Dunántúli Napló, 1960. május (17. évfolyam, 101-127. szám)

1960-05-01 / 101. szám

6 NAPLÓ I960. MÁJUS 1, 1 Kovái Lőrinc: Molnár Géza: A bambergi országúton M AK T A­A bajor Alpok lejtőin már ol­vadt a hó. A hevenyészett lövészárok a város szélén húzódott, ahol már frissen virágzó almafák között az ősrégi Bamberg felé vezetett az út. A bajor tavasz teljes pompájában borult a városra, a dombokra, a szán­tóföldekre . i; minden meg­telt lágy napfénnyel. A virág­zó gyümölcskerten át kígyó­zó lövészárok földhányása is meleg volt. A munkások, a ka­tonák szinte kényelmesen he­lyezkedtek el a puha, lágy rögön. Az út felé szegeződő puskák csöveinek sora felett néha tarka lepkék röppentek. A vörös Münchent védő fegyveres munkásgárdák pa­rancsnoka itt, ezen a szaka­szon egy öreg téglagyári mun­kás volt. Ott dolgozott a lö- véazárok mögött emelkedő téglagyárban és amikor a ba­jor .tanácskormány kiosztotta a fegyvereket, az önkéntes je­lentkezők közül mint régi szakszervezeti bizalmit és hét frontot végigjárt katonát, őt választatták meg parancsnok­nak. A fegyveresek már másfél napja hevertek így a város szélén, a gyümölcsfák között, a mögöttük emelkedő tégla­gyárak előtfc A gyárból teg­nap is, ma is ebédet, sört és legújabb röpcédulákat küldtek ki a várost védő fegyveres murckásosztagoknak, A parancsnok feltette szem­üvegét, kiegyenesedett és hangosan olvasta a röpcédu­lát: „A magyar munkások most a proletárdiktatúra ki­kiáltásának hat hete után ün­nepük ma az első szabad má­jus elsejét! Mi, München pro­letárjai, akik fegyverrel a ke­zünkben védjük városunkat az ellenforradalmi tiszti külö­nítmények ellen, merítsünk erőt az ő ünnepükből! Mi, itt a lövészárokban ünnepeljük a május elsejét!mi 1919; május elsején a bajor tanácskormány nevében: Levine a népbizto­sok tanácsának elnöke!*» Az emberek arca megválto­zott. A parancsnok ráncos öreg munkásarcán fiatalos lel­kesedés látszott. Szokatlanul heves mozdulattal meglobog­tatta a röpcédulát ■— Munkások! Katonák! •— kiáltotta, most jött a hír, hogy Ausztriában is küszöbön áll a tanácsköztársaság kikiáltása! A bajor, az osztrák, a magyar tanácsköztársaság együttes erővel, az orosz proletárok se­gítségével diadalmasan száll­hat szembe az ellenforradalmi tiszti bandákkal i m A lövészárokbao zsúfolódó fegyveresek csoportjából él­jenzés zúgott fel. A téglagyár szürke, hatalmas épületéből csapatokban jöttek a munká­sok, az asszonyok, a lányok« A messze, a halványzöld me­zőkön könnyű gyalogsági ágyúk döreje morajlott föl. A tiszta tavaszi levegőben szinte dallamosan szállott a gránát süvitése,«( Közele­dett ..: — Feküdj! — harsait t az öreg munkásparancsnok hang­ja. A gránát a gyár téglaége- tője tövében vágott le. Föld­oszlop emelkedett. A nagy tá­gas gyárablak üvege zengve, csillogva röppent szerteszéj- jel. A parancsnok egyenesen állott. Látta, amint a mesésen karcsú, mesésen magas tégla­piros gyárkémény tetején, szinte a tavaszi fellegek kö­zött lebegő vörös zászlót egy pillanatra eltakarja előle a fölcsapódó föld, a füst, a le­vegő különös rezgése. A halványzöld mezőkön szabályos közökben egymástól rohamozó katonák tűntek föl. Pontos időközökben a földre vetették magukat. Ilyenkor a rajvonal egyszerre eltűnt, be­leolvadva a kékesszürke rög­be, aztán Ismét, lenyűgöző pontossággal mindnyájan egy­szerre pattantak fel és előre­hajolva rontottak előre, hogy újra eltűnjenek, mintha a földbe süllyedtek volna, — Na, gyerekek, intett elő­re parancsnok, nézzétek meg azt a rajvonalat ott szem­ben mi Csak semmi, kacko­dás... mindenki' válassza ki a tiszturak közül a legrokon­szenvesebbet. Egészen kiegyenesedett és harsogó őrmesterhangon vezé­nyelte: — Leninről elnevezett első müncheni munkásszázad! Cél! Irányzék százötven mé­ter! Megadott egyes célpont­ra mi Tűűűz! A lövészárok puha földhá­nyásán fölropogott az egye­netlen tűz.' Másik ... harma­dik 11 a gyümölcsfák nagy fehér virágairól felröppentek a zümmögő méhek. Különös csend támadt. A rajvonal el­merült a párás kékeszöld messzeségben, de messze jobb­ról a kicsiny patak mély med­re, a bokrok felől hirtelen fel­pattogott egy géppuska, 4. másik;: i harmadik;; a go­lyók fergetege nyomán fel- füstölgött a lövészárok föld­hányása ; 1 i v — Nehéz a tisztekkel har­colni i;; — csóválta fejét a parancsnok — lám, így csap­ják be a prolikat;;; figyel­met elterelő támadás volt.,. Ott a patak táján, ott lehet a fő erejük« A messzeségben halk mo­torzúgás morajlott Balról az út szürke szalagján el-elfed- ve a fák sűrű sorától szá­guldó páncélos autók tűntek fel; Úgy kanyarodtak mint­ha feltartóztathatatlanul tör­nének München irányába. Pán céltornyaik megfordultak. Szürke, alig látható pára lib­bent ; 11 A lövészárok felé ólotnfelleg zizegett, A Kukásak pusfcatúze te-1 kozatosan némuk el; Itt-otta földhányásra borulva, holtak hevertek. A parancsnok hang­talanul dőlt le a lövészánok földhányására; A géppuskago­lyók ferdén, jobbról érték mellét és hosszúkás csikókat hasítottak ruhájából, izmai­ból ; M Nem kiáltott fájdal­mában, csak ahogy a nagy téglaégető kezében görcsösen markolt bele a puha, fekete rögbe, a föld kibuggyant uj- jai közül.i, A tiszti rajvona! most érte el a lövészárok szélét.;; A parancsnok úgy érezte minden zaj, a kiáltások, a fegyverropogás elvész vala­mi puha, névtelen áradatban, amely elmosta gondolatait; Mikor magához tért, már alkonyodott. Ott hevert úgy ahogy a halálos sorozat fel­lökte, a lövészárok alacsony, fekete töltésén; Csontos öreg munkásarcára a hét front vé­sett mély furcsa ráncokat. Érezte, hogy az élet lassan lassan tűnik el a négy gép­puskagolyó ütötte sebéből és menekülve, a vereség bénító keserű tudata elől keresett emléket, gondolatot, mely megvilágítja lelkét a lassan áradó halál homályában is. „;;; De Budapesten győz­tünk ; i." A gondolat olyan volt, mint csillogó szivárvány a vihar után; Arcén el-elsu- hant a virágzó gyümölcsfák ágainak lágy árnyéka. Ott fent, a fehér virágok özöne felett a gyárkémény titáni zászlórúdján, a végtelen tisz­ta magasban élőn, bíborral lángolva lebegett a tegnap­előtt kitűzött vörös zászló. A (ájdalom elmosódott. Úgy érezte, mintha a lövészárok puha röge felolvasztaná tes­tét s csupán a gondolat le­beg, mint tavaszi pára a me­ző felett im*4 »Május elseje van; Sok május elsejét ért meg hosszú életében s most, mikor fegyverrel a kézben, hullajtottá vérét, ezek a má­jusok mint tűzszárnyú sóly­mok szállottak élete felett; i. »Május elseje» ; f Tudta, hogy vörös Budapest, Péter- vár, Moszkva utcáin most eb­ben az órában tömegek höm­pölyögnek, zeng az Inemacio- nale százezrek ajkán és olt- hatatlanul lobog a világforra­dalom tüze; 11 „Budapest... magyarok. 11 proletárdiktatú­ra .; .’* Ez a város fogalom lá­gyan, harmonikusan illeszke­dett össze, lépcsővé vált, amely a magasba vezetett, az addte, tM rtinifcO—i csúcsok-. felé... Valahonnan füst sod­ródott. Tavaszi szél lebbenl A haldokló arcán átsuhant a virágzó gyümölcsfa finom, lágy árnyéka és mint puha be­céző kéz csukta le a madár dalos, kék tavaszi égbe szege­ződő nyitott szemét. . Ott né­hány lépéssel távolabb a gyár szürke falánál heverő kivégzettek felett fehérszár­nyú lepkék lebbentek és úgy szállottak a falra freccsent, nedvesen csillogó vérfoltokra, mint hősök sírján kivirult bí­borszínű győzelmi koszorú soha el nem fonnyadó virá­gaira. A tehetséges fiatal író az Uj utakon, a Szerelmes kisinas és a Hullámverés cimű köny­vei után most ismét egy érde­kes, figyelemre méltó regény­nyel jelentkezett, a Mártával, amellyel elnyerte a SZOT 1959 évi irodalmi díjának első fo­kozatát. Aki ismeri az ellenforrada­lom idején játszódó regényét, a Hullámverést — érdeklődés­sel lapozgat bele a fiatal író legújabb művébe. Ez a regé­nye szintén az 1956-os ellenfor­radalommal és az utána követ­kező konszolidáció időszakával foglalkozik, az értelmiség hely­zetét, a lélekben játszódó nagy változásokat örökíti meg Mol­nár Géza történeti és pszicho­lógiai hitelességgel. A Márta című regény az el­lenforradalmi események utáni közvetlen időszakba visz ben­nünket, amikor még kissé ká- tyagosak az agyak, s a javító és rontó erők titkon és olykor még nyíltan is vívják a maguk harcát. Mert mindenki tudja, hogy az ellenforradalom leve­rése után nem tisztult meg egyszerre mindenkinek a feje és a gondolatvilága. Molnár Géza művészi eszközökkel, hi­telesen rajzolja meg annak az értelmiséginek az alakját, aki nem vezényszóra és nem má­ról-holnapra vált a rendszer, a szocialista társadalom hívé­vé, hanem hosszú idő józan ér­vei és belátásai alapján szűrte le magának a végső konklú­ziót: oda kell állni ismét a munkásosztály, a nép mellé, mert különben elveszíti lába alól á' talajt. Mert, ha voltak is hibák, nem lehet azt a tár­sadalom bűnéül felróni. A re­gény a Karitósz Gyógyszergyár szűkebbkörű értelmiségi dolgo­zóinak á sorsát mutatja be. A mü középpontjában Levél- kuti Márta fiatal vegyészmér­nöknő áll, aki boldog házas­életet él. Az 1956-os események az ő és a férje gondolkodását is megzavarják, de nem .úsz­nak az árral, ők élik a maguk külön világát, ahova alig jut el a kollégák és munkatársak tobzódása. Márta férje, a tehet­séges csillagász azonban mind­inkább Nyugat felé kacsingat és megszédítik a nagy lehető­ségek, s elvágyódik Svédor­szág „szabad” világába. Egy alkalmas pillanatban, a felesé­ge megkérdezése nélkül disszi­dál. Mártában egy világ dőlt össze, az a világ, amit a férje jelentett számára, s amibe má­sok életének problémái alig jutottak el. Egy időre elveszíti lelkiegyensúlyát, de a környe­zetinek is egyéni életinek ka­taklizmáin‘át is'triét visszatalál a társadalomba, az alkotó mun- kába. A négyszáz oldalas regény nem azzal az igénnyel íródott, hogy az egész társadalom ré­tegéről, az emberekben lezaj­lott nagy lelklválságokról és átalakulásokról fessen hű ké­pet, csupán egy üzem, a Kari- tász néhány értelmiségi veze­tőjéről. Ha nem is sikerült úgy ez a dicséretes vállalkozás, mint ahogyan talán maga a szerző is elképzelte, ha nem is sike­rült minden vonatkozásban a formai kísérletezés, alapjában véve elmondhatjuk, hogy je­lentős alkotással gazdagodott felszabadulás utáni irodal­munk. A regény fő részét nem az események bő sodrása adja, oldalakon at alig történik va­lami jelentősebb dolog. Persze egyszerűbb is lett volna csak eseményeket- elmondani, be­mutatni, de az író nehezebb feladatra vállalkozott, azt áb­rázolni, ami a lélekben történt, azoknak a gondolatoknak a hullámzását, amelyek ott éltek sok ember fejében, sokunkban — csak talán éppen nem be­széltünk róla senkinek. Molnár Géza regényét a va­lóságszerűség jellemzi, mint ahogy az életben, úgy az 6 regényében sincsenek csak jő és csak rossz emberek. A párt­titkárt is pozitívumai mellett a gyengeségeivel, hibáival mu­tatja be, s ezért sikerült élet­közeibe hozni regényalakj ait. A regény egészébe jól ille­nek bele az epizódszerp mozai­kok. S igen érdekes és dicsére­tes az az írói fogás, amikor az igazgató Juhos párttitkárral beszélget egy budai kiskocsmá­ban — s bemutatja a rossz útra tért, valahol megrekedt igazgatót, s ekkor az író egy pillanatra visszaforgatja az időt és bemutatja azt az igaz­gatót is, aki képes élete koc­káztatásával másokat kimen­teni a veszélyből. Vitatkozni lehetne arról, hogy a regény első fejezete, amelyben a regény keletkezé­sének a körülményeit, s az író szándékát regisztrálja, és a szerző időnkénti megjelenése előbbre viszi-e a regény cse­lekményét és megoldását. A jellemek formálása éá a művé­szi kivitelezés hagyott még kí­vánnivalókat Molnár Géza leg­újabb regényében, s ha nem is sikerült minden részben az írónak a modern törekvéseket megoldani, Molnár Géza Már­tája mégis jelentős alkotás, ez a regény is ékes bizonyítéka annak, hogy írásműv.észéte mindinkább latiastul, egyénivé válik. Aki ismeri az Uj uta­kon, á Szerelmes kisinas és a Hullámverés című köteteit, az szinte nyomon követheti — ho­gyan koptak ki Molnár Géza irásművészetéből a naturalista részletek. A fiatal író megmu­tatta a Hullámverés című re­gényében is, hogy bátran nyúl napjaink legégetőbb, legkriti­kusabb kérdéseihez, napjaink krónikásának nevezi magát. A Márta című regényét nyu­godt .lelkiismerettel ajánlhat­juk az olvasóknak. (H. I.) QGGOOOOOOGOOGOOOO0OOGGOOOOOOOOOOOOGCXDOOOG Éber Sándor: Téli kikötő halászbárkákkal •XDO000OOO0OOOOGOOOOOOOOOOGO©OOO©OCXDOO©O0O Pál Jáxsef: Jtlozd&ny fíítő Láttam, amint nyitotta a kazán fekete, lomha ajtaját. Rőt fűzfény táncolt olajos kezén. Színével nyalta csák a láng. S amíg a mozdonytea ömlött a víz, lejött, nézte a cső-Scutat. Nyugodt volt. A kedvét dúdolta is, mint aki szép lovat itat. Csak cement Tolt, kavics, vashuzal i? Csak cement volt, kavics, vashuzal, zsákokban, hegyekben, halomba rakva. A sofőrök számolták ugyan, hogy hány fuvar, — de csak cement volt, kavics, vashuzal, zsákokban, hegyekben, halamba rakva 2. Csak akkor éledt tömegük között értelem, hogy árkok mélyétől tarkult a föld és elkészült az első tartóoszlop a cement, kavicshegy, vashalom mögött. ©0©OOO©©©O0©O©OCXDOOOOOGOOOOOOOOOOOO©OOOOO0OOOOOOOO©OOOOOO©OOG)GOOO0OGOOO©OO©©OOO©OOO életrekelt kiállítás Egy A budapesti Néprajzi Mú- ** zeum kiállítási termeit járva, nagyszerű élménnyel gazdagodnak a látogatók. A virágmintás térítők, faragottt fatárgyak, tálak és köcsögök között ugyanis rendre előlép a müvek alkotója, a magyar nép egyszerű fia, aki érzéseit, ál­mait, vágyait, vagy éppen bú­bánatát művészetté formálta. Nemcsak egyszerűen ezerszínű tarka réthez hasonlít hát a „Felszabadult hazánk népmű­vészete” című kiállítás, hanem a virágok között megjelennek az emberek is, dallal, tánccal, a népi művészet áldott tehet­ségével Vajon nem storul-e össze az ember szive, amikor az egyik megfeketedett, mángorlójába vésett írásból egy megszégye­nített és ráadásul börtönbeve­tett szerelmes ifjú panaszát ol­vassa? Valóságos balladát őriz­nek a girbe-görbe sorokba rótt betűk. „Adél az úrnak elsőb icakát Cserei Anna földönlakó, amiért is én, Móré Gábor Bárándéz- nta helyt kupén verdesém öt. Kászonszéken ülök nehéz ka­lodában, pestis vigye el a gör- gényi hadnagyot, nyomorom­ban jaragdasok robotot.” Az „első éjszaka jogán” a JMdertr állal szerelmétől meg­fosztott legény tragikus sorsa láttán tüstént más színben tűnnek fel a szomszédos tárló­ban sorakozó másfél méternyi furkósbotok, s a fegyvernek is beillő fokosok, m C mily nagyot forgott ha­^ zánkban az élet kere­ke! A múltat idéző képzőmű­vészeti tárgyak tőszomszédsá­gában ott sorakoznak a derűs, élénk színekben pompázó kendők és szőttesek, amelyek felszabadult alkotóik boldog életigenlését tükrözik. A kiállítás gazdag anyagá­ban a kalocsai, mezőkövesdi, hollókői és sok egyéb híressé vált vidék művészeti termékei mellett, jelentős helyet kapnak a Baranya megyei népművé­szek alkotásai is. A sötétebb színek: a fekete, kék, zöld minták az uralkodók azokon a kendőkön, faliszőnye- Oeken, amelyek mellett ez a felirat áll: a baranyai gyapjú- szövés tovább-élésében jelen­tős része van Maticsányec Márknénak, a népművészet mesterének. S íme, mellette itt a tárlóban egy ismerős arc kutatja, vizs­gálódó tekintettel egy díszes fadarabon: mit lehetne még faragni reá, hogyan lehetne még szebbé tenni. Az országos hírű Kapoli Antalt ábaá—K* » kép, karcolt kürtjei, sótartói, faragott botjai társaságában. Méltán nyerte el a három éve elhunyt idősebb Kapoli Antal népköztársaságunk legnagyobb elismerését a Kossuth-díjat, művét azonban tovább folytat­ja fia, ifjabb Kapoli Antal a népművészet mestere. Itt egy újabb ellentét a múlt és a jelen között. Míg a fent idézett Móré Gábor kalo­dába zártan alkotta szebbnél szebb faragványait, Siklós „utolsó fazekasa”, néhai Ge­rencsér Sebestyén, a népmű­vészet mestere már a szövet­kezet keretében mintázta meg ízléses edényeit. Régi siklósi motívumokat őriznek az ége­tett zománcú nagy kancsók. tá­lak, s egy érdekes kis kakas, aki mintha csak éppen az új világ hajnalát köszöntené har­sány kukorékolással.... Nemcsak a szép népművésze­ti tárgyak emlékét, hanem egy sereg új ismerőst is szereznek hát maguknak e gazdag kiállí­tás látogatót S ezek a művé­szek alkotásaikkal, a színek és a formák nyelőén már egy megváltozóit világ új éíetéről szólnak. Pásztor János Százötvenöt kiállítás tizenöt év alatt A TIT történelmi szakosztálya, a Történelmi Társulat Déldunántúli Csoportja, a Dunántúli Tudományos Intézet, a Janus Pannonius Múzeum és a városi tanács rendezésében a felszabadulás 15. évfordulója alkalmából rendezett tudomá­nyos ülésszaka harmadik ülését április 29-én a Bartók Klub­ban tartották. Az előadást Sarkadiné Hars Éva tartotta ,*A képzőművészet alakulása Pécsett’* címmel. Az előadó el­mondotta, hogy napjainkban a képzőművészet már nem ön­célú, a termeléshez kapcsolódva a munkások és parasztok életéből, küzdelmeiből meríti témáját. Beszélt a 15 év alatt rendezett, mintegy 155 kiállításról, a tárlatokról és arról, hogy mennyivel közelebb Jutott a művészet a tömegekhez) A megjelentek örömére az előadónő az elmúlt tizenöt év termésének legjavát, a festményeket, színes diaképekben Is­mertetni j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom