Dunántúli Napló, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-02 / 259. szám
6 NAPLÓ I960. NOVEMBER 1 1 M Rinffiflinli Münchenbe érkezett a magyar válogatott Kedden Münchenbe érkezett a magyar labdarúgó-válogatott a szerda esti Dél-Nyugatnémet Vál. —Rözép-Magyarország Vál. találkozóra. A két együttes szakvezetői megállapodtak. hogy két mezőnyjátékost és egy kapust végig lehet cserélni. A találkozóra szerdán este 20 órai kezdettel a grindenwaldi ötvenezer nézőt befogadó stadionban, villanyfénynél kerül sor. A mérkőzésen osztrák játékvezetői hármas működik közre. A vezető bíró Haberfeiner lesz. A Délnyugat-Német Válogatott majdnem a teljes német válogatottnak felel meg. Tagjai csaknem kivétel nélkül szerepeltek már az országos válogatottban. így Er- hardt, Giesemann, Szymaniak, Kress és Herrmann is pályára lépnek. A magyar válogatottban csak a balösszekötő személye volt kérdéses. A magyar labdarúgó együttes a túra befejezése után. pénteken Indul vissza Budapestre. A csapat tagjai közül Göröcs és Várhidi már csütörtökön elutazik s Zürichben csatlakoznak a Lisszabonba tartó Újpesti Dózsához. Baranya biztosan tartja vezetöiielyét a vidék tornasporijában éhány hónap múlva lesz húsz esztendeje, hogy Pécsre fce- Az Országos TornaszövetSzabó tereséget szenvedett Tattól A lipcsei 14. sakkolimpiám kedden délelőtt a negyedik forduló függőjátszmájának befejezésére került sor. A Szovjetunió—Magyar- ország mérkőzés során a Tál— Szabó játszma a világbajnok győzelmét hozta. Ezzel a szovjet csapat 3.5.'0.5 pontaránnyal győzött. Befejeződtek a röplabda világbajnokság selejtezői A brazíliai Belő Horizontéban és Sao Paolóban hétfőn befejeződtek a férfi és női röplabda-világbajnokság selejtezői. Magyarország csapata vereséget szenvedett ugyan Csehszlovákia együttesétől, de azért bejutott a döntőbe, mivel előzőleg Argentína csapatát legyőzte. A selejtező öt csoportjából a döntőbe jutott: Brazüia, Uruguay. Szovjetunió, Japán, Csehszlovákia, Magyarország, Románia, Lengyelország, Egyesült Államok és Franciaország. esztendeje, rtiltem. ség nem adhatott volna szebb ajándékot erre a e,jubileumra” annál, minthogy reánk, pécsiekre bízta az első országos gyermek- tornász-bajnokság megrendezését, Nagyon örülök ennekt Várkőt Ferenccel beszélgettünk, aki közel két évtizede telepedett meg Pécsett mint fiatal testnevelő. Pécsi működésének első évelt megszakította a háború. Amint elült a nagy vihar, máris itt volt és segített újjáéleszteni a sportéletet, lerakni a pécsi tornasport alapjait Fáradozásai sikerrel jártak, ö maga a magyar válogatottban éveken keresztül igen elismerésre méltó sikerrel szerepelt, de amíg a saját edzéseit végezte, sok időt szakított a fiatal tornászok nevelésére is. Várkői és az általa nevelt fiatal tornászok sikerei egyre ismertebbé tették a pécsieket Budapesttel Debrecen és Pécs viaskodott hosz- szú éveken keresztül. Es a végén Pécs és Baranya fogalom lett a vidék tomasportj ába n. — Sokan abba a hibába esnek, hogy múlt Időben beszélnek a baranyai tornasportról, mintha annak nem lenne jelenei Állítom, hogy van. A tomaszövetség értékelése szerint az ország megyéi között ion ponttal az élen. biztosan vezet Baranya megye a borsodiak előtti Évekkel ezelőtt Pécs férfi- tornászairól volt ismeretes. Tor- násznőtnk egy-két klasszis kivételével szerényebb eredményekkel voltak kénytelenek megelégedni. Ma fordítva van. A pécsi és komlói tomásznőkkel olyan erős csapatunk van, hogy bizakodva várjuk a jövő áprilisi Baranya—Budapest női viadalt. Bogy a férfitornával hol állunk? Igaz, sokan elmentek, de azért bizakodunk a jövőt illetően. Nagylétszámú, igen tehetséges serdülő gárdával rendelkezünk. Annikor a gyerekekre, a serdülő tornászokra terelődik a szó, felcsillan a szeme Várkőinek, a megyei tomaszövetség igen agilis elnökének. — Ezeké a gyerekeké a jövőI Szükség ts van rájuk. Pécs már egész sereg válogatottat és kerettagot termelt ki az elmúlt években is. Tass Olga, Csicskár, Ke- lényi, Berger Györgyi, Héder. K. Varga — akiknek a helyébe lépnek majd egy-két év múlva az újak. Ügy mondja Várkői, hogy „Pécs termelte” ki őket. Mi tudjuk, hogy legtöbbjüket ő nevelte kitartással, féltékenységet soha nem érző nemes szeretettel. Mint ahogyan most neveli a BTC fiataljait és irányítja a DSK-ban a pécsi általános és középiskolás tornászok oktatását. — Nem túlzás, ha mondom, hogy Budapest után Pécsett a legnagyobb a „gyermektorna-kultusz”. Az iskolákkal együtt 7—800 gyer- mektomászunk van. Egyedül az új-mecsekaljai iskolában Fekete Miklós testnevelő keze alatt vagy ISO gyerek tornászik. Ez a helyes, itt kell a tornasport alapjait lerakni. A DSK-ban már a tehetségesek, a jövő tornászai edzenek, velem együtt öt testnevelő irányítása mellett. Olyan lehetőségek vannak itt, mint akármelyik sportkörben. Azt szeretnénk, ha az iskolai testnevelők élnének a lehetőségekkel és küldenek mindenhonnan a legtehetségesebb tornászott. A z élőbb említett „gyermekkultusz” azelőtt egy-egy hangulatos, színvonalas egyesületi tornaünnepély keretében csalta a színpadra az ügyesen tigrisbukfencező, cigánykerekező, sőt nehezebb gyakorlatokkal is sikerrel megbirkózó gyerkőcöket. Tavaly — az országban először — a tornasport szeretete megyei versenyre buzdította Várkőit és társait. A *—10 éves gyéreitek első versenye Rossz idtfben került sor a Komlói Bányász atlétikai versenyére Vasárnap mintegy 500 néző előtt bonyolították le a Komlói Bányász meghívásos atlétikai versenyét, melyen több magyar válogatott indult. Az idő nem kedvezett a versenynek, mert a találkozó közben többször megeredt as eső. A Komlói Bányászon kívül a Test- nevelési Főiskola, a Pécsi Dózsa és a PEAC atlétái is riszt vettek. Eredmények: ___ Fé rfiak: 100 m: 1. Ssnhályfl (TF) 11.1 400 m: L Fogarasi (Fed. Főiek.) 52.3, 1000 m: 1. Czuder (Komló) 2:37. Magasugrás: 1. Bodó (TF) 185 cm. Hármasugrás: 1. Czapaiai (TF) 14.59. Súlylökés: 1. Nagy (TF) 17.25. Diszkosz: I. Nagy (TF) 48.05. Kalapácsvetés: 1. Zsivóczky (Újpesti Dózsa) 64.3«. Gerely: 1. Nagy (TF) 55.58. Nők: 100 m: 1. Szabados (TF) 13.2. Magasugrás: 1. Beefce (TF) 150. Távolugrás; 1. Petró (TF) 520 cm. Súlylökés: 1. Oó (TF) 12.34. Gerely: 1. Oó (TF) 30.49. Emelkedő színvonal a kézilabdázóknál TÖBB MINT TlZ HÓNAPOS, kemény küzdelem után a kézilabdasport kedvelői megérdemelt pihenőre temek, hogy azután újult erővel kezdjék a megnövekedett feladatokat. Az eddigi bajnokságot vizsgálva, meg kell állapítani, ha lassú ütemben is, de emelkedik a kézilabda-mérkőzések színvonala. A legnagyobb fejlődést az NB II- ben szerepelt Pécsi Bányász női csapatánál láttuk, ahol is a több éves, kemény munkának beérett a gyümölcse és teljesen megérder mellen megszerezték a bajnoki elmet. Külön ki kell emelni, hogy kitűnő eredményüket elsősorban annak köszönhetik, hogy az év folyamán egyenletes teljesítményt nyújtottak, amit bizonyít az, hogy a bajnokságban csak egyszer szenvedtek vereséget és akkor is a magyar bajnok Győri ETÓ-tól. Náluk is volt olyan időszak, amikor a játékosokon a fáradság Jelei mutatkoztak .azonban elsőrendű erőn létük, kitűnő küzdőszellemük, ekkor is elegendő volt a jó eredmény eléréséhez. Ebben példaképül állíthatók az összes csapatok elé. Ugyanezt nem mondhatjuk el az NB TT-ben játszó Pécsi Dózsa és a Komlói Bányász, férfi csapatairól. Bár ők is értek el szép eredményeket, év közben azonban sok olyjan kisiklásuk volt, aminek nem lett volna szabad bekövetkezni. Ezek a kisiklások elsősorban abból eredtek, hogy a játékosok egynéhány ellenfelüket félvállról kezelték, és ennek „eredménye” nem maradt el. Ezek a hibák odavezettek. hogy például a komlói csapatnak ebben az évben is a kiesés ellen kellett harcolnia, ami idegessé tette a játékosait és a Dózsa sem tudta kitűzött célját még megközelíteni sem; REMÉLJÜK, hogy kézilabdacsapataink tanulnak az elmúlt év tapasztalatai alapján és jól kihasználják a részükre nyújtott hosz- szabb. téli pihenőt és a Januárban kezdődő teremkupamérkőzés-soro- zaton Javuló játékukban ez már megmutatkozik. meleg sikert hozott, nemcsak a szülői szíveket dobogtatta meg, hanem megmutatta azt is, hogy Pécs és Baranya (mert 4 vidéki csapat is indult) dúsan termő talaja lehet ennek a nehéz, de nemes sportágnak. — A tavalyi verseny sikerét és a baranyai nevelők lelkesedését jutalmazta többek között az országos szövetség a beszélgetésünk, elején említett országos versenynyel, amivel felejthetetlen órákat szeretnénk majd szerezni a résztvevő gyerekeknek. Nem mondta, de nyilván gondolta Várkői Ferenc, hogy egyúttal örökre jegyezzék el magukat ezek a gyerekek a tornával, önzés ez? Nehéz eldönteni. De ha önzés, hát legyen akkor minden sportvezető ilyen önző! Mert ez az önzés előbb-utóbb kiszorítja a tornasport iránti szeretetet Pécsről, ki Komlóról, ki a megyébe. A megyei tornaszövetségnek a célja ugyanis az, hogy a gyermek- torna vidéken is gyökereket eresz- szen. A megyei Diák Sporttanács a tavasszal a tornatermes vidéki iskolák csapatai részére tervez máris tornaversenyt. Mi lesz itt öt év múlva, ha- ilyen lelkesen dolgoznak a tornász szakemberek?- Ezt is elárulom, hiszen a megyei TST elnöksége nemrég hagyta jóvá az ötéves sportfejlesztés irányszámait. A jelenlegi 63 tornász-szakosztály számát 111-re, a szakosztályokban sportolókét 1100- ról 1500-ra emeljük. Ez a tömeg. Ha minden jól megy, legalább S0 minősített versenyzőnk lesz. Ez viszont a minőség! Ezeket a számokat Pécs város nélkül kell érteni. Várkői Ferenc testnevelő tanár, pécsi gyerekek „Feri bácsija”, bizakodóan ítéli meg Pécs és Baranya tomasportjánek jelenét. De talán még ennél is fontosabb, hogy igen derűs optimizmussal látja e sportág jövőjét. Amikor a problémákról faggatjuk, hosszas gondolkodás után csak egyet emut: — Valóban csak egyet, de ezt szeretném sokszor ismételni. Terem és terem. Pécsett és vidéken egyaránt! P écsett a teremhiány megszűnésére minden remény megvan. Várkői is lelkesen harcolt az új iskolákban létesülő nagyméretű tornatermekért. Bízzunk abban, hogy vidéken is javul ezen a térén a helyzet és akkor Baranya hosszú évekre biztosítja első helyét a vidék tomasportjában! TÓTH ZOLTÁN ül ezéialc&zzuHlcm ? A PÉCSI RÁDIÓ 1360. november 2-1, szerdai műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Népi táncok. Ifjúsági műsor. Tanóra a Pécsi Horvát Diákotthonban ... Tamburazene. KISZ-hiradó. Versmondó úttörők ., j Daloló fiatalok: Részletek a Tótúj falusi Népi Együttes műsorából. A tudomány világából: Érdekességek. Kóló. 17.30: Német nyelvű műsor: Anneliese. Polka-dal. Hírek innen-onnan. A Barka-család. Karcolat! Es leuten die Glocken. Dalkeringő. Kiéber Géza és még sok más társa. — Jegyzet. Szuloki képek. Szórakoztató zenei 18.00: Legszebb Verdi-lemezéink- ből. 1. Nabucco — nyitány. (Prágai Nemzeti Színház zenekara, vez.: Folprecht), 2. Trubadúr — Miserere. (PertUe és Cattoneo), 3. Rígoletto. — Jelenet a H. felvonásból. (Radnai György, Rajna András, Galsai Ervin, Kishegyi Árpád, Cser Tímea.). 18.30: Ahol a sertéshús készül ... Látogatás az erdöföldi sertéshizlaldában ... — Riportműsor. 18.40: Könnyű melódiák. 1. Horváth: Budapest Conoertino (Túrán László — zongora), 2. Scham- burg: Kerlngőzés Európa körül. (All. Hangversenyzenekar), 3. Liszt Ferenc: Szerelmi álmok. (Melachrino zenekar). 19.00: Dél-dunántúli híradó. 19.25: Egyveleg Horváth Jenő dalaiból. (Lukács Margit, záray Márta, Vámosi János). 19.40: Az orvosi névjegyzékről! — Beszélgetés dr. Hal József főorvossal. 19.45: Postás a pusztán. — Gyevi Károly írása. 19.50: Táncoló billentyűk. Sándor Pál zongorázik. 20.00: Műsorzárás! SZÍNHÁZ Kamaraszínház: A kertész kutyája (Madách-bérlet, este fél 8 órakor). MOZI: Park: Légy Jó mindhalálig (fél S> fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth: Merénylet (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Ember medvebőrben (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar Híradó, Hruscsov Franciaországban, színes riportfilm. (Előadások 11 órától folytatólagosan 3 óráig)i Fekete Gyémánt (Gyárváros): Zőja (5 és 7 órakor). Epftők kultúrotthona: Halál a nyeregben (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Alázatosan jelentem (5 és 7 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Áru Kata- lóniának (7 órakor). Május 1. (Vasas n.): Fapados szerelem (5 és 7 órakor). Kossuth (Mohács): Megjavultban bízni kell (6 és 0 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Apák és fiúk (8 órakor). Táncsics (Siklós): Légy boldog Irina (8 órakor); LISZT ES CHOPIN HANGVERSENY November 4-én, pénteken este 7 órai kezdettel a budapesti Lengyel Olvasóterem, Pécs város Művelődési Háza és a Hazafias Népfront pécsi titkársága ünnepi estet rendez a művelődési ház nagytermében (Déryné u. 18.), melyen Liszt és Chopin barátságáról megemlékezik Antal György, a Zeneművészeti Szakiskola igazgatója, majd Szabó Csilla budapesti zongora- művésznő ad elő Liszt- és Chopin- műveket. Egyidejűleg megtekinthető a művelődési ház kultúrtermében a Chopin emlékkiállítás. Belépés díjtalan. HÁZASPÁROK ES FELNŐTTEK TÁNCISKOLÁJA kezdődik november 3-án, csütörtökön este fél 8 órakor a KPVDSZ Művelődési Házban (József u. 15.). Vezeti: Hermann. 1781# DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvárt Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal! Pécs, József Attila u. 1*; _______Telefon: 15-32, 15-33,_______ PÉ CSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. BPőfizetési díj 1 bőnapra U.— Ft. Az 1900. évi kétfordulós kézi* labda-bajnokság- vég-eredménye L o. férfi: 1. Bányász 2. Urán 3. Simontor. 4. Szabolcs 5. Dózsa H. 6. Gépipari 7. PEAC 8. Komló II.*» 18 9. Ped. Fő. 18 10. Dombóvár 18 18 18 13 18 12 18 12 18 7 18 18- — 3921136 36 1 4 283:236 27 3 4 299:224 26- 6 303:241 24 3 8 263:317 17 7 1 10 169:261 15 5 2 11 197:229 12 6 — 12 185:283 10 4 1 13 188:362 9 visszalépd Két büntetőpont levonva; L o. női: 1. Meteor 2. Dózsa 3. Szabolcs 4. Leőwey 5. PEAC 6. Epftők 7. Szigetvár 8. Simontor. 9. Sellye M. Ped. Fő. 16 15 — 16 11 2 16 9 16 16 16 16 16 16 1 2 S 2 2 3 1 14 1 115:38 3 90:39 6 91:68 6 53:54 6 86:70 9 78:69 9 67:78 60:81 25:162 törölve Kiemelt járási bajnokság: Férfi: 1. Bányász 2. Urán 3. Komi. G. 4. Porcelán* 5. Xesztyűgy. 18 18 18 14 18 12 18 11 18 10 2 352:149 32 3 372:230 29 6 266:208 24 6 264:208 22 7 260:235 21 6. Sellye 7. Szigetvár 8. Siklós 9. Elektroim. 10. Sásd 18 18 18 18 18 8 — 10 235:318 » 6 — 12 220:219 IS 5 1 12 235:261 11 5—13 183:355 1» 1 — 17 119:300 S Egy büntetőpont levonva. Közöljük a bajnokság legeredményesebb játékosainak névsorát: I. o. férfi: 110 gólos Sudár Bányász 88 „, Balogh Szabolcs 77 „ Wagner Bányász 75 „ Szabó B. Urán 67 „ Árvái Szabolcs Vincellér S.-tomya Homolai Urán Dombi Bányász Link Urán Jánosi Bányász 60 * 51 ti 50 ü 43 „ I. o. női 40 gólos Pirckner Dózsa 33 32 27 26 26 25 34 22 24 Búzás Meteor Antal Szabolcs Nyers Meteor Lippóy PEAC Bállá Simomtoraya Hetényi Szabolcs Lehőcz PEAC Halasi Építők Csalamd Dózsa SAJNÁLATOS, hogy ugyanezen hibák a megyei, valamint a városa bajnokságban játszó csapatoknál is megmutatkoznak. A csapatok tel jesítménye hullámzó volt és ez alól csak a megyebajnokságot nyert Vörös Meteor női és a Pécsi Bányász férfi csapatai kivételek. Az egyik fordulóban a csapatok kiváló teljesítményt nyújtottak, a következőben pedik a vártnál gyen gébben szerepeltek. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a játékosok nem látogatják rendszeresen az edzéseket. A csapatok játékában kevés újat láttunk. Feltétlenül dicséret illeti a csapatokat, hogy kivétel nélkül a gyors játékra törekedtek, amivel igen élvezetessé tették a mérkőzéseket.. Hiba volt viszont, hogy erőnléttel csak kevés csapat rendelkezett és így többnyire előfordult, hogy egy félidőt a csapatok valósággal „lelézengtek” a pályán. Nagyobb gondot kell fordítani az utánpótlás- nevelésére is, mert nagyon kevés volt az I. osztályban szereplő olyan csapat, ahol új arcokat lehetett volna felfedezni. Ezen sürgősen változtatni kell és fel kell használni a sportág helyzetéből adódó előnyöket, illetve dolgozni is kell érte. Fegyelem terén az elmúlt évhez viszonyítva visszaesés következett be, ami különösen a tavaszi for-' dúló során volt szembetűnő, ami-jű kor is egy fordulóban kért-haromjí* végleges kiállítás esett, őszre ez aj helyzet megváltozott és ekkor már, lóval kevesebb kiállítás történt.j Ez azt mutatja, hogy a szakosztá-, lyokon belül nagyob gondot kelli fordítani a nevelőmunkara. . A játékvezetők különböző felfo-l gásban vezették a mérkőzéseket,! amit az őszi továbbképzés folyat-; mán feltétlenül Jd kell javítani. { A Baranya megyei iparitanuló sporttanács a KISZ-kongresszus tiszteletére területi atlétikai versenyt rendezett. Eredmények: 100 m: 1. Döbrösl Zoltán (506. ITSK) 12.3, 2. Keller János (609. ITSK) 12,3. Magasugrás: 1. Marek Ferenc (506. ITSK) 150, 2. Hir Ferenc (508. ITSK) 145. Súlylökés: 1. Kurilla István (501. ITSK) 11.75, 2. Szőcs Miklós (504. ITSK) 11.63. Távol ugrás: 1. Döbrösl Zoltán (506. ITSK) 526, 2. Ungár Imre (503. %rSK) 513. 400 nv: l, Horváth Zol-. fMentet körkép A régi Rostock látképe,.. ban láttam, hogy az óriási lakóteleppel egyidőben épülték az iskolák, bölcsődék, szállodák a parkok, sportlétesítmények. Sok olyan létesítményt építenek, amely az asszonyok munkáját megkönnyíti. Mindenütt elterjedt az önkiszolgáló bolték rendszere. Klubvendég löket is létesítenek. A lakások nagyon praktikusak. El vannak látva központi fűtéssel, be épített konyhával, bútorokkal. A nehézipar mellett, amelyet szintén meg kellett teremteni itt az NDK dolgozóinak, jelenleg a vegyipar fejlesztésére fordítanak igen nagy gondot. Amíg 1959-ben az egy főre jutó plasztik termelés 6 kg-t tett ki, ennek a mennyiségnék 1960-ban 7 Ikg-ot kell kitennie. A termelési színvonal emelé se érdekében, amint ezt a német elvtársak elmondották, további munkafolyamatokat gépesítenek és fékezzük az automatizálást. Az NDK dolgozói keményen küzdenek gazdasági téren is, hogy legyőzzék a kapitalizmust. Sok területen, különösen a fogyasztási cikkeken belül máris túlhaladták Nyugat-Németország szinvona~ lát. (Folyt, köyj táin, (501, ITSK) 59.7, 1000 m: ÍJ Schmidt Adám (506. ITSK) 2.50. Hárompróba: 1. Pétiké Józsefi (600. ITSK) 1.216 pont, 2. Lovrik' Mihály (505. ITSK) 1.171 ponti 4x100 m-es Váltó: 1. 506. ITSK 53.1,; 2. 609. ITSK 54.2. összetett pont-! versenyben: férfiaknál: I. 506.; ITSK 53 pont, 2. 609. ITSK 47 pont,1 3. 505. ITSK 30 pont. A lányok! összesített pontversenyét az 505-ös ‘ ITSK csapata nyerte 40 ponttal,! 2. 501. ITSK, 3. 619. ITSK. • ' Labdarúgást 506. ITSK—808. JT-J SK 4:1, \ Az ITST atlétikai versenye Ezt bizonyítja az a nagyszerű tény is, hogy ma már az NDK munkásainak 85 százaléka vesz részt különféle szocialista versenyeken. Ennek eredményeképpen 1959-ben az ipar mintegy 12 százalékkal termelt többet, mint az azt megelőző évben. Különösen az építőipar ért el szép sikereket. Országszerte folyó nagy építkezéseket láttunk. Most, az NDK dolgozói a hétéves terv második évének célkitűzéseit váltják valóra. Azt tervezték, hogy az ipar bruttó termelését 1960- ban 10 százalékkal növelik. S mindezt a munka termelékeny ség emelkedésével kell biztosítani. Lelkesíti az NDK öntudatos dolgozóit az a célkitűzés, hogy 1961-ig utol akarják érni és részben el is akarják hagyni Nyugat-Németországot a legfontosabb közszükségleti cikkek fogyasztása terén. Visszakanyarodva az építőipar területére, Drezdában, Berlinben, Rostockban, de kisebb városokban is azt tapasztaltam, hogy az építőipart gyors ütemben korszerűsítik. Előregyártott épületeleméket használnak fel, a legmodernebb technikát alkalmazzák. A terv szerint 1965-ig az NDK-ban 772 ezer lakást építenék fel. A lakóházak mellett gondot fordítanak arra is, hogy a szűk séges kommunális intézmények időben elkészüljenek, RostockM (6.) | » Bármerre jár-kel az ember Rebben az országban mindenütt jljtanuja lehet egy egészséges \Ujlódésnék, A német éltkársak elmondották nékem, hog% 1959-ben gyors ütemben fejlő- r dött úgy az ipar, mint a me- t zőgazdaság. A párt munkájú- s ?iak eredményeképpen nőtt o - dolgozóik szocialista öntudata,