Dunántúli Napló, 1957. július (14. évfolyam, 154-178. szám)
1957-07-16 / 165. szám
fWl JÖL1U9 % NAPEO s- •> < f MúimlÉtoMzkvM&t Érdekes és eddig nem tapasztalt ruhabemutatót tartottak nemrégiben Moszkvában. A ruhabemutató érdekessége, hogy számos külföldi, sőt nem egy nyugati állam is elküldte legújabb nyári modelljeit a szovjet fővárosba. A nők bemutatóján nagy sikere volt a Német Demokratikus Körztársaság ruhamodell- jeinek. Érdekes, hogy nagy tetszést aratott a kétrészes ruha, mely magából a ruhából és a háromnegyedes, elől brossal összetűzött kabátkából áll. Végül érdekessége volt a moszkvai ruhabemutatónak, hogy férfiak is „porondra” léptek. Ügy látszik a tervezők már számítottak a nagy hőségre és gyakori volt a fehér ruha, vagy legalább is a fehér nadrág sötét zakóval. Csinos, könnyű délutáni ruha. Készülhet selyemből is Fiatalító kúra Egy Lyborn nevű angol orvos különös „főzési” eljárást dolgozott ki, amelyet betegein — szerinte — sikeresen alkalmaz. Eddig 17 500 ember volt hajlandó alávetni magát a különös kúrának, az orvos pedig azt állítja, hogy „legalább húsz esztendővel” megfiatalította őket. A páciensek „kifőzése” hatalmas üstökre emlékeztető edényekben történik. Nyári, francia divat, merész szabású, testhezálló ruha. Fényes, tartós anyagból. Hozzá böhátú, tőgaszerü felöltő vagy ballonkabát. Természetesen a tüsarkú cipó mindennapos kiegészítője az öltözetnek Á hét receptje KENYÉRLEVES Személyenként S—7 dkg kenyér, 2—3 dkg kolbász, fél tojás. Zsírban vágott hagymát fonny asztunk, vékony, apró szeletekre vágott kenyeret pirítunk vele, majd a vékony karikákra vágott kolbásszal együtt a Ievesestálba tesszük. Ezalatt kis törött borsot forralunk vízben, beütjük a tojást és a forró levest a leve- sestányérban lévő kenyérre öntjük. PÁRIZSI RÁNTVA Személyenként S dkg párizsi. A párizsit felszeleteljük, tojásba, lisztbe, morzsába forgatjuk és forró zsírban kisütjük. Frissen tálaljuk. 5 perc. PALCABURGONYA Személyenként 30 dkg burgonya. A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk és Ieszárit- juk. Kisujjnyi pálcikára vágjuk, majd forró zsírban ropogósra sütjük. Megsózzuk, meghintjük vagdalt zöldpetrezselyemmel és azonnal tálaljuk. 15 perc. KAPOSZTASALATA OLAJBAN Személyenként 10 dkg káposzta. A káposztát vékony metéltre vágjuk, tálba tesz- szük és olajos salátával leöntjük, borssal meghintjük. MEGGYESPITE Hozzávalók: S dl liszt, lg dekagramm zsír, 12 dekagramm cukor, egy tojás, kávéskanál ecet, evőkanálnyi víz, fél kg meggy, kis porcukor, morzsa. A lisztet, zsírt, cukrot, tojást, ecetet és vizet összegyúrjuk. A tésztát két részre osztjuk és kinyújtjuk. Az egyik lesz a lepény alsó lapja. Ezt tepsibe tesszük, megrakjuk meggyel, megszórjuk cukorral, elvegyitett morzsával, beborítjuk a másik lappal. Tojással megkenjük (ennyit elvehetünk a tésztába tett tojásból) s hintsük meg cukorral. Műsoros est a Doktor Sándor Művelődési Házban A nőtanács a disszidált gyermekekért A megyei és a városi nőtanács nemrég felhívta a szülőket, hogy jelentsék be, ha gyermekük disszidált, mert hazahozataluk érdekében a nőtanács segítséget kíván nyújtani. Azóta már több szülő kereste fel a nőtanácsot és bemutatta disszidált gyermekének leveleit. A nő tanács ezért elhatározta, hogy szüléikből bizottságöt alakít gyermekeik hazahozatala érdekében. Hogy a bizottságnak megfelelő anyagi fedezete legyen, elhatározták, hogy a Hazafias Népfronttal és a Kommunista Ifjúsági Szövetséggel karöltve, július 18-án, csütörtökön délután 6 órakor műsoros estet rendez a Doktor Sándor . Művelődési Házban. A műsor keretében fellépnek a Pécsi Nemzeti Színház tagjai, az üzemi tánccsoportok és a Pécsett tartózkodó szovjet fiatalok, Komszomol-tagok. A műsoros est tiszta jövedelmét a disszidált gyermekek hazahozatalára fordítják. „Aranyigazságok“ A nőknek nem kell életük minden napján szépnek len- niök; elég, ha vannak olyan pillanataik, amelyeket sohasem felejtünk el. (Victor Cherbuliez) A szeretett asszonynak mondott bók annyit ér, mint egy fátyolon át adott csók. ^ (Victor Hugo) Az egyszerű nők tudnak igazán szeretni; a szép asz- szonyok túlságosan el vannak foglalva azzal, hogy elbűvölök legyenek. (Katherine Hepburn) • Nincs olyan elrontott dolog a világon, amit egy okos asz szony egy délután folyamán rendbe ne tudna hozni. (Jean Giraudoux) • Akad egy-két dolog a vi lágon, ami sohasem megy ki a divatból; ilyen például a nőies nő. (Jobyna Ralston) . • A házasság mégis csak a legjobb módszer ahhoz, hogy két ember megismerje egymást. ^leywood Broun) Az udvarlás az az időszak, amikor a lány tanulmányoz egy férfit, hogy eldöntse; érdemes-e megváltoztatnia. (* -) • Nőnek lenni szörnyen nehéz feladat, minthogy a nő dolga főleg abból áll, hogy férfiakkal foglalkozik. (Joseph Conrad) • Egy nő, aki úgy tesz, mintha kinevetné a szerelmet, hasonló a gyerekhez, aki éjszaka énekel, mert fél. (Rousseau) • Az az ideális asszony, aki tudja, mikor lesz kénytelen férje akarata ellenére cselekedni. (Sydney J. Harris) Egy herceg nyugodtan elvehet egy konzumnőt, egykettőre hercegnő lesz belőle. Ha azonban egy hercegnő agy gigáidhoz megy férjhez, a férfit sohasem tudja úgy átformálni, hogy egy herceghez hasonlítson. (Kenneth Walker) <5#// aiiz&ny. útfél a ('sillaíjőkig „Utam a csillagokig” a címe annak a könyvnek, amelyben Jacqueline Cochran híres amerikai pilótanő számol be kalandos életéről. A könyv nem a szokványos értelemben vett önéletrajz, nem hemzseg az öndicsérettől és hiú önmegvilágítástól, hanem megkísérli friss és kötetlen hangon, majdnem olyan távolságot tartva, mintha nem is a saját eredményeiről lenne szó, a tetterő és az akadályokon aratott győzelem krónikáját. A könyvhöz érdekes előszót írt Charles Yeager ezredes, ebben az előszóban néhány ismertető mondatot ír „Jackie"-ról, aki 1938-ban megkapta a Mitchell-díjat, mely mindig az amerikai pilóták legmagasabb kitüntetésének számított, s aki az elmúlt években talán legnagyobb mértékben járult hozzá a repülésügy fejlődéséhez, 1953-ban a nemzetközi repülőszövetség aranyérmével tüntették ki Jacquelinet az év legkiemelkedőbb teljesítményéért. O volt az első nő, aki átlépte a hangküszö bőt. Az ezredes félelemnélküli és jókedélyű asszonynak nevezi kolléganőjét, aki „minden nagyobb feltűnés nélkül” elérte, sőt túlszárnyalta a férfiak által, légcsavaros meghajtású gépeken elért rekordokat, s 1953. tavasza óta gázturbinás gépével ért el kimagasló eredményeket. Az ezredes véleménye sze rint ez az asszony, aki olyan nagymérvű bátorságáról és ügyességéről tett tanúbizony ságot, százszázalékos nő, aki gyorsasági repülés után le- szállva, mindig tartogat „egy-egy bájos mosolyt” a földi személyzet számára és „szőke haja sohasem borzas”. A pilótatanár és a barát nagyszerű bajtársának és „remek embernek” nevezi. Jacqueline Cochran, az Egyesült Államok déli részén nőtt fel, nyolcadik életévéig nem tudta, mi az a cipő, fekhelye egy szalmazsák, ruházata pedig ócska ponyvából szabott rongy volt. Szüleit nem ismerte, szegény munkásemberek neveltek fel, akik a legszükségesebbet is alig tudták megkeresni. Kora ifjúságában munkásnő egy pamutgyárban, 12 órán át dolgozik a gép mellett, méghozzá gyakran éjszakai műszakban. Egy sztrájk alkalmával kidobják a gyárból. Később kozmetikai szalonban kap állást. 1932-ben pilótaiskolába iratkozik és három nap múlva már önállóan repül. Ekkor jegyezte el magát a repüléssel. Kemény tanulás árán megtanulja a vakrepülést és megszerzi a közlekedési pilóta diplomáját. Jacqueline energiájáról tanúskodik az alábbi történet. Egy éjszakai repülése alkalmával fájdalmas görcs kezdte kínozni. Útját azonban tovább folytatta és megérkezés után két órával már egy losangelesi kórház műtőasztalán feküdt. Mivel azonban barátnőjének megígérte, hogy a repülőgépet kölcsönképpen átadja neki, nyolc nappal a műtét után kiszökött az ágyból és az orvosok megkérdezése nélkül beült a gépbe. Másik ilyen repüléséről ezt írja; „14 000 méter magasságba emelkedtem fel. Miközben zuhanórepülésre készültem, úgy éreztem magam, mintha egy óriási gumilabdán billegnék. Aztán meredeken zuhantam lefelé. Sugárhajtású gépem és én eggyé váltunk. A gép szerves alkatrésze lettem. Az ejtőernyő szíján, a biztonsági öv, az axigénvezeték, a hallgató- és a beszélőkészülékek kötött össze bennünket”. Jacqueline Cochran ma a legmagasabb repülőkitüntetések tulajdonosa. KERESZTOL-KASUl ÁZSIÁBAN A mi utazónk bemutatását azzal kezdhetem, hogy 19 éves korában kötötte az első üzletét. Ma az ilyenkorú fiúk jóformán még iskolába járnak, alig túl az érettségin, az egyetemi gólya-évek bot- ladozásai, tanulása közepette. Lóránt Vilmost a gyár igazgatója küldte akkor Németországba, el kellett adnia egy jelentős tétel papírt és cellulózét. Az üzlet fényesen sikerült, s azóta — vagy húsz éve már — gyakori utasa a külföldi expresszvonatoknak egy zömök, markánsarcú, szemüveges férfi, aki magyar árut ad el az angol, holland, egyiptomi vagy osztrák cégeknek. A felsorolás persze korántsem teljes. Alig van a nagyvilágnak jelentősebb állama, ahol a Hungarotex képviselőjeként meg ne fordult volna. Ismerősként fogadják India nagyvárosaiban, barátai vannak Indonéziában, s állandó üzletfelei Teheránban. — Ebbe, a közel-keleti fővárosba járok most leggyakrabban. Évente kétszer is kint töltök 3—4 hónapot. Az iráni cégek nagyon szívesen vásárolják a ml textil-anyagainkat. — Mire használják ott fel a magyar szöveteket? — A perzsa nők az európai asszonyokhoz hasonló ruhát hordanak. Főleg pamutszoknyát, nylon vagy mü- selyem blúzzal, De mindegyiken van egy kendő is, amely egészen a cipőjükig lóg le. Ezt az ún. chador-t főleg a mi műrost gyártmányainkból készítik. A sötétkék színű virágos anyagot szeretik a legjobban. Ha az ember végigsétál Teherán utcáin, örömmel láthatja a sok magyar árut. — Milyen város ez a Teherán? — Az emberek általában romantikusabbnak hiszik, mint amilyen a valóságban. Teherán aránylag rendezett város. A főútvonalai elég szélesek, házait — persze a belvárosban — európai formára építették. Igen nagy az autóforgalom. Állítólag 60 ezer autó száguldozik a városban. Sok a taxi is. Ezek nem standokon várnak az utasokra, hanem az utcákon mozognak, de egy intésre már megállnak s be lehet szállni. Nagyon olcsó a tarifájuk. Mindegy, hogy százméteres útra használja csak az ember, vagy öt órára, 10 rialt kell fizetni érte mindössze. Ez a 10 rial 1 forint 60 fillérnek felel meg körülbelül. — S milyen az élet Teheránban? — Ott a munkaidő a nagy hőség miatt reggel 9-töl 2-ig és délután 5—9-ig tart. így aztán a sok tárgyalás után az embernek nincs nagyon kedve szórakozni menni. De nem is érdemes, A mozik vadnyugati filmekkel vannak tele. Egy-egy filmben legalább 250 a halott. Ezt megunja az ember. Aztán az is furcsa, hogy a külföldi filmeket nem szinkronizálják, feliratokat sem készítenek, hanem két percig megy a kép, s aztán két percig meg perzsa nyelvű magyarázó szöveg olvasható. így egy film — bár sem híradója, sem kísérőfilmje nincsen, mégis jó 2 és fél óráig eltart. — A szórakozóhelyek száma is kevés. Van Teheránban egy pár műsoros lokál, de ezek másodrendű európai artistákat és táncosnőket szerepeltetnek. Az árak mégis egy elsöosztályú európai bár árai. Az oka az, hogy itt nem lehet egy üveg bor mellett elüldögélni, hanem vacsorázni is kell. — Milyen az iráni konyha? — Fő ételük a rizs és a bárányhús, amit nyílt lángon sütnek. A kenyerük a mi lángosunkhoz hasonlít. S a nemzeti italuk a coca-cola. Gazdag, befolyásos irániak nevét viselő üzemek állítják elő (ez adja a nemzeti jelleget) külföldi tőkések pénzén. — Milyen az iráni kereskedelem? — Az iráni kereskedelmet hazai tőkések irányítják. Náluk az a módszer, hogy az importőr megvásárolja a kü'- földi utazótól az anyagot és eladja a nagykereskedőnek. Annak a teheráni nagy bazárban van az üzlete. Ez a bazár egy óriási vásárcsarnokhoz hasonlít. Ceyloni gyöngytől a japáni legyezőkig mindent adnak és vesznek itt. A kiskereskedők is itt választják ki a számukra szükséges anyagot és nagy alkudozások közepette vásárolják meg. — A keleti kereskedőkre általában jellemző az alkudozás. Velem is többször előfordult már, hogy hosszas tárgyalás után fixiroztuk az árakat s másnap már csak azért ültünk össze, hogy apróbb részletkérdéseket megbeszéljünk. Az én üzletfelem azonban úgy kezdte a tárgyalást, hogy „no, most akkor állapodjunk meg az árban”. Nagy a konkurrencia a belföldi kereskedelemben, ezért igyekeznek is egymást kijátszani. Az októberi események miatt kénytelenek voltunk egy rendelést sztornírozni. Amikor újra szállítóképesek lettünk, felkínáltuk a vevőnek az árut De az iráni kereskedő csak olcsóbb áron let$ volna hajlandó megvenni. Persze, ebbe mi nem mehettünk bele. Más cégekkel kezdtünk el tárgyalni. Erre a mi első üzletfelünk úgy igyekezett kontre- minálni a tárgyalásokat, hogy a korábbi szállításokból raktárán lévő magyar árukat önköltségi árnál alacsonyabban dobta piacra. Ezért új üzletfelünk csak kisebb rendelést tett akkor. — Ez a helyzet még ma is? — Szó sincs róla. Az irániak nagyon szeretik a magyar textíliákat, s ezért a pa műt, műselyem és műrost szöveteket főleg tőlünk is szerzik be. Egyszer nagyon meglepődtem. Az emberek általában megszokták, hogy a francia selyem egyike a legjobbaknak. En sétálok a teheráni bazárban, s azt látom, hogy az egyik kereskedő francia selyemként kínálja a mi műselymünket. Ha nem lenne jó a magyar anyag, ezzel a ravasz kereskedői fogással nem élhetnének. Indonéziában is gyakran megfordult Lóránt Vilmos. S amikor megkérdeztem tőle, hogy sok külföldi útja során mi volt a legnagyobb élménye, ebből az prszágból mesél el egy kis történetet. — Október elején, amikor a népi Kínának nagy nemzeti ünnepe van, Djakartá- ban jártam. Sok kínai él az indonéz fővárosban, főként kereskedők. Aznap a kereskedői negyeden mentem keresztül és meglepődve tapasztaltam, hogy minden kínai házra kitűzték a népi Kína vörös lobogóját. Azt láttam ebből, hogy a legnagyobb tőkés cégek is a népi Kína mellett állnak és büszkék hazájukra idegenben is. — Es a kint élő magyarok, akikkel találkozott, hogy beszélnek fl tokájukról? — Mind haza vágyik. Ugyancsak Indonéziában találkoztam sok magyarral. Kisiparosok voltak, zenészek és orvosok. Még gazdasági jellegű újságaimat is elkérték, s úgy olvasták, mint a legizgalmasabb kalandregényt. — Bandungban voltam egyszer, s itt a szálloda vezetője, mikor megtudta, hogy magyar vagyok, szólt nekem, hogy a közeli szállodában magyar tánczenekar játszik. Aznap este odamentem vacsorázni. Es valóban, ahogy belépek, a régi kedves Kálmán-operettet játsszák: „Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket...” Amikor elhallgatott a zene, odakiáltottam nekik: — Majd megmondom. — ön magyar? — futottak oda hozzám. — Magyar vagyok — mondtam és nagyon örültem én is a találkozásnak, hiszen az ember, ha sokat is jár külföldön, azért legjobban a honfitársai között érzi magát. Egész este nekem játszottak aztán, húzták a sok szép kedves magyar nótát és operettet. Es nekem azóta is eszembe jutnak ezek a ha- zavágyó magyarok, eszembe jutnak, ha átmegyek a Lánchídon, s ahogy a dal mondja, lenézek a vén Dunára. c^NQ&Y (jyftB/ÍY
