Dunántúli Napló, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-05 / 54. szám

195». MÁRCIUS 5. NAPLÓ 3 Új gondok, új tennivalók Lippón fcippó és Bezedek kőhajítás- nyira fefcvő szomszédos közsé­gek. Közös termelőszövetkeze­tük, a lippái Béke őre Tsz költi őket immár elválasztha­tatlanul össze. Mert az utób­bi hetekben mind a két falu egyéni parasztsága belépett és mind a két község tsz-község lett. Lippón öt család, Bezede- ken hét család van még a tsz- en kívül, de mire cikkünk nap világot lát, valószínű ennyien sem lesznek már. Olyan a két falu, mint a fel­bolygatott méhkas. Kárász László elnöknek még borotvál­kozásra sincs ideje. Egész nap szaladgál, az emberekkel tár­gyal. A tsz-elnökhelyettese és párttitkára, Károly Mihály elvtárs a bezedeki házakat járja. Most veszik át az álla­tokat és a gazdasági felszere­léseket az új belépőktől. Fáradtak, kimerültek és bol­dogok a tsz vezetői. Most nincs idejük arra gondolni, hogy milyen nagyszerű napo­kat élnek át. Hogy at ni tagok is beilleszkedjenek A nagy fordulat a pártszer­vezet gondjait is megszaiporí- totta. Régen százegy tagja volt a tez-nek, ma majdnem mégegy- szer annyi van. Uj emberek. Előrenéznek, mert dolgozni és dolgozni szeretnének, de még nem szakadt el bennük a régi­hez való ragaszkodás minden szála. A régi tagok például a „mienk“ szót használják, ők pedig még azt mondják, hogy a ,.tsz-é”. Átnevetésük a pártszervezet dolga. Segíteni kell nekik ab­ban, hogy beilleszkedjenek a harmonikus közösségi élet min denmapos ritmusába, hogy ugyanolyan összetartó, szorgal­mas és fegyelmezett emberek legyenek, mint a régi törzs­gárda, s hogy a Béke őre tag­sága egyetlen nagy családdá forrjon össze. Vajon hogyan akarja ezt a pártszervezet elérni? Még nem volt idejük vezető­ségi ülésre és taggyűlésre, pil­lanatnyilag csak Károly elv­társ elgondolásait tudjuk is­mertetni. Érdekesek. Az ismerkedési közgyűlésen túl még egy közgyűlést tarta­nak és elmondják, hogy mit jelent és milyen embereket kíván a közösségi élet. A párt- vezetőség segíteni fog a mun­kacsapatok megszervezésében. vigyázná fognak arra, hogy a kétnyelvű községekben a ma­gyarok és németek megfelelően részesüljenek a vezetésben. Ama törekszenek, hogy min­den munkacsapatba jusson legalább egy kommunista, akit konkrét pártmegbizatással lát­nák el; A pártvezertőség a tsz-vezetö- séggel karöltve többször össze­hívja majd a munkacsapatokba osztott kommunistákat és a munkacsapat-vezetőket, elbe­szélget velük a munkacsapat életéről, tennivalóikról, stb. A munkacsapatokba küldött kom mumisták itt fognak beszámol­ná pártmegbizatásuk végrehaj­tásáról. • A pártszervezetnek több mint húsztagú agitációs bri­gádja van. Ez a brigád győzte meg a tegnap egyéni paraszt­ját a nagyüzem fölényéről, el­sősorban nekik köszönhető, hogy Lippó és Bezedek tsz- község lett. Ezért már nem kell többet agitálni, de ez nem jelenti azt, hogy a brigádra már nincs szükség. A brigád minden egyes tagja a számára kijelölt egyéni pa­raszt családokhoz jár. Károly elvtáns úgy tervezi, hogy ez­után is folytatják a családláto­gatásokat. Mindenki odamegy, ahová régebben járt Ez több szempontból is hasznos lesi Megkérdezik az új tagoktól, hogy miképpen érzik magukat a termelőszövetkezetben, segí­tenek nekik abban, hogy be­illeszkedjenek és meghallgat­ják a bírálataikat. Mert az új emberek szeme mindig élesebb, bizonyára több olyan hibát fog nak találni a tsz életében, amit az „öreg tagok" nem vesznek észre; Nagy vita lest a dologból... Az eredeti terv felborult, az új pedig még nincs készen. Nem is lehet, hiszen még azt sem tudják pontosan, hogy mennyi földjük és állatuk van. No de nincs ok az aggoda­lomra; a párt- és tsz-vezetőség számított erre, csak a régi terv kiegészítésére Van szükség olyanformán, hogy az eredeti­leg hat' holdas dohányterületet tizenöt holdra emelik és így tovább. Karasz László elnök és Bakk Mihály agranómus (ők is párt- vezetőségi tagok), azt akarják, hogy legalább negyven forintot érő munkaegységük legyen, s — a rengeteg szerződéses nö­vényt és állatot alapul véve — biztosak abban, hogy ezt elérik. Károly elvtárs szerint a negy­ven forint kevés. Legalább 45 —48 forintot akar elérni, amint mondja, ebből nem alkuszik. Valószínű nagy vita lesz a dologból, az új tervet tárgyaló pártvezetőségi ülésen (még a héten összehívják), s előrelát­hatóan a 45—48 forint lesz a győztes. A Károly elvtárs ál­tal elmondott konkrét elképze­léseket figyelembe véve ugyan­is a tsz el tud ennyit érni, 6Őt úgy is mondhatnánk; nem is törekedhet kevesebbre. A régi tagok és az újonnan belépő közép parasztok jobb életre vágynak. Megjegyezzük, semmi új sem lesz ebben a vitában. Ká­roly elvtárs ugyanis a merész, de nem irreális elképzelések embere. Máskor is „összekap­tak" már és ennek mindig a tsz látta hasznát. Most is így lesz! Televízió Magyarteleken Gamos Géza isko­lavezető jött szer­kesztőségünkbe, hogy elújságolja az örömhírt: Magyar­telek, amely sok más faluval együtt idén vette fel a „szövetkezeti köz­ség“ címet, egy tele­víziós készülékkel gazdagodott. A ter­melőszövetkezetet patronáló Széchenyi aknai dolgozók szál­lították Sellyéről a községbe az aján­dékba kapott vevő- készüléket, Papp László körzeti vil­lanyszerelő és Mi­hály István vezeté­sével a KISZ ifjú­ság ingyenes társa­dalmi munkában végezte el az anten­naszerelést, Lanko- vics Ferenc párttit­kár ünnepélyesen adta át a község használatára, s ked­den este már ott to­longtak az érdeklő­dők, hogy láthassák a műsort. Tetszett a film, sokan elhatá­rozták, hogy mie­lőbb vásárolnak ott­honra is televíziós készüléket, s bizo­nyos, hogy meg is teszik, csak győzze a gyár az új készü­lékek szállítását; Megkezdik a munkát az új termelőszövetkezetek Nagy dolog a terme­lőszövetkezeti községek létre­jötte, nagyon nagy dolog, de nagy az a feladat is, ami ez­után következik. Talán ahhoz lehetne hasonlítani, amikor a gyerek először feláll, örül en­nek a szülő? Persze, hogy örül. De ez még nem minden, a gyereket meg kell tanítani járná is, mégpedig úgy, hogy magabiztosan menjen, ne buk­dácsoljon, ne törje össze hol az orrát, hol a fejét. És ez a feladat a szakembereikre, a gazdasági felügyelőkre, a föld- művesszövetikezeti agronómu- sokra hárul Ma már minden termelőszö­vetkezeti községben megjelent egy agranómus, aki azért ment oda, hogy segítsen a termelő- szövetkezetnek az első lépések megtételében és addig marad ott, amíg szükség van rá. Miért mentek ezek az embe­rek a termelőszövetkezeti köz­ségbe és mit vár tőlük a me­gyei pártbizottság és a megyei tanács? Sokat várnak tőlük és minden bizonnyal meg is felel­nek ennek a várakozásnak. Feladatuk nagy és sokrétű. A megye, minden járás kül­dött ugyan tervkészítő brigá­dokat, de ezek csak nagy ügy- gyel-bajjal győzik a munkát. Termelési, reális termelési terv nélkül nehezen indul be a munka a termelőszövetkezet­ben. Az idő sürget, nincs mi­re várni. Ha szükséges — a kiküldött agronómus vezetésé­vel helyes, ha elkészítik a ter­melőszövetkezetek a maguk termelési tervét Reális tervet olyat amit meg is tudnak va­lósítani. Ilyenekre gondolunk; az új termelőszövetkezeti köz­ségek 30—40 holdanként hagy­janak meg egypár lovat, biz­tosítsák a bevitt állatokhoz a takarmányterületet, használják ki az éghajlat és talaj adta le­hetőségeket, gondoskodjanak megfelelően a tagok foglalkoz­tatásáról, igyekezzenek első­sorban a maguk erejéből meg­oldani a nagyüzemi istállók kérdését A termelőszövetke­zeti községekben az eddig egyénileg, kisparcellán foglal­koztatott emberek egy részét felszabadítja a gép. Mi legyen ezzel a felszabadult erővel? Egy példát erre. A Dráva men­ti rész, a Sellye! és a siklósi A HELYETTES I " ■■ ■ Súlyos, nyomasztó szó. — Járvány. Méy akkor is, ha csöppnyi .1 gyerekszáj suttogja óra alatt copfos szomszédjának a fülébe: — Tudhatnád.), járvány van! És ezt azért suttogja Évike Klári fü­lébe, mert az órán nem a tanító néni jelent meg, hanem egy fiatal tanító bá­csi és közölte, hogy most 6 fog helyet­tesíteni. A kis copfos önző, mert 6 meg azt su­sogja vissza: — Akkor ugye most nem is kell ta­nulni? Csupa susogóé az osztály. Sistereg, mint a fazék a tűzön. A tanító az asztalra csap az öklével. — Lesz csend rögtön? Micsoda pi­masz banda! A susogói elhal, de a fiúk padsorá­ból valaki felnyerít, s erre kacagás, a lányok a pádra hajtott fejjel vihognak. Hisz ez rettentő mulatságos. A tanító néni ilyent sohasem csinált. Az csa.k fölemelte a fejét, körülnézett, de akin megakadt a szeme, az tudta, hogy ő most bűnös. Ez meg itt az öklével csap­kod, de nem látja, hogy a Pisti a Jós­kával közben zavartalanul cserélgeti a bélyegeket, a Kati meg a copfja végé­vel birizgálja a Rózsika nyakát, amitől Rózsika újra meg újra odakap. mert azt hiszi, hogy légy. A tanító dühös. Még ezt a helyettesí­tést is a nyakába akasztották, mikor ■úgysem tudja, hol áll a feje. „Na, meg- álljatok" — gondolja s felcsapja az osz­tálykönyvet. — Kenderics — szól szigorúan — gye­re a táblához. Kiballag a gyerek, megmarkolja a krétát, vár, s közben éktelen grimaszt vág a lányok felé. Vihogás. Csend legyen, a kutyafáját! we «kt­hösödik a tanító, s öklével ismételten az asztalra csap. A tintatartóból Unta fröccsen a kezefejére. Harsány röhejjel nyugtázzák a mutatványt a fiúk. A ta­nító itatóst fog, de a kék folt rajtama­rad a kezén. Kenderics kajánul figyeli, s a krétával saját kezére fehér foltot ken. — Na fiam — fordul felé a tanító, miközben úgy nyeldesi a dühét, mint valami rágatlan gombócot — számold csak ki nekem ... Kenderics alázatos pofát vág. A taní­tó kacs karingó s szöveges példát ad ne­ki, mire töprengő ráncok jelennek meg a fiú homlokán. Most a tanító kaján. „No, mindjárt meglátjuk — gondolja — mire ment a mi kedves Boriska kar társ­nőnk ezzel a fegyelmezetlen bandával.“ — Nocsak, no... — szól oda a gye­reknek biztatóan is, de kárörvendően is. odaka­csint a fiúk­Kenderics képe felragyog, nak, aztán mint a motolla firkálni kez­di a számokat a táblára. Hátul élénk neszek, valaki a ceruzáját görgeti a ci­pőtalpával a padlón. — Ki az ott? Ki csinálja azt a disz- nóságot? Most már öt pad alatt kerepelnek a ceruzák. A tanító a padsorok közé siet, de csupa szende, ártatlan, tisztáramos- dott kis pofi bámul rá. Egyet fölállít. — Mit zajongsz óra alatt? Kiküldlek! — De tanító bácsi, én a feladatot csi­náltam itt magamnak. És mutatja a füzetét, benne a félig- kész feladat. Az alibi tökéletes. Mit le­het erre tenni? A tanító a tábla felé fordul. — Hát te meg mit csinálsz ott Ken­derics? — Készen vagyak, tanító bácei. A fejszámolás mindig gyöngéje volt a helyettesnek, most is inkább vissza­megy az asztalhoz és megnézi a papíron a megoldott feladatot. Nézi, néz a táb­lára, meg vissza, aztán elégtétellel azt mondja: — Hát téged Iá tanított így számol­ni? Mióta 569 az, amikor nem annyi, hanem 748? Hozd csak az ellenőrződet! Kenderics megdöbbenten és elkesere­detten csoszog a helyére, nyalkái a táskába. Évike valamit susog Klárinak, aztán nyújtózkodik a két ujjával, még föl is áll kicsit, hogy jobban lássák. — No tessék, mit akarsz mondani? — Tanító bácsi kérem —r hadarja Évike —, a Kenderics jól csinálta, mert tegnapelőtt ez volt a házi feladat. A tanító elvörösödik, zizegteti a pa­pírjait. Hát persze, a másik feladat megoldását nézte. De mikor ezek az át­kozott kölykek folyton zavarják az em­bert. — Igazad van — motyogja — igazad van, te meg Kenderes maradj csak, — nem kell az ellenőrző. Az osztály vihog, hogy Kendericset elkeresztelték. A tanító fohászkodva várja a csönge­tést. A folyosón aztán dühösen morogja az orra alatt: — A fene vinne el minden járványt, meg minden tanítónőt a liberalizmusá­val. I tneg zsibong, rohan ki a napra és már el is Jelejtett járványt meg helyettesítést, csak Évike ráncigálja fon­toskodva Klárika kabátujját. — Te — mondja neki hatkan, mint az összeesküvők — látogassuk meg a tanító nénit, mondjuk neki, hogy sies­sen meggyógyulni, mégiscsak 6 a mi ta­nító néninkig (MÉSZ-) járás déli része igen alkalmas öntözéses kertészet létesítésére. Helyes, ha ezt a tervezésnél figyelembe veszik, mert ez többletjövedelmet, a felszaba­dult erő foglalkoztatását, a vá­ros jobb zöldségellátását je­lenti. Vagy itt van egy másik lehetőség — a baromfitenyész­tés. Óriási lehetőség rejlik benne, baromfi tápszer is meg­felelő mennyiségben áll ren­delkezésre a megyében, tehát már most el lehet kezdeni, nem úgy, mint a szarvasmar­hatenyésztést, amit a legtöbb helyen csak zöldtakarmányra állítanak be, addig kint ma­radnak az állatok a tagoknál, akik a tejért gondozzák és ta- karmányozzák. Epres helyeken tapasztal­ható, hogy minden lótól meg akarnak szabadulni. Nem he­lyes. Helyes az, ha minden 30—40 holdra megtartanak az őszig egypár lovat. Miért? Azért, mert az őszön ezekben a szövetkezeti községekben még egyénileg szántottak, ve­tettek, sok a kisparcella, amelynek egy része nem alkal­mas gépi művelésre. A kis- parcelláröl való betakarítás is problémát jelent majd. Ez tény és hiba volna nem szá­molni vele. Jelentkeznek a problémák és ezeket a problémáikat meg kell oldanunk. Segíteni kell ennek megoldásában az agro- nómusolknak is. Milyen prob­lémákra gondolunk? Van, ahol problémásnak látszik a szarvas marhák elhelyezése. Baranya állattenyésztő megye. Majd­nem minden községben van olyan három-négy istálló, amelyhez hozzá lehet csapni a pajtát és így ötven, hatvan férőhelyes istállóhoz jutunk. Ezeket a lehetőségeket fél kell kutatni, mert egyszerre nem tudjuk megoldani állami erő­ből az istállók építését. Ezt megértik az új termelőszövet­kezeti községek tagjai, vezetői és máris találkozunk olyan példákkal, mint Vejti, ahol a belépett kisiparosokból alakí­tottak egy építő brigádot és azonnal hozzákezdtek az istálló­probléma, megoldásához. Ilyen építőbrigádot majdnem min­den termelőszövetkezeti köz­ségben lehet szervezni, mert a kisiparosok zöme szinte min­denütt belépett. A termelőszö­vetkezeti községek is segítenek egymáson. Például, ha a vej- tiek brigádja a saját községé­ben befejezte a munkát, miért ne mehetne át mondjuk Kis- szentmártonba, Hiricsre, hogy ott is segítsen e kérdés meg­oldásában. Azt jelenti ez, hogy az állam nem épít istállókat? Nem, egyáltalán nem. Épít, de most elsősorban ott, ahol ez elengedhetetlenül szükséges, ahol másként nem tudnak bol­dogulni. Az állatállomány­nak helyre van szüksége, az állatállományt egybe kell von­ni, mert enélkiil nem tud fi­zetni a termelőszövetkezet előleget, enélkiil nem beszél­hetünk tola jerővisszapótlásról... Ezt megértik a parasztok, hisz a saját tapasztalatukból tud­ják: az állattenyésztés volt a fő jövedelmi forrásuk. A termelési tervben fő hely illeti a tekarmányterü- ietet. Miért? A parasztok na­gyon jól tudják: takarmány nélkül nincs állattenyésztés, kevés takarmánnyal csak állat­tartásról beszélhetünk, az állat­tartás pedig nem jövedelmező. Sok takarmány kell ahhoz, hogy az állattenyésztés való­ban jövedelmező legyen, olyan forrás, ahonnan állandóan bu- gyog a pénz a közös kasszába. Sitolósnagyfahiban volt egy ré­gi termelőszövetkezet, amely­be most belépett az egész köz­ség. Ezt a termelőszövetkezetet sokan irígylik. Azt mondják: „A siklósnagyfalusiafc most is a vásárokat járják és hízónak valót vesznek. Annyit hizlal­nak azok, mint a bűn!” Igaz, de miért? Azért, mert annyi takarmányuk van, hogy az 1958-as kukoricatermés több mint két vagon 1957-es kuko­ricát talált a góréban. így kell gazdálkodni. Gyors, megfontolt intézkedé­sekre van most szükség. Ilye­nekre, Ha nincs még kánt a gépállomás, azonnal szólni, hogy küldjék a gépeket, mert minden községben el lehet már valamilyen munkát kezdeni. Például a műtrágyaszórást, a simítózást, a vetést. Ha gyors, megfontolt intézkedésekről be­szélünk, ilyenekre gondolunk. Előfordulhat valamelyik köz­ségben, mint például Olaszon, hogy a termelőszövetkezeti község megrendelte ugyan a szükséges műtrágyát a MÜNÖ- SZER-től, de az még nem ér­kezett meg. A községben tud­nak arról, hogy a földműves­szövetkezet raktárában nagy- mennyiségű műtrágya van. Be­széljék meg a földművesszö­vetkezettel, hogy addig köl­csönveszik a műtrágyát, amíg a szállítmány megérkezik. Ha megjön a műtrágya, akkor visszaadják a kölcsönt a föld­művesszövetkezetnek. Fontos feladat a ter­melőszövetkezeti községek munkaszervezetének kialakí­tása. Éneikül a nagyüzemi gazdaságban sehogy, vagy na­gyon nehezen lehet boldogulni. Mágocs nagy község, több ezer hold a határa és mégis a be­lépés után néhány napra min­den tag megtudta: melyik bri­gádvezetőhöz tartozik, kitől tudja meg: mi lesz az ő fel­adata. Ez fontos kérdés és he­lyes, ha így is kezelik. Több termelőszövetkezeti községben megindult, vagy be­fejeződött a földrendezés. Egyes helyeken elharapódzott a nagy táblásítási láz. Ez he­lyes, de nem úgy, ahogy egye­sek elképzelik: hogy még az évelő pillangósokat is kiszán­tásra ítélik. Ilyen nagy luxast nem engedhetünk meg ma­gunknak, mert kevés pillan­gós területtel rendelkezünk. Táblásítsumk, helyes ez, de úgy, hogy az arra alkalmas pillangós területek megmarad­janak. Ha már elég nagyüzemi pillangós területtel rendelke­zünk, akkor kiszánthatjuk ezeket is, de addig nem volna helyes. Ennek csak a termelő­szövetkezet, az állam látná ká­rát. Segítségre szorulnak az új termelőszövetkezeti községek úgyszólván minden téren. Ez érthető is, hisz még csak most kezdenek járni. Irodahelyiség, raktárproblérnákkal küzde­nek. A községi tanács feladata: segíteni rajtuk. A könyvelő beállítása is több helyen prob­léma. A pénzügyi apparátus­ból jónéhány ember mehetne a termelőszövetkezetekbe könyvelőnek, a földművesszö­vetkezetek is tudnának segí­teni a termelőszövetkezeti községeknek. Egyes helyeken a pedagógusok is szívesen vál­lalnák ezt a munkát. Indul a tavaszi munka, a problémákat sürgősen meg kell oldani. Hallani ilyen vélemé­nyeket: „Jönnek a tagok, de még nem tudunk munkát ad­ni”. Lehet munkát adni. A termelőszövetkezeti községek­ben a termelőszövetkezet tu­lajdonába kerültek a legelők is. Évek óta úgy emlegetik a megyét az országos fórumo­kon: itt hanyagolják el a leg­jobban a legelőket. A legelő óriási érték a termelőszövet­kezetnek a jószágtartás szem­pontjából Ha érték, miért ne lehetne nagyobb érteik, miért ne kezdhetnének hozzá a tüs­kék, bozótok kivágásához, a legelők műtrágyázáséhoz... Sok ezer paraszti család indult el az új úton ebben az évben a megyében. Megy, ahá­nyat lép előre, mindig új és új problémákkal találkozik. Nem nagyok ezek a problé­máit, csak újak, szokatlanok még. Meg lehet őket oldani, zökkenőmentessé lehet tenni az utait, mert az új útra lépett parasztokat mindenben segíti a párt, a kormány. A segítség egyik káé jele az is, hogy min­den termelőszövetkezeti köz­ségbe szakember ment, hogy a község tagjaival együtt old­ják meg a kisebb, nagyobb problémákat. Mi bízunk ben­ne, süt tudjuk, hogy ez sikerül Ml i Jmmm

Next

/
Oldalképek
Tartalom