Dunántúli Napló, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-06 / 157. szám
ft NAPLÓ 1958. .1 Ül. ros (t A városi tanács megtárgyalja í Rendelet a PIK munkáját í a vízfogyasztás korlátozásáról Különbizottság vizsgálta az Ingatlankezelő Vállalat tevékenységét< A Pécsi Ingatlankezelő Vál- illetve csak akkor szerez tudó- végezni. Tevékenysége azon- lalat munkájával kapcsolatban mást, amikor a munka elvégzé- ban kizárólag az ingatlanok* a lakosság részéről sorozatos sét velük igazolják. A bevételi forgalmának, valamint az ál-] panaszok hangzottak el. A vál- blokkal való teljesen szabály- lami ingatlanok eladásánál tör- lalat ezeknek csak egy töredé- tálán kezelést mutatja az a kő- ténő kezelésekre szorítkozik. A ] két tudta orvosolni. Ezért Pécs rülmény, hogy bevételi blokkváros Tanácsa a május 15-én ja például a központi szerelőtartott ülésén elhatározta, hogy nek is van. Ha a szerelőt va- a PIK munkáját felülvizsgál- lamilyen munkához kiküldik ja. öttagú bizottságot alakítót- és a helyszínen a szerelő ,véle- tak. amely a vizsgálatot meg- ménye szerint a munkát' nem indította. közvetítés fontos munkakörét ’ tehát a vállalat általában nem tölti be. Ennek következménye! természetesen az ingatlanköz- j vetítő zúgügynökök elszaporo-. dósa. Ennek a részlegnek a, A bizottság . megállapította, hogy a vállalat felügyeleti szerve az utóbbi négy, öt év alatt gyakran változott. Eredetileg a felügyeleti jogot a Belügyminisztérium gyakorolta, azután gyors egymásutánban a Könnyűipari, a Helyiipari, a Város- és Községgazdálkodási Minisztériumhoz került, jelenleg pedig a legfőbb irányítója az Építésügyi Minisztérium. Országosan sem egységes szervezeti, sem ügyviteli szabályzata nincsen, sőt pénzkezelési szabályai is gyakran változnak. Ez az áttekinthetőség rovására megy, az ellenőrzést bizonytalanná teszi és semmiképpen sem ad megnyugtató képet. A PIK-nél a PIK-nek, hanem a bérlőnek munkája külön felülvizsgálatot, kell elvégeztetnie, a szerelő a igényel. munkát elvállalhatja, elkészítheti és mindjárt a pénzt a bérlőtől be is szedheti. Hogy ez milyen visszaélésekre adhat alkalmat, azt bővebben magyarázni nem is kell. A szükséges műszaki erő szakképzettsége hiányos és ez okozza azt is, hogy a munkák és a felhasznált anyagok ellenőrzése laza. 4 lakás fejlesztési . hitelek felhasználása területén szabálytalanságok történtek. Tekintettel arra, hogy anyagi természetű visszaélésekről van szó, az ügyben további vizsgálat, illetve fegyelmi eljárás lefolytatása szükséges. A házilagos javításoknál és cseréknél a munkalapokat hiányosan állítják ki. A vizsgált 19 asztalos munkalap közül 9-en nincs feltüntetve a bérlő neve, hiányzik a felhasznált szerkezetek mérete is. Megvan a lehetősége annak, hogy egy munkalap alapján több ízben véte- , ... ... lezzenek fel anyagot. Az egyes pénzügyi osztály mű- munkáknál megmaradt ahya- A vizsgálat során kidé- gok, valamint bontási A házingatlanoknak állami tulajdonbavétele után a város területén 16 házkezelőséget állítottak fel. 1953-tól kezdődően az állami tulajdonba vett házingatlanok javítását és karban- tartását mór saját javítórész- leg végezte, központi irányi- \ tással: Az 1956. év elején tör-.| tént átszervezéssel kapcsolat- \ ban a 16 házkezelőséget elő- n szőr 3, majd 4 kerületbe von-,) ták össze és a javítórészleg 5 dolgozóit felosztották a szűk- A ségletnek megfelelően az egyes # tilos, kerületek között. Főleg a fizi-, i 4 Autók kai dolgozók létszámában tör-' az alapvető hiba abban van, hogy a szervezet kiépítése nem történt kellő körültekintéssel és hozzáértéssel. A vállalat központjában az igazgató közvetlen irányítása alatt a munkaügyi előadó, a vállalat két főosztálya: a mű szaki ködik. a vállalat gazdálkodásában fejlődés is tapasztalható A meleg időjárás következtében nagymértékben megnövekedett vízfogyasztást a Vízmű folyamatosan biztosítani nem tudja, ennélfogva a mind nagyobb területre kiterjedő vízhiány enyhítése érdekében a fogyasztás rendeleti úton való korlátozása szükséges. Tekintettel arra, hogy azokon a területeken, ahol állandóan van víz, nagymértékű pazarlás tapasztalható, az alább felsorolt korlátozásokat rendelem el: 1. Tartózkodni kell mindennemű vízpazarlástól. A csapokat csak a legszükségesebb ideig szabad nyitva tartani és a folyóvizet hűtés céljaira használni tilos. Egy lakásban 20 liter víznél több vizet tárolni tilos. 2. Utca, kert, udvar öntözése tilos. 3. Fürdőmedencéket tölteni és szökőkutakat üzemeltetni további intézkedésig való tömlővel . . . , , , „ mosása beszüntetendő. tent nagyobb aranyu emelke-i 5 PIK bánv;iu (Uránium des. Ez megnyugtató, mert ez, bá szénbányászati tröszt. azt jelenti, hogy az állam tu-11 lajdonában lévő házingatlanok értékének megóvását fokozottabb mértékben biztosítják.,1 mint azelőtt A hiányosságok mellett azon-1 ban stb.) szövetkezetek. MÁV intézmények, hivatalok és egyéb lakóházak, munkás- szálások, laktanyák, interná- tusok kezelői, stb. kötelesek este 22 órától reggel 6 óráig a kezelésük alatt lévő épületek főcsapjait elzárni és erre az időszakra a vízfogyasztást beszüntetni. Az összes épületekben lévő hibás berendezési tárgyakat meg kell javíttatni és annak megtörténtéig a főcsapokat zárva kell tartani. 6. Építkezéseknél a munkavezető a munkaidő befejeztével köteles a főcsapokat elzárni. 7. Kötelesek az ipartelepek, intézmények és hivatalok fogyasztásukat 30 százalékkal csökkenteni és munka időn túl a főcsapokat elzárni és zárvatartani. Azon ingatlantulajdonost, illetve bérlőt, vállalatok és szövetkezetek igazgatóit, intézmények, hivatalok vezetőit, akik a fenti rendelkezéseket be nem tartják, első ízben 500 forint, pénzbírsággal sújtom, ismétlődés esetén pedig az érdekelt ingatlant a vízszolgáltatásból kizárjuk. Felhívom a város minden egyes dolgozóját, ingatlan- tulajdonosát, lakóját, bérlőjét, különösképpen a házfelügyelőket, hogy fenti intézkedéseim betartását, társai dalmi úton ellenőrizzék és azok be nem tartóit jelentsék fel az illetékes (I., II., III. kerületi tanácsok szabálysértési előadói) hatóságoknál, mert csak a korlátozó intézkedések szigorú betartásával tudjuk a város dolgozói részére a szükséges vízmeny- nyiséget biztosítani. A Vízművek rendeletem betartását saját dolgozóival fokozottan ellenőriztesse és a rendelet be nem tartóját minden esetben jelentse fel az illetékes hatóságoknál. A Köztisztasági Vállalat utcák, terek, közterek öntözésére ivóvizet igénybe nem vehet és öntözéshez csak a balokányi öntözővezetékből, a Sopiana Gépgyár ásott kút- jából, az Ágoston téri Knie- fer forrásból és a Basamalom kútjaiból származó vizet használhat. GÖCZ BÉLA vb. ein. helyettes.; 1 A mentők jelentik de sérülérült, hogy ezek a szedek túl- gok kezelése Is megoldatlan. A bírálásánál figyelembe méretezett adminisztrációs személyzettel rendelkeznek. A városban a központi hivatalon kívül még négy körzeti iroda működik átlag 4—6 adminisztrációs és 6—12 műszaki dolgozóval. A vállalatnak ügyrendje nincsen. A körzeti irodáknál szervezeti ügykezelésről alig lehet szó. A szóbelileg beérkezett maradék anyagok visszavéte- lezése nem történik meg. Ugyancsak nem történik meg minden esetben a bontási anyagok bevételezése sem. Például a központi raktárban 35 ajtó tárol, a nyilvántartó kartonon viszont csak 10 db szerepel. A munkafegyelem a vállalatnál teljesen ellenőrizhetetlen Halálosvégű baleset történt Erzsébet község előtt az országúton. Herczeg József Pécs- váradról indult hazafelé lovas- kocsijával. A kocsin ült Ida íJánosmé hetven esztendős asz- szony is. Egy váratlan pillakehi lxatban a lovak megugrottak, országúton — gyorshajtás kö- vermi azt, hogy profilja elüt' Is eimek következtében a sze- vetkeztében — fölbukott. A minden más állami vállalat Víér az aroklíja fordult, maga mentők őt is kórházba szállí- feladatkörétől. Itt nem a ter-pa^a temetve Ida Jánosnét. A tották. ; szerencsétlen asszonyt kór- Steiner József bányász — anya- A vállalat gazdálkodásának elpanaszokat füzetbe írják, más és azt senki nem is ellenőrzi. feljegyzés az ügykezelésről nincs is. Eltekintve az ügykezelés hiányosságától, a panaszok elintézésének időtartama sem egyenletes s egyáltalán nem megnyugtató. A megvizsgált I. kerületi körzeti irodában például több olyan panasz- feljegvzést találtak, amelyeket még februárban jelentettek be, de a mai napig sem intézték el annak ellenére, hogy kisebb el. Általában az egész vállalat javítási szükségletre vonatkoz- túlszervezett, ennek ellenére A központban van ugyan ellenőr, aki az igazgató és a főkönyvelő egybehangzó bemondása szerint már hónapok óta r.em végezhet ellenőrzést, mert az államosított házak mentesítésével kapcsolatos ügyeket intézi. A vállalatnak jogügyi másik házban luxusmegoldá-F Tanulmányi idő: 2 év. Az iskola előadója nincsen, az e munka- sok születtek, összefonódásokA tanulók °ktatása . _ , , , , * ingyenes, emellett teljes ellátást, körbe tartózó feladatokat a vá- tömege tapasztalható. napi négyszeri étkezést, lakást, rosi tanács 2 dolsozóiíi látia . ~ _ <) mosást, munkaruhát kapnak és taA PIK munkáját július 8-f nulmányi eredményüktől függően án, kedden délelőtt 9 órakor)! osztQnd'iban részesülnek. f, Aki az iskolát eredményesen el_ ., , , - . , .. . 0 - fi zaivi d z. usrvuiu L bi cuiucu y csen ej- vágj tak. A központi irattar rend- igen sok munkakört, megsem tárgyalja meg tanácsülés kere--i végzi, „Szakiskolát végzett mező- letően,-. , ~ „ 1 „... U, -1 ^« lálvinlr /»I wslnl ___ «1 f AKon Dó/vc mAflircii í/vort uÚtaí'1 Paydacáczi' trónócv” cvakmnnknc sz ertelen, áttekinthetetlen, — látnak el, mint például az el ezért az iratok között a tájé- lenőrzést, kozódás és a keresés nagyon Van a vállalatnak még egy sok felesleges munkát okoz. részlege, amely az ingatlanköz„ ? , vetítés feladatát hivatott elHelytelen a számvitel munkájának megjavítása dekébem házba szállították, selbe belehalt. Ugyancsak egy erzsébeti lakossal történt a másik baleset. Ördögül János Kátolyban volt temetésen. A temetés után motorjával hazaindult, de az Gépésxképző Szakiskola mékek gyártása folyik, hanem a lakosság részéről felmerülő és legtöbbször maradéktalanul# ki nem elégíthető igények je-il . % r . . , mm w > , ,i lentkeznek. A vállalat vezető iül UiHOSh(llmt MeZOgaZdaSagll sége a panaszok jogosságának (I — - - — - - ~ elbírálásakor igen gyakran ne-i|» héz helyzetben van, sokszori' gátló körülmények befolyásol-# kétéves szakiskolára, tizenhét— ják és önhibáján kívül nemi (huszonnyolc éves fiatalembere- tud eleget tenni a tömegesem * két vesz fel, akik életpályának tejelentkező kéréseknek. Ugyan-I1 kintik a mezőgazdasági gépész akkor a műszaki vezetés sokat#szakmát, a 8 általános iskolát elköltött _______„ HB - _. Am íg az egyik házban a dol-11 zőgazdasági gyakorlattal rendel gozók fejére esett az eső, a# kéznek. lalatnál, stb. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban. A jelentkezőnek a következő okmányokat kell bemutatnia: 1. születési anyakönyvi kivonat, # szabolcsi lakos — szombaton reggel 6.30 órakor motorjával elhagyta Pécsbányatelepet. Útközben találkozott Horváth Andor bányásszal, aki szintén motorral jött. Nem tudták egymást kerülni s a két motoros egymásnak szaladt. Steiner Józsefet nyílt lábtöréssel szállították a kórházba. Serbeckí János pécsi lakos # motorkerékpárjával megállt a 'Vasút utca sarkán.. A mögötte közeledő vontató beleszaladt az- álló motorba. A vontató vezetője Rábai Sándor. Gondatlanságából származó — mintegy 2 500 forintos — kárt okozott Ser beck i Jánosnak. a . ... . . , , 2. általános Iskola 8 osztályáról f luxusmegoldásokra. ^^««éggeTésT'évé* me- ”616 *lzonyltv4ny* <>- 3. Ké...vés gyakorlatot (mezőgaz-(1 gest javaslat cahllytől a felvételt iltében Pécs megyei jogú városi gazdasági gépész” szakmunkás bi- x kérelmeket az iskola igazgató-*1 a hatóságok engedélyt adtak” Tanácsa. A tanácsülésen fontos. | zonyftványt kap. _ ságához a mellékletekkel együtt# A mondat helyesen Így hangzik: _ — - — , , r , . FlíVtolr ol An í ÓM határozatokat hoznak a PIK# E"nek ?laPján mint mezőgazda- kell küldeni ahonnan augusztus\a megye területén magántu- .... - r sági gepeszek elhelyezkedhetnek 15-re felvételi vizsgára hívjak beaii. ^ .... . er" gépállomásokon, állami gazdaság- jelentkezőket és akik megfelelnek, \laJdonban levo gatte rfureszek . Helyreigazítás A Megyei Népi Ellenőrző Bizottdasági) igazoló üzemi vagy tanács- i igazolás, \ 4. szakmai gyakorlásra való al- \ . , . kalmasságot igazoló orvosi bizo-fsa£ féleves munkájának tapaszta- nyítvány, ilatai címmel a lap június 29-i 6zá5. tanácsi igazolás a szülők va- (mában a következő gyoni helyzetéről, 6. esetlege vagy munkah megállapítás jelent meg: a megye területanácstól |) tén lévő gatterfűrészek sokkal több r fát dolgoznak fel, mint amennyimegszervezese ^oyuuviuaounuu, aiiauu jvioiitnoounoi t o anin lucgioiuiuctv, A #ban, tangazdaságban, gépjavítóval- felvételt nyernek. — Igazgatóság. #stb, Joö György A vállalatnak a Megvárj, Itt ÜU az fca Nemzeti Banknál 4 számlája ban szerntyben, kezet feted számlája # ; van és a számlák forgalmát eVordim, s ha megcsorren a fil- napióban jegyzik fel. Ez már1. azért is nehézséget okoz, mert a téves könyvelés ilyen körülmények között szinte elkerül-'# he teilen. A lakbérbevételeketi házanként külön lapon és a1' lapon bérlőnként! megosztásban a házkezelőségek könyvelője könyveli. Ugyancsak a körzetben történik a vízdíj és az áramdíj könyvelése, illetve ezekről a kiadásokról nyilvántartás vezetése. így azt, hogy egy házra vagy bérleményre mennyi a kiadás, megállapíta lehet. Igen súlyos hiba, hogy a vállalat a lakbérek beszedésénél szinte teljes egészében a készpénzkezelésre tért vissza, az elrendelt bankkezelés helyett. A megvizsgált körzetben a lakbérnek mintegy 80 százalékát a házkezelők készpénzben veszik át s naponta befizetik a vállalat számlájára. Ez szabálytalan és megengedhetetlen. lér, szempillája rebben csupán. A pénz csengéséről tudja, füle fölfogja a megkülönböztetett hangot: mi esett tenyerébe? Huszas? ötvenes? Esetleg forintos? Aztán veri az eső, behúzódik a kapu alá és elnyűtt, bekötött végű harisnyaszárba vándorolnak a fényes koldus- fillérek . :S i.; És innét hova vándorolnak a fillérek? Ki tudja? Mert mindegyiknek megvan a maga tragédiája, amely az utcára lökte őket, amelyben felmorSLeaett eiuhvrek »I «, helyen esyelflän -iS“ j*®?* JTSSt Roncsokká váltak, s mi elmegyünk mellettük, saját gondjainkkal, örömünkkel — no ... ha észre veszed a feléd nyújtott tenyeret, hát dobsz bele néhány fillért. És tovSbb mész. ök maradnak. Ott kint az utcasarkon. Még egy ideig hallod a szakadozott harmonika nyekergését, mintha ez a kis hangszer is a hajdani fényes gombjait, tisztább melódiáit siratná. A műszaki tevékenység tu-.i rI,, . ,, . .... . lajdonképpen teljesen dlcent-jl le™en “ veluk? ralizált. A szakmunkások és,| Orsós József most 33 éves, segédmunkások felett a kör-.|öű gyermeke van, meg az asz- aeti technikusok rendelkeznek,{\SZony. Bárdos-telepről jár be azonban több esetben a köz-#Pécsre koldulni, ha nem tenne pont közvetlenül is ad ki,ia homlokán keresztül szántó munkát, amiről a házkezelő és# borzalma« forradás — jóvágású körzeti technikus nem is tud, lefféMy tenne. Be a vágás ott ran, alatta meg — a vágástól elrútult szempár — lehunyt szemhéjjal, amely soha többé nem enged át Orsós tudatába sem fényt, sem napsugarat, sem az erdők zöldjét, csak a sötétséget... — Az öcsémet megtámadták kint a telepen. Megyek oda, akarom szétválasztani őket, erre egy báltanyéllel homlokon vágnak. Azóta nem látok.. ■ Itt az asszony, csupa rongy tehet, neki is ruha kéne, a gyerekek is . .. Mit csináljak? Én tudnám. Azok a bírósági periratok még megvannak, amelyek a tetteseket — Horváth Istvánt és Búzás Józsefet — elmarasztalják, megkapták a büntetésüket is, de... de Orsós gyerekei ezzel még nem laknak jól. Hanem e két vandálnak kellene eltartania Orsós családját, s erre törvény is van! De mondom, az öt Orsós- gyerek ezzel még mindig nem lakik jól. is Elő kellene állítani azt a két embert, akik egy életre nyomorékká verték, az ötgyerekes apát. És fizessenek. Fizessenek, míg az öt gyerek föl nem cseperedik, fizessenek, hogy Orsósnak ne kelljen kiülnie az utcasarokra, mert szeme világát a földkerekség valameny- nyi aranyával sem szerezhetik vissza soha többé. A másik: Kató Gyula. Báta- székről utazik be Pécsre, jobb kezének fele hiányzik, néha az állomáson, néha a Mecseken alszik, reggel lejön, koldul... aztán beáll a „topogóba” .... féldecik ... fröccsök . ■. mámor ... a mindent felejtető mámor. — Hadirokkant vagyok. Ezt mondja. Nem igaz. Kató Gyula olyan fiatal volt háború alatt, hogy semmiképpen sem bújtathatták bele a bakaruhába. De ha „hadirokkant"-mivoltára hivatkozik, abból azért valamit mégiscsak profitálni magának. Budapesten — néhány esztendeje — kapott utcai árusító engedélyt. Később elvették tőle. Hogy miért, azt nem tudni, ő is csak a vállát vonogatja, nem árulja el. Mindenesetre bizonyára meg volt ennek is az oka, mert Kató Gyula részeges, züllött, összeroppant ember. Valami össze- különbözése lehetett Pesten is a hatósággal. Fél karja hiányzik. Ezért csak igazán sajnálni lehet és ha valamicske kis akarat lenne benne, e sajnalat nem maradna puszta szánalom. Hiszen hány és hány ember — kik valamiképpen nyomorékokká váltak — kaptak rendes állást, kenyeret, hogy ne kelljen nélkülözniök, hogy érezzék: a társadalom fölkarolja az elesetteket. Kató Gyula inkább koldul. Inkább megalázza magát azért a néhány pohár pálinkáért, amelynek árát fölfogja épen maradt tenyerével. Van egy öreg házaspár is, a Baklics Ignác bácsi, meg a felesége, apró, töpörödött anyóka. Az öreg hajlott hátú, teljesen ősz, két botra támaszkodva vonszolja magát végig az utcákon. Nem is csoda, 82 esztendő van mögötte s ez a nyolc évtized kegyetlenül megtépázta már. Nem akar a szociális otthonba bemenni. Pedig ott jó sorsa lenne, rendes étkezés, meleg ágy, kellemes, tiszta környezet, mégiscsak más, nem? De nem megy. A felesége sír, panaszkodik, hogy hát volt ám nekik öt hold földjük, házuk, hozzá szép kert. de mi haszna, ha egyszer elvették tőle? — Mikor vették el öreg- anyám? — Mikor? Hát nem régen. — De mikor? — Tizenkilencben ... Ezér- kilencszáztizenkilencben! Hm. „Nem rég”! Hogy ki vette el? Azt mondja, ő elment egy másik megyébe napszámba, otthor a rokonság úgy vélte, meghalt, hát fölosztották a földjét. Harminckilenc évvel ezelőtt... S most keresi az igazságát. Az idő persze sok mindent elmos, lehet, igaz sem volt ez,az egész földhistória, de az öreg néne szinte eszelősen ragaszkodik a földjéhez, keresi az igazságot. S senki emberfia meg nem győzi őt már arról, hogy életük alkonyán mégiscsak jobb tenne beköltözni az otthonba, abba a bizonyos szociális otthonba, amely nem m e n - hely, amely annyira hirhedett volt a múltban minden szeny- nyével, nyomorával. Három ember az elesettek közül. Szociális juttatás ... tanácsi intézkedés ... beutalás az otthonba ..; igen, ez kellene. Föl kell emelni őket az utcasarkok porából. Lehetőséget adni nekik arra, hogy éljením, jobban élhessenek.:, Hogy ne kolduljanak. Mete emberek. (RAB)