Dunántúli Napló, 1957. június (14. évfolyam, 127-152. szám)
1957-06-02 / 128. szám
NAPLÓ 1931 JtNTOS * A Finn Kommunista Párt XI, kongresszusa A Finn Kommunist« Párt XI. kongresszusának május 31-én délelőtt tartott ülésén Kuusinen a Központi Bizottság Politikai Bizottságának tagja foglalkozott az 1058. évi parlamenti választások előkészítésével. Kijelentette, a szociáldemokraták azért határozták el, hogy nem vesznek részt a jelenlegi kormányban, mert remélték, hogy ezzel megjavítják helyzetüket a választásokon. A felszólalók behatóan foglalkoztak a munkásosztály akcióeigységének mcgszllárdítá. sával. Rámutattak, hogy a szociáldemokrata munkások egyre nagyobb számban értik meg, mennyire káros a munkásmozgalomban a széthúzás. Több szánok felhívta a figyelmet arra, hogy fel kell kutatni a dolgozók közös harcának új formáit. Megemlékeztek a klsparasz- tok nehéz életkörülményeiről, A kisparasztok nehéz életkörülményeik miatt kénytelenek mellékkereset után járni, hogy valamiképpen biztosítsák családjuk létfenntartását. Karvonen, a Finn-Szovjet Társaság főtitkára beszélt a finn—szovjet kapcsolatok változatos formáiról, s felhívta a kongresszust, hogy még mélyrehatóbban tanulmányozza a két ország népeinek életkörülményeit. A kongresszus résztvevői köszöntötték a Magyar Szocialista Munkáspárt, az Olasz és a Csehszlovák Kommunista" Párt, valamint a Lengyel Egye sült Munkáspárt képviselőit. G. K. Zsukov marsall elutazott Budapestről Június l-én G. K, Zsukov, a Szovjetunió marsall ja, honvédelmi miniszter, a szovjet csapatok ideiglenes magyarországi tartózkodásáról tárgyaló szovjet kormányküldöttség tagja, elutazott Budapestről. Búcsúztatására megjelentek: dr. Münnich Ferenc, a minisztertanács elnökének első helyettese, Horváth Imre külügyminiszter, Révész Géza honvédelmi miniszter, Biszku Béta belügyminiszter, valamint a külügyminisztérium és á honvédelmi minisztérium magasabb beosztású munkatársa:, továbbá J. I. Gromov, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott nagykövete < Újabb igi! MiogftWüÉHs A Reuter Jelenti, hogy pénteken a Csendes óceán közép, ső része felett nagy magasságban felrobbantották a második <— az elsőnél nagyobb — angol hidrogénbambát, A bombát as angol légierő négy négymotoros „Valiant“ mintájú lökhajtásoa bombázója dobta Tinyattol sziget térségében. Mintegy 4200 mérföldre keletre Japántól és 1300 mérföldre Hawaltól, Az igozságügyminiszfer tájékoztatója az országgyűlés elé kerülő törvényjavaslatokról Aláírták a belga- magyar légügyi egyezményt Budapest nemzetközi légi- kapcsolata az elmúlt hónapokban kiszélesedett. S ennek a fejlődésnek egyik jelentős állomása a belga—magyar légügyi egyezmény aláírása, amire szombaton délelőtt került sor. Az ünnepélyes aláíráson rósztvett Frederic Colion, a Belga Királyság rendkívüli követe és meghatalmazott ml- nisztex-e, Földvári László, közlekedés- és postaügyi miniszter helyettes, A belga—magyar légügyi egyezményt Frederic Colion rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter és Rónai Rudolf, a légügyi főigazgatóság vezetője írta alá. Szombaton as igazságügy- minisztériumban dr. Nezvál Ferenc igazságügyminiszter sajtótájékoztatót tartott. Bevezetőben vázolta azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az igazságügyi szervek, a párt, a kormány céljainak megvalósítása, a közbiztonság és a nyugalom megteremtése, a jogrend teljes helyreállítása érdekében az utóbbi hónapokban tettek, majd a jogalkotás terén soron- következő feladatokról szólt Elmondotta, hogy az országgyűlés hétfőn kezdődő ülésszakán három törvényjavaslatot vitatnak meg. Ezek: az állampolgárságról, a magyar állampolgárnak külföldi állampolgárral való házasságkötésről és az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló javaslatok. Beszámolt ezután a miniszter arról, hogy a minisztériumban elkészítettek két törvényerejű rendelettervezetet is és ezeket elfogadásuk esetén a kormány a közeljövőben az Elnöki Tanács elé terjeszti. Az egyik a megyei népbírósági tanácsok felállításáról és egyes büntető eljárási rendelkezések módosításáról, a másik az 1956 október 23-át követően jogellenesen külföldre távozott személyek vagyoni helyzetének rendezéséről szól, A földművelésügyi minisztériummal együtt készíti elő az igazságügyminisztérium a hegyközségi törvényerejű rendeletet, az új szövetkezeti törvényt és a termelőszövetkezeti földjogi törvényt. Az országgyűlés mostanit követő ülésszakán kívánom benyújtani az új sajtótörvényt — jelentette ki a miniszter. Említést tett a miniszter a szabálysértésekről szóló kormányrendelet-tervezetről is. A tervezet a hatályban levő mintegy 1500 szabálysértést a tizedére csökkenti, az elmúlt szabálysértéseket hatályon kívül helyezi és jórészt mellőzi az olyan szabálysértéseket, amelyeket kizárólag állami alkalmazottak követhetnek el munkájukkal kapcsolatban és így velük szemben fegyelmileg is el lehet járni. A tájékoztató következő részében a bíróságok munkájával foglalkozott a miniszter, majd szóvátette azt a helytelen módszert, amely a kegyelme- zési jogkör gyakorlása terén kialakult, A kegyelmezés az Ítéletek korrekcióját célzó igen nagy számban alkalmazott intézkedéssé változott — mondotta. Éppen ezért a kegyelmi ügyekben folytatott gyakorlatot új elvi alapokra kell helyezni, Ennek lényege az, hogy az egyéni kegyelem olyan rendkívüli államhatalmi aktus, amely csak kivételként jelentkezhet a bíróságok által kiszabott büntetések végrehajtása helyett. Ezután a polgári jogszolgáltatás terén tett intézkedéseket vázolta a miniszter. Befejezésül arról a szerepről szólott, amelyet a sajtónak kell betöltenie az Igazságszolgáltatás zavartalan működésének elősegítésére. A tájékoztató után a sajtó képviselői több kérdést tettek fel, amelyekre dr. Nezvál Ferenc igazságügyminiszter részletesen válaszolt. Illáira is ítszill a felnél Tajvanon New York (TASZSZ) A Taj- pejből érkező hírek arról tanúskodnak, hogy a városban a helyzet továbbra is feszült. Az UP tudósítójának jelentése szerint a városban ma is voltaképpen ostromállapot van. Ma is Tajpejben vannak azok a katonai alakulatok, amelyeket a múlt héten az amerikaeilen es megmozdulásokkal kapcsolatban rendeltek ide. A külvárosokban újabb katonai egységeket összpontosítottak, amelyek „készen állnak rá, hogy az eteő jelre bevonuljanak Tajpejbe.’’. Fegyveres alakulatok helyezkednek el az amerikai követség és tájékoztató iroda épülete körül is. ’ Ellenőrzés indul az árdrágítók leleplezésére Az Országos Árhivatal elnöke, a SZÖVOSZ, az OKISZ, a KIOSZ és a KISOSZ útján felhívta a földművesszövetkezeteket, a kisipari szövetkezeteket, a kisiparosokat és a kiskereskedőket, hogy a lakosság részéről egyre gyakrabban érkeznek bejelentések, panaszok árdrágító visszaélésekről. Ugyanakkor az Országos Arhivatal elnöke utalt a kormány rendeletére, amely felhatalmazta, hogy az állami vállalatok, szövetkezetek, kisiparosok, vagy kiskereskedők meg nem engedett nyereségé* árkiegyenlítési forgalmiadé útján elvonhatja. Bejelentette, hogy júniusban megkezdik az árszabályozó rendelkezések megtartásának ellenőrzését. Kétssoba hallos, összkomfortos öröklakás a június 6-i lottó-jutalomsorsolás főnyereménye Az Országos Takarékpénztár, mint ismeretes, két lottóház építését határozta- el, s a lakásokat öröklakásként havi jutalomsorsolások alkalmával sorsolják ki. Az egyik — a Mártírok útja 27. szám alatti telken épülő — lottóház kivitelezésére megtörténtek az előkészületek. A télken jövőre egy szép, Ízléses, jól felszerelt hétemeletes, tetőteraszos ház épül, 24 lakással. A bejárat mellett két üzlethelyiség kap helyet.' A lottóház építését június közepén kezdik meg, s előreláthatólag a jövő nyáron fejezik be. Addigra valamennyi lakást kisorsolják. A június 6-án sorrakerülő lottó jutalomsorsoláson már nem Wartbourg gépkocsi, hanem kétszobás, hallos, összkomfortos öröklakás lesz a főnyeremény. Az autó már „csak” a második helyre kerül, lidpgqrtat A barátság legyében A pécsi járási kiegészítő parancsnokság szombaton este nagyszabású ismerkedési estet rendezett, amelyen résztvettek a Pécsett tartózkodó szovjet jegyveres erők beosztottjai is. Régóta készültek már erre a találkozóra. A Kesztyűgyár fiataljai és a szovjet elvtársak „közős erővel" igyekeztek fokozni a találkozó hangulatát. Az igyekezet sikerrel is járt, a szovjet elvtársak és magyar fiatalok, a találkozót rendező katonákkal együtt késő éjszakáig szórakoztak, igen vidám hangulatban. Rendelet a termelőszövetkezetek hitel- és pénzgazdálkodásénak rendszeréről A pénzügyminiszter és a földművelésügyi miniszter a termelőszövetkezetek önállóságának növelése érdekében közös rendeletet adott ki a termelőszövetkezeteik hitel- és pénz- gazdálkodása főbb kérdéseinek szabályozásáról. A rendelet első része a pénzforgalom szabályozásáról szól. E szerint hitelt mezőgazdasági termelőszövetkezet, termelőszövetkezeti csoport és halászati termelőszövetkezet részére csak akkor lehet nyújtani, ha pénzét a Magyar Nemzeti Bank járási fiókjánál nyitott elszámolási számlán tartja. A termelőszövetkezet elszámolási számláján és egyéb betétszámlán elhelyezett betétek után a bank évi öt százalék kamatot fizet. A termelőszövetkezet az alapszabályszerű közös gazdálkodás keretében termelési célra rövidlejáratú hitelt kaphat, így a növénytermeléssel kapcsolatban vetőmag, szerves- és műtárgya, növényvédőszer beszerzésére, gépállomás! munkák díjára, öntözési és vízhasználati díjra és egyéb növénytermelési kiadásokra, az llattartással kapcsolatban sertés- és marha hízóanyag, valamint takarmány beszerzésére, állatgyógyászati kiadásokra, kovácsmúnkákra, napos- és te- nyészbaromfi beszerzésére. S egyéb állattartási kiadásokra. Rövidlejáratú hitelt kaphatnak továbbá a termelőszövetkezetek a mezőgazdasággal szervesen összefüggő segéd- és feldolgozó üzemek anyag- és üzemanyag beszerzésére a saját szükségletet meghaladó építőanyag kitermelésére, stb. Rövidlejáratú hitelt a bank a termelőszövetkezet közgyűlésének határozata és írásbeli kérelme alapján nyújthat. A rövidlejáratú hitelt legkésőbb egy éven belül a megállapított lejáratkor, a termelési cél korábbi megvalósítása esetén azonban azonnal vissza kell fizetni. A rövidlejáratú hitelek utón a termelőszövetkezet négy százalék kamatot köteles fizetni. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek beruházásaik keretében új építkezésekre, szőlő- és gyümölcsös telepítésére, talajjavításra, fásításra, valamint új gépek, műszerek, berendezések és felszerelések vásárlására hosszúlejáratú hitelt igényelhetnek. Az egyéb beruházásokra] valamint a több éven át megtérülő beszerzésekre a mezőgazdasági termelőszövetkezetek középlejáratú hitelt vehetnek igénybe. A termelőszövetkezeti csoportok és a halászati termelő- szövetkezeteik — ha alapszabályszerűen gazdálkodnak — az egyes Uzemágakban vállalt közös tevékenységgel kapcsolatos, a közös nagyüzemi gazdálkodást elősegítő beruházásaik, beszerzéseik megvalósítására ugyanolyan közép- és hosszúlejáratú hl-' telekben részesülhetnek, mint a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, A közép- és hosszúlejáratú hitelek után a termelőszövetkezet évi egy százalék kamatot köteles fizetni. Rövidlejáratú, mind közép- vagy hosszúlejáratú hitelt a termelőszövetkezet részére csak a „hitelmeg- állapodás” aláírása utón lehet folyósítani. A hitelek rendeltetésszerű felhasználását, valamint a hitelek fedezetét a bank a helyszínen ellenőrzi. A hitelt igénybevevő termelőszövetkezetnek olyan naprakész pénztárszóm- adást, A!lóes7.köz-, raktár- és állatnyilvóntartást, valamint könyvelést kell vezetnie, amely a bankszerű ellenőrzésre alkalmas. Kemény kézzel teremtsünk rendet I 7000 Fi értékű lopott holmi „Más kárán tanul az okos...“? Attól függ! ök nem tanultak. Nem tanult az a harminc egynéhány ember, akik pénteken haza- indultak a nylon és Ikarusz buszokkal és a csomagban jogtalanul eltulajdonított holmit, mondjuk így: „szajrét”, — vittek haza... A múlt héten pénteken razziát tartott a rendőrség, a városból kivezető útvonalakon. Másnap szabadszombat lévén, az építkezések vidéki dolgozói már pénteken délután hazautaznak. Viszik haza a szennyesruhát, a szappant, a borotvafelszerelést és... ... És többen lopott holmit is, amelynek pénzbeli értéke a múlt heti razzia alkalmával 5, azaz ötezer forint . volt. E heti eredmény: hétezer forint...! Úgy látszik egyesek nem tanultak a „más kárán ..Borbély István — az uránlumbánya villanyszerelője például „véletlenül'’ a táskájában felejtette ...a fázismérő készüléket. Nagy János pedig azért viszi haza magával a vldla-késeket, mert... '„hátha ellopják...!" S ezért dugott a táskájába is egy vadonatúj reszelőt... Kádár Dániel? ügy csodálkozott, mintha most látna először életében lővezetéket, amikor a' táskáját kinyitotta: — Ez meg hogyan kerül Ide ..— kévdezj önma gátéi méltatlankodva. Ugyan honnét...?! Blumenschelm Ferenc Bakonya II. ilzenrvlUamosmazdonyve- zető táskájába hogyan kerül a vörösréz rúd? — Bent az üzemben nem volt időm két darabra fűrészelni, gondoltam otthon kettévágom ,., . Cs... C...? No csak! Minő nagy szorgalom. Hétvégi pihenőjét arra használja fel, hogy az üzem 'részére ketté fűrészeljen egy vörösréz rudat. Már-már azt hittük, hogy saját céljaira akarja felhasznál- nf,Vagy talán...? Traunlnger Ferenc (Aknamélyítő V. pécsi körzet) másképpen védekezik: — A raktárban vételeztem fel épnen a szerszámokat és... — És...? ... És hallgat. Semmi töhb. Három darab Vészelő, egy derékszög. egy új lakat, — a táskában. Ha vételezte, miért viszi haza? Kinek „vételezte ...’’? De megáll az ember esze! Tomslk Gyula (földmérő és talajvizsgáló csoport, urá- niumbánya) egy távcsövet „szállít“ haza. — ügy kértem kölcsön egyik mérnöktől, vasárnapra.., Vasárnapra? Minek? Táv- csöveznl a Mecsekben, vagy... hát ez érthetetlen! Olyan biztos, hogy ez a távcső visszakerült yolna hétfőn a vállalathoz? Ki hiszi? Hanem amit á következő táskában találtunk, az már felháborító...! Hegyi, László (urániumbánya. kompresz- szor szerelő) a tolómérőét, — szaknyelven „sublert” — és néhány szerszámot „felejtett“ magánál. Értéke: halszáz forint ,,,! Köteles Ferenc villanyszerelő szintén vagy hatszáz forint értékű szerszámot visz a táskájában, mert: — Otthon dolgozgatok ... Hát ne „dolgozgasson“ ott? hon, — a vállalat szerszámjaival. mert még utóbb, — isten bocsa'...! — örökre otthon felejti... Az A 1. laktanya előtti szakaszon Is folyik a gépkocsik ellenőrzése. Hauck János (Építőipari Vállalat) egy k> zsák cementtel kedveskedik az asszonynak, — Hauck István gipszet vett „kölcsön“ a munkahelyéről, „sohaviriza- nemadomra'’,.. Kovács Imre (Ép. Ip. Vállalat) faanyagot vinne haza, — hokedlinak, — azt mondja. Hanem aztán Czikke’y Illés (meszesl építkezés) „Hal már lúd. — legyen kövér...* elv alapján istenesen fö’pa- kolt. Tizenkét tábla vastag ablaküveget ..szállít” egy lehetetlen nagy faböröndben, amikor a kocsiról leemeli, majd beiészakad, olyan nehéz... Hajdú Ferenc — egy-; ugyanazon építkezésen dolgoznak, t — „csak“ hat tábla üveget visz zsákba csavarva. — TJgy találtuk a komámmal itt az építkezésen — ...feleli és néz ártatlanul.., Hát bizony ilyesmit leimt ti’á’ni egv építkezésen... Attól fiiag, ki hogy veszi? Mert például egy építkezés színhelyén mást h lehet ..találni”, ha éppen akarok valamit találni. Például: fo- ronydarút, meg meszel és cementet, vagy.egy kétemeletes bérházat, amit már felépítettek... Nyúlván hogy ablaküveget is csak itt lehet „találni“, nem pedig, teszem fel, — a Mecsek cukrászdában, vágy a gyógyszertárban.,. Ennek már fele sem tréfa! Az egyjk autóbusz utasai közül, — amikor á rendőrnyomozók bejc’eutették a csomagok átvizsgálását,— valaki meglegyezte: — Végre... végre ...! Bizony, végre odáig eljutottunk, hogy kemény kézzel vc- getvetünk a vállalati lopások-, nak. Különösebb matematikai képzettség nem kell ahhoz, hogy egy kis számolással kö* vetkeztessünk: A múlt héten tizenöt egynéhány munkásjá- raton mintegy ötezer, e heti rázzál alkalmából pedig már hétezer forint értékű lopott holmi „úszott” hazafelé. ...De hói van a többi járat? És ha mindennap átkutatnák a kocsikat egv hétig . .7 És ha megnéznék azoknak a cso-T magját, akik pécsi lakosok, tehát gyalog hagyják el a munkahelyet...? Azt hiszem egy hónap alatt megütné a százezer forintot a megyében összelopkodott holmik értéke... Csodálkozhatunk azon, hogy - ezekután drága az építkezés? És csodálkozhatunk-e azon. hogy ezek áz emberek esetleg megkapják a munkakönyvüket? Sem az clőhbln, sem az utóbbin, nem kell csodálkozni. Nem bizony.,.! RAB FERENC Lottó: 17 négytalálat, egyenként 127550 forint A 13. játékhéten" 2 8Q1114 lottószelvény érkezett a sport- fogadási és lotto igazgatóságra. Erinek alapján a nyereményalapból egy-egy osztályra 1 844 167 forint 75 fillér jut! Ezen a héten összesen 60 436 szelvényen értek el .nyerőtalálatot. Telitalálat Ismét nincs, s így a négytalálos osztályban kétszeres, pénzt — 2 168 333 forint 50* fillért — osztanak széjjel. Négytalálatot mindössze tizenheten értek el, nyereményük egyenként 127 550 forint. A háromtalálatos szelvények száma 1990, a nyeremény egyenként 545 forint, Az 58 420 kéttalálatos szelvényre egyenként 18,50 forintot fizetnek. A két- és háromtalálatos szelvények beváltását június 5-én kezdik meg, a négytalá- latoe nyeremények pedig június 10-től vehetők fej, Fejlődnek a ntpipiláv Mwális kapcsolatok A több évi szünet utón tavaly nyáron újjáéledő ma- gyar-jugoszláv kulturális kapcsolatok az idén jelentősen, továbbfejlődnek. Az év hátralévő részében a. két ország kulturális szervei további jelentős múvészcseré- kel terveznek. így egyebek között szó van a budapesti Operaház balettkarának belgrádi és a belgrádi Opera balettkarának budapesti vendég-; játékáról. Ennek során mind-' két együttes műsorán Bartók Béla „A csodálatos nianda- rln“-ja szerepelne. Előreláthatólag Jugoszláviába látogat a Magyar Állami Népi Együttes, valamint egy népi zenekar is. A magyar művészek fellépnek a nyári dubrovniki színházi játékokon] ,