Dunántúli Napló, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-20 / 68. szám

8 NAPLŐ I960. MÁRCIUS 2«. A VASÁRNAP § PORTJA Sporthírek | •• Csalódást okozott az ausztrálok számára a Melboumeben meg­tartott olimpiai válogató verseny. Elliott 800 méteren csak hatodik lett, 5000 méteren pedig az újzé- landi Baillie győzött, Lawrence pedig csak a negyedik helyet szerezte meg. Ügyességi atlétáik jobb eredményt értek el. Selvey 17,18-ra javította a súlylökő csú­csot és csúccsal lett második a dlszkoszvetésben is. Ez eredmény azonban kévéé az olimpiára, Az Országos Ifjúsági Sportbi­zottság ötnapos nemzetközi kosár­labda-tornát rendez Budapesten. A tornán az ifjúsági A—B válo­gatott meleltt a felnőtt A és B válogatott is szerepel, valam Lengyelország, Románia, Belgii és az NDK kosárlabdázói. Ünnepi sportműsorok felszabadulásunk emlékére jJ Id ■tnlWilil ^ VASÁRNAP: Hazánk felszabadulásának 15. év­fordulójára sportolóink város és megycszerte ünnepi műsorral Íté­szülnek. Céljuk, bogy a felszaba­dulás adta lehetőségeket méltókép­pen mutassák be és sportmunkával igazolják, hogy kormányzatunk nagy segítsége a sportban mind nagyobb és nagyobb méretet, le­hetőségeket biztosít számukra. A pécsi ünnepi műsor már már­cius 29-én megkezdődik. Ez alka­lommal este 18,50-kor érkezik vá­rosunkba az országos felszabadu­lási ünnepi váltó a következő út­vonalon: Meszes—Gyárváros—Zsol- nay utca—Rákóczi út—Pártszékház. Következő nap folytatja útját az országos váltó Záhony felé. Ápri­lis 2-án a pécsi középiskolák és általános iskolák ünnepi váltótu- tása zajlik le a Széchenyi tér és a szovjet Hősi Emlékmű közti útvo­nalon. Ugyaneznap kezdődik meg az országos vidéki felnőtt ökölvívó bajnokság iá, mely 3-án és 4-én folytatódik. Az Urán SC ünnepi úszóversenyt rendez fedettuszodá- Iában. Április 3-án vasárnap NB-s és megyei labdarúgó mérkőzések zajlanak a város labdarúgó pá­lyáin. Többek között a BTC a Cse­pel Autót fogadja a Pécsi Bányász pedig Dombóvárral játszik. Az arán SC e napon kezdi meg 2 na­pos asztalitenisz felszabadulási smlékversenyét. A kosarasok kiirt >orsolás szerinti mérkőzéseiket ját- szák. A kerékpárosok is ünnepi háztömbkörüli versenyt rendeznek, a Szabadság úti háztömb körüli kerékpáros versenypályán. A ké­zilabdázók összekapcsolva a Dózsa 10 éves fennállásának emlékével, női és férfi villámtornát rendez­tek fővárosi csapatok részvételé­vel. Vívóink, tornászaink szintén versenyekkel ünnepelnek. De nemcsak Pécs sportolói ren­leznek ünnepi műsorokat felszaba- iulásunk ünnepén, hanem a me­gye minden községe, városa is. Komlón például április 3-án NB-s és megyei labdarúgó mérkőzés lesz, a kézilabdázók, röplabdázók Felszabadulási tornát szerveztek, a PVSK férfi csapata pedig itt ját- iza le a Budapesti MA VÁG ellen VB. I-es kosárlabda mérközéssét. Mohácson kézilabda Duna-kupát írtak ki 4 férfi és 4 női csapat részvételével, mig Siklóson és Szászváron megyei I. osztályú lab­darúgó mérkőzést játszanak. Mo­hácson április 4-én is folytatódik az ünnepi műsor. Délelőtt felszaba­dulási váltófutással, délután asz­talitenisz és sakkversennyel, majd a mohácsi labdarúgók barátságos mérkőzésével. Szigetváron és Pécs- váradon is hála staféta, illetve fel- szabadulási váltó futóverseny lesz, csakúgy mint Sellyén, Siklóson §s sásdon is. A szigetváriak meg­hívásos birkózó versenyt, női és férfi kézilabda vlllámtomát és a A Puerto Ricó-i nemzetközi te­niszbajnokság női egyesének dön­tőjében Haydon, az asztalitenisze- zöből lett teniszező legyőzte a brazil Buenót, az 195Í. évi wimble­doni bajnoknőt. És még egy teníszhir: A ma­gyar—Ír Davis Kupa tenisz-mérkő­zést április 28 és 30-a közötti időben rendezi a Magyar Tenisz Szövetség a margitszigeti tenisz- stadionban. Az Írek útjukban Budapest felé Svájcban a svájci válogatottal játszanak. Iz NB IL góllövőlistája Igen nagy a tömörülés az élcso­portban, a legeredményesebb csa­tárok közt lassanként alig egy-két gólnyi külnöbség akad. 13 gólos: Nagy máj dón (Sztálin- város). 12 gólos: Szentes (Szfeh. Vasas). II gólos: Szőke (Szíeh. Vasas). 10 gólos: Szentannai (PVSK). 9 gólos: Szalontól (Szállítók)* Csobai (MTE), Hári (Oroszlány). 7 gólos: Palotai (ETO). Garal (Komló), Szigeti (Spartacus)* Zsol­dos (KMTE). e gólos: Balogh (Szfeh. Vasas), Pió (ETO). Cserháti (Szállítók), Sós (Komló), Milosevics, Szigeti (Spartacus), Németh (Oroszlány’. 5 gólos: Horváth I. (Szfeh. Va­sas), Takács L (Sztálinváros), Ka­lász (Szállítók), Cziráki (Komló), Trick (Vác), Répás! (ZTE), Grubics- ka (EVTK)* Kocsis (Pápa), Kakuszi (PVSK). 4 gólos: Németh (Szfeh. Vasas), Vékony (Sztálinváros), Pálíy (ETO), Kékesi (Komló), Péczeli (Budafok), Kalmár (EVTK), Galgóczl (Orosz­lány), Besenyői (Pápa)* Vincze (PVSK). Papp (KMTE). 3 gólos: Morvái (ETO)* Zámbó (Szállítók), Perényi (Komló), Schmidt (Budafok), Huszár. Kal­már, Mayer (Spartacus), Molnár, Stetner, Sztója, Szűcs (Láng), Csö­bör. Jolics (EVTK), Nagy (Orosz­lány), Miilei (ZTE), Egres (KMTE), Rádiós (ETO). ZMSE mérkőzését a járási válo­gatott ellen tűzték az ünnep mű­sorára. Sellyén a szövetkezetek és hivatalok között asztalitenisz és sakkversenyeket szerveznek, vala­mint röplabda villámtornát. Vajszlón 4 csapat részvételével fér­fi és- női kézilabda villámtorna lesz. Sumonyban, Sellye, Magyar- mecske és Magyartelek csapatai­nak részvételével női röplabda vll- lámtornát bonyolítanak le. Csak Úgy, mint Magyarbólyban, ahol 4 férfi és 3 női csapat jelezte a rész­vételét. Siklóson is lesz kézilabda, röplabda villámtorna, míg Sásd asztalitenisz versenyt rendez, vala­mint a sásdi sportkör és a járási válogatott közti barátságos labda­rúgó mérkőzést. A programból látható, hogy zsú­folt műsor ígérkezik és nyugodtan mondhatjuk, hogy a versenyzők ezrei és a nézők tízezrei fognak sporttal Is ünnepelni a 15 éves év­forduló alkalmából. vvwwvvyYyvyYYWYwyvYyYYvww Mai SPORTMŰSOR Labdarúgás: Pécsi Dózsa— MTK. NB L, PVSK-palya 15. Láng Gépgyár—Pécsi VSK NB il: Budapest. Komló—Szé­kesfehérvár, Komló 15.30. NB Ul-as mérkőzések: Szek­szárd— Kiskúnhalasi Dózsa, Szék- szárd 15. Kaposvári Kinizsi—Ba­jai Építők, Kaposvár 14.30. Pécsi BTC—Pécsi Vasas, Bőrgyár-palya 10 Bajai Bácska—Bácsalmás, Baja 13.30 Pécsi Bányász—Csepel Autó, Pécsbányatelep 15. Székesfehervar —Kiskúnhalasi MEDOSZ, Székes- fehérvár 15. Bonyhád—Dombóvár, Bonyhád 15.30. Megyei mérkőzések: Komló- Porcelán, Komló 10.30. PEAC—Ki­nizsi, Tüzér utca 10. Pécsi Urán- Szigetvári Vasa, Kinizsi-pálya 10 30. Pécs-Szabolcs—Villány, Pécs-Sza- bolcs 15.30. ZMSE-Siklós, Sziget­vár 15. Mohács—Pécsi Postás, Mo­hács 15 Hidas—PVSK, Hidas 15.30. SzaszvaV-Vasas L Bányász, Szász­Megyei ifjúsági mérkőzések: Urán—Szigetvári Vasas, Kinlzsl- oálya 12. Pécsi Bányász—Kinizsi, Pécsúihegy 10- Pécs—Szabolcs— Villány, Pécs-SzabolcsM.KmnJo— Porcelán, Komlo 9. Hidas—PVSK, Hidas 13.30. Mohács-Postás, Mo- a ... , *; «»ászvár—Vasas I. Ha ZMSE—Slk­A PÉCSI RADIO 1980. márc. 20-1, vasárnapi műsora a 223,8 m középhullámon: 17.30: Szerb—horvát nyelvű műsor: Kukunyescse. Történelmi tavasz ... Szív küldi szívnek szívesen. Dalmát népdalok, — baranyai népdal-énekesek és népi zene­karok előadásában. Dalmát káló. 18.00: Német nyelvű műsor: Negyvenegy éve. Megemlékezés. Tavaszi tervek Szederkényben. Márciusi állattenyésztési felada­tok. Dicklemann: Jó szelek. Polka. Hírek. Dalok, hangszerszólók. 18.30: Magyar nyelvű műsor: Szív küldi szívnek szívesen. 19.10: Három megye krónikája, összeállította a Pécsi Pedagógiai Főiskola hagyománygyűjtő mun­kaközössége. Muszty László, dr. Rónai Béla és dr. Vargha Károly. Előadják a Pécsi Nemzeti Szín­ház művészei. 19.40: A vasárnap sportja. Totó­eredmények. 19.50: Helyszíni tudósítás a pécsi ünnepi hetek megnyitásáról. 20.00: Műsorzárás, A televízió mai műsora: 10.00: Nagy idők emlékei. Közvetí­tés a Hadtörténeti Múzeumból. 15.15: 12. Magyar Híradó. 15.25: A Csepel—Bp. Vasas labda- rúgőmérkőzés közvetítése. 19.00: Előújség. 19.50: Szünet. Kb. 20.00: Szegény gazdagok. Ma­gyar film. SZÍNHÁZ Pillangókisaszony (délután 3 óra­kor), Rigolet tó (este 7 órakor) KAMARASZÍNHÁZ: Tündérlaki lányok (délután félt, este fél 8 órakor) MOZI: Park: Valahol már találkoztunk (délelőtt 10 órakor). Tamango (fél 5, fél 7, fél 9 órakor, széles­vásznú) Kossuth: A béke völgye (dél­előtt 10 órakor). Hegyen-völgyön (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Petőfi: Siker útján (délelőtt 9 órakor). Mennyei pokol (fél 5. 7, fél 10 órakor). Délelőtt 11 és dél­után fél 3 órakor filmklub elő­adás. Belépés csak klubigazol­vánnyal. Mopresszó: Magyar híradó, 60/5 világhíradó, Múlt Idők tanúi, Rö­vid történet, Bábok varázslója, lile sportol. (Előadások — hétfő kivételével — mindennap fél 5, 6, fél 8 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárviros): Folyón túl (délelőtt 10 órakor). Szombattól hétfőig (5, 7 órakor) Építők Kn! túrót! hona: Gomba­házikó (délelőtt 10 órakor). Virrad (5, 7 órakor) Jószerencsét (Pécsszabolcs): Csa- pajev (délelőtt 10 órakor). Mi ket­ten egyedül (fél 4, fél 6, fél 8 órakor) Rákóczi (Meesekalja): Ég és föld között (délelőtt 10 órakor). Bum a katona (5, 7 órakor) Május 1. (Vasas II.): A világ te­remtése (délelőtt 10 órakor) Ró­mai vakáció (3, 5, 7 órakor)' Kossuth (Mohács): 101-es sas (délelőtt 10 órakor). Virrad (4. 6. 8 órakor) Zrínyi (Szigetvár): Neveleüef kis kacsa (délelőtt 10 órakor), Megtört a jég (fél 4, fél 6, 8 óra- kor) , Táncsics (Siklós): Ha a világo” mindenki ilyen volna (délelőtt U órakor). Merénylet (6, 8 órakor) Istenkúti Művelődési Otthon 12 dühös ember <6 órakor) Bőrgyári Művelődési Otthon' Béke első napja (fél 5 órakor) HÉTFŐ: A PÉCSI RADIO 1960. március 21-i, hétfői műsor» a 223,8 m középhullámon: 17.30: Szerb—horvát nyelvű műsor Tamburazene. Tavaszi köszöntő... Vidám kedvvel... Népszerű dalok, poszkocsicák. A versendlek megfogadták a 1“ tanácsot... Hírek, tudósítások. Kóló. 18.00: Német nyelvű műsor: Farez: Vidám intermezzo. Fúvós zene. Kisdorogi gondolatok. Munkaverseny Béta-aknán. Wenn du mich ... — keringő. , Fúvószene. A szuloki dohányosok tervei. Népzene. 18.30: Magyar nyelvű műsor: Emlékezés a dicső tanácsköztar . saságra. 18.35: Itt a tavasz -.;. Zenés, vers® riportösszeállitás. . 18.55: Bemutatjuk új népzenei fej vételünket. 1. Kincses József XVII. századi magyar táncos (A Pécsi Rádió népizenekara, ve . zényel: Dörömbözö Géza), ‘ Kóczé fantázia és friss. (A Pécs Rádió népizenekara, vez.: Bab»! Gyula). 19.10: Dél-dunnátúli Híradó. 19.30: A Holéczy-együttes műsor» ból. 1. Modugno—Papp: Cla» Ciao. (Pozsonyi Enny), 2. Ank» Diana. (Keméndi András), 5 Papp—Holéczy: Küldj él neke11 (Pusztai Ete), 4. Holéczy: Magy»1 táncdalegyveleg. (Zenekar). 19.45: Virágzó mezőgazdaságért; 20.00: Műsorzárás. A szigetvári gimnázium női kosárlabda-csapata pompás eredményé­vel’ I. helyezettel azonos pontszámmal lett második a kosárlabda előkészületi torna mérkőzései során. ääääääaaaäaääaäaääaäaääaaaääaaj Külföldi érdekességek Az olasz vasutak vezetősége a római olimpiai rendezőbizottsáő segítségére sietett az elszállásolás kérdésében. Hatezer fekvőhelyet ajánlott fel a vagonokban, amelye­ket az olimpia idején holtvágányon állomásoztatnak. A Rio de Janeiro-! Maracana, a világ legnagyobb labdarúgó stadi ónja, amely az 1950-es VB-re ké szült, a végkimerülés jeleit mutat­ja. A szeszélyes időjárás a nagy hőségeket követő záporok erősen megrongálták a stadiont, amely­ben az 1950-es VB-döntőjén 220 ezer néző szorongott a Brazília— Uruguay mérkőzésen. Szekszárd—PVSK női, Szekszárd, 11. Szekszárd—PVSK férfi, Szek­szárd, 12. Kézilabda: Pécsi Dózsa—Miskolci MTE, NB. JI. férfi, DózSa-pálya, 10. Röplabda: Egyetemi Tornacsar­nok, PEAC D—Szigetvár férfi, 8. Komlói Dózsa—Dózsa II., férfi, 8.40 Szigetvár—PEAC H„ férfi, 9.20. 506. ITSK—Tanítóképző, férfi, 10. pénz­ügyőrség—Komlói Dózsa férfi, 10.40 Argentínában egy labdarúgö- 506. ITSK—PEAC II., férfi, 11.20. mérkőzés alkalmával az egyik né­Teke: NB. H. Pécsi Szikra—Szé- | zg nem Volt megelégedve a bíró kesfehérvárl Építők, Kokszmű- tevékenységével. A vadnyugat A Milan és Internazlonál labda­rúgó-csapatai már a jövőre gon­dolnak. Megkezdték tárgyalásaikat új, külföldi játékosok szerződte­tésére. Az Internazional Pelét sze­rette volna megszerezni, de a hí­res brazil csatár nem állt kötél­nek. A Milan képviselői Angliába utaztak, ahonnan Sharlton és Hay- nest szeretnék átigazolni. nevet kapta. Ez egy egyhengeres belsőégésű motor, amelyet rövid sílécekre szerelnek és propeller­rel látnak el. A síző két hosszú kapcsolókat, úgynevezett gyeplőt tart a kezében, mellyel a motor működését szabályozza. A sípom haladási sebessége több mint 60 kilométer óránként. * A brazól labdarúgó szövetség határozata szerint minden futball- biró fél évenként egy 10 kilométe­res futóversenyen köteles részt- venni Az a játékvezető, aki a tá­vot meghatározott időn belül nem képes lefutni, labdarúgó-mérkőzé­sen nem bíráskodhat. * Az 1908-as olimpiai játékok egyik résztvvője, az angol Joe Deakin nemrég résztvett egy több mint három mérföldes mezéi futóver­senyen. Az újságíróknak, akik in­diszkréten kora felől érdeklődtek, azt válaszolta: ,,Mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát”. SZÍNHÁZ: Szünnap KAM AR ASZÍNHAZ: Szünnap MOZI: Park: Tamango (fél 5, fél 7, órakor, szélesvásznú) Kossuth: Hegyen-völgyön (fél 5 fél 7, fél 9 órakor) Petőfi: Mennyel pokol (fél 5* * fél 10 órakor) Fekete Gyémánt (Gyárváros) Törvény az törvény (5, 7 órakor Jószerencsét (Pécsszabolcs): Vk rád (tói S, tói • KÉPZŐMŰVÉSZÉT Uj irányzatai címmel Dr. Pogány ö. Gábor, ‘ <3 (5, 7 órakor) Jószerencsét (Pécsszabolcs): Csa- Nemzeti Galéria főigazgatója *»£ pajev (délelőtt 10 órakor). Mi két- előadást márc. 23-án, szerdán es* ten egyedül (fél 4, fél 6, fél 8 7 órakor Pécs város Művelődj órakor) Házában (Déryné u. 18.) vetített » Rákóczi (Meesekalja): Ég és föld Belépődíj között (délelőtt 10 órakor). Bum diákoknak 2 Ft. a katona (5, 7 órakor) * Május 1. (Vasas II.)* A vilóote- Az Országos Filharmónia köz ' remtése (délelőtt 10 órakor). ?RÓ- í108/ í^hi^dete*«411 Je'Sä^Mari'1 ™l VakttClÓJ3-5> 7 Órak0r) Dar/fffjuÍIgí hangí™y 21-0 Kossuth (Mohács): 101-es sas du. 5 órakor, az ,,A” bérleti ha^e (délelőtt 10 órakor). Virrad (4, 6, verseny este 8 órai kezdettel leg 8 órakor) megtartva. H ^ Humoros sportmozaik nyász. Szászvár 13 lós Szigetvár 13.30­Városi I. osztály: Hosszuhetény —21 TEFU. Hosszuhetény, 15.30. Nagykozár—MÁVAÜT. Nagykozui, 15 30. Szentlőrinc—Vasas n. oa* nyász, Szentlőrinc. 15.30. Kosárlabda: Székesfehérvári Epl: tők—PVSK, női, NB. I., Szenes- fehérvár. Székesfehérvári v®sas PVSK férfi. NB. I.. Székesíehér- vár. . Összevont bajnokság: Ped?g£g]f1 Főiskola—Paks női, Ped. Főlsk., 10 30 Pedagógiai Főiskola—Dombó­vár férfi, Ped. Főlsk., 11.40. Bajai Építők H.—PEAC. női. Baja, 11. Szigetvár—Bajai Ruhaüzem női, Szigetvár, 14.15. Szigetvár-Bajjal Bácska, férfi, Szigetvár, 15.25. pálya. 8. Összevont megyei bajnökság: BTC—Kaposvári Építők. BTC-pálya 8.30. pvSK—Nagykanizsai Bányász PVSK-pálya, 9.30. Sakk: Miskolci MTE—Pécsi Ki­nizsi, NB. I., Miskolc. Birkózás: területi felsőit Hl. osz­tályú szabadfogású bajnokság, Nagykanizsa, Csapatösszealítások PÉCSI DÓZSA: Zelenik — Far­kas, Kocsis, Bandes — Serégi, Hegyi — Kamondi, Garami, Opova, Dunai, Kovács. _, . „„ PVSK: Bogyai — iTa mási. Köves — Mező, Hernádi Kardos Vincze, Mohácsi, Kakuszi, Szentannai. KOMLÓI BÁNYÁSZ: Kun- Ka nizsai, Palotás, Komlói — Molnár I. — Garal, Czirakl, Peré­nyi, Soós, Faragó. PÉCSI VASAS: Szedeli — Dán aj­ka (Egervári), Becsei, Berki — Rá­kóczi Somogyvári — Stelzámmel. Szopka, Szommer, Kőhalmi, An­gyal (Danajka). PÉCSI BÁNYÁSZ: Kovács — Urllch, Vámos, Kósa — Czukor. veit — Kása, Müller, Lombos!, Sértő. Gyurkó. PÉCSI BTC: Sarbak — Dara, Serdán, Keidl — Szalai, Horvath — Szalai. Horváth — Szigeti, Győrit, Hausl, Sabacz, Hoffecker. Hétfőn lesz a pécsi sportakadémia újabb előadása Hétfőn este 6 órakor tartja a VTST ágit. prop. bizottságának rendezésében a pécsi sportakadé­mia legközelebbi előadását. Az előadás keretében Tóth József dr., a nemzetközi munkásmozgalom •tűszerű kérdéseit taglalja* Szabó József pedig az olimpiai játékok történetéből közöl részleteket. A sportakadémia előadásain való részvétel egyben az olimpiai jel vényszerzö-versenyek kötelező elő­adás hallgatás feltételeit Is bizto­sítja. melyre a résztvevők számá- “ WI iRáWJlványt ad la, nemes hagyományainak szellemé­ben lasszót dobott a bíróra és „be­vontatta” a tribünre, ahol szabad­folyást engedett rosszalásának. A francia Bologne sut Mer vá­roska lakói mar régóta szeretné­nek profi labdarúgó-csapatot. Ké­résükét a francia labdarúgó szö­vetséghez is eljuttatták. Kérésük­ben hangsúlyozták, hogy a profi csapat anyagi ellátását a hering- halászatból óhajtják fedezni. Ter- Tervet dolgoztak ki. amelynek értelmében a város partvidékén folyó eredményes heringhalászatot különleges „labdarúgó adóval sújtják. Az adózás történelmében ez egyedülálló eset! A városka szurkolói máris büszkék arra, hogy ők lesznek a világon az egyetlen város, ahol herlngek, szardíniák és egyéb tengeri halak finanszíroz­zák a labdarúgást. Nyugatnémetországban a sí sport kedvelői eredeti készüléket szerkesztettek, amely a „sípom Magyarország — Csehszlovákia női asztaliienisz csapatmérkőzés 3:0 Szombaton délután a Sportcsar­nokban közepes érdeklődés mellett megkezdődött a legjobb magyar és csehszlovák asztallteniszezők kétnapos versenye. A szokásos ün­nepi külsőségek után kezdődött meg a női találkozó, amely a vá­rakozáson aluli színvonal mellett zajlott le. Elsősorban azért, mert a csehszlovákok mérsékeltebb tel­jesítményt nyújtottak, s jóformán alig késztették küzdelemre a roa- vereenysűhetj A partjelző segítőtársa Két évvel ezelőtt történt a Hi­das—PEAC bajnoki mérkőzésen. A mérkőzést Darázsi József ve­zette, Diamant Gyula volt a part­jelző. Az egyetemisták lestakti­kát alkalmaztak, a hazai csatá­rok egymásután lesrefutottak. Amikor már a hatodik lest „le­gyezte” Diamant Gyula, nagy kia­bálás kezdődött mögötte a néző­téren. A partjelző nem volt rest, hátrafordult és Így szólt a *,sza­valókórus” karmesteréhez: — Egyáltalán tudja maga, hogy ml a les? Nahát! Fusson velem és ha ezután sem ért egyet, ak­kor kiabáljon! A hidasi szurkoló nem volt rest, végigíutkározta a partjelző mellett az egész mérkőzést és egyszer sem kiabált. Ilyenek Is vannak! »...kimegyek a temetőbe” P. J. ma is az NB Ul-as mérkő­zéseken működő játékvezető első „komoly” erőpróbája Szederké­nyen volt. A szederkényt nézőse­regről sosem járta az a hír, hogy valami túlságosan jámbor gyüle­kezeti lennének, de úgylátszik, hogy a szóbanforgó mérkőzésen nem voltak túlzottan elégedettek az újdonsült játékvezető ítéletei­vel, mert ő szószerint a következő­ket írta be a játékvezetői jelentés­be: „Ha a szederkényi rendezőség nem áll feladata magaslatán, tet­tein és teteimen már a szeder­kényi temetőbn pihennénekr Amikor az eget is nagybőgőnek nézik A PBTC labdarúgócsapata 1947- ben Karinthiában portyázott. Mi­után 5:l-re verte a kerületi baj­nokot és 2:2 arányban végzett Klagenfurt válogatottjával, Spit- talban játszotta utolsó mérkőzé­sét. A mérkőzés nem kezdődött jól a pécsiek részére. A hazai játékosok akarták úgylátszik ki­köszörülni az addigi csorbákat, mert hihetetlen lendülettel vetet­ték magukat a küzdelembe és egy szecskavágó kismiska volt «hjioz, amilyen „répát’* ók mű­veltek a zöld gyepen. Az izgalom óriási volt, a hazaiak gólja a levegőben lógott. De sajnos nem­csak lógott, hanem be is vágó­dott Sarbak „Dodő” hálójába. K. J., a BTC egyik vezetője meg­törölte verejtékező homlokát és nyögve csak ennyit mondott: — Na, még csak ez kellett ne­künk! — Miért, mi baj van a gólon kívül? — kérdezte a mellette ülő társa. — Hát az a hatalmas vihar, ami onnan jön — nyöszörgött elhaló hangon a vezető és jobbra bö- köt az ujjával. Mindenki odanézett és ekkor derűit ki az „optikai csalódás”: Jenő bácsi izgalmában a meredek sötétzöld hegyet fenyegető vihar­felhőnek látta. Még szerencse, hogy a csapat 3:2 arányban megnyerte a mér­kőzést. Elég volt csak megmutatni az izmokat Kassal József, a volt kitűnő lab­darúgó, majd' játékvezető Bonyhá- don vezetett igen izgalmas mérkő­zést. A mindenáron való győzni- akarás úgylátszik túlhevítette a bonyhádi mellkasokat, mert egvre fenygetőbb lett a légkör a játék­vezető körül. Józsi bácsi azonban nemcsak jószemü bíró hírében ál­lott, hanem igen imponáló izom- zattal és testierővel is rendelke­zett. Amikor már közelébe ért a ..népítélet”, megszokott pattogós modorában csak ennyit szólt: — Uraim, uraiml Aki hozzám nyúl, az a halálfia! A bonyhádiak rápilantottak a da­gadó izmokra, majd hirtelen ud­variasan utat nyitottak az elvonuló játékvezetőnek. A tévedés áldozata Annak idején még a pécsbánya- telem DPAC pálya avatóján a Játékvezetők Játszottak előmecs- eset a DPAC-cal. A JT csapatá­ban Pajor volt a jobbösszekötő és Diamant a jobbszélső. Nem Is volt különösebb baj. A félidőben Pajor „Dini” egyik „haverja” csupán tréfából bement a DPAC öltözőjébe és a balfedezetnek litert bort Ígért, ha lerúgja a jobj összekötőt. A másik öllözőb® mit sem tudtak a „tréfáról” J Pajor kívánságára Diamant*» helyet cseréltek a másik félidőt; A tréfa jól sikerült, mert a b»* fedezt úgy helybenhagyta a job“ összekötőt, Pajor helyett Din ma? tot, hogy Krebsz és Kassai ölb® vitték haza és két hétig 5 ágyat- nyomta. Jó kis „tréf» voltl T. Z* Április 20, PVSK sporttelep: Pécsi Dózsa—MTK NB I. ifj. mérkőzés, 13 óra. Utána: Pécsi Dózsa—MTK NB I. labdarúgó bajnoki mérkőzés. 15 éra. KRESZ-verseny Komlón A Magyar Honvédelmi Spot? szövetség komlói városi elnökség 1960 április 17-én Komlón a túráit közlekedés megteremte-, érdekében KRESZ-versenyt rénoe. Nevezési határidő április 10- < nevezéseket a komlói városi a nökség Lenin tér 1. szám al»„ r.vttoug .IJCiUUi tUi A* nauill «— ay Irodájában fogadja el naponta \ 17 óráig. A versenyen minden* részt vehet, aki érvényes géP-te művezetői jogosítvánnyal rendet11 zik. DUNÁNTÚLI napló ,, A Magyar Szocialista Munkás?, Baranya megyei Bizottsága 6» megyei tanács lapja. -a Felelős szerkesztő: Vasvári Fef®^ Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly, Szerkesztőség és kiadóhivaa1* Pécs, József Attila u. 10- Telefonj 15-32, 13-33. V PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. Iá..-' Terjeszti a Magyar Posta. f Előfizethető a helyi postaliivat*! nál és kézbesítőknél. d Előfizetési díj 1 hónapra U*-^

Next

/
Oldalképek
Tartalom