Dunántúli Napló, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-09 / 238. szám
n NAPLÓ 1958. OKTÓBER 9. Tájszínház Csányoszrón Délután 5 óra. a Pécsi Nemzeti Színház tájszínházának tagjai már elfoglalták helyüket az Ikaruszban. Még egy kis „ellenőrzés“, névsor- olvasás és indulhatunk. Irány: Csányoszró. Előadásra kerül a Nebántsvirág cimű bohóza- tos operett. Az autóbusz „dugig“ telve, minden hely foglalt, sőt még egy-két pótezéket is tettünk a kocsiba. Ma nemcsak a szereplők utaznak, hanem két „mitfárer“ is „betolakodott“. Az egyik: Avar István, a másik — én. Eredetileg Avar István játssza az operett egyik főszerepét, de néhány napja Pesten filmezik s most csak egy kis szabadságra jött haza. Helyette Galambos György ugrott be a szerepbe. S míg Thália „echós-szekere“ símán gördül velünk a szentlőrinci országúton, a két színész szerepéről beszélget. Ennél a jelenetnél ón ezt csináltam, annál a jelenetnél erre, meg erre vigyázz — adják át egymásnak a tapasztalatot; Az előadás fél 8-kor kezdődik. Míg a színészek az öltözőbe indulnak, addig a műszakiak a díszlet felállítását végzik. Gyorsan leszedik a busz tetejéről a zárda falait, a kaszárnyát. A kellékesek a ruhákat hordják, s pillanatok alatt üres az autóbusz. Mint egy „olajozott gépezet“ ír- olyan pontosan működik a* tájszínház, Mindenki tudja a feladatát.Van valami kedves, valami megható minden, táj előadáson. Ha csak azt említem meg, hogy a női és a férfi öltözőben is virágok várták a színészeket, talán már ez is kifejez valamit. A virágok szeretettől, megbecsülésről beszélnek. Szeretik, becsülik a színészeket, a falu értékeli a színházat. Az évad során mintegy 100 előadást ad a tájszínház — falun. Csányoszrónak, ennek az ormánsági községnek lakói, — akik a múltban, mint any- nyi más ormánsági falu, szinté kihalásra voltak ítélve — ma élnek, dolgoznak a szomju- hozzák a szépet, a kultúrát. A Hazafias Népfront értesíti Kertváros lakosságát, bogy a 62-es választókörzetben október ló-én este IS órakor jelfilögy illés lesz. A jelölögyűlés belye: Kertvárosi Iskola. A 62-es választókörzethez tartozik: Bszak-Megyer dűlő, Galamb utca, Honvéd tér, Pannónia utca és a Táncsics Mihály utca. Felkérik a tisztelt lakosságot, akik a fenti körzetben laknak. hogy a megadott időpontban és helyen szíveskedjenek megjelenni és a tanácstagok jelölésében részt venni. A művelődési otthont, ahol ma az előadást tartjuk — társadalmi munkában hozták létre.:. Amikor a karmester felemeli kezét s a zenekar megszólal, nincs üres hely a nézőtéren; Vége az első felvonásnak. A szünetben Molnár Sándorral, a esányoszrói általános iskola ©gyík tanítójával beszélgettem. Elmondta, hogy tetszik az előadás. Csányoszrón mindig telt ház előtt játszanak. Meséli, hogy eredetileg a „Nem vagyunk angyaiok“-at akarta a színház játszani, de helyette ők a Nebántsvirágot kérték. Nem azért mintha a Nem vagyunk angyalok nem érdekelné a csányoszróiakat; Ellenkezőleg! Ezt a színdarabot a esányoszrói művelődési otthon színjátszócsopcxrtja adja majd elő. Már a próbákat is megkezdték; A nézők figyelemmel, izgalommal nézik a második felvonást, követik Nebántsvirág sorsának alakulását. De nemcsak a nézőtéren van izgalom, hanem mozgalmas az élet a kulisszáit mögött is. Elég kicsi a hely, a színpadra bemenő és kijövő színészéle alig fémek él. Aztán itt van a sok kellék is, poharak, bőröndök, A nagy jövés-menésben majd belebotlok egy királyi koronába. Na de nincs semmi hiba, simán, pereg az előadás S míg a színpadon a Nebántsvirág előadása folyik, az öltözőben is „dolgoznak“, minden percet kihasználnak. Kő- rössy Bea és Fülöp Mihály két jelenetük közti szünetben az október 24-én bemutatásra kerülő Tavaszi keringő-ből próbálnak egy táncszámot. Kétszer is elpróbálják, aztán sietnek a színpadra ; •.: Még egy gyors átöltözködés, kezdődik a harmadik felvonás. Míg a színészek javában játszanak, a műszakiak mér a második felvonás díszleteit hordják az autóbuszra. Mire vége az előadásnak, a díszletek java része már kocsin van. Az előadás végén egy bácsi „lopakodik“ az öltözőbe. Tetszett neki az előadás s „honoráriumként“ egy demdzson mustot hozott. „Fogadják már Tallózás a szabadegyetem idei tájékoztatójában Ízléses, szép kiadvány hagyta el a nyomdát. A TIT-* Munkácsy Mihály Szabadegyetemének tájékoztatója az idei tanévre. A most ötödik évébe lépő szabadegyetem, melynek az eddigi négy éve az állandó fejlődés jegyében telt el — jelenleg témafüzetében az ismeretszerzésnek eddig nem látott sokágú lehetőségeit tárja az érdeklődők elé. A tematika 27 kollégiumnak az előadásait tartalmazza, amelyből kilenc társadalomtudományi és nyolc természettudományi előadássorozat. A társadalomtudományi kollégiumok egy új — eddig hiányolt — kollégiummal kezdődnek: a filozófiával. Az előadások feltárják a filozófiai és a dialektikus materializmus problémáit, megismertetik a materialista dialektikát, mint a megismerés módszerét. A kommunizmus ideológiai-filozófiai alapjai iránt érdeklődők ezen a kollégiumon megismerhetik az anyag, a tudat, a megismerés lényegét. Ugyancsak nagy jelentőségű kollégium a közgazdaságtani, dául a lakásbérlet, az öregek, a családi jog védelme stb. De lesznek előadások az állam- elmélet, a büntetőjog, sőt a nemzetközi jog területéről is. A pszichológiát az idén a tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel a szakosztály függetlenítette a pedagógiától s így a lélektan alapjelenségeinek tárgyalásán túl nagy teret nyer a lélektani irányok ismertetése, mint a pszichoanalízis, reflexiológia, behavioriz- mus stb. Kibővült és önállóvá vált a el, jó szívvel hoztam. Ma szü-v _______.___________, ruuuvuu es onauova vart a re teltem“ — mondja. Elfogad-: kapitalizmus és ugyan- Pedaüógiai kollégium tématerjuk, s a demizson szájról-* “."KőLdtóbm ve. Ez 16 előadásával a szülők szájra jár.:-. Ez jól esett. 'f^s gazSt^ávTl. Viaa»nfelp , , f Olyan kérdések kerülnek itt . megbe-1 tudományos megvilágításba, szeljük az előadást, aztán las- J mint árrendszerünk problémái, san elfogy a szó. Mar éjfél |va az anyagj érdekeltség és is elmúlik, amikor megpi!-*a lantjuk a távolból felénk kacsintgató pécsi lámpákat;: j (Garay) a gazdaságosság. A jogtudományi kollégium előadásai főként a polgári jog körében mozognak, mint pélJelölő gyűlések Pécsett Október 9-én 17 óra 30 perckor: Vasas II. falusi iskola (Vasas II; falu 70—81; házszámig, 90—94. házszámig, D. u. 15-től végig, Újtelep, Porcsin.) Pécsbányatelepi kultúrház (András-akna, András- bányavölgy, Alsógyükés, Is- tenáldásvölgy, Lámpásvölgy, Marx út 260. és 261. házak) Pécsbányatelepi pártház (Bánomi út, Nagybányarétí- völgy alsó, Nagybányaréti-’ völgy felső.) Október 9-én 18 órakor: Szabolcsfalui pártház (Petényi u., Bányász vértanúk útja, Egyenlőség utca, Eszperantó u., Klapka u., Kinizsi u., Szabadságharc u. 1-től 48. házszámig, mindkét oldal, Szüret u., Vájár köz.) Fehérhegyi iskola (Frankel Leó u. páros oldal 18— 20. házszámig, páratlan oldal 25—29. há2Bzámig, Ujmeszes 6/1, 6/2, 7/1, 7/2, 8/1, 8/2. házszám.) Meszesi párthelyiség (Féltig Imre u., Sztahanov u., Zalka Máté u., Zsdanov u.) Meszesi iskola (Ujmeszes 46, 46/a, 47, 48, 48/a, 49, 50, 51, 52, 53, 54, 54/a, 55, 55/a. házszám. Ujmeszesi iskola.) Bártfa utcai Iskola (Engels u., Bártfa u.) Budai II. pártház (Dugonics u., Kiss Ernő u.) Aradi vértanúk utcai óvoda (Aradi vértanúk u., páratlan oldal 1—45. házszámig, páros oldal 2—38. házszámig, Nyii-köz, Visy László út mindkét oldal 1- től a Surányi Miklós útig, Nyíl utca.) Mátyás király utcai iskola (Citrom u., Jókai Mór utcának a Rákóczi útig terjedő része, Jókai tér, Teréz utca.) KPVDSZ kultúrotthon (József u., Zetkin Klára u.) valóságos egyetemévé nőtte ki magát, ahol a szülők minden — a gyermekekkel kapcsolatos nevelési kérdésben igen mélyen járó oktatást kapnak. A szabadegyetem minden eddigi évfolyamának legkedveltebb és leglátogatottabb kollégiumai: az irodalom, művészet-, és zenetörténeti kollégiumok is sok újdonsággal szolgálnak hallgatóiknak. Irodalomtörténészeink az idén egész évre a világirodalom történetének ismertetését tűzték ki célul. A művészettörténet új első évfolyamot hirdet, vagyis újból kezdi az anyag tárgyalását az ősközösségi társadalom művészetétől, s az ókor nagy népeinek: az egyiptomi, asszír, görög, római nép bemutatása Pártiskola, Buzási A. út (Buzási Ábel út, Szekfű utca, Boszorkány út, Damjanich utca páratlan oldal 17. házszámtól végig, páros oldal 22. házszámtól végig.) Szigeti úti iskola (Szigeti | művészetének ___ út páros oldal 40. házszám-1 után még a középkor bizánci, tói végig, páratlan oldal 61. j izlám, román és gótikus művészetét is felöleli. A zenetörténeti kollégium ez idén lép második évfolyamába. Anyaga a zenetörténet legszebb részét — a múlt század romantikus zenéjét ismerteti. Különösen .--------- -------------. tág teret nyertek a tematiká1től 34. házszámig és 57.1 ban a század nagy operaköltői: számú ház. Ürög 1. számú g Rossini, Berlioz, Wagner, Verdi, Bizet, Mascagni és a többiek. Műveikből, a közkedvelt operákból sok-sok bemutatót hallgathat a közönség. A társadalomtörténeti kollégiumok között sorrendben utolsó s idén az első ízben hirdetett néprajzi kollégium, amely előadásaiban megyénk néprajzát kívánja feldolgozni. A természettudományi tagoszámtól végig.) Mecsekaljai mozi (Alsó- ] hegy, Völgyirét 1—6. ház-« számig, Horgos, Rácváros ] előtt Kereszt utca, Rácváros] felett, Mária, Rácváros 38-) tói 46. házszámig. Rácváros« ház és 86. házszámtól végig.) Kovácstelepi óvoda (Rácváros 35-től 37-es házszámig, 41—42. házszám 45-től 56. házszámig, 58. házszámtól végig. Bulgár-köz, Kolozsvár u., Brassó u., Szabadka utca, Dárda u., Kassa u., Kisfaludy utca, Pécsi u. 1- től 5. házszámig, Urögi fasor 1-től 14. házszámig.) zat első két kollégiuma a minden évben nagysikerű két agrárjellegű előadássorozata: a kertészet és a méhészet; ez idén újból sok újszerű mondanivalót tartalmaz hallgatói számára. A biológiát a szakosztály elválasztotta az egészségügytől, hogy így mindkét ágnak tá- gabb teret biztosítson. A biológiai tematika az ember, a növény- és állatvilág élettanának kérdéseit tárgyalja a legmodernebb tudomány fényében. Foglalkozik a férfi és a nő szekszuális életével, a radioaktív sugárzás hatásával, az átöröklés kérdéseivel stb. Az egészségügyi kollégium a legtöbb problémát okozó betegségek: a rák, a szívbajok, vérnyomásos kórképek stb. megismertetését tűzte ki célul. Egyéves szünet után új tematikával jelentkezik a földrajzi szakosztály. Előadásai a földrajznak csak néhány érdekesebb körét ölelik fel, mindegyiket több előadásban. Ilyen körök: a Balkán-félsziget földje és népei, a latinamerikai államok, vagy harc a világ nyersanyagforrásaiért, új államok a föld térképén stb; Az egész nagyszabású témafüzetet három műszaki jellegű kollégium előadásai zárják be. A fizikai-műszaki kollégium előadásai a távközlés legújabb eredményeit kívánják a hallgatókkal megismertetni. Foglalkoznak a televízióval, az ultrarövidhullámú és frekvenciamodulációs adás-vétel technikájával, a repülőgépek és rakéták távirányításának kérdéseivel. A kémiai-műszaki kollégium tematikája is egészen újszerű. Olyan modem kémiai anyagkört ölel fel, amit eddig még városunkban a nagyközönség nem tanulmányozhatott: a műanyagok előállításának, felhasználásának és feldolgozásának kérdéseit. U a az ember végigolvassa a füzetet, az az érzése: de jó lenne minden előadást meghallgatni, milyen sok érdekes, szép ismeretet szívhatna magába az ember! Ha mindre nem is, de egy-egyie egészen biztosan sokan tudnak majd időt szakítani — kéthetenként egy-egy estét — hogy így tegyék teljesebbé műveltségüket. Akik áruba bocsátották a munkásosztály ügyét ' A „Csóka párt“ munkához lát A Csóka párt I erretgj hivatalos nevén a Ma......................! gyarországi Bánya- és Kohóin unk ások Gazdasági Szövetsége 1926-ban lépett a porondra; A Csóka Vendel vezette szövetség a szociáldemokraták legjobbolldalibb és legraffináltabb munkásárulóit tömörítette magába. A szövetség 1927-ben terjesztette ki tevékenységét a pécsi bányavidékre és a nagyhatalmú Dunagőzhajózási Társaság leghívebb kiszolgálójaként folytatta a pécsi szénimeden- cében munikásáruló politikáját A szövetség nyíltan is a munkásárulás politikáját hirdette. „A Bányász“ — a szövetség sajtóorgánuma — így írt a szövetség programjáról: „A józan gondolkodás azt követeli, hogy a munkásság sofal megtisztíttassanak a bolsevistáktól, mert a józan munkásság nem akar még egyszer a bolsevista agitáció áldozata lenni. Mert a mostani állapotok nem egye bek, mint bolsevista agítációk és szomorúan látjuk, hogy egyik évről a másikra mindinkább elhatalmasodnak messze a bányákat körülvevő hegyek között, amelyeket a hatóság tétlenül néz. Szomorú, hogy ezt a munkásságnak kell felfedeznie és az illetékeseik figyelmét erre felhívni!“ A platform tehát ez volt: nem beszélni a tőke érdekei ellen, támogatni a bányák urait és felhívni a figyelmüket a munkások között folyó agitációra — azaz spicli szerepet játszani az urak érdekében. A program megvalósításához egy számukra nagyszerű embert találtak a pécsi bányavidék számára, Kraft Jenőt ö lett a pécsi szervezet vezetője. Kraft mindenben megfelelt a célnak. Ravasz volt. Minden képességgel rendelkezett, ami a munkások becsapásához kellett. Jó kapcsolatokat épített ki a bányák vezetőivel — mindenben kiszolgálta az érdekeiket és cserébe kapott apróbb szívességeket: egy-két szövetségi tagot — de csak megbízhatókat — munkához juttattak, jobb beosztásba helyezték a szövetség spiclijeit és sztrájktörőit. De beszéljen Kraft inkább maga magáról! íme egy 1928. augusztusi levele. 'Nagyságom Szikora Gyula Űrnek, Mmya- fmársos, Pécs, F. évi július 3-án 271. szám alatt bátor voltam Tanácsos Urat megkérni, hogy Kiss János I. vájár és Kiss Ferenc segédvájárnak munkaalkalmat adni kegyes ügyen. Miután mindketten munkanélkül vannak, családosak, hozzá megbízható emberek, lenne kegyes Tanácsos Ur őket kihallgatáson fogadni, s amennyiben lehetséges, felvenni. Itt vágyók bátor megjegyezni, hogy Janko- vics Béla személyét illetően az eddig beérkezett információk szerint tévedtünk és megbízható embernek kell tartanom. Bizonyára értesült Tanácsos Ur arról, hogy a főszolgabíró úr a Bertramd-féle (szociáldemo- rata, szerk.) dalárdát feloszlatta. Őszinte tisztelettel: Kraft Jenő. Ez csak egy I a besúgó levelek tömkelegé■ -------- ..! bői. Százával írja Kraft az il yen leveleket Bejelentései nyomán felmondó levelek születnek, emberek kerülnek utcára egyik napról a másikra. A szociáldemokrata párt és a szakszervezetek tagjai — akiket Kraft summásan csak uszítóknak nevez — rosszabb beosztásokba kerülnek, vagy hirtelen megnő a csilléikben a patatartalom és lapos borítékkal mehetnek haza a fizetési napokon. A szövetség tagjainak pedig fizetés- emelést, jó beosztást ígér. Persze, a DGT nagyobb úr Kraftnál és nem jár mindenben az ügyeskedő munkásáruló kezére. Kraft tehát tollat ragad és keserű levélben panaszkodik Szikora tanácsos úrnak. „Másfél évi működésem után azt hiszem, — írja Kraft — már eléggé meggyőzhettem Bányatanácsos Urat, hogy minden cselekedetem, minden lépésem hazánk érdekében történik és működésemet mindig úgy irányítom, hogy lehetőség szerint a vállalat érdekeit is szem előtt tartom. * : .'.~A/cfcor, amidőn a vállalat ridegen elzárkózik minden béremelés elől, fokozott mértékben arra kell törekednem, hogy tagjaink ügyeit az Uraknál kedvezően intézzék él, mert csak így vagyunk képesek az amúgy is túlfűtött kedélyeket megfékezni.“ Nem győz eleget könyörögni I a szövetség tag jai érdekében, mint írja: nehogy elégedetlenség és szélsőséges gondolatok üssék fel a fejüket a szövetségen belül. Kraft, hogy végképpen megnyerje a bánya urainak bizalmát, tervet is dolgoz ki a sztrájkok és mindennemű munkásmozgalom megelőzésére és letörésére. Hangsúlyozza, hogy a szövetség tagjai sorába csak „becsületes" embereket, higgadt, megbízhatókat gyűjt, akik hajlandók a spiclimunkára is. Ezeket a megbízható, — mint több helyen írja: a szociáldemokrata eszméktől még fertőzetlen — embereket főleg Vasasra és Ferenc József aknára kell elhelyezni. így írja nagyképűen egyik levelében: „Pécsbámyatelepen a rendőrség tart rendét, Szent István aknát két oldalról tart- haitnánk sakkban." — Tudniillik egy esetleges sztrájkmozgalom vagy egyéb megmozdulás esetén. Kraft tehát ugyanolyan rendet szeretne mindenütt, amint amilyent a rendőrség teremt. Legszivesebben talán maga is lóra pattanna és megkardlapozná a bányászokat, de- hát nem teheti. Neki a munkásáruló aljas szerepe jutott. Neki nem szabad szembe támadni, hanem csak hátulról. Nyíltan csak a tanácsos urakkal beszélhet, a munkásokkal soha. Ha velük is nyiltan beszélne, akkor bizonyára egy percig sem maradhatna meg Mecsetksza- bolcson. A tanácsos urak számára egy szava sincs viszont a bányászok nyomoráról. Leveleinek a túlnyomó többsége olyan, mint az alábbi: Mélyen tisztelt Tanácsos Uram! Értesülésem szerint a legutóbbi sztrájk aU kaiméval Tanácsos Ur magához hivatta három megbízható emberünket; Szladek Béla, Meződi György és Farkas János 11. vájárokat és Stubna felügyelő úrnak előttük említette meg, hogy ezen emberedet némi előnyben kellene részesíteni, mert hiszen még lehet alkalom, hogy szükség lesz ezen munkásdk bátor fellépésére. (Sztrájktörők voltak. — A szerk.) Ennek dacára az utóbbi két hónapban 170+160 csillét írtaik le pala címén és ezzel a csapat nem éri el azt a keresetet, amelyre ők munkájuk után számítanák. Igen kérjük Tanácsos Urat, hogy a megígért jóindulatát megbízható embereinkkel szemben érvényre juttatni szive* legyen, őszinte tisztelettel: Kraft Jenő. A tanácsos urak f megígért jóindulata nem is . ■■ 1 maradt el. Nem maradt el a becsületes munkások útálkozása sem Kraf- rék tevékenysége láttán. Kraft nem győz eleget panaszkodni, hogy tagjaikat az utcán és a bányában „rohadt Csóka", „gazember Csóka” jelzővel illetik, nem egy tagjuk az állandó „piszkálódások miatt“ lépett ki a szervezetből, és a közutálat miatt ke® több tagjukat áthelyeztetni; * A „Csóka párt“ tehát másfél évi működés ulán sem dicsekedhetett semmilyen tömegbe- folyással, csupán a spiclik hálózatát és a tani- csos urak jó rduOetát mutathatta fel eredményképpen gazdáinak. Viszont ezzel igen nagy károk'.» »koztak a pécs vidéki bárnak munkásmozgalmának. Árulásaikkal nehezítették b munkásmozgalom erősödését és bizt< s támaszt nyújtottak a DGT-nek a munkássai e'n\ omásához. Következik: Kraft tippeket ad.