Dunántúli Napló, 1959. november (16. évfolyam, 257-280. szám)

1959-11-01-01 / 257. szám

NAPLÓ 1959. NOVEMBER f. ünnepi hét az Orvostudományi Egyetemen A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 42. évforduló­jának méltó megünneplésére már nagyarányú előkészüle­tek folynak a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem KISZ- szervezetében. A nagy évfor­duló alkalmából tervezett ün­nepségek ünnepi hét kereté­ben fognak lezajlani. Az ünnepi hét november 2-án kezdődik. Ezen a napon szovjet festmény reprodukci­ós kiállítás nyílik meg az egye temen, este pedig a KISZ- vezetőképző tanfolyamon tar­tanak ünnepi előadást. No­vember 4-én délután 5 óra­kor az Orvostudományegyete­men Tudományos Diákegye­sülete tart ünnepi konferen­ciát a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom tiszteletére az egyetem aulájában. No­vember 5-re munkásmozgal­mi veteránokat hívtak meg az orvostanhallgatók a diákott­honba. Találkozó és baráti beszélgetés lesz ott a „nagy idők tanúival“. November fi­án délután fél 6 órakor ren­dezik meg a kari ünnepélyt az egyetem dolgozói és hall­gatósága számára az egyetem aulájában. November 7-én délután a Kotpszomol küldöt­teivel rendeznek baráti talál­kozót az orvostanhallgatók a diákotthonban. Ugyanaznap este pedig ugyancsak a diák­otthonban c£dádi esttel zárul az ünnepi hét. <T, G.) A pécsi ÉPFU Vállalat gépkocsivezetőket és KŐMŰVES SEGÉDMUNKÁSOKAT felvesz. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 50, 7988 Hogyan dolgoztak a legjobbak? Kiemelkedő eredmények a kongresszusi versenyben Hogyan teljesítették harm a- 1 dik negyedévi tervüket, mi­lyen eredményeket értek al az év elejétől a kongresszusi ver­seny eddigi szakaszában leg­jobbnak értékelt pécsi és ba­ranyai üzemek? — tették fel sorra a kérdést azoknak az üzemeknek é® vállalatoknak a vezetői, akik, ha nem is dol­goztak eddig rosszul, de nem szerepeltek az első tíz közöü' a ranglistán. A kérdésre most válaszolunk, már azért is, hogy saját eredményeiket összehasonlíthassák a legjob- bakéval, hogy felmérhessék, mekkorát kell lépniük ahhoz, hogy az első, vagy második helyet elérhessék az év végéig. Ismeretes, hogy a párt­kongresszus tiszteletére folyó munka versenyben a sörgyár tört élre a minisztériumi ipar- vállalatok közül — s nem ér- demtenül. A sörgyári dolgozók 106,8 százalékra teljesítették a III. negyedévi tervüket, s az éves vállalati teljes termelési tervüket is csaknem befejez­ték már. Ili, negyedévi ter­melékenységi tervüket 0,2 szá­zalékkal teljesítették túl. A si­kerek titka, hogy jó a ver­senyszellem a gyárban, a bri­gádok között „jegyzőkönyvi, leg is hitelesített” verseny fo­lyik, s a kongresszusi verseny­ben csaknem minden fizikai dolgozó részt vesz. Az ered­mény: az első félévben mesz- 6zemenően teljesítették a ter­vet, sőt kongresszusi felaján­lásukat is, mivel az első fél­évi többlettermelés kétmillió 70 ezer forint volt. A harma­dik negyedévben pedig túltel­jesítették az év második fe­lére szóló kongresszusi fel­ajánlásukat is, amely — a ki­sebb vállalásokat nem számít­va — a készárú többletterme­lésnél 1 millió 542 ezer fo­rint volt. Ezek az eredmények annál is Inkább jelentősek, mivel a bor árának húsz­százalékos leszállítása, vala­mint a hűvös nyár és a korán beköszöntő ősz a szokásosnál lényegesen nagyobb erőket kötött le az értékesítés meg­szervezésére. A kongresszusi versenyben második helyezett 7. sz. Kőbánya Vállalat különböző nehézségek miatt nem teljesítette ugyan száz százalékra a III. negyedévi tervet, azonban minden más tekintetben túlszárnyalta az előirányzatot és ez évi válla­lati teljes termelési tervének már 85 százalékát teljesítette. A tavalyihoz képest 9,1 száza­lékkal nőtt szeptember végéig a termelékenység, s az évi ter­melékenységi terv szeptembe­rig esedékes részét is 3,3 szá­zalékkal túlszárnyalták. Ugyan csak jó az üzemi eredmény alakulása is a vállalatnál. Jl Beremendi Cementművek dolgozói 110,7 százalékra tel­jesítették harmadik negyedévi tervüket. Éves tervfeladatuk­nak 84,2 százalékát hajtották eddig végre. Az egy munkás­ra jutó termelés 110 százalék volt az üzemben a III. negyed­év során, s az éves termelé­kenységi terv eddigi szakaszá­ban 9,2 százalékos túlteljesí­tést értek el, Kelletne# szórakozás K : X: HÍIÍHIC Csodálatos fodrászszalon Még a város szívében is van­nak eldugott utcák, mint pél­dául a Geisíer Etd utca. Nein csoda, ha nehezen talál rá az ember, hiszen a Sallai utcából a villamos takarja el, a Szé­chenyi tér felől pedig egy név­telen utca nyílik rá, amit a ve­terán pécsiek Zirci köznek ne­veznek. Pedig nevezetes utcáról van szó, hiszen majd minden háza műemlék, de ott van a Leőwey Gimnázium, a Magyar Nemzeti Bank, aztán a Megyei Könyvtár, az első pécsi dalosegylet már­ványtáblája, a villányi borkimé­rés és a Fodrászipari Vállalat 10-es számú üzlete. Időzzünk el egy keveset ennél a legutóbbinálI Érdemes. Mert olyan női fodrászüzemről van szó, amely nemcsak arról neve­zetes, hogy ott található az úgy­nevezett gőzkrémpakoló gép-, amiből csak néhány van az or­szágban (és csak kevesen isme­rik igazában a jelentőségét), vagy arról, hogy itt dolgozik a népszerű „Matyi", teljes nevén Mátyás Ferencné, a női frizurák varázslója, vagy Méreg sándor- né, a ,.kiváló dolgozó" címmel kitüntetett fodrász és így lehetne sorolni tovább az üzlet neveze­tességeit. Legnagyobb hírnevét mégis annak köszönheti, hogy azon ritka fodrászüzletek közé tartozik, melyet a férjek, vagy a férjjelöltek is megkedveltek. Ez pedig nagy szó. Hiszen tudjuk (főleg mi férfiak), hogy hány és hány mozihíradót kése tünk el, vagy hányszor marasz­talt kint bennünket az 1. felvo- nás végéig a színházi jegyszedő- no, éppen a női frizura miatt. És erre csoda történt a Geister Eta utcában. Megnyílt az ország első olyan nőt fodrászüzlete, ahova nem tekintgetnek be dü­hös férfi ábrázatok. Sőt! Egyre inkább megtörténik, hogy a férj lábujjheguen a búra mögé lo­pódzik és gyengéden befogja « neje szemét. — Kukucs, ki van itt? ■ • • és választ sem várva, könnyed mozdulattal a feleség ölébe ejti a két színházjegyet. — Pipikém, ne izgul), a Rigó" lettót már elkéstük. — Jesszusom, csak nem?) Akkor én megyek. — Ugyan hova gondolsz, pipi- kém. Csak nem fogsz félig szá­raz fejjel a szeles utcán végig­rohanni. Fő az egészség, hiszen tudod ... — De én nem is értelek, Ká­tyún kám, hogy te ilyen ... ilyen megértő ... Szóra sem érdemes Pipikémi csak nyugodtan szárad) megt én majd megvárlak kint az éj­szakában. Hát nem csodálatos? ■ Aztán egy házzal lejjebb ugyanilyen diszkréten benyit egy másik ajtón, ott meg csupa férfiak vannak. No nem, oz nem férfi fodriszüzlet. Cégtáb­lájára csak annyi van rá kiírva3 Villányi borkimérés. — ás -* **38í*a A Pécsi Porcelángyár klubjában olvasással, társasjátékkal kelle­mesen töltik szabadidejüket a gyár dolgozói. Foto: FÉNVSZOV (Szokolai) — A MOHÁCSI Húsipari I Vállalat 70 ezer forintos költ­séggel készült új feldolgozó üzemében negyedévenként T00 mázsa töltelékárut készt tenek, körülbelül száz féle változatban. — A SZOCIALISTA ifjú sági brigád cím elnyeréséért 72 ifi brigád versenyez a me­gyében. István-aknán 3 ifjú­sági brigád már el is nyerte a szocialista brigád kitüntető címet. — HÉTFŐN NYÍLIK MEG Sásdon a megye első vidéki önkiszolgáló könyvesboltja, önkiszolgáló élelmiszerboltot létesítettek Magyarszéken és Nagyharsányban. Az új bol­tokat ugyancsak hétfőn ad­ják át a vásárlóknak. A pénz fontos, de nem minden! A Wlakhegy tetejét bor­zolja a szél;, s télé fújja az em­ber arcát szürke porral. Vitfai Szilárddal, a Pécsi Kokszmü Üzemi. bizottságának termelési felelősével állunk az udvaron, hátat fordítva a szélnek,, de így is belebújik kabátunkba. — Hová menjünk először? A „hiiszonnyolcasokhoz“, vagy a „hetesekhez“? — kérdi szem- hunyorgatva. — A „huseonnyolcasokhoz De előbb szeretném feljegyez­ni az üzem eddigi fontosabb eredményeit, Vittai Szilárd, aki maga is műszaki beosztásban dolgozik, fontos adatokat közöl. Érde­mes elidőzni felsorolásukon. A Pécsi Kokszmü dolgozói már teljesítették 'kongresszusi felajánlásaikat. A termelési ér­ték növelésére tett ígéret a valóságban 132,9 százalékra áll, önköltségcsökkentési vállalás 174,2 százalékra teljesítve. El­ső negyedévi termelési érték­terv 107,3, második 123, har­madik 122,6 százalék. Vállalták — túlteljesítették. Egyszerű, tömör szavak, lé­nyek. : — Engem a részletek is ér­dekelnének, — közlöm a ter­melési felelőssel. — Minden üzemrészünk vál­lalást tett. Talán a hetesek, vagyis a hétkamrás kemence dolgozói és a 28 kamrás ke­mencédéi lévők vállalása a legdöntőbb. — Kopogjunk fel hozzájuk ezeken a huszonöt éve tapo­sott vaslépcsőkön. — A kemencék már korsze­rűtlenek — magyarázza útköz­ben Vittai Szilárd. — A koksz­mű rekonstrukciós átépítése alkalmából, melyre népgazda­ságunk körülbelül száf millió forintot fordít, a kemencék is 1kicserélődnek, 35 új kamra épül, Persze, a munkát most is el kell látnunk, termelni kell* A hétkamrás kemencéket például már áprilisban le ákar- tuk állitani, mert kazánfalai kiégtek, nagy a kátránylera­kódás, nem üzembiztosok, ne­héz velük a mynka. A hetesek viszont felajánlották, hogy a nehézségek ellenére is dolgoz­nak ebben az évben, vállalják, hogy 9 millió forint értékű kokszot égetnek. Kívánságukat teljesítettük és ők terven fe­lül április 1-től októberig 5463 tonna kokszot állítottak elő. A huszonnyolcasok sem dol­goznak jobb körülmények Jcö- zött, mégis Ígéretet tettek ar­ra, hogy a 40 százalék külföldi szón helyett 37 százalékkal ü?e -me.ltetik a kemencéket. Eddig 1555 tonna külföldi szenet ta­karítottak meg, ami 385 ezer forint kiadásától mentesítette üzeműnket. Nyolc lépcsőt viegyünk még, jó magasan vagyunk. Ha valaki drótkötéllel összekötne. bennünket a salakhegy tetejé­vel, minden bizonnyal errefe­lé lejtene a kötél, de így is szédítő a korlát mopül lenézni- A kemence kamráinak csúcsa feketéink itt, előttük 8—10 ember. A szél böszylten rohan­gászik közöttük, nyáron ötven fokos a hőség. A több méter hosszú szurkáló vasak szinte folyékony szénbe vöröslenek, egy-egy lefűzéskor és kormot, füstöt csapnak a íkamrakezelők arcába. Itt minden munkában eltöl­tött óra úgy ikívánja az ön­tudatot, mint virág a napfényt. Itt 1200 fokon izzik a terv és a munkahűségből percek alatt levizsgázik az ember. — Fucsek Antal, Molnár Géza, Kurucz István, és Gyurasits György brigádjai (legszíveseb­ben csupa nagybetűvel írnám nevüket), itt harcolnak azért, hogy szocialista munkabrigád címet nyerjenek el. Most Gyu­rasits György brigádja van műszakban. Fekete kormos ar­cú emberek, fjeiknek csak a szemük fehérje villog. — Ebben az évben 1J12 ton­nával csökkentettük a koksz­port — mondja Gyurasits és ez 90 ezer forintot jelent az üzem nek.-r- S mi célból a nagy aka­rás? —r Szocialista munkabrigád címet szeretnénk elnyerni. — Ismerik a feltételeket? — Igen, Találomra kiválasztok egy brigádtagot, Neubauer Imrét. — Maga is ismeri? — Vállaltuk, hogy 37 száza­lékban külföldi szépnél dolgo­zunk, a 40 helyett, betartjuk a munkafegyelmet, tovább- képzésen veszünk részt .., Felnyúl a mentőszekrény te­tejére, csupa korom kis 'köny­vecskét emel le. —- Ebbe íríuk — mondja. — Teljesítik-e tervüket év Végéig? — Rajtunk nerp múlik. Csak a bánya adna jobb szenet. 30—22 százaléka víz, a kazán­ban gőz fejlődik és lehűl miatta. Rosszabb a párosodási arány, pedig nekünk nem mindegy. Az üzem sdkkal több pénzt kap a darabos kokszért, mint az aprószeműért — Tűzött ki valami jutalmat a szakszervezet vagy vállalat, ha elérik a szintet? — Nem tudunk róla. Igaz, hogy nem is azért tesszük! Fél órával később, a hete­sek brigádvezetője, Herke Je­nő is hasonlót szól; — Tartozunk a vállalás tel­jesítésével, mert szavunkat adtuk. Vittai eivtárssal visz­szamegyünlk az iroda épületé­hez, a bejárat mellett megné­zem a verseny táblát is. Leg­kevesebb, hogy a huszonnyol­casok és a hetesek, valamint a nagyon szép eredményeket el­érő gázszolgáltató üzemrész — amely a 287S kalóriái gáz he­lyett átlagosan 4100-at ad le — vagy Galambost István fő- energetikus — kinek újítása kb. fél millió köbméter több­letgáz leadó.st eredményezett —, neveit olvashassam. Ki is tettek a fekete táblára három ív sárguló papírost, rajta be­tűk és számok az 1959. szep­tember havi eredményékről tudósítanak. A versenyhiradó mellett áll az MSZMP párt­alapszervezet híradója, ott csak újságból kivágott régi autó­fényképek és egyebek néznek a látogatóra. Írás: semmi. Az üzemnek hangoshíradója is van, de néma. Keresem az el­ismerést — hivatalos nyelven szólva a verseny nyilvánossá­gának jeleit, de még halvá­nyan sem találom. Az igazgató elvtárs elpanaszolja, hogy a minisztérium tíz hónapja nem tudta megállapítani alaprend- tabilitásukat, s így azt sem tudják még, mennyi nyereség- részesedést fizethetnek, ho­gyan is állnak, ami persze na­gyon helytelen. Am, a pénzen felül, az anya­gi ösztönzésen felül adódik még más is, az erkölcsi elis­merés, Vagy .talán Gyúr sits György brigádja nem érdemel­ne helyet aíjpn a faliújságon, vagy Herke bácsi brigádía a versenytáblán? Nem lehetne száz féle apró módját találni (üdülabeutalás, néha mozije­gyek, rendezvények) annak, liogy külsőségekben is elismer­jék azt a határtalan odaadással végzett munkát, amit ezek az emberek nap mint nap pro­dukálnak? Ä pécsi kokszmű­vök munkásai megérdemlik, hogy a legszélesebb nyilvános­ságot biztosítsák eredményeik ismertetésének, különösen üze­mükön belül. Még a salakhegy sem szórja úgy porát, a kemen­ce tüze sem oly tűrhetetlen, ha figyelem, gondoskodás ve­szi körül a munkában elf ára - dókat. SZÜTS ISTVÁN MARK BERTALAN, a peda­gógiai főiskola igazgatója ün­nepélyes keretek között nyi­totta meg szombat délután a TIT Bartók Klubjában Platt- hy György festőművész fő­iskolai tanár grafikai Jciállí- fását mintegy 60 résztvevő jelenlétében. — ELŐADÁSOKAT tart a mohácsi üzemekben a társa­dalmi tulajdon védelméről a mohácsi rendőrkapitányság- Legutóbb a Farostlemezgyár­ban tartottak előadást, s fel­hívták a vállalat dolgozóit, hogy indítsanak erélyes har­cot a társadalmi tulajdon dézsmálői ellen, — NEMRÉG ALAKULT újmecsekaljai KISZ szerve­zet tagjai társadalmi munká­ban több mint 35 órát dol­goztak személyenként — KONGRESSZUSI hír­adót jelentet meg bizonyos időközönként a mohácsi vá­rosi tanács ipari osztálya. A híradóban ismertetik a kong­resszusi verseny eredményeit­■ -ö A BARANYA MEGYEI XlSZ-bizottság takarékossági számláján több mint huszon­hat millió forint szerepel ed­dig. A komlói KISZ-bizottsóg takarékossági számláján pe­dig mér húszmillió forintot tartanak számon. — HÁZTARTÁSI porcelán- szállítmányt vár a Német Demokratikus Köztársaság­ból és a Lengyel Népöztár­saságból a megyei ÜVERT. Ezenkívül Ikínai és csehszlo­vák díszmü árukat kapnak Csehszlovákiából és Kínából — KÉTNAPOS társadal­mi munkán vettek részt 8 Pécsi Tanbánya fiataljai 8 keszüi termelőszövetkezetben Az ifik két nap alatt mint' egy 300 mázsa kukoricát tör­tek le. — MOHÁCSON november 1-én, vasárnap délelőtt 1® órakor a Bartók Béla Műve­lődésházban tartja a Petőfi Sándor középiskolai diákott­hon kollégiummá nyilvánító** Ünnepségét. — AZ IDÉN több. mint négymillió forintot fordít 8 Pécsi Közlekedési Vállalat gépi beruházásokra. Ebből az^ összegből gépkocsikat éf műszaki fejlesztést szolgál8 gépeket vásárolnak. Az ös*' sgeg nagy részét már fel­használták. — MARCZIS DEMETE^’, a pécsi opera tagja állató* ösztöndíjat kapott s így a na­pokban Rómába megy, ahoi értesülésünk szerint Tit° Schippánál tanul. ........................ .. ................... wr nwMwmwi OPERA és BALETT bérletek szervezése november hó 7-ig meghosszabbítva ­m Biztosítsa helyét időben! 'Bérletok válthatók a szerveié titkárságon

Next

/
Oldalképek
Tartalom