Dunántúli Napló, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-17 / 65. szám
19#0. MÁRCIUS 17. NAPLÓ Az egyetemi felvételeknél előnyben részesítik a néhány évig fizikai munkát végzett fiatalokat Kik jelentkezhetnek a felsőoktatási intézmények nappali tagozataira? A művelődésügyi miniszter az érdekelt szaktárcákkal egyetértésben — rendeletben szabályozta az 1960. évi jelentkezés rendjét a felfloktaitásd intézmények nappali tagozataira. A rendelkezés kimondja: továbbra is fontos cél, hogy minél több olyan fiatal kerüljön a felsőoktatási intézményekbe, aki az érettségi Után egy vagy több évig fizikai termelőmunkát végzett. Azok a fiatalok, akik 1958- han vagy 1959-ben érettségiztek, továbbá, akik az idén tesznek érettségi vizsgát, az érettségiztető középiskola útján jelentkezhetnek továbbtanulásra, akikor is, ha társadalmi tanulmányi ösztöndíjasok. Kérel- niejket a középiskolák április 10'ig fogadják el. , Azok a pályázók, akik 1957- yéh vagy az azt megelőző evekben fejezték be középiskolai tanulmányaikat, egyéniig is jelentkezhetnek, ha felvételüket munkaadójuk javasolja. Ez utóbbiak közül a tanító- és óvónőképzőbe pályáik irataikat május elsejéig küldjék be a lakóhelyük sze- rmt illetékes megyei tanács művelődésügyi osztályához. A több; felsőoktatási intézmény55 Jót nevettek“ Szigetváron ! Hát igen! Valóban jót nevettek Szigetváron az Orosz- Étteremben március 13-ára meghirdetett műsoros est ren- nt*öi. Nagy érdeklődéssel várt Pjt azonban csalódást hozott a közönségnek, mert az mindén y?K csak nem a kultúra apóját elősegítő megnyilvánu- *as. A műsoron fellépő művé- ”*rrV’ (»gypár a sok évi gyenge átlagot sem Ütötte *>icg, és előadásaik tartalmául bátran megállapíthatjuk, hogy teljesen zagyva volt, tele disznóságokkal és kétértelmű viccekkel. ben továbbtanulni szándékozók közvetlenül a választott egyetemi kar dékánjához juttassák el felvételi irataikat május 20-ig. A középiskola útján továbbtanulásra jelentkezők kérelmét az iskolában működő társadalmi bizottság bírálja el. E bizottság döntéséről a fiatalokat május 25-ig értesítik. A középiskolai társadalmi bizottság, illetve a munkaadók által továbbtanulásra javasolt pályázók júliusban felvételi vizsgát tesznek. Azoknak, akik az országos középiskolai tanulmányi verseny döntőjében első, második vagy harmadik Idegenforgalmi ankét a városi tanácson Javaslatok az idcgeiJtorgalom íelfeüdítésére — Hot tegyen a mesterséges tó? — Hogyan oldjuk meg az idegenvezetői kérdést? helyezést értek el, 3 arra a karra (szakra) jelentkeznek, amelynek valamelyik felvételi tárgyából díjat nyertek — nem kell felvételi vizsgát tenniök. A felsőoktatási intézmények a felvételeknél előnyben részesítik azáltal a pályázókat; akik az érettségi Után egy vagy több évig fizikai termelőmunkát végeztek. A nappali tagozatokra a 17. életévüket betöltött, de 30. évnél még nem idősebb dolgozók jelentkezhetnek. Társadalmi tanulmányi ösztöndíjjal felvételre pályázók jelentkezési iratait június 30-ig fogadják el a felsőoktatási intézmények. Felelősség és lelkiismeret Két kisgyermek tragikus halála A tegnapi számunkban mát hírül adtuk, hogy a megyei Népi Ellenőrző Bizottság ankétet tartott kedden délelőtt, melyen Pécs és a megye idegenforgalmának fejlesztéséről tárgyaltak. A NEB ellenőrzése során tapasztaltakról Toller íjászló elvtárs, a városi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke számolt be. A beszámolóban részletesen foglalkozott Toiler elvtárs a város idegenforgalmának fellendítésével és ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy elsősorban szállást kell biztosítani a Bécsre érkezőknek. Enhek érdekében javasolta, hogy a városi és megyei taíiácsok közösen keressenek megoldást egy 25Ö-—300 ágyas átmeneti szállás biztosítása érdekében. Az idegenforgalom fellendí tését célozza a NEB-hek az a másik javaslata is. melyben a jobb szobafoglalási rendszer bevezetésére és a tűristaházak rendbehozéséra hívja fel az illetékesek figyelmét. A közlekedéssel kapcsolatban is sok még a tennivaló ügy a városi mint a városból kiránduló üdü lőhelyek felé történő forgalom terén. A beszámolóban er Néhány soros levél fekszik előttünk, még február 16-i keltezéssel. Kiss Józsefné írta a Tűzrendészetnek; „—< A Vitéz u. 14. Szám alatt füstcső kivezetés az ablakon, egész a tetőhéjig. Kémény állítólag van:..*! Ebből a kusza bejelentésből aligha igazodna ki más, de a tűzrendészet! alosztály parancsnoka, Czilják József főhadnagy már másnap kiment a jelzett cím alá, hogy megállapítsa a következőket: „A hozzánk beérkezett panasz alapján február 17-én felülvizsgáltam a Vitéz u. 14. szám alatti lakóházat, s megállapítottam, hogy a kémény használhatatlan, nem alkalmas füstelvezetésre. A Kéményseprő Vállalat már egy éve nem tisztította a kéményt, a padlás életveszélyes állapotban van.” A jelentést továbbította a III. kerületi tanács építési és közlekedési osztályának, aki azt továbbította a PIK-hez. Nem sok az az idő, mindössze néhány nap, amíg az építési osztály, valamint a PIK illetékesei tudomást szerezhetik eÍffa7ettéft%z?m°C;: tek^a je^nt^jogjaltakról. könt 5, azaz Bt forintot kértek, ami még fővárosi viszonylaton is tekintélyes. Ugyanis a "UBapesti Corvin Étteremben is csak 3 forintot kérnek egy 2 órás, igazán jő műsorért. Ezek után nem kell csodál- "°*nl, hogy a közönség mély le,hábörodással vette tudomá- s*d. hogy ezen az estén „vi- j ekre ez is jó lesz” jelszó alatt “Csapták. Rajczy Lajos — KOMLÓN az idén a fet- *2abadutási kulturális seregszemle keretében tartják meg a munkásszínjátszók hetét. A bemutatókra, előreláthatólag foájus első hetében kerül sor. ^ bemutatók előkészítése ércekében a városi tanács népművelési felügyelősége, a vd- KISZ-bizottság és o komlói művelődési ház igazgatósága, a napokban értekezletet tart. Az értekezleten szó l*sz a Komlói Művészeti KJub megalakításának tervé- r°l is. Népszerűvé vált az általá- ^ös háztartást biztosítás. At elmúlt hetekben több száz általános háztartási biztosítást kötöttek Pécsett. Ez a m^tositás a lakásban előfor- r.'"’ő összes kárserttényekre, lnu a tűz, betörés, vihar és e9yéb balesetekre terjed kiMégis felvetődhet a kérdés, hogy ezernyi más gondjuk, problémájuk mellett, milyen fokú mulasztás terheli őket a történtekért. A vizsgálat még nem fejeződött be, nem foghatunk perbe senkit, de elmondjuk a véleményünket. Mi történt a Vitéz u. 14. sz. alatt? Bedi Lászlóné a jelzett szám alatti lakos, március 14-én reggel begyújtott a kályhába és két fiú gyermekét, a 13 hónapos ikreket a kályha közelébe helyezett gyermekágyban hagyta, majd az ajtót rájuk zárva eltávozott. A vizsgálat eddigi eredményei szerint a kályha füstcsöve, valószínűleg az elégtelen léghuzat miatt,- füst. illetve gázrobbanás következtében széthullott és á szobában keletkezett széngáz megölte a két gyermeket. A helyszínre érkező mentők már csak a halál beálltát állapíthatták meg. A tragikus halálesetért valakinek felelnie kell. Újra csak a véleményünket nyilvánítjuk, ha elsősorban a gondatl&n szülőre hárítják a felelősséget, dé nem mehetünk els szó nélkül a Vitéz u. 14. szám többi lakója mellett Sem, akiknek tudomásuk Volt a bezárt gyermekekről, akik nem is tagadják, hogy a tragikus időpontban valóban hallották r,A Kt°SZ pécsi, járási helyi cső- r.or"s fezütnn sgt" s«it ........... értesíti ipsrostár1«. ■ htigv a TIT rendezésében, ifi ™ .us 17-éh. csütörtökön este 6r”l kezdettel Kelte Sándor »töTtioygg^ főiskolai tanári Mun- kénly Mitlály festészete (vetítetttart6S e'°adás) címmel előadást rcto*« Az előadás színhelye a Hákóezl üt 24. szám álattl l’f terme. Af •H* bilntím,Vün«t lesz hálózat Átépítés *-U U- !«. és 17-én (Mól 1B-.10 « Landler A József Attila Művelődési Házban (Remény U. 43.) rh sir tins 19-én 18—19 óráig és Március 29-án 9—12 óráig könyVáruSitással egyhekötött könyvkiállítás lesz. A könyvek a helyszínen megvásárolhatók, vágy megrendelhetők. Míg Hé p fi-tól J-l Öaltljáhlöh. lóé. x¥a Székely B., Gyötgy, Mlk- a*-—vlllpos, Antónia, Mecsek és SZEHKESZTOsCGT KÖStLfeMENY Március 18-1 számunk ötödik oldalán „kellemetlen levél ünnep Után egy tizennyolc éves kislányhoz” című cikkünk alól a szerző ^nymmlaJiiba folyUn^kimaa lakásból kiszűrendő gyerék- sírást, 6 amit szemrebbenés nélkül azzal könyveltek el, hogy máskor is bezárták őket, máskor is sírtak a gyerekek. Természetesen nem állíthatók ezért bíróság elé, hiszen nem kötelesek őrködni más gyereke felett, de ez csak alibi marad a lelkiismeretűk előtt. Végül és nem utolsó sorban a fentebb említett illetékesekhez is Volna néhány szavunk. A Kéményseprő Vállalat vezetőihez, akik végeredményben felelőtlenül jártak el akkor, amikor a veszélyességre hivatkozva elhanyagolták a kémény tisztítását, ahelyett, hogy sürgősen jelentették volna a tényekét az illetékesekhez. Hibás a III. kerületi tanács építési, közlekedési osztálya, valamint a PIK is, mert régebben tudomást kellett volna szereznie a ház rossz állapotáról. — p- gy. — Bányászok, termelőszövetkezeti do'gozók távoli helyekről, aulóbuszkaravánokkal látogatják a Pécsi Nemzeti Színház előadásait A pécsi Nemzeti Színház ebben az évadban száz környező helységben rendez tájelőadásokat, de ezenkívül számos olyan autóbusz áll meg esténként Pécsett, a színház bejárata előtt, amelyeken bányászok, termelőszövetkezeti dolgozók jönnek az előadások megtekintésére. A nagyárpádi „Uj Alkotmány” Termelőszövetkezetnek például „törzs helye” van a színházban. A gyakori színház- látogatásokat Tiborc Ferenc brigádvezető szervezi. Csány- oszró termelőszövekezeti községben dr. Hasicz Henrik orvos a színházkultúra lelkes propagálója, míg Pécsújhegyen a KISZ, Hidason pedig Pataki Károly pedagógus szervezi a bányászok színházlátogatásait. A hosszúhetényiek közül negyvenen Tolsztoj: Anna Karenina c. regényének dramatizált változatát nézték meg a napokban a pécsi Nemzeti Színházban, a kicsiny Barátur község lakosai pedig majdnem színdarabot megtekintenek Szorgalmas színházlátogatók a dunaszekcsőiek és a mecsek- nádasdiak is, akik száz kilométert autóznak egy-egy jó színdarab kedvéért. Nagy az érdeklődés a városon kívül az operaelőadások iránt is: a komlói Kossuth- bánya és III-as akna dolgozói március 3-án valóságos aütó- buszkaravánnal, hat Ikarusz- szal jöttek Pécsre, a „Pillangókisasszony” előadására, amelyet negyven bérlettel rendelkező hidasi bányász és ugyanennyi mágocsi termelőszövetkezeti dolgozó is megnéz a közeli nápokban. (IS) Vonatkozólag is történt javaslat, mégpedig oly módon, hogy a közlekedési vállalát valósítsa meg minél előbb az átmenő- és körforgaltnut a városban és vizsgálják meg az átszállőjegy- tendszer bevezetésének módját. A Pécsről éfi Pécsre Irányuló utáSsZállítáSrlól pedig a javulás úgy érhető el. ha az IBUSZ és áz Idegenforgalmi Hivatalok szoros kapcsolatot tartanak a MÁVAUT-tal és időben értesítik a nagyobb !ét- szárhú kirándulócsoportok érkezéséről a MÁVAUT-ot, hogy az enhek alapján sűríthesse járatait. A hozzászólók is több értékes javaslattal segítették az ankét munkáját. Elhangzott például olyan javaslat is, hogy az orfűi tó helyett két kilométerrel odébb kellene egy fürdésre alkalmas tavat létesíteni Medsekrákosnál, fnert ott egy 18 fokos forrós van és a fúrásokkal valószínűleg még melegebb vizet is fel lehetne hozni. A városba érkező gépkocsi- vezetők részére a benzinkutak mellett üdítőitalok árusításáról is szó volt az ankéten, ami megvalósítható és külföldön már számtalan helyen alkalmazzák slketrel. A Mecseken való képeslap- és emléktárgyárusításra is tettek javaslatot. Ugyancsak az Idegenforgalom fellendítése érdekében létesíteni kellene a Mecseken „gombákat", ahol a sétálók sört, üdítő italokat kaphatnának — hangzott el egy másik javaslat. Az idegenvezetőkkel foglalkozó hozzászólás javasolta, hogy a régebbi gyakorlatot ismét próbálják bevezetni, mely szerint a közlekedési vállalat kalauzai és ellenőrei kiképzést kaptak és elláthatták áz ige- genvezetől feladatokat. Egy művészházaspárról Bárdos Anna és Páulusz Elemér A színházlátogató közönség leség, családtag, mint annyi jól ismeri mindkettőjüket, más nő ebben a városban, s Bárdos Annát a színpadról, nekem is olyan gondjaim és Paulusz Elemért pedig a kar- örömeim vannak, mint más mesteri dobogóról. XJjat mon- feleségeknek —■ mondja Bár- dani róluk, művészetükről dós Anna. Nem volt könnyű az út. amelyen Pécsig jutott. Szülei a Bánátból szakadtak át Szegedre, s kicsit furcsa volt számukra az alföldi város légköre, az alföldi emberek világa. Anna korán megtanulta, hogy kemény harc. az élet, s minden eredményért keményen meg kell küzdeni. Még egészen fiatal, iskolába járt, amikor már jelentős részt vállalt a- családfenntartás gondjaiból. De sokat tanult, kitartóan és rendületlenül, így jutott mindig előre a művészi pályáján. Miután elvégezte Szegeden a zenekonzervatóriumot — c színházhoz szerződtették, ahol a Figaró házassága voll az első emlékezetes szeretem az embereket is, a színházközönséget, mert igényes és érdeklődik a színház iránt. — Milyen tervei, vágyai vannak? — Szeretnék majd külföldre is ellátogatni. Egy-egy ilyen út felmérhetetlenül sokai jelent az ember életében, s olyan élményekkel gazdagítja, amely mindig emlékezetes marad. Rajongok a szimfonikus zenéért, szeretem Mozart, Wagner, Verdi és Beethoven zenéjét. Szeretnék játszani a Bánk bánban, a Traviátábun, a Bohéméletben, Puccini operáiban és nagyon szeretném egyszer eljátszani Faust Mar- gitját. — Régről ismerem Pécset, zenét kedvelő város, S nagyon örülök, hogy éppen az én időmben sikerült megvalósítani az operát. Nem csalódtunk a közönségben. Nem győzünk eteSzetepe, amely meghozta a sí- get játszani, a beütemezett Még otthon Is próba... Paulusz Elemér, Kotnlóssy Erzsi, Tomanek Nándor és Bárdos Anna. nehéz lenne, hiszen annyi mindent megírtak már tóluk... Persze, egy új szerep, egy új egyéniség étetrekeltÜe és egy új opera dirigálása mindig gazdagítja R művészt és tökéletesebbé teszi tudását. Ezúttal azonban mégsem a színésznőt, az énekesnőt és a karmestert akarjuk bemutatni, hanem az embert, magánéletüket és apró örömeiket. Természetes, nem lehet éles határövondlilt húzni á művész és az ember magánélete között, mert nem lehet tudni, hogy höl mosódnak el a kontúrok, Erről a kérdésről ők maguk is különféleképpen reáliának:-- Csak addig vagyok színésznő, amíg a színpadon varjcSaa smmmm tei — Nekem a magánéletem is a színházban játszódik le -- mondja a férje. S ez így igaz, mert aki ismeri Paulusz Elemért, tudja, hogy nem múlhat el semmi olyan esemény a színházban, amelyben neki része nem Volna, amit nem tekintene Szívügyének. Szinte minden szívverése összeforrt a színház Ügyével. Bárdos Anna szívesen cse- k féli fel a színpadot a kony- A hóval, szeret főzni és a háztar- d tásban segédkezni. Azt mondja ugyan, hogy csak addig színésznő, amíg a színpadon van, S a gondolatai, a vágyai azon- P ban mégis a színpaddal függe- á nek ö'Sze, s beszélgetés köz- a ben is mindig ehhez a iéftiá- d hoz jutunk vissza, áfái teftné- jt *x*m to. ft kert. Ezután Pestre került a Madách Színházhoz, majd pedig 1956-ban Pécsre. — Szeret itt élni Pécsett? — Nagyon szeretem Pécset. Soha nem feledem az első napöt, amikor megérkeztem. Az állomásról úgy sétáltunk be, a csomagjainkat egy ki3 kordén teálll U/fták. Azóta még jöbba ti megszerettem Pécset, áAiftástz cni/u» a jlfnrmlrrirf De előadások nem is elégítik ki a közönséget — mondja Paulusz Elemér. Bárdos Anna és Paulusz Elemér példás családi életet élnek, tizenegyen laknak a Eelső-Malom utcai lakásukban. Népes család, de egyetértésben élnek, a szeretet és a megét- tés '{űzi egybe a családtagjait (HAMAR) Foto: Fürit 8 ha akad néhány perc, apu szívesen kapcsolódik be az izgalmas gombfoelzásba.