Dunántúli Napló, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-26 / 253. szám

6 N A Pt 0 1958. OKTÓBER 26. Külföldi hírek LENINGRAD A szovjet-magyar orvosi na­pok keretében a Szovjetunió­ban tartózkodó több mint 100 tagú magyar orvoecaoport pénteken LeningrátJba érke­zett, A magyar orvosok meg­tekintették Lenfcngród neveze­tességeit. ATHÉN Hivatalon görög kormánykö­rök szombati közlése szerint a görög kormány pénteken esti ülésen úgy határozott: nem fog részt venni a ciprusi kér­dés rendezését célzó értekezle­ten. Görögország állandó NATO- beli képviselője utasítást ka­pott, hogy e döntést hozza Spaak NATO főtitkár tudomá­sára, aki az értekezlet össze­hívásán fáradozik. BELGRAD Az előzetesen nyilvánosságira hozott hivatalos közlések sze­rint október első napjaiban kellett Volna folytatódniok az osztrák—jugoszláv államközi tárgyalásoknak amelyeket a két fél ez év februárjában kez­dett és azóta megszakításokkal folytat. Belgrádi tájékozott kö­rökből szerzett értesülések sze­rint a tervezett tárgyalásokra a két ország között a nemzeti­ségi kérdésben támadt ellenté­tek miatt nem került sor. BEIRUT Az amerikai csapatok kivo­nása Libanonból szombaton befejeződött. Paul Adams ve­zérőrnagy és vezérkara szom­baton reggel Nyugat-Németor- szágba távozott. Peng Tö-huai elvtárs honvédelmi miniszter Ajabh üzenete Talvan lakosságához (Folytatás az 1. oldatról.) Már parancsot Is adtam a íucsleni arcvonalon állomá­sozó csapatainknak, hogy pá­ros napokon ne lőjjék Kimoj repülőterét' továbbá a Lia- olo-öböl rakodópartját, part­vidékét és az ott tartózkodó hajókat, úgy, hogy a Nagy- és Kis- Kimojon. a szigetcsoporthoz tartozó kis szigeteken: Taten és Ehrten szigetén, valamint a többi szigeten élő honfitár­saink — katonai és polgári személyek egyaránt — elegen­dő utánpótlást kaphassanak — beleértve élelmiszereket, úgy­mint zöldségfélét, étolajat, üzemanyagot, katonai felsze­relést —- és hogy hosszú időre elősegítsük állásaitok kiépíté­sét. Ha bármiben hiányt szen­vednétek, csak szóljatok és ml megadjuk nektek, ami hiányzik. Itt az ideje, hogy ellenségből barátokká le­gyünk. Hajóitok és repülőgépeitek _ , _—___ ___ pá ratlan napokon ne közelít- szét képviseljetek. Az ameri- amelyben élünk, reményekkel gárj lakosságotok, tisztjeitek és legénységetek között. Nem, honfitársaink! Mi azt remél­jük, hogy megszilárdítjátok egységeteket, hogy egységben cselekedtek a külföldiekkel szemben. Harc és harci szünet, újból harc és harci szünet, félig harc, féBg szünet: ez nem cselvetés, hanem normális dolog a jelenlegi különleges körülmények között. A repülőtér, a rakodópart, a part és hajók kivetésétől va­ló tartózkodásunk továbbra is attól fügr hogy az ameri­kaiak kísérik-e szállítóha­jóitokat. Ha ilyen hajókísé­retre sor kerül, ez kivételt jelent a tüzeléstől való tar­tózkodás alól. Azokon a tárgyalásokon, amelyek Csang Kaj-sek és Dulles között folytak, némi Az amerikaiaknak meg szükségük van egy ilyen „de facto politikai egységre“ a mostani kezdeti szakaszban. Ez a szakasz Tajvan elszi­getelését jelenti. A második szakaszban Tajvant gyámság alá akarják helyezni. Barátaink a Kuomintangban! Még mindig nem érzitek ezt a veszélyt? Hol is van itt a ki­vezető út? Kérünk benneteket, gondol­kozzatok ezen. A Csang Kaj- sek—Dulles tanácskozások után közzétett okmány nem egyéb törvényerővel nem ren­delkező közleménynél. Köny- nyen szabadulhattok, és ez at­tól függ, hogy megvan-e hoz­zá az eltökéltségtek, vagy sem. A világban csak egy Kína létezik, nem pedig kettő. Ebben egyetértünk. Az összes kínaiak — beleértve titeket is veszteséget szenvedtetek. Most és külföldön élő horafítársain­csupán arra van jogotok, hogy a „Szabad Kína“ nevében be­széljetek, s továbbra Is meg­kat — semmiképpen sem akar ják megengedni, hogy ered­ményes legyen a két Kína lét­engedik nektek, hogy a külíöl- rehozását célzó erőszakos döm élő kínaiak egy kis ré- amerikai cselszövés. A kor, sék meg a szigeteket. Nem szükségképpen fogjuk azokat a páratlan napokon tüzérsé­günkkel lövetni- de esetleges veszteségek elkerülése végett mégis tartsátok magatokat tá­vol. Köztiletek egyesek talán azt hiszik, hogy alá akarjuk ásni az egységet katonáitok és pol-. Komszomol emlékünnepség A Kommunista Ifjúsági Szövetség Baranya megyei és Pécs városi Bizottsága október 28-án, kedden este emlékünnepséget rendez a Komszomol megalakulása negyvenedik évfordulója alkalmából a KISZ cs a Szakszervezetek Doktor Sándor Mű­velődési Ház nagytermében. Az ünnepségen Takács László elvtárs, a KISZ megyei Bi­zottság titkára mond beszédet. Felszólal a helyi szovjet alaku­lat Komszomol-tltkára. Utána közös kultúrműsor következik. kaiak a kis Kína státusát szánják nektek. Az amerikai külügyminisztérium október 23-án közzétette azt az inter­jút, amelyet Dulles október 16-án egy angol televíziós tár­saságnak adott. Az interjút nyom/ban közzétették, mihelyt Dulle* elutazott Tajvanról. Az amerikai külügyminiszter ki­jelentette interjújában, hogy látott egy kommunista Kínát, hogy ez az ország tényleg létezik, hogy hajlandó tár­gyalni vele, stb. Hála isten­nek, hogy egy amerikai veze­tő mégis csak észreveszi ha­zánkat. A körülményektől kényszerítve, az amerikaiak teljes. Minden hazafinak van jövője, s nem szabad félnie az imperialistáktól. Természete­sen nem azt tanácsoljuk nek­tek, hogy azonnal szakítsatok az amerikaiakkal. Ez nem volna reális elgondolás. Ml csak azt reméljük, hogy nem fogtok engedni az ame­rikai nyomásnak, nem haj­totok fejet akaratuknak és szeszélyeiknek, nem mond- tok le szuverén jogaitokról úgy, hogy végül meg legye­tek fosztva menedéketektől és a tengerbe hajítsanak benneteket. Mindaz, amit mondunk, jó szándékból fakad és mentes a rosszakarattól. Lassanként mond a­megváltoztatták politikájukat és úgy bánnak veletek, mint meg fogjátok érteni „de facto politikai egységgel“, nivalónkat. Vagyis: nem úgy, mint ország­gal. Peng Tö-huaj honvédelmi miniszter. Egy hét a nagyvilágban Mozgalmas külpolitikai hét áll mögöttünk. Az érdeklődés és a figyelem középpontjában álló kérdések közül több pozitív irányban fejlődött, változatla­nul aggodalomra ad okot azon­ban a nemzetközi életnek sú­lyos problémája, a Tajvan kö­rüli feszültség. Ds Gaulle új ajánlata A pozitív irányú megmozdu­lások közé tartozik De Gaulle francia miniszterelnök csütör­töki nyilatkozata. A nyilatko­zat lényege felihívás az Algé­riai Felszabadulási Front kép­viselőihez: jöjjenek tárgyaim Párizsba a fegyverszünet meg­teremtéséről. Első pillanatra látható, hogy ez az ajánlat keve sebb annál, amely kielégíthet­né a négy éve harcban álló algériai népet, s amely önma­gában nyugvópontra juttathat­ná ezt a tragikus és véres há­borút. Mindezt szem előtt tart­va, mégis látni kell, hogy a francig kormányfő felhívásá­ban legalábbis benne vannak egy későbbi tágabbkörű rende­zés elemei. Nem érdektelen megvizsgál­ni, mi vezethette De Gaulle-t erre a lépésre, melyet a Fran­cia Kommunista Párt központi lapja, az Human!té is előrevi­vőnek minősített. A nyilatko­zat mögött meghúzódó legfon­tosabb motívum a francia ural kodóosztályok De Gaulle mö­gött felsorakozó csoportjának érdekel és meggondolásai. Ez­zel összefüggésben érdemes fel idézni, hogy éppen az algériai kérdés volt az, ami kirobban­totta a IV. francia köztársaság válságát és megteremtette a május 13-i algériai puccs elő­feltételeit. A francia uralkodó­osztály már akkor megoszlott az algériai kérdés rendezését illetően. Az egyik csoport, és ezek közé tartozott a De Gaul­le-t megelőző „rendszer” utolsó miniszterelnöke Pflimlin is érezte, látta és tudta, hogy va­lamilyen módon, előbb-utóbb rendezni kell az algériai kér­dést. A „klasszikus francia jóbb- oldal“-nak ezek a képviselői, noha világosan látták a helyze­tet, nem mertek cselekedni és nem merték vállalni azt a ,,koc kázatot“, hogy bátran támasz­kodjanak a legszélesebb fran­cia baloldalra, beleértve termé­szetesen a Kommunista Pártot is. A másik csoport, Bldault, Souetelle és társai elvakult módon, a legszélsőségesebb gyarmati és katonád erők né­zeteit tükrözve, a „végső kato­nai megoldáson’“ kívül minden más megoldást elutasított. Minden jel arra mutat, hogy De Gaulle az első csoport ér­dekeit és nézeteit teszi magáé­vá. A jelenlegi francia kor­mányfő talán úgy véli, hogy az ,,igenn — szavazatok nagy száma személyének szólott és ily módon megpróbál esetleg eltérő politikát folytatni azok­tól a csoportoktól, amelyek va­lójában hatalomra juttatták őt. Az új helyzet, éppen az el­mondottak következtében szá­mos ellentmondást tartalmaz és több kérdőjellel terhes. Bár­hogy is áll azonban pillanat­nyilag a francia—algériai ren­dezés lehetősége, a francia— algériai kapcsolatok veszélyes állóvize megmozdult. Mint a Libération című haladó pári­zsi lap írja: „Ha nem is szabad túlzott illúziókat táplálni az algériai felszabadításé front és a De Gaulle kormány megbeszélé­seit illetően, elvben le kell szö­gezni azt, hogy a párbeszéd­nek mindig van pozitív voná­sa. Az első lépések kerülnek a legtöbbe, de mihelyt megtették őket, messzebb is vihetnek. A dialógus még nem szükségsze­rűen tárgyalás, de lehet a tár­gyalások kezdete." Az asszuáni iát jelképe A Londonból érkező jelenté­sek arra vallanak, hogy az an­gol fővárost „drámád és meg­döbbentő meglepetésként“ ér­te az a hír, hogy a Szovjetunió négyszázmillió rubel segélyt nyújt az asszuáni gát építésé­hez. Talán nem túlzás azt állíta­ni, hogy az asszuáni gát jelkép­pé növekedett a modem Közel­és Közép-Kelet történetében. Amikor annak idején az Egye­sült Államok, pontosabban szól va Dulles váratlanul és a leg­durvább módon megszakította az asszuáni gát építéséhez szűk séges hitelről folyó tárgyaláso­kat, ezt abban a reményben tette, hogy Nasszert ország-vi­lág előtt megszégyenítheti és remélhetőleg meg is buktathat­ja. A dullesi lépés indoka, mint ezt most a Daily Telegraph című konzervatív angol lap ironikusan megjegyzi, az volt, hogy Egyiptom „túlságosan a Szovjetunióhoz kötötte magát“ (Egyes amerikai lapok azóta azt is megírták, hogy a szóban- forgó motívumon- kívül szere­pet játszott még a déli gyapot­termelő államok felháborodott tiltakozása is, minden olyan lé­pés ellen, amely Egyiptom versenyképességét növelhetné.) Nos. a dullesi kiátkozást a Szuezi-csatorna államosítása, a kudarccal végződött angol— francia—izraeli támadás, az Egyesült Arab Köztársaság ki­kiáltása és most a négyszáz­millió rubeles szovjet segítség követte. Dulles elgondolkodhat. Mert ez a szovjet segélynyúj­tás nemcsak a Szovjetunió és az Egyesült Arab Köztársaság kapcsolatainak szorosságáról tanúskodik, de egészen bizo­nyos, hogy komoly mértékben befolyásolja' a Szovjetunió és az egész arab világ viszonyá­nak alakulását a jövőben. Tárgyalások Tajvan szintiéi Dulles és Csang Kaj-sek taj­vani tárgyalásai arra mutat­nak, hogy a távol-keleti fe­szültség még nem tekinthe­tő megszűntnek és nem múltak el azok a veszélyek, amelyek a Tajvani-szoros környékéről fe­nyegetik az emberiség békéjét. A Tajvani-szoros kéthetes csendje reményt keltett arra, hogy az amerikaiak mégiscsak megpróbálnak kikerülni abból a veszélyes helyzetből, amely­be sajátmagukait juttatták. Az Egyesült Államok azonban nem használta ki a gyakorlati tűzszünetet arra, hogy megol­dást keressen, noha a kínai tűz szünet, amelyet a nemzetköz! közvélemény rendkívül pozití­van értékelt, szemmel látha­tóan kedvező feltételeket te­remtett a békés tárgyalásokra és a megállapodásra a vitás problémákról. A helyzet kétségkívül veszé­lyes és veszélyes is marad mindaddig, amíg a Kuomin- tang-csapatok a \kinai part- menti szigeteken tartózkodnak. Ez ma minden józanul gondol­kodó politikus számára vilá­gos kell, hogy legyen. „A hely­zet a tárgyalások után ugyan­olyan, mint előzőleg volt, sőt még tovább fejlődött ugyaneb­ben az irányban” — jegyzi meg a londoni Daily Telegraph vezércikke. DuMes és az amerikai külpo­litika irányítói feltehetően ma­guk js tisztában vannak azzal, hogy kínai politikájukkal tar­tós elszigeteltségbe kerülitek. Bizonyára ez a magyarázata annak, hogy a különben semmi pozitívumot nem tartalmazó tajpeji közös nyilatkozatba be­levették azt a mondatot, hogy Csang Kaj-sekék a „kínai nép szabadságának helyreállítását célzó feladatukat“ csak akkor teljesíthetik sikeresen, „ha nem alkalmaznak erőszakot“, s ugyanide sorolható az az amerikai forrásból eredő hí­resztelés is, hogy Csang Kaj- sek 15—20.000 fővel csökkenti majd csapatait a partmenti szigeteken. Ezek a gesztusok azonban önmagukban aranyira halványak, hogy körvonalaikat is alig látni. Értékük csak ak­kor van, ha bevezetői az ez­után következő reális lépések­nek. A Tajvani-szoros békéje és a távol-keleti feszültség alakulása pontosan ezen mú­lik: rélépnek-e az amerikaiak a reálpolibika útjára, vagy sem? Munkásokat keresnek Megyei Bírásig (Széchenyi tér U. II. em. 54, ajtó) jogi képesítés­sel rendelkező fiatalokat keres, akik bírósági, fogalmazói munka­körben elhelyezkedni kívánnak. 3. sz. Mélyépítő Vállalat (Malomi u. 80/a.) kubikos segédmunkáso­kig keres. Kokszművek Vállalat (Felszaba­dulás u. 157.) szakképzett kazánfű­tőket és lakatos szakmunkást ke­res. Bányászati Építőipari Vállalat (Apponyl tér t.) segédmunkásokat keres. Pécsújhegyl Erőmű (Pécsújhegy) segédmunkásokat keres. Baranya megyei Építőipari Vál­lalat (Rákóczi u. 56.) üvegeseket, bádogosokat és segédmunkásokat keres. Komlói Építőipari Vállalat (Zsol- nay Vilmos u. 32. kőműveseket és segédmunkásokat keres. Baranya megyei építő és Tata­rozó Vállalat (Zsolnay V. u. 4—«,) kőműveseket, tetőfedőket, villany­szerelőket, vízvezetékszerelőket és segédmunkásokat keres. Megyei Kórház (Akác u. 1.) vizs­gázott fűtőket keres. Víz- és Fűtésszerelő Vállalat (Uj erőmű építkezésnél) fűtésszerelő- kst keres Húsipari Vállalat (Siklósi út 37.) egy férfi mérlegképes könyvelőt keres. Erőmű Beruházás! Vállalat (Uj erőmű építkezés) segédmunkásokat keres. A Pécsi Vendéglátó Vállalat fájdalommal tudatja, hogy munka­társa Nyári Sándor konyhafőnök hosszú szenvedés után f. hó 24-én elhunyt. Temetése kedden du. 4 órakor lesz. Emlékét kegyelettel megőrizzük. HALÁLOZÁS. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édes­anyánk, özv. Sudár Györgyné L hó 24-én elhunyt. Temetése 27- én fél 4 órakor a közteme­tőben. Gyászoló család. — Nyári Sándor szakács f. hó 24-én elhunyt. Temetése 28- án 4 órakor a pécsi közte­metőben. Gyászoló család. O MEG MI A Nemzeti Színházban november 3-án. hétfőn fél 6 órakor és fél 9 órákor „O meg mi” című műsort rendeznek. Fellépnek: Horythy Hanna Kossuth-dijas, kiváló mű­vész, Bártky Zsuzsa, Tábori Nóra, Horváth Tivadar az „ö meg én” című 'zenés vígjátékban. Közremű­ködnek Horváth Tivadar, Lehocz- ky Éva, Mucsu Sándor, és a Stú­dió-együttes. Konferál: Rácz György, UJ tánciskola kezdődik október 28-án, kedden este fél 8 órakor a KISZ és a Szakszervezetek Doktor Sándor Művelődést Házában (Kossuth La­jos utca 13.). Tánoórák kedd és péntek, a tanfolyamot vezeti Ba­logh. Előzetes jelentkezés a műve­lődési ház Irodájában. használt és új ttiiai ▼ eszünk Hívásra házhoz megyünk MÉH V. Péca. Doktor S. u. 14. Telefon: 23-84. Siklós, T.: 108 Mohács, T.: 212 Szigetvár, T.: 22. Állati Fehérje (Basamalom) se« gédmunkásokat keres. Erdőgazdaság ,'Nagy Jenő u. 32.) férfi autó-rakodókat és hajtókát keres. Kohászati Alapanyagellátó Vál­lalat (Légszeszgyár u. 30.) segéd­munkásokat keres. Áramszolgáltató Vállalat pécsi üzletigazgatósága (Légszeszgyár u. 13.) segédmunkásokat ideiglenes munkára (4 hétre) keres. Vegyesipari Vállalat (Irányi Dá­niel tér 9.) kárpitosokat keres. MÁV (Lenin tér, nagyáUomás 3; sz. lépcsőház) pályamunkásokat és vonatfékezőket keres. Ingatlankezelő VáUalat (Bajcsy Zs. u. 4.) kazánfűtőket keres. Cementárulpari Vállalat (Siklósi u. 10.) vizsgázott kazánfűtőt és se­gédmunkásokat keres. II. kerületi tanács mezőgazdasági csoportja (Széchenyi tér l. I. em. 30.) férfi segédmunkásokat keres. Hús- és Tejkiskereskedetml Vál­lalat (Kossuth tér 4.) hentes eladó­kat keres. Kertészeti VáUalat (Perczel u. 1.) vizsgázott fűtőket keres. 506. MTH. Intézet (Szigeti ország­út 33.) építőipari tanulókat vesz fel. EpUletvilágításszerelö Vállalat (Rákóczi u.) szakképzett villany­szerelőket keres. Sopiana Gépgyár (Regős u. 8.) vizsgázott kazánfűtőket keres. UTTÖROHAZ Ma délelőtt „Hej, regősök . . címmel a kisdobos pajtások ré« szére kirándulás. (Rossz Idő eseté:» foglalkozás az Uttörőházban.) Délután 2 órától ,,Az úttörő Igaz, hű barát” címmel klubdélután lesz melyre mindem kisdobost és úttö­rőt szeretettel méighívnak. Belépés csak úttörőigazolvánnyal. A dél­előtti és délutáni rendezvényt a 2535. számú II. Rákóczi Ferenc út­törőcsapat szervezi. SZÉP SOPRON címmel, színes dlapozltive.k vetíté­sével tart előadást dr. Friedrich Károly, a soproni Idegenforgalmi Hivatal munkatársa október 29-én szerdám este 6 órakor Péas város Művelődési Háza nagytermében (Déryné utca 18.), Belépődíj 3 fo­rint, diákoknak 2 forint, BÁBELŐADÁS ma délelőtt fél 11 órakor Pécs vá­ros Művelődési Házában (Déryné utca 18.). Színre kerül: HófehéTka és a hét törpe c. mesejáték. Beié« dődij 3 forint. Az Országos Filharmónia 111» bérleti estjére nagy érdeklődéssel várt Igor OJsztraíi hegedűművész más elfoglaltsága miatt nem utaz­hat Pécsre. Az Országos Filharmó­nia, hogy a bérlők Igényelt mégis kielégítse, más külföldi vendég- művész pécsi szereplését biztosí­totta. Az október 29-re, szerda es­te fél 8 órára kitűzött hangver­seny közreműködője a Pécsett is jól ismert Jearme Marie Darrée lesz, aki két versenyművét Ját­szik: Grieg: á-moll és Sa).nt-Sa« éns: g-moll zongoraversenyét. A zenekart Kórödy^András vezényli* A Munkácsy Mihály Szabadegye­tem kollégiumaira a beiratkozáso­kat meghosszabbították október végéig. Beiratkozni lehet minden nap délelőtt 10 órától délután S óráig. Beiratási díj a koUégiumok- ra egész évre 40 forint, a nyelv­iskolákra félévre 100 forint. A kol­légiumok tájékoztatója kapható a Magyar írók Könyvesboltjában és a hírlapárusoknál. * A TIT Hanglemezgyűjtők Klub­jába beiratkozni lehet a fent em­lített időben mindennap. Tagsági díj egy hónapra 5 forint. Az ala­kuló gyűlés október végén lesz. FIGYELEM! Ernyő üzem er- nyőjavitást, áthúzást készít. Zrínyi utca 10. HÓDFARKÚ CSEREP Pé­csett átvéve 1000 db-ként 1560 forint. Megrendelések 39-38 telefonon bármikor eszközölhetek. Ne I tol oo • •• f köhögjön! Miért köhög? Ejnye kérem! Nincs cukorka a zsebében? Oh, azt könnyen pótolhatja, meg sem érzi » tárcája. Ott van a bolt közelébe’, térjen hát be „Boramenthére”. Talál „Anizst” és ..Malátát”, „Mézcukorkák”, Negrófc” várják, Kié fáradság s elszáll mérge, elmúlik a köhögése. Vásároljon az alábbi szak­üzletekben: BEM U. 24. JÓKAI TÉR KOSSUTH U. 20. és 54.

Next

/
Oldalképek
Tartalom