Dunántúli Napló, 1959. július (16. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-10 / 160. szám

DUNÁNTÚLI , NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XVI. ÉVFOLYAM, 16«. SZÁM ARA: 50 FILLÉR PÉNTEK, 1959. JULIUS 10. Több mini 15 ezer holdat arattak eddig az állami gazdaságok és a gépállomások Baranyában mér csak szór­ványosan. van ara taten tad árpa. Ott, ahol a legnehezebb volt a helyzet, az állami gaz­daságokban la már learatták az őszi árpa túlnyomó több­ségét: az 5900 holdból 5800 hold őszi árpájuk már keresz­tekben, illetve a magtárakban van. A megyében mindenütt megkezdődött a búza aratása is. A Baranya megyed állami gazdaságok eddig mintegy 1500 hold búzát arattak le. A gazdaságokban mindenütt arat jak a tavaszi árpát is — 400 hold tavaszi árpát arattak ed­dig — ég mindenütt ahol mód van rá azonnal megkezdik a tarlóhántást is. Hogy milyen nagy gondot fordítanak az ál­lami gazdaságok a tarlóhán­tásra, azt mutatja az is, hogy eddig 3000 holdon végezték el a tarlóhántást és megkezdték a tarlóvetéseket is. 4300 hold tarlóvetésük lesz és ebből már mintegy 300 hold a földiben van. Az állami gazdaságok 8ez- szesen 7700 holdat vágtak le eddig. Ebből a kombájnokra 3500, az aratógépekre pedig 2200-hold esik. A többit sajnos vérnél kellett aratná, ami igen nehézkessé tette az aratást az állami gazdaságokban. A ter­méskilátások jók az állami gazdaságokban is. Volt olyan területük, amely 24 mázsa őszi árpát is megadott holdan­ként. Bár a csépi ég még csak szórványos az állami gazdasá­gokban, ennek ellenére már több mint 500 vagon őszi árpa van az állami gazdaságok magtáraiban; Ezt a mennyisé­get mind kombájnnal aratták le és csépelték d; A megye gépállomásai ig de- rekas munkát végeznek; Igaz, ha a gépek egyénenkénti tel­jesítését nézzük, akkor nem sok jót tapasztalunk, persze, ha a múlt évekhez hasonlít­juk ezeket a számokat. A gép­állomási aratógépek eddig 36 holdat, a kombájnok pedig 34 holdat arattak le átlagban. Kicsi a szám, de mégis szép teljesítmény, hisz az időjárás csak ritkán engedte a gépeket a földekre; Elismerésre méltó munkát végeztek a gépállomá­sok, Ezt bizonyítják azok a vélemények is, amelyeket a termelőszövetkezetek vezetői így fogalmaznak meg: >%»■---- ■ Ja vítani kell a színiét—amerikai kapcsolatokat Kozlov elvtárs látogatásai Detroitban és érkezése Chicagóba IVtrcdt fTASZSZ): E; Kon. lev és a szovjet küldöttség többi tagja kedden Detroittal, az amerikai autóipar hatalmas központjával ismerkedett Dél­előtt Kozlov megtekintette a Ford-gyár kiállítási csarnokát A .csarnok bejáratánál Henry Ford 2. üdvözölte a szovjet vendégeket, majd sorra meg­mutatta nekik az új gépkocsi modelleket. Kedden délben a Detroit Edison Co Társaság vezető­sége villásreggelin látta ven­dégül a szovjet vendégeket, akik délután ellátogattak a Chrysler és a Geaeeaä motor­gyárakba; Kozlov és kísérete este Det­roit egyik előkelő szállójában fogadáson vett részt. Kozlov pdháriköszöntőjében hangsú­lyozta a szovjet—amerikai kap csolatok felélénkítésének szük­ségességét. A Szovjetunió és az Egyesült Államok között :— mondotta — természetesen vannak nézeteltérések politi­kai kérdésekben, de ezeket nem fegyveres erővel, hanem tárgyalásokkal kell megolda­ni. Frol Kozlov és kísérete szer­dán reggel Chicagóba .érkezett. Amit meg tudott tenni a gépállomás, azt meg is tette. Az idei aratásnak igen sok névtelen traktoros hőse van, de vannak olyan nevesek is, mint id. Kovács János a szent- lőrinci gépállomás aratógépve­zetője, aki eddig 170 holdat aratott le gépével ég az utána következő Kiász József, a bó- lyi gépállomás aratógép-veze­tője, áld 160 hold termését ta­karította be; A kombájnosok versenyében Folk József, a bólyi gépállo­más dolgozója vezet 72 holdas aratási és 1250 mázsás csép- lési teljesítménnyel. A megye gépállomásai csü­törtökig összesen 7791 holdat arattak te; Bolgár MnmAM a balkáni alomoieote őrtől Szófia (MTI). A Bolgár Nép- köztársaság kormánya csütör­tökön nyilatkozatot adott kd, amelyben támogatja a szovjet kormány javaslatát a balkáni atommentes övezet megterem­tésére, A szovjet javaslatok jóvá­hagyása fontos haladást jelen­tene az általános, ellenőrzött leszerelés útján — állapítja meg a többi között a bolgár kormány nyilatkozata, Mttszerkiállítás Pécsett Ma este 6 óraikor nyűik meg a TIT székházában a műszer­kiállítás, amely a magyar mű­szeripar legnevezetesebb ter­mékeit mutatja be. A kiállí­tást Papp János elvtárs, a me­gyei pártbizottság ipari és köz­lekedési osztályvezetője nyitja meg. A SZOT elnökségének távirata A Szakszervezetek Országos Tanácsa, az Iraki Szakszerve­zetek Általános Szövetségét táviratban üdvözölte az iraki szakszervezetek első kong­resszusa alkalmából; Teljesítik vállalásukat A Pécsi Ruha- és Cipőipari Vállalat kon­fekció részlegének dolgozói a pártkongresz- szus tiszteletére vállalták, hogy rendszeresen tú'ts’jesítik termelési tervüket, állandóan Ja­vítják termékeik minőségét. Vállalásukat tel­jesítik is. A második negyedévre tervezett 1500 öltöny helyett 1507 öltönyt készítettek s a tervezett 1400 nadrág helyett 4219-et. Ter­ven felül készítettek még ezen kívül 19 zakót, 397 férfi- és 137 női ballont. Lelkes munka­versenyük eredményességét az elmúlt ne­gyedévben még 30 ezer forint értékű anyag megtakarítása is fémjelezte, Gyors life miben szerelik a Pécsi Hőerőmű gépeli ♦ Ez az óriás fo­gaskerék hajtja majd a hőerőmű malmát, amely az újhegyi szénm ősé­ből kikerülő ala­csony fűtőértékű palát őrli meg, hogy az tüzelésre alkalmassá váljék. ♦ Megkezdték Manolisz Glezosz perének tárgyalását takozásul az ellen, hogy Ma­nolisz Glezoszt katonai bíróság elé állították. A tüntetők han­goztatták, hogy a görög kor­mány a perrel külföldi érde­ket szolgál A különböző ciprusi szer­vezetek, így példáid az Ügy­védek és az Újságírók Egye­sülete táviratokat küldött Athénbe, követelve, hogy Gle­zosz ügyét tegyék át polgári bírósághoz. ____ Ti ltakozó sztrájk a Saar vidéken a magas árak ellen Saarbrücken (MTI). A Saar vidéknek Nyugat-Németor- szágba történt gazdasági be­kebelezése után igen magasan szabták meg az árucikkek árát. Csütörtökön 300 000 saar- vidéfld dolgozó egyórás sztrájk­kal tiltakozott a túlzott árak ellen. A Saar vidéki miniszterta- nács csütörtökön rendkívüli ülésre ült össze. Július II. a Mongol Népköz- társaság nemzeti ünnepe Sajtófogadás a mongol nagykövetségen Athén (MTI): A Reuter, az AP és DP A jelentése szerint Athénban csütörtökön meg­kezdték Manolisz Glezosznak, a görög nép hős fiának és 13 társának bírósági tárgyalását. Glezoszt és társait azzal a hamis váddal állították bíró­ság elé, hogy tevékenyen részt vettek egy kémszervezet meg­alakításában, kémeket segítet­tek és lakásukon rejtegették őket; A 20 vádlott köz® három perét azok távollétében tár­gy alijafc; A DP A szerint ítélethozatal esetén a vádlottakat vagy ha­lál vagy életfogytigtartó böp- törabüntetéssel sújtják; Glezosz bíróság elé állítása világszerte nagy felháborodást keltett. Megmentésére nem­zetközi bizottság alakult, amelynek többek között tag­jai Martin Niemöller, Jean Cocteau, Jean Paul Sartre, Da­niel Mayer és Pietro Nenni. A ciprusiak csütörtök dél­előtt tüntetést szerveztek, til­Július 11-én ütmepftäk a Mon­gol Népköztársaság fennállá­sának 38. évfordulóját. Ebből az alkalomból Szodnomin Avarzed, a Mongol Népköztár­saság magyarországi rendkí­vüli és meghatalmazott nagy­követe csütörtökön délben saj­tófogadást rendezett, A ma­gyar és külföldi sajtó tudósH tóit a nagykövet részletesen tájékoztatta hazájának a for­radalom óta megtett útjáról, fejlődéséről, A nagykövet ezután vála­szolt a sajtó munkatársainak kérdésedre. NYARAL A MEC/YE Több ezren vettek már eddig részt szervezett üdültetésben A nyár egyik központi kér­dése: fei hol nyaral? Ez a kér­dés, amit úgy húsz évvel ez­előtt csak egyesek tehettek fel egymásnak, ma már annyira beszökött mindenkinek a mindennapi életébe, hogy nél­küle elképzelhetetlen a június, július és augusztus. Tehát Jd hol nyaral? A Baranya megyei Építőipari Vállalat dolgozói javarészt a vállalat balatonföldváiri üdülő­jében nyaralnak. Az üdülőben ötvenkilenc felnőtt és nyolc gyermek számára biztosítanak egész nyáron át helyet Eddig már tötto csoport töltött a földvári üdülőben boldog két hetet, összesen százhúsz fel­nőtt és hatvan gyermek nya­ralt ebben az idényben Föld­váron. Szombaton pedig már újabb turnus indul és váltja fel azokat, akik már eddig bi­zonyára csokoládészínűre sülve és felfrissülve számolgatják a nyaralás utolsó napjait A vasasok sem maradnak ki az üdülésből. A Sopdana Gép­gyárnak saját üdülője van Bélatelepen, ők tehát javarészt ott tölthetik a nyáron esedé­kes szabadságukat. E mellett persze a gyár dolgozói is részt vehetnek a szakszervezeti üdültetésben. Eddig huszonegy Sopiana gyári dolgozó élt ezzel a lehetőséggel. Ugyancsak hu­szonegy dolgozó kapott beuta­lót az áramszolgáltató válla­latnál is, a komlói erőműtől pedig négy dolgozó kapott szakszervezeti üdülőbe beuta­lót. A vasas szakszervezet ösz- szesan ötvenkét dolgozót üdülT tetett eddig a megyéből. Ez a szám nejn túl nagy, de viszont ebbe nem számít bele a saját vállalati üdülőben nyaralók száma — és azt is figyelembe kell venni, hogy még csak az idény közepén tartunk.s, Az üdültetés megszervezésé­ben dicséretes eredményt ért el a Mezőgazdasági Dolgozók 12 kilós káposztafejek és egyebek Parasztemberek­kel beszélgettem. Mindegyikü'k azt mondta: — Az időjárás eddig még nem vitt, csak hozott. — és példákkal bizo­nyították állításai­kat. Az egyik azt mondta: nagyon szépek a kukori- cák, a másik a ken der-rékordttermés- ről beszélt, a har­madik a krumpli bő termését dicsér­te. A Pécsi AUami Gazdaság Üszög­pusztai üzemegysé­gének vezetője új­ságolta: => Próbamérést végeztünk, a cukor­répában és már most több mint 110 mázsa van a föld­ben. Jó termésünk, nagyon jó termé­sünk Ígérkezik cu­korrépából. A beremendi Dó­zsa Tsz-ben fülta­núja voltam, ami­kor a termeltető vállalat szakembe­rei azt kérdezték: — Mennyi cukor répájuk lesz hol­danként? A tsz vezetői ezt válaszolták: — 250 mázsa. 250 mázsa. Nagy mennyiség, de meg lesz, mert a bere- mandiek cukorré­pája olyan, hogy párját ritkítja. De tény az is, ha nem jön közbe valami elemi csapás, sikkor kevés olyan terület lesz, amelynek hold ja cukorrépából nem adja meg a 200 mázsát. Eddig még nem vitt semmit az idő­járás, csak hozott. Hozott, méghozzá olyan csodaszámba menő dolgokat, mint a beremen- diek 10—12 kilós káposztája. Még nem vitt és a mező- gazdaság munká­sain múlik, hogy ne is vigyen. (SZALAl) Szakszervezete területi bizott­sága. .Országosan a második helyen végeztek a megyék kö­zötti üdültetési versenyben. Munkájukat dicséri, hogy több mint'kétszáz mezőgazdá­sági dolgozó üdültetéséről gon­doskodtak. Emellett az üdülés­ben részt vevőknek közel het­ven százaléka a fizikai mun­kások közül került Hd. Mint a MEDOSZ-ban hallottuk, ebben az évben egy kicsit jégtörésről is beszélhetünk. Régebben ugyanis kevesen vették igény­be a szakszervezeti üdülőket. Különösen kevesen mentek Lillafüredre és Budapestre a Széchenyi hegyi szakszervezeti üdülőbe. Ebben az évben vi­szont már nagy keresletnek örvendtek az előbb említett üdülőkbe szóló beutalók is, és főleg az első félévben sokan üdültek Vi6egrádon és Galya­tetőn is. Jelenleg Hajdúszo­boszlón, Galyatetőn, Balaton- újhelyen és Balatonlellén üdülnek sokan a MEDOSZ tagjai közül A felnőttek üdültetéséin kí­vül a MEDOSZ gondoskodik a mezőgazdasági dolgozók gyer­mekeinek az üdültetéséről is. A nyár folyamán ötvenöt gyer­meket Szigligeten és Budapes­ten, ötven gyermeket pedig Balatonszán tódon és Csehi ­mindszenten nyaraltatnak. A gyermekek szervezett üdülte­téséhez nagy segítséget nyúj­tottak a gépállomások és álla­mi gazdaságok igazgatói is, alkik több dolgozó gyermekét jutalomképpen küldték üdülés­re, vállalva a gyermekek üdü­lési költségeit. A pécsi széntrösztnél annyit sikerült megtudnunk, hogy a bányászok is kiveszik részüket a nyár örömeiből. Igen sokan vesznek részt a szakszervezeti üdültetésben, a fiatalok főként a Balaton parti üdülőkbe igye­keznek, az idősebbek pedig in kább a tröszt hévízi, téleri- nyáron működő gyógyüdülőjé­ben töltik inkább szívesen a szabadságukat „ _____ . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom