Dunántúli Napló, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-19 / 247. szám
NAPLÓ 1958. OKTOBER 19, 1 A fiatatok országgyűlési pótképviselő-jelöltjei (vjjndig azt hiszik, hogy párttag Futács Kálmán Október 9-én | jelölő J tartottak gyűlést az vrániumbányal Tavasz ifjúsági klubban. Vagy 150 urániumbányai, kesztyűgyári munkás- fiatal és egyetemista gyűlt ösz- sze és — elfogadva a Hazafias Népfront javaslatát — a megye ifjúsági pótképviselőjének jelölte Futács Kálmán elvtársat. Nemcsak a szavak, az arcok és a tekintetek is arról árulkodtak, hogy kedvelik, közülük valónak érzik ezt a szálas fiatalembert. Bizalmaskodó, pajtáskodó szeretettel vették körül, úgy tréfálkoztak vele, mint ahogy a barátokkal szokásos. Nagyapja 11 gyerekes vincellér, 400 négyszögöl szőlővel, nagyanyja 9 gyermekes földnélküli „földműves” sarja. Édesapjának cipész a tanult mestersége, de többet volt munka nélkül, mint munkában. Csak 1936-ban kapott hosszú évekig „biztosnak" számító rakodómunkási állást a Pannónia Sörgyárban. Édesanyja az uraknál cselé- deskedett. A sörgyár mellett, a Tavasz utca 7-ben nőtt fel három testvérével, egy 3,80x2 méteres földes szobában. A konyha is földes volt. A mezítlábas és foltos nadrágos proligyerekek életét élte. Lakatosnak tanult, 1949-től 1955-ig a Baranya megyei Építőipari Vállalatnál dolgozott, majd a városi DISZ-bi- zottságra került. Itt érte az ellenforradalom is, ekkor esett át a tűzkeresztségen, ekkor bizonyosodott be igazán, hogy mennyi bátorság rejlik az egykori mezítlábas proligyerekben. Az ő parancsnokságával foglalták vissza a komlói bányászok október 25-én vagy 26-án a pécsi rádiót az ellenforradalmároktól. Ezután a városi tanácshoz sietett. Az elnökkel akart beszélni, de az elnök helyett vagy tucatnyi ellenforradalmár ügyködött az irodákban és a hangszóró körül. Egyetlen pisztollyal kergette ki őket az épületből! November 4-én részt vett az ellenforradalom leverésében. Később az urániumbányai karhatalmi egység parancsnoka lett. Főhadnagyok és századosok felett parancsnokolt, pedig — egy gerincoperáció miatt — nem is volt katona! Megjegyzem, senki sem tudta ezt, mert határozott volt a fellépése, s olyan fegyverismeret ről tett tanúbizonyságot, a hivatásos katonának válna szégyenére. (Maga javította és lőtte be a sorozatlövő fegyvereket.) A KISZ Központi Bizottsága Ságvári Érdeméremmel tüntette ki. az irodában találni, rendszerint az üzemeket járja. Nem voltam pontos: már j nem lakatos, hanem technikus, < Még a Baranya megyei Építőipari Vállalatnál töltött évek< alatt végezte el a gépipari] technikumot, gépészmérnök : szeretne lenni,, szorgalmas ta-i nulással készül a jövő évi fel-] vételi vizsgára. Váratlanul érle a hír, hogy ] a Hazafias Népfront a megye ifjúsága pótképviselőjének je-i Szabadság utcai lakásán találkoztam Till Antal- néval. A siklósi külvárosi párt szervezet egyik legjobb népnevelője, a II. kerület egyik legjobb tanácstagja. Leánya orvos, maholnap megszületik a negyedik unokája. Külsőre nézve fáradt nagymama, de csak a környék lakói tudnák elmondani, hogy mennyi hév és tűz lakik a fáradtnak látszó arcvonások mögött. Szinte mindenkit ismer a környékén, házszámok és nevek tengere zsong az agyában. Számomra először haliölt^Ehuhant elötte az élete,^vek; akiket nem isme_ rek, nem tudom a mögötte léEz év szeptemberéig eszébe jutott a Tavasz utca, ami ahol egykor mezítláb és foltos sem nadrágban játszadozott a többi proligyerekkel... Az október 9-i jelölő gyűlés egy könnycseppet csalt ki a szeméből. Pedig nem szeret érzelgősködni, de megértjük őt, hiszen mégsem természetes az, hogy az egykori proli gyereke ma az ország első házába lesz hivatalos, cifraruhás gróf, bankár, vagy talán egy régi főpap helyén fog ülni. | beruIházási műszaki előadó volt a vállalatnál, a kiszesek határozott kívánságára került erre a helyre. A hét KISZ-szervezettel Sohasem gondolta, (hamarosan kilenc lesz) és egy legényszállással foglalkozni sem gyerekjáték. Ennek a hét KISZ-szervezetnek filmvetítőgépes ifjúsági klubja (havi egyórás magaszerkesztette rádióműsorral), négyoldalas, havonta megjelenő lapja van. Most szervezik a Fiatalok Műszaki Tanácsát, olyan Ifjú Gárdát akarnak alakítani, amely méltán versenyezhet a megye eddig legjobbjának tartott komlói Ifjú Gárdával. Mindez csak egy töredéke annak, amire Futács elvtárs figyelme kiterjed. Ritkán lehet I hogy pót- J- képviselő lesz belőle, nem ismeri az e tisztséggel járó munkákat, viszont nagyon jól ismeri a fiatalokat. 12 éve dolgozik az ifjúsági mozgalomban megszakítás és szünet nélkül. Nincs talán a fiatal lelkeknek olyan rezdülése, amiben ne tudna tanácsot adni — a lakásügyektől kezdve a fiatal házasok (összezörrenése utáni) kibéki- tésélg mindennel foglalkozott a világon. Maga is családapa, egy kisgyermeke van. Hát ezért vették körül olyan pajtáskodó szeretettel, vő emberek alakját és szokását magam elé idézni, Tillné azonban látja őket, hallja a hangjukat, ismeri az örömüket és bánatukat. Ö a fél Szabadság utca örömét és bánatát a fejében tartja. Ha egy panaszos neve és ügyes-bajos dolga felől érdeklődtem tőle, három hasonló ember és eset jutott az eszébe. Sokszor szinte minden átmenet nélkül „váltott át“ hozzájuk, s ez megerősített abban a meggyőződésemben, hogy nagyon, de nagyon sokat tesz a dolgozó emberekért. Ritka az a nap, hogy valaki ne kopogtasson be hozzá. Gyakori az a nap, amikor nyolcán—tizen teszik ugyanezt. Egyik leggyakoribb látogatója özv. Viszt Mihályné, a bőrgyár többszörösen kitüntetett nyugdíjas munkásnője. ö is pár- tonkívüli, de majdnem mindig a kommunista „Szabadság!“ ‘köszöntéssel üdvözlik egymást. özv. Visztné egyik panasza a 19-es számú ház múlt év őszi tatarozására nyúlik viszMinél előbb tegyék le a mestervizsgát a kisiparosok A kisipari munka színvonalának emelése érdekében szükséges a mestervizsgák újbóli bevezetése. Mint ismeretes, mindazoknak, akik 1956. január 1. után szerezték meg az iparigazolványt, mestervizsgát kell tenniök, kivéve azokat, akik ezt megelőzőleg már rendelkeztek iparigazolvánnyal, vagy mesterlevéllel; A mestervizsgák lebonyolítására a KIOSZ megtette a szükséges intézkedéseket. Meg szervezte a mestervizsga bizottságokat és előkészítő tanfolyamokat annak érdekében, hogy az érdekelt kisiparosok mielőbb, de legkésőbb 1960 december 31-ig a mestervizsgát letehessék; Az eddigi tapasztalatok szerint a mestervizsgára, valamint az előkészítő tanfolyamra való jelentkezés nagyon vontatott. Egyes kisiparosok tartózkodóak és halogatják jelentkezésüket, pedig a torlódások elkerülése végett ajánlatos lenne, ha tervszerűen ütemeznék a vizsgák1 és előkészítő tanfolyamok lebonyolítását. Szükséges tehát, hogy a kisiparosok, érdekeiket tekintve, mielőbb tegyenek ele get a KIOSZ felhívásának a jelentkezéseket illetően. A városi tanács vb. Ipari osztálya mindezekre azzal hívja fél áz érintett kisiparosok: figyelmét, hogy a törvényben; előírt, ez irányú kötelezettségeiket haladéktalanul teljesítsék,: mert azok. akik az előírt időre: nem teszik le a mestervizsgát, iparigazolványukat elvesztik. Dr. Pálvölgyi Imre: iparügyi főelőadó sza. Két család vitázik itt egymással, dr. Waller Oszkár nyugalmazott MÁV tanácsos és Horváth Géza, a Szekérfuvarozó Vállalat dolgozója. Mindkettőjük lakását átalakították, a következő végeredménnyel: dr, Waller kétszoba, hall, összkomfortot, Horváth pedig egyszoba-konyha éléskamrát kapott olymódon, hogy dr*. Waller egykori konyháját Horváth szobájává, dr. Waller egykori éléskamráját pedig Horváth konyhájává nevezték ki. Dr. Waller Oszkárnak gáztűzhelyet és asztalitűzhelyet adott a PIK, Horváthéknak csak gáztűzhelyet, holott az utóbbira is szüksége lenne. Dr Waller Oszkár másodmagával lakta a kétszoba, hall, összkomfortot, Horváth pedig negyedmagával az egyszobás lakást. Dr. Waller albérleti úton „értékesítette“ felesleges lakterületét — Horváthék meg alig bírnak megmoccanni. Hol van itt az igazság? Miért bántak a PIK jelen lévő szakemberei ilyen mostohán Horváthékkal? Csak nem azért, mert Horváth „csak“ fuvaros? Hát erről panaszkodott Visztné (és személyében talán az egész ház) Tillnének. El is ment a PIK-be, íiem is tudni hányszor, de sajnos semmivel sem kapott többet a szép ígéreteknél. Bántja a lelkiismeret, noha igazán nem tehet a PIK hanyagságáról. C ok-sok panasszal kopog- tatnak be hozzája nemcsak a környékről, hanem Bálicsról (Bodonyi nevű nyugdíjas tanító), Pécsújhegyről és az Alkotmány utcából is. Néha egészen ismeretlen arcok, fogalma sincs róla, hogy kitől és honnan hallhattak a létezéséről. Szerény asszony (kétszer is megemlítette, hogy „én csak egy kis porszem vagyok“), s nem jut eszébe, hogy jó híre vonzza az ismeretlen embereket. Néha megfárad, olykor már nagyon nehéz a bizalom édes terhe. Panaszkodott is Buzsá- kinénak, a szomszédasszonyának, hogy jobb lenne ha nem jelölnék újra tanácstagnak, ha fiatalabb és frissebb erő állna a helyére;:, Ez a panaszkodás csak ritkán előforduló pillanat. S amikor Buzsákiné azt mondta, hogy „Mancikáim, Mancikám, úgy sem tud maga meglenni enélkül“, már nevetett... Szereti az embereket, akkor érzi jól magát, ha közöttük van és beszélhet velük. I me, egy eset a sok közül. 1 A közeli FÜSZÉRT-ben arra lett figyelmes nemrég, hogy egy fiatalasszony panasz kodik a férje keresetére. Megvárta amíg bevásárol, majd kiment vele a bolt elé. — Édes asszonyom miért nincs megelégedve? — kérdezte tőle. — Miért, miért... Keveset fizetnek a férjemnek a bányában. — Én mindig azt hallottam, hogy sokat keresnek. Hűségjutalmat és szenet is kap..; — Kapnak hát, de nem az enyém! — Bumlizik? — Dehogy is bumlizik. Csak néhány hónapja dolgozik a bányában. • — Most már értem ... Nem kell elkeseredni édes asszonyom, nem lehet mindjárt vájár! Meglátja, ha jól dolgozik, majd sokat keres. Az én bányászrokonom is házat é ... — Majd, majd, mikor lesz az a majd? — A gyereke se lesz egyszerre felnőtt. Meg kell várni az idejét. Egy év múlva már könnyebben beszél:;, Hasonlót írhatnék a villanyrendőrnél történt esetről, ahol három vitatkozó idősebb munkással elegyedett hasznos békzélgetésbe. Mindenhol elhint néhány barátságos szót. Nemcsak az agitációs központ által kijelölt lakókhoz kopogtat be, nincs számára olyan hely, amely alkalmatlan a baráti eszmecserére. A népnevelők mintaképe lehetne. Az ismeretlen emberek — (mint a FÜSZÉRT-beli fiatal- asszony is), mindig azt hiszik, hogy párttaggal van dolguk. Hiába bizonygatja az ellenkezőjét, nem akarják elhinni. M. L. Sok a ne^ytalálatos A lottó 42. játékhetére 2 543 032 szelvényt küldtek be a fogadók. Telitalálatos szelvény ezúttal sem akadt. Négy találatot 59 fogadó ért el, nyereményük egyenként 32.326 forint. A há- romtalálatos szelvények nyereménye 245 forint, a kéttalálatos szelvényekre pedig 13.20 forintot fizetnek; < IIIIIIIIIIMWI11H ,|,l» —j BA 'BDl > et&ÍHYS cn Az osztály megadóan ült a helyén. Hiába minden, a sors ellen még a Balassi gimnazisták sem tehetnek semmit! A sorsnak pedig az volt a pillanatnyi szeszélye, hogy a fent- nevezett középiskola IV/a fiú-1 osztályának irodalmi szükségleteit táplálja. Jóllehet, olyanok is akadtak a harminc fiú között, akik szíves-örömest lemondtak volna erről a gondoskodásról, a többség érdeklődve figyelte Lékay tanár úr magyarázatát. Érdeklődve figyeltek, ami alapjaiban megkülönböztetem- dő az átlagos diák-figyelemtől. Azt tudniillik csak a naív tanárok képzelik, hogy minden figyelmes tekintet az ő szavaikban gyönyörködik. Az öreg Kerényi tanár úr, aki ugyan már számos generációt oktatott a matematika szépségeire, még mindig hajlamos arra, hogy higgyen az ilyen odaadó szempároknak. A huncut Nyéki, az első padban, ezzel tisztában is van. Mayará- zat közben az arca felülmúlhatatlan érdeklődést ölt fel, • A Dunámul! Napid irodalmi eM dijat valósággal tündöklik a számok iránti lelkesedéstől. Időnként még kinyitott szájjal, összeráncolt homlokkal, és elbámuló szemekkel szinte hipnotizálja az öreget, aki ilyenkor szárnyakat kapva bizonygatja tovább, hogy a negatív kitevőjű hatvány egyenlő a hatványalap reciprok értékének pozitív kitevőjű hatványával. A gonosz Nyéki néha még elismerően is közbebólogat, Kerényi tanár úr meg csaknem elolvad a nagy sikertől. Hej, pedig ha tudná, hogy a lázas érdeklődéstől olyan messze áll tanítványa, mint ama sokat emlegetett Makó Jeruzsálemtől! Most viszont Lékay tanár úr óráján a legtöbb arcon nem megjátszott, hanem valódi figyelem látszott. Ez nemcsak az osztályfőnöküknek kijáró megkülönböztetett tisztelet jele volt. A fiúk szerették is ezt a kopott külsejű, komoly, középkorú férfit. — öregem, ha én mondom, akkor elhiheted, hogy tud! — mondta róla még Bakos „Tarzan” is, az osztály dljbirkóző- ja. Az 6 véleménye ugyan vitatható volt a szellemi dolgok- vállai olyan érvet jelentettek az 6 oldalán, hogy ez már eleve kizárt minden nekítüzesedett vitát. A IV/a. viszont Tarzan, nagyrabecsük elismerésétől függetlenül is méltányolta Lékay tanár úr tudását, melyre jellemző volt, hogy nemcsak ellenségei, hanem még a barátai is elismerték. Tanítványai csaknem megfoghatóan érezték egy-egy költemény hozzáértő boncolgatása, egy- egy irodalmi szemelvény megtárgyalása után, hogy megint feltárult előttük a hatalmas világnak egy eddig bezárt kis ajtaja. A hozzáértésén kívül még egy dologért becsülte nágyon az osztály: az 6 szavában meg lehetett bízni. Az Ifjúkor az ideálkeresés időszaka. Amilyen hirtelen tud lelkesedni a fiatalság valakiért vagy valamiért, olyan könnyen el is tud fordulni tőle. A hirtelen támadt bálvány hamar ledőlhet, ha csalódást okoz. Lékay tanár úrban viszont még nem csalódtak diákjai. Zárkózott osztályfőnöküket csak lassan ismerték meg. Kicsit még szokatlan is volt kezdetben, hogy az 6 óráin nem röpködtek a magasztos szavak, nagy frázisok. Amikor /viszont logikus és megcáfolhatatlan mondataival ’• társadalom valamilyen kérésében döntő szót mondott Vi. akkor az1 az egész osztály szilárdnak és meggyőzőnek érezte, Ahhoz a megtanulhatatlan módszerhez is értett Lékay, hogy mindig megtalálja az utat a fiatal lelkek felé. Osztályának tagjaival elsős koruk óta gyakran elbeszélgetett, tudta ügyes-bajos dolgaikat, ismerte családi körülményeiket. Egy alkalommal, amikor a fiúk elmentek Kárpát Zolinak, az osztály tornász-büszkeségének egy versenyére drukkolni, a nézők között nem kis meglepetéssel pillantották meg osztályfőnökük félszeg alakját is. Érthető, hogy a fiúk ettől kezdve még jobban ragaszkodtak Lékay Tatához, ahogyan egymás között becézték főnöküket. Néhány héttel azelőtt, 1956 novemberében alig értek véget az ellenforradalom küzdelmes leverésének napjai, Lékay tanár úr már végigjárta fiainak Lakását és az újra meginduló tanulásra hívta fel őket. „Aki érettségizni akar, az nem várhatja a sültgalambot, nem fogja helyettetek megtanulni senki sem az anyagot T — mondta, s a végén még azok a szülők is bólogattak, akik kezdetben nagyon köpték a markukat, hogy az ő gyereküket bizony senki sem tanítja többet oroszra. A fiúk hallgattak is a Tatára, a következő hétfőn pedig csakpem teljes létszámban ott ültek a megszokott padok között, A két hiányzó sem makacsságból maradt' otthon, de Merényi és Pongrácz még az ellenforradalom leverése utáni napokban nekivágott a „szabad” Nyugatnak. Lékay Tata érezte, hogy itthonmaradt fiaival sincs minden rendben. Csöngetéskor belépve gyakran talált veszekedést az osztályban, tízpercben is sokszor akadt vitatkozó csoportokra. Ilyenkor soha nem lépett fel tanári szigorúsággal, mert tudta, hogy a fiúk megzavart lelkivilágának most nem erre van szüksége. Látta az ellenforradalmi demagógia hatására megkavart fejeket s egyik fő feladatának tartotta, hogy tanítványai visszakapják azt a korábbi derűs, optimista gondolkodásukat, mely nélkül nincs egészséges fiatalság. Ezzel együtt arra is kellett törekedni, hogy tisztánlátásukat is visszakapják. Ezekben az időkben, 1956 novemberének vége felé bizony sok fogalom egészen új tartalmat kapott. Haza, hazaszeretet, szocializmus, nemzetközi összefogás mind olyan kérdések voltak amelyeknek helyes értelmét csak sok-sok óra türelmes magyarázatával lehetett visszaadni még a felnőtteknek is. A mai árán is a hazaszeretetről volt szó, s talán ez is egyik oka volt a nafiy figyelemnek. (Folytatjuk.) Miről ír az Ö, Kom'Ó? Az NDK-ba utazott 13 komlói vájártanuló Október 11-én indult el Budapestről a Német Demokratikus Köztársaságba tizenhárom komlói vájártanuló kéthetes tanulmányi kirándulásra, viszonozva a Komlón járt német fiatalok látogatását. Növelik a nagymányoki brikettgyár teljesítményét A nagymányold brikettgyár 107.8 százalékra teljesítette a harmadik negyedéves tervét és előreláthatólag az októberi tervét is túlteljesíti majd. A gyár termelése mennyiségileg állandóan növekszik. Az élmúlt hetekben ért véget a gyár nagyjavítása és bővítése. A bővítés nyomán mintegy napi száz tonnával nőtt a termelés, Javult a termelés Szászváron Szép eredményeket értek el a szászvári bányaüzem dolgozói a szén, kalóriaértékének növelésében. Mig augusztusban átlagosan 4 486 kalóriás értékű szenet termeltek, addig, szeptemberben a kitermeli szén átlagos kalóriaértéke 4 767-re emelkedett. Jelentősen emelkedett a gázszénszálUtábsuk is. Szeptern berben 890 tonna gázszenet szállítottak terven felül, ebben a hónapban pedig már háromszáz tonnával túlszárnyalták « gázszénszállitási terviiSkét. A gázszénterv túlteljesítése nagyrészt Erdei József bányamester újításának uz érdeme. Ugyanis Erdei József vezette be azt a rendszert, hogy a gázszéntermelő munkahelyeket nem hosszú tifőre jelölik ki, hanem az aknátok jelentései szerint römc~ h időközönként haiározzáh&^cg, melyik munkahelye gázszenet termelni. Me