Dunántúli Napló, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-25 / 304. szám

*

7

$

»58. DECEMBER 25.

NAPLÓ

AFIMYKE?

!llllllllllllllllllllllllllltlllllillllllllllll!lllllll!lllillllllll!l!ll!lilllllll!llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllliilltlllllllllllllllllllllll

Kántor István ott áll I és a kiszűrődő a szoba ablakánál I fénycsóvában ' villogó hókristályokat nézi. Szeme nedvesen csillog, ■mintha csak az égdunnából szálló hó- pelyhek egyenesen az ő szemébe hullanának, ahonnan piciny érként szaladnak le a kabátjára. Mintha az úton ka- pirgáló búbos pacsirtát nézné. Azt is nézi, de nem azt látja. Különös emberi tulajdonság, de így van néha. A valóságban a pacsirtát nézi és gondolata vetítővásznán tisztán kirajzolódnak a képek. Meleg, barátságos szobák. Mindenütt együtt van a család, A lakásokban karácsonyfa illat bódít, apró ezüst csengők csilingelnek, fényes csillagokat dobálnak a csillag szórók,, a gyerekek * bámészan, meghökkenten tekintenek a karácsonyfára egy pillanatig és csak azután pattan fel az ajkuk egy „Jaj, de szép“-re. A szülők örülnek, leguggolnak. együtt játszanak a gyerekekkel. Boldog a család.

Karácsony' van. Boldog karácsony mindenkinek, boldogtalan, gyötrelmei Kántor Istvánnak. Vannak sebek, amelyek örökké véreznek és vannak napok, amikor jobban fájnak, jobban ömlik belőlük a vér.

— Bárcsak én is ott maradtam volna

velük! — sóhajt Kántor István és elfordul az ablaktól. Mintha lökdösnék. végigmegy a szobán, ki a kamrába. Fejében, mint nyárestéken a pillangók a lámpa körül kering,

csapkod a gondolat. Gyerekgyű- lőlő! Ezt mondják róla a faluban. Igaz, nem tud a gyerekek szemébe nézni, nem bírja a hancúrozásukat, mert mindig az övéi jutnak eszébe.

A sápadtfényű kamrában beletúr egy kopott dobozba. Gyertyatartókat vesz elő. A tenyerébe veszi, sorba rakja, nézegeti. Itt-ott lemállott már róluk a nikkel, de ő ezt nem látja. Az ő szemében még most is olyan fényesek, csillogók, mint akkor, azon a karácsony estén.

Karácsony este volt, háborús karácsony este. Nagy csillag szórókkal játszottak az emberek. A gyárban befejeződött a munka.

— Boldog karácsonyi ünnepeket! — köszöntek el egymástól az emberek.

Ezen az estén mindenki hazament.

— Boldog karácsonyi ünnepeket! — köszönt, amikor hazaért Kántor István és amikor odaállt eléje a kisebbik fia, az Istvánka és megkérdezte:

— A Jézuskával találkoztál-e?

Elkapta és összevissza csólcolta.

— Találkoztam, persze, hogy találkoztam. Azt üzeni, ha jók lesztek, akkor eljön.

A fenyő ott lapult a kamrában, az aranydiót már ráaggatta a felesége, a cukrot meg többit úgy tervezték: majd később, majd vacsora után.

— Te a gyertyatartókat sehol sem találom! — súgta a felesége Istvánnak.

— Biztosan eljátszották a gyerekek — jegyezte meg István és hozzátette — Nem baj. Majd szerzek én. A Gábor Jóskáéknak biztosan van gyertyatartójuk. En átugrok hozzájuk. Itt laknak nem messze a második utcában. Te meg addig készítsd el a gyerekeket. Átvisz- szük majd a szomszédba,

Istvánka odament az apjához.

— Hová mész apukám, a Jézuskáért?

— Oda! — és nem állhatta meg, hogy fel ne kapja a gyereket.

— Siess, mindjárt kész a vacsora. Addigra érj vissza, — így a felesége.

István becsukta maga. I és akkor is

mögött az ajtót I érezte a

_________—J krumplipaprikás illatát. Krumplipaprikás, ö nagyon szereti. Kolbász is van benne. Igaz, hogy kicsi, de azért kolbász ... •— morfondírozott magában és átvágott az úttesten. A Fülemüle utcában már azon gondolkodott: „örül-e majd a kicsi Pista a kisvonatnak, amit ő maga csinált a művezető tudta nélkül? Hej, ha megtudta volna? — fűzte tovább a gondolatot. — Biztosan kiteszik akkor a gyárból .. .“ Megnyomta a nagy szürke bérház hármas ajtaján a csengőt. Az ajtó kinyílott.

— Te vagy az Pista? Mi járatban?

— Nevetni fogsz, gyertyatartóért jöttem.

— Hozzánk?

— Hozzátok!

Gábor József betessékelte a vendéget. Az asszony előkerítette a gyertyatartókat, az ember meg innivalóval és helyivel kínálta a jövevényt.

A ház megrázkódott. Egy robbanás, kettő, három ...

— Bombáznak! — ugrott fel István.

— Beszélsz a nagyvilágba, hisz légiriadó sem volt! — próbálta visszaültetni Gábor József.

István zsebretette a gyertyatartókat.

— Boldog karácsonyi ünnepeket! —

köszönt. •

— Neked is, meg a családodnak is Pista! — viszonozta a jókívánságokat Gábor és kiengedte Istvánt.

Kint párás, ködös idő volt, Mintha mi sem történt volna, le-fel szaladgáltak az emberek. Megszokott városi kép. Már kezdett megnyugodni István is. Úgy látszik mégis Gábor Jóskának volt igaza. t

— Leesett a gép, de előbb leszórta a

csomagot! — hallotta a mellette elhaladó két embertől. r

Megnyújtotta a lépteit. Hová szórta le a csomagot? — kérdezte önmagától gondolatban és fokozta az iramot. Nem az esze, az ösztöne vitte. Futott.

Amikor kiért a Fülemüle utcából, mentőautó szirénázott el mellette.

István félrelökte az ajtóban őrt álló katonát. Be a kapun, föl az emeletre. Hiába kiáltottak utána:

— Ember! Mit csinál?! A lépcső minden pillanatban leszakadhat! — ő csak rohant fel a családjához. „Boldog karácsonyi ünnepeket, Boldog karácsonyi ünnepeket, Hazugok az emberek!“ — lüktette az agya, dobolta a lába a lépcsőn.

Égett, még most is füstölgő bútor, törmelék, mintha mindent, mindent: életet, reményt, boldogságot ebben az egy szobában törtek volna össze,

— Istvánka, Julikám, Erzsi! •— kiáltozott.

Beugrott a konyhába, amelynek közepén hatalmas lyuk tátongott. Le lehetett látni a szomszédékhoz. Az egyik sarokban valami labdafélét látott. Felemelte és fájdalmasan felordított.

— Istvánka! Megjött a Jézuska!

Lent egymásután szállították el « sebesülteket. Sokan már el is felejtették, hogy egy ember felment a lépcsőn. Csak arra lettek figyelmesek, hogy valaki ismét megjelenik a lépcsőn, kezében valami gömbölyűt tart és belekiált az estébe:

— Gyilkosok!

— öriilt! Megőrült! — jegyzi meg a légóparancsnok és int a mentőknek.

A gyerekfejet elveszik tóle■ és valaki megjegyzi a lent állók közül:

— Nézzétek! Nyitva van a szeme. Mintha várna ■valakit, vagy valamit.

A sápadtfényű kamrában { István bekarácsomyfa zizzen. I vonszolja------- ■ .. 1 magát a

sz

obába és a karácsonyfát az asztal közepére teszi. Ráaggatja a szaloncukrot, angyalhajjal körültekeri a fenyőt, föl- csipteti a gyertyatartókat, csillagszórót görbít a négy legerősebb ágra. Odamegy az ágyhoz, leakasztja a családi képet és a karácsonyfa alá teszi. Ez a kép, meg a gyertyatartó maradt meg a családjából. Leoltja a villanyt, meggyújtja a gyertyákat, a csillagszórókat és leül az asztalhoz. Ül és a képet nézi. Régi, régi szép emlékeket élesztget. Ünnepel, a családjával ünnepel.

Kint csend van, csak a betlehemesef* énekét hallani, abból is azt, amit a legerősebben mondanak: „Boldog karácsonyi ünnepéket!“ SZALAI JÁNOS

í

<

v

}

Párizs—Bonn tengely

Nyugtalanító események zajlottak a háború és a béke erőinek európai küzdőterén, is. De Gaulle s az őt támogató francia szélső jobboldal hata- lomrakerülése súlyos csapás Európa kapitalista részéinek demokratikus erőire. A francia demokratikus erőik átmeneti veresége magában rejti ugyan a jövő győzelmének lehetőségét, de máris megmutatkozik, hogy a gaulleista győzelem nemzetközi hatása semmi jóval sem bíztatnak. De Gaulle és Adenauer kézfogása — a Párizs—Bonn tengely kirajzolódása — csak aláhúzza azt a történelmi tapasztalatot, hogy a demokratikus erőkre mért csapások mindig a nemzetközi helyzet súlyosbodását és a fokozódó háborús veszélyt jeizák.

A tekintélyuralmi rendszer franciaországi hatalomrakerü- lése bátorítja a nyugatnémet revansiszta törekvéseket. Nyu--" gat-Németonszágban ma már — amerikai segédlettel — nyíltan folyik a Bundeswehr atomfegyver kiképzése. Az E'ba túlsó oldalán mind fülsértőbb kijelentések hangzanak el a határok „revíziójáról“ s a „Drang nach Osten!“ jelszava ismét divatozik. Az ilyesfajta törekvéseknek az új világhelyzetben természetesen nincs semmiféle reális lehetőségük, de ez semmit sem von le veszélyességükből.

A francia és a nyugatnémet militarizmus aktivizálódása, különsképpen a nyugatnémet atomfegfverkezés megindulása parancsolóvá tette a béke erőinek átcsoportosítását az európai küzdőtérre. Amikor Hruscsov előterjesztette tervét, hogy demilitarizálják Nyugat-Berlint és nyilvánit- isák szabad várossá — Európa legérzekenyebb, legkényesebb

pontjára tapintott rá. A berlini „frontváros“ átalakulása a két német állam közeledésének és békés együttélésének városává, kezdete lehetne a német kérdés fokozatos megoldásának.

S noha a NATO minisztertanács párizsi ülésszaka megint csak adós maradt a józan következtetések levonásával, a Nyugat sokáig már nem halogathatja, hogy katonai „rendezés“ helyett maga is a német kérdés politikai megoldását keresse. A NATO elutasító válasza ellenére is okunik van remélni, hogy aZ elkövetkezendő félév folyamán ez meg fog történni.

A világpolitikai év mérlegének zárásakor tehát azt találjuk, hogy a legfontosabb nemzetközi tételeket át keli vinni a következő év tartozik oldalára. A tömegpusztító fegyverek eltiltásával, az általános leszereléssel, a nemzetközi biztonság hatékony rendszerével, a gyarmatosítás maradványainak felszámolásával a nyugati felelősök továbbra is tartoznak a világnak; ar emberiség pedig tartozik önmagának, hogy kikényszerítse ezek megoldását.

A boldogság terve

A Szovjetunió előterjesztette a békés versengés impozáns programját. „A boldogság

hétéves terve“ — írta róla az Express című tekintélyes francia hetilap. „Ezúttal az Egyesült Államoknak szóló kihívás nem tekinthető pusztán jelképes gesztusnak. Hruscsov megdönthetetlen számadatokkal vázolta az elmúlt évek szovjet gazdasági eredményeit és elmondotta, hogy a következő hét évben miképpen akarja továbbfejleszteni a gigantikus szovjet ipar gépezetét — állapította meg az Express.

A jövő számainak a ma erdeményed adnak súlyt és nyomatékot. A szocialista terv- gazdálkodás fölénye még soha nem volt ennyire nyilvánvaló, mint ebben az esztendőiben. Míg az első félévben a szocialista országok nyersvasból 9 százalékkal, acélból 10 százalékkal, kőolajból 15 százalékkal termeltek többet, addig a kapitalista országokban nyersvasból 19,6 százalékkal, acélból 19,5 százalékkal, kőolajból 1,8 százalékkal termeltek kevesebbet.

A szocialista országok olyan magaslatra érkeztek, hogy már végigtekinthetik a nagy történelmi győzelemhez vivő célegyenes teljes hosszát. Ebben a finisben a Szovjetunió azért küzd, hogy az egy főre jutó termelésben túlszárnyalja az Egyesült Államokat, a másik szocialista nagyhatalom, a Kínai Népköztársaság pedig Nagy-Brita.nniát akarja maga mögé utasítani.

A 1 két világ mérkőzésének súlypontja lassanként áttevődik arra a frontra, ahol a küzdelem végső soron eldől. „Valamikor a csatatéren hozták meg a történelmi döntéseket, ma viszont az iparban és a gyárakban folyó harc dönti el a világban az elsőbbséget ..; Végül is abba kellene hagyni a struccpolitikát és a veszélyeket ott meglátni, ahoi valóban felénk közelednek. A gazdasági hidegháborúban nem zuhannak a bombák, de ennek ellenére a meghozott döntések a világpolitikai helyzet forradalmi megváltozásához vezethetnek“ — állapította meg a szovjet hétves tervhez fűzött kommentárjában a Süddeutsche Zeitung című nyugatnémet lap.

A kapitalista -világ tehát kezdi felismerni, hogy a két rendszer versenye mér régóta nemcsak — s nem is elsősorban — a fegyvergyárakban folyik, hanem az üzemekben, a számitóföldékem a tudomány fellegváraiban, a laboratóriumokban, az iskolákban és az egyetemeken is. Ebben a versengésben pedig mind határozottabb vonásokkal rajzoló-} dik fel a holnap horizontjára ' hogy a szocializmus gazdasági.; technikai és tudományos té- £ ren is képes maga mögé uta-i sítani és végsősoron legyőzni < a kapitalizmust. j

A béke hívei tehát bízhat-{ nak erejükben. A világot} időről-időre megrázkódtató nemzetközi válságok nem az imperializmus erejének, hanem hanyatlásának, térveszí- tésének kísérő jelenségei. Az 1958-as év eseményeinek fejlődési iránya azt mutatta hogy a világpolitika legválsá gosabb pontjain döntés fe’é érlelődik a helyzet. Ezzel pedig elkerülhetetlenül velejá • hogy időnként kiéleződik a háború és a béke erőinek küzdelme. A béke hívei nem er- nvédhetnek, mert csak a tel-: jes készenlét biztosítnatja, í hogy a csatatér helyett a tár-} gyalóteremben rendezzék a vi- } tás nemzetközi kérdéseket. ■ És végtére is a kémén- leckékből okulva élőbb-utót)' talán Washington . is ráébred arra, hogyha fenn, a legmagasabb szinten, a világűr peremén, egymás köreit nem zavarva .békésen keringhet ;• szovjet Szputnyik és ahnerik.- öccse, akkor talán itt lenn, i> földön is találhatnak a kormányfők egy kerékasztalt amely mellé leülhetnek tárgyalni. Talán ez lesz az 1959-e.,, év — az universum második í esztendeiének nagy esemenye?}

MOSZKVAI KARÁCSONY

Nagy fenyőfaünnepség a Kremlben. Megjelenik Hófehérke üveggömbben hópelyhek között.

A „Kalinyin” Gyapjúfonógyár bölcsődéjében a gyermekek díszítik a fenyőfát,

A Moszkvai Gyermekáruházban külön osztályt rendeztek be a fenyőfadíszek árusítására.

A téU iskolát szünetben — az áUatke.rtben.

k