Dunántúli Napló, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-20 / 68. szám

IM«. MÁRCIUS 20. NAPLÓ A P> ^ Ú H I m o T. E 8 E K informálható bejáró­nőt keresek, egész napra, könnyű ház­tartásba. Jelentkezés vasárnap 11—IS óra •között. Tolnai, Káp­talan u. 4, _____ 575 tl zemi Vendéglátó Vái- lalat Szakszervezete munkaerőt keres fél­napos elfoglaltságra klubgondnoki teen­dők végzéséhez. Je­lentkezni a vállalat központjában, Perczel utca hétfőn 8 órá­tól 10 óráig.____IS 00S gya korlattal rendelke­ző építészmérnököt és építésztechnikust fele veszünk. Jelentkezni Pécs mj. város taná­csa v. b. építési és közlekedési osztályán Tanácsház IL em, «7. Statisztikust kere­sünk előadói vagy ma­gasabb beosztásba a KSH. Sellyéi járási felügyelőségéhez. Fel­tételek: közgazdasági, mezőgazdasági tech­nikumi képesítő, vagy középfokú statisztikai oklevél. Fizetés a köz­alkalmazotti bérrend­szer szerint kb. havi 1200—1800 Ft között. Jelentkezés az önélet­rajz beküldése útján a KSH. Baranya me­gyei Igazgatóságánál; Pécs, Gelaler Eta u. 2. Házasság céljából meg­ismerkednék azzal a jobbmódu özvegy- asszonnyal, akinek ér­ieké, hogy kis gyer­mekének szerető édes- aPja legyen. Csak Pontos címre válaszo­lok. „Boldog anya« lengére. Hirdető Bolt- tv köz. _________11952 32 éves elvált asszony 'erjhez menne gyer­mektelen özvegy, vagy elvált 37—46-lg, válasz, életkor, foglalkozás, teljes címmel. Laká­som van. „KI tudja” Jeligére, Boltív közi Hirdetőbe, _______1193» Ha gányoe őzvegyass- ■Jfüiiy jó élettársa, fe- ' eocge lenne Idősebb magányos nyugdíjas, Vagy gazdálkodó fém­nek, kinek hiányzik otthonából a Jó fele­ség Nekem nyugdi­jam és 15 ezer forin­tom van. „ismerjem meg” jeligére, Hir­dető Boltív köz, 1938 intelligens nemesszivű hatvanas, független tárfi ismeretségét ke­resi házasság céljából jól szituált özvegy- nsszony, aki Pécsen, vagy környékén sze­retne lakni, „intellek- Juel .51949” Jeligére Bp. /■, Felszabadulás téri hirdetőbe; _________ 196 fe jhez mennék Jó- ??n, jó lelkű férfihez WtfasW Kössön SERTESHiMÁSI SZERZŐDÉST mm Áitatfmrguhni Yállalattnl <1 éves állá shaft lévő nyugdíjas, magányos nőt keres élettársul. Házasság Jeligére, Kos­suth utcai hirdetőbe. 622 Lakás 55 évtől 60-ig, akinek f*, v,Wll uu-ig) an*!»"-*» fobérleti lakása van. íf'k ibolya Jeligére, Kossuth L. utcai hir­detőbe.__________«33 33 —27 éves dolgozó «hy, vagy elvált asz- sz°ny ismeretségét ké­jesem házasság céljá- Fényképes levélre Válaszolok, Barnák előnyben. Rossz egye- dűl. Őszinte jeUgére Kossuth utcai hirde­tőbe. 650 Nyugdíjas özvegy va- gyok, lakásom, Ingat­lanom van. Élettárául keresem azt a Józan- eletü 60—65 év közti nyugdíjas nőtj aki ailntén boldog ott­honra vágyik. Választ Hyugott 521 jeligére, Kossuth utcai hirde­tőbe. _______ 521 tár saság hiányában megismerkedne 38—»5 évig Jómodorú lntelli- S ins férfivel házasság re Íjából, középtermetű csinosnak mondott, mélyérzésű asszonv. iólszituált 2 szobás házzal. „J’ttandrals” jeligére, Boltív közi Hirdetőbe. 11999 Kél nagy szobás, előszobás konyhás személyzeti fülkés, gázos lakást adok egy- szoba összkomfortos lakásért. Lehetőleg a Petőfi utcában, vagy a környékén. Ajánla­tokat „Nyár” Jeligére Hirdető, Boltív köz. _____________ 11 968 El cserélném Rákóczi út 50. sz. alatti 2 szoba konyhás lakásomat, Reptéri 2 >/» szobásért. Kincses.____________H 972 Jó l felszerelt 2 szoba összkomfortos, kertes, belvárosi családi há­zat elcserélnénk ha­sonló méretű belvárosi öröklakásért. Ajánla- tokát; Boltív közi Hir­detőbe kérek „Mie­lőbb” jeligére. __11950 rv y szoba“ komfortos belvárosi lakásomat elcserélném * ®3oba komfortosra belterüle­ten. Lyceum «tea #8. Kétszoba konyhás la­kásért minden költ­séget térítek, kis szo­ba konyhás lakást adok. „Április” Jeli­gére, Hirdető Boltív köz.________________11 959 Eg y szoba konyha für­dőszobás lakásomat elcserélném hasonlóra a szigeti részen, lehet reptéri is költséget téritek. Cim: „Elfog­laltság” jeligére, Bolt­ív köz, Hirdető. 11937 Küíönbejáratú bútoro­zott szobámat kiadnám 10 000 Ft kölcsönért. Pécs. Hajnal u. 19 Szőke. ______ “6 Elcserélném szoba összkomfortos lakásomat kettő vágy háromszoba összkom­fortosra. Doktor Sán­dor utca 5S. Bokor. 11 873 Elcserélném kétszoba, összkomfortos, egye­dülálló villában lévő lakásomat hasonló na­gyobbért. Költséget téritek. Telefon: 34-17. Elcserélném nagymé­retű 2 szobás konyhás komfortos lakásomat, szoba konyháéra, társ­bérlet Is lehet. Érdek­lődni: Kilián György u. 4„ n. *., este 18— 1» óráig.___________571 Kisméretű szoba, kony­ha, spelzos belvárosi lakásom elcserélném kettőszoba konyhásra, vagy beköltözhető élet- járadékos családi házat keresek. Költséget té­ritek. Szőnyl, Koller u. 7. sz. _________ 501 Eg y szoba konyhás lakásért a belváros területén magas köl­csönt adnék. Felső­malom utca 14., eme­let. Telefon: 10-21 Nyugdíjas tisztviselő részére albérletet, vagy társbérleti üres szobát keresek. Tel.: 44-42, Elcserélném 3 szoba + személyzeti, nagy­méretű, összkomfortos lakásomat, 2 szoba, összkomfortosra. Szín- ház tér 2. Toldy. 12005 Albérleti szobát ke­resek két gyermekkel (13 és 7), időseknél, aki nek a házimunkába segítenék. Simon Sán- domé, Peterd. 735 agatlan Kertes kis családi ház minden elfogadható árért eladó, esetleg fizetési kedvezmény­nyel is. Érdeklődni: Alkotmány utca 26.sz„ alagsorban, 5 óra után. Nagybicsérden eladó egy 15x6 méteres istáló és pajta bontásra, ió tetőszerkezettel. Ér­deklődni: 17. sz. alatt. Villányban 236 számú 3 szobás kertes családi ház eladó. _U "1 Ho ld utca 12. számú ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: 5 óra után. U 956 ’testorésreiéstól Gyakorlattal rendelkező utazzék karbantartó kü fö'dre1 tfj|hn\fQ7prplíít fBUSZ pécsi irodájában rntkezhet társasutazásra VlllüllfüLülGIUl-------->- leiwelorsrácba 8 forintos órabérrel azon­--------► Moszkvába nall belépésre felvesz a-------v Tátrába--------* Brüden —LtipziSBe--------► C sehországba Baranya-Tolna megyei Ma­lomipari Vállalat, Pécs Fel­szabadulás u. 2. 677 119% Házhely 165 négyszög­öl az Árpád! utón el­adó. Cim: Szirmai Fe­renc, Hetvehely, _______________111» Sz őlő eladó 1200 négy­szögöl, présház, pince öregség miatt pellérdl szőlőhegyderék, meg­egyezés szerint* Ér­deklődni; özv. Tóth Józsefné, Pellérd, Dó- zsa György u. 4». _ 97 Vas Gereben u. 19. sz. ház eladó. Érdeklődni: Kurucz Jánosnál, Ko­vácstelep, Liliom u. 22. _______ 89 Ma gaslati úton ház­hely eladó. Telefon: 48-08, tizenkettőtől 16 óráig. ___11 795 Sz oba konyhás családi ház kerttel, szőlővel sürgősen eladó. Keszí|, Petőfl_utea 53. 11 868 Pécs, Bártfa utca Í5. számú házam (vízve­zeték és villannyal) és a vele összefüggő 770 négyszögöl szőlő- gyümölcsös, 200 barack fával eladom. Bőveb­bet: Péterfalvy Géza, Budapest, V„ Petőfi Sándor u. 2. sz. n. 2. ____________;_______93 Be költözhető adómen­tes családi ház eladó. Pécs, Kovécstelep. Hóvlrág_u. 8._____628 Ég y ház eladó. Felső­vámház u, 71.____671 Cj kertes családi ház beköltözhetően eladó. Vasas n, Iskola köz «3/3. Sára Gyula. 630 Közvetlenül a szigeti vámnál, megélhetést nyújtó 600 n.-öl öntö­zéses terület házhely­nek is eladó. Garami, Budapest. VI. Szófia utca 18. sz. _______632 Ké tszobás beköltözhető házat, esetleg szőlővel a Szigeti részen élet­járadékra, vagy kész­pénzért vennék. Ma­darász V. U. 2/1.__636 20 0 négyszögöl házhely Kovácstelepen eladó. Vas Gereben u. 49. sz. 642 Csillag utca 8. számú sarokház eladó. Bő­vebbet: Berci Károly­nál, Bóly._______658 És zakmegyer dűlőben félhold szántó ház­helynek Is eladó. Ér­deklődni: Bükkösd, Rákóczi u. 2.____ 622 Há z a község közepén kétszoba két konyha eladó. Bővebbet: BUk- kösd, Rákóczi út 2. sz. 661 Kétszoba összkomfor­tos mandzart tetős ház gyümölcsössel együtt, Pellérd, Kossuth L. utca 2. sz. alatt eladó. Beköltözhetően, 585 Családi ház 3 szoba, konyha, éléskamra, mellékhelyiségek, gyü­mölcsös, Kertváros legszebb helyén eladó, azonnal átvehető. Ne­mes József, Erdély u. 7. szám. ___________673 Sz őlő eladó 782 négy­szögöl 20 000 Ft-ért. Pécsszabolcs, Cser- dülő. Érdeklődni: Né­meth József, István akna 5. I,________ 533 Máriakéménden 43. sz. ház 400 n.-öl kerttel, pinceházzal 30 000 Ft­ért eladó. Érdeklődni lehet: Schmidt fod­rász, Villány 78. sz. alatt.________532 En gels u. 23. sz. alatti ház eladó, 3 szoba, mellékhelyiségek, azonnal beköltözhetők. ___________________485 Cs aládi ház gyümöl­csössel, szőlővel eladó. Esetleg életjáradékra. Pécsszabolcs, ■ Vörös­hadsereg út 11.____487 ve nnék beköltözhető garzon vagy egy szoba összkomfortos örök­lakást. Telefon: 27-73. ___________________489 Családi ház teljes be­költözéssel eladó. Szent Vince utca 12. sz. Ágoston térnék 12 006 Szilágyi Dezső utca 19. számú ház eladó, szo­ba, konyhás lakás azonnal beköltözhető. Érdeklődni helyszínen. ___________________727 Ud vari lakóház eme­leti része félkész álla­potban eladó. 2 szoba összkomfortra építhető, Marosvásárhely u. 4. Benkő. ____________699 Rö videsen beköltözhe­tő elkülöníthető íél- ház, kétszoba, hall, összkomfortos eladó. Telefon: 25-74._____879 Har kányban, Kossuth Lajos u. 103. számú ház eladó. _________469 Kat alin utcai kisebb ház eladó. Egyszoba, konyhás, mellékhelyi­séges lakás beköltöz­hető. Bemutatja és tár gyal: dr. Varga József, Pécs, Irányi Dániel tér 8. n. em. 5._______663 El adó Budapest mel­lett 3 szobás, modem, vizvezetékes ház 300 négyszögöl telken, be­költözhetően, cserela­kást kérek Pécsett egy szobást. Ajánlatokat: „Tavasz” jeligére Hir­dető, Boltív köz. _________________11993 Sz ép közműves ház­hely, tolósűlyú mázsa, s lóerős villanymotor eladó. Kiss Ernő u. 50. Házhelynek szőlő, 200 n-öl. Magaslati u. Kert városban 800 n-öl terü­let egészben vagy rész ben eladó. Tel.: 32-91. Buzássy A. u. 30. Autó- buszhoz közel. _____667 Péc sbányatelep, Gesz­tenyés-dülő 15. számú ház 45 000 forintért el­adó;______________11932 Sz entdénes községben Ms családi ház 20 000 forintért eladó. 11983 Kettőszobás, beköltöz­hető, dlsznótartásos házat keresek megvé­telre, esetleg életjára­dékra, szigeti részen, vagy Kertvárosban. „Kertváros” jeligére Hirdető, Boltív köz. ______________________12002 Há romszobás, kertes családi ház, kettőszo­ba összkomfort beköl- tőzhetőséggel, vagy anélkül eladó. Bartók Béla u. 32. 682 Üdülő szálló mellett villatelek eladó. Tele­fon: 36-89._________730 Te mető utca (Balo- kány liget mellett) 21 számú ház, minden áron eladó. Érdeklőd- ni lehet Alkotmány u. 20. szám alatt. Alsó csengő. 736 Ház hamarosan be­költözhető, elfogadható áron eladó. Pécs, Má- lom Alsó utca 28. 734 óriásgyümölcsfl szent­endrei egres és nagy­gyümölcsű hollandi­piros, fehér, fekete ríbtzketövek kapha­tók darabonként 5 fo­rintért Toronyi Já­nos kertésznél, Bé­késcsaba, Sztraka u. 27, sz. _____________206 Hi bamentes zománc fürdőkádat vennék. Kellényi, Harkány. _________________H 973 Egy autógarage és kettő ebédlőszekrény eladó. Kossuth Lajos utca 59. I./2. _ 11924 12 csatornás Munká­csy televízió jótállás­sal K. antennával el­adó. Erzsébet u. 19. ____________706 Új szerű sportkocsi igényesnek eladó. Jókai u. 43. ÜL e. 4. _______________________686 Há lószoba, félháió, konyhabútor, varró­gép, toalett, szekré­nyek, ágyak eladók. Felsővámház u. 2„ üzlethelyiség._____681 Ve tőgép, lógereblye, rosta, ekék és egyéb olcsón eladó. Szücsék- néL Olaszon. 680 /ok a taj/asfc! • Sétával gok pénzt kereshet, h a éti csigát gyűjt. Felvilágosítást ad M A V A D Budapest V., Honvéd u. 16. _____ 148 Vi llanymotorok, transzfor­mátorok, behúzó tekercsek fékmágnesek autó- és mo­torkerékpár-dinamók Tekercselését és szakszerű javítását rövid határidőre vállalja a Villamosgépjavító KTSZ. Pécs, Heim Pál u. 5. Tele­fon: 15-23. 70» Komlói Állami Építőipari Vállalat SZTK csoportvezetőt keres, üzemi kifizetőhely vezetésére. Jelentkezni le­het a vállalat személyzeti osztályán, Komló, Kossuth Lajos u. 13. 205 A 21. sz. Autóközlekedési Vállalat azonnali felvételre keres legalább 5 éves gya­korlattal és érettségivel rendelkező gépkocsivezető­ket garázsmesteri állás betöltésére valamint 2 tő raktárost. Je­lentkezés Pécs, Rózsa Fe­renc u. 22. Munkaügyi osz­ÜJ, modem német háló eladó. Pécs, Mátyás király u. 5. Németh Ferenc._______586 Ola jkályha, szoba és fürdőkályha fűtésére megrendelhető. Kus- tyáu, vízvezeték-sze­relő mesternél. Irányi D, tér 7, T61.: 47-18. Gyalupad, kisméretű. 16« cm eladó. József u. 36. «1« Csónakmotor, 125 Cse­pel, újszerű állapot­ban eladó. Mohács, Kossuth Lajos u. 38. Bécsi gyártmányú rö­vid. gyakorló zongora olcsón eladó. Pécs. Nyíl u. 25/1. sz. 11976 Komblnáltszekrény nagyméretű, dlószlnre fényezve eladó. Háló és konyhaberendezést készítek. Bartók Béla u. 37. sz. 693 Gáztűzhely 3 lángoa eladó. Megtekinthető: Anna u. 9. Egy Oombor-féle mély gyermekkocsi Igényes­nek eladó. Athinai u. 1. D. HL 1; Gvópjármű A PÉCSI RUHÁZATI BOLTOKBAN Húsvéti vásárlás előtt tekintse meg bő választékunkat! TAVASZI ÚJDONSÁGAINK: Férfiballankabát 445 Ft-től Női ballonkabát 420 Ft-tól Sportöltöny 488 Ft-tól Fiú sötétkék öltöny 300 Ft-tól Leánykaruha (szövet) 160 Ft-tól Férficipő m. h. 165 Ft-tól Nőd papucscipő 123 Ft-tól Gyermekfélcipő 86.40 Ft-tól A Pécsi Ruházati Bolt szak üzletei » varos minden ré­szén! 11986 Egy db. elsö-hatsó teleszkópos, km órás 125-öe Csepel motor- kerékpár eladó. Pécs; Hatház a. 11. 96 Jókarbanlévő piros lengővUlás 125 cmfl-es DanuvU motorkerék­pár eladó. Pécs, Kál­mán u. 8, _________531 Jáw a 173—230 cm«-es klskerekű motorke­rékpárt venne. Kovács, Garé 98. szám, li 954 250-es 300 km futott klskerekű JávVu és egy 115-ös elsó-hátső telesz­kópos kilóméter órúa Csepel motor eladö. Pécs, Felszabadulás út­ja 103. Kokszmű meV< Itt. Völgyi H 972 Príma, üzembiztos 150- SS Zetka Igényesnek: eladó. Klakereszt u_ 15. 506---------— BMW oldal­kocsis, kitűnő állapot­ban eladó. Szabadság üt U, Felső csengd. 57 6 Sarokházhely eladó, Megyeri útnál. Érdek­lődni: Szilágyi Dezső utca 5. szám. 673 kertes kis családi ház Dózsafán 20 ezerért beköltözhetően eladó. Kossuth U. 73. 668 Pécs—Málomban az első busz-megállónál 625 n.-öl házhely eladó. Érdeklődni lehet! Pécs Málom, Felső u. 17. sz. Négyszobás ház a Szi­lágyi Dezső utcában, kettószoba. konyhás lakás azonnali beköl- tözhetóséggel, valamint gazdasági ház, melyben kettőszobás lakás, Is­tálló. pajta, azonnal elfoglalható, eladó. Budai Nagy A .u. 6. szám. Szllárdék. Tele- fon: 47-62.__________684 Ve nnék beköltözhető 2 szoba komfortos csa­ládi házat ár-megjelö- léssel, nem magasla­ton. „Beköltözhető" lengére Boltív-közi Hirdetőbe.________11963 El adó Torda utca 9. számú ll szobás, eme­letes ház. Ára 70 ezer forint. Érdeklődni: Je- leneslk István. Fűzfa utca 5. sz. Légszesz­gyár utca folytatása. _________________11951 Se llyén, Ságvári End­re u. il-es számú ház eladó.______________91 Há z eladó, kettőszoba konyha és éléskamra beköltözhető. Mind­ent u, 20.________703 Sz őlő gyümölcsössel, házhelynek alkalmas eladó, közművesített út mellett. Érdeklődni: Szabó, Rácváros 10. 600-as vasállványos szalagfűrész teljesen új állapotban eladó. Vlasies László, Rózsa Ferenc u. 26. sz. Pécs. ___________________631 El adó egy fehér gye­rekágy. Pécs. Kálvária utca 6„ cipészműhely. ___________ 63S Jó állapotban lévő szívalakú Gombor-féle gyermek sportkocsi eladó. Bókái, Perczel utca 28._ _ 037 Pianlnót vennék, vagy bérelnék. Tel.: 13-64. ___________________«40 Sz ép, sötét hálószoba­bútor eladó. Cím: Toldi Miklós u. 4. sz. fszt. 1. sz. _______ «41 Há lószoba és férfi ruhák eladók. Vámház u. 17. sz, _________616 Vi lágos háló eladó. Béla u. 6. Érdeklődni vasárnap délelőtt, hét­köznap 6 órától. 580 Magasnyomású per­metező kanna, zomán- cos asztali-tűzhely el­adó. József Attila u. 13. sz. _______ 655 Sátrakat keresek meg­vételre. Istvánder Jó­zsef, Pécsszabolcs. Felsőtelep 50, 651 Rövid Stíngl zongora eladó. Érdeklődni: Ko- «. M, n. cm. 1. Uj állapotban lévő fe­kete zongora és Gom­bor-féle sport gyermek kocsi eladó. Pécs, Lég- szeszgyár U. 22/2. Hoffmann. _________743 Há lószobabútorok, fotelágyak, félháió, konyhabútor állandóan kapható. Fémipari vil­lamos megállóval szem ben, üzlet,_________731 Prím a állapotban lé­vő páncéltőkés némej pianino eladó. József Attila u. 7. I. 7. Llbe­réM_____________7« Bűtort, öreghálót, pá­roságyakat, szekrénye­ket székeket, konyhát veszek. Értesítést, Kis- kereszt u. 13. Szabó. Príma varrógép bőr­garnitúra, antik szek­rény és asztal, antik tükör, üvegkészlet stb. eladó. Sallai utca *3. jó állapotban lévő Gombor-féle mély steppelt gyermekkocsi eladó. Jókai u. 32. sz. fdsz^_28. SZ._____ 723 Hatszemélyes ezüst evőkészlet és ebédlő­bútor áron alul eladó. Kolozsvár utca 2. Jelű épület, fdsz. 722 csináltatott gyermek soortkoosi játék tri­cikli eladó. Pécs, Al­kotmány u. 43. szám Horváth. •»« Hátizsák bevásárlótás­kák, vállszatyrok, ny­lonszatyrok, olcsón kaphatók most Rákó­czi út 40-ben, kisipa­rosnál. ___________12001 Mé ly gyermekkocsi eladó. Mószkemence u. 2. Diósi útból nyl­UM________________712 Va sállvány oa szalag- fűrész, táborifújó, íu- tányos áron eladó, Er­zsébetje 20.______629 Ko nyhabútor, lottón nyert Fed. 2 fényké­pezőgép, mély játék­babakocsi eladó. Jó­zsef Attila u. 19., emelet 4.__________698 10 0 mázsa Gülbabá burgonya eladó. Ér­deklődni: Kecskés Gás pár, Felsőszentmárton Szent László út 18„ vagy Görcsöny 1. szá­mú bolt._________11933 Eg y Supraphon lemez­játszó és kb. 100 le­mez (normál és mikro) eladó. Munkácsy utca 13. 612 kétszemélyes rekamié 4 szék, két fotöly el­adó. Zsolnay u. 39. — Kárpitosnál. ___«34 7> 'v darab 3.5 HP-s és egy darab 0,6 HP-s háromfázisú villany­motor eladó. Erzsébet utca 19.| asztalosmű­hely, 654 Mű-fogsorát soron kí­vül magjavítja Vajda Lajos. fogtechnikus, Mártírok p, 7. 711 A Baranya megyei Háziipari Szövetkezet üzlete (Kossuth Lajoä u. S3) vállai nylonka­bát készítést hozott anyagból méret után; mindennemű nylon javítást, szemfelsze­dést, harisnya átkö­tést, előnyomást, pár­na montlrozást, zászló- hímzést, monogramo­zást; ___________ 11 712 Zon gorahangolást, javítást, harmonium javítást vállal tfj. Szíjártó Béla. Anna u. >8. Telefon: 44-10. _________________ 403 Figyelem: Húsvétra már most hozza el fényképeit, festményeit keretezés végett. Csönkl, képkeretező, Pécs, Kossuth u. 28. ____________369 Ru hakőlcsőnzés, menyasszonyi és ko­szorúslány ruhaktUKn- legességek alakra iga­zítva: Ágoston tér t. ___________________728 Fi gyelem! Emyőjaví- tást, emyőáthüzást vállaL Emyőüzem, Zrínyi u. 19. 681 Televízió, magnó, rá­dió, Javítást, villany- szerelést vállalok. — Hohmann, Aradi vér­tanúk útja 1L Telefon: 43-38.______________593 UJ telefonszámom: 35-52. Márics Béla te- tófedó mester. 609 Bérbevennék Pécs vá­ros területén raktár­nak megfelelő na­gyobb helyiséget. Vil­lamos Allomásszerelö Vállalat bécsi kiren­deltsége Légszeszgvár utca 36. Telefon- 18-97. Mosógép, vasaló rcsó rádió átkapcsolás 220 voltra, Hohmannál, Aradi vértanúk útla 11. _______ 691 Költözködést, ,r és zongora szállít; sít szakszerűen vállalom. Schreer Tibor. Alkot­mány utca 14. Telefonj 61-86, 74«

Next

/
Oldalképek
Tartalom