Dunántúli Napló, 1957. december (14. évfolyam, 283-306. szám)
1957-12-01 / 283. szám
- t IRODALMI NAPLÓ cAz Erődal mi Qlaplú o ériéiről dektelen a ma induló fiatal költők elé idézni Bárdoei Németh írói hitvallásót, az I. N.- ban megjelent egyik verséből: „Virágban, versben, bármi szépben, — borban is csak az igazi, — ez már a józan számvetésem, — vágyam a való szabja ki: — így kell a dolgos, kedvet, élét, — az elzuhanó szép napok, — egy-egy hullt szirom messze széled, — ahogy az ostorhoz kapok,1.“ (Hová röpül?) Csak sajnálni tudjuk, hogy Csorba Győző és Kalász Márton költészetét csupán egy- egy vens képviseli az I. N. hasábjain. Kalász Márton, — akit, tavaly megjelent eredeti hangú kötete, az olvasók és kritikusok körében egyaránt nagy elismeréssel fogadott, „Hajnali széketek* avatott költővé, •— nemrégiben Pestre költözött; s hírlik, Csorba Győző is, — aki az idén kapott József Attiía-díjat műfordításaiért — a fővárosba készül. E híreik hallatán kifejezzük aggodalmunkat: ha minden vidéken élő tehetséget felszippant Budapest, a vidékre megint a provincializmus veszélye leselkedik; •Vigasztaló azonban, hogy új tehetségekben nincs hiány. Pál József nevét ugyan már a Dunántúli Magvetőnél megjelent verseivel. Hangja, fiatal költőnél szinte meglepően egyéni, mindenki másétól megkülönböztethető hanggá érik. Azok a versei, amelyeket már az I. N. közönsége olvashatott, értékben fölötte vannak „Dúdol ga tó“ c. kötete átlagánál. Az eddig inkább csak népies hangulatú verseiről ismert költő világa a gondolati líra, a belső elmélyedés felé tárul ki (Ó. szent láz; Felült a hold). Az I. N. az elmúlt hónapokban több fiatal költőnek biztosította a nyilvánosság felé az első lépést. Az I, N.-ban jelentkező tehetséges fiatalok közül különösen jól esik Arató Károly költeményeit olvasni. Egyrészt erőteljes, elmélyedő, filozofáló hang (Szobor), másrészt tárgyakat megelevenítő lírai árnyaltság (Tél) jellemzi verseit. Bár még nem mindig találja meg a kifejezés legmegfelelőbb formáját, néha gondolat- és képzavarral küzd. A költőnek előbb magában kell tisztáznia az érzést és gondolatot, amit versben kíván kifejezni, aztán majd a papíron dől el, hogy a formába öntés sikerült-e vagy nem, 1 iskolai ballagás meghitt, csalá dias — persze a fiatalok számára jelentős — eseményének kifejezésére óceánokat idéz hegyeket mozgat, évmilliókat vezényel. Nem lehet egy verset a magas „c”-n, s ilyen fortisz- szimóval kezdeni. Pedig hogv Galambosinak van érzéke a lírai finomságokhoz, azt a „Séta a földeken” bizonyítja. S hogy^ | pózta.anul is tud hatásos lenni, azt az egyszerűségében is megrázó „Vád” mutatja. A harcos politikai költészet is helyet kapott az I. N. versrovatában. A magyar lírának# mindig együk legértékesebb ágát jelentette a hazafias ézé poli ti Icai költészet. őszinte# hang és szuggesztivitás fűti Csorba Tivadar versét (Me-d mentó), s mozgósító erejűek# Baricz Ottó költeményei. # Ha mérlegre tesszük az 1. N * elmúlt húsz számában megie-,i lent tíz pécsi, illetőleg bara-*] nyai költő mintegy harminc költeményét, azt hiszem megelége- déssel szemlélhetjük, hogy bén-1. ne tükröződik a mai magya>-* élet ege A tíz hónap harminc versének is meg van a maga kis irodalomtörténeti és eszteti n A Dunántúli Napló március Óta újból megjelenő irodalmi melléklete immár kéthetenként jut“ el az olvasóhoz. A gyakoribb megjelenés s az ezzel járó terjedelembővülés írók és olvasók régi. óhaját elégíti ki. Kezdetben mégis inkább népművelési hírekkel és tudósításokkal kellett a lap hasábjait megtölteni, a szép- irodalom a nyár óta kapott nagyobb teret az — addig csak címében — irodalmi mellékletben. Az elmúlt tíz hónap egybefűzött példányai, hevernek előttem, s azokat a verseket olvasom újra, amelyek ár I: N.-ban ez idő alatt napvilágot láttak. Helyi szerzőktől verseket is; rendszeresen csak a:’nyár,-óta közöl á lap, addig bizony a szerkesztőknek Petőfi-, Ady-, Juhász Gyula- versek újraközlésével kellett beérniük. Az újrainduló mellékletben legelőször Pálcoütz István jelentkezett költeményéivel, azóta is legszívesebben tőle közöl verset a melléklet. E versek megerősítik, amit Páko- iitzról, erről a “ tehetséges, satekálájú költőről eddig is tudtunk- Pákolitznak az I. N.- ban megjelent versei közt van emlék-, gyermek- és- szerelmes vers, arspoétikát megfogalmazó és táyleíró költemény; s mindegyikben az érzésnek és gondolának, olyant.,érett és művészi gonddal. törtédS kifeje? zése, hogy az olvasó joggal csodálkozikr hogy lehet, hogy ennek a, költőnek még nem jelent 'meg önálló verseskötete? P akoli tz költészete közérdekű és közérthető, népies színek-* kel átszőtt, szenzuális Költé-p szel, az olvasó érzéseire elsősorban, s a magyar legtisztább .(Petőfi). és„legroo-<( dermebb (József Attila) hagyó- d A magyar olvasóközönség is remtett maradandót: nagyepf- Solohov e nagyok mellé zár-. manyaiból táplálkozik. Van <1 Solohovot elsősorban mint re- kajához mindenben méltó no- kozott. Novellái egyszerű em-J ugyan;bizonyos hajlama a ri-11 gényírót tartja számon. Nem is vella-művcszete. Az orosz iro- berekről: béreslegényről, gyári . portszerűségre (Tanyai inter-11 csoda. Addig, amíg a „Csendes dalmat tekintve pedig ez kü- munkás-sofőr-katonáról, a for-\ mézzó), s néha a kevesebb i1 Don” nyolcmilliős példányszá- lönösen magas rangot jelent, radalom okozta kozáksorsoktöbbet mondana (Úttörők), ded mat ért meg, s az 1931-ben Az oroszoknál mindig igen kérlelhetetlenségérő! szólnak, s azt hiszem, tőle olvashattuk—i 'megjelent „Uj barázdát szánt kedvelt volt a novella, az a arról a tájról, ahol ezek az ems épp az I. N.-ban — az évdaz eke” több mint százhar- műfaj, amely egy-egy emberi berek élnek, ahol „a hapehu-i egyik legszebb szerelmes ver- d mincszor látott napvilágot, vi- életnek, vagy egy élét soi-sfor- pás nyári úton, a szelek uyal-(, sót, is, a Hűség-eb Az irodalmi melléklet leg-11 elbeszéléseiről e nagy művek érettebb verseit Bárdost Né- d mintha elterelték volna a fi meth János írta. Kár, hogy < ] gyeimet, mintha e fényes al- mindössze négy költeményét1 kotások árnyékban tartották élvezhettük, aibből is kettőt1 volna őket; másodközlésben; Igaz. a ió* költő nagyon megválogatja* mit ad ki kezéből, s a szerkes/ is az I. N. adott nyilvánosságot. Galambost versei tele vannak a fiatalság hevével, indulataival, a kezdő költő tiszteletre méltó nagyot-akarásával. Verseinek erőteljes hangvétele verses kötete címlapjáról ismer- szinte eposzi méretű, de e Galambost László verselnek f ernr büszkék lehe tünk. Az hogy az I. olvasó kívánsága N. nagyobb tere1 hettük, de amióta Zalaegerszegről Pécsre költözött, az I. N. hasábjain is gyakran találkozunk nagy érzésektől fűtött lendület néha túlröpíti a — sokszor .na- Petőfi! gyonis alkalmi — témán. Pl. az biztosítson a lírának, több kői-1 tőtől több verset közöljön a , lap; a kritikus óhaja pedig az ~ hogy a költők a teljes ember és az egész élet kifejezésének S: írjanak. Úgy, minti Tüskés Tibor d SOLOHOV ELBESZÉLÉSEI $ A magyar könyvkiadás most l pótolta Solohov elbeszélései► nek magyar nyelvű hiányát. IA közelmúltban két kötetben ► kilenc novella látott napvilá► got. • Az „Idegen vér” kötetet ► az Európa Könyvkiadó, az „Emberi sors”-ot a Magyar meth'János sok jó verse közül J HellKon aata ■“> Ezek az elbeszélések azt Htőnek is könnyéb egy mái' megjelent, kritikát megállt * verset közölni, de a „Badacsony“, ez az Egry-képre emlékeztető miniatűr remekmű \ azt mutatja, hogy Bárdosa Né-] ’ lághírt szerezve írójuknak — dító szakaszának elbeszélésbe dosta kerékvágás mentén, egér-^ ..................... ’ sűrítése. Az orosz irodalomban színű fű bodrosodik, a latxxlap ép pen ezért a novella rendkí- meg az árvacsalán sűrűn ésj vul igényes mufajja js vált, s borzasán terebélyesednek.” — egy Gogol „Pétervári elbeszé- Mennyire orosz ez a kép a ke- ] | lések”, elsősorban „Az arckép”, rékvágásos úttal, a csalános és ] i vagy „A köpeny”, Puskin „Bel- egérszínű füves sztyeppe tájá- (► kin elbeszélései”, különösen val! Solohov írásainak általáéi „A postamester” művei, az ban, de e novelláknak különös (| orosz novellisztikának e kiasz- értéke, íze-zamata: a szemléié- (| szikusai után a novellával, tes stílus, a hús-vér elevensé-(i mely a témának egyetlen fő- get sugalló plaszticitás, az ára-, i lehetne még választani — író-. ( 5 I bátorságával. Talán nem ér-i csupán nagyregényben tehősre való'korlátozását, a történés egyenesvonalú vezetését, gyors fejlesztését, az epizódok mellőzését, a szerkesztés kerekségét jelenti, csak a legkiválóbb íróművészek birkózhatnak meg. dó, színes, kozäkoß nyelvezet. ,i Ez az, ami Solohovot minden-(i kitől megkülönbözteti és sok, örömet szerez az irodalomked- < velő olvasónak. Dr. Harcos Ottó Tarczali bácsit akkor láttam Szente Verette i utoljára, amikor, úgy húsz esz- * tendővel ezelőtt egyszer csendes jóestéttel bejött a konyhánkba és valami újságpapírt kért. En még kérdeztem volna is, hogy minek az neki, de édesanyám szó nélkül felnyúlt a kredenc tetejére és leemelt onnan egy „Függetlenség”-et. Egész rakás hevert ott belőlük, ahogy visszaemlékszem, a Hemmler bácsi boltjából származtak. Édesanyám főzés köztien" kiszólt nékem az udvarra: StnléUek méreg, ahogy mondta, inkább olyan fejcsóváló megjegyzés, mint a „hova mész, te dög”, ahogy a disznónak szólt, ha beletúrt re krumpliföldbe. Amaz pedig azt jelentette, hogy ni, azok az újságírók fehérnek mondják a feketét. Én igaz, addig még egyszer sem. ettem nyúlhúst, de azért meggyőződéssel feleltem, hogy, de szeretem ám. ,yAkkor hiba nincs — mondta —, mert most már ketten szeretjük.” Halkszavú ember volt különben is, de ha a politika került sorra, ami elég gyakori volt, Hangja úgy duruzsolt, mint* a kályha, melegedni lehetett< mellette. Aztán nem jött so-< Itáig. Azt mondták: „vörös”. 1 Egy évet kapott. 1 Mikor hazajött, meglátoga-1 tott minket ismét. Szava, ha1] lehet, még csendesebb lett. So-{ vány volt és barázdált arcú. Leült az ajtó mellé és velem1 beszélgetett. Érdekelte, hogyan* ( tanulok, számtanpéldákat ol-\ dottunk meg fejben. ], Később azt mondta: „Röui-,i desen elköltözöm innen, itt,» nem kapok munkát úgysem.( Talán Pestre megyek. Még ma-{ gam sem tudom.” Másnap mégegyszer eljött# Akkor találkoztunk utoljára.i Bejött a konyhánkba "és kérti1 Tarczali bácsi gyakran elEredi kisfiam, hozzál két de- jött hozzánk. Nem volt gyere- ™ Tsöndesebbk még ka paprikát félliter ecetet meg kuk es engemúgy szeretett, la„ahhangejtegeita a sza^akat. égy csorno újságpapírt Aztán mintha a sajatja lettem volna. v bcszéítj mint}ia könyvből írasd fel” Én meg felkaptam Komámnak hívott és különös olvasná, szép kerek mondatokaz üveget és a lucernafoldon meséket mondott, ha jó kedvé- ban * ólvankor aorn szürke “T”, ?. T'i keresztül, toronyiránt eltrap- ben volt. Olyanokat, hogy az szemével az asztalt nézte és az valami újságpapírt. Édesanyám^ poltam a falusi boltba. mese is volt meg nem is. Leg- arcvonásai kisimultak. Ott, a fiókospolc aljában vas- többjük úgy végződött, hogy a > Sándor” — mondta netag kötegekben feküdtek a fes- szegény emberek megverték a ki apám egy ilyen alkalommal tékszagú újságok, szépen, gyű- gazdagokat és a kamrából szét- — „igaz lehet az, hogy a szovretlenül, ahogy a nyomdából osztották^ kolbászt, sonkát, sza- jeíben minden másképp van? adott neki. Akkor odafordultd hozzám: „Szereted még a nyu-ő lat?” i1 Akartam mondani a megszo-1 de ő kikerültek, csak éppen a fejlécük volt áthúzva pirossal, jelezve, hogy kilósáruvá alanta- sultak. Apám azt mondta, e2 azért van, mart annyi a hazugság bennük, hogy a kutya sem veszi meg. Esténként azért 5 Is olvasott belőlük és néha megszólalt: „A rosseb egyen meg benneteket,” Nem volt amögött igazi lonnát. Előttem van, ahogy belépett az ajtón, sapkáját a varrógépre tette és szertartásosan lekezelt mindenkivel. A magunkfajta embernek —• szokta mondani — gyakran kell kezet szorítani a másikkal, hogy érezze, nincs egyedül. Velem is kezet rázott és Elhiszed te azt? Régen volt az, amikor ott jártál, azóta sok minden változhatott ám.” Tarczali bácsi ránézett apámra és azt mondta: „Hát ez az. Biztosan sok minden másképe van már. Mert olyan nincsen, hogy az egyik munkás ember a másiktól elvegye a kenyeret. folytatta:\ d megkérdezte: „Na komám, sze- amikor adhat is neki. Ha itt reted még a nyulat?” nálunk tizenkilencben...” kott választ, „Csak azért hoztam egyet neked. Így ni, erre a papírra tesszük rá, mert\ bevérzi a követ.” J, Kezet fogott velünk és csőn-, i desen betette az ajtót. Kinéz-d tem utána a klsablakon. Ne-, héz léptekkel, gömyedten ment, a csatakos úton, mintha a föl-, dön keresett volna valamit i Talán az elguruló emlékeket. JjLadatom JAjüviszet M ztoműwíés Mészáros bérenc: Tizenhárom Elvtársik! Hát már tizenhárom! Babonás vénjeit üsse a kő, károgó varjait szé) fújja cl, ültetett csemeténk vidáman nő, gyümölcsöt is érlel a nyáron. Emlékszel elvtárs, hogy ültettük, roggyanó ínnal, sáros bakanccsal, gondgörbe vállunk nekifeszítve? Kevesen voltunk, több volt a kancsaj gyanakvás, ártás körülöttünk. Küzdöttünk mással s önmagunkkal. ■ • Ej, ki mér ilyenkor futó időt? Gyérülő hajamat ezüst szövi és hányán elhulltak idő előtt! De bírtuk a harcot a múlttal; gázoltunk szívós vastag sáron, legyen jó útjuk a gyengébbeknek, s látni de jó már a gyors suhanást, amint ragyogva futnak az évek — elvtársak, immár tizenhárom! (Megyénk felszabadulásának 13. évfordulójára) Hegedűs László: Koppány földjén Szilaj lovasok, vadak jártak erre, Hol —- késő utód — megláttam a napot. Akkor nyár volt; kalász érett a dombon és renden tarkállottak a hajlatok. Most hideg eső hull a barna fákra; Eeszáll a köd s a Kapos vize árad; Fényes a tető. Ha utcára lépünk, nem látónk mást, csak sarat, pocsolyákat. Ez a Földem. Sokáig csak az udvart s a felhőtverő pori láttam belőle. Majd megtanultam: búza uő a dombon s a hegyen bor van, Ingadoznak tőle. Es megtanultam; zsivány az erősebb, akit csak félni tudok, nem szeretni. Védtelen voltam mindig. Az apáméit dolgozni jártak, kenyeret keresni. Az utcán, szeméiben és porban éltem, riadtan, megverten cs megalázva. Nem láttam meg; a dombok csipkés ormát, a kék erdőket mily fény koronázza. Hogy szőkék, fehérek, vagy zöldek a fák: még ezt se láttam. Gondülte szememet. Sebet éreztem vagy a nyűtt cipőben viszketést okozó, hideg hólevet. így nőttem fel. És ehhez hasonlóan, suhant virágzott el az ifjúságom: Sok munka, bor, megmételyezett vágyak, szégyen, rossz könyvek, néha tiszta álom. Még most is kacagnak. Én ftityü’ök már a gúnyra. Elvégzem a napi dolgom. És vasárnap lesétálok a völgybe, a folyót nézem s a fenyvest az ormon. , Arad a Kapos. Az ereszek alján üresek, némák már a fecskefészkek. Zengenek a csatornák. Fenn a dombon már keledeznek a búzavetések. Rossz emlékeim helyett arra nézek elkerülve az összegyűlt harasztot. S úgy megyek át az utcán, emelt fővel, mint nyugodt, kemény, bölcsszavú parasztok. / Regöly, 1949. november. Baricz Ottó: Esti dal A város már aludni tért — Nyugalmas, szép jő éjszakát S fent az égen a kandi hold Dúdolva bandukol tovább Aludj, aludj szép városom Fáradt munkás, jó álmokat, Amíg te alszol csendesen Ezrek vigyázzák álmodat. Megyek és viszem gondjaim, Fájdalmam lassan elcsitul, S szívemre a kandi holdnak Megfoghatatlan fénye hulL Holnap nem fáj, ami fáj ma. Dúdolom én a hold dalát Ó emberek, aludjatok! Nyugalmas, szép jó éjszakát! # # # #
