Dunántúli Napló, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-10 / 83. szám

1959. ÁPRILIS 10. NAPLÓ 3 Nyilvános interpelláció Hol van már az az idő, ami­kor a komlói Kenderföldön valóban kendert termeltek a bányászfeleségek, vagy a közeli község parasztjai. Ma paloták, családi házak állnak az egykori süppedős mezőkön, a terjeszkedő élet, a növekvő igények legbeszédesebb bizo­nyítására. Kényelmes, napfényes, mo­dern laSkások vannak, a ken­derföldi városrészen, de van­nak elfekvő kérelmek, jegyző­könyvek, sürgető felszólítások is a tröszt beruházási osztá­lyának fiókjaiban. Csák tes­sék kicsit beletúrni a fiókok tartalmába, bizonyára meg­van még az a múlt év elején készült közös jegyzőkönyv, amelyben a tröszt beruházási osztálya ígéretet tett, hogy még az év folyamán elkészül­nek az 509-es, valamint az 5él­es épületek belső munkái. Csupán a belső vakolási és villanyszarrelési munkák hiá­nya hátráltatja már több mint egy éve az 509-es és 540-es épületeikben a régóta várt húsbolt, rövidárú és háztartási bolt, illetve étterem megnyi­tását. Az elmúlt év alatt a már említett szervek ismételten megsürgették a tröszt illetéke­seit, a Belkereskedelmi Minisz­térium is rég rendelkezésükre bocsátana a berendezéshez szükséges hitelt, mégsem tör­tént még semmi a tröszt ré­széről, a félbehagyott munkák befejezésére. A kenderföldiek türelmetlenül várják az Ígéret teljesítéséti S—gy — A nyolc általános elvégzése kötelező! Mi as oka a sok kimaradásnak? 1951-ben 4308 tanuló iratko­zott be Baranya niegye általá­nos iskoláinak első osztályába. A megyei művelődésügyi osz­tályon megtudtuk, hogy az 1958—59-es tanévben 2392 ta­nuló fejezi be tanulmányait az általános iskola nyolcadik osz­tályában. A 4308 tanulóból megdöbbentően sokan marad­tak ki időközben. — Mi az oka annak, hogy a tanulók 44,5 százaléka időköz­ben lemorzsolódott? — erre kéntünk választ Bemics Fe­renc elvtárstól, a művelődés­ügyi osztály helyettes vezető- jétőL — Az okok több tényezőből adódnak. Mindenek előtt fi­gyelembe kell venni azt a je­lenséget, hogy az elmúlt évek alaltt meglehetősen sok család költözött Sztáldinivárosba. Sok gyerek is eltávozott a megyé­ből, ezért csappant úgy meg a tanulók száma. Természetesen jötték is át a megyénkbe, de ezek száma elenyészőbb wilt. A nagy lemorzsolódásnak az oka a bukás. Évenként a ta­nulók 12 százaléka morzsoló­dik le egy-egy osztályban bu­kás miatt. A sok bukás fő oka pedig a mulasztásokból adó­dik. Az elmúlt évben a mu­lasztási átlag 7,5 százalék volt, az idén lényegesen javult a helyzet, 4,8 nap hiányzás jut egy tanulóra. Említésre méltó, hogy az utóbbi időben inkább csak igazolt mulasztások van­nak; Érdekes megfigyelni a bu­kások periódusét. Nagyobb számban az első, ötödik és a hatodik osztályban buknak. Az első osztályban ugyan már némileg felszámolták a hely­zetet, mert a múlt tanévben a Művelődésügyi Minisztérium kiadott egy rendeletet, mely szerint az első osztályt csak gyakorlott, tapasztalt pedagó­gus vezetheti. így megvan a lehetőség arra, hogy az első­sök biztos és szilárd alappal jussanak tovább. Lényegesen nehezebb már a helyzet az ötödik osztályban. Négy éven át megszokták a tanulók, hogy egy nevelő foglalkozott velük, s amikor a felső tagozatba ke­rülnek, sok nehézség merül fel. Sajnos egyelőre még nincs megoldás az alsó és felső ta­gozat közötti szakadék áthi­dalására. Meg kell említem, hogy a tankönyveik sem a leg­megfelelőbbek. A tapasztalat azt mutaitja, hogy a legtöbbje maximalista és nehezen érthe­tő a tanulók számára. A lemarzsoiódásnák másik jelentős oka, hogy sok szülő nem látja még a tanulás je­lentőségét és fontosságát. Ami­kor a nevelők figyelmeztetik őket, többen is így érvelnek: — Mit csináljak a gyerekkel, ha nem akar tanulni? Úgy sem lesz belőle fiskális! Ami­kor ón iskolába jártam, én sem voltam kitűnő tanuló, mégis ember lett belőlem. A hiba ott van, hogy sok szülő elfelejti — a fejlődő tár­sadalom mind nagyobb köve­telményekkel lép fel gyerme­kével szemben, ha az boldo­gulni akar. Sajnos, faluhelyen aztán sok szülő befogja testi munkára a felsőtagozatos ta­Eredményesen működnek a mohácsi méhészek A mohácsi földművesszövet­kezet móhészcsoportja 1956. júliusában alakult át önálló méhész szakszövetkezetté. Mint ilyen, Baranyában még ma is egyedüli, s országosan is csu­pán kilenc követte példájukat. Alakuláskor 56 tagja volt, ma pedig 167 taggal működik. Mintegy 3000 méhcsaládjuk van. A tagság által befizetett 15 000 forint értékű részjegy­gyei együtt a szövetkezet saját ereje ma 36 000 forint, s az év végéig közepes méhészeti esz­tendő esetén is elérik az 50 000 forintot. így tehát lehetővé vált, hogy önálló üzleti tevé­kenységüket bankhitel nélkül bonyolítsák le; A szövetkezet tagjai egyéni­leg méhészkednek. Javarészt magukkészitette nádkaptárak- kal. E kaptárak előnye, hogy a méhcsalád hőgazdálkodása tökéletes bennük, s hogy tar­tósak, és vándorlásra is alkal­masaik. Ez évben 300 mázsa méz szál Irtására kötöttek szerződést. A nagy mennyiségű mézet csak intenzív vándoroltatással ter­melhetik meg, s mivel Mohács és környéke csupán a tavaszi fejlődésre kedvező, távolabbi vidékekre is elutaznak a móhé szék. Idejében megszervezték ván­dorlásukat az első akácra. Er- sekcsanád térségébe 1000 csa­láddal, míg a Mecsek északi lejtőin lévő szétszórt kisebb akácosokra mintegy 300 csa­láddal mennek. Az erdészetek máris biztosították a mohácsi méhészek megfelelő elhelyezé­sét; A második akácra való tá­volabbi vándorlás megszerve­zése most van folyamatban. Levelezéssel keresnek kapcso­latot a vasi és nógrádi méhé­szekkel. Az első akácra az ottaniakat a mohácsiak látják vendégül, míg a második akác­ra azok viszonozzák a vendég­látást. így elkerülhetik a költ­séges és időrabló helykeresést. A mohácsi méhészeti szak- szövetkezet tehát ügyesen tel­jesíti feladatát. Most már csu­pán arra lenne szükség, hogy a városi tanács is nyújtson segít­séget. A szövetkezet üzleti eredményeit ugyanis növelné, ha a jelenlegi üzlethelyiségük helyett a főútvonalon, a hajó­állomás közelében kapnának helyiséget. A bolti forgalomra igen jótékony hatással lenne az új üzlethelyiség kiutalása. Reméljük, segít a tanács. Hisz a szövetkezet megérde­melné; nulót. így aztán természetes, hogy nem tud felkészülni a másnapi anyagból. Sok helyen pedig éppen az ellenkezőjét tapasztalni. A szülők nagyon megterhelik a gyermeküket. Az igen komoly iskolai mun­ka mellett még különórákra is járatják, zeneórára, balett- iskolára, nyelvi oktatásra stb- re, ami aztán természetes, hogy megbosszulja magát az iskolai munkán. Meg kell val­lanunk, hogy a délelőtti taní­tás mellett még így is megle­hetősen sok a tanulók délutá­ni elfoglaltsága. Karének, út­törő-foglalkozások, szakkörök, sportkörök — mind a délutáni órákban működnek. Nehéz helyzetük van még a bejáró tanulóknak, akiknek már ko­rán fel kell kelni, hogy kiérje­nek a vonathoz, autóbuszhoz. A lemorzsolódás okai bizo­nyos mértékben a pedagógu­sok munkájában is keresendő. Sok nevelőnk még túlzott kö­vetelményekkel lép fel. Né­hol az ismeretnyújtás verbá­lis. Több helyen a szemlélte- Nos, ezt az úgynevezett egyéni ízt a színész feltétlenül érzé­tés és a gyakorlás még igen szegényes, nem tulajdonítanak neki nagyobb jelentőséget. A tanulók mulasztása mellett fel tűnőén sok a nevelők mulasz­tása is. Amíg az idén egy ta­nulóra 4,98 nap mulasztás ju­tott, addig egy nevelőre 6,61 nap, ami szintén' az oktató- nevelő munka rovására nfient. A nevelők hiányzása főként a továbbképzésekből, szülési sza­badságokból adódott, de igen jelentős időre vonják el a különböző szervezetek is a pedagógusokat az iskolai mun­kából. Fontos, hogy a közsé­gekben, tehermentesítsék a ne­velőket, ne ők végezzenek minden társadalmi munkát. Nagyobb feladat hárul a pe­dagógusokra a nyári vakáci­ókban, amikor a javító- és pót- vizsgásőkkal korrepetálnak. A múlt év eredménye ékesen bi­zonyítja, ha lelkiismeretesebb munkát végeznek, rniindjái'í jobb az eredmény is. Tavaly — az elmúlt évekhez viszo­nyítva sokkal jobbam szere­peltek a pátvizsgálsok is. Az iskoláikban versenysze­rűen folyik a mulasztás elle­ni harc. Eddig a tanácsok is igen liberálisan kezelték a fel­jelentéseket, a jövőben admi­nisztratív úton is meg kell tenni mindent a mulasztás le­csökkentésére. E tekintetben sokat tehet­nek még a szülői munkaközös­ségek. Az ő munkájuk szinte nélkülözhetetlen az iskola éle­tében. Szülőnek, pedagógus­nak együtt kell dolgozni, hogy meg legyen a harmónia az Is­kola és a szülői ház között. Sablonmentesen A ma színházának egyik legfontosabb feladatat tükrözni a ma emberének gondolkodásmódját, megtalálni és híven áb­rázolni azokat a konfliktusokat, amelyek jellemzői napjaink életének. Mindez természetesen nemcsak színházi probléma, hanem írói is, mert ahhoz, hogy a színház — nevezzük csak egyszerűen — jó műveket mutathasson be, elsősorban íróink­nak kell szocialista-realista színdarabokat írniok. De tételez­zük fel, hogy adva van egy mű, amely megfelel a követelmé­nyeknek. Nemcsak feltételezés ez, hiszen nem is egy nagy­szerű színdarab született már, amely eleget tett a szocialista- realista követelményeknek. A színdarab tehát adott, most már a színház feladata megeleveníteni a szerző elképzelését. Az, hogy sikerül-e a színésznek szerepét úgy eljátszani, mint az író azt megírta, elsősorban a színészi kvalitásától függ. De a tehetség nem minden! Mert ahhoz, hogy napjaink emberé­nek egy-egy típusát élethűen ábrázolja, nem elég a színészi rátermettség, hanem szükség van életismeretre is! Csak egy példa ehhez: képes-e a színész valósághűen bemutatni a szín­padon egy tsz-elnökőt, vagy egy tudóst, ha életében nem be­szélt még sem egy tsz-elnökkel, sem egy tudóssal? Az életet nem ismerő színész számára idegen a reális művészet eszmeisége, számára hozzáférhetetlen az őszinte ér­zés és az átélés. Ahelyett, hogy élne és tevékenykedne a szín­padon, az életet, az emberi érzéseket és az alakot csupán meg­játssza a színpadi játék egyszer s mindenkorra megállapított fogásaival. Az ilyen színész gondja legfőként a különféle szín­padi sablonok ügyes összeválogatására és kombinációjára szo­rítkozik. Nem is szorítkozhat másra, ha nincs élményanyaga, ha nincs személyes tapasztalata. De ez természetesen még nem jelenti azt, hogy a színpadi átélés művészete csak a szí­nész személyes tapasztalatára, személyesen átélt érzéseire kor­látozódik. A színpadi átélés ereje és meggyőző volta abban áll, hogy a színész mélyenszántóan, sokoldalúan ismeri a kör­nyező valóságot. De ez még mind nem elég. Minden színész­nek van egyénisége, az egyiknek több, a másiknak kevesebb. Kettős ünnep volt Nagy-Deindolban Felszabadulásunk ünnepén, április 4-én reggel, teljesüli régi kiváltságunk. Elindult az első autóbusz Nagy-Deindolba. A boldog utasok indulás előtt, sajátkczüleg virágozták fel az autóbuszt, melyre évek óta vártak. Az első utasok között volt a harmadik kerületi ta­nács küldötte és a PKV veze­tősége, akik tanúi lehettek annak a határtalan örömnek, ami a végállomáson fogadta őket. Piros, fehér, zöld szalagok­kal, virágokkal feldíszített osz­lopok és fák között vártak rá­juk az ünneplő deindoliak. Till Ferike és Szabó Pityu vi­rágcsokorral köszöntötték a III. kér tanács és a PKV kül­dötteit, majd Lukács Béla az érdekeltek nevében mondott köszönetét az illetékes szervek nők, melyek valóra váltották a régi kívánságot, az első autó­busz megérkezését, amelyet ezután rendszeresen követni fognak a járatok. Ezúttal is köszönetét mon- du.nk érte: NAGY-DBINDOUAK Régi cselédek új gondjai Méltóságteljesem áll meg az autóbusz a tésemyi megállónál. Sok az utas. Három középkorú nő is fel­száll. Kényelmesen elhelyezkednek az üléseken. Elindul a busz és ezzel egy- időben a beszélgetés is. Akaratlanul hal­lanom kell, mi ről beszélgetnek. Mindennapi gondok, problémák kerülnek elő. Hallgatom őket. Arra gondolok, hogy nem is olyan rég, még más gondjuk, oajuk volt. Most ar­ról beszélnek éppen, hogy mi mindent vesznek majd ma­gúiknak és a gyere­keiknek. — Veszek a gye­reknek ruhát, — mondja az előttem ülő. — Nemrég kapott ugyan, de az már nem tetszik neki. In­get is veszek zöldes- szín ii nyakkendővel, mert hát azt szeret­ne — folytatja to­vább. — Én is ruhát ve­szek a férjemnek ■— szól közbe a másik. Ami van neki, áz már kétéves. Kelle­ne egy ballonkabát is. Azt magamnak is veszek, ha kapok olyat, ami tetszik.# — A fiamnak hosz- szú nadrág kell. Még sem járathatom rö­vidben. — így a har­madik. Nem szólok közbe, pedig már a nyelve­men van, hogy meg­kérdezzem : tizenöt évvel ezelőtt miben járatták a gyereke­ket? Nem kérdezem, hiszen úgyis tudom, ismerem őket. A „Mándy uraság“ cse­lédei voltak mind­hárman. Iútiam ak­kor elégszer folto­zott ruhában, cipő­ben, vagy legtöbb­ször mezítláb az ö gyerekeiket. Nem ju­tott akikor új cipőre, új ruhára. Nagyobb volt annál a gond. minthogy ilyenre gondolni mertek vol­na. Arra gondolok, hogy nékem is csak a bátyái« levetett ruhája jutott, de már akkor nem le­hetett meglátni azon, hogy a sok folt kö­zül, melyik volt a ruha eredeti színe. Zökken az autó­busz. Felriaszt gon­dolataimból. Ok hár­man még mindig be­szélgetnek. A gyere­kekre terelődött köz­ben a szó. — Minden héten új játék kell neki — mondja az egyik. — Megunja egy-kettőre, akármit veszek. Most is lombfürészt meg villanyvonatot akar. Sokba kerül — teszi hozzá, de érezni a szaván, hogy anélkül mégsem megy haza. A másik kettő is fel­sorolja, mi mindent vesznek a gyerekek­nek. — Piros labda, te­herautó — mondják egymás után. Azt hi­hetnem, egy játék­kereskedésben va­gyok, ha csak a be­szédet hallanám. Eszembe jut az én gyermekkorom. Ne­kem nem jutott jár­tók. Még alig lát­szottam iki a földből, die már dolgoznom kellett, hogy a min­dennapi betevőre jusson. Itt előttem ez a három asszony is sokat tudna mesélni arról, milyen volt az ő gyermekkoruk. Az Ő szüleiknek más gondjaik voltak. Ne­kik most ezek a leg­nagyobb problémáik. Jól is van ez így. A mi gyermekeink­nek szebb, jobb gyermekkort és még szebb életet kell biz­tosítani. Mindennapi gon­dok, problémák, ami­ről ők hárman be­szélgettek, mégis má­sok, mint másfél év­tizeddel ezelőtt. Érdemes ezen el­gondolkozni. A szür­ke hétköznapok is megmutatják a kü­lönbséget. A régi cse­lédek mai gondjai híven tükrözik azt a változást, ami né­pünk életében tör­tént. Nagy Vince Gtíiwánfa kelteti szerepében, ügy is mondhatnánk, hogy egy-egy szerep megformálásához a színész hozzáadja a maga elképzelését. Természetesen ennek az elképzelésnek mindig a drámaíró által előírt úton kell haladnia. Ez az elképzelés, illetve ábrán­dozás feltétlenül gyümölcsözően nyilvánul meg az alkotó fo­lyamatban. Az a szerep, amelyet nem fűt és nem gazdagít a színésznek egyéni elképzelése, az soha nem ragadja el sem a színészt, sem a nézőt. De ehhez a képzelőerőhöz az élet is­merete nélkül nem jut el a színész. Minél jobb ismerője és megfigyelője a színész az életnek, annál mélyenszántóbb. vi­lágosabb és gazdagabb lesz a képzelete, annál érdekesebben, vonzóbban és ésszerűbben értékeli az adott körülményeket. A színész és az életismeret elválaszthatatlanságát konkrét példákkal bizonyíthatjuk. Nem véletlen az, hogy a múltról szóló színdarabok figuráit a színészek —, ha nem is minden esetben, de általában igen — jobban tudják megformálni, mint a maiakat. Nem egy esetben egy-égy negatív hős alakí­tásában a színész több színt képes nyújtani, mint a pozitív hős személyében. Miért van ez így? Azért, mert vannak szí­nészek — különösen az idősebb generáció —, akik jobban is­merik a múltat, mint a jelent, jobban ismerik a volt jegyző, vagy főispán jellemét, mint mondjuk például egy mai mun­kásét vagy parasztét. Nem tudom ■ biztosan, de nagy a valószínűsége annak, hogy szomorú képet kapnánk, ha megkérdeznénk egy-egy szí­nészt: van-e munkás, vagy paraszt ismerőse, tanulmányozta-e a mai munkás életét, gondjait, örömeit, tudja-e problémáit? Márpedig ezeknek ismerete nélkül huzamosabb ideig nem állhatja meg helyét a színész a színpadon, mert-élő figurákat életismeret nélkül sem játszani, sem nézni nem élvezet. Kín­lódik a színész, kínlódik a néző s végül is sem a színész, sem a közönség nem találja meg a színpadon azt, amit keres: napjaink emberének életét. Az így megformált szerepből nem valóság lesz, csak annak torz mása, amire senki sem kíváncsi. Az életet nem ismerő színész partnerének játékát is rontja, hiszen tagadhatatlan, hogy a színpadi cselekvés, az egész színházművészet a szereplő személyek egymáskozötti kapcsolatán alapul. De kapcsolat és kapcsolat közt különbség van. A színpadon lehet nézni és látni — és lehet úgy nézni, hogy semmit sem látunk. A kapcsolatnak tevékeny ráhatás­nak kell lennie a partnerre a gondolatokon, érzéseken, tetteken keresztül és a többi szereplő gondolatait, tetteit ugyancsak tevékenyen kell felfogni. Ha ezek a feltételek adottak, akkor a művészi játék kiteljesedik, nemcsak a színészt, hanem a nézőt is magával ragadja. Ez az oka annak, hogy a természe­tes játékkal felépített szerep egyre gazdagodik és gyarapszik, ellenben a műkedvelő ripacskodásra és a „megjátszásra” aia- ipított szerep mihamar élettelenné, gépiessé silányul. Vannak biztató jelek, amelyek arról tanúskodnak, hogy íróink mindjobban fordulnak a mai élet problémája felé, hogy igyekeznek színdarabra, filmre feldolgozni napjaink problémáit. Még korántsem állíthatjuk, hogy ezek a művek hibanélküliek, hogy a színdarab- vagy filmírók életismerete elégséges. Ha egy-egy figura jellemének megírása nem is sike­rül mindig, a figurát életrekeltő színész a maga életismereté­vel azonban sokat pótolhat ahhoz, hogy a szerep elfogadható legyen. Pótolhat — ha van miből! De ha nincs, akkor a gyen­gébben megírt szerepből silány alakítás lesz s a színész vi- szolyogva lép a színpadra. Úgy vélem, nem egy példa volt már arra, hogy a gyengébben megírt szerepet a színész „át­írta”, a maga tapasztalataival gazdagította, s a „rossz” szerep­ből végül is elfogadhatót gyúrt. S ez tán nem színészi alkotó­munka? A színésznek is, mint minden művésznek éltető eleme, amely nélkül alkotó folyamat elképzelhetetlen: nem kívülről és fentről nézni napjaink történetét, hanem belülről, azono­sulni az emberek problémáival. GARAY FERENC Tizenhat korszerű istállót óéit a Baranya megyei Építőipari Vállalat a termelőszövetkezeteknek A Baranya megyei Építő­ipari Vállalat igen jelentős fel­adatokat kapott a termelőszö­vetkezetek fejlesztési program­jából. A megye területén a vál­lalat nem kevesebb, mint ti­zenhat községben épít korsze­rű, nagy befogadóképességű istállókat. A program szerint tizenhárom darab ötvenkét és három darab kilencvennyolc férőhelyes istállót építenek még fel ebben az évben. Ezen kivül Villányban és Ujpetrén augusztus 20-ra befejezik a már régebben megrendelt száz férőhelyes istállók építését. A típustervek alapján ké­szülő istállók építéséhez a szűk séges műszaki előkészületek már nagyrészt megtörténtek; Ma kezdik meg az építkezések színhelyén a műszaki bejárást és hamarosan megkezdik a ki­vitelezést, úgyhogy valameny- nyi istálló legkésőbb október 15-ig elkészüljön és a termelő­szövetkezetek rendelkezésáM álljont;

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom