Dunántúli Napló, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-26 / 253. szám

»58. OKTÖBER 26. NAPLÓ 7 ,Azok a régi szép idők../ AfniliM. ntég.Utálta MUfö$ty&&ass<zo-Htyí uott a (föái Tizenötévé» koromban I kezd­" ■ i t«m itt a gyárban dolgozni, har­minchat évvel ezelőtt, tudom milyenek voltak itt azok a „ré­gi szép idők“, — mondja Far­kas Oszkámé, a porcelángyá­riak Vica nénije. Meséljek ezekről az időkről? Hát sok szépet nem tudok ró­luk. Amikor idekerültem, akkor Sikorszky Miklós foglalkozott a felvételekkel. Az erős test- - alkatúakat általában minden nehézség nélkül felvette, de én vékonycsontú tizenötéves kis­lány voltaim. Nekem már kö­nyörgésre kellett fognom a dolgot. Az orvos is csak a fe­jét csóválta a vizsgálatkor. „Ej kedves lányom, — mondta — jobban, tenné, ha elmenne előbb agy-két évig cselédnek és ha már kierősödött egy kicsit, akkor jönne vissza." Amikor a felvétel sikerült, a fányérkorongos műhelybe ke­rültem. Tisztítottam a tányér- fonmákat, füleztem a bögréket, később korongoltam is. Ami­kor már önállóan korongoltam jól emlékszem, mi nők égy pengőt kaptunk száz tányérért, a férfiak pedig egy pengő öt­ven fillért; Ilyen volt akkor a női egyenjogúság.;» A korongos műhelyiben kap­tam az első pofont is. Akkori­ban kezdett a gyár vezetésé­be egyre jobban bekapcsolódni Mattyasovszky Lászlóné, a „Márta nagyságosasszony“! Egyszer a műszak végén, ami­kor már söpörtük a műhelyt, betoppant közénk. Éppen a sze­métlapátra akartam felsöpörni a szemetet. Volt a szemétben, talán még sokat is mondok, negyedkiló masszahulladék is. Formázás közben hullott a padlóra, poros is volt már, nem tudtuk volná felhasználni. Ész­revette ezt a hulladékot a Már ta nagyságosasszony is. Nem szólt egy szót sem, csak majd szikrát 'hányt a szeme, odalé­pett hozzám és pofonvágott. Hirtelen szólni sem tudtam a meglepetéstől, De ha tudtam volna Is szólni, úgysem lehe­tett volna. A Márta nagyságos asszonynak nem lehetett visz- szabeszélní, mert az egyenlő lett volna a felmondással. Csak álltam és éreztem, hogy nem­csak az arcom, de még a szí­vem is sajog a pofontól. És nem is azért, mert nagy volt a pofon, hanem mert éreztem, hogy nem vesznek emberszám­ba. Pedig már asszony voltam akkor; ;j A műhelyekben igen sok volt I a szilikózisos munkás. Bár ak­kor még csak asztmásnak mondták őket és nem tartot­ták üzemi betegségnek, és nem is sokat törődtek velük. Akkor még szárazon tisztítottuk a formákat, nem nedvesen, mint ma. A műhelyekben szállt a finom kaolinpor és szívtuk be naphosszat. Az én tüdőmre is örökre rátelepedett ez a por. ÉÉÉ ' *.' Wmm ’ 4v. ; "^siipigí I zz?:. '3 ' ■ . Igaz, a Márta nagyságosasz- szony kegyes is tudott lenni. De még milyen kegyes. Ami­kor férjhezmentem, kértem kölcsön a gyártól tányérokat, hogy rendesen fel tudjuk tálal­ni az esküvői ebédet a vendé­geknek. Hogy, hogy nem, egy lapostányért összetörtünk. Na, gondoltam, most csinál majd a Márta nagyságosasszony nagy ramazurit. Félve vittem vissza, a tányérokat és mond­tam: ne haragudjon, eltörött egy lapostányér, de majd meg­fizetem, vagy vonják le majd a béremből; Vártam, na most robban, majd a bomba. De a nagysá­gosasszony csak mosolygott: nem baj Vicám, ezt a tányért nem kell megfizetnie. Vegye úgy, hogy azt a tányért tőlem kapta nászajándékul;»! mm*?™* :: mmmtáL-m Azért is kerültem el a műhely­ből a felszabadulás után iro­dai munkára. Régen, akinek tönkretette a szilikózis a tüdejét, mehetett koldúlni, vagy pedig ott ro­gyott össze a korong mellett Jól emlékszem még Wirth bá­csira. Annyira tönkrement már a tüdeje, hogy amikor rá­jött égy-egy nagy köhögési ro­ham, néha vér is jött a tüde­jéről; — Mit gondol, mit csináltak ilyenkor vele? — Kórháziba vitték? — Azám, kórházba. Legtöbb­ször csak fel szokott feküdni a korongira, és ha érezte, hogy jobban van, tovább dolgozott és tovább szívta a kaolinport. — És mit gondol, mennyi nyugdíjat kaptak azok, akik már kidőltek a munkából? Semennyit, Emlékszem még a Bellmond nénire. Ö egészen hetvenkét éves koráig dolgo­zott itt a gyárban. Egész kis­lány volt még — mesélte — amikor idekerült és öreg­asszony lett, amikorra kidőli a munkából. Negyvenkettőben vagy negyvenháromban ma­radt otthon, öt pengőt kapott havonta öregségi segélyként. Arra is emlékszem — szomszé­dok voltunk —, hogy tizenkét pengő volt ugyanakkor a lak­bére és 12—16 pengő volt a gyárban akkoriban a munká­sok hetikeresete. Az öt pengő „nyugdíjból“ még a lakbéré­nek a felét sem tudta Bell­mond néni kifizetni;:» Hát ezek voltak azok a „ré­gi szép idők". Szépek voltak a Márta nagyságosasszanynak, a Sikorszky családnak meg a többi tulajdonosnak. De ne­künk munkásoknak nein sok szépséget nyújtottak. Egy-két szót még | a mai Por' —i ..................— ....celángyár­ró l. Amióta nem a Zsolnay örökösöké a gyár, ötven mil­lió forintos beruházással egé­szen átalakult. Három és félszer annyit termel, mint 1938-ban és a munkások is sokszorta jobban élnek, mint 1938-ban. Az egykori Sikorszky lakásban a gyári munkások gyermekei élnek ma — az üze­mi napköziben. Ahol Márta nagyságosasszony lakott, ab­ban az épületben van a gyári étterem. Mintegy 5—600-an ét­keznek ott naponta. Felépült az új hétszázszemélyes fürdő és öltöző ÍS; És: ma már senki nem kap pofont a gyártulajdonostól, a súlyos szilikózisroham után — ha még van ilyen a gyárban ■— nem a korongon kell a mun kasnak pihennie és az öregek sem járhatnak már úgy, mint Bellmond néni, Más világ ez a mai világ. Kétlem, hogy tetszene a Márta nagyságosasszanynak, de hát a lényeg az, hogy a munkások­nak tetszik, Kuni ez Párthii* Az MSZMP Pécs városi Bizottsága ágit. prop. osztálya népnevelő-értekezletet tart az alábbi helyeken: október 28-án este hat órakor a kertvárosi iskolában (a kertvárosi pártszerve­zethez tartozó népnevelőknek), október 30-án este hat órakor a Budai I. pártszervezet nagytermében (a Budai I. pártszerve­zethez tartozó népnevelőknek), október 31-én este hat órakor a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Színház téri székháza föld­szinti nagytermében (a siklósi területi pártszervezethez, beosz­tott népnevelőknek), október 30-án este hat órakor, ugyancsak a szakszervezeti székházban, a belvárosi területi pártszervezet népnevelői számára. Kérjük a népnevelőket, hogy az értekezleten jelenjenek meg. VÁROSI PÁRTBIZOTTSÁG. A vasárnapi autóbusz-különjáratok menetrendje A Pécsi Közlekedési Válla­lat ma teljes kocsiparkját be­veti a nagygyűlés forgalmának zavartalan lebonyolítása érde­kében. A város öt pontján, a Széchenyi téren, az Irányi Dá­niel téren, a budai vámnál, Va sason és Pécsbányán forgalom- irányítók állnak szolgálatba, akik pontos felvilágosítással is szolgálnak a sűrített járatok menetrendjére vonatkozóan. Az Uránvárosból reggel 9 órától 9.30-ig annyi járat in­dul, amennyi az utasok létszá­mához képest szükséges. Vasasról (Vasas I-ről és Va­sas II. kultúrháztól. valamint a Vasas Il-i hídtól) összesen A mentők jelentik Papp Miklós 27 éves vájárt Ist- ván-aknán elütötte egy csille. Bal lábán zúzódást szenvedett. Lázár Ferenc 63 éves Hegyalja u. 94. sz. alatti lakos az utcán megcsúszott és bokáját törte. Abaligetnél két vonat összeüt­között. A poggyászkocsiban lévő asztalnál ülő Szabó István mell­csonttörést, másik társa pedig combján zúzódást szenvedett. Petrovics Gusztáv 9 éves füzes- dülői kisfiú a marakodó kutyák cözé. nyúlt. Az egyik kutya letépte kezéről a búst. Sziklai Jánosné, Szabadság u. 7. sz. alatti lakos' a pincelejárón el­esett és bokáját törte. Szlatnyik Jánosné, az I. kerületi anács előtt elhaladó autóbuszból kiesett és eszméletét vesztette, Agyrázkódást szenvedett; hat kocsi indul 8.45 órakor a városba. Kővágószőlősről és Sza­bolcs faluból ugyancsak 8.45- kor indul két-két különkocsi. A Hősök tere, Fehérhegy, Pécsbúnya, Deindol, Patacs, Szigeti vám, pellérdi vonala­kon segítő járatok közlekednek reggel 9 órától kezdve. A kocsikat úgy irányítják, hogy a Pécsbányáról és a vá­ros keleti feléből érkező autó­buszok végállomása a Felső- vámház utca felől jőve az Irá­nyi Dániel tér lesz. A nyugati városrészből ér­kező kocsik az uránvárosi já­ratok kivételével — áthalad­nak a Széchenyi téren és ugyan csak az Irányi Dániel térig vi­szik utasaikat: Az uránvárosi kocsik a Ta­vasz étteremnél tartják majd ideiglenes végállomásukat, ki­véve a 9.15-kor induló rendes járatot, mely az Irányi Dániel térig közlekedik; A gyűlés befejezése után mindaddig közlekednek az au­tóbuszok, ameddig a gyűlés résztvevői arra igényt tarta­nak. A Város keleti felébe a Zsolnay Vilmos utcai gyógy­szertár elől indítják a kocsikat. A nyugati részbe (Deindol, Uránváros, Pellérd, Patacs, stb.) valamint Pécsbányára, az egyetem elől indulnak az autó­buszok» A z út jobboldalán kis gyü­mölcsös. Kerítése provi­zórikus, egymás mellé állított napraforgó-szárak fonják kö­rül. A fák levelei sárgulnak, puha szőnyeget terítenek a -szilva-, barackfák alá Köze­pén parányi kalyiba, szer­számnak, meg a hirtelen ér­kező eső elől menedéknek. Alacsony, zömök, fekete­képű ember tapossa az ásót. Répát szed. — Igen, Sütő János vagyok. Akkor helyben vagyunk. Mondjuk miért jöttünk ide, a bogádi kiserdő mellé. — Ja, már azt hittem, elfe­ledkeztek róla;: — és barát­ságosan tessékel be a kalyibá­ba. Vendégszeretően porolja a kis széket, papírt tesz a tus- kóra, ő meg a priccsre telep­szik. A tűz nem alszik ki lomban dolgoztam. Ő nem em­lékezett r ám ; : ; Még azon az estén papírt és ceruzát fog. A fáradt. íráshoz nem szokott kéz, papírra rója egy munkásélet néhány epi­zódját. — Úgy igaz, ahogy írtam; Az egész famíliám bányász- kodott. Apám a I4-es háború­ban berukkolt, egyszer haza­jött szabadságra, aztán 16 augusztusában mér csak a ha­lottlevél .érkezett meg. Né­gyen maradtunk, három gye­rek. A Miska bátyám már ak­kor a bányában dolgozott. Mi' csinálhattam, kimaradtam az iskolából és beálltam e Schroll-aknára takarítófiúnak Kellett a kenyér. tanulsz“. Az ifik között forgo­lódtam. De szép is volt. Estén­ként sakkoztunk, olvastunk, beszélgettünk. Vasárnap ki­rándultunk az erdőibe, még Komló alá is ellbaktattunk. Játszottunk, viháneoltunk, mint afféle surgyók, olykor azonban az idősebbek előadást is mondtak. Itt ismertem meg bővebben, hogy mi is az a SZOO!SlÍZmUS;5 J még akkor se ijedtünk meg, amikor egy szakasz csendőr állt szembe velünk. Várjon, mikor is volt? .:. Na, mind­egy. Szóval, megbeszéltük, hogy nyolc óránál többet nem dolgozunk, szépen kilógunk a bányából. Úgy is volt, hátul a gurítóin elillantunk. Harmadik nap is megyünk, elől egy be- hemót, erős gyerek. Nyomja az ajtót. Nem enged. Talán megszagolták? Nekirugaszko­dik és reccs... kiszakad az egész. Ott álltak előttünk a akastollasok, azok próbálták ’rtani. Rájuk se néztünk, ótlahur elballagtunk. Más- pra már új kijáratot keres- kijátszottuk őket. hatosokkal találkoztam, össze gyűltünk páran, fegyvert ad­tak és küldtek befelé, a töb­biek után. Nem tudtunk be­jutni, hamarosan be is kerí­tettek bennünket. Látták, hogy fiatal gyerekkel van dolguk, hazazavartak. Azért valaho­gyan bekeveredtem a városba és ott láttam, hogy vége.»; Leverték a felkelést. g gy év múlva megint fegy- ™ ver lógott a vállán. Jött a hír: megalakult a tanácsköz­társaság, a népé a hatalom! S megdobogtatta a munkás- szíveket, reményt, erőt öntött az izmokba. lett őriztük a demarkációs vo­nalat, a bukás után innét is jöttem haza;; a Csapong a gondolat::Két és fél évtizedet ugrik egyszer­re s az emlékek 1944 decem­berét pergetik elénk. Még dö­rögtek a fegyverek, ide hal­lottak a nehézágyúk tompa buffogása, amikor;., — December elején megala­kult a pártszervezet. Én is tagja lettem. És akkor kezdő­dött a munka. Hej, mennyi do­log volt. Voltam én rendező­gárdista, bizalmi, népnevelő, kultúrfelelős.;.- Közben falu­ra jártunk. Tudja, én értek egy kicsit a suszterkodáshoz, rávitt a sors, így hát javítot­tam a ringy-rongy csizmákat. A többiek meg mást segítet­tek. így volt... Most munkás- őr vagyok. Napközben kijárok ide a kis birodalomba, teszek- veszek, este meg a pártba. Me­gyek én mindenhova, ha hív- iák. Én már csak ilyen mara- ik . : ; :&m, ha még egy évig tart a háború, te le bevonulsz!” ... „A sógorral, a Both Adival a promenádot néztük” ... — Úgy kezdődött az egész meséli a gomolygó cigaret­tafüst mögül, — hogy a sógor­ral, a Róth Ádival a jelölő­gyűlésre vártunk. A kultúrház előtt ácsorogtunk, a promená­dot (Hősök terét) 'néztük, amikor megérkezett Aczél és Laki elvtárs. Lekezeltek ve­lünk. Mondom Laki elvtárs­inak, hogy ismerem ám régről, igaz, mostan nyugdíjban va­gyok, de régen én is a mozga­„M't csinálhattam, kimaradtam az iskolából” ... __ A kkor én még keveset ” Ä tudtam a világról. Csak ott hallom ám sutyorog­ni az öregeket, hogy egylet, meg párt, meg szocializmus. A mű­szak végén úgy köszöntek egy­másnak, hogy „estére gyere ám az egyletbe“. Mondom egyszer a sógornak, aki szin­tén járt az egyletbe: „Elmen­nék én is, ha lehet“ . . ö meg: „Gyere, gyere, legalább jót — Na, kaptam is érte alt­ra pofont, hogy azt hittem, uszakad az ég. Igazán nem -.ettem róla, megsérültem és így napig a bánya tájékára se mentem. Amikor fölvettem a munkát, azzal fogadtak: „Te büdös csibész, nem tetszik a munka!?“ Zutty, be a zárká­ba tizenöt napra. Az őrmes­ter meg adott kísérőül egy nagy pofont s azzal vígasztalt: „öcsém, ha még egy évig tart a háború, te is bevonulsz“. Be ám az öreganyád térde kalá­csa. nem én... Nevet. Cigarettát kotor elő s rágyújt. __ Tudták is azok. hogy * egy pofon még nem a világ. Ide hallgasson, mi „Ugyan mama, csak nem gondol­ja, nekem is van sütnivalőm” ... — Hű, de elkalandoztam .. Azért nem ütik le a fejemet ugye? Azt akarom káhozmi, hogy Laki elvtársról a hato­sok pünkösdi lázadásakor hal­lottam. Na, ott volt csak ribil- lió! Tudtam én, mi történik, mert avizáltak. Anyám rám- ripakodott: „El ne menj se­hová!“ Ugyan, mama, csak nem gondolja, nekem is van sütnivalőm! — mondtam, az­tán usgyé, elindultam a Bá- nomi úton. Már a két hídnál „Ejnye, látja, milyen feledékeny vagyok már” ... — Húsvét táján Turcsi Gyuri, Hudecz Jani... Ejnye, látja milyen feledékeny va­gyok. Ki is volt még? Hát nem tudom... Szóval, átlógtunk Komlóra, harmadnap pedig Dombóvárra vittek bennün­ket. A kiképzést már Kapós- mérőn kaptuk. Aztán jött a parancs: megyünk a Tiszához! Igen ám, de Dombóváron a vasutasok csináltak egy kis lázadást, előbb ott teremtet­tünk rendet, akkorra meg már nem kellettünk. Bonyhád meU „A munkában lehet nyugdíj, de a harcban nem” ..« IX int állunk a kalyiba előtt. Búcsúzkodunk. Akkor mondja: — Tudja, a munkában le­het nyugdíj, de a harcban so­sem. Ja ... Akkor most már ismerik a öreg Sütőt..; Bocz József Fotó: Erb János,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom