Dunántúli Napló, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-27 / 176. szám

r 4 NAPLÓ 1958. JÜLIUS 27. ' Mongol történész Baranyában Moogan laduu Sűrűn mon- *oI történész professzor a magyar—mongol kulturális egyezmény keretében Ma­gyarországon tartózkodik. Magyar történészekkel rész' ben módszertani megbeszélé­seket folytat, részben népván­dorláskori, valamint a tatár­járással kapcsolatos tudomá­nyos eredményeink után ér­deklődik és gyűjt adatokat. Moogan Jadun Sűrűn mon­gol történész professzor két napot töltött Pécsett a Ma­gyar Tudományos Akadémia és az Akadémia Dunántúli Tudományos Intézetének ven­dégeként. Uránia ismeretterjesztő bolt lesz Pécsett Pécsett — országosan első­nek — Uránia ismeretterjesz­tő boltot létesít a TIT. A bolt valószínűleg a Széchenyi té­ren, vagy a Kossuth Lajos utcában nyílik majd. meg. Eb­ben a reprezentatív boltban elsősorban a Társulat termé­szettudományos propaganda­anyagát hozzák majd forga­lomba. Csillagászati, fizikai, kémiai, biológiai, mezőgazda- sági és a pécsi írók hasonló tárgyú müveit árusítják. A tudományos szakkönyvek fel­lett barkácsoló eszközöket is forgalomba hoznak. Hároiwws Mröqfl Budapestre A Magyar Földrajzi Társa­ság Dél-Dunántúli Osztálya országjárás sorozatának be­fejezéséül háromnapos tanul­mányutat rendez Budapestre. A résztvevők autóbusszal megtekintik Budapest neve­zetességeit. Bejárják a budai hegyeket és megtekintik a Szépművészeti Múzeumot, a Ke tűzeti Galériát, valamint a parlamentet. Vízibusszal ellá­togatnak az Óbudai Hajó­gyárba. Ezenkívül progra­mon szerepel a „Cigánybáró” megtekintése a margitszigeti szabadtéri színpadon. Indulás augusztus 9-én a reggeli gyorsvonattal, visszaérkezés augusztus 11-én az esti gyors­sal. Részvételi díj 140 forint­tól 296 forintig. Részletes fel­világosítást a Társaság hivata­los helyiségében délelőtt 9-» ll-ig (Kulich Gyula utca 22.) szám alatt. GONDOLÁTOK fos-xélfyetés U&zUh Csendes beszélgetésben r——— - ■’■■■■ érlelődnek leginkább a komoly gondolatok. Ámbár a heves, asztalcsapkodó vitákra is szük­ség lehet és éppen ma. De akár meghitt baráti együttes ül fehér abroszos asztal körül, akár vitázó ellenfelek szikráz- tatják a szavak pengéit, írók, művészek között előbb, utóbb arra irányul a beszéd folyása, hogy miként is állunk hát a szocialista realizmussal és hci vétették el a dolgot a „né­piek.“ Simon Bélánál ülünk pél­dául, az aIsószentmártani kis erdőszéli ház műteremmé elő­léptetett szobájában. A sarok­ban festékfóitokkal ékes pa­letta képviseli az „absztrakt irányzatot“, fölötte a falon azonban a falu új artézi kútja kijrül gyülekező embereket áb­rázolja a kép. — Volt egy esetem — me­séli a művész — egy látogató azt mondja a tájképemre: .Nyáron nem ilyenek a szí­nek". Én meg azt mondom, nyáron nem színeket kell fes­teni, hanem meleget. Nézze csak meg jobban azt a képet, hogy meleg-e? A látogató azután megnézte lobban és megalapította, hogy csakugyan „melég“. Ami azt jelenti,' hogy nem olyan volt az a tájkép, ahogyan a hűvös szobából kitekintő em­ber látja a derűs színeket, hanem olyan, amilyennek a mezőn, cséplőgép mellett fá­radó parasztember érzi a nya­rat. A példa máris diktálja a kérdéseket: Mit? Miért? Ho­gyan? Elég-e, ha a művész csak gyönyörködtetni akar, vagy kísérletezzen-e szüntele­nül súlyos mondanivalók meg- formulázásával? És ez már nemcsak a festőművész gond- , a, ez minden művészé, akár színek foltjaival, akár enge­delmes agyaggal vagy éppen írással ábrázolja a valóságot. így jutunk aztán odáig, hogy mi is az a szocialista realiz­mus, amely a szocialista való­ság ábrázolását követeli a művésztől. E kérdés körül már vettem részt asztalcsap­kodó és fogakat csikorgató vi­tában is. Volt idő, amikor bi­zonyos művészkörökben a szo­cialista realizmus egyszerű le- tagadásával próbálták elintéz­ni a kérdést. „Olyan nincs — az csak fikció“. De hiába, be­bizonyosodott, hogy nemcsak letagadni, hanem elpusztítani sem lehet. Szocialista realiz­mus van, mert szocialista va­lóság is van. Beszélgetések, ............ -- viták so­rán halott érvekkel, álláspon­tokkal akarok most vitázni. Nem néhány ember vagy né­hány csoport problémája ez, hanem mindenkié, mert a mű­vészet, irodalom fontos, mint ételben a só. Es ehhez keli kapcsolnom mindjárt az első torz vélekedést. Azt, hogy „mi­ért szólnak bele laikus nem­művész emberek a művészet, os ztálytársadalmaktól gyöke­rében különböző társadalmi va- Lóság művészi kifejezése. Mint ahogy a szocialista társadalom a korábbi társadalmaktól át­veszi azt, ami jó, ami az em­beriségnek hasznos, a szocia­lista realizmus is átveszi a jó, a haladó elemeket, de el­veti azokat, amelyek vissza­húznak. amelyek életképtele­nek. Erre ismét hallottam vé­lekedést: „A szocialista realiz- irodalom dolgaiba?“ Tetszetős musban éppen az a jó, hogy kérdés. De csak azt kell meg- 04 a}ai irányzat kérdeznünk erre, hogy kiknek alkotnak a művészek, az (rók? Talán egymásnak? Dehogy. A rpűélvező közönségnek, az olva­belefér". Ezzel aztán, ha már a szocialista realizmus mellé nem sikerül, hát beleépítve próbálják átmenteni és iga­zatokat. De lehet-e ez igaz? A szocialista realizmus a művé­sónak. A mai valóságot pedig zo^nJ ® ^^ialista^irány- az jellemzi, hogy míg az óko- * ~ “ ri Rómában (gyakran hivat- koznak az ókori kultúrára, mi- KZ1 alkotásnak sokféle mód­ért ne tegyem én is) annak f erbeb változatát, sokfele sti- a bizonyos Maecenas nevű fámáját Pe arisztokratának az ízlése dón- bármelyik „izmust nézzük is, tötte el, hogy kap-e a művész néhány sestertiust a műveiért, ma az egész dolgozó nép gya­korolja ezt az ítéletet. Kilenc­millió Maecenas működik ná­lunk. Persze, nem lenne jó, ha mind külön-külön fejtenék ki a véleményüket egy-egy műről. De van hivatott kép­viselőjük: a párt, amely a egyik sem puszta formai meg­oldások változatát jelentette, hanem bizonyosfajta politikai­társadalmi állásfoglalást a mű­vészet nyelvén. És ez a lényeg. A szocialista realizmus a szo­cialista munkásosztály állás- foglalásának művészi kifeje­zése, tehát a különféle apró csoportérdekeket kifejező szocializmus építést, minden irányzatokat semmiképpen fronton, a kultúra frontján is Bem veheü át változatlanul vezeti. És a párt „beleszól“ a művészet kérdéseibe. Csak a címzést kell jobban megnéz­nünk, s kiderül, hogy ide szól ez az előbbi vélekedés. Ter­mészetesen a párt vezetése el­leni berzenkedés azt is jelenti, hogy a művészek bizonyos cso­A „népi“ Írókról hozott ha­tározat felszínre hozta egy bi­zonyos csoportnak, a „népiek­nek" a problémáját. Ennek az irodalmi csoportosulásnak a történeti fejlődését figyelve igen feltűnő, hogy felívelő és hanyatló időszakok váltogat­portjai a szocialista realizmus- jék egymást. Közelebbről viás­sál nem értenek egyet, hiszen az állam (amelyet szintén a gálva pedig az tűnik ki, hogy a fellendülés mindig akkor kát.) Hallottam íróikat,, költő­ket, akik örömmel újságolták hogy a szovjet irodalomban is egyre több a formabontó kísérlet. Miért? Csak egy ma gyarázatot tudok rá: örülnek annak, hogy valahol valam — bármi — igazolja titkoll szembenállásukat a szociálisra realizmussal. A „mai élet" fogalma sem azonos mindenkinél. Művész­körökben modem, tehát mai friss irányzatnak a nyugat irányzatokat tartják általában „No és — mondhatja erre va laki — hét azok nem maiak valóban?“ Persze mainak maiak, ha az idő száraz tudo­mányos értelmezését tekintjük hiszen ott is 1958-at írnak meg itt is. De dialektikusán nézve a dolgot, csak oda lyu­kadhatunk ki, hogy a nyugati irányzatok számunkra már csak a múltat jelentik, més akkor is, ha holnap valami újat találnak ki. Ott ugyanis a tőkés rendszer éli utolsó napjait, itt pedig a szocialista rendszer az első napjait. A kettő történelmileg nem áll tá vol egymástól, de belső lénye gét tekintve ég és föld. Azok a kétségbeesett erőfeszítések amelyeket a tőkés társadalom életének meghosszabbításáéi- tesz, a művészet nyelvén görcsössé torzult formákban, megbomlottságban, ziláltság­ban jelentkeznek. A nyugati művészeti, irodalmi termékek jórészét nézve, a vízbefúló csapzott haja jut eszébe az embernek. De a szocialista társadalom most van kialaku­lóban, előtte a jövő, erősödik növekszik. Ennek a ténynek pedig a művészeit megfog»! mazásában is érvényre kell jutnia. párt vezet) hivatalosan azt tá- következett be, amikor a „né- Csendes műtermi pl“ írók közelebb kerültek a valóságos élethez. mogatja^ De nem akarom ant monda ni, hogy írók, művészek ezen- Érdekes, mód foglalnak állást. Inkább , , , :—1 sót furcsa tö­olyaníéleképpen vélekednek rekvés--- tapasztalható egyéb- egyesek, hogy „volt eddig ként bizonyos művészi berkek-' sokféle „izmus", feszemfel na- ben. Úgy lehetné ezt jellemez- turalizmus, ex- és impresszió- ni, hogy szinte lázasan kutat­ni zmus, fu turizmus, stb, most pedig egy újabb „izmus", a jak azokat a lehetőségeket, amelyekkel valahogy meg le­szocialista realizmus a divat.“ hetne kerülni, ki lehetne já*- Hát ez sem egészen így áll. szard a szocialista realizmus A szocialista realizmust egy- jelentkező szükségességét. Hal­szerűén nem lehet csak úgy lottam festőket arról példá- besorolni a többi „Izmus“ kö- lózni, hogy lám Lengyelor- zé. Minőségileg más. több. szagban megengedik a ,sza- azmknál. Amazok egymás mel- badabb“ légkört, virágzanak a lett, egymással versenyezve modernista Irányzatok. (Meg jelentkeztek egy-egy korszak- kell mondanom, hogy ennél ban, a szocialista realizmus többen viszont, helytelenítették azonban egy merőben új, az az" ott folyó művészeti pollti­be­szélgetéaúel kezdtem, de elő­törtek a viták emléto-fuszlá- nyai. És ezek valóban csak foszlánypk. Mj lenne, ha vala­mennyi, jobbra-balra kitéri kacskari ngós és kertelő véle­ményt próbálnám marokbe szedni? Annyi bizonyos, hogv a szocialista realizmus körű' sok még a vita, sok még az el­lenkezés. De a munkásosztály és pártja van olyan jó „Mae­cenas“, (szigorát és bőkezűsé gét illetően egyaránt) hogy a maga állásfoglalásának, néze­teinek, a valóságot torzítás­mentesen tükröző szemléleté­nek érvényt szerezzen. Mészáros Ferenc „Hontalanok“ A Pécsi Szikra Nyomda most végzi az utolsó simítá­sokat egy igen érdekes, hasz­nos könyvön. Címlapján gondoktól sötét arccal, lábá­nál bőrönddel áll egy utas, mint aki eltévedt, s nem tud­ja, most merre tartson, vala­mit elvesztett és nem tudja, hol keresse. Disszidensek leveleinek gyűjteménye ez a ISO olda­las könyvecske. Ez önmagá­ban is érdekes olvasmányt Ígér. Idegen országokból, tengerentúli tájakról kül­dött üzeneteket olvashatunk. Nem útleírások vannak eb­ben a könyvben, nem köny- nyed stílusú művészek csil­logó jegyzetei, hanem egy­szerű emberek, pécsiek. Ba­ranyából vagy más közeli ismerős tájról elsodort em­berek papírravetett sorai. Sorsok, tragédiák szinte min­den sorban. Nem „típuslevelek’, a gyűjtemény összeállítója fel­sorakoztatja azok leveleit is, akik munkát, megélhetést találtak baráti, rokoni kap­csolatok révén, beszámol azok sorsáról is, akik az anyagiakkal mérve jobban élnek, mint idehaza. De még­is, szinte minden levélből, még az elhelyezkedettek le­veléből is szinte árad a vágy: még egyszer visszatérni az elhagyott magyar hazába. A honvágy adja meg vala­mennyi levél, az egész gyűj­temény alnphangulatát. Akik 1956. végén elhagyták hazá­jukat, azóta keservesen meg­ismerhették, hogy mi rejlik a neonfények hideg csillogá­sa mögött, mit rejt a „sza­bad”-na k hirdetett nyugati világ belülről, égy igazán. Bemutatja a könyv a csá­bítók néhányit is, akik lel­kiismeretlen ígérgetésekkel vették rá az ellenforradalom viharától megzavarodott ma­gyar tízezreket, hogy a tő­kés „paradicsomban” keres­senek új hazát. Megismer­jük többek közt Mr. Soren- sent és cinkosait. Ezt a részt lehetett volna kissé bővíteni, nem a „szenzáció”, hanem a leleplezés teljessége kedvé­ért. • (A leveleket összegyűjtötte és összekötöszöbeggel ellát­ta: Rab Ferenc, a címlapot tervezte:' Báttancs Gábor. Ara 7.— Ft.) HITVEM ÉV lefkovics Ernő szegény tanító fia. Gyem mekéveit Putnokon, a híres kuruc községben töltötte. Tizennégy éves lehetett, amikor az első munkásmozgalmi füzet a kezébe került. Együltében elolvasta. Uj világ tárult fel előttem — mondja ma. — A kis brosúra annyit jelentett nekem, mint rövidlátó embernek a jó szemüveg. Néhány hőnap múlva eltanácsoltá!k a mis­kolci gimnáziumból, mert a „világot megvál­tó nemzetközi $zocláldemdkráeiá’i-t éltető jel­szavakat írt a matematika füzetébe. Buda­pestre került, ahol szocialistákkal, orosz bol­sevik menekültekkel találkozott, megismerte a munlkások életét, rájött, hogy egyesegyedül ez az eladdig lenézett osztály válthatja meg a világot a kizsákmányolástól. Ez a felisme­rés döntő volt egész életére. 1919-ben vasutas lett — 1913-ban Pécsre he­lyezték távírasznak. A Két tere ^vendéglőben (a nagyállomással szemben) még a háború idején alakított egy — javarészt vasutasok­ból álló — szoicalista csoportot. A Kommu­nista Kiáltványról, Marx Károly életéről, majd a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lomról és Lenin életéről beszélt a körnek. — 1918. kora tavaszán már a „Fel vörösök, pro­letárok!" című indulót énekelték. Egy Orosz­országból hazatért magyar hadifogoly hozta a fordítását és a dallamát. öccse, Leél Leó (ez volt az írói álneve) Is jelentős szerepet vitt életében. Hasonló úton járt ó is: megpofozta egyik legénységfaló tisztjét, háborúellenes röpiratokat terjesztett, stb. Nyolc évre ítélték, újra tárgyalták az ügyét, az őszirózsás forradalom mentette meg a halálos ítélettől. Leó 1918. november 19-én táviratozott, hogii sürgősen utazzon Budapestre. Csak 21-én tu­dott felmenni, öccse közölte, hogy előző nap megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja, az ő nevét is feljegyezték, és Rabino- vit» József elvtárs, a párt egyik titkára bé­náin! alkar vele. Rabinovits elvtárs illegális pécsi kommu­nista pártsejtek megszervezésével és azzal bízta meg, hogy gondoskodjon a Vörös Újság átjuttatásáról. (Baranya szerb megszállás alatt állt) és terjesztéséről. Le fkavics elv­társ alakította meg a város leg­első kommunis­ta pártsejtjeit. December végén, január ele­jén már 7—8 sejt volt Pécsett. (A Romheisz- vasgyárban, a vasútnál és máshol), tagjai kö­zül ma is élnek jónéhányan, a többi között Matakovics János nyugdíjas igazgató. Toller József, a DEDASZ személyzeti vezetője, Fa­liszt Imre. a MOKÉP igazgatója, Csábi Lajos, a mai belgrádi magyar nagykövet. A Vörös Újság terjesztésével sem volt baj. Lefkovics elvtárs a pécsi és sásdi kommunis­ta vasutasok segítségével (ott húzódott a de­markációs vonal) ügyesen átcsempésztette a szerbek orra előtt. (50—80, esetleg 100 pél­dány jött hetenként általában kétszer.) özv. Kott Józsefné, városunk lakója, aki a ter­jesztésben segített, ma is megemlékezik ezek­ről a forró napokról. 1919. februárjában — mint ismeretes —, ki­tört Pécsett az általános sztrájk a szerb bur- zsoá megszállás ellen. Mivel a sztrájk szerve­zésében Lefkovics elvtárs Is részt vett, őt is letartóztatták és a zágrábi börtönbe szállítot­ták. Csak a tanácsköztársaság kikiáltása előtti napon szabadult ki. Azonnal Buda­pestre sietett, is­mét a Vtsegrád ut­cai pártközpont­ba. A hadügyi népbiztosságra küldték, ahol Szántó Béla hadügyi megbízott a Kaposváron állomásozó 44-et vörösdandár politikai meg­bízottjává nevezte ki Dr. Hajdú Gyula, a ba­ranyai munkásmozgalom vezető személyisége is politikai megbízott lett, okit ezen túlmenő­en Baranya megye kormányzótanácsi biztosá­vá és a külügyi népbiztosság délvidéki bizto­sává neveztek ki. Együtt értek Kaposvárra. Ott tartózkodott május végéig. Ezekről a napokról — mint életéneik sok más szakaszáról — külön cikket lehetne írni Ezután Gömör megye helyettes kormány- biztosa lett. Élet-halál harcát vívta a tanács- köztársaság, emberfeletti erőfeszítések között telt el minden nap. A felvidéki visszavonulás idején evakuálási kormánybiztossá nevezték ki. Az evakuálási parancsot a legjobb tudása szerint hajtotta végre. Annyira jói, hogy a csehszlovák kormány öt város, köztük Rima­szombat nevében tiltakozott az evakuálás miatt. — Lefi, kiadunk Tusámakt (Az akkori bvr- zsoá csehszlovák kormány külügyminisztere. — A szertfc.) Majdnem nemzetközi botrányt okoztál! — mondta neki Landler elvtárs ne­vetve, tréfásan megfenyegetve az ujjúval. (A dolog akkor történt, amikor jelentést tett az evakuálásról a parlamentben.) — Lefi elvtárs! Lefi elvtárs!... Még az 1905-ös években, Bu­dapesten kapta ezt a nevet. E megszólítás az egész mozgalomban végigkí­sérte, így hivták Pécsett. Kaposváron, Rima­szombaton és a fővárosban egyaránt Ebben az esetben azonban hátborzongatóan hatott az Andrássy úton, a MÁV Igazgatóság előtt el­hangzott kiáltás. 1919 szeptembere volt akkor, fehérterrort Egy reakciós műegyetemi hallgató megis­merte és rendőrikézre adta. Hét hónapig ra­boskodott. Ritka szerencséjének köszönhette, hogy — kellő terhelő bizonyítékok hiányában — kiengedték. Szabadlábon kellett volna vé­dekeznie, Lefkovics elvtársnak azonban — érthetően — semmi kedve sem volt erre. Bács­be emigrált. Ä tanácsköztársaság egykori kormánybizto­sa >— mint mindig —, most is olyan szegény volt, mint a templom egere. Egy-két korona csörgött csak a zsebében, ráadásul spanyol- nátha kínozta. Nem is élne talán, ha Landler elvtára utasítására nem gyógyítja meg a párt egyik orvosa. * Felgyógyulása után olvasta az egyik Ma­gyarországról jött újságban — a Duna par­ton, kényelmesen pihenve egy pohár kávé mellett —, hogy „elfogatási parancsot adtak ki Lefkovics Ernő ellen”. Régen érezte olyan jól magát, mint akkor. Sokszor találkozott Landler elvtirssal, ott volt a KMP történelmi jelentőségű bécsi új­jáalakuló ülésén, kinevezték a párt segélye­zési bizottságába. Néhány hónap múlva Pécs­re küldték, hogy alakítsa meg újra a pártsej­teket és segítsen az erős kommunista ifjú- munkás-mozgalom kialakításában is. Matakovics János elvtárs, az egykori laka­tos így beszél erről: — Nagyon megörültünk a „vörös Bécsa-ből jött Lefkovics ehrtársnak. Bizonytalanság, pangás jellemezte a munkánkat, de a jó bé­csi hírek hatására csakhamar 14 sejtünk lett. Közel 40 eszten­deje ennek, Lef­kovics elvtárs pe­dig hetven éves. Huszonnégy évet jugoszláv emigrációban vesztett el, ahonnan — balol­dali magatartása miatt — háromszor is Ici- utasitották. A felszabadulás után belépett a pártba, amelynek az 1951—53 közötti időszak hiányá­val (igazságtalanul 'kizárták) azóta is tagja, öreg már, de az esze változatlanul friss, szel­lemessége közismert. Nyughatatlan, mozgé­kony természete is a régi. Tagja a megyei pártbizottság régi párttagok ügyével foglal­kozó bizottságának, a vasutas szakszervezet­nek is aktívája. Sokszor látni Pécs utcáin, amint botjával kopogtatva élénken vitatkozik valakivel. Nem is tudni hányon ismerik és szeretik Lefkovics elvtársat. •. Marx és Lenin életéről beszél 1918-ban A legelső kommunista pártsejtek A tanácsköztársaság kormánybiztosa Becsben Nyughatatlan ember

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom