Dunántúli Napló, 1957. június (14. évfolyam, 127-152. szám)

1957-06-02 / 128. szám

ttw .TŰNT US 2 NAPLÓ 3 A IMI AT® OINK P Ül ® A€a ® ® U S INI A P ® INI j I ü« i : l ■ * y ■ A kicsinyek második édesanyja Ehhez hasonló képet szá­mosat készíthettünk volna tegnap, mert minden Iskolá­ban köszöntötték a diákok es tanulók a pedagógusokat. Virágokkal és szerető szívvel indultak a gyerekek hazul­ról, hogy igazgatójukat, taná­raikat, nevelőiket, — akik tudást, a munka iránti sze- retetet igyekeznek beléjük plántálni, üdvözöljék és megköszönjék fáradozásukat. Ezek az ünneplések nem múlnak el nyomtalanul a szívekben és ha már az idő kiveszi a pedagógus kezéből a ceruzát és a gyerekek ke­zéből a bizonyítványt, akkor is kedves emlék marad a minden évben megrendezett pedagógusnap. Almási Jánost, a Bercsé­nyi utcai általános iskola igazgatóját szeretettel kö szöntlk nyolcadikos diákjai. ■■•••■•■•■••■■••■■■■»■•■•■■••■«■■■••■•■••■•■■■■■■■■a« Két hónap Csehszlovákiában Jkladi Lajos- ■* né a neve. Óvónő a nagy har­kányi óvodában. Reggel hét órakot már fogadja a ki­csiket és este bat óráig állandóan ve­lük van. Tanítja, neveli őket, mellet­tük van, amikor ebédelnek, vigyáz dé l utáni á hmi kra, fogja a kezüket, amikor az udvar­ban vannak és min­dig van néhány kedves szava hoz­zájuk, ha szüleik értük jönnek. Nem. könnyű feladat ez, hiszen mintegy het­venöt gyerek kap helyet az óvodában. Igaz, van még két fiatal óvónő is, akik vezetőjükhöz mél­tón mindent meg­tesznek a gyereke­kért. — Talán azért könnyebb, mint gondolnák, mert közöttünk, — mun­katársak között so­ha nincs nézetelté­rés. Mindig meg­értjük egymást — nyilatkozott mun­kájáról Jkladi La- fosné. Az óvoda igen. szép. A három te­remben ragyogó Pisz taság, a falakon raj­zok, — a gyerekek munkái. Természe­tesen csak a leg­szebbek kerülnek a falra. Talán hihe­tetlenül hangzik, de vizifestékkel is fes­tenek a gyerekek. No, nem tájképe­ket, csafc olyan „maszatolásszerv” valamit, — így mondta az óvónő. De ez is komo ly do­lognak számít, hi­szen az ecsetkeze­lést megtanítani egy három éves gyermeknek nem is olyan könnyű feladat. JTffV gyermek étkeztetésé­vel is sok a ve- sződség. S ahol több gyerek van, próbá­ra teszi a szülők idegeit. Képzeljük el, amikor hetvenöt gyerek ebédel! S nincs kivétel, mind­annyit meg kell tanítani rendesen enni, a kicsiket meg kell etetni, nehogy éhes maradjon vala­melyik is. Mégiscsak jó az, hogy falun a kis­gyerekeket nem kell kivinni a földekre, amikor szüleik dol­goznak, nem kell a barázda végére pMamtamok időn­ként: vajon mit csi­nál a kicsi?! A nagyharsányi óvodában jó helyen vannak. S álla­munk amellett, hogy falun is lehe­tővé tette az óvodák működését, meg is jutalmazza azokat, akik szívük minden melegével gondoz­zák a kicsinyeket. Ikladi hajosnét jó munkájáról az idei pedagógusnap al­kalmával az „Okta­tásügy Kiváló Dol­gozója” kitüntetés­sel és külföldi uta­zással jutalmazták. — Őszintén szól­va, nagyon megle­pett ez a megtisz­teltetés — mondotta — és nagyon-nagyem boldog vagyok... \Ji továbbra is sok-sok tü­relmet hittanunk munkájához. PAPP ETA Jtla Qlcktck zeng az ének ! Bíboros, nagy május délutánok, éiet-kutakba néző mély szemek, magas csúcsról messzire kiáltok, kik féltve óvtok minden gyermeket, nevelők, — ma nektek zeng az ének! Óriási hangszer ma az ország, boldog szülők jönnek, lassan hozzák égő csokruk s halk szavakkal kérnek Tanítók, kik tanyák, falvak népét a betűk bűvös világain át hoztátok a városokba hozzánk, hogy meglássák a lét újabb fokát, mely vezet egy magasabb, szebb korba, lángolva, mint Mózes csipkebokra, s ti, akik a gyárak fényes, zúgó gépeinél küzdők gyermekének adjátok a tudás érett magját, nevelők, — ma nektek zeng az ének: Nézzetek a gyermek-arcba hosszan, tükröt tart, mint tornyoknak a tenger, hallgassátok lelkűkben mi csobban, figyeljetek szivet-nyitó szemmel. Lássátok meg, mit ad ki a lágy-vas. mit bírhat a hajlítható forma, nyúljatok a lelkek anyagához úgy, minthogyha véretekből volna. Egyikből a mérnök nézhet rátok, másikból egy bányász, vagy zenésznek mélybe-néző, meleg szeme csillog, lámpa-fénye a szárnyaló észnek. Apró bokrok, növendék fák sorban itt vannak az élet erdejéből, csokraikat elhozták, — kötöttek, — belőletek kisugárzó fényből. Szemeikben könny-virágok égnek, nevelők, ma nektek zeng az ének! GALAMBOSI LÁSZLÓ Huszonhét fiú és ötvenhárom leány, pedagógus szülők gyer­mekei, utazott Magyar- országból márciusban Cseh­szlovákiába. A 10—12 éves gyermekeket két hónapra hív­ták meg vendégségbe. így ke­rült Pécsről is Podhradiba — pontos címen: Zotavovna Pod- hradi u. Ledce n. Sáz — Ta- káts Aba Gyula, az Egyetem utcai általános iskola IV. osz­tályos tanulója. Mindig nagy izgalommal váltam Gyuszika lapjait, leve­leit. A képeslapok és levelek azonban inkább csak sejtése­ket adtak arról, hogy Gyuszika sokat lát, tapasztal, igen jól ér­zi magát. Az első lapján pél­dául csak ennyi volt: „Amíg megérkeztünk, 16 alagúton mentünk át”. Aztán jött a kő­vetkező írás: „10-én narancsot ettem. A fagylaltra még tej­színt kaptunk. Kirándulás köz­ben sziklákon másztunk fel a várromhoz.” — Ezek a monda­tok már többet árultak el. Te­hát festői, romantikus táj, ké­nyeztető ellátás. — De a mama úgylátszik másra is kiváncsi lehetett, bár ebből a többmin­denből a válaszban csak a fel­kelés és lefekvés idejére fu­totta .;. „Amit kértél, most megírom. Az ébresztő 6.45-kor van, a lefekvés 19.30-kor' van. Édesanyám és Édesapám, mondd meg testvéreimnek, hogy ne irigykedjenek, hozok haza narancsot Eljöttek a zrucsi úttörők és a ledicsiek. Futballmérkőzés volt ellenük. Kikaptak 5:0-ra. A mi kapu­sunk Ádám István gödöllői gyerek volt. Sok cseh fiúval megbarátkoztam. Sokszor csó­kol benneteket Gyuszi”: Amikor Gyuszi hazajött, em­lékeiről beszélgettem vele. — Sok élményem volt. Még elsorolni is elég! Mindenki ka­pott emlékül egy kis kristály­vázát, a kutna-horai üveg­gyárból. Még egy óriási üveg­gömböt is fújtam! Aztán egy barna melegítőt, égy pár gumi­cipőt. amit nálunk dorkónak mondanak, aztán egy pár szan­dált, egy meleg pizsamát, egy kék tornanadrágot és sárga trikót hozzá, három darab nagy zsebkendőt, egy törülközőt, na és egy szép olajfestményt De ezt csak én egyedül kaptam a Zedniceik barátomtól.;; És hozza is már futva, s ra­gyogó arccal mutatja, magya­rázza: — Ez Zruc tája, itt a he­gyeken várrom van. Zrucon lakik Zednicek. Ezt a képet ő festette. Voltam náluk is ... Amíg mesél Gyuszika, nézem a képet. Szabályosan keretre feszített vászon, és bár a szí­nek erősek, tömörek, sűrűek, de a festmény olajjal készült és meglepően jó rajzkészségrői tanúskodik. — Hány éves Zednicek ba­rátod? — Tizenkettő. Most jár ha­todikba. Május 1-én meghívtak ebédre is. Májgombócos hús­leves volt, sült hal, francia sa­láta, sütemény és kis vödör­alakú papírdobozban fagylalt, amit apró falapátocskával et­tünk. Náluk láttam életemben először televíziót is. — Hogyan beszélgettek? — Sehogy, csak mutogattunk és jókat nevettünk. Nagyon jól éreztük magunkat. — S különben hogyan tel­tek a hétköznapok? — Ébresztő után kiszalad­tunk az udvarra tornászni. Ezután katonásan hideg vízben kellett mosdanunk, derékig. Majd az öltözködés és a reg­geli következett. A í'eggeli hol tea, hol kávé, hol kakaó volt kiflivel, vagy kenyérrel. A ke­nyeret ott köménymagosan sü­tik. Ezután megcsináltuk az ágyakat és ekkor jött a szem­le. Az ágyazást és a szoba tisz­taságát vizsgálta meg a napos tanár néni. Égy tanár és öt tanár néni volt velünk. A szemle után levonultunk a földszintre a tanterembe és ta­nultunk. (Az itthoniaktól bi­zony kicsit lemaradtunk nyelv­tanból, földrajzból.) A tanulás ,után az ebéd következett. Ez­után mindig fél óra csendes pihenő, fekvés volt, majd fél 5 óráig játék az udvaron, vagy közös séta az erdőben. Az uzsonna után a napos tanár néni korrepetált vacsoráig. Va­csorával ért véget a nap, *— Kirándultatok is? — Az egész környéket bejár- ■ tufc — Prágában is voltatok? — Igen, amikor hazafelé jöt­tünk, Boldog, felejthetetlen két hónapot töltött Gyuszi Cseh­szlovákiában. Bizonyos, hogy egy életre barátságot kötött Zednicek Jóskával su fbő) $ OC&äZ&nieMi cHetia néninek... AZT MONDJÁK, tisztelet­lenség ártatlan emberi hibák­ról írni, különösen olyan vala­kiről, akit. mindannyian isme­rünk, aki köztünk él, akivel naponta találkozunk. Én legalább is naponta ta­lálkozom Ilona nénivel, és nem érzek lelkiismeretfurdalásk hogy a nevét is kiejtettem. Sőt, hogy másokat is emlékez­tessek, hát elmondom: Ilona nénire, arról lehet rá­ismerni, hogy télen-nyáron fe­kete kabátkában jár, hogy szinezüst haja van, és az apró kis éthordója is ezüst színű. Azt, déli időben, mindig nála látni, a görcsös kis öklében szo­rongatja, és sohasem történt meg, hogy az éthordó fényes oldalán, akár egy cseppnyi is végigcsorogna féltett ebédké- jéből. Nem kérdeztem még meg, de azt hiszem, Ilona néni magá­nyosan él.a — Ezt abból gon- 1 dőlöm, hogy egyszer köszön­tem neki, és amikor a sarok­ról visszafordultam, ö még mindig ott állt, ahol köszön­töttem, és csak nézett, bámult bele a semmibe, azzal a min­dent, és talán már semmit nem látó két öreg szemével. Mégis el kell mondanom, hogy kettőnk közül én vagyok * az idősebbik, én, a negyven éves... — Mert Ilona néni, Il­ka kisasszony volt és húsz esz­tendős, amikor úgy harminc egynéhány esztendőnek előtte, bclémsujkolta az egyszeregyet. Emlékszem. aranyhajára, az uzsorás évek váltottak be nála ezüstre, az égszm sze­mére, amire homályt lopott as esteledő kor.. ■. Azért vagyok én az idősebb, mert Ilona néni csak járókelőt lát bennem, én meg még min­dig a fehérblúzos, rakottaljas, bakfis tanítókisasszonyt idéz­getem, aki együtt sirt a gyere­kekkel, — ha valahol akadozott az ábécé.., Madarak és fák napján, ve­lem szavaltatta el a „Rab gó­lyát” és sirvafakadl, amikor én, a minden elsősök éneklős tónusán, eljutottam ama bizo­nyos: „...elrepülne, messze- szállna, messze, messze tenge­rekre, csakhogy el van metsz­ve szárnya.. Kedves pityergő Ilka kisasz- szony, „ Arra emlékszik-e még, ami­kor Laci bácsi, — tudja, az a sötétkék ruhás, fehér apacsin- ges bácsi, — akii maga csak Lacinak szólított, akárcsak en­gem, a hátulgombolóst..., pe­dig annak hosszú nadrágja volt és levelet küldetett magá­nak, méghozzá velem, a min­denre kaphatóssal. Na persze, csak arra emlé­kezhet, hogy húsz fillért kap­tam a követségért, és sehogy sem jöttem rá, hogy miért kül­di vissza velem olvasatlanul a leveleim — Akkor tudtam meg, hogy egyedül csak én jár­tam jól, mert Laci bácsi is húsz fillért nyomott a markom­ba és elballagott.'.. Pedig en­gedelmesen vártam, hogy a szokásos barackot is rányomja a kobakomra. Nem. tette, csak szó nélkül elballagott... Azóta, nem is láttam Laci bácsii, pedig higgye el, ráis­mernék és most már őt is La­cinak szólítanám, Laci öcsém­nek, mert az emlékesők az idő­sebbek NE NEVESSEN ki Ilka kis­asszony, de néha úgy szeret­nék odaállni Maga elé, és kér­ni azt a pofont, amivel adó­som maradt, amikor a Bank Dezsővel kitörtük az ablakot. Maga akkor is elfordult, mert nem akarta látni, hogy Józsi bácsi, a pedellus, hogyan tör­leszti rajtunk az ablak árát.., Ne higgye azért, hogy Józsi bácsira haragszom a pofonért, de most, harmincnégy év után, a Maga kezét megcsókolnám érte. H ILKA KISASSZONY, drága tanítónéni, én úgy, det úgy sze­retnék újra beülni a gyerek- szagú tintafoltos iskolapadba, cs újra meghallgatni az „Egri csillagok”-at. — Most már nem súgnám oda vihogva, a Simsa Zolinak, hogy — lám, a kis­asszony hangja pontosan olyan vékonykat mint az állandóan szipogó Both Gyusziém Az én hangom már érdes, meri húsz éve férfi vagyok, úgyszintén Both Gyuszié is. Higgye el, nekem sem köny- nyü az emlékezésit, Hogy, mégis hozzáfogtam, es azért van, mert Maga tanított meg a betűvetésre, és most sze­retném valamennyit külön-kü- lön, értelmetlen kis rovarkáL olyanformán kéz a kézbe ösz- szefogni, ahogyan Maga állí­tott bennünket sorba a tábla előtt. — Az, M, i, í, cs, — cs a többi betűből, úgy kellett ér­telmet formálnunk, hogy a gyerekseregből épített, rosszul­hangolt pianínó, egymástól kapta át, a táblára irt betűk sorát, és a harmadik kísérletre már, nemcsak néztük, mond­tuk, de láttuk Is a betű hatal­mát. „— Mit — csi-nál a jó-ö- reg-n a a p?; . Talán egy költőt, vagy zene­szerzőt indított útnak akkor, a diadalmas felismerés . -. s Mégis szegény a lélek, még szegényebb a nyelv, hogy el­•miiimtiminiiuiiiHimiMMiiimttiiniiMiitiKM mondhassam; mit éreztem ak­kor délidőben, amikor a köszö­nésem után, visszanéztem az utcasarokról m Nem restellem megmondani, sírás fojtogatott attól, amit ak­kor láttam, m Ilona néni csak állt, és tipe­gett, néhány lépést előre és vissza, és azóta is mindennap igy teszi ezt, ha valaki köszön neki,-,4 Talán az orvosok, azt mon­danák rá, hogy ideggyengcség, vagy vémyomászavarok okoz­zák, én azt mondom, mindenki ellenére, hogy nem!... — Hisz’ nekem, jobban kell tudnom, mint másnak, én a tanítványa voltam. m — Es meg is vé­dem M Emberek! Ne mosolyogjátok meg érte Hona nénit, az ezer gyerek tanítójátit> Én tudom, én rájöttem akkor, amikor köszöntem neki... En olvastam abból a gyámoltalan tipegésből m Mert Ilona néni akkor, visz- szalépett,a Harmincnál több esztendőt lépett vissza, hogy ráismerjen a köszönőreiH Figyeljétek meg emberek, akiket valaha is, Ilona nénik tanítottak, hogy a tekinteté­ben, a gyermekarcotok képe bujkálm Es figyeljétek meg a homlo­kát, azt az ezüsttel övezett, ba­rázdás antik kupolát, amely­nek ezer rovátkája, egy-egy számontartás, rólam, rólatok, de amelyből, mégis kikopott az ezer angyalarc freskója... HALA ÖVEZZE neved e na- f,-s. gyermeklelkem hordozó­^ Pn.mi •« V • Az 1957. évi pedagógusnapon kitüntetett dolgozók : „Kiváló tanár” kitüntetési •kaptak: • Kiss Antal a homorudi álta­lános iskola igazgatója, hoff- iinann Ottó, a szederkényi álta­lános iskola tanára, Achátz • Imre, a Közgazdasági Teehni- Jkum ipari tagozatának igazga­tója. ; Az „Oktatásügy Kiváló Dol- Jgozója” kitüntetést kaptak: ; Arató Antal, mohácsi járá- ■si művelődésügyi felügyelő, •Lesi István, a szigetvári gim- Snázium igazgatóhelyettese, ; Ló ránt Péter, komlói művelő- ■désügyi felügyelő, Zsoldos Já- •nos, gyódi körzeti igazgató, ITolnai Dezső igazgató, Siklós, iV ölgyesi Jenő körzetigazgató, •Űj-Mohács, Hucker Tibor kör- ■zeti igazgató, Szalatnak, Ikladi SLajasné vezető óvónő, ®agy- !harsány, Pirisi Jánosné tanító, •Ibafa, Varga Sándor általános •iskolai tanár, Sellye, Bocs IGyörgy általános iskolai tanár, ;Komló, Wirth Aladár, a Me­ggyei Tanács Művelődésügyi ^Osztályának munkaügyi éle­tadója, Szécsei János, a Városi jTanács vb. Művelődésügyi Osz- •tályának iskolai csoportveze­tője, Bujdosó László, a Vorc-! silov úti általános iskola igaz-; gatója, Fisztar Gyuláné, a Leö-j wey Klára Gimnázium tanára,: Kiss Ferenc, a pécsszabolcsij általános iskola igazgatója, Be-; rényi Ü. Sándor, a Gyógypeda-j gógiai Intézet igazgatója. A „Szocialista Kultúráért"! kitüntetést kaptak: Záhonyi Lászlóné tanítónő,: Bogád, Szilvási Irén óvónő,: Öcsárd, Hegyi József főiskolai! tanár. A „Népművelés Kiváló Dol-j gozója” kitüntetést kapta: ! Pártái Anna tanárnő, Mecsek-! nádasd. „Kiváló Dolgozó” kitüntetést; kaptak: Kakas Istvánná gépíró, a: Megyei Tanács Művelődésügyi; Osztály dolgozója, Rajz Józsefi hivatalsegéd, a Megyei Tanács: Művelődésügyi Osztály dolgo-i zó ja. Magyar László Géza hi-< vatalsegéd, Siklós, gimnázium,! Sümegi Alajosné szakácsnő,: Dunaszekcső, Kovács Mihály,\ a Mátyás király utcai iskola hi-j vatalsegéde, özv. Halász Sán-j dómé, a Nagy Lajos Gimná-i ziirm hivatalsegéde. i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom