Dunántúli Napló, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-02 / 52. szám
6 NAPLÓ I960. MÁRCIUS 8. Hogy is volt csak? Izgalmas, szép mérkőzést várónk Megjegyzések a hét vége sporteseményeihez A Pécsi Dózsa csapatának érthetetlenül gyenge szerepléséről már tegnapi számunkban is írtunk. A csatársor eredménytelensége mellett súlyosan jelentkezett a védelem gyenge munkája. Elgondolkoztató, hogy az első fordulóban a Dózsa két ellentétes helyen is „vezető szerepet töltött be”, a legtöbb gólt kapta és egyetlen csapat volt, amely gólt rúgni nem tudott. Komoly fejlődésre, nagyobb ösz- szeszedettségre van szüksége a csapatnak ahhoz, hogy az elkövetkezendő fordulók során helyét az NB I-ben megtartsa. * A PVSK csapata szereplésével se lehetünk elégedettek. Az előkészületi mérkőzések során jobb játékot jattunk a vasutas csapattól és őszintén bíztunk abban, hogy első ellenfele ellen mindkét pontot megszerzi. A védelem azpnban még foghíjas. Ezt igazolja az orosz lányiak második gólja is. A csatársor játékával már elégedetteb- b :k vagyunk, a csapat további Javulását joggal várhatjuk. * A Komlói Bányász csapata technikailag fölötte állt a kaposváriaknak. A csapat hibája azonban az, hogy lelkesedésben alulmaradt ellenfelével szemben. á NB m-afl csapataink rajtja sem volt sikeres, hisz sorra vereséget szenvedtek. A bőrgyári csapat mérkőzéséről úgy hallottuk, hogy nem is a tartalékos összeállításban kereshető a hiba, hanem a vereség oka abban rejlik, hogy a csapat jórésze úgyszólván leállt. Nem volt tapasztalható részükről az a becsvágy, ami a győzelem eléréséhez szükséges. A Pécsi Bányász játékában különösebb hiba nem volt tapasztalható, hisz szoros küzdelemben szenvedtek vereséget. A győzelem eléréséhez azonban a fedezetpár játékának javulása szükséges. A fiatal játékosok ugyanis az összekötő szerepét nem tudták betölteni teljes mértékben a védelem és a csatársor között. A Pécsi Vasas csapatáról még kevesebb jót mondhatunk. A csapat lélektelenül „üresen” játszott és motorja, Rákóczi szinte eltűnt a pályán. Ezzel szemben a fehérváriak rámenős, kemény futballt játszottak, ami nagyarányú győzelmet hozott számukra. A Pécsi Dózsa II. a szokott pepecselő játékot játszotta, amellyel győzelmet aratni csak lényegesen gyengébb csapat ellen lehet. A Bajai Bácska lelkesedése mellett ez nem volt lehetséges. * Vivősportunk fejlődésének abba a szakaszába lépett, amikor már olyan gárdával rendelkezik, hogy vidéki versenyzők részvétele nélkül is minősítő jellegű versenyt tud rendezni. Az eddig végzett jó munka és az utánpótlás szorgalmas nevelése mindinkább meghozza a maga gyümölcsét. * ökölvívóink gyengébb szereplése az előkészületek során várható volt. A Szentendrei Honvéd igen jó erőt képviselő csapat, ellene eredményesen szerepelni csak teljes pécsi gárdával tudtunk volna. A múlt vasárnap talán még jobban érződött az utánpótlás nevelésének sürgető szükségessége, * A téli falusi spartakiád megyei döntőjén lelkes küzdelmeknek lehetett tanúja a falusi sportolók versenyét meglátogató néző. Különösen szép teljesítményt láttunk a siklósi férfi asztalitenisz-csapattól, de nem kevésbé bíztató a bólyl lányok szereplése sem. A Szabó—Bencéné vegyespár az országos döntőn is jó eredménnyel képviselheti városunk színeit. A sakkversenyben a sásdi járás sakkozóinak teljesítménye emelkedett ki. Lezajlott a falusi szpartakiád megyei döntője Hosszú versenysorozat előzte meg a vasárnapi napot amikor a járási bajnokságok után a járási bajnokok a megyei döntőre összegyűltek Pécsett. Sakkban és asztaliteniszben mérték össze erejüket a járások legjobbjai, hogy kijelöljék azt a csapatot, amely az országos döntőn megyénk színeit képviseli. Míg az egyetemi torna- csarnok hangos volt a ping-pon- gozók labdapattogásától, addig a megyei tanács kultúrtermében néma csendben küzdöttek egymással megyénk legjobb falusi sakkozói. A versenyek végeredményeképpen asztaliteniszben a férfi csapatversenyt Siklós csapata nyerte 2. Magyarszék, 3. Lánycsók. Női csapatban Boly lett az első, Sásd és Mozsgó csapata előtt. Áramszünet lesz hálőzatkarban- tartás miatt március 4-én reggel 7.30-tól délután 16 óráig Meszespuszta és Kormoskösor környékén, Rigóder tetőn, Lujza kiránduló, transzformátor környékén. A férfi egyéni sorrendje: 1. Fábián (Mozsgó), 2. Balázs (Bóly), 3. Bognár (Ujpetre). NŐI egyéniben 1. Szakács (Sellye), 2. Cifíra (Szigetvár), 3. Gálné (Sásd). Férfi párosban 1. Darabos—Wittenberger (Siklós), 2. Balázs—Szabó (Sásd). 3. Éles—Pápai (Sellye) és Hering —Mlszlal (Sásd). Vegyespárosban 1. Szabó—Benczéné (Boly), 2. Pető— Stocker (Siklós), 3. Gál—Szalai (Sásd) és Fábián—Lengyeltóti (Szigetvár). Sakk női csapatban 1. Bóly. Női egyéniben 1. Heinrich, 2. Welcz, 3. Guth (Bóly). Sakk férfi csapatban 1. sásdi járás. 2. pécsi járás, 3. mohácsi járás. Férfi egyéniben 1. Bőhl (pécsi járás), 2. Lőrinc (pécsváradl járás), 3. Keresztes (sásdi járás). A járások pontversenyében első mohácsi járás 77 ponttal 2. a sásdi járás 58 ponttal, 3. a siklósi járás 40, 4. a pécsi járás 39, 5. a szigetvári járás 35, 6. pécsváradi Járás 21, 7. a sellyei járás 13 ponttal, i Sós Károly, a Bp. Honvéd edzőjének nyilatkozata a Dózsa diósgyőri vereségéről és a Honvéd ielkészüiéséről (Tudósítónktól.) A Honvéd labdarúgók érthetően örültek a Dorog elleni 5:l-es győzelemnek. A szakemberek és a nézők különösen a csapat második félideji teljesítményével voltak elégedettek. Ekkor a csatársor jó- néhány szép, korszerű, gyors támadást vezetett és mint az eredmény Is bizonyítja, a befejezéssel sem volt baj. A siker nem tette elbizakodottá a játékosokat. Másnap már az előttük álló feladatról a Pécsi Dózsa elleni mérkőzésről beszéltek. Sós Károlyt, a Bp. Honvéd edzőjét kértük meg, mondja el véleményét a küszöbön álló találkozóról. — Az elmúlt vasárnap megtekintettem a Diósgyőr—Pécsi Dózsa mérkőzést — kezdte nyilatkozatát Sós Károly. — Véleményem szerint a pécsi csapat egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet. Mezőnyben közel egyenrangú ellenfele volt a diósgyőri együttesnek. Sőt az első, 20—23 percben még jobban is játszott, mint ellenfele. na Danka, a Dózsa kapuvédője nem olyan gyenge formában véd, mint ahogy védett, egészen más lehetett volna az eredmény. — Meggyőződésem, hogy ellenünk nagy akarással és erőbedobással játszik majd a Pécsi Dózsa. Abban is bízom, hogy ugyanolyan „tiszta eszközökkel”, sportszerűen küzd majd mint Diósgyőrben. Ha ez így lesz, izgalmas, szép mérkőzést várunk a vasárnapi találkozótól. — Örömmel értesültünk arról is, hogy a Pécsi Dózsa szurkoló táborának magatartása sokat fejlődött. Remélem, senki nem zavarja majd meg a vasárnapi mérkőzés hangulatát és a találkozó méltó lesz a két sportegyesület nevéhez. A piros-fehérek egyébként szorgalmasan készülnek a pécsi mérkőzésre. Kedden edzést tartottak, ma pedig egy kisebb képességű csapat ellen játszanak barátságos mérkőzést a kispesti pályán. A játékosok nehéz mérkőzést várnak. Jónéhányszor úgy is csak döntetlen eredményt tudtak elérni a Dózsa otthonában. Egyik legutóbbi mérkőzés is nehéz küzdelem után csak l:l-re végződött. Sokan elégedettek lennének most Is egy döntetlennel. P. J. * Sós Károly edző szavai az igazi sportember szerénységét mutatják. S:l-es győzelem után egy Sióra vesztett csapatról sem alkot rossz véleményt, mert a sportot a fegyelmezett, egymást megbecsülő emberek szórakozásának tartja és úgy is érzi. Hinni szeretnénk, hogy szavai nem elbizakodottá, hanem hasonló szerény és lelki- ismeretesen küzdő ellenfelekké kovácsolják csapatunk tagjait. Ez esetben remélhetjük, hogy nyilatkozata a mérkőzés után sem jog megváltozni és közönségünknek olyan küzdelemben lesz része, amilyenek az eddig Pécsett lejátszott Honvéd-találkozók voltak.- ----------—— Sp orthírek Belgium Franciaország ellen l:0-ra győzött. Az országok közötti labdarúgó-mérkőzés Brüsz- szelben zajoltt le. Az egyetlen gólt Piters rúgta. * A FIFA döntött a Chilében sor- rákerülő labdarúgó világbajnokság időpontjáról. A világbajnokságot 1962. május 30. és június 17-e között kell lebonyolítani. * Az országos felnőtt síugróbaj- nokségot Csávás László (Bp. Honvéd) nyerte Kiss Endre és Kiss Gy. előtt. Az ifjúsági bajnokságot a felnőtt bajnok öccse Csávás István nyerte. * A Magyar Népköztársaság 1960. évi vegyespáros asztalitenisz-bajnokságát Bérezik Zoltán és Kóeián Éva nyerte a Sidő—Mossóczi pár előtt. A női páros bajnokságot Lantosné—Kerekesné, a Budapesti Vörös Meteor párosa nyerte, Kó- czián—Mosbóczí előtt. * Davis Jenkins, a műkorcsolyázás olimpiai bajnoka kijelentette, hogy visszavonul. Több világbajnoki versenyen nem óhajt részt- venni. * Az NSZK nemzetközi asztalitenisz-bajnokságán a férfi egyest a svéd Lnrsson nyerte Vogrinc (jugoszláv) ellen, A városi sakkbajnokságban az „A” csoport küzdelmei befejeződtek. 1. Lukács (Kinizsi) 9.5 pont, 2. Kádár (Kinizsi) 9.5 pont, 3. Kocsis (Kinizsi) 8 pont, 4. Vertényi (Lendület) 7, 5. Sánta (Komló) 6.5, 6. Sándor (Kinizsi) 6.5 7. Palcsó (Urán) 6.5, 8. Hamvas (Lendület) 5.5, 9. dr. Tausz (Lendület) 2.5, 10. Schiiffer (Spartacus) 2.5. Jó kű7ffevmet hozott a PVSK vivóversenye A leányok tőrversenyében pécsi és kaposvári versenyzők küzdöttek egymás ellen. Az első helyen Sétáló (PVSK) végzett hét győzelemmel, 2. Piiaszanovich I. (PEAC) 7, 3. Piiaszanovich Irén (PEAC) 6, 4. Boka (K. Hunyadi) 5, 5. Récsey (K. Hunyadi) 5, 6. Visi (PEAC) 3, 7. Varga (PVSK) 2, 8. Hangyái (K. Hunyadi) 1, 9. Fenyőért (PVSK). A férfiak II. osztályú tőrvlvó- versenyében a PEAC PVSK, BV- SC és a Kaposvári Hunyadi versenyzői vettek részt. Eredmények: 1. Méhes (PEAO 6 győzelem, 2. Kovács (PEAO 6, 3. Szilágyi (PEAC) 6, 4. Danesházi (BVSC) 5, 5. Németh L. (PVSK) 3, 6. Németh A. (BVSC) 3, 7. Várnagy (PVSK) 3, 8. Gyócsi (PEAC) 2, 9. KazonitS CK. Hunyadi) 2 győzelem. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat titkársága mély fájdalomnál tudatja. Hogy irodalmi szakosztályának szedetett elnöke dr. Lilványi László ■lhunyt. Az elhunyt fáradhatatlan munkása volt ■ \ ismeretterjesztésnek, zdag és széleskörű tu- ■nányos felkészültségével önzetlenül szolgálta Pécs város és Baranya megye társadalmának kulturális felemelkedését. Emlékét kegyelettel megőrizzük. 200 HAI.Ai.OZAs, Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiúnk, testvérünk, unokánk, sógorom R e i g e r Alajos bányász, 20 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Temetése március 2-án. 4 órakor lesz a pécsbányatelepi temetőben. 203 Gyászoló család. köszönetnyilvánítás Mindazoknak, kik szeretett elnökünk Balázs Lajos és felesége temetésén megjelentek, valamint részvétüket bármilyen formában kifejezték ezúton mondunk hálás köszönetét. Pécsi Kesztyűi és Bőrkonfekció KTSZ vezetősége és tajsai^ m köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, Gratz Jakabné sz. Marath Magdolna elhunyta alkalmából részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. Külön köszönet dr. Ni- kolov László orvosnak fáradhatatlanságáért és a kesztyűgyár dolgozóinak együttérzésükért. Grátz és Sasi család. 194 köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk Dallos József temetésén koszorúk, virágok küldésével, megjelenésükkel részvétüket nyilvánították. Külön köszönet az 506. Építőipari Tanulóintézet megjelent tanulóinak, a PVSK birkózóinak, edzőjének, Drávái Lajosnak és a sport- szakosztály vezetőségének, legjobb barátjának. Kárpáti Józsefnek és szüleinek. 781 Kovács család. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen jó édesanyánk, özv. Schönig Györgyité temetésén részt vettek, vagy más módon nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 791 Gyászoló család. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, özv. Léderer Flóriánné temetésén megjelentek, részvétnyilvánításokkal, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 180 Gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, Bencze Jánosáé temetésén megjelentek, részvétnyilvánitásokkal, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 196 Gyászok* család. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága jó szüléink Balázs Lajos és Balázs La jönne elhunyta alkalmából mérhetetlen fájdalmunkban osztoztak és részvétüket bármilyen formában nyilvánították. a«s Mhml mtifl KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik nagyon szeretett édesanyánk özv. Reményi Istvánná sz. Török Mária temetésén részt vetlek, illetve koszorúk, részvét- nyilvánítások küldésével nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton is köszönetét mondunk, gyermekei: dr. Farkas Istvánná, Litter Jánoené, Neményi Ernő. Külön köszönetét mondunk az MSZMP pécsi járási Bizottságának, a Pécsi Járási Tanács VB- nek, a Pécsi Városi Nőtanácsnak, a Megyei Kórház, a Vendéglátó Váll., a Szentlőrinci Mezőgazdasági Technikum dolgozóinak és ifjúságának, valamint a Tangazdaság dolgozóinak. t92 köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen kislányunk, unokánk. Hart- steln Éva temetésén megjelentek, valamint koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét a Mecsek vidéki Üzemi Vendéglátó Vállalat dolgozóinak M» Gyászaié matti, M *fnfH!trt at 7 A PÉCSI RADIO 1960. március 2-1, szerdai műsora a 223,8 m középhullámon: 17.30: Szerb—horvát nyelvű műsor: Csarláma. Ifjúsági műsor: Az úttörő szereti szüleit, megbecsüli az idősebbeket. Szív küldi szívnek szívesen. Ablak a világba: Ismeretterjesztő érdekességek. A tótúj falusi népi együttes műsorából: duett és kórusszámok. Népmese. Népitáncok. 18.00: Német nyelvű műsor: A véméndl énekkar énekel. Vez.: Mandulás J. A Gyula-pusztai munkahelyen. A pári Béke Tsz. új utakon. Ha elmegyek — népdal. A juhéi sikerek nyitja. Szív küldi szívnek szívesen. Egyvelegek. 18.30: Magyar nyelvű műsor: A jó munkáért.. — Ajándékműsor. 18.55: A termelési biztonságról. — Kommentár. 19.00: Színes népi muzsika Somogy- ból. Közreműködik: Horváth T, György (ének), Farkas István (furulya), a kadarkuti „Bartók Béla” énekkar, az igali földművesszövetkezet férfikara, valamint a Somogy megyei népiegyüttesek ének- és zenekara. 19.10: Dél-dunántúli Híradó. 19.30: Emlékhangverseny Huszka Jenő műveiből. L Részletek a Lili bárónő c. operettből. Lili belépője. (Bárdos Anna, Szalma Lajos, Széplaki Endre), Cigaretta- duett. (Bázsa Éva, Tomanek Nándor). Csók nem Is igaz (Bázsa Éva, Széplaki Endre). Szellők szárnyán. (Bárdos Anna, Tomanek Nándor), n. Részletek a Mária főhadnagy c. operettből. Antónia sanzonja (Takács Margit), Némán várni. (Takács Marfűt, Tomanek Nándor), Ladilom. (Péter Gizi, Boros János, Szabó Samu). 19.55: A fácán. — Szflts István írása. 20.00: Műsorzárás. A televízió mai műsora: 13.00—17.00: Ipari és kereskedelmi adás. 18.46: Szovjet tájak — szovjet városok, 19.00: Közvetítés a József Attila Színházból: Érdekházasság c. zenés vígjáték. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Macbeth (este 7 órakor). Kamaraszínház: A Tündérlaki- lányok (este fél 8 órakor), MOZI: Park: 2x2 néha 5 (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, normál). Kossuth: Mágnás Miska (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Sóbálvány (fél 5, fa 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Tavasz, Holló és a róka, Svejk I„ H„ Franciaországi képeslap, 60/3. vllághíradó. (Előadások 11 órától 3 óráig folytatólagosan. Pénztárnyitás fél 11 órától). Mopresszó: Magyar híradó. Tavasz, Hollő és a róka, Franciaországi képeslap, 60/3. vi- lághlradó. (Előadások — hétfő kivételével — mindennap fél 5, 6 és fél 8 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Gyalog a mennyországba (5 és 7 órakor). Építők kultúrotthona: Akiket a pacsirta elkísér (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Bűntény vagy: -. (fél 6 és fél I órakor), Rákóczi (Mecsekalja): Cabirla éjszakái (7 órakor). Csak 18 éven felülieknek! Május x. (Vasas n.)t Nyomorultak II. (7 órakor). Kossuth (Mohács): Blum-ügy (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Kálvária (t órakor). Táncsics (Siklós): Májusi emlékek (8 órakor). ^ Hóvirág-bál lesz szombaton este a KISZ és Szakszervezetek Művelődési Házában. Tánc 2 óráig. Az Országos Rendező Iroda közli, hogy március 7-én, hétfőn fél 6 és háromnegyed 9 órakor a Nemzeti Színházban fellép Hella Casanovas dél-amerikai revűsztár, közreműködnek: Lakatos Gabriella Kossuth-díjas, Havas Ferenc, az AU. Opera balett-művészei, kísér: Túrán László, Mmák József, Sárközi Endre, konferál: Rácz György. 3343 Szentendrei Honvéd—PVSK 12:8 Hatalmas közönségsiker és mérsékelt pécsi eredmények mellett zajlott le a két csapat barátságos találkozója. A tartalékos pécsi csapat nem tudott győzelmet szerezni a kiváló Szentendrei Honvéd ökölvívó csapat ellen. Eredményeik (elől a szentendrei versenyzők) légsúly: Hamóczkl pontozással győz Dóra eUen. Harmatsúly: Dávid II. kiütéssel győz Kovács ellen. Pehelysúly: Vitányi—F odor döntetlen. Könnyűsúly: Strucuj eUenfél nélkül győz. (Boros elkésett.) Kisváltó súly: Bordás pontozással győz Marton ellen. Váltó- súly: Szabó pontozással veszt Joő ellen. Nagyváltósúly: Csala pontozásul veszt Vlnczével szemben. Középsúly: Tass—Horváth döntetlen. Félnehézsúly: Hegedűs ellenfél nélkül győz. (Werling átesett a súlyhatáron.) Nehézsúly: Szabó HL Tantos ellen feladja. Baja győzött a PVSK női kosárlabdázói ellen Bajai Építők—Pécsi VSK 72:61 (34:35) NB I. nól mérkőzés, Baja. A pécsi csapat játékosai közül többen megbetegedtek és fgy a második félidőben! gyengébb játékukkal vereséget szenvedtek. Legjobb dobók: Görög 27, Vass 15, Tóth és Kolosné 10—10, Illetve Láng 15, Aratómé 12, Erdősiné 12. Apróhirdetések Isi állóbérletet keres egy pár ló részére a Damjanich utca környékén. Pécsi Kertészeti VáUalat, Perczel utca 1. sz. _________3362 Há romszobás teljesen új családi ház meUék- épületekkel 1000 négyszögöl telken eladó, vagy pécsi házért elcserélhető. Kétújfalu, Rákóczi út 60. Perger. 3361 Orvosházaspár üres vagy bútorozott szobát keres „Belgyógyász’: Jeligére Boltív közi Hirdetőbe. Kombináltszekrény eladó. Sörház utca 4. földszint 1. 3366 Eladó kertvárosi 3 szobás, összkomfortos, családi ház, megegyezés esetén belvárosi egy szoba, konyha, éléskamrás lakás átvehető, esetleg berendezéssel együtt is. — Bővebbet: telefon: 13-79. 3357 Keresek sürgősen 2000 Ft kölcsönt, magas tiszteletdíjat adok. — „Megbízható” jeligére Boltív közi Hirdetőbe. _______________ 3356 Tü zlfafűrészeíés Kapitány. TeL: 10-01, _______ 437 Ke ttő holdas flatalte- lepitésű szőlőmet cgy- szoba. konyhás lakással, kuttal, esővlzes ciszternával, vlllany- nyal, város közelében hozzá értő családnak felesbe kiadnám. Drá- gonyl Ferenc, Pécs, Szent Imre ut<* *. Telefon: 51-20. 798 Belvárosi utca* 2 hagy szoba, konyhás lakásomat elcserélném 2 szoba összkomfortos kertvárosi, újmecsek- aljat vagy szigeti résziért. Telefon: 46-90. Félháló, 1 szekrény, l ■ezlon eladó. Szigeti *t m. auhé, » 1500 Ft Sötét háló, 800 Ft nagy konyhaszekrény, 300 Ft nagy asztal, kétszemélyes re- kamié szekrények, sublót, könyvállvány nagyon olcsón részletre is. Délután kettő óráig és este 7 óra után. Aradi vértanuk útja 32,_____________782 Hálószobabútor, ágybetétekkel eladó. Szl- getl u. 1. Jobbra. 796 3000 km-t futott fekete Pannónia sürgősen eladó. Pécs-Szabolcs, Felsőtelep 60. Budányl ____________ 769 is o db. merinoi birka 60 bárány eladó, megegyezés szerint. Tan- csó Dezső, Nagytótfalm________ 801 Veszek konyhabútort, ágyakat, székeket, matracokat, íróasztalt, fehlér márványlapot sezlont, rekamiét. Bá- rány. Hal tér 1. 603 Hálószobabútor, kony habútor, szekrények, ágyak, asztalok, székek, vitrin, ágysodrony, szekreter és egyéb bútorok olcsón Báránynál, Hal tér l. _______ 804 Há lóberendezés, félháló, sodronyok, sez- lon, varrógép, szekrények, ágyak eladók. Felső-Vámház u. 2. sz. Üzlethelyiség. 798 Gyökeres szőlőoltvány gyökeres vad, sima alany-vessző, valamint gyümölcsfaértékesitő lerakatunkat siklósi úti telepünkön megnyitottuk. Kertészeti VáUalat. 799 Oröküzlet szuterinnaí Rákóczi út 32 számú házban, Trjlvó bérli. Tőkebefektetésre alkalmas, olcsón eladó Túl.: Frend, Széchenyi térjs^ I. cm.________810 Ru hák festése, tisztítása rövid ldó alatt készül. Kulich Gyula «ács SS, 331« Tamás Kálmán tűzifa,. fűrészelő telefonszáma 39-9L György utca 6. ______________________1 Go mbor-féle mély gyermekkocsi és egy gyermekketrec eladó. Szigeti út 136, Szabó. Vikendház szétszedhető, eladó. Megtekinthető de. II órától. — József utca 32,______T Ka ndallót, légfütőbe- rendezést Friedrichtől Rákóczi üt 37. Telefon 23-87.______________ H Fő zőedény javítását, hegesztését váUalom, Rákóczi út 37.______10 Ör öklakást vennék lakottan is. Ajánlatot levélben kérek. Szabó János. Rét u. 15. 809 Az É. M. Felvonószerelő Vállalat (Budapest IH., Lajos u. 60.) a szerelők meUé segédmunkásokat alkalmaz 6 havi időtartamra szerződéssel. Munkaruhát biztosítunk. — Jelentkezni lehet a Pannónia szállóban 1960. március 8-őn, Í2 órától du. 3 óráig, a VáUalat megbízottjánál;_________________146 Kü lönbcjáratű búto- roz.ott albérleti szobát keres orvos házaspár. Tel.: 14-08. 16 órától. _______ 3349 Me gbízható, minden igénynek megfelelő be járónőt keresek napi 3 órás elfoglaltságra. Dr. Varga, József ut- ca 19. I. ént __ 33\ Eg y szoba, konyhás pécsi lakásért adnék egy balatoni házat vagy egy villatelket, a vlllatelek 500 négyszögöl. — Érdeklődni: Xavér utca 13. Bíró. _____ J33? Gy ors Igazolványképek azonnal készülnek Cherven fényképésznél. Sállá! u. 31. Vára- dl Anlal u, sarok. M