Dunántúli Napló, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-28 / 254. szám

1958. OKTÓBER 28. NAPLÓ 5 Mi kerül többe a kártérítés, vagy a drótháló? r A Széchenyi Gimnázium kézilabda-pályája a mi köz­pontunk épületével majdnem határos. Ez kitűnik abból, hogy a hálóba szánt labdák számtalanszor a mi íróaszta­lainkon kötnek ki, mint pén­teken délben is történt. Ebből persze minden esetben kár származik, kitörnek az ablak­táblák és kénytelenek va­gyunk kártérítésre kérni az iskolát. Az elmúlt három év alatt, amióta mi birtokoljuk a Per- czel és a Lyceum utca sarkán lévő épületet, nagyon sókat fizetett nekünk az iskola ab­laküvegért. Ezt nem is ten­nénk szóvá, ha a kár megté­rítésével egyidőben minden esetben jönnének az üvege­zők is. Mivel ez nem így van, s mert legutóbb is kerek két hónapot vártunk, amíg az Üvegező KTSZ emberei meg­érkeztek és elvégezték a tél beállta előtt a javításokat — kéréssel fordulunk a gimná­zium igazgatóságához. Azt kérjük, hogy készítse­nek a téglakerítés fölS egy méter magas dróthálót, ami megakadályozná a labdák ki­repülését. Egy ízben ezt már javasoltuk, de akkor azzal zárkóztak el, hogy sok pénz­be kerül. Mi azonban tudjuk, hogy az elmúlt három eszten­dőben már jóval többet fizet­tek nekünk üvegkárért, mint amennyibe egy drótháló fel­szerelése került volna. Ezért jó lenne, ha javaslatunkat el­fogadnák. Különben sem te­hetjük ki dolgozóinkat tél idején annak, hogy betört ablakú, huzatos szobákban végezzék munkájukat. KELEMEN GYÖRGY, a MEGYEVILL igazgatója. A Baranya megyei Tanács jövő évi beruházási terve Háromszor több konyhaberendezés — Jobb vízellátás Negyven új általános iskolai tanterem A Baranya megyei Tanács 1959-re 38,100.000 forint állami beruházási hitelt kap a megye fejlesztésére. A. tervosztály el­készítette és a végrehajtó bi­zottság elé terjesztette a ta­nácsi gazdaság 1959. évi terv­javaslatát. A javaslat szerint a jövő esz­tendőben növelni kell a tégla- termelést, kétszeresére kell emelni a hálószobabútor, háromszo­rosára a konyhabútor gyár­tását, fokozni kell a péksütemény tér melését. Az a cél, hogy a la­kosság legmesszebbmenő kielé­gítése mellett, a hélyiipari vál­lalatok nyereségét 1959-ben mintegy 17 százalékkal növel­jék. Nagy fejlődés előtt áll a ta­nácsi építőipar. Termelését 36,5 százalékkal fogják növelni. Az építőipar termelésének ilyen nagyarányú növelését az épí­tési igények teszik indokolttá. 1959-ben lehetőség nyílik a tanácsi vállalatok szolgáltató tevékenységének további nö­velésére is. Újonnan szervezett község­gazdálkodási vállalat kezdi meg működését Harkány­ban. Komlón, a vízmű fejlesztése következtében 356 ezer köbmé­terrel több vizet adhatnak a lakosságnak. Három új nor­málmozi létesítésével és a mo­zik játékrendjének ésszerűbb kialakításával több, mint ezer­rel növekszik a mozielőadások száma. A mezőgazdasági jelle­gű szolgáltató vállalatoknál 4 000 darabbal több naposcsi­bét keltetnek és mintegy 1 000 holddal nő a vállalatok által megművelt terület. Ez is verseny Mármint a vacsora ver­seny. Itt ugyan a versenyfelté­tel nem abból áll, hogy ki hány vacsorát tüntet el megszámlálhatatlan pohár borok mellett, hanerry a sza­kácsok, pincérek versenge­nek s feltételek is ehhez• mérten szabódtak. Például: az étel minősége, jellege, az­tán a terítés, felszolgálás és hát az általános higiénia. Valahogy így. Szóval vagy harminc étte­rem és kisvendéglő kelt hát nemes versengésre a megyé­ben, s köztük olyan erős ellenfeleidet is látunk majd a „lucullusi” mezőnyben, mint a Nádor szálló, aztán az Aranykacsa, Halásztanya, vagy vidéken a komlói Me­csek étterem, mohácsi Béke­szálló, harkányi kisvendéglő és a Baranya szálló — hogy csak néhányat említsünk. Mindez persze a magyar vendéglátóipar államosításá­nak 10. évfordulója alkalmá­ból történik a legremekebb magyaros ételkészítmények felszolgálásával. Az első vacsoraverseny az Elefánt vendéglőben bonyo­lódott le. Farkas Antal, a megyei tanács kér. osztályá­nak előadója —r ki egyéb­ként a vacsoraversenyek „főrendezője” — megmutat­ja az étlapot: Alföldi bog­rácsgulyás, erdélyi töltött ser­téskaraj vegyes körítéssel és Rákóczi túróslepény. Mind­ezt 26.60 forintért, már aki ezt persze meg tudja enni, mert kéttagú családnak is elég e bőséges vacsora. Mi­nőség? A szakácsnő — Wuits Józsefné — esküdözött, hogy ilyent még nem ettek, csak foglaljanak helyet, bizisten nem mennek el innét! Igaza volt. Hogy a „zsűri” — kik­nek tagjai a konyhán lábat- lankodtak — miképpen £ mondja ki az „instanciát” s Wuits néni készítménye fő- S lőtt, nem tudni, de részünk-» ről bátran állítjuk: „első di-g jas vacsora" volt. Igaz, hogy g ez volt ez első vacsoraver-j seny, s — ajaj! — nagyon ■ erő? a mezőny, de minden­A jövő esztendőben a megyei kommunális beruházások zö­me Komlón valósul meg. A városi tanács vb. javaslata szerint nagymértékű terep- rendezésre kerül sor. Kökönyö- sön és Kenderföldön transzfor­mátor állomások épitésével ja­vul a háztartási és közvilágí­tás. A vízellátás további javí­tására több, mint 4,5 millió forintot fordítanak. A beruhá­zások következtében a lakos­ság 356.000, az üzemek 255.000 , köbméterrel több vizet kaphat­nak 1959-ben. Tovább folyta­tódik Komlón a Kaszárnya- patak lefedése, új útszakaszt kapcsolnak be a szennyvíz- csatorna hálózatba, megkezdik az új szennyvízderítő építését. A megye más területein — fő­ként a járási székhelyeken és a nagyobb községekben — to­vább javul a lakosság ivóvíz- ellátása. Pécsváradon, Sellyén, Vil­lányban, Szentlőrincen és Bárban kis vízműveket lé­tesítenek. Gondoskodnak a harkányiak ivóvízellátásának biztosításá­ról is. Az egészségügyi ellátás ja­vítása érdekében is több ja­vaslatot tett a tervosztály. Ja­vaslatuk szerint 1959-ben be kell fejezni az idén megkez­dett beremendi orvosi rendelő építését, meg kell építeni a szigetvári rendelőintézetet. A pécsváradi és szigetvári járá­sokban — az orvosi ellátás további javítására — egy-egy új orvosi körzetet létesítenek. Uj laboratóriummal tovább fejlesztik a Közegészség­ügyi és Járványügyi Állo­mást. Az új laboratórium munkáira közel egymillió forintot Irá­nyoztak elő. Az egészségügyi intézmények felszerelését 450 szer forint értékű belföldi és 250 ezer forint értékű külföldi gyártmányú géppel — főként Röntgen-gépekkel, valamint több, mint 400 ezer forint ér­tékű orvosi műszerrel java­solták kiegészíteni. Beruházási hitelből 1959- ben 29 új tantermet hoznak 'étre a megyében. Befejezik a szászvári négytantermes is­kola építését és fontossági sorrendben Almamelléken, Harkány-.: ban, Bükkösdön, Szigetvá- rott négy-, Komlón nyolc-, Bakonyán pedig egytanter- mes általános iskolát épí­tenek. Állami támagotással három, helyi erőforrásból pedig még nyolc általános iskolai tanter­met létesítenek a jövő esz­tendőben. 1959-ben tovább folytatják és befejezik a me­gyei könyvtár építkezését is. Az építési jellegű beruházá­si keret felét az építőanyag­ipar fejlesztésére fordítják. Ezen túlmenően javasolta a tervosztály, hogy új műanyag gyártó üzemrésszel bővítsék a szigetvári műszaki vállala­tot. A lebontásra ítélt Sza­badság úti Patyolat üzem he­lyett 1959-ben megkezdik egy új üzem építését. A Komlói Városi Tanács VB. új telephe­lyet biztosít a Helyiipari Vál­lalatnak, az új üzemrészek építése 1959-ben megkezdődik. Az élelmiszeripar rendelke­zésére álló hitelből széntáro­lót kap a Szigetvári Sütőipari Vállalat. A szesz- és szikvíz- ipar kapacitását egy új 400-as szeszfőző, továbbá egy szikvíz keverő és egy töltőgép beszer­zésével akarják növelni. A komlói élelmiszeripari vállalatok jövő évi fejlesz­tésére 700 000 forintot for­dítanak. A végrehajtó bizottság a tervosztály előterjesztése alap ján jóváhagyta a tanácsi gaz­daság 1959-re készült tervja­vaslatát és utasította a terv­osztály, valamint a tervezés­ben részvevő szakosztályod vezetőit a tervjavaslatnak a kormánytitkársághoz, az Or­szágos Tervhivatalhoz, vala­mint a szakminisztériumok­hoz való felterjesztésre. A jó­váhagyás minden valószínű­ség szerint megtörténik a fel­sőbb szerveknél is és így két hónap múlva megkezdődhet a kitűzött tervfeladatok végre­hajtása. H. M. A pécsi és komlói szénelőkészítő üzemek t r Párosverseny folyik a pécsi és komlói széntrösztök szén- előkészítő üzemei között. A versenyt negyedévenként értékelik. A legutóbbi értékelés szerint a komlói szénelőkészítő üzem a közösen megállapított kilenc versenypontban tett vállalását — egy kivételével — maradéktalanul teljesítette, sőt a minőségi tervteljesítésben, a koksz-szén előkészítésben, az üzemzavar­órák csökkentésében, a béralapterv betartásában, az önköltség és a túlórák csökkentésében, valamint a balesetből kieső mű­szakok csökkentésében, jobb eredményeket ért el, mint a pécsi szénelőkészítő üzem. Mindezek alapján a párosverseny harma­dik negyedévi győztese ismét a komlói szénelőkészítő üzem lett. Pécs megyei jogú Város Tanácsá­nak Végrehajtó Bizottsága novem­ber 7-én, a Jövő hét péntekjén ün­nepi ülést tart. Az ünnepi ülés ke­retében a végrehajtó bizottság meg emlékezik a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom évfordulójáról. Az ünnepi ülés előadója: Körösi Lajos elvtárs, a városi tanács vég­rehajtó bizottságának megbízott elnöke. a múltban nem rendelkezett és ko­rábban sem volt Iparengedélye, kó teles mestervizsgát tenni. Pécsett november 10-én délelőtt » órakor kezdődnek meg a mestervizsgák a KIOSZ Rákóczi út 24. szám alatt lévő székházában. Legelőször a gépjármű, szerelő és javító szak­mák iparosai tesznek mestervizs­gát. * A Pécsi Közlekedési Válla­lat október 28-tól kezdve új járatot Indít a lakók kérésére. Az új járat 16.45-kor indul a Széchenyi térről, visszainduló» az Uránvárosból 17.00 órakor. * Az I. kerületi tanács meg­szünteti a Géza utca zsákutca jellegét. A terv szerint a Fel­szabadulás útja 67-es számú házat lebontják, illetve áttörik és ezzel szabaddá teszik a Géza utcát. * Az ősz beköszöntésével kissé megcsappant ugyan Pécs idegen- forgalma, de még mindig érkeznek turisták, kiránduló csoportok. Ok­tóber 27-én, hétfőn például Pécsre érkezett a budapesti Kirakatren­dező Iskola növendékeinek hatvan tagú csoportja. Két napot töltenek városunkban. * A Megyei Nőtamács végre­hajtó bizottsága október 31-én, pénteken délelőtt 10 órakor ülést tart a Hazafias Népfront, Janus Pannonius utca 11. szám alatt lévő megyei irodájának tanácstermében. Ez alkalom­mal ár. Gárdos István, a jogi bizottság elnöke részletesen is­merteti a Megyei Nőtanacs mellett működő jogi bizottság eddig végzett munkáját és meg határozza a további tennivaló- s kát. Az ülésen részt vesz Mo­zihelyiségben, az 5-ös sz. alközpont népnevelői számára 18 óra- ♦ pyorösi Jánosné dr. Adorján kor az istenkúti iskolában, a 6-os sz. alközpont népnevelői szá-í »r/rj _ má ra a Szigeti úti iskolában, a 8-as sz. alközpont népnevelői • a számára a repülőtéri építőmunkások ebédlőtermében 18—18 j órakor. • j A Kertvárosban két tante­remmel bővítették az általá­nos iskolát, a Székely Bertalan úton pedig több százezer forin­tos beruházási költséggel az úgynevezett Petőfi-házat is ál­talános iskolává alakították át Az iskola ünnepélyes átadásá­ra rövidesen sor kerül. Tata­rozzák a Szabadság úti álta­lános iskolát is. * E héten Pécsre érkezik Jean- ne-Marie Darré, hírneves fran­cia zongoraművésznő. Október 29-én, szerdán este fél S óra­kor a Pécsi Nemzeti Színház­ban ad hangversenyt. A zene­kart Kóródy András, a buda­pesti Állami Operaház karna­gya vezényli. A műsoron: Grieg, Szabó és Saínt-Saens szerzeményei szerepelnek. * Mint ismeretes, az új ipartörvény } előírja, hogy minden kisiparos, J aki 1956. január elseje után ka- % pott iparengedélyt, mestervizsgával A III. kerületi agitációs központ közleménye A III, kerületi agitációs központ vezetősége közli, hogy ma, október 28-án az alábbi helyeken és az alábbi időpontokban tartanak népnevelőértekezleteket: Az 1-es sz. alközpont népnevelői számára 18 órakor a szi­geti külvárosi pártszervezet Alajos utcai helyiségében, a 4-es sz. alközpont népnevelői számára 18 órakor a mecsekajjal mo­Tanácsa meUesbt működő jogi bizottság vezetője. (S) Csak már odaát lennénk! — sóhajtott fel Gabi. — Beijedt a kis hős! — gú­^ ........ÜL. Az üresen dohogó motor új _ es etre az Elefánt vendéglő*™: telbőatílt a röutd rakodás ny0l6dott Sírni, kitett magáért: dicséret illeti £ után. Most Sírni is hátra szállt — Te talán nem valamennyi dolgozóját. .-e^ a barátaihoz. S most hát... jöjjenek a" —Klassz flű a sógorom, mi? következő nevezők, nézzük “Mindent elintéztem vele. Itt a meg, ki a legény — a kony- 2 faluban majd egy volt őrmes- hán! j tere — tudjátok, Feri zászlós hvolt a háborúban — útbaiga­szeretnél már túl lenni mindenen? — Ne veszekedjetek srácok — szólt közbe' Zoli. — Tudjuk jól, hogy senki se fél, de az is biztos, hogy az utolsó órák a legnehezebbek. Meglátjátok, ' ®zít minket. Na, minden rend- holnap nevetünk már minde­bben van? Görön részről véglegesen eluíasitoi!ákfn^ S2Ä?-' a Ciprusra venathozé értekezlet j°^s"5KSÍ „« ,« mjenként egy százas, mert tud- UwulbllllUiltn “ja, hogy csóró diákok vagyunk. nen! Ezalatt a kocsi úgy látszik elérte a kívánt helyet, mert előbb csak lassított, majd tel­jesen leállt. A fiúk kikukucskáltak a ki­— fiát gyerekek, most átad­lak titeket. Majd, ha kifújtá­tok magatokat, nekiindultok, hogy sötétedésre a határnál legyetek. Jobb még most át­menni, mint hajnalban. Aztán írjatok, ha átértek! — Köszönjük a szívességét! — köszöntek kórusban a fiúk. Gabi a szemével intett Simi- nek, hogy ne feledkezzen el a pénzről sem. Az oda is lépett sógorához és mint jó rokonhoz illik, beszélgetve kísérte a ve­zetőülésig. — Neked ez is elég ilyen szegény srácoktól — vert? hát­ba nevetve a férfit, miközben a barátaitól kapott két száz­forintosból egyet begyűrt a so­főrbunda zsebébe. A férfi legyintett: — Ismerlek már, örül a csa­lád, hogy megszabadul tőled. Ne félj semmit, én sem Athén (AFP). A göirög kor­mány diplomáciai úton közölte az Északatlanti Szövetség ve­zető kormányaival, hogy nem hajlandó a Ciprusi kérdést a Paul—Henry Spaak javasolta értekezleten megvitatná — mondják tájékozott athéni kö­rökben. Melasz. Görögország NATO- megbízottja a NATO tanác - nak 'légközelebbi ülésén hiva­talosan is közli ezt a határo­zatot a tanáccsal. Görög részről mindenesetre hangoztatják, hogy az elutasí­tást Makariosz érsek kezde­ményezte, aki — mint a cipru­si görögök vezetői? — az ufel­ró« falucska szélénél, egy el­hanyagolt ház előtt álltak meg. A sofőr eltűnt az alacsony só porcben még az értekezlet lbiztosanf Len™ elvét is elutasította, Jóllehet B?“*6, egvh T *°1!;“ leg KaiamanliszöLormánya hírsze- ies.2’, ba !*f™~ RabitólI C0!/ rint hajlandó lett volna az ér- jenest legalább, hogy neked ajtó mögött, de kis idő múlva tftkerietpm részt venni í is maradjon valami dohányod, másodmagaval lepett elő. Ma­leaezieiou ™«u. ■ Zou elkedvetlenedett, hogy gas, gondozatlan külsejű, bo­Zmár az elején is kölcsönre kell Postás férfi jött vele. A FRANCIA VÄLASZTÄSOK J szorulnia, de belátta, hogy Si- Feri minden beszéd nélkül ELŐKÉSZÜLETEI 5 minek igaza van nem marad- Párizs (MTi;). Franciaország- I hat teljesen pénz nélkül. At­ban a -november 23-i választó- » kozta magát, hogy nem sze- sok képviselőjelöltjei hétfőtől felett össze otthon több pénzt, feszített ponyva végénél. Sá- leszek búskomor utáriatok! vigyorgott gúnyosan Sírni. A sofőr nem válaszolt. Be­ült a kormánykerék mögé és egy erélyes fejrántással intet­te magához a fiúkat. Azok. kis csomagjukat óvatosan kézbe- fogva leereszkedtek a földre. Simivel történt csak kisebb baleset, mert elegáns felöltője beleakadt, egy drótba és az egy kezdve benyújthatják jelölésű- ■ mint barátja tette. két a megyefőnökségeken aj — Na és az őrmester mit százezer frankos kaució létété- ■ kap? — aggodalmaskodtak. .lével. A jelöltek jelentkezési J — A, azt bízzátok csak a Fe- jó tenyérnyi L alakot kihasi- határideje november 2, s no-űrire — legyintett Simi— mi lőtt belőle. Most nem ért rá vember 3-án kezdődik a híva- ! legfeljebb valami innivalót fi- ezen mérgelődni, mert sógorá- talos választási kampány, izetünk neki. nak szavaira kellett figyelni. onnan intett vissza a fiúknak: — Aztán sok szerencsét! Csak katonásan vezesse őket, mi még találkozunk! — figyel­meztette a ;mellettük álló bo­zontos alakot. Zoliik szorongva nézlek utá­na. Egy összekötő szál megint elszakadt! Most ennek a csa­vargókülsejű embernek a ke­zében vannak! *Az intett: — Na, menjünk befelé! Majd meglátjuk a többit. A szoba, ahova beléptek, éppen olyan piszkos és elha­nyagolt volt. mint a gazdája. Szétdobált ruhadarabok hever­tek szerteszét, a vetetten ágy­ról pedig egy vedlettbundájú macska meresztette rájuk égő szemeit. Még Simi is fintorogva hú­zogatta az orrát, pedig ő mar megfordult ilyen alvilági he­lyeken. — Nem fáradtak el, fiatal­emberek? — udvariaskodott a férfi. —- Egyáltalán nem — felelte Gabi, a legfürgébb — tőlem akár most is indulhatunk. So­kat kell még menni? — Semmi az egész! De maga ezzel a félcipővel akar jönni? — mutatott Simi lábára, ame­lyen egy budai maszek mester kézzel varrott gumitalpú re­meke tündökölt. — Miért, talán nem tetszik? — méltatlankodott a tulajdo­nos. — Nekem jó, de vigyázzon rá, nehogy mezítláb érjen át. — Maguk diákok? — kér­dezte aztán. — Azok vagyunk — szólt bele Zoli is. — Aztán mihez értenek? — érdeklődött tovább. — Hát... — kezdte Zoli és hirtelen észbel<apott, hogy mi­hez is értenek? Mivel hoza­kodjon elő: a történelem vagy a biológia tudásával? Szégyen- kezve, de egyúttal megrémül­ve is gondolt rá, hogy talárt nem is pénzzel vannak a leg* rosszabbul ellátva. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom