Dunántúli Napló, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-06 / 105. szám
' 1958. MÁJUS 6 NAPLÓ & TECHNIKA — TjndőiucLmf Ritka eset az orvostudomány' Felesleges enni és inni történetében Ilyen lesz a misina-tetői TELEVÍZIÓS ÁLLOMÁS Hitka eljárással gyógyították fül-, orr-, gégeosztályának verne g az orvosok Ljudá Gavri- zetője irányította, A mágnest kova 5 éves kislányt, aki játék közben lenyelt egy fémgolyócskát. A gyermek hőmérséklete fokozatosan emelkedett, állandó köhögés kínozta, majd légszomj lépett fel. A kislány élete veszélyben forgott. A röntgen- vizsgálatok kimutatták, hogy a golyócska a baloldali hörgőnél akadt meg. Az orvosok elhatározták, hogy sebészi beavatkozás nélkül próbálják eltávolítani a fémtárgyat. A Donyec medencei kórház orvosai érintkezésbe léptek a környező elektrotechnikai főiskola munkatársaival. Lejbov professzor négy munkatársával azonnal az orvosok segítségére sietett és néhány óra alatt kör- alakú, váltóáramú elektromágnest szerkesztettek. Az operációnak is beillő eljárást V. Bogatirjev, a kórház Baktériumexport London mellett, Teddington- ban, állami bakteriológiai intézhet létesítettek., Ez az intézet katalogizálja és raktáron tartja a világon ismert összes baktériumokat. Kívánatra a világ bármely részébe szállít megfelelő törzset. Az elmúlt esztendőben 27 államba összesen 400 baktériumtörzset exportált. A laboratóriumi munkán kívül jól képzett orvosok foglalkoznak tudományos kutatómunkával. Az intézetnek az egész világra kiterjedő tájékoztató szolgálata is van. Ha bárhol a világon valamely baktériumtörzs felismerése, azonosítása nehézségbe ütközik, az intézet — feltéve, hogy kísérleti anyagot: kap — elvégzi az identifikálást. acélszonda segítségével irányi-' tották a hörgőhöz, majd bekapcsolták az elektromágnest,1 amelyet ezután óvatosan kihúztak. A kislány 3 napos kezelés után egészségesen hagyta el o kórházat. Az amerikai világűr-orvosok 'most olyan, anyagot keresnek, 'amelynek segítségével az emberek az elkövetkező világűr- | utazások, vagy más bolygókon [való tartózkodás során hosz- [szabb ideig le tudnak mondani az evésről-ivásröl, sőt a lég- . zésről is. A világűr meghódításáért Edson Chicagóban a napokban közölte, hogy a világűr-utazás technikájának gyorsütemű fejlődése azzal a reménnyel biztat, hogy a legközelebbi 10—15 éven belül rendszeresen lehet utazni a Holdba és a bolygókra. A világűr-orvostudomány ma már annyira előrehaladt, Az amerikai hadsereg kutató hogy a legközelebbi két vagy hivatalában dolgozó James három esztendőben megfelelően kiválasztott és kiképzett •»-'^i>--*emberek bátran nekivághatnak S egy többnapos világűrutazásnak. A Holdon való kikötés esetén a világűrutazók előre láthatólag kénytelenek lesznek valamilyen barlangban I' megbújni, hogy az izzó nap ftüzétől, a hideg éjszakától, a i {kozmikus sugaraktól és a me-\ teoroktól megvédjék magukat. \ Később olyan zárt fülkében \ f lakhatnak, amelyben a nyo-■ A tervek szerint nemcsak a budapesti nagyadó műsorát közvetíti majd, hanem saját adásai is lesznek. A lázas ütemben folyó munkálatok lehetővé teszik, hogy még ebben az évben a pécsi közönség is élvezhesse a televíziós adásokat. A süketek katlanig a vakok látni fognak Elméletileg lehetséges, hogy sága szerint. Nem „papát’1 és az emberi test egyes hiányzó „mamát“ hall, hanem csak részeit protézissel pótoljuk. A ehhez „közelálló felvillanások1’ kísérletek során az orvosok el- sorozatát, amelyeket körülber lakftatnaK, ameiyDen a nyo-i fmás megfelelően szabályozha- \ '[tó és elejét tudják venni an-(> I1 nak, hogy vérük felforrjon. Aj '[Hold-lakóknak valószínűleg! ' nem lesz szükségük oxigénre, ! foivan szintetikus oldatot sze-J 5 retnének készíteni, amely a\ jutottak odáig, hogy nyugodtan lul úgy „fordít le , mint a ' véredényekbe befecskendezve 5állíthatjuk: a süketek hallani rádióhallgató a Morse-jeleket ' l feleslegessé teszi a légzést, az 4 fognak és a vakok látni, min- a kísérleteket, Dinnmn dr f evést és az ivást. i den különösebb „csoda'’ nél5 Uj gyógyszer reuma ellen <' c '» <> { O. N. Williams, az angliai { Cynamid részvénytársaság igaz-1 gatója a társaság Gosportban' ^létesített új gyárának megnyi- ( tásakor bejelentette, hogy ki- tkísérleteztek egy új szintetikus' > gyógyszert, amely biztonságo-' ísabbá és hatékonyabbá teszi a[ (reumatizmus gyógykezelőkét. A' ) gos porti gyár rövidesen meg-' A szovjet tudósok folytatják kísérleteiket, hogy megismerjék azokat * kezdi a Ledercort nevű új a feltételeket, melyeket az élő organizmus elbír a világűrben. A ku-} gyógyszer gyártását, tatások vezetője Ada Katovszkája fiziológus, aki a világhíressé vált! Lajkát is felkészítette az utazásra. \ Williams kijelentette, hogy aj ^Ledercort sokkal jobb, mint az< eddig használt Cortisone és' kül. A Párisi Orvostudományi Akadémia egyik laboratóriumában részt vettem a MonA kísérleteket Djoumo dr., az orvostudományi kar eleki- rofiziológiai professzora végzi. Az idegingereket hajszál- tekercselésű, piciny áramkörrel továbbítja a hallóideg masieur R. G-n végzett kísérte- radványához, amely már felieken. Monsieur R. G. az fogja az egyes jelek különbsé- egyetlen esete a „teljes süket- gélt. Mielőtt emberrel prólbál- ségnek“, aki az orvostudo- kozott volna, Djourno profesz- mányban eddig még nem al- szór igen sok kísérletet vég- kalmazott beavatkozás segítse- zett állatokon, elsősorban nyuJ egyéb gyógyszerek. Hétvége „Ceze- ta”-val. Ez a csehszlovák motoripar új slágerének a neve. A szépformájú motorkerékpár kétütemű, egyhenge- res, léghűtéses motorjával 30 s km óránkénti sebessé- 8et is elér. A szovjet főváros második planetáriumának épülete felépült, s a berendezés szerelését most fejezik be. A planetárium a Szovjet Hadsereg M. V. Frunze nevét viselő központi klubjának parkjában áll. A berendezést a Német Demokratikus Köz- l San-gyó erőmüvet, társaság dolgozói küldték ajándékba.. Megnyitására május 1-én került sor. gével eljutott odáig, hogy világosan hallja a kísérletező által kimondott szavakat. A hangokat mikrofon, erősítő és in- duktor juttatja el a hallóideg csonkjára, amelyre egészen apró felvevő készüléket erősítettek. Ez állandóan benn marad a beteg bőrfelülete alatt! A különös „lecke" során leggyakrabban ismétlődő szó a „papa“ és a „mama". A beteg még többször téved: 10—20 százalékos arányban, fárad tKína Kína a technikai forradalom megvalósulásának útján: 1957-ben helyezték üzembe a Termelése kW. 60 000 Az örökdivatú valódi selyemről lakon. Djoumo dr. forradalmi próbálkozásának sikere alapján Button dr., amerikai ideggyógyász megkísérelte, hogy teljesen vak betegét meggyógyítsa. Betty Corstorphine 18 esztendő óta világtalan beteg volt, Button dr. első ilyen „esete“; 0 is felfog már egyes foto- elektrikus ingereket. Ez az eset — és általában minden totális vak esete — bonyolultabb, mint a süketeké, mert látóidegük nem működik és sokkal nehezebb oda vezetéket beik- ' tatni, mint a hallóideghez. 'Button dr. tehát kénytelen ' [ volt elektródáit egyenesen ' Betty Corstorphine agyába veszetni. A teljesen vak nő már . észlel bizonyos „felvillanáso- |kat“. Két más kategóriában , folynak még kísérletek egyidejűleg az Egyesült Államokiban, Németországban és Fran- i ciaországban: az egyik kísér- i letsorozat a beszéd lehetősé- fgét kívánja visszaállítani — (fáradság és látható berendezés nélkül a gégefő-műtéten ks- (I resztülment betegeknél. A má- isik kísérietsorozat a légzőszer- “^^^^^^vek bénulásában szenvedő be- '[tegek léfzőberendezésének új- '[raműködését hivatott elősegíteni. Megfigyelték, hogy a phnenicus ideg elektromos izA SELYEMHERNYÖTENYÉSZTÉS 1680 körül honosodott meg hazánkban, amikor is egy olasz selyemszövőmester Passardi János Péter, a Baranya megyei 'Pellérden Ezt kát hemyótenyésztést. A korszerű, az úgynevezett vesszőslombos selyemtenyésztés érdekében, — , “ a közutakon egyre gyérülő slKlosl eperfaállományának kiegészítésül, — egy megfelelőbb levélbázist teremt a zárt-epresek az epertelepítési mun- pécsi, mohácsi és székhellyel működő selyemtenyésztési felügyelők, lyemtenyésztés centrumává engedélyt tenni, ha a kezdő lépéseinkben erőteljes külső támogatást kapunk. A községi epreskerteken kiűzhessék, azáltal, hogy a köz-J megtelepedett. Passardi eper- telepítésével. fákat és selyempetét hozott magával. Három évtized alatt Baranya megyében már virágzó selyemtenyésztést létesített, s a termeltetett selymet saját' szövődéjében fel is dolgozta. Az azóta eltelt több mint 275 év alatt, a közterületű faállomány közel egy millióra növekedett, amelynek egy tizedét találhatjuk meg kb. Baranyában. Az eperfaültetvények szinte a közutak tartozékaivá váltak, s mintegy a külterjes selyemtermelés alapját alkotják. Baranya megye eperfaállományáról a múltban már igen szép eredménnyel termelt, mert nem egyszer 60—80 ezer kiló selyemgubót váltottak be, a megye selyemgubóbeváltó állomásain. Ma már csak a fentebbi mennyiségnek csupán csak egy harmadát termelik meg á megyében. Kormányzatunk, igen előrelátóan most egy újabb akcióval kívánja könnyebbé' és jövedelmezőbbé tenni a selyemA törekvés most tehát az, hogy minden községben legyen 1—2 kát. holdnyi zárt epres terület. Zárt epres esetében, az eperfalombért nem kell már több kilométernyi utat megtenniök a tenyésztőksok akadályt és sok meg nem vül még a termelőszövetkeze- értést leküzdve sikeresen tek majorságait kellene kezdték el az elmúlt esztendő- sonló vagy egyéb rendszerű ben. A jelenlegi telepítésekhez epressel betelepíteni, melyek- most már csak arra le'nne ről majd a csökkent munkaszükség, hogy a tanácsi és bírásúak, az üresen álló gazdaerdészeti szervek is, az eddi- sági épületek kihasználásával, gieknél sokkal nagyobb segít- éppen az aratás előtti időben séget adjanak. At állami tar- szép jövedelmet biztosíthatná- talékterületekből kijelölt terű- nak a területi eperfákról is metsző- \ ollóval gyűjthessék be, a her- , ha- nyók nagyetetéséhez szükséges* gatása teljesen kielégítő léleg- kaphatnak ^ arra, zésre vezet, amely az idők fo- hogy ezt a jövedelmezőbb és' íyamán egyre jobban hasonlít könnyebb selyemtenyésztést ' a természetes légzéshez. 1—2 éves leveles vesszőket és galyakat. Ezzel a módszerrel a jelenlegi gubóbeváltási árak mellett, már csekély 2 dobo2-i nyi hernyó begubóztatásával (i is, mintegy 1 500 forintnyi mel-(i lékkeresetre tehetnek szert rö-J ................ ....v_____ selyemhemyótenyész- vid 1 hónapos olyan munkával,! ií ék" mint” régen. Az epresek- letek befásítására az erdőgaz- léssel is. Az iskolák selyem- amely mellett a vállalkozó, sa-J anyagból olyan (ceten ben’ lévő alacsonv bokor- és daságoknak olyan nagymeny- tenyésztését a Micsurin kér- ját hivatásszerű feladatának isi házakat lehet építeni, ... J -------_____Al J~ i.„í.i ____x a • 1II pirn P Is minin -mitirtricc tö rpefák 1—2 éves vesszőit a hernyók nagyetetéséhez le szabad metszeni és azt gallyastól lehet táplálékul felhasználni. Ezekben a köztesként is jól használható epresekben, a csemeték 4 méter sor- és 1 méter tőtávolságra kerülnek egymás mellé. A telepített vadalanyokat megeredés után myiségű eperfacsemetét kellene tekben elültetett kiváló lom-b- neveltetniök, — és a szüksé- termő eperfákkal kell előmoz- ges telepítési költségeket az dítani. országfásítási alapból biztosi- Baranya megye volt a böl- taniok, — hogy 4—5 év múlva csője az egész ország selyem- ne legyen a megyében egyet- tenyésztésének. A Mecsek állen olyan község sem, amely- tál védett déli részen, az eperben korszerű epres ne lenne, fák 1—2 héttel korábban bon- A selyem tenyésztésével sok- tanak rügyet, mint az ország kai kisebb jelentőségű So- más pontján: A mediterán ég(Ajs „Aurore“-ból) Üveg-acél Burov és Andrijevszkaja. szovjet tudományos dolgozók új. üveg-acélnak elnevezett műanyagot állítottak elő. Az anyagból olyan kétemeletes amelyeknek súlya mindössze 48 tonna. Az új anyag ugyanolyan szilárd, mint az acél, de súlya kb. egyötöde, illetve egy- hatoda az acélnak. Az anyagamelyet az ipar számos más’ megfelelő nagylevéltermőkké mo§y megyének, mintegy 160 hajlatról hozzánk plántált se- helyén sem nélkülözhet oltjuk át. A zárt epresekben lévő ültetvények könnyen meg védhetőek, a Baranya megyében jelenleg is elterjedt japán! paizstetű és az amerikai fehérszövőlepke hernyójának pusztításaitól, valamint más kártevőktől is. kát. holdnyi eprese van már, lyemhemyó éppen ezt a vidé- ... Bács megyében pedig minden két szereti legjobban és itt ad- . Népgazdaságunk szamára sok községnek meg van már a ma- ta mindig a legjobb termés- ^u 1 át^mentü nk ^meg ga lakott helyhez közelálló ki- eredményeket is. A megyének sebb-nagyobb eprese, míg a ezt a kedvező adottságát, az selyem tenyésztésre igazán el- itt lakóknak tehát ki kell hivatott Baranya megyében használniok. Mindazok, akik csak itt-ott akad egy-egy be- sei vem tenyésztésre leszerzcd- állott epres. Baranya megyét nek és a korszerű v'-s'Tős.’om- csak akkor lehet ismét a se- bős tenyész'ős: k'v. rják űzni,. meg tud felelni. TERMELJÜNK tehát az|l értéktelennek látszó eperfalevél begyűjtésével minél több'* selyemgubót. A műanyagok (nylon, perion, stb.) világában'1 hói továbbá autókarosszériái, is a ipp«7pK}i uícpiaf „7 örök i' bútort, villamoskészülekeket, divatú valódi hemyóselyem,\ olajfúráshoz szükséges könynyű szondacsöveket tudnak gyártani. A szovjet szakemberek jelenleg azon dolgoznak, hogy ezt az új építőanyagot olcsón állíthassák elő. A Szovjetunióban az elkövetkezendő 12—18 hónap alatt két kísérleti házat építenek az •** építőanyagból. azáltal, ha növeljük hazai selyem gubótermelésünket, — csökkentjük az eléggé számottevő selyemfonal-behozata-] lunkat. Wild László selyemteny. fők 'pays