábújjhegyen belopőzkodunk. A sarokba* babakocsi, abban alszik a csöppség. — Fiú. Imrének hívják — súgja a feleségi Visszajövünk s tovább beszélgetünk. A! asztalra sült hús, sütemény kerül — Hát a többiek? A másik két „galeri tagi“ Se „Kacor", se Pista nem tud róluk. A1 egyik — úgy tudják — disszidált... ifi tudja merre járnak? De azt látom, hód} Pista is, meg „Kacor“ is hazataláltak. Pedü hosszú volt az út a „galeriből" a családi ott honig... Igaz, innen csak néhány száz mét*1 a távolság addig a helyig, ahol régen az a „ve* dénlő" állt, s mégis milyen messze van... Z suzsika már barátkozik velem. Az ölemb1 kérezkedik. • — Mesélj nekem, bácsi —< mondja, s kén szemmel néz rám. — Meséljek? Mit, Zsuzsika? Na várjál csal* egy kis történet eszembe jutott. Igaz, tali* nem is mese ... figyelj szépen. Úgy kezdődiK hogy egyszer volt, hol nem volt, volt egysz* egy nagyon erős bácsi, úov hívták, hóin Kacor... GARAY FERENC