Dunántúli Napló, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-06-01 / 158. szám
4 NAPLÓ I960. JtLia Külföldi hírek MOSZKVA A Szovjetunióban tartózkodó brit üzletemberek küldöttsége hétfőn este díszvacsorát adott, amelyen szovjet részről megjelentek Anasztasz Mikojan, valamint Vlagyimir Novikov, az Állami Tervbizottság elnöke, Nyikolaj Patollcsev külkereskedelmi miniszter és sokan mások. DAMASZKUSZ Ázsia és Afrika népei július 18-án tartják meg Oman napját. Ebből az alkalomból az omani imám damaszkuszi irodája nyilatkozatban rámutat, hogy az omani nép hazája szabadságának és függetlenségének ellenségével, az angol Imperializmussal vívott harcban nagy áldozatokat hozott, de az omani hazafiak nem teszik le a fegyvert mindaddig, amíg egyetlen idegen katona van földjükön. NEW YORK A Reuter és a DPA közlése szerint John Kennedy szenátor, demokratapárti elnökjelölt, hétfőn válaszolt Truman volt elnöknek. Hangoztatta, nem mond le arról a szándékáról, hogy jelölteti magát, senkinek a kérésére „nem hajlandó félreállni." Truman ugyanis felrótta Kennedynek, hogy járatlan a politikai életben. Már működik két államosított kukái olajfinomító Angol tiltakozás az államosítás miatt A Revolucion című lap vezércikkében foglalkozik az amerikai kongresszusnak azzal a határozatával, amely Eisen- howert feljogosítja a kubai cukor behozatalának csökkentésére. A vezércikk megállapítja: ez az agresszív lépés csak meggyorsíthatja gazdasági felszabadulásunkat és piacunk kiterjesztésére, valamint áruválaszték bővítésére késztethet bennünket. Az AP értesülése szerint Gutierrez a Kubai Kőolajipari Intézet vezetője bejelentette, hogy az állami tulajdonba vett Essó olajfinomító előreláthatólag már július 13-án ismét üzembe helyezik. A Shell és Texaco olajfinomító már mű' ködük; Reuter-jelentés szerint Ford- ham angol nagykövet hétfőn este kormánya nevében tiltakozott a brit—holland tulajdonban lévő Shell olajtársaság kubai olajfinomítójának államosítása miatt. Noha az angol sajtó hangsúlyozza, hogy a havannai angol nagyköveit utasítást kapott, tiltakozzék erélyesen a kubai A japán nép folytatja harcát A távozóban lévő Klst-kor- mány az utóbbi napokban valóságos terrorhullámmal igyek szik megfélemlíteni politikájának ellenzőit. Számos letartóztatás történt A japán kormány megtorló akciói ellen élesen tiltakoznak az ország haladó erői; .Július 10. és 15-e között sor kerül a szerződés elleni 21, országos tiltakozó akcióra; Tokióban kedden is folytatódtak a tüntetések: tizenháromezer ember vonult fel Tokió utcáin, s követelte a kormány megtöri ő Intézkedéseinek visszavonását; Ugyanakkor Hajato Ikeda japán kereskedelmi miniszter bejelentette, hogy jelölteti magát' a liberális-demokrata párt elnöki tisztségére és következésképpen a miniszterelnöki tiszt »égre is, amely Kisi távozásával megüresedik. Jól tájékozott politikai körök szerint — Ikedának minden esélye megvan arra, hogy elnyerje a párt elnökségét a július 13-án Tokióban összeülő pártkoníeren- cdán. kormánynál a Shell olajfinomító lefoglalása ellen, vezető angol politikai lapok azt tartják, hogy a jelenlegi harcban nem Kuba fogja a rövidebbet húzni. A Times jelenti Havannából: A kubai kormány hangoztatja, bízik benne, hogy legyőzheti az amerikai imperialisták és a nemzetközi olajmonopóliumok okozta nehézségeket. Bizakodása indokolt — fűzi hozzá a tudósító. — Havannai jól értesült körök egybehangzó véleménye szerint ha a Szovjetunió érdemesnek tart ja Kuba üzemanyagának biztosítását, nem lesznek nagyobb . nehézségek. A kubaiak teljesen nyugodtak és kétségkívül nagyban növelték bizalmukat a szocialista országok kőolaj ipari munkásainak szolidaritási üzenetei, amelyeket a helyi sajtó feltűnő tálalásban közöl. A Daily Telegraph washingtoni tudósítója hangsúlyozza, hogy a kubai forradalom vonzó példa lett Latin-Ameriká- ban. E példa szószólói kiemelik Castro szociális reformjait, amelyeknek célja a nép sorsának javítása, és utalnak az Egyesült Államok ellenséges magatartására e reformok ellen. A nincstelenek, akik La- tin-Amerikában túlnyomó több ségben vannak fogékonyak az ilyen jelszavak iránt. Az algériai ideiglenes kormán állásfoglalásának visszhangé Párizs: A hétfő esti párizsi sajtó vezető helyen közli az algériai ideiglenes kormány állásfoglalását. Az első kommentárok azt hangsúlyozzák, hogy „az ajtót nem zárták be a tárgyalások előtt“. Csupán a francia szélsőjobboldal és Algír ultrái beszélnek elégtétellel a francia kormány „hajthatat- lanságáról.“ Az algériai ideiglenes mány megnyilatkozása u szó ismét Párizsé. De G tábornak szerdán Normt ba utazik. Újabb „orszál sa“ során vasárnapig mi húsz alkalommal mond I det, bőven lesz tehát aU megadni a választ az al ideiglenes kormány b* javaslatára. Július 31-én tartják a parlamenti választásokat Cipruson Gilrsel lúkorno'i Törökország „tragikus“ gazdasági és pénzügyi helyzetéről Isztambul. Gürsel tábornok, török álamfő és minisz- terelncik hétfőn Isztambulban a bankok, kereskedelmi és ipari vállalatok vezetői előtt kijelentette, hogy „Törökország pénzügyi és gazdasági helyzete tragikus, de semmiesetre sem kétségbeejtő”. ..: A kormány minden szükséges intézkedést megtesz, hogy véget vessen a munka- nél'küliségnék, hogy munkát adjon az üzemeknek és rendezze a kereskedelmi tevékenységet. Ugyanakkor felhívta az ország lakosságát, hogy dolgozzák és termeljen többet, mert ez a gazdasági fellendülés nélkülözhetetlen előfeltétele. Ankara. Az AFP közlése szerint Selim Sarper török külügyminiszter és Warren, az Egyesült Államok ankarai nagykövete hétfőn reggel egyezményt írt alá, amelynek értelmében az Egyesült Államok egymilliárd török font segélyt nyújt Törökországnak. Ebből félmilli&rdot katonai célokra fordítanak, háromszáz milliót az állami vállalatok megsegítésére, 200 milliót pedig különböző költségvetési célokra, többek közt az írástudatlanság megszüntetésére a hadsereg soraiban. Mint az AFP jelenti, Maka- riosz elnök, a ciprusi görögök vezetője és Kücük alelnök cip rusi török vezető hétfőn kétórás megbeszélést folytatott, amelyen megállapodtak a ciprusi közigazgatási alkalmazottak százalékarányában. A tiszt viselők hetven százaléka görög, harminc százaléka pedig török lesz. Ez volt az utolsó megoldásra váró kérdés a Ciprusi Köztársaság függetlenné nyilvánítása előtt. Hivatalos ciprusi forrásból közölték, hogy a függetlenné váló Ciprusi Köztársaságban július 31-én tartják a parlamenti választásokat. A jelöltek névsorát július 21-én hozzák nyilvánosságra; A községi választásokat augusztus 7-ére tűzték ki és e választások jelöltjeinek névsorát július 28-án közlik. A választási időpontot désébeni az ideiglenes c kormány keddi minisztd ,csa döntött. A mirnsztertrmács elha ta, hogy .haladéktalanul 1 százezer ,fontírterling 9 folyósít a munkanélküli' Frauc^iaorsz lakossága I960, jan Aár 1-én töbt mint 45 /55.000 — jci francia Statisztikai B Franciar g-szág lélekszán* év óta ' t 455 000-el nőtt. kosság számának száj* sában i szerepe lehet » hogy a, volt gyarmatoké protek iorátusi területek! kan ti de p ültek haza. Bonn közé phaló sugar ú atomrakétákat kap Brucker amerikai hadseregügyi miniszter Bonnban hétfőn kijelentette, hogy a nyugatnémet ^ormány „érdeklődést tanúsít” a Polaris közép- hatósugarú atomrakéta iránt MÉmWI MBM 1 a W | S Z t T 1 8 ( ) M L \ 5 i A KM.K.‘ttMh/íJíku Kiitirutig jsStefánUscn/part t q-BumiA aoimaa K’Kön irtásig S2.m Szövetség f.r't’ehS-MiK M.'SabonK. ___ Cí iit Jt. ® Kőiépatrikei K. (J) Kongó K <$,Steneg*l K ® S tutin K. 3 ooo km Évszázadok óta Franciaország a legnagyobb gyarmattartó hatalmak egyike volt. A francia trikolor Európa mellett az amerikai, ázsiai és afrikai kontinensek területén lobogott. Az anyaország 550 000 négyzetkilométernyi területének kerek húszszorosa, azaz 11 millió négyzetkilométernyi terület képezte gyarmati birtokait, melyeken összesen 85 millió ember élt. A nagy gyarmatbirodalom széthullása két közel-keleti országnak, a 200 ezer négyzet- kilométer nagyságú és 5 millió lakosú Szíriának és Libanonnak 1944-ben történt kiválásával indult meg. Az ázsiai kontinensen 1945—1956. között a függetlenségi harc eredményeként a 740 ezer négyzetkilométer nagyságú, 25 millió lakosú Francia Indokína 4 államra. a Vietnámi Demokratikus Köztársaságra, Kambodzsára, Laoszra és Dél- Vietnámra hullott szét. Ugyanekkor Franciaország 500 négyzetkilométernyi területű, 300 ezer lakosú indiai birtokait is kénytelen volt Indiának átadni. 1956-ban a francia gyarmatbirodalom szétbomlásának folyamata az afrikai kontinensre is átterjedt, s a függetlenségi harcok eredményeként két észak-afrikai gyarmat, az 580 ezer négyzetkilométer és 10 millió lakosú Marokkó és Tunézia vívta ki függetlenségét. A gyarmatbirodalom afrikai részének további szétbomlását az 1958 őszén rendezett népszavazás alkalmával teljes függetlenséget választó Guineának példája (250 ezer négyzetkilométer, 2,5 millió lakossal) gyorsította meg. Ez évben — Togo és Kamerun félmillió négyzetkilométernyi területen, 4 millió lakossal — nyerte el függetlenségét, majd néhány nappal ezelőtt, 1960. június 19-én a Mali Szövetség, június 26-én a Malgas Köztársaság (Madagaszkár) vált önállóvá. Togotól és Kameruntól eltérően az utóbbi két állam a Francia Közösségnek — Franciaországgal teljesen egyenjogú — tagja maradt. E két volt autonóm köztársaság példáját a többi afrikai úgynevezett autonóm köztársaság is. Mauritánia, Niger, Elefántcsontpart, Felfió-Volta, Dahomey, Gabon, valamint az Egyenlítői Unió szövetségi köztársaságai is valószínűleg követni fogják a legközelebbii jövőben. Jelenleg a Franciaországihoz közvetlenül kapcsolt külbirto- kok területe 3 millió négyzet- kilométer, lakóinak száma már csak 10 millió fő. Megjegyzendő, hogy a fenti területből 2,5 millió négyzetkilométer a kietlen Szaharára, illetőleg a Déli-Sarkvidék jégmezőire esik. Jelmagyarázat: 1 1944—1960 között függetlenséget nyert gyarmati területek. Evszám: a függetlenség elnyerésének éve. 2. A Francia Közösség független államai Afrikában. Évszám: a függetlenség elnyerésének éve. 3. A Francia Közösség autonóm köztársaságai. 4—5. Francia Köztársaság (anyaország), illetőleg a hozzá közvetlenül kapcsolt külbirto- kok. és „ez az érdeklődés megnyilvánult Strauas hadügyminiszter múlt havi amerikai látogatásakor is”. keddi nyugat-* német sajtó ez: sei kapcsolatban hangsúlyozza: Brucker e lejelentése feltúiiően ellentétes Strauss hadügyminiszter 'június 22-i nyilatkozatával, aló akkor kifejezetten megcáfolta, hogy a nyugatnémet kora.lány Poláris rakétákat akarná szerezni. Brucker Bonnban újságírók előtt elmondotta, hogy jStrausa ugyan más és kisebb rakétatípusok iránt te sjrdek- VJdbtt, de érdeklődése 'középpontjában elsősorban a stratégiai bevetésre te alkalmas középíhatós ngarú rakéták’ álltak. Brucker amerikai liad.se- regügyi miniszternek azt, a kijelentését, hogy pártolja a Bundeswehr Polaris középtávú rakétákkal való felszerelését, Londonban mély megdöbbenéssel fogadták, A Times bonni tudósítója l szerint az Egyesült Államok ív T 7300 Polárist szeretne a í haderőiknek szállítani várják, a skandináv or visszautasítják a rakétát, ciaorszáft oedi« wem olyan atomfogy verőket gadni, amelyekkel nem delkezhet korlátLanuL fogva elkerülhetetlennel szák, hogy a háromszáí ris jó részét Nyugat-^ országnak fogják szállít* A Daily Express így aércik kében: — Hruscsov Auszt mondott beszédében is** ítélte Nyugat-Németm-s» fegyverzését. A legtntofc egyetért vele a tekin* hogy a németek feli* zése mélyen sajnálatos 1 szed ebnes, s olyan t< amelyet valószínűleg k* sen meg fogunk bánni * népe Európa rendezése vágyódik. Minden oka J* arra, hogy az oroi együtt irtózzék attól a I lattól, hogy ismét fegyé bízzanak a németekre. Frondizi sajtóértekezlet* Londonban Frondizi. Argentína köztársasági elnöke londoni látogatása során sajtóértekezletet tartott. Százhúsz újságíró kérdésekkel ostromolta az Argentínában bujkáló náci háborús bűnösökről, de az elnök állandóan kitért az elől, hogy színt valljon. Kijelentette, nem volt hivatalos tudomása arról, HUMOR-RAKÉTA VIDÁM, ZENÉS, TÁNCOS MŰSOR Vay Ilus Dalmady — Pelczcr László fővárosi művészek felléptével. július 6-án 21 órakor Rózsakertben, július 7-én 21 órakor Hullám szalonban, július 8-án 21 órakor Rózsakertben és július 9-én 21 órakor Dózsa Sport (Tavasz) kerthelyiségé ben. Belépődíj: 6,— Ft. 157751 hogy Eichmann tömeg! Argentínában élt Az újságíró megjegyezte, Eichmannt lefényképezi* ron volt elnök társas* Mire Frondizi azt váü hogy ez az elődjére ti Egyik újságíró emlékezd ra, hogy Argentina \ nagykövete 1945 febru* ünnepélyesen megígért* országa nem fog me*1 adni háborús bűnösök!* nem nyújt segédkezet nuk átmentéséhez. Frofl* feleltei „Nem tudhatta* történt 1945-ben, mikof zékben voltam.” Arra, désre, hány náci hábof nős rejtőzik még Arg* ban, azzal válaszolt .,** dóm, nem én vagyok * őrfnnök én csak elnök V őrfőnök, én csak elnök Az elnök köntörfala: szait legtöbbnyire a k< gúnyos kifejezésével az újságírók.