Dunántúli Napló, 1958. november (15. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-21 / 275. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. ÍVFOLYAM, 275. SZÁM ARA: 50 FILLÉR PÉNTEK, 1958. NOVEMBER 2L Átadták a megbízóleveleket az újonnan választott budapesti képviselőknek Csütörtökön az Országház Vad ász'termében ünnepélyesen átadták a megbízóleveleket az újonnan megválasztott budapesti képviselőknek és pót'kép- viselőknek. Döbrentei Károly, a fővárosi választási elnökség elnöke a mandátumok átny új fásakor hangoztatta: — A szavazás számszerű eredményei megmutatták, hogy a főváros választópolgárai bizalommal és egyetértéssel választották meg a Hazafias Népfront jelöltjeit. A vasárnapi szavazás azt is megmutatta, hogy népünk továbbra is azon az úton akar haladni, amelyen a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány eddig vezette. — Éppen ezért a fővárosi választási elnökség és a budapesti választók nevében arra kérem Önöket, munkálkodjanak az országgyűlésben és az országgyűlésen kívül egyaránt békénk és biztonságunk megvédéséért, hazánk és a szu- eia'ista tabor országainak szilárd egységéért, a dolgozó népünk boldog szocialista jövőjéért. A megbízólevelek átnyújtá- k:i után az újonnan megválasztott képviselők nevében Kádár János elvtárs. az MSZMP Központi Bizottságának el[ „fl mpr teáétól rászólnak [nípuim szerelemre is meDhecsiiiísüre“ | Díszünnepség a Pécsi Nemzeti Színházban A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának negyvenedik évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei és Pécs városi Bizottsága, Baranya megye es Pécs város Tanácsa csütörtökön este díszünnepséget rendezett a Pécsi Nemzeti Színházban. Az elnökségben helyet foglalt Laki István elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára, Ambrus Jenő elv társ, a városi pártbizottság első titkára, Palkó Sándor elvtárs, a megyei tanács elnöke, Földes Andrásné elvtársmo. a megyei pártbizottság osztályvezetője, dr. Nemes Alajos elvtárs, alezredes, Gregor Sándor elvtárs, az SZMT elnökhelyettese, Körösi Lajos elvtárs, a városi tanács mb. elnöke, Szent- istványi Gyuláné elvtársnő, a városi pártbizottság osztályvezetője. Jelenszki Márton elviére, alezredes, Berki Fülöp elvtárs, a városi tanács elnökhelyettese, Vörös Pál elvtárs, a pécsi városi KISZ-bizottság titkára, B. Nagy Gusztáv elvtársi, Prassnig Irén elvtársim, Keresztes Mihály elvtárs, Heller András elvtárs, Vízkeleti Jenő elvtárs, Szegedi József elvtáre, Lefkavics Ernő elvtárs. Matako-vics János elv- iárs, Nádor József elvtáre, Gergely Lajos elvtárs és Fehér István elvtárs, a munkásmozgalom régi harcosai. A magyar és szovjet Himnusz elhangzása után Dariday Bábért színművész Majakovszkij „Vlagyimir lljics. linin’“ című verséből adott elő részletet. Berki Fülöp elv társ megnyitó szavai után B. Nagy Gusztáv elvtárs, a munkásmozgalom régi harcosa mondott ünnepi beszédet. B, Nagy Gusztáv elvtárs beszéde Kitüntetések a párt megalakulásának 40. évfordulója alkalmából Szövetkezeti nap Bolyban Az ország legjobb szövetkezete, a Boly és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet nagyszabású szövetkezeti napot rendez holnap, november 22- én Bolyban. A szövetkezeti nap során a reggeli órákban vásárlással egybekötött háztartási és mezőgazdasági kisgép-bemutatót tart a szövetkezet, majd pedig a szovjet mezőgazdaság fejlődését ismertető kiállítás nyílik a községi művelődési házban. A kiállításon bemutatásra kerülnek a község termelőszövetkezeteinek és egyéni gazdáinak termelvényei is. Délután rendezik meg az igen színvonalasnak ígérkező férfi, női és gyermek divatbemutatót és az igen sokféle csemegét tartalmazó cukrászkiállítást. A műsoros divat- bemutató után — melyen a Pécsi Nemzeti Színház művészei és a Mohácsi Földművesszövetkezet szalonzenekara lépnek fel — kerül sor a disznótoros és halászvacsorára, melynek méreteire jellemző, hogy több mint ötszáz személy részére főznek a szakácsok. A vacsoraversenyen és a vacsorát követő bálon a Mágocsi Földművesszövetkezet tánczenekara szórakoztatja a vendégeket. A szövetkezeti napra igen sok vendég érkezik Bolyba. A szomszédos községek lakóin kívül nagyszámú pécsi és budapesti vendéget is várnak a vendéglátó bólyiak. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ' 1 üdvözlő láv'iffi küdii!t I a Romín Mu: káspárl S A Román Munkáspárt Köz- ; ponti Vezetősége a Kommunis♦ ták Magyarországi Pártja meg- t alakításának 40. évfordulója ♦ alkalmából üdvözlő táviratot ♦ küldött a Magyar Szocialista í Munkáspárt Központi Bizott- ! ságának. ; A Román Népköztársaság♦ ban valamennyi központi lap ! csütörtöki számában első oldali Ion közli a távirat szövegét, a | külpolitikai rovatban pedig az j Agerpress budapesti jelentése i nyomán beszámolnak a lapok > a történelmi évforduló nagy- | szabású ünnepségeiről: Ked ves elv társak! — Jubileumi évforduló meg ünneplésére jöttünk össze. Ma 40 éve, 1918 november 20-án alakult meg a magyar munkásosztály. forradalmi élcsapat ta, a Kommunisták Magyar- : országi Pártja, amely a ma- ; gyár munkásmozgalom törté- 1 netének igen nagy jelentőségű eseménye, s egyben nemzeti történelmünk egyik legnagyszerűbb és legdicsőbb lapja. A magyar munkásosztály és a magyar nép legöntuda- tosabb fiai ma 40 éve hozták létre azt a pártot, amely történelmi feladatként vállalta, hogy vezeti és szervezi a munkásosztály és a dolgozó tömegek felszabadulásáért, a tőkés társadalmi rend megdöntéséért folyó harcot, — vállal tó, hogy létrehozza a munkásosztály és a többi dolgozó osztályok harci szövetségét és vállalta, hogy a proletárdiktatúra kivívása után a szocialista építés Útján vezeti a nemzetet. Ezután részletesen szólt a magyar munkásmozgalom történetéről. évtizedes harcáról az osztrák—magyar monarchia fojtogató gyűrűjében. Küzdelme nem vezetett eredményre, mert nem volt olyan pártja, amely az elnyomott' milliók érdekét képviselte volna. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom. a bolsevik párt pé1- dája világította meg a nép legjobb fiai előtt a követendő utat, a marxista-leninista munkáspárt létrehozását és a munkáshatalom megteremtését. — A párt 40 éves harcának története tele van nagyszerű győzelmekkel, s megtalálhatók tjenne az átmeneti kudarcok is — folytatta. — De minden ellenséges acsarkodás, támadás és a számtalan buktató ellenére a kommunisták eleget tettek a történelmi feladatoknak. Ezt népünk tudja és ma is támogatja pártunkat, támogatja a munkáshatalom erősítését és a szocializmus építését. — A Kommunisták Magyar- országi Pártjának vezetésével először 1919-ben valósult meg hazánkban a munkásosztály hatalma. Hősi harcban bukott el. A párt a fehér terror ido1919-es magyar kommunista lapra bukkantak / a Szovjetunióban Kujbisev (TASZSZ). A kuj- bisevi terület archívumában megtalálták az akkori Szamara városában megjeleni Vörös Csillag című magyar hadifogoly-lap eddig elveszettnek hitt négy számát. A lap, amelynek példányszáma 2000—2500 volt, annakidején hetenként kétszer jelent meg, harcra lelkesítve a Kolcsak ellen harcoló magyar vöröskatonákat. A TASZSZ jelentése megállapítja, hogy a kujbisevi magyar kommunista lapnak fontos szerepe volt a polgárháború Volga menti és keleti frontján harcoló magyarok politikai nevelésében is harci mozgósításában. 1918—1958 Emléktáblaavatás a KMP megalakulásának 40, évfnrtluloián „A Kommunista Párt végső birokra A szerte-népet egy marokba fogja.. Komjáth Aladár költeményéből származik az idézet, amelyet mottóként véstek fekete márványtáblába, arany- betűkkel. S alatta ez áll: „1918 november 20—1958. A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulása 40. évfordulójának emlékére’*. Alatta: .MSZMP Baranya megyei és Pécs városi Bizottsága...” Az emléktáblát a megyei és a városi pártbizottság helyeztette el a Negyvennyolcas Té- ren álló — Munkásmozgalmi Emlékmű talapzatára. Csütörtökön délután 3 órakor került : sor az ünnepélyes megemleke- zésre. Bor ki Fülöp elvtárs beszédében megemlékezett 1918 november 20. napjáról, amikor Budapesten, a Visegrádi utca egyik épületében megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja. Ez a nap ma már történelmi dátumként szerepel a munkásmozgalomban. — Kun Béla vezetésével — mondotta a továbbiakban Berki elvtárs —’ egy szerény, de nemes mag terebélyesedett hatalmas fává, ez a viszonylag kis csoport vált rövid idő alatt azzá a társadalmi erővé, amely képes volt a kátyúba rekedt polgári forradalmat proletárforradalommá fejleszteni. A tanácsköztársaság későbbi meg alakítása a Kommunisták Magyarországi Pártjának örökbecsű haditénye és hervadhatatlan érdeme. Nekünk, utódóknak tovább kell mélyítenünk a tömegekben a haza iránti hűséget, hazaszeretetet és a proletárin lernacionaliz- must. Az ünnepi megemlékezés után Laki István, Török Károly és Onsai < János elvtársak elhelyezték a MSZMP megyei Bizottságának koszorúját, utána Ambrus Jenő, Hucker Ferenc és Szentistványi Gyuláné elvtársak a városi pártbizottság nevében koszorúzták meg az emléktáblát. A megyei és városi tanács koszorúját Palkó Sándor és Körösi Lajos elvtár- sak tették le a talapzatra, majd utána a tömegszervezetek képviselői koszorúzták meg az emléktáblát. Az ünnepség az Intemacic- náléval ért véget. jén, a legkegyéllenebb elnyomás ellenére is hű maradt a munkásosztály és a nép érdekeihez. Nemzeti összefogást hirdetve szervezte és nevelte a dolgozókat a fasizmus és háborúellenes harcra, a nemzeti függetlenség védelmére. 1945 után, amikor a szovjet hadsereg internacionalista kötelességét teljesítve felszabadította hazáinkat, pártunk élt a lehetőségekkel: a dolgozók érdekeit kifejező, helyes politikával, a munkásegység és a párt egység megteremtésével, a dolgozók nevelésével, és szervezésével következetesen harcolt, az ország vezető pártja lett és ezzel másodszor is kivívtuk hazánkban a munkás hatalmat, a proletariátus diktatúráját. — Ez a párt a magyar munkásosztály, az egész dolgozó nép pártja. A magyar nép történetében nincsen párt, amely olyan történelmi feladatot oldott volna meg, mint a mi kommunista pártunk. Nincs párt, amely annyi hőst, annyi mártírt adott volna, mint 40 éven át a kommunisták pártja. Sem a börtön, sem a halál nem riasztotta vissza a kommunistákat a harctól, mert szerették a népet és szerették hazájukat. Szamuely Tibor, Korvin Ottó, Geisler Eta, Sallai és Fürst. Ságvári Endre, Rózsa Ferenc, Mező Imre, Kállai Éva és a többi száz és ezer a legdrágábbat: az életét adta, hogy a nép szabadon élhessen. A párt vezetőinek letartóztatása után már számtalanszor ült győzelmi tort az ellénforradalom, de a kivégzettek és a letartóztatottak helyébe újabb százaik jöttek, akik ugyanolyan töretlen hittel és önfeláldozással végezték az életveszéllyel járó illegális pártmunkájukat. A magyar kommunisták rászolgáltak: népünk szeleteiére és megbecsülésére. — Ma, 40 év múltán, hálával és elismeréssel emlékezünk azokra, akik életüket adták az ügyért, és azokra ás, akik ma is itt vannak közöttünk, — Igaadag tapasztalataikkal, példájukkal és aktív munkájukkal segítenek. — A magyar kommunista mozgalom 40 éves hagyományainak örökösei és folytatói vagyunk. A Magyar Szocialista Munkáspárt soraiban egyesíti mindazokat az erőket, amelyek az elmúlt 40 év alatt és napjainkban őszintén s a marxizmus-len i n izm us alapján eljegyezték magukat a munkásosztály és a nép ügyével. A Magyar Szocialista Munkáspárt magáénak vallia a 40 év örölcségét, és politikájában támaszkodik a munkásmozgalom gazdag hazai és nemzetközi tapasztalataira. — Pártunk 1956 november 4-e óta bátran és következetesen védelmezi és erősíti a proletariátus diktatúráját. A ké’ éves forradalmi harcban támaszkodott az osztályharc 40 éves. iskolájában szerzett tapasztalatokra. Az MSZMP politikájának alapját a marxiz- mus-lenmizmus tanításai képezik. Az ellenforradalom óta pártunk sikeresen küzd az elmélet tisztaságáért, a revizio- nizmus és a szektás hibák ellen. Ebben a harcban is felhasználja a négy évtized tanulságait. Pártunk története azt példázza, hogy a marxizimus-leninizmus elveihez való töretlen hűség, a pártegység megvédelmezése és a tömegkapcsolat állandó erősítése, a tömegek véleményének a meghallgatása és felhasználása a legbiztosabb ellenszere mindenféle jobb- és baloldali elhajlásnak. — Pártunk története arra tanít, hogy csak a tömegekkel együtt tudjuk győzelemre vinni a szocializmus ügyét; A 40 év is igazolja: pártunk ató°r volt erős, amikor szoros szálak fűzték a tömegekhez; Az ellenforradalom leverése után megszilárdult pártunk és a tömegek kapcsolata, mert a párt politikája a tömegek érdekeit fejezi ki, mert elvetettük a szektás módszereket, a bizalmatlanságot, a parancsolgatást. De elvetettük azokat a revizionista nézeteiket is, melyek szerint a tömegkapcsolatok állandó erősítése nem más. mint az elmaradott rétegek utáni kullogás. — A mai évforduló nemcsak a kommunisták, hanem az egész dolgozó nép ünnepe. A szocializmus az egész dolgozó nép felemelkedését, jólétének állandó emelését tartja szem előtt. Dolgozóink maguk Is tudják, vallják és tettekkel támogatják a párt célkitűzéseit. Ezt fényesen igazolják az iparban, a mezőgazdaságban, a kultúrfronton, továbbá életünk valamennyi területén az elért eredmények és ezt igazolja a vasárnap lezajlott nagyszerű választási győzelem is. "* — Követtünk el hibákat, érhetett bennünket átmeneti kudarc, de az tagadhatatlan, hogy a tizenhárom év mélyreható változásokat hozott országunkban. Olyan fejlődési értünk el. amilyent a régi rendszerben száz év alatt sem tudtak megvalósítani; Megszüntettük a volt uralkodó osztályok műveltségi monopóliumát. Egyetemeinken és főiskoláinkon a munkás- és parasztfiatalok ezrei tanulnak. Jog- és vagyonbiztonságot és jólétet teremtettünk. Ma már nem a népbetegségekről vagyunk híresek, hanem fellelt iparunk által termelt gépeinkről és más termékeinkről, cikkeinkről. Népi demokráciánk minden alkotása, minden nagyszerű eredménye arcnak a bizonyítéka, hogy a magyar kommunisták jő ügyért harcoltak és nem hiába küzdöttek. B. Nagy Gusztáv elvtárs a következő szavakkal fejez’e be beszédéi: — A ma harcoló kommunisták erőt merítenek a negv évtizedes küzdelemből. A párt. amely a dolgozó nép legjobb fiaiból, a magyar nép dús életerejéből született me;, elpusztíthatatlan erő. Elpusztíthatatlan. mert ott van mögötte a világ 33 millió kommunistája, mögötte áll a Szovjetunió vezetése alatt a légyöz- hetetlen szocialista világrend- szer közel egymilliárdnyi dolgozója. A díszünnepség második ré*- szében művészi műsor következett. Versben, prózában és dalban elevenítették meg a munkásosztály és pártjának hősi küzdelmét a nép felszabadításáért. Közreműködtek: a Pécsi Nemzeti Színház művészei és zenekara, a Pedagógiai Főiskola énekkara és a Mecsek Művészeti Együttes kórusa. Hazafias Népfrontnak! — Továbbra is egyik igen fontos feladatnak tartjuk, hogy a Hazafias Népfront tevékenységét tovább fejlesszük, szélesítsük. A jövőben isnagyszük-; ség van arra, hogy a párttagok-: nak és a pártonkívülieknek ez' a szövetsége a párt eszmei és politikai vezetésével még erősebb, még kiterjedtebb legyen. A választásokon irántunk megnyilvánult megtisztelő bizalom nagy erkölcsi kötelezett-; séget ró mindannyiunkra. Ezért j mindig szem előtt kell tarta- ■ nunk, hogy legfőbb feladatunk : ennek a bizalomnak megfelel-; ni. Biztos vagyok abban, hogy; a most megválasztott ország-j gyűlés ebben a szellemben fog dolgozni közös céljainkért, a szocializmus mielőbbi felépí- ] téséért. — mondotta befejezésül Kádár János elvtárs. ső titkára, a főváros listavezető képviselője kért szót. Köszönetét mondott a választók bizalmáért és a választási szervek munkájáért, amellyel biztosították, hogy a november 16-i képviselő- és tanácstagválasztás a törvényes előírások szerint rendben, fennakadás nélkül zajlott le. — Fontos és örvendetes ie- lenségnek tartjuk, — mondotta — hcjgy az elmúlt hetekben megtartott jelölő gyűléseken erre az eddigi választásokon még nem volt példa — országos átlagban a választásra jogosultaknak több mint a fele vett részt. — Ha magának a szavazásnak politikai eredményét akarjuk értékelni, azt hiszem nyugodtan mondhatjuk: nagy és komoly sikere ez partunknak, kormányunknak és sikere a elvtársat, a DEDÄSZ dolgozóját Szocialista Munkáért Érdeméremmel, Fehér István elvtársat Munkaérdeniéremmel tüntette ki az Elnöki Tanács. A kitüntetéseket ünnepélyes keretek között csütörtök dél-; után nyújtották át. A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának negyvenedik évfordulója alkalmából Novics János elvtársat, a megyei pártbizottság osztály- vezetőjét, Marenlcs János elvtársat. a siklósi járási pártbizottság titkárát, Petka Miklós