Dunántúli Napló, 1960. április (17. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-09 / 84. szám
*m. ApRfLfg S. NAPLÓ 3 Ma délben nyitják men a postás újító kiállítást és híradástechnikai bemutatót Mihály, Holló László, Kanyó AtaAák mfclMfeM i Itt. kersteti íj évadát _Benafisóges ünnepséget rendeztek pénteken délelőtt a III. kerületi új városrész harmadik legújabb óvodájának átadása alkalmából. Az avatásra eljöttek, Sáí- fány István, a III. kerületi tanács helyettes elnöke, Németh Istvánmé, a kerületi tanács építési osztályának vezetője, Kosztolányi István vezető igazgató, Domsics János építésvezető, Árki Zoltán műszaki vezető, Stefamits János, kerületi főorvos, Zólyomi Gabriella iskolaorvos, s a nőtanács képviseletében Rostás Antalné, a területi nőtanács elnöke, Az ünnepség Marton Györgyné vezető óvónő köszöntőjével kezdődött, majd a helybeli óvodások adtak mű sort és ajándékot az új óvodának. Az 1. sz. óvoda vezetője kéjt cserép virágot, a 2. sz- óvoda vezetője két képeskönyvet ajándékozott« Az építők nevében Árki Zoltán, a tanács nevében Sáfrány István elvtársak adták át az óvodát rendeltetésének. A köszöntők elhangzása után a vendégek megtekintették az épületet« Az új óvodával ismét gazdagodott a III. kerületi új városrész, a három foglalkoztató termes, tiszta, egészséges épület sok szülő válláról veszi le a kisgyerekek elhelyezésének nehéz gondját Augusztus elején a pécsi vásártéren megnyitja kapuit az első dél-dunántúli mezőgazdasági kiállítás. Elsősorban a mezőgazdasági nagyüzemek termelési módszereit igyekszenek bemutatni, és a legújabb kutatási és gyakorlati módszereken keresztül utat mutatni a nagyüzemi gazdálkodás lehetőségeire. A dél-dunántúli mezőgazdasági kiállitás méreteiben kisebb, de színvonalban azonos lesz az országos kiállítással. Szigorú elbírálás után csak azok a mezőgazdasági nagyüzemek vehetnek részt rajta, amelyek a mezőgazdaság valamelyik ágában kimagasló ered ményt érnek eh A kiállítást szervező és rendező szakemberek, a kiállítási bizottság és szakbizottságok tagjai már jó Ideje azon fáradoznak, hogy a kiállítás sikeres legyen; Az állattenyésztési szakbizottság kedden tartotta második ülését, melyen az állattenyésztési bemutatóval kapcsolatos közvetlen és távolabbi tennivalókat tárgyalta meg. Megállapították, hogy a pécsi mezőgazdasági kiállításon a három megyéből — Baranya, Somogy, Tolna — összesen 540 állatot mutatnak be, ebből 120 szarvasmarhát, 100 sertést, 80 juhot, 40 lovat és 200 baromfit. Postás újító kiállítást és híradástechnikai bemutatót rendez április 9-től 18-ig a Pécsi Postaigazgatóság és a Postások Szakszervezetének Pécsi Területi Bizottsága a Honvédelmi Sportszövetség Megye utca 20. szám alatti székházában. Az ünnepélyes megnyitóra ma déli tizenkét órakor kerül son A Honvédelmi Sportszövetség helyiségében körülbelül 140 újítást és jónéhány találmányt mutatnak be, Gyarmati tehat szúrópróba szerűen. A bizottság tagjai ezután megvitatták az állattenyésztési pavilonok felállításával, és az állatok elhelyezésével kapcsolatos teendőket. Megbeszélték és összeírtak a dokumentációs pavilon állattenyésztési anyagát. Elhatározták, hogy felveszik a kapcsolatot a Pécsi Állami Gazdasággal, hogjl a kiállított szarvasmarhák részére a kiállítás időtartama alatt zöidtakarmányt biztosítson. A pécsi gazdaság külön e célra vet majd takarmánykeve réket, melynek kaszálását a kiállítás első napján megkezdőt. A szakemberek végül elhatározták, hogy csaknem valamennyi nagyüzemi gazdaságba küldenek jelentkezési lapot, hogy április 30, — tehát a jelentkezési határidő lejárta után — minél nagyobb állat- létszámból választhassák ki a kiállításra küldendő legértékesebb ©gyedeket« Mátyás találmányai méltán tarthatnak érdeklődésre számot. Gyarmati Mihály tőr- találatjelző készüléke a legutóbbi olimpiai játékok színhelyétől kezdve, szinte az egész világot bejárta már. A kiállítás érdekessége lesz egy másik találmány, a nagyothallók telefonja, mely tranzisztoros megoldással működik és tízszeresére növeli a közönséges távbeszélő hangját. Mint érdekességet említhetjük, hogy tárgyalások folynak már a Telefongyárral a nagyothallók telefonjának széria- gyártásáról. A hangszórós telefon — ugyancsak tranzisztoros megoldással működik — szintén a jövő telefonja. Ez a hívott fél hangját hangszóróban is visszaadja, ezért felhasználásának elsősorban a zajos munkahelyeken lesz nagy jelentősége. A kiállítás látogatói megtekinthetik Holló László asztaliAz Építésügyi Minisztérium vállalatai 19 százalékkal csökkentették a balesetek 6zámát az elmúlt évben. Az idén újabb intézkedésekkel javítják a dolgozók munkakörülményeit és szigorítják a balesetelhárítási oktatást. Az üzemorvosok javaslatainak figyelembevételével terveket készítenek az egészségre ártalmas munkahelyek és termelési eljárások korszerűsítésére. A finomkerámia ipar és a városi gázművek egészségre káros munkahelyein tavaly már mintegy kétezer dolgozó tenisz-eredményjelző berendezését is, mely egyenesen a moszkvai kiállításról érkezett hozzánk. A Budapestről érkezett kiállítási anyagban muzeális értékű darabok is vannak. Ilyen többek között a vezetékes rádió egyik legrégibb elődjének tekinthető alkotás, Puskás Tivadar telefonhírmondójának eredeti makettje, melyet műszaki emlékként tartanak számon, s amelyet a brüsszeli világkiállítás után nálunk mutatnak be először. Egymás mellett állítják majd ki a legrégibb telefont, a Bell-készüléket és a Belo- iannisz-gyámak a brüsszeli kiállításon bemutatott „Cirko- fon” elnevezésű, modem távbeszélő készülékét. Külön érdekessége lesz a kiállításnak az automatikus közönségszámláló —• mely nemcsak egyszerűen megszámlálja a kiállításra érkezőket, hanem automatikusan megindít egy magnetofon-berendezést. amelyen keresztül kedves női hang üdvözli az érkezőket. A posta profiljába tartozó újításokon és találmányokon kívül a híradástechnikai gyárak különleges készülékeit is bemutatják. így megismerkedhetnek a látogatók nemcsak a legmodernebb telefonnal, hanem az újabb típusú rádiókkal és televíziós készülékekkel is. , — Reméljük —1 mondotta kérdésünkre Polgár János muzeológus, a kiállítás főrendezője —, hogy a postás újító kiállítás és híradástechnikai bemutató megnyeri majd a pécsi közönség tetszését. 5 a budapestihez hasonló sikerük lesz. H. M. munkaidejét csökkentették heti 36—42 órára. Most újabb terv készül, amely még fokozatosan 6200 dolgozó munkaidejének csökkentését irányozza elő az év utolsó negyedétől kezdve. A terv tovább köny- nyít a finomkerámiai vállalatok dolgozóinak helyzetéin, de nagyobbrészben az üvegipar szilikózisos, meleg és gázveszélyes munkahelyem csökkenti a dolgozók munkaidejét. Ebben az évben már a téglaipar, valamint a kő- és kavicsipar legegészségtelenebb munkahelyein is megkezdik a munka idő csökkentését. Elégedettek vagyunk a XIV-es Autójavító műszaki felkészültségével Interjú M. Wabersich mérnökkel és G. Wensch szervízmesterrel — ....... 54 0 állatot mutatnak be a dél-dunántúli mezőgazdasági kiállításon Ülést tartott a kiállítás állattenyésztési szakbizottsága előre nem közölt időpontban, Újabb munkaidő-csökkentést tervezneb az építőiparban Javítják az ÉM vállalatok dolgozóinak munkakörülményeit Az egyedi állatbemutatón kivül az állami gazdaságok előre láthatólag ivadékbemutatóval is jelentkeznék: egy törzsbika leányaival, vagy egy családalapító tehén utódaival, stb. Az ülésen a szakemberek rögzítették a bemutatásra kerülő állatokkal szembeni követelményeket és a kiosztásra ke rülő díjakat. A követelmények szigorúak és az állattenyésztés fejlődésének színvonalát mutatják. Teheneknél például legalább évi 5000 kilogramm tej, 3,8 százalék tejzsír és 85 pont kötelező. A díjak odaítélésénél különbséget tesznek állami gaz üaságok és termelőszövetkezetek között. Ez azt jelenti, hogy minden állatfajtánál két nagydíj lesz. A kiállításon való részvételre bejelentett állatok háromszori bírálaton esnek át. Az állattenyésztési szakbizottság tagjai megállapodtak a bírálatok időpontjában, mely szerint az első bírálatot június lS-re, a második bírálatot július 16- ra befejezik. A harmadik bírálatot a Földművelésügyi Mimisztérium szakemberei végzik A Zittaui ROBOUR autógyár német szakemberei látogatták meg tegnap a Pécsi XIV-es Autójavító Vállalatot. Felkerestük a két német szakembert és elbeszélgettünk velük. — Mióta tartózkodnak és meddig Pécsett? — Három napot töltünk szép városukban — válaszolták a Robour gyár kiküldöttei. — Már nem idegen nekünk Pécs, mert Manfred Wabersich mérnök másodszor, Gerhardt Wensch pedig hatodszor jár Baranya megyében. Minden évben kétszer jövünk el Pécsre a vevőszolgálati állomásokat meglátogatni. — Többfelé is utaznak Pécsen kívül? — Természetes. Nagyon sokfelé. Több országban vannak ilyen vevőszolgálataink. A vevőszolgálati helyeken szakmai tanácsokat adunk gyárunk által kibocsátott gépjárművek javítására, helyes kezelésére, mert gyártmányaink hírnevét öregbíteni kívánjuk. A Robour Werke általában 2 tonnás tehergépkocsikat gyárt, de készítjük az Önöknél ismert zárt formákat is. Magyarországon cca 3000 kocsink, Pécsett 100— 150 fut. Gyárunk 10 000 kilométeres, vagy hat hónapos garanciával adja át ezeket a kocsikat. A biztosított határon belül előforduló, üzemszerű használatból eredő hibákat költségünkre javítja pécsi vevőszolgálatunk, a XIV-es Autójavító Vállalat. — Az üzemeltetők elégedettek a kocsikkal? — A tapasztalat azt bizonyítja, hogy elégedettek. A kocsik jól futnak, könnyen alkalmazkodnak a gyengébb terepviszonyokhoz is, kezelés szempontjából előnyös tulajdonságokkal rendelkeznek, jó hatásfokkal dolgoznak. Gyakran az országúton is megállítjuk a gyárunk által készített kocsikat és a gépkocsivezetőktől érdeklődünk nincs-e valami panasz rájuk? — Szaporítják-e a jövőben a vevőszolgálati állorhásokat? — Igen, jövőre már 20 lesz Magyarországon. Reméljük, hogy gyárunk készítményeit annyira megkedvelték már, hogy még többet importálnak belőle. Nem árulunk el titkot, ha elmondjuk, hogy két és fél tonnás „buldog” típusú tehergépkocsit kezdünk el gyártani, ami még több jó tulajdonsággal rendelkezik, mint elődei. — Milyen véleménnyel távoznak a XIV-es Autójavítónál tett látogatásuk után? — Nagyon jó és baráti kapcsolat fejlődött ki közöttünk. A XIV-es Autójavító Vállalat bár technikailag nem a legkorszerűbb üzem, de kiváló szakemberekkel rendelkezik. A póbapadok, vizsgálóberendezések biztosítják a kocsik teljesen üzembiztos, minőségi javítását. — Utoljára még egy kérdést engedjenek meg, hogyan tetszik Onöknék Pécs, hogyan érzik magukat városunkban? — Meglep» gyorsan fejlődik szép városuk és nagyon sok csinos nővel találkozhatunk, — mondta mosolyogva búcsúzóul Manfred Wabersich és Gerhardt Wensch. Sz6tB István, A jándékműsor a szovjet vendégek tiszteletére A megyénkben tartózkodó szovjet küldöttség tiszteletére a pécsi Mecsek Együttes délelőtt a színházban ajándékműsort adott. Hegyi József elvtárs, az együttes művészeti vezetője köszöntötte a szovjet küldöttséget és a Mojszejev-együttes tagjait, akik szintén jelen voltak az előadáson. — A mi együttesünk dolgozó emberekből áll, akik napi munkájuk után a tánc szere- tetétől fűtve tanulják meg a táncokat. Fogadják szeretettel szerény műsorunkat. Az együttes júniusban készül Jugoszláviába és az ott bemutatásra kerülő táncok képezték a műsor gerincét. Előadásra kerültek az elmúlt öt év legjobban sikerült táncai. Előadták többek között a „Lassú és friss” táncot, a Falu végén kurta kocsma c. tematikus táncjátékot. A szovjet vendégeknek legjobban a Lakodalmas című játék tetszett. A táncegyüttesen kívül szerepelt még az együttés vegyeskara is. Jókedv-vidámság címmel népdalcsokrot adtak elő. A népi zenekar Döröm- böző Géza vezetésével eladta Liszt: II. Magyar Rapszódiáját, ami szintén vagy sikert aratott, A Mojszejev-művészegyüttes tagjai figyelik az előadást. .......4» ^ ---Sz egedi főiskolások és pécsi dolgozók találkozója Április hetedikén, csütörtökön délután a Szegedi Pedagógiai Főiskola vegyeskórusa meglátogatta a Pécsi Bőrgyárat és ajándékműsort adott a bőrgyár dolgozóinak. A váratlan látogatás igen jól esett a bőrgyáriaknak. Cserébe érte bemutatták a gyárat a vendégeknek, elmondták a gyár történetét és megvendégelték a kórus tagjait, Április 8-án, délután a Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalat pécsi üzletigazgatóságánál adtak műsort a DÉ- DÁSZ dolgozóinak. A DÉDASZ dolgozói ugyancsak meleg szeretettel fogadták a szegedi dalosokat és baráti hangulatú eszmecserét folytattak velük. A kórus tagjai és vezetői megígérték, hogy jövőre újra ellátogatnak Pécsre s akkor megint megtalálják a módját, annak, hogy találkozzanak a bőrgyáriakkal és a DÉDÁSZ dolgozóival. . Azonnali belépésre keresünk szakképzett étteremvezetőt, valamint szakképzett szakácsot. Jelentkezés a Szigetvár és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezetnél, Szigetvár, Kossuth tér 7. sz. alatt. Felvétel esetén útiköltséget megtérítjük. ________ 246 A szovjet küldöttség egy csoportja. »Lassú és friss”