Dunántúli Napló, 1959. június (16. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-07 / 132. szám

4

NAPLÓ

1939. JÚNIUS 7.

Az absztrakcióról

Az absztrakcióval kívánok foglalkozni, mint a művészet betegségével abban a reményben, hogy ez a betegség a szocialista társadalomban, a szocialista-realista művészeti Irányzat végérvényes győzelme által teljes gyógyulást talál. Annál is inikáfbb kell a kérdésről szólni, mert annak ellenére, hogy egy ilyen irányzat létezik, sőt itt is számos követője van — ezt a kérdést egyszerűen agyonhallgatják.

Mi a művészet célja? Véleményem szerint a közösségnek alkotni, mert az egyén nem önmagáért született, és az egyén csak akkor lesz igazán ember, ha mindazt a tudást, amit megszerzett, a közösség javára fordítja. Ezzel szemben az absztrakció hívei nem tudni kinek készítik dolgaikat. Többször láttam, hogy még egymás képeit sem értik meg, sokszor még kellő magyarázattal sem. Tehát azt sem mondhatjuk, hogy egy szűkkörű közösségnek „alkotnak“. A kritikusok pedig — jó felkészültségük ellenére — maguk sincsenek tisztában a különböző absztrakt elvekkel és így „ha hallgatsz, bölcs maradsz“ jeligével tartózkodó álláspontra helyezkednek.

Ezt kihasználva egyes „művészek“ úgy igyekeznek maguknak hírnevet szerezni, — a művészeti szabadságra hivatkozva —, hogy különböző absztrakt-elvekkel készített színes mázolványokkal hívják fel magukra a figyelmet. Holott olyan ez a hírnév, mint a falu bolondjáé, akit ugyan mindenki ismer, de senki sem vesz komolyan. Ugyanis, ha kiváló realista alkotások után ismernénk meg az absztrakció híveit, akkor — s ezt ők maguk is tudják — soha nem ismernénk meg őket, merthogy csak egy nevet említsek a sok közül: Munkácsy mellett számításba sem jöhetnek. Tehát ezért kell a különböző sületlenségekkel felhívni magukra a figyelmet. Erre vonatkozóan idézem Burghardt Rezső festőművész, volt főiskolai tanár szavalt az absztrakcióra vonatkozólag: „1810-ben a modernizmus születésénél Párizsban voltam, személyes meggyőződésem, hogy ezek követői főleg gyenge képességű és'szakmai tudás hiányát érző művészek."

Jellemző, hogy ez az úgynevezett .nonfiguratív“ irányzat főleg nyugaton a kapitalizmusban tudott táptalajra találni,

ahol a tömegek félrevezetése a fő cél. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a művészeti tevékenységben az ember és a valóság viszonya történelmileg, tehát koronként változik. Ezért nem véletlen, hogy éppen a társadalom haladását képviselő osztályok érdeke engedd és követeli meg a valósághűt, az úgynevezett szocialista-realista alkotásokat.

Felvetődik a művészeti tevékenység célja a valóság változtatása szempontjából is: milyen ideált erősít a mű, milyen irányban befolyásol, milyen osztálynak az érdekében. 'Tehát milyen világnézetre helyezkedik akarva-akaratlanul a művész.

Tény az, hogy újszerűséget kell a művészetbe vinni, de ennek az újszerűségnek abban kell megnyilvánulnia, hogy a kommunizmust építő-alkotó ember és azok alkotásait vesz- szük témáink alapjául. Ezzel elérjük, hogy a művészetet is tudjuk forradalmasítani. A jövő kor pedig úgy fog megemlékezni rólunk, mint a kommunista építés mozzanatainak megörökltőlről. Ez pedig a legszebb emlék művész számára.

Kercsmyei József

szobrászművész

PAKOMTZ ISTVÁN*

Isten háta mögött

Almosán ballag a két tehén; kocslderékban parasztlegény.

Szólok neki, de vissza se szól, csak kipislog a kalap alól.

Ásít a falu,

Csaknem bekap; ki ide ér, az le is ragad; nem folyóvíz ez, de békatő,

mondhatsz itt szépet, s akármi jót: csak hümmöget mind, vagy Így felel; „Pusztuljunk el hát, ha veszni kell!“ így fordítják kt mindig a szót a ráérősek, a pusmogók.

Dttcőg a szekér, kátyus az út; a sűrű porban szállna a lúd; szállna, de nem tud, nagy Sl'dya Van, s a fizikának törvénye van; ki szemre húzza a kalapot, napot nem láthat, m csillagot.

Emlékezés Vikár Bélára

Megint egy évforduló, alka- olvashatunk: „Szorgalma és lom az emlékezésre. S nekünk, magaviseletéért tanári tanácspécsieknek kicsit több közünk kormány folytán megdácsérte- is van hozzá, mint az ország tett.“ Máshelyütt viszont: „Be- számos más Városának. Idén tegsége miatt a szabadkézi van (egészen pontosan: április rajzból felmentetett."

1-én volt) Vikár Béla születé- Vikár a gimnáziumot a mai senek centenáriuma. Ami pe- Mátyás király Utca 15. Szám dig számunkra jelentőssé te- alatti épületben végezte. Ez a szí ezt az évfordulót,_ az az, hajdan apácakolostornak, hogy Vikár Béla középiskolai ntajd leámyiievelőlotétetnek tanulmányait Pécsett végezte, használt épület a múlt század

Kit tisztelhetünk Vikár Bé- derekén a pécsi „főreáltanodá- lában? — Nevét a néprajztu- nak" adott helyet. Az egyeme- domány és az irodalomtörté- letes, csupasz falú, komor épü- net egyaránt számontartja. let egyetlen dísze Kiírttá püs- Magyarországom ő végzett elő- pöknek a kapu fölött elhelye- ször módszeres népzenekuta- zett címere. A kisdiák Vikár tást. Több száz fonogréfhenger Béla esztendőkig naponta járt bői álló gyűjteményét az 1800- el alatta. Ma viszont — Pécs as párizsi világkiállításon is e legrégibb iskolaépületében — megcsodálták. Somogyi nép- a zeneiskola hallgatói éneklik, költési gyűjtését könyvalakban tanulják Vikár Béla népdaladta ki.

Vikár Béla a Somogy megyei Hetes községben született,

gyűjteményének legszebb darabjait , 5 i

Hogy Pécsett se múljon el

de az éppen akkor Magyarla- nyomtalanul Vikár Béla szüle- dón lelkészkedő apa, 1871-ben, tésének évfordulója, ma és a pécsi reálgimnáziumba Íratta holnap a TIT iroda'mi szakfiát. (Ekkor már volt Pécsnek osztálya ünnepséget rendez a egy jeles diák-poétája, igaz, Bartók klubban. S a Pécsett egy esztendeje már csak s(t‘* diákoskodó Vikárra emték-sz- jábam tisztelhették! KüCZlán hetnénk-é méltóbban, mint •Sándor. S egy másik tltterátus hogy ennek az ünnepélynek a

diák is bontogatta szárnyait az éppen akkor Vái’adl Antal.

A „pécsi főreáltanoda név- köPyvelt“ — bennük Vikár Béla érdemjegyeivel — ma a levéltár őrzi. A végig kitűnő és tandíjmentes diák neve kara. meilatt ilyen „észrevételeket“

műsorát az a két iskola állítja érettségiző össze, amelynek Vikár Bélához a legtöbb köze van: a jogutód Széchenyi Olmnázlum irodalmi szakköre és a Mátyás király utcai zeneiskola ének(t. t.)

A lovak faráról csörgött a tajték.

Rekkenő hőség volt. A levegő reszketett, táncolt a melegtől.

öreg Bozsó, a pipabíró, az eperfa alatt hevert a hősben. Inge, gatyája mégis szinte csatakos volt az Izzadságtól.

Odaszólt a hosszú, nyomtatószáron a lovakat egrecíro- zó legénynek, aki derékig meztelenül állt a muszájkert közepén, és csattogtatta az ostort, amelynek a vége megcsípte a tizenkettedik lovat, amikor ki akart tömd.

— Pihenj meg már Csa- nyi. A lovakra is ráfér.

A legény csak a fejét rázta.

Azon ügyeskedett, hogy a

legszélső állatnak megcsíp- desse fülét az ostor hegyével.

— Legközelebb legbelül veszem a hókát. Nem fér a bőrébe.

A szérűn emberek hajladoztak.

Alább íehérnépek söpörték össze a kinyomtatott szemet, Felettük asztagot raktak.

— Hej, milyen pipablró kee, Bozsó bácsi, ha az epresfa alatt lopja a napot? Nem látja, hogy a falu felül valaki édontalan. füstölve jön? — ordított a kazal tetejéről egyik kazalozó.

öreg Bozsó nagynehezen fel- tápészkodott. Meglebegtette széles szájú inge ujját, hogy a mozgástól felfrissüljön. — Gatyakorcát is megrángatta és nehézkesen elindult. Ha igaza van a kiabálónak, akkor

Szótlanul megkereste a kazal árnyékában a szalmába csavart nagy fekete csöcsös korsót, meglötyögtette, hogy lássa, mekkorát húzhat belőle, aztán a szájához emelte.

— Hallja kee, mink is akarunk ám inni — szólt rá az egyik kazalozó.

— Kuss! — mordult fel az öreg, alig szusszantva, akkorát Ivott. Visszaballagott az eperfa alá. Gondolkodott, vajon leheverjen-e, vagy bejárja a muszájkertet. Érezte, még

jobban megszomjazott a forróságban, attól, amit Márto- néknál ivott. Hát lassan lejjebb ballagott.

A nyomtató legény utána szólt:

— Hallja kee, Bozsó bácsi, ha inni akar, ott az én kulacsom. Csak talán lötyög benne annyi, amennyi kettőnknek elég.

öreg Bozsó visszafordult Zöld lapulevelekbe takarva az a muszájkert sövénye mellett hevert a kulacs. Megkereste. Lötyögött

— Én-e elébb? — kérdezte, de már csavarta is a nyakát

— Kee hát, aztán adja köze- lébb! — nevetett a legény.

yaii a Az öreg félszemmel a kulanem lehet tréfálni! Egy szikra ®

keli csak áz ilyen pokoli hőségben, hogy- odaégjen az élet. No, majd rendre tanítja.

A nyomtató legény ügyet se vetett. az öregre.

Inkább arra alá bazsalított. __________

Má

r amennyire a lovak en- búzából a por,’a törek, mégse

vigyázást? Maga csak vigyázzon a bagósokra.

öreg Bozsó morgott valamit u foga közö't cs tovább állt.

Végigjárta a muszájkertet, de mivel semmi gyanúsat nem látott, visszasomfordált a nyomtató legényhez. Az már alig látszott ki a szalmából.

A lovak csodálatosképpen nem izzadtak.

— Te ..í. '■sir.áltál velük, hogy olyan frissek? — kérdezte az öreg.

— Lépésre fogtam őket —

mondta a le-1 eény.

— Panna — kezdte...

— Ne ártsa belé magát! — szólt rá mérgesen a legény; — Hányszor mondtam már keenek?!

— De hát ha bolondok vagytok ... — óvatoskodott az Öreg.

— Akkor azok vagyunk! — mondta hetvkén a legény és felvágta a fejét. Felnézett.

A lány a szederfa alatt kinyújtotta feje fölé a két gyönyörű karját. Nyújtózkodott. Olyan volt, de olyan, majd megszakadt tőle a legény szíve. — Zörgött a falu felől a kocsi.

Az ispán jött a részért.

öreg Bozsó feltápászkodott.

— MögyÖk, mert a tűzre vigyázni köll. Mindönhogyan — mondta a legénynek. A kocsi ez ispánnal a muszájkert alján állt meg. Ott, ahol végeztek a szem felsöprésével.

öreg Bozsó is odalgyekezett.

Az ispán Panna mellé ugrott

legényt. Irigyelte. Ott áll a tűző napon, de még a homlo- Ü“ lát se veri ki a verejték. Csu- d K0Csir01- pa egészség. Alacsony, zömök. Arra a pipabíro is odaért. De a válla! A gatya ügy fe- Fontoskodott: szül rajta, mintha réöntötték _ Tekintető« uram, mindön

röndben. A Máté Antó, a hegedték. Mert már unták a körbejárást. Különösen a szélső, a hóka, amely minduntalan felemelte a farkét, hyerí- tett és kivágott volna a sorból. Nyugtalanította a dög a többit is. Persze azoknak 18 melege volt.

piszkos. Mintha most vették lont* maJd megfeledközött a

volna ki a szapuból.

— Tisztességgel adom — nyújtotta be a botja végin a kulacsot. — Ez nem is bor, hartem bikavér! — hlzelgatt neki.

A legény egyik karjára ró- A pipabíró szóváltásba ke- tekerte a nyomtatókötelet, a

veredett valakivel.

— Mondom keenek, hogy még az utolsó ház előtt kivertem a parazsat a pipámból.

— Ne ugass vissza, mert képen Ütlek! —csattant fel az öreg hangja. — Nem látta a füstöt a kazalról a Márton, nem az figyelmeztetett engem is, he? Máskor a torkodba szalasztóm a pipaszárat, ha magadtól nincs annyi eszed, mire köll ügyelni.

A muszájkertben mindenki

felemelté a fejét, s abba hagyta, amiben éppen serénykedett.

A kazalozók mérgesek voltak. Ügy látszik, nekik volt a legtöbb féltenivalójuk.

— Meg kell jelenteni az ura- ságftak! — hangoskodtak.

öreg Bozsó mérges lett:

— Te meg mit szájalsz, ott

röndrül, de tudom Isten a torkába taszítom a pipaszárát, ha még egyszer rajtakapom. Más nem volt.

Az ispán Összehúzta a szemöldökét.

— Jól van, jól, öreg. Csak

másikkal a kulacsot emelte a menjen a kötelessége után! szájához.

— Na, ez jólesett — és visz- szaadta.

Márton felettük éppen kifordult a muszájkertből az útra. Az asztaga máris akkora volt, mint a templom. És még mindig fordul.

A nyomtató legény nagyot csattintott a hosszú, hegyes végű ostorral.

A fehérnépek készen lettek a szérű söprésével.

öreg Bozsó lefelé ballagott.

Márton kocsijának a nyomában.

De csak a fehércselédeklg.

Ott megállt és gyönyörködve nyomtatólegényhez.

— Még csak azt akarom mondani — kezdte az öreg.., Panna mindkettőjüket nézta Elmosolyodott és lassan a többi fehércseléd közé vegyült.

Az ispán csapkodta nádpálcájával a cslzrtiaszárét. — Mérgesen odasZólt az asszonyokhoz: |

— Na, mi az?

Ö

reg Bozsó meglebegtette ingujját, hogy mint a szárny úszott utána. Nagyot süvegeit és visszament a

nézte az asszonyok barnára- sÜlt, ikrás lábát, ahogyan felfelcsúszott rajta, hajóltukban a szoknya.

— Kee is inkább miránk vlfenn a kazalon, he? Te vagy gyázha, lám-e, s nem azokra.

« ptpnbírú netalántán, vagy én? Majd megkérdözlek, ha •szükségüm lesz az eszödre.

Máté Antó megszeppent.

— De mikór mondom, hogy Kiojtottam. Fogja kee meg a pipát, ki van hűlve...

— Mindegy! Akkor se járj

pipával, mert a torkodba ta- tok.

akik nem tartják a törvényt — szólt rá egyik nyel vés menyecske.

— Hej, csak még egyszer lehetnék fiatal, te Etel, hét évig lennék érted juhászkutya, hét évig — tréfált.

Az asszonyok, lányok vihogsz! tóm a szopókájgt^ legalább nem feledkezel el a rendről — feddte meg az öreg.

Az ember lesunyt fejjel ment el a muszájkert mellett. Sarló volt a kezében, meg rengj os zsák. Odaduddantott a foglalatoskodóknak.

— A rongyos zsöllérgyit! — káromkodtak a kazalozók.

öreg Bozsó. ha már elszólította a hflsből a kötelesség, odament az asztagrakókhoz.

— Megkínálhatnátok, halniuk. Hol az a csöcsös korsó?

— A botra kee Is fürgébb, mint a dóga után látni — ugratta a gazda, aki a lovakat szerszámozta.

Bozsó nem mert visszavágni.

Mert plpabírónak pipabíró, ti.tgy tisztesség is, hatalma is' Van, de akivel avval. Márton Andorással, a három telkes gazdával szemben azonban csak hallgass a neve.

— Vén kecske, osztán, ni, mégis megnyalná a sót.

Sudát.nagas, gyönyörű lány támaszkodott az eperfának, Komoly, szomorú volt az arca.

öreg Bozsó észrevétlen melléje sömfordált:

— Panna, Panna te — súgta neki félszájjal.

A lány oldalt fordította az arcát. De úgy, hogy a többiek észre ne vegyék.

— A Pala rád gondol ám. Nem tóm. léttad-e? Mindig Ide volt a szőnie.

A lány büszkén megrántotta telt vállát.

— Jobban a lovakra ügyelne — mondta hetykén.

öreg Bozsó összehúzta a

szemöldökét.

— Ne játssz a tűzzel, te lény!

— Hallja, —- csattant fel a hangja, hogy a többiek is odanéztek — ki bízta magára a

A Pala zavarta a lovakat. Horkoltak, farkukat emelték, fejüket rázták. Biztosan oda- odasuhintott nekik.

öreg Bozsó csendesen nézte a legényt. Aztán odaszólt:

— Na te bolond, na. Mért pipablró az öreg Bozsó? Nem azért, hogy eloltson mlndön tüzet? Van még a kulacsban?

A legény rámosolygott. S csak bólintott.

ZSIKO GYULA

Modernül

Mázol a festő, pemzlije szántja a vásznat, cifra a képe, keresztbe hasftnak a estkok, pöttyel tarkállnak, meg a szélén a némi récék, téglalapok, meg egyéb figurák sorakoznak... Kérdem a művészt, lényege ltol s miben lenne? s szól, az a téma e műben: a lényegek lényege épp.

Ara a hátlapon im kerek összeg, s kél a gyanúm, itt van a lényege éppen; c szép- kerek ábra.