Dunántúli Napló, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-28 / 254. szám
4 NAPLÓ 1958. OKTÓBER 28. Átutazót! Budapesten a Román Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége Xä/ßhlmt JELENTIK Vasárnap átutazott Budapesten a Román Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége, amely látogatást tett a Csehszlovák Köztársaságban. A delegációt Gheorghe Gheorghiu- Dej, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Chivu Stolca, a minisztertanács elnöke vezette. A vendégeket a Nyugati pályaudvaron Kiss Károly és Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságánalk tagjai, a Központi Bizottság titkárai, dr. Sik Endre külügyminiszter, Sándor József, az MSZMP Központi BizottVADSÖ FAzak-Nbrvegiábéű érkezett jelentések szerint a hétvégi heves hóviharok után több méter magas hótorlaszok zárják el az utakat. DAMASZKUSZ n szovjet kormányban és a szovjet népben igaz barátokra találtunk — mondotta Abdel Hakim Amer marsall, aa EAK elnökhelyettese Budapesten ságának tagja és Szilágyi Dezső, az MSZMP: Központi Bizottságának osztályvezetője, vala-‘ mint Bartos István Budapest főváros tanácsaj végrehajtó bizottságának elnökhelyettese üd-\ vözölte. I A román párt- és kormányküldöttség tagjait Az omani imamátus da- budapesti tartózkodásuk során igen szívélyes, | maszkuszi irodájának, szóvivő- baráti beszélgetést folytatták a magyar állam-1 je közölte, hogy az omani har- férf lakkal, megtekintették a főváros né hányt cosok által elaknásított nizvai nevezetességét, majd folytatták Útjukat Buka-\ célkocsiból álló egység rest felé. J több járműve felrobbant. Hoz.................................................................""""*** | záfűzte, hogy a robbanások í több angol katonát megöltek. ♦ J | A ,.Short S. C. L.“ merő- | legesen a levegőbe emelkedő repülőgép Észak-Irországban, : Belfast közelében végrehaj- : tóttá első kísérleti repülését. ; A kísérlet sikeres volt. LONDON A Szovjetunióból hazafelé utaztában hétfőin reggel átutazott Budapesten Abdel Hakim Amer marsall, az Egyesült Arab Köztársaság elnök- helyettese és hadii gyminlszte re. Fogadósára a Ferihegy repülőtéren megjelent Nagy Dániel, a Népköztársaság El nöki Tanácsának elnökhelyettese, Sík Endre külügyminisz tér, Ugrai Ferenc honvédelmi miniszterhelyettes, a magyar néphadsereg vezérkari főnöke Csatorday Károly rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a külügyminisztérium pnotokollosztályának vezetője. Ott volt J. I. Gromov, a Szovjetunió magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Abd el Hamid Nafeh Zade, az Egyesült Arab Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének vezetésével a nagykövetség munkatársai, Ladislav Vince a Csehszlovák Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Az Egyesült Arab Köztársaság elnökhelyettese szívélyesen elbeszélgetett a fogadására meg jelent személyiségekkel. r„ Abdel Hakim Amer marsall a szovjetunlóbeli látogatásáról szólva kijelentette: Rendkívül sikeresnek tartom szovjetunlóbeli tárgyalásaimat, úgy vélem, hogy ez új szakasz kezdetét jelenti az Egyesült Arab Köztársaság és a Szovjetunió közötti gazdasági együttműködésben. A szovjet kormányban és a szovjet népben igaz barátokra találtunk. Örömmel láttam, hogy az egész szovjet nép lelkesen dolgozik hazájáért és a rilágbékéért. Az a véleményem, hogy szívesen működnek együtt olyan országokkal, amelyek szintén a békét akarkapcsolatait érintve Amer marsall hangsúlyozta: — A magyar nép és a magyar kormány mindig kiállt ügyünk mellett, különösen az imperialisták legutóbbi jordániai és libanoni beavatkozása j idején. Ami gazdasági kapcso-< latainkat illeti, úgy vélem, j hogy azok erősek, s minden] bizonnyal tovább fognak fej-\ lődni. A Moszkvában tartózkodó lengyel vezető személyiségek taiélkozósa KAIRO A kairól rádió közölte, hogy Tito jugoszláv elnök decemberben az Egyesült Arab Köztársaságba látogat. NEVADAI KÍSÉRLETI TELEP I Vasárnap reggel a »évadai j kísérleti telepen két nukleáris t robbantást hajtottak végre. > Az első robbantás hajnali fél OSLO Adam Rapackl lengyel külügyminiszter hétfőn Varsóból repülőgépen négynapos látogatásra Oslóba utazott a norvég kormány meghívására. Rapackl közép-európai atomfegyvermentes Övezet létesítésére javasolt torvét megtárgyalják a norvég kormány képviselőivel. ' becs A Wiener Zeitung, az osztrák kormány hivatalos lapja, közölte a belügyminisztérium alábbi végzését: — Az Osztrák Szövetségi Köztársaság Belügyminisztériuma az 1951. évi egyesületi törvény 24, cikkelye alapján feloszlatja a Grácban székelő „SORBE” egyesület („Soziale Ordnungs—Bewegung Europas“) és annak valamennyi fiókszervezetét. Ez az intézkedés azért vált szükségessé, mert az egyesület tevékenysége mindinkább államellenes elemek megszervezésére és neofasiszta mozgalom létrehozására Irányult. Ez felháborodást és nyugtalanságot keltett a lakosság körében, veszélyeztette a közrendet, a biztonságot és nem utolsó sorban az osztrák állam érdekeit és jó- hírnevét. A BelügyminisztéUJ DELHI (MTI) Az indiai Csandigar- han október 25-én megnyílt „A magyar nép a szocializmus útján“ című dokumentációs kiállítás. Megjelent a megnyitáson az indiai politikai és társadalmi élet számos képviselője. A megnyitó ünnepségen mintegy 500 személy megtekintette a nagy sikerrel fogadott kiállítást. KAIRO Az Egyesült Arab Köztársaság hivatalos emblémája a* aranyozott sas lett. Egy hétfőn kiadott törvényerejű rendelet értelmében ezentúl minden állami pecséten az „arany sas“ szerepel, a volt királyi címer félholdja és csillagai helyett. A sas egy alapzaton áll, amelyen az „Egyesült Arab Köztársaság“ felírat olvasható, mellkasán egy pajzs, az Egyesült Arab Köztársaság zászlaját ábrázolja. SZÓFIA A szófiai Magyar Kulturális Intézet az utóbbi időben több nagysikerű kiállítást rendezett Szófiában és Bulgária más nagyobb városaiban. Az intézet kiállítási termében már több hete látogatják a magyar képzőművészeti kiállítást, amely a közeli' napokban vidéki körútra Moszkva (TASZSZ) A Maszk vában baráti látogatáson tartózkodó lengyel vezető személyiségek hétfőn délelőtt a Kremlben találkoztak a szovjet vezető férfiakkal. Lengyel részről a találkozón résztvett Gomulka, a LEMP Központi Bizottságának első titkára, Zawadzkl, a Lengyel Államtanács elnöke, Cyran- kiewicz, a Minisztertanács elnöke, Navzkowski külügyminiszterhelyettes és Tadeusz Ge ,.... „„„ .v. rium az említett egyesület | háromkor, a második hat órá- jogerős feloszlatásiával egyide- mdul. jűleg betiltja a „SORBE“ ál- PÁRIZS tál november 15-re és 18-ra . Salzburgba elhívott úgy- £• : Val később történt. AMMAN de moszkvai lengyel nagykövet. Szovjet részről Hruscsov, Kl- J Az ammani repülőtér kaze- ricseoko, Kozlov, Mikojan és lében elhelyezett brit csapa- Varosilov vett részt a találko-1 toknak körülbelül a felét, va- z^ah | gyis csaknem ezer embert * J szombaton reggel óta légi úton a t i ,, ,, , I mér elszállították Ciprusra. A Lengyel Népköztársaság? küldöttségének tagjai Gomul- 3 ka vezetésével hétfőn látogatást tettek a Lenin—Sztálin; Mauzóleumban és koszorút ho- j lyeztek el. A kínai neiralvcdnlmi minisztérium szóvivőié j visszautasítja Smoot nyilatkozatát Peking (Uj Kína). Smoot al- tengemagy, a tajvani agresszív amerikai haderők parancsnoka vasárnapi nyilatkozatában azt a rágalmat hangoztatta, hogy a fucsieni harcvonalon lévő kínai katonai egységek vasárnap Kimojra ágyútüzet zúdítottak. s ezzel megszegjék Pemg- Tö-hua j nemzetvédelmi miniszter október 25-én kiadott paés Kimoj ágyúzásakor nem lőtték a kimoj »repülőteret, a rakpartot, sem a Liaolo-öbölben lévő hajókat. A szóvivő hangoztatta: Smoot altengermagy nyilatkozatában önkényesen kiforgatta a nemzetvédelmi miniszter parancsát. Hogy haderőink lövik- e Kimojt, vagy sem és hogy hogyan lövik, az Kína bel ügye és nem tűri el, hogy ebbe ideBANGKOK A thaiföldi rendőrség bejelentette, hogy a hétfőn lezajlott „forradalom“ Után 101 „kommunista szimpatizánst“ letartóztattak. VATIKANVAROS A pápaválasztás 5. és 8. menete hétfőn délelőtt ismét eredménytelen maradt. A Six- tusi kápolnából felengedett fekete füst jelezte, hogy a bíborosok még mindig nem tudtak megegyezni XII. Pius pápa utódját Illetően. A választást hétfőn délután folytatták. LONDON A DPA londoni tudósítója szerint Spaaík, a NATO főtitkára hétfőn délelőtt találkozott Macmillan brit miniszterelnökkel. A megbeszélésen Selwyn Lloyd külügyminiszter is résztvett. Jólértesült körök úgy tud ják, hogy Ciprusról tanácskoztak. latalt, megfigyeléseit Parimban. v. A magyar orvosiudc/Aányt héttagú küldöttség képviselte — a magyar allergologusok hat előadást tartottak és ezen kívül számos hozzászólásban ismertették a magyarországi kutatás eredményeit. A IV. nemzetközi allergo!o- giai konferenciát 1961-ben New Yorkban rendezik meg. ídőjárásjelentés Szeretett édesanya, anyós, nagyanya és rokon, Szv. Fischer telné az. Móráth Katalin MÄV nyugdíjas 19 éves korában elhunyt. Temetése 28-án, délután 3 órakor a Pécsi köztemetőben. Gyászoló család. ráncáét. A Kínai Népköztársa- _ . . . . . _________ sá g nemzetvédelmi mmiszté- B«n hatalmak beavatkozzanak. dumának szóvivője Smoot Különösen pedig a Tajvanon nyilatkozatával kapcsolatiban lévő amerikai agresszív hadkijelentette, hogy a fucsieni főparancsnokának minfronton lévő katonai egysegek . .__. , . t—------sz igorúan végrehajtják a nem- 00611 ahhoz, hogy barmit | kedden u_14 £ok kőzett. Távo_rv-ifenocói ío m/vníi inni ahhpin Q kördcsbcn. ♦ ishhí tHiAtáfloki enyhe idő. Vá rható Időjárás kedd estig: változó felhőzet, esó nélkül. Gyenge légáramlás. Az éjszakai lehűlés fokozódik. A nappali hőmérséklet alig változik. Várható legalacsonyabb éjszakai hómérséklet: 1—4 fok között, talajmenti fagyok. Legmagasabb nappali hőmérséklet ják. ____________I_________ Az EAK és Magyarországi zetvédelmi miniszter parancsát is mondjon ebben a kérdésiben, i labbi kilátások: enyhe idó. — i...... ni ~n in... ■■■ - 11 " ' ' *" 1 ÄPRÖHIR DETlii^B Elcserélném Icaposvárosi kettőszobás — Összkomfortot, belvárosi lakásomat pécsiért. Tel: 16-32. _________________ 166 Gyümölcsfát, díszfát, díszcserjét, díszfa és gyümölcsfa magcsemetét, szőlőoltványt, gyökeres vadvesszőt nagy választékban X. o. minőségben szállít a Pécsi Kertészeti Vállalat, Pécs, Per- czel utca 1. 191 Fafürészelö (motoros) Soós János, Bajcsy Zsilinszky utca 10. sz. Telefon: 11-03. 155 Művirág-koszorúk 30 forinttól, mohakos zónák 18 Ft-tól, fenyő- koszorúk krizantémból 60 Ft-tól Rózsa virágüzletében. Rákóczi úti villamosld- térőnél. Megrendelését mielőbb adja le. ____________________11« Fi zetési kedvezménynyel készíttethet sez- lont, rekamiét, fotelt Sindler kárpitosnál, Szlgetva*. József Attila utca 43._______.113 Ép ületüvegezést, kép- Vereiezésl megbiZha- tóan készít Bódls Imre Szigetvár. Kossuth tér 1. f37 llAlószobabútor, — konyhagarnitúra, — szekrények, ágyak, asztalok, spcizájlvány. süllyeeztős _Stnger varrógép, nagy választékban kapható. Báránynál, Hal tér 1. Baranya vcndéglóv-1 szemben. *5* MÜKOSZORUK halottak napjára nagy választékban KARDOSNÁL, Pécs, Bajcsy Zs. tt. S. Egy 3 m hosszú, MŰI 3x2 ajtós üveg. alul telt*Jtós teljesen új szekrény eladó. Selylye, Mező Imre utca 60. SZ. S14 Mérleg, léc, deszka, tűzifa eladó. Pécs, Szilagyi Dezső u. 38. 809 Eladó a József Attila utca 23. számú, emeletes, osztatlan házingatlan, 220 00 forintért. Érdeklődök forduljanak Gép Károly ált. isk. tanár, Báta, Tolna megye címhez. E|. lé góeen. porta. szobát L keresek sür- BelkUnlka, 925 Fél házrész eladó, — esetleg lakáscserével beköltözhető. Felső- Havi utca 24. Pappné. _________________945 Sü rgősen eladó 3 szobás családi ház, azonnal beköltözhető, lakó nincs. Balokányi megállónál. Halás/ utca 7. 943 Középkorú gyermekszerető nő elmenne háztartásba. Zemán Jánosné, Zrínyi utca 12. sz.______________939 Pé cabányatelept ezeréves gesztenyeerdőben szelíd gesztenye kicsiben, nagyban — kapható,____________937 Cs erélem udvari szo- ba-konyhás, speizos lakásom hasonlóra. — Citrom u. 9,2.______933 Latin nyelv korrepetálást. továbbá egy, esetleg két tanulót albérlőnek elfogadunk. Petbő, Miklós utca 3._____________932 Bo roshordó eladó, — 457 literes. Bálics út 21. szám. Szigetváry- nál. Krisztián buszmegállónál. ______« 934 Ká lyhák, sezlon, — konyhaszekrény, szobabútor, ágyak, szekrények eladók. Felsö- Vámház u. 2. Üzlethelyiség,____________936 Bontásból ajtó. ablak eladó. Hegyalja utca 19/a. Telefon: 26-22 ____________________950 Az onnali felvételre keresünk Hoffherr traktorhoz és Diesel motorhoz értő. nagy gyakorlattal rendelkező szerelőt. Lakást azonnal biztosítunk. Állami Mezőgazdasági Gépállomás, Homorúd. 224 állapotú. Mohácsiak szép és divatos cipői készíttethetnek és vásárolhatnak a Mohácsi Cipész KTSZ-nél Mérték utáni részleg: TANÄCSHÄZ u. 1. Cipőbolt: SZABADSÁG U. 12. 9 Javí tórészlegek; TANACSHAZ u. 1. DÓZSA GY, U. 46. 1 SOMOGYI B. U. 31. PÉCSI VEGYESIPARI V. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága, szeretett férjem, édesapám, nagyapánk Spitzer lézsef 61 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése október 28-án, délután 3 órakor a pécsi izraelita temetőben. P É C s I V E G V E S I P A R I V KÉZIMUNKARÉSZLEP GÜNKBEN É C s Munkaruhák, munkaköpenyek, overálok, pufajkák, pokrócok, lepedők, ágyneműk, matracok javítása, P ß C s I R Á N Y I köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapám NAHODIL ISTVÁN temetésén való megjelenésükkel, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhítették. Külön köszönetét mondunk a II. sz, belosztály orvosainak és alkalmazottainak. Gyászoló család. autóponyvák, sátorponyvák készítése ^ és javítása. zászlók készítése és hímzése. j SZÍJGYÁRTÓ r ÉS KÖNYVKÖTÉSZETI A MUNKÁK MINŐSÉGI KIVITELBEN. T E L E F O N 3 6 6 5 D. TÉR <>. SZ. TELEFON: IM4 Szekrények, ágyak, párnázott székek, — ebédlőszekrény, — vennék jó konyhaszekrény, ágy használt boroshoidót. tálak eladók. Rá- >100—120 literig. Bajkóczi. út 10 Koltai. esi. Munkácsy u. 4. 048 338 2 darab 70x80-as üve- Bútorozott gezett ablájc tokkai és gerendák eladók. Zsigmond u. 6. 946 Hálószoba, diópolitúros eladó. Felso-Vám- ház u. 33., asztalos. 924 parkettás szoba szolid, értelmiségi férfi dolgozónak kiadó. János utca 9. 954 Zongora bérbeadó. — Jókai Mór (Deák) u. 40. sz. t. e. 12. 941 Soplana Gépgyár 2 vifcogázott kazánfűtőt azonnal fclivtaz. 210 Húsdaráló, mosógép, porszlvógép. stb. szak szerű javítása. Rákóczi u 48. gépműhely. 221 — Drága férjem, édesapánk, nagyapa, 'Testvér és kedves rokon. Szabó János cipész 46 éves korában elhunyt. Temetése 28-án, délután 2 órakor a pécsi köztemetőben. Gyászoló család. — Szeretett jó férj, édesapa, Jerrgler Gusztáv művezető f. hó 25-én, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 28-án, fél 3 órakor a pécsi köztemetőben. Gyászoló család. — Drága jó édesanyánk, nagymamánk, özv. Slptár Lajosaié, született Gratis Erzsébet elhunyt. Temetése 28-án, kedden délután fél 4 órakor a Szent Mihály kápolnából. Gyászoló család. — Drága jó édesanyánk, nagymamánk, özv. Makk Györgyné, született Heton Róza rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 29-én, szerdán délután fél * órakor a pécsi köztemetőben. Gyászoló család. köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik édesanyánk. özv. Tóth Aladárné temetésén részt vettek, hálás köszönetét mond a család. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen férjem és édesapám Schmidt Jenő temetésén megjelenésükkel, koszorúk, virágok küldésével, vagy bármily módon fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetét mondunk a Hús- és Tejktókereske- j delmi V., Élelmiszer kis- kereskedelmi V., Állat- ,s forgalmi V., Kokszmű és ; környékének, a Pécsi Dó- ! zsa sportkörnek, minden jó barátnak és ismerés- J nek. Ezúton köszönjük meg az I. sz. Belklinika j 1. kórterme tanársegédének, orvosának és nővéreinek a lelkiismeretes és gondos kezelést és ápolást. Gyászoló család. ! I Hűtőgépek, fagylaltgépek, presszógépek, mosógépek, kompresszorok kis és nagy javítását garanciával vállalja a Pécsi Finommechanika gépjavító részlege. Pécs, Bajcsy-Zs. utca 12. sz Telefon. 30-48.