Dunántúli Napló, 1960. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-05 / 235. szám

1960. OKTÓBER 5.

NAPLÓ

5

Október a város felett

R

eggelenként pipál a Mecsek, de az első vad- libaraj is áthúzott már az erdők fellett. Valahonnan a su- monyi, vagy a pellérdi halastó környékéről indulhattak, hogy lármás hangon szerte vigyék a hírt: itt az ősz, közel a tél.

A nap sem kapaszkodik már olyan meredeken, mint júliusban, langyosan, csendesen kúszik át a felhők között és csak elvétve ragyogtatja meg az obszervatórium üvegfalát, fent a Misinatetőn. De ha egy percre is előbújik, muszlincafelle- gek, darázsrajok kerge-kaval- kádja, pattogó bogarak, lófejű tücskök citerája köszönti a

ritka drága percet. Ha előbújik csak egy percre is, fényesebb, kövérebb, édesebb lesz tőle menten a muskotály, a rizling a daindolok mililó tőkéje ölén. Ha előbújik, ásóe- embert is kicsalogat a bakhátakra, pedig október eleje a szőlőhegyek holtszezonja. Nem gálicos már a szőlőlevél, nincs szükség a permetre, együtt .érik,-együtt sárgállik a szőlőfürttel. A hordót sem görgetik még a kát elé, pedig „másnapos” már a lehelete. Korai lenne a mosás, az „einslago- lás”. Hol van még a szüret!

Miért áll ki mégis a sorok közé az ásósember? Hiszen az sem szokás ilyenkor, hogy trágyát szórjon a tőke alá, mert az is csak novemberben, a bekapálás előtt esedékes. Persze csak az találgathatja így, aki könyvből ismeri a szőlomunkát, s abból is csak hiányosan.

Milyen jó volt ez a külön- lecke. Amikor az ásósem bérünk elmondta, hogy még ilyenkor is megkívánja a szőlő a külön szemlét. Megkívánja, hogy kidobják a sorokat csúfító holt tőkéket, hogy elhúzzák a föld- relógó fürt alól a rothasztó göröngyöket. De még ennél is fontosabb, hogy a szürkebarát, a hárslevelű, a kadar, a mézes, a fehérspanyol, a vegyes ola<jz érését „öszehangolja”, hogy a legalkalmasabb napon történjék a szüret. Jó volt megjegyezni olyan dolgokat is, amit csak igazi szőlősgazda szájából hall az ember. Lukács Béla azt vallja, hogy nincs annál szebb ünnepe, amikor munka után kiballag a szőlőbe és a „ciszternában” mosakodhat. Vagy amikor vasárnap délutánonként kihordja a székeket a présházból a diófa alá és terített asztallal várja a jóbarátokat. Ilyenkor az első kortyot a hébérből ereszti a poharakba, mert ez így szokás s csak utána tölti meg a kan- csót. De mégis az a legkedvesebb, amikor módot ad rá, hogy mi is bizonyságot szerezzünk: mennyivel másabb zamata van a kadarkának, ha előzőleg papírhéjú dióval alapozzuk.

I eheteéges, hogy a kadarká- *■ tói szépült meg, melegedett fe! ez az októberi délután,

mert a gyengécske napsugár kevés lett vhlna hozzá. Na és attól a csinos, barna pesti lánytól, akit ezen az októberi szemlén ott találtunk az Üdülőszálló teraszán. Ott áldogállt „szólóban” a terasz erkélyénél. kicsit fázósan, kicsit szomorúan és szórakozottan bámulta a ködben bújócskázó, hol eltűnő, hol előbukkanó várost.

Amíg elő nem hívtuk a képet, azt hittük, sikerült végre „spontán” felvételt készíteni

a „szomorkodó lány” eleven szobráról, ám most is mint annyiszor, melléfogtunk. Hamis lett a kép. Talán attól a ravaszkás mosolytól, talán attól a nem egészen önkéntelen póztól, attól a kecses, kedves, naív mozdulattól, amire csak a nő, az „örök Éva” képes, ha megérzi, hogy a figyelem reá irányul. Pedig nem is Évának hívták, mert amikor bemutatrengtünk afelett: . Hát ezért találtuk „szólóban” Molnár Máriát az üdülő teraszán. Most mondjuk azt, hogy úgy kell neki? Vagy azt, hogy fgy jár minden csinos fiatal lány, aki mellesleg még „bonyolító“ is?

E

llátogattunk a medvék, a

nyusztok, a muflonok birodalmába is. Hogyan fogadják októbert a ketrecek foglyai. A medvék rá sem hederítenek, a vaddisznók és a csepp mókus meg egyenesen elemében van, hiszen a főszezon, a makk és a dió bőségét élvezik. Csak a sakál, a dingó és a kényes tengeri malac fájlalja a nyár elmúlását. Fázósan, hideglelősen kucorognak a ketrec napsütötte sarkában, gyászos, vén- asszonyos elesettségben. Szeretnénk megnyugtatni őket, hogy készül már a meleg téli kuckó, de egyelőre magunk sem látjuk ennek semmi jelét.

A

z állatkerttől észak felé egyre inkább kivirul az ősz. Potyog a fákról a feketére érett som, a mecseki erdők bőséges mannája, de a csipkebogyó, a galagonya is nagyon várja már az erdei szüretet. A kökény még hamvas, nem csípte meg a dér, de jobb, hogy fgy van, jobb, hogy a szűkösebb időkre is élelmet tartogat az ősz. Vannak szemérme- tes madarai is az erdőnek, nem mindegyik vonul el tél

Toliseprű

Jleaél almái iLyjy,ktti

koztunk,'Molnár Máriát mondott (nem egyszerűén csak Máriát), ami az adott esetben arra kötelezett bennünket is, hogy hivatalos mederben folytassuk a további beszélgetést, így csak annyit tudtunk meg róla, hogy a Technoimpex-ben dolgozik, „bonyolító” beosztásban. (Csak azért nem kérdeztük meg, hogy mi ez, mert restelltük volna a tájékozatlanságunkat.) Megtudtuk azt is, hogy két hete vendége az Üdülőszállónak, de ismeri mór a város nevezetességeit, továbbá, hogy csak ősszel szeret üdülni és efféléket.

Amikor azon csodálkoztunk, hogy miért az őszi üdülést kedveli, hiszen ez az öregek szezonja, csak annyit mond:

— Hát igen. Ügylátszik csak ezt az egyet hagytam ki a számításból, de ezt ala.pos.an* Alig van fiatal az üdülőben.

Mégsem voltunk cseppet sem kárörvendőek, amikor elbúcsúztunk tőle, csak elmeidején a városba, mint a kolduló verébnépség.

Flóra-pihenő. Egyedül árválkodik, üresek a „mellvédjei“, s ha meg is áll alatta a kiránduló, legfeljebb feltekint rá, nem igen mássza már meg a lépcsők szerpentinjét. Pedig gyönyörű innen a táj. A bányatelepi műúton kék autóbusz kacskaringózik és a Lámpásvölgy házainak ablakán ezer példányban sütkérezik a gyengefényű nap. És a padok? Fenyő toboz, zörgő tölgylevél telepedik rájuk, mintha csak őriznék a helyet, mintha csak „fenntartanák“, amíg meg nem érkezik- az ,.illetékes“. De hol van az,, vagy hol vannak már? Ha el is vetődnek errefelé, pillantásra sem méltatják a padot, az oly sok nyári séták végállomását, a csevegések, suttogások diszkrét tanúját. Talán lejjebb húzódtak a Dö- mörkapu kertjébe. Nem. Ott sincsenek. Üresek a székek, üresek az asztalok, csak a pincér fehér zakója virft a sívár teraszon. Gépiesen elrendezi a székeket, letöröli az asztalokat. De mit törölt le onnan? Legfeljebb harmatot, amit a köd szitált rá, amit a múló nyár hagyott ott siratónak.

Kedves Barátom!

E sorokat olvasva, talán visszaemlékszel arra, hogy az egyik este a Doktor Sándor utcában sétálva arról beszélgettünk, hogy az idén gyengébb lesz a szőlőtermés. Te akikor nagyot szívtál a cigarettádból és kézlegyintve megjegyezted: — Nálunk is alma az egész!

Nem mertem megkérdezni tőled, milyen eljárással változhatott át szőlöterméstek almává, illetőleg miért használtad az alma szót. Másnap azonban a legszakértöbb közönséget, diákjaimat kérdeztem meg, s ők elmagyarázták, hogy az alma, almás szót a semmi, a nincs kifejezésére használják.

Érdekelt a dolog, ezért elővettem Kabdebó pesti jassz- szótárát (1917), amelyben ezt olvastam: alma: ne, nem, almával: nem, almahadoválni: elhallgatni, almahaver: ellenség, sitb.

Az 1959-ben kiadott A magyar nyelv értelmező szótára is említi mindkét szót. Az almás szónál megjegyzi, hogy rendszerint állítmányként használt argó szó, amely gyanúsan bizonytalan, kétes, kétséges, unalmas, nem érdekes, jelentéktelen dolgot jelent.

Ugyanezt találtam Szirmai- Balassa: A magyar tolvajnyelv (1924.) és Kálnai—Ben- kes hasonló című szótárában is.

Nem sokkal utóbb Szeberé- nyi Lehelnek A hegyek elmozdulnak című regényében a következőkre bukkantam: „Csecse nő, bokában kicsit svájfolt.a pali almás". Ebből a szövegből engem nem annyira a svájfolt női bőka, mint inkább az almás pali érdekelt. Azt hiszem, hogy a „pali" jelentését nem kell külön magyaráznom. Az „almás pali bizonyára azt akarja jelenteni, hogy a nő udvarlója jelentéktelen alak. Ha az „almás pali” mit sem számít, annál inkább az almás szó. Két nyelvtudósaink is vitatkozik az alma, almás szó eredetén.

Zolnai Béla úgy véli, hogy a német tolvajnyelvből (rot- welsch) került hozzánk az alma szó az almoni-ból, amely nemlétező személyt, dolgot jelent. Bizonyára hatottak erre

Pálinkás György Foto: Hillebrand Lajos

i kifejezésre a héber al na ;mégsem) szavak.

Zolnay Vilmos véleménye viszont az, hogy az alma, almás szavunk vagy a nemei Apfel (alma) szóból származik vagy az Almosen-böl amelynek jelentése alamizsna hitvány, értéktelen adomány Szerinte régebben a cukrásziparban szokásos volt az állót* előző napi, rosszul sikerüli Büteményre mondani, hogy almás; mégpedig azért, mert ea az almával töltött cukrászsütemény volt mindenkor £ legegyszerűbb, a legolcsóbb télen-nyáron egyaránt előállítható, legtovább eltartható süteményfajta, amelynek árusítása nem fizette ki magát Tartani kellett, de haszon nerr sok volt rajta. Később az ilyer kevésbé értékes dolgokra is átvitték az almás nevet.

Az almás, alma argó szóvá bizonyos fokig bővült szókincsünk. Ha igaz az, hogy a: arab nyelvben ezer szó van £ ifcard kifejezésére, miért ne le hetne gyarapítani a magyai szókincs tagadó készletét?

Szinte hallom ellenvetésedet az alma, almás szó ja6sz-»zó amelyet ma elsősorban a műveletlen huligánok használnak De ha ez így van, akkor miér használod te Is, 'kedves barátom?

Kértek, ne haragudj öszlnU soraimért, de meg kellett mondanom az igazat. Ha se te, s< mások nem használják majc beszédjükben é6 írásaikban a: ilyenfajta jassz-szavakat, akkor nyelvünk szépsége érdeké ben ti Is tettetek már valamicskét. Bízom benne, hogy nyelvművelő munkád érték« — saját szavaiddal élve — nem lesz alma.

Ebben a reményben üdvözöli:

Tóth István

Idő járásjelentés

A Meteorológiai Intézet Jelenti Várható ldőjáráe szerdán estig ma kevés fjlhő, eső nélkül, holnap nyugaton és északon ielhő- eebb idő, néhány helyen kisébt esővel. Mérsékelt, helyenként élér kebb délkeleti—déli szél;

Várható legalacsonyabb éjszaka hőmérséklet 4—a, legmagasabb nap pali hőmérséklet szerdán: általában IS—18 fok között, helyenként 19 fok felett.

A IWIÍiAP FIA

— Tanító néni, ketten verekednek! — dugja ki fejét az osztály ajtaján egy feketeképű lurkó.

— Nem tudtok egy kicsit csendben maradni? Majd adok én nektek, — szól rá a szőke-hajú tanító néni de egy cseppet sem mérges.

— Ugye kis Vá- /íyám, jó tanuló leszel? Meghálálod te a

brigádnak, amit érted tesz, — simogatja meg a kis Ványa Imre gesztenyebama kobakját. Az .meg úgy húzódik a tanító nénihez, minit a kis madárfióka az anyja ' szárnya alá. Oda simul a fehér köpenyhez, apró barna szemével ránéz, kivesz a zsebből egv kerek fut bábjátékot, gurul a mákszemnyi labda a lyukak közt, aztán megáll a kapuban.

— Ezt is a Zsitva bácsiék brigádjától kaptam, — mondja cérna hangján, s elsüllyeszti kezefejével együtt, lesüti a szeméit és a fehér köpenybe rejti pirosló arcát.

— Érdeklődöm a tanító nénitől, hogy milyen tanuló a kis legény?

— Mondd meg a bácsinak, hogy mennyi ót meg öt, — hajlik

le a tanító néni a kis Imre felé. De az csak a fejét rázza.

— Kis Ványám. ha kapsz a brigádtól tíz deka cukrot és abból öt dekát megeszel, akkor mennyi marad? — kérdi újból, valamivel szemlélte- tőbben a tanító néni.

— Akkor azt hazaviszem a testvéreimnek, — vágja rá a feleletet s látszik rajta, hogy nem kedvére való ez a téma. mert inkább az előző kérdésre sorolja a választ.

— Szeretem a Zsitva bácsiék brigádját. Vettek nekem már sok mindent. Szép inget, melegítőt, cipót, meg füzeiteket is vettek és játékokat. s Cukrot is szoktak adni. amikor elmegyek a gyárba. A testvéreimnek is mindig viszek belőle... mondja, sorolja, hogy miket kapott a brigádtól, amelynek ő is tagja. Ha nem is aktívan. de olyan tiszteletbeli alapon, olyan családi alapon, mert csak így mondják a Mohácsi Bútorgyárban is, hogy a Ványa Imre az a brigád fia, a Zsitva brigádé.

*

— Igen a kis Ványa a mi gyerekünk, a

ör.űád Datronália. —

ev eleket a szavakkal f« gadnak az üzemben A brigádvezető nincs itt, id. Boda Ferenc, Bácsi Imre és a fiatal Szekeres Ferenc — mondják el a történetet.

— Szocialista brigád vagyunk. Augusztus 20-ra kaptuk meg a címet — mond ja Bácsi Imre. A kisgyerek patronálása még régebbi keletű.

Márciusban határozta el a brigád, hogy benevez a szocia lislta cím elnyeréséért indult versenybe. Adtuk sorjában a felajánlásokat. Zsitva Gyula meg írta papírra. Rögzítettük a termelésben szükséges pontokat, aztán a társadalmi munkát, hogy a brigád ebben az évben hatvan órát végez, ezenfelül két-két órát Boda szaktársunk építkezéséhez, meghogy a TIT előadásait mind meghallgatjuk és így tovább.

Akkor aztán előállt Zsitva, hogy vállaljuk el a kis Ványa Imre patronálását. összenéztünk?! S aztán vállaltuk. Azóta a mi fiúnk a kis Ványa.

A fiatal Szekeres Feri így mondja:

— Nagy család a Ványáéké, hat gyerek van. A« apjuk keveset keres, az anyjuk meg beteges. Igazan rí is szorulnak a segítségre. Otthon is megszoktuk látogatni meg néha ő is bejör ide a műhelybe. E] van ifit, i j. jó kis gyerek,

— ügy eljátszogal a sarokban, mintha ide való lenne, — mondja Boda Ferenc — s az a pár forint amit összeadunk, igazán nem sok. Ha látta volna, hogy a melegítőnek mennyire örült az a gyerek! Hát igazán még a szemem is könnyes

lett. .1»

•

Amikor az iskolában elbúcsúztunk a kis Imrétől, kérdeztem tóle, hogy mi leszel, ha megnősz? — Asztalos? Azt válaszolta, hogy lehet.

Lehet. Lehet, hogy asztalos lesz, lehet, hogy más szakmát választ majd. Most még apró, kis gyenge palánta. De erős lesz. Erős, mert őrködnek fölötte az izmos munkás vállak és karok. S azok a kérges erős tenyerek, azok a munkás kezek úgy tudnak simogatni, olyan puhán és olyan melegen. mint a legszere- tőbb édesanyáé.

Gazdagh István