Dunántúli Napló, 1960. május (17. évfolyam, 101-127. szám)
1960-05-31 / 127. szám
4 NAPLÓ i960. május n. A Hazafias Népfront országos kongresszusának felhívása f (Folytatás az 1, oldalról.) A kongresszus küldöttei továbbra is a népfront-bizottságok alapvető feladatának tekintik, hogy mozgósítsák egész népünket tevékeny békeharcra, az imperialista hidegháborús körök leleplezésére, a béke és a szocializmus magyarországi frontjának erősítésére. * A nemzeti függetlenségért, a haza és a nép felemelkedéséért vívott harc nemes és szent hagyományaira visszatekintő Hazafias Népfront ma nemzeti egységbe tömöríti mindazokat, akik készek harcolni a Magyar Népköztársaság nemzeti függetlenségéért, a szocializmus felépítéséért, a béke fenntartásáért. A Hazafias Népfront soraiban a párt, a munkásosztály vezetésével megtalálja helyét az egész dolgozó társadalom, amely fokozatosan megszabadul az osztályellentétektől és mindinkább a szabad, egymással szövetséges, a szocialista építésben testvérien együttműködő dolgozó osztályok. a szocialistává formálódó magyar nemzet egységes társadalmává válik. Ez a népi-nemzeti egység csakis a szocializmus alapján valósulhat meg. Napjainkban tanúi vagyunk az egységes paraszti osztály kialakulásának. A munkásosztály és minden dolgozó méltó megbecsülésben részesíti a társadalmunkban magát otthon érző $ azt magáénak valló értelmiséget. Megtalálja helyét az új világ szellemében átnevelődő kispolgárság is. Szeret,fűk szocialista hazánkat és ragaszkodunk hozzá, mint anyjához a gyermek. S jól tudjuk, hogy a hazát nemcsak a Duna és a Tisza tájai, a költők által annyiszor megénekelt természeti szépségek alkotják, hanem mindenekelőtt a szocialista rendre, hazára lelt, anyagiakban, műveltségben gazdagodó, emelt fővel járó, ügyeiben maga határozó, vívmányaira, függetlenségére büszke dolgozó nép. Szeretett hazánk javára, lelkes munkára, egységbe szólít minden hazáját szerető magyart a Hazafias Népfront. Fogjon össze az egész dolgozó nép, hogy elért eredményeinkre támaszkodva, azokat megsokszorozva, kart karba öltve a baráti szocialista országok népeivel, még gyorsabban haladhassunk előre a szocializmus útján. A szocializmusért, a békéért, a hazaérti A HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS KONGRESSZUSA. Délszláv találkozó Felsőszentmártonban Lesújtunk a határsértö repülőgépek támaszpontjaira — mondott» Malinovszkij marsall a kommunista munkabrigádok országos értekezletén Nagysikerű találkozót tartottak Felsőszen tmért ónban a dél szláv ■ községek, amelyen kétezernél többen vettek részt A találkozón Ognyenovics Milán elvtáne országgyűlési képviselő, a Délszláv Szövetség főtitkára mondott beszédet. Dr, Czibulka Mihály, c Pécsi Dózsa edzóje: Színvonal nélküli játékot hozott a két csapat találkozója. Mindkettő gyenge teljesítményt nyújtott, aminek főleg a rendkívül síkos talaj volt a fő oka. Rengeteg pontatlan labdatovábbltás történt, ebben sajnos a pécsi Játékosok voltak fölényben^ és Így teljesen szétcsővé vált a csapatjátékuk. A 1<ütőképességgel elégedett vagyok. Csatárainknak nagyon gyengén ment a kapuralövés. Négy biztos helyzetből egyet sem sikerült értékesítenünk. A két kapott gólunk viszont súlyos védelmi hibából született. Talán sikerült volna kiegyenlítenünk. ha előbb hajrába kezdünk, mert a csapat csak a találkozó utolsó negyedórájában hajtott úgy, ahogy elvártuk tőlük» és szükséges lett volna; Csupán a hátvédhármas és Rresz nyújtott kiemelkedő teljesítményt, a többi csapatrész annál' gyengébben szerepelt* Farkas Ferenc, a Pécsi Dózsa játékosa: Nagy gonddal és lelkesedéssel készültünk a Csepel elleni találkozóra, hisz valamennyi mérközeE«iküvorik9 női és férfiruhák nagy választékban a JELMEZKÖLCSÖNZÖ VÁLLALAT pécsi fiókjában. Pécs, Rákóczi út 66. szám. Telefon: 37-12. 390 A beszéd után nagysikerű kultúrműsort rendeztek. A szabadtéri színpadon a felsőszent- mártoni kultúrcsoporton kívül fellépett a drávasztárai, lakó- csai kultúrcsoport Is. Este a községben több helyen szólt a tánczene. | sünk most létfontosságú. Nem utaztunk győzelmi reményekkel a múlt évi bajnokcsapathoz, de a mérkőzés előtt is megfogadtuk, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk a Jő szereplés érdekében, és legalább az egyik pontért. Nem tudnék kit okolni a vereségért. Talán a csúszós labda és a talaj, vagy a csatársor kicsit lélek nélküli játéka? Véleményem szerint is a hazaiak második gólja lcshelyzetből esett viszont a találkozó elején rúgott szabályos csepeli gólt a Játékvezető nem ítélte meg ellenünk. így végeredményben a hazaiak megérdemelten Jutottak a két ponthoz. A mérkőzés legnagyobb részében az ő birtokukban volt a labda, többet — de igaz, hogy elég veszélytelenül — támadtak. A találkozó második részében már feljavultunk, de az egyenlítés már nem sikerült. Mindenesetre, ha csak negyven százalékát nyújtjuk Csepelen a legutóbbi teljesítményeinknek, másképpen alakul a mérkőzés ered ménye. Talán több szerencsével lel — Éppen most jártak itt a megyei törzskönyvelési felügyelőség munkatársai — fogadott a babarci Béke Termelőszövetkezet majorjában Vi- tálius Endre agromómus. —• Aztán miért keresik fel újabban ilyen gyakran magukat? — kérdeztem. — Hát nem annyira minket, mint a szarvasmarhákat — mosolyodott el az állattenyésztő. Most válogatják ki ugyanis a pécsi mezőgazdasági kiállításra az állatokat. — No és eredményes volt a látogatás? — Nem panaszkodhatunk. Hat üszőnk és két tehenünk került a résztvevők listájára. Természetesen lesz még egy ..rostálás”, lehal, hogy valamelyik nem kerül mégsem u Csőn En-laj mongoljai megbeszélései Ulan Bator (TASZSZ). Csou En-laj hétfőn találkozott s beszélgetést folytatott a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagjaival. A beszélgetés alkalmával a Kínai Kommunista Párt és a Mongol Népi Forradalmi Párt kapcsolataival ée más kérdésekkel foglalkoztak. Kedden kezdődik a SEATO miniszteri értekezlete Washington (MTI) Washingtonban kedden kezdődik meg a SEATO (Délkelet Ázsiai Szerződés Szervezete) miniszteri értekezlete, amelyen Ausztrália és Uj-Zéland miniszterelnöke. továbbá az angol, a francia, a pakisztáni, a Fülöp-szigeti, thaiföldi és amerikai külügyminiszter vesz részt. Az értekezlet hidegháborús jellegét bizonyítja, hogy a főtémája „a Laoszt és Dél- Vietnamot fenyegető kommunista veszély, valamint a Ki- moj és Macu elleni támadások megújulásának lehetősége” lesz. Ankara (MTI) A Gürsel tábornok vezette török kormány vasárnap jegyzéket intézett több országhoz, köztük elsősorban a három nyugati nagyhatalomhoz. és elismerését kérte; Az AFP jelentése szerint Sarper török külügyminiszter vasárnap magához kérette több diplomáciai testület vezetőjét és az új kormány jogi helyzetét ismertetve párhuzamot vont Gürsel 'kormánya és De Gaulle tábornok hatalomra jutása közötti Az elismertetésre irányuló fáradozások nyomán hétfőn több ország jelentette be hivatalosan. hogy elismeri az új török kormányt Londonban az angol külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy Nagy-Britannia ankarai nagykövete jegyzéket nyújtott át a török kormánynak és abban tudomására hozta az új kormány elismerését. Az AP és a UPI jelentése szerint az Egyesült Államok ankarai nagykövetsége jegyzékben ugyanezt közölte Gürsel kormányával. Az AP párizsi és római jelentései szerint a legrövidebb Időn belül várható a francia és az olasz kormány részéről is az elismerés. Mindkét fővárosban hangoztatják, hogy a katonai puccs nem változtatóit a Törökországgal fennálló kapcsolatokon. Az AP jelentette továbbá, hogy Nuri Birgi londoni török nagykövet hivatalos formában biztosította az angol külügy- minisztériumoit. az új török kormány hű marad a NATO- hoz és a CENTO-hoz, s tiszteletben tartja az 1959. évi angol—török—görög megállapodásokat Ciprusról. Idén augusztusban Pécsre. De nagyon örülök, hogy ennyi kiváló állatot találtak nálunk a szigorú követelmények ellenére ÍS.;; — Úgy látszik van miből válogatni — jegyeztem meg. — Most már van — mondotta Vitálius elvtárs —de sokat is küszködtünk, amig Idáig jutottunk. 1956-ban mindössze 37 tehenünk és növendékmarhánk volt, ma hétszer ennyi: 260. És emellett arra is törekedtünk. hogy kiváló egyede- ket szerezzünk be és ezekből alakítsuk iká a törzsállományunkat. Ennek az igyekezetnek az eredménye azt, hogy az idén a megyében nálunk találták a legtöbb kiállításra érdemes szarvasmarhát. Reméljük, hogy szépen szerepelünk, hiszen két év óta valamennyi Moszkva (TASZSZ). Hétfőin a Kremlben Hruscsov és több mis szovjet állami és pártvezetó jelenlétében Ismét összeült a kommunista brigádok legjobbjainak országos értekezlete. Rogyin Malinovszkij marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere beszédében kijelentette, hogy a szovjet hadsereg minden szükséges eszközzel csapással válaszolhat az ag- resszomak és bármely csatlósának, bármilyen óceán mögé bújna az. Ez nem fenyegetés, hanem figyelmeztetés — jegyezte meg. Az Egyesült Államok — foly tatta — nem olyan állam, amelynek mindent szabad. Ezt ma már a NATO-ban, a CEA- TO-ban és a CENTO-bam részt vevő egyes szövetségesei is be- látják. A csúcsértekezlet meghiúsulásáért az Egyesült Államok viseli a felelősséget, mert egyHírek Törökországból Teheránból jelentette az UPI, hogy Irán hétfőn hivatalosan elismerte az új török kormányt Egy khartumi UPI-jelentés szerint Kheir szudáni külügyminiszter hétfőn közölte a török ügyvivővel, hogy kormánya elismeri az új török rezsimet. * Nyugati hirügynökségek je lentik, hogy a török kormány hétfőn reggel minisztertanácsot tartott. Nagy tömegek éljenezték az érkező minisztereket, elsősorban Gürsel tábornokot, akj rövid beszédben mondott köszönetét az Ünneplésért. A kormány szigorú biztonsági rendszabályok védelme alatt ült össze. Az épület bejáratánál fegyveres Őrség helyezkedett el. az újságírókat és fotóriportereket megmotozták, Szöul (MTI). Li Szín Man, Dél-Korea megbukott diktátora me<?szökött hazájából, hogy elkerülje a felelősségre- vonást. Li Szín Man, akit maga Huh Csüng, a dél-koreai miniszterelnök búcsúztatott a repülőtéren, Wake szigetén keresztül vasárnap Honoluluba érkezett. Mint az UPI jelenti, Li Szin Man megérkezése után újságírók előtt kijelentette, „megrendült egészségi állapota helyreállításáig” kíván a Hawaii-szigeteken tartózkodni és „mihelyt egészséges lesz, visz- szatér hazájába”. Az újságírók kérdezősködé- sére Li Szin Man felesége elismerte, hogy szökésüket a « kiállításon szereztünk elismerést a termelőszövetkezet számára. — De remélem nem állnak meg az eddigi eredményeknél? — Semmi esetre sem. Most körülbelül minden négy holdra jut nálunk egy szarvasmarha, de szeretnénk, ha odáig eljutnánk a jövő esztendő végére, hogy minden második hold földünkre kerülne egy szarvas- jószág. Takarmányunk van bőven, tavaly az egész megyében az elsők voltunk a sillókuko- ricatermesztésben. Ezt az elsőséget az idén is meg akarjuk tartani. Fehérjedús takarmányunkat, a lucernát mór betakarítottuk. réti szénánk is lesz szépen. így hát jó alapot készítettünk az állat tény észt és fejlesztésébe*, oldalú előnyökre törekszik. A Szovjetunió a párizsi találkozó előtt több fontos javaslatot készített elő. s ezekkel az államok kapcsolatainak megjavítását kívánta szolgálni. Malinovszkij gúnyosan szólt azokról a nyugati koholmányokról, amelyek az U—2. kémrepülőgép incidensével kapcsolatban kétségbe vonták a szovjet légvédelmi erők hatékonyságát. lehetséges, hogy Nyugaton valóban nem tudnak a Szovjetunió távirányítású légvédelmi rakétáiról — mondotta. — Akkor hát felvilágosíthatjuk a tudatlanokat. A szovjet rakéták nemcsak a húsz kilométer magasságban haladó repülőgépeket képesek megsemmisíteni. de sokkal magasabb régiókba is elérnek. Nincs olyan magasság, amelyet a szovjet rakéták ne tudnának elérni; Malinovszkij ezután kijelentette, parancsot adott a rakétahogy nincs-e náluk fegyver. Nyugati hírügynökségek jelentik, hogy Gedik, a lemondásra kényszerített kormány belügyminisztere, akit országszerte Menderes „rossz szellemének” emlegettek a hétfőre virradó éjszaka öngyilkosságot követett el; Gedik, akit több más letartóztatottal együtt a katonai akadémia épületében őriztek, kiugrott az ablakon és halálra zúzta magát Egy UPI-jelentés szerint az új török kormány hétfőn bejelentette, hogy „a helyzet további megszilárdulásáig török állampolgárok nem hagyhatják el az ország területét”. Külföldiek csak a kormány előzetes engedélyével érkezhetnek Törökországba, illetve utazhatnak el onnan. szöuli amerikai nagykövetség készítette elő még csütörtökön. Nyugati hírügynökségek jelentik, hogy Huh Csüng hétfőn reggel sajtóértekezleten hangoztatta, „teljes mértékben magára vállalja a felelősséget Li Szin Man távozásáért”. Bizonygatni igyekezett, hogy „nem állt módjában megakadályozni az egészségi okokból távozni kívánó Li Szin Mun elutazását” és szemforgató módon azt állította, hogy a megbuktatott diktátor „csupán átmeneti időre hagyta el az ország területét”; Huh Csüng végül azzal a koholt állítással hozakodott elő, mely szerint „legfőképpen azért járult hozzá Li Szin Man távozásához, mert fennállt annak a lehetősége, hogy a volt elnököt megkísérlik újból hatalomra juttatni. Kevéssel az újságíróknak tett nyilatkozata után Huh Csüng — hivatalos idézésre — megjelent a nemzetgyűlésben, hogy nyilatkozzék az ügyről. Mint az UPI jelenti, az ideiglenes elnök a nemzetgyűlés előtt mondott beszédében „felajánlotta haladéktalan lemondását”, ha a nemzet- gyűlés felelőssé teszi őt Li Szin Man távozásáért és lemondásra szélit ja fel; Huh Csüng igyekezett tagadni, hogy az amerikaiak közrejátszottak Li Szin Man menekülésében és kijelentette: „Ha új körülmények miatt szükségessé válik, a dél-koreai kormány kérni fogja az Egyesült Államokat Li Szin Man kiadására”. Teguban hétfőn délelőtt nagyszabású tüntetésen követelték Huh Otong és az ideiglenes kormány lemondását és felszólították az Egyesült Államokat, hogy ne adjon menefegyvemem főparancsnokának, sújtson le arra a külföldi támaszpontra, amelyről elinduló repülőgép esetleg megsértené a Szovjetunió légi teret Ez teljesen jogos intézkedés, mert nem tudhatjuk, mit visz magával a határsértő. Lehetséges, hogy hidrogénbombával van felfegyverezve. Az igazság kedvéért meg kell mondanunk: egyetlen egy állam sem vádolhatja a Szovjetuniót azzal, hogy megsértette más országok légiterét. Régebben, amikor véletlenül idegen hatért érintettünk, tisztességes emberek módjára bocsánatot kértünk és megbüntettük a felelősökéit — mondotta; A szovjet honvédelmi minisz tér ezután elítélően nyilatkozott arról, hogy Thomas Gates amerikai hadügyminiszter a csúcsértekedet előestéjén ria- dókészültségbe helyeztette az amerikai csapatokat és támasz pontokat a világ minden részén; Újabb gyűlések és tüntetések Japánban Peking (Uj Kína); Az Uj Kína hírügynökség tokiói értesülés alapján közli, hogy a japán nép különböző rétegei vasárnap újabb gyűléseket és tüntetéseket tartottak. A tüntetők követelték a japán—amf rikai szerződés elutasítását és Kisi lemondását* Időjárás jelen tés Várható idójárá* kedd eaög: felhős Idő, több helyen ldsebb esővel, néhány helyen zivaitarral. Mér »ékelt, helyenként élénkebb északi, északkeleti szél. A nappali felmelegedés néhány fokkal erőié" dlk. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—lé, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden északkeleten Z0—94, délnyugaton 15—19 fok között. Távolabbi kilátások: a hét közepén kevesebb felhő; fokozódó felmelegedés. dékjogot Li Szin Mannák » Hawaii szigeteken. Mint az AP jelenti, az elé gedetlenség megnyilvánulása' „súlyos gondokat okozaiuk a vezető amerikai és dél-koreai személyiségeknek”. Különösen aggasztónak tartják, hogy egyre gyakrabban rebesgetik- lázadás készül a dél-koreí' hadseregben. Carter B. Magruder tábornok, a dél-koreai «merik«' főparancsnok, két egymást követő napon figyelmeztette « dél-koreai kormányt, szüntess« meg a liszinmanista katona' parancsnokok eltávolítását 3 hadsereg éléről. Ez a figyelmeztetés a fiatal dél-ikareai tiszteiknek is szól, akik kívánják kompromittált feletteseik eltávolítását. Mint az AP megjegyzi, Huh Csung-kormányhoz közelálló hivatalos körök „szívesen vették Magruder „figyel" mertetéseit"! * McConaughy, a szöuli ahie* rikai nagykövet tutajdonkéP" pen alkirálya Dél-Koreának állapítja meg a phenjani N«" dón Színműn vasárnapi s'fi' ma; Mint a lap írja, Dél-Koreá' ban nyílt titok, hogy az of' szag politikai irányítását net” a Huh Csüng amerikai báé kormány minisztertanácsa’ és nem is a parlament vétfri hanem McConaughy, tovább Magruder, a dél-koreai ank" rikai katonai főparancsnok. ÉPÍTŐIPARI TECHNIKUST azonnal felveszünk. Pcce* Ingatlankezelő Vállalat' 671 11 nyilatkozatott tükrében! Két vélemény a vasárnapi Csepel—Pécsi Dózsa tatálkozóról Minden második holdon egy szarvasjószág Több ország elismerte az új török kormányt Li Szin Man Wake szigetére szökött