Dunántúli napló, 1957. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1957-05-15 / 112. szám

4 N APLÖ 1957. MÄJTS 15 SPORT Hírek a BTC-bő! Lassan halad a bőrgyár labda­rúgópályájának építése. Egy hó- pap múlva elkészül ugyan az ed- ^öpálya, de a íüvestalajú verseny- pályán a tervek szerint csak 1938 őszén lehet mérkőzéseket játsza­ni. 7 A BTC tornászai szorgalmasan készülnek a közelgő versenyekre. Különösen Berger Györgyi és Zsemberi Klári árult el jó formát az utóbbi időben. A nyáron Csehszlovákiába sze­retnének menni a bőrgyár sporto­lói. Erre vonatkozó tárgyalások már nagyban folynak. Most vár­ják a csehszlovák sportbarátok válaszát. Sok a sérülés a labdarúgó csa­patban, Dara bokája legutóbb a Traktor elleni mérkőzésen két he­lyen is eltört. Rajta kívül Hor- váthra és Bertára sem számíthat­nak a bőrgyáriak, így a szigetvá­riak ellen erősen tartalékos csa­pattal tudtak csak kiállni. Gyengén ment az asztaliteniszezőknek Győri Dózsa—Pécsi Meteor 14 :2, NB. I. férfi mérkőzés. A Meteor egy pillanatra sem tudta vitássá tenni a győriek győzelmét. Győzte­sek: Gáspár 4; Horváth 4. Burányi "3. Kaposvári 3, illetve Kőhalmi és Pintér. NB. II-es csapataink sem tettek ki magukért; A BTC és a PEAC Is mindkét mérkőzését elvesztette: Eredmények: Bp. Kalapgyár—BTC 13:3. Csepel—PEAC 12:4. Bp. Kalap­gyár—PEAC 9:1, Csepel—BTC 14:2. VIT-versenyek Baranyában A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség négy sportágban: lab­darúgásban, asztaliteniszben, at­létikában és természetjárásban versenyeket írt ki olyan fiatalok részére, akik — bár sportolnak — egyik sportágban se minősített versenyzők. A kiírások megjele­nése óla országos viszonylatban nagy érdeklődés mutatkozik a ver senyek iránt. Ez érthető is, hi­szen a legjobbak, mintegy hatva­nam tagjai lesznek a moszkvai VI. Világifjúsági Találkozóra uta­zó sportküldöttséguek. A VIT-versenyek előkészületei­ről a Baranya megyei KISZ bi­zottság nevében Mitzki Ervin, az EPOSZ nevében pedig Ambrus Lajos elnök szolgált felvilágosí­tással. Az országos szervezőbizott­ság határozata szerint a küzdel­mekben csak minősítés nélküli sportolók szerepelhetnek, s kizár­ták a részvételből az iskolák if­júságát is. A versenyeket tehát csupán az üzemi és falusi dolgo­zó ifjúság számára rendezik. A baranyai szervezőbizottság itt ta­lálkozott az első nehézséggel, aminek leküzdése bizony könnyű dolog. A labdarúgó és asztalitenisz versenyek iránti ér­deklődés nem felel meg a vára­kozásnak. Az indulás lehetősé­geinek * korlátái sok egyesületben szereplő fiatalt zár ki a részvé­telből. A 16—25 év közötti fiata­lok zöme igazolt játékos. Tetézi a problémákat az a tény is, hogy a versengésben résztvevőknek ma­guknak kell felszerelésről gon­doskodniuk, sőt maguknak pálya­dijat, útiköltséget, játékvezetői díjat fizetni! Példaadóan jártak el a somogyhatvani labdarúgók, akik egy mérkőzés kedvéért — útiköltség hiányában — 40 kilo­métert kerékpároztak, Ilyen kivé­teles áldozatkészségre azonban semmiképpen sem lehet alapozni, nem A fokozott anyagi megterhelés és versenyeken való részvétel elé Igen jónak tartjuk az atlétikai jelvényszerző versenyek megszer­vezését. A kiírás már eljutott az üzemekbe és a községekbe. A küzdelmeket, hogy a fentebb em­lített anyagi gátakat áttörjék, egy­bekapcsolják a falusi dolgozók spartakiádjával, ami a megyében kb. 4—5000 fiatalt von be a ver­senyekbe. Vidéken június elején, a városi üzemekben júliusban ke­rülnek sorra a jelvényszerző küz­delmek. Baranyában és Pécsett mintegy 6—7000 dolgozó fiatal számít a VIT sportjelvény meg­szerzésére. A versenyeken leg­több pontot szerzett sportolók a fővárosba utaznak az országos döntőkre. A VIT-re való előkészület Je­gyében rendezik meg a követke­ző hónap végén a Baranyai VIT Találkozót, mely nem szűkölködik majd sporteseményekben sem. Meghívásos atlétikai versenyt rendeznek, ahol már minősített sportolók is pályára léphetnek. A VIT-versenyek negyedik sport ágának, a természetjáró túráknak a szervezése — a több! sportág­ban felmerült nehézségek miatt — csak az utóbbi időben kezdődhe­gördített egyéb akadályok nem tett meg. A helyi szervezőblzott­kedvezhetnek a küzdelmek tulaj donképpeni főcéljának: a sport megszerettetésének, a tömegesí­tésnek! A Megyei Sportfelügyelő- ságának érdekeit, ség 90 000 forintos támogatása so­kat segít az ügyön, a versenyek központi megszervezésének szer­kezeti hibáit azonban evvel nem javíthatjuk ki. És mégis: a lab­darúgó és asztalitenisz döntőket — ha csekély nevező részvételé­vel is — megrendezik. ság munkája a szépszámú aka­dály ellenére is méltóan képviseli majd Baranya sportszerető fiatal­ol művelődjünk, A PÉCSI RADIO MŰSORA 17.30: Falusi negyedóra. 17.45: Séta Dél-Dunántúl váraiban. 17.50: Regényes házasság. — Jó­kai Mór életéből. 17.55: Az első pécsi bányászsztrájk­ra emlékezünk. 18.02: Részletek népszerű operet­tekből. 18.20: Hírek. — Tudósítások. 18.40: Egy pillanatra! 18.44: Becsületszerződés. 18.48: Muzsikáló Pécs. Hangos ze­nei újság. 18.55: Fiatalok Klubja. 19.05: Közvetítés a Hullám étte­remből. Vér Ernő és tánezene- kara játszik. 19.20: Németnyelvű műsor. 19.40: Szerb—horvát nyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Molnár Ferenc: Doktor úr. Este 7 órakor. Szel­vénybérlet: „G”. Csak 16 éven fe­lülieknek ! Kamaraszínház: Nyári szünet. MOZI: Park: Hajnalodik (4, 6 és 8 óra­kor). Kossuth: Viakereszt vagy amit akartok (fél 5, fél 7 és fél 9 óra­kor). Petőfi: Hajnalodik (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Építők Kultúrotthona: Tánc és szerelem (5 és 7 órakor). Fekete Gyémánt (Pécs-Gyárvá- ros): Atkozott pénz (6 és 8 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Ea megfordul a szél (fél 6 és fél 8 órakor). Rákóczi (Mccsekaljaj: Négy szív (8 órakor). Május 1. (Vasas H.): Két kapi­tány (7 órakor). Kossuth (Mohács): Éjszaka a Mont Blancon (6 és 8 órakor). ELŐADÁS: Május 15-én zenetörténeti elő­adás. ,,A modern muzsika"’ cím­mel Horváth Mihály zeneiskolai Igazgató tart előadást a TTIT Bar­tók klubjában (Janus Pannonius U; 11.) este 6 órától. Belépőd íi vendéghallgatóknak 2, diákoknak 1 forint: • A Pécsi Orvostudományi Egye­tem es az Orvos-Egészségügyi Dol­gozók Szakszervezete Pécsi-Bara­nyai Területi Bizottsága Tudomá­nyos Szakosztálya ma este 6 óra­kor rendkívüli (IX.) tudományos ülést tart az I. számú sebészeti klinika tantermében. Előadó: Prof. H. Pette: Az idegrendszer virus- betegségei. A városi tanács népművelési csoportja értesíti a sütő-föző tan­folyam hallgatóit, hogy a május 15—16-i foglalkozások az előadó betegsége miatt elmaradnak. A* órákat jövő hét szerdáján és csü­törtökön tartják (május 22—23). Győztek a PVSK ökölvívói Dombóváron Mérkőzések az NB lll-ba jutásért HOGY IS VOLT CSAK? Megjegyzések a hét vége sporteseményeihez A pécsi csapat nemcsak küzdeni tudásból, hanem taktikából is jől vizsgázott a csepeli mérkőzésen. Keszthelyi Mihály, a Csepel kö­zépcsatára a mérkőzésről mérkő­zésre hátravont csatár szerepét tölti be — sikerrel. Eddig szinte minden támadás és gólhelyzet tőle indúlt el. Vasárnap kihúztuk a Csepel „méregfogát”. Kresz és Schwara Is zavarta a támadás­építésben és minden Igyekezete ellenére nem tudott szabadulni tő­lük. Egy csepeli szurkoló találóan jegyezte meg: „Miska kész, nem találja a helyét.. Van okunk panaszkodni a já­tékvezetésre. Borossy dr. teljesen Indokolatlanul küldte le a pályá­ról Horváthot, legyintéséért eset­leg figyelmeztetés járhatott volna. Ettől eltekintve többször fordítva ítélte meg a kezezéseket, a csepe­liekkel szemben kissé elnéző volt. Partjelzőire csak a lesek elbírálá­sában számított, különben figyel­men kívül hagyta őket. Őszintén szólva, sokan remény- Komlóiak ' szurkolótáborában. Ez kedtünk abban, hogy a Salgótar- érthető, hiszen csapatuk a nagy­rúgók, mikor befejeződtek a baj­nokság küzdelmei és az MLSZ is meghozta végleges döntését a jövő bajnokságra vonatkozólag. Egy biztos, a komlóiak jó munkájuk jutalmául jogosan kerülnek az NB l-be. * Ügy látszik, Pécsett már hagyo­mánnyá válik, hogy évről-évre ki­ugrik egy-két női súlylökő tehet­ség. Evekkel ezelőtt Krisztián Ilona személyében országos viszonylat­ban Is kiemelkedő női súlylökője volt Pécsnek, később. Sebes Edit az egyetemisták kiváló atlétanője verekedte be magát a magyar vá­logatottba, most pedig Kovács Haj­nalka, a Pedagógiai Főiskola spor­tolója, valamint Tóth Klári, a PEAC atlétanöje ér el hétről-hétre olyan eredményeket, melyek a legszebb reményekre Jogosítanak. Nem véletlenül figyeltek fel a két fiatal dobónőre a szakemberek. A Ped. Főiskola hét végén megtar- Vasirnap nagy volt az őröm a tott versenyén mindketten kiváló eredményt értek el, úgy néz kt, hogy jó formájuk állandósul, ez kanizsai Zrínyi legyőzésével min- esstben pedig további javulásokat den bizonnyal már kiharcolta az várhatunk tőlük. Érdekes versenyt NB l-be jutást. Czlbulka Mihály futottak a férfi 600-asok is. Hor- edző már óvatosabb volt. A labda- gas Révész ellen elsősorban jó tak­örvendetes volt Csupák jó hat- védjátéka. Pedig sok dolga volt. Az „öreg”, ravasz Fenyvesire ját­szottak többet a csepeliek, Csupák azonban jól tartotta. A második félidőben Tóth II. lett az ellen­fele. Vele szemben Is higgadtan, nyugodtan játszott és Tóth II. ha­marosan visszament régi helyére... ján elleni mérkőzésen időnként öt­letesen, hosszú labdákkal operáló csatársor megkeseríti majd a Cse­pel védőit. Rosszul számítottunk, Ismét visszatértek a régihez. Rö- rúgásban minden lehetséges, még tikájának vld körömpasszokkal építették támadásokat, néha percekig nem az is, hogy megváltoztatják a fel­jutás kérdését, akkor pedig ne­köszönheti győzelmét. jutottak előre és természetesen künk még az utolsó mérkőzésün időt adtak a védők közbelépésére. Ez a játékstílus csak a második félidőben lehetett — emberhát­ránnyal tartani a labdát — szük­séges. de sajnos az első félidőben is többnyire így játszottak. Borbás ezúttal a dlszkoszvetésben ért el figyelemreméltó eredményt, de hétről-hétre biztatóbb formát Az alosztály II. állása Nyugati csoport: két is meg kell nyernünk — mon- árul el a rúdugrásban Szörényi, a dotta —, ha az NB l-be akarunk Ped. Főiskola fiatal versenyzője kerülni. A komlóiak tehát már a is. A hét végén megrendezésre ke- vasárnapi győzelem után az utolsó rülö egyesületi bajnoki verseny bajnoki mérkőzésre gondoltak és első fordulójában remélhetőleg ez így van rendjén. Ráérnek majd azok a versenyzők Is pályára lép­őkkor ünnepelni, mert megérdem- nek. akiket eddig még nem lát- lik az ünneplést a komlói labda- tunk a salakon. Az NB III-ba jutásért lejátszott nyászt, az Építők pedig a Hidast mérkőzések Ismét több meglepő Bányászt győzte le. A lelkesen * Dvcv eredményt hoztak. A DVAC ottho- játszó mohácsiak Bácsbokodról is ,™srSn nában győzte le az erőtlenül és hazahozták a két pontot. A forduló « szétesően játszó PEAC-ot, a Trak- eredményei: tor bár már 2:0-ra vezetett a KI- Pécsi csoport: DVAC-PEAC 2:u avfti nizsi ellen, végül mégis meg kel- (1:0). Tüzér utca. Traktor—Kinizsi !f,,LD LS" lett elégednie a döntetlennel. 2:2 (1:0), sörgyár pálya. Pécsszs- n„v-' nri/nvSv" Ugyanígy járt Pécsszabolcson a bolcsi Bányász—Pécsi Vasas 2:2 nyék. (Elöl a PV- v»sas lg Szünet után a szabol- (0:2). Pécsszabolcs, BTC-Szlget- nim' csiak erősen feljöttek, a Vasas vl- vári 2ZMSE 2:1 (2:1), Tüzér utca. szont visszaesett és a végén örül- Bajai csoport: Postas—Szászvári fm-miwn ÍÍT hetett a döntetlennek. A BTC— Bányász 2:1 (2:1). Postás pálya. Szigetvár mérkőzés a bőrgyárlak Epítők-Hidasi Bányász 3:2 (0;0), bálytalankodó Lenhartot. Peti a Jól felkészült és technikás Schef­fer ellen a második menetben fel­adta. Iványl is gyenge napot fo­gott ki, ő a harmadik menetben adta fel a küzdelmet Horváth el­len. Vincze döntő fölénnyel győ­zött már az első menetben Ma­gyar ellen. Brozováth jól szurkait, egy alkalommal padlóra is küldte Lengyelországi útinapló VARSÓ A hálókocsi-kalauz diszkréten gi belső részen teljesen úgy emel- Közeledünk ték fel a clrádás vertvasú diszí­ellenrelét. Biztosan győzött a so- kopog Felkelni. kát csapkodó Ibenhardt ellen. Ko- utunk végcélja, Varsó felé. Vár- tésű hásacskákat, középkori lces- vács ez alkalommal már biztosan- juk a nagyVárosokat jellemző kény utcájukkal, mintha mi sem ban és folyamatosan öklözött és. külvárosokat. Nincs. Olyan hirte- történt volna. Szinte tisztelettel gyorsaságában hamar felőrölte len érünk be e miatt a varsói léptem ki a vadonatújdonságában ÍIa'l,-n,a i'Í»I^11r>Sf4tÁ,i,]?íSS a d„°uiet" központi pályaudvarra, hogy tás- Is középkort lehelő térre, amely mnül végzett Rajezival. A Riba kaink még jóformán be sincsenek színpadiasán szép, megható és bá- ^ csukva, amikor már gyönyörű pl- mulatót keltő. A lengyel nép ífíT ros fehér szegfűs csokorral még- szépérzéke mindvégig megnyilvá- senyzó két alkalommal is a pad- Mpnnrir üdvözlésünkre n Len- nul az építkezéseken. Bár egész utcasorok, hatalmas és modem épületek emelkedtek az utolsó évtizedben, sehol nem leltem olyant, hogy teljesen egyforma 'épületek sorakoznának. Valami lőre 'térim Tjihe óvőzéime* érdé jelennek üdvözlésünkre a Len- rne?t verni*' d^1 a vHeiő’döntetlen» gyei Labdarúgó Szövetség kül- Tdolt liv’alakultkla 10 8-asne jöttéi. Fokozott érdeklődéssel "sf győztem3 A1 hé“ végé°n szom- ^pün* e sokat szenvedett város baton a vasutas sportcsarnokban .f°‘ÍjlreU^ „ki íiÜI a pécsi ökölvívók a szolnoki MÁV ökölvívóit látják vendégül. Birkózás Az országos III. osztályú szabad íogású birkózó egyéni bajnokságot Budapesten rendezték. A verse­talmas háborús sebeit őszinte ba­rátunk, a lengyel nép. Még aznap vertvasú ablak, kapukiképzéssel, délelőtt bejártuk a várost. len- oszlopcsarnokkal, félíwel, vagy gyei kísérőink megmutatták: Itt tornyocskákkal ne enyhítettek egy hatalmas utcasor volt, ame- volna a szembántó kaptafa-szerű lyet most már csak egy földbe- „sarkos” újkori építkezésen. Szo- épített rézveiet felírása hirdet az morúak azonban még mindig a utókor részére. A rengeteg épü- beépítetlen nagy üres foltok, sok még a némán meredő rom a len­gyel fővárosban. Megkapó az emberek fegyel­mezettsége. Ez különösen az üz­letekben és az autóbusz-megál­lóknál látható. Az emberek egye­1. Siklós 8 7—1 19: 7 14 2. Sellye 8 6—2 23: 9 12 3. Szentlőrinc 8 6—2 15: 8 12 4. Berem. Ep. 8 5—3 20:10 10 5. Szentegát 8 3 14 14:15 7 6. Vajszló 8 3 14 15:21 7 7. Nagyharsány 8 2—6 11:14 4 8. Baksa 8 2—6 8:21 4 9. Berem. AG. 8 1—7 8:28 2 Keleti csoport: 1. Vasas I. B. 9 8— 1 28: 7 16 2. Villány 8 5 2 1 20: 8 3. Lánycsók 3 5 2 1 17: 8 fi 4. Sátorhely 8 5 12 14:10 11 5. Boly 8 5—3 19:16 1«) 6. Szederkény 9 3 2 4 10:19 3 7. Töttös 9 3—6 16:19 6 8. Károly májor 9 2 16 13:32 5 9. Dunaszekcső 8 12 5 10:18 4 10. Versend+ 8 1—7 11:21 0 + Kettő büntetőpont évi össz- eredményből levonva. A vasárnap lejátszott mérkőzéseket a táblázat­ba nem számítottuk bele. Pótvásárok Baranyában. Május­ban, április 24-e helyett május 29- én Mágocson, május lfi-a helyett pedig május 30-án Kémes község­ben engedélyeztek pótvásárt; Kenyérgabonát minden malom és liszt­cseretelep szabadpiaci áron vásárol. Termelők! Időt nyernek, ha vám- csere alkalmával ke­nyérgabonájukat á mal­mokban vagy lisztcsere­telepeken adják el. Kisméretű asztalltűz- hely olcsón eladó. — Érdeklődni: 31-81 tele- forton, 8—1 óráig. 100 Egy 7—8 hetes malacot találtak, igazolt tulaj­donosa a rendörka. pitányságon Pécs, Hu­nyadi János út 11. sz.; I. emelet 2. ajtó, át­vétel Góljából jelent­kezzen. 99 Apróhirde lések Szóld 470 négyszögöl Gyermekszerető nőt Hétfőn reggel a Rókus 7 nyomógombos, 4+2­Nagy-Szkóíkó 36. ezt keresek ÍVs éves gyér- utcai autót)uszmegál- es rádió eladó. Petőfi (János-kútnál) új mekem menté, azon- lónál elvesztettem egy u. 18. Müller, épülettel, egyszoba- nail belépésre. János könyvet, kérem azt a konyhás és mellékbe- u. 1. II. emelet. Po- férfit, aki felvette, ju­lyiséges. azonnal be- gány. Jelentkezés 3—5 talom ellenében a költözhetően 39 000 fo- óráig, ____________ 391 jegyelővételi irodában 39 4 rintért siék. eladó. Gálo­403 Ház gazdasági épület- — tel, 300 négyszögöl UJ nyakkendők min- gyümölcsössel eladó, Színház tér le. adja 395 ____ Gyermrktelen házas­le meziekkel pár fcülönbejáratú bú­torozott szobát keres. Telefon: 24-34 . 395 Egy farkaskutyát, egy férfiöltönyt, különbö­ző kulcsokat, aktatás­kát. toxigén-ipaiaakol, bőröndöt, gyermekka­bátot találtak. Igazolt tulajdonosuk a rend­tás festését, régiek tisztítását, javítását, hozott anyagból újak készítését vállaljuk. — Nyakkendő-üzem. — Kossuth L. u. 8. 402 Órát, szemüveget, rá­diót. fényképezőgépet, viltanymojort, gramo­MecsekaJja, Paitacs 31, szám. 385 Gépírással, vagy rak­tárba könyvelőnek gyakorlattal elhelyez­kednék. Cím: Kaszás Katalin; Szilágy; U; p. Berkesd. 386 Zorkij 1:3.5 új és egy nyújtottsávos zene­szekrény olcsón eladó. Ujme, szes, 19/HI. I. em. 5. ajtó.________________377 El cserélném szoba- sötét hálószobabútor konyha mellékhelyl- politúros szekrény séges lakásomat ráfi- ággyal ^ kétajtós --------­ze téssel, belvárosi szekrény eladó. Kis- Déryné u szoba-ikomytiás. ossz- - - --------------­Mo sást lakásomon vál lalok. Pécs, Ady End­re utca 55. szám. Há­tul az udvarban. 378 , , - , . Dömörkapunál elve- vállal. 7—3-i£. Feketé­órkapitanysagon (Pécs, font ^zek. Wagner Bzett ^ látcső, be- né, Saékely Bertalan Hunyadi János ut 11., Rákóczi ut 73/a. 401 Tn«M»ta,T---­I. emelet 2. szoba át­veheti. 98 Élelmezési anyagki- szabásban Jártas élel­me zésvezetőt azonnal Kocsisokat pécsi lak­hellyel azonnal félve. szUnk; Jelentkezés, IPéc* Majláth u. 4. szám. 383 csületes megtalálója u. 16./a. Jutalom ellenében, Kis .Flórián Uj 13, sz. alatt adja le._______384 fe lvesz MÁV Gyógy. Kis karácsonyfák, be- elszámoló: pécsi mun- j^rok ’ Rákóczi út 10 ház, Hackányfürdő. — főttes üvegek, asztal- kahelyünkre felve- Meetékhvthető délután Jelentkezés helyszínen lap eladó. Radnics u. szünk. — Jelentkezés: •; f 39g a gondnoknál. 406 5/1. szám. 388 Apponyi tér 1. ez; 331 ——\ ;—ätöszinre—JC nyezett ágyak. Tettye u. 15. „Hátul az udvar­ban^________________373 Sz őlő lakható présház­zal, kedvezménnyel olcsón eladó: Hegy- szentmárton. Kolozs­várt u. 25._________396 Ke resünk felvételre: vasesztergályos, laka­tos; villanyiszerelő szakmunkásokat; Je­lentkezés: Pécs; Zsol- nay Vilmos u, 15; sz. alatt a Pécsi Vasas Kisipari Szövetkezet műszaki irodájában. Magánjáró i'afűrészf-- lőgép motor nélkül eladó. Horváth György Pécsszabolcs; Egyenlő­ig *» K* Értesítjük az állami, közületi, vagy szövetkezeti vállalatokat, hogy elvállalunk helyben és vidéken bármilyen beruházási és felújítási munkák terve­zését. Megkereséseket* ÉM. Baranya megyei állami Építőipari Vállalat tervező részlege PÉCS, Rákóczi út 56. Telefon: 10-39, 10—41 címre kérünk. létből nem maradt más, mint egy városi vízakna-jelzés nagyságú nyen a pécsi Andrási a légsúly- jelkép. A lengyelek fáradtságot ban 13 induló közül bajnokságot nem kímélő energiával építik nyert. Ugyanebben a súlycsoport- fővárosukat. És nem akárhogyan, ban Kemény, ugyancsak pécsi ver- Nem a modern skatulya” ház­senyző, második lett. A váltósúly- sorozatokat, pontházakat. Építik sével állnak egymás mögött és ban a pécsi Veres a harmadik he- a régi Varsót a lehetőséghez ké- nyugodtan várnak; míg rájuk ke­lyet szerezte meg. pest ugyanúgy; ahogy volt. A ré- rül a sor. Egyízben a kora reg­. gell órákban buszra vártunk, hat­vanan gyűltünk össze. Nekünk kicsit muris’’ volt, az egyesé­vel mögöttünk kígyózó sor, de a beszállás pillanatok alatt, hang nélkül történt. Az önkéntes rend tökéletes volt. Az autó- és tróll- busz-Otalauznak elkerített helye van és a bejövő utasokat' egy­idejűleg pillanatok alatt kezeli. Bent a buszban sincs tolakodás! Amíg Magyarországon az Ikarusz. Csehszlovákiában a Skoda, úgy itt a francia Chausson az uralko­dó busz. Annak ellenére, hogv az 1959-ben még alig valamive! több hatszázezer lakosú Varsó Időközben milliós főváros lett. forgalma nem világvárosi. Vala­hogy szétfolylk az embertömeg a széles utcákon és eltűnik a vi­szonylag nagy autóforgalomban. Üzletei, kirakatai általában nem fényesek és nem olyan bősége­sek mint nálunk. Az árak nagj- vonatkozásban a mi árainkkal egyezőek, úgyszintén a kereseti lehetőségek is. Feltűnt a nők egyszerű; de ízléses, kulturált öltözködése. Büszkén mutatták meg lengyel kísérőink, az ő ,.Nép­stadion”-] ukat, amelyet fél. év alatt építettek fel a varsói VIT- re. Mint mondották, a varsóiak ezrei jelentkeztek önként társa­dalmi munkára és e hihetetlen rövid Idő alatt kevés anyaggal, ha nem is olyan klasszikusan, mint a ml stadionunkat, de im­pozánsan, közel százezer nézőt befogadó hajlékot emeltek a len­gyel sportnak. Itt játszott a ma­gyar vidéki labdarúgó válogatott először a lengyelek ellen. És Itt mutatta meg a pécsi Opova. hogy a baranyai labdarúgásnak is van­nak reprezentatív játékosai. Dr. Pazar Ferenc Vegytisztításhoz és férfiruha vasaláshoz férfi, vagy női mun­kaerőt felveszek. Solt. 39. 376 komfortosra. Agg, Dugonics (Csoiconay) u; 1. szám. ________387 Gy ermekszeretd nő gyermek-gondozást kereszt u. 15. gyért kitérőnél. Me­375 Gyümölcsös 125 és 483 négyszögöl patakrész- szel. deindoli buszjá­ratnál eladó. Mester. Istenikút. 372 Egy kombinált szoba­bútor sürgősen eladó. Pécs. Táncsics M. u. 23. szám. 362 389 Eladó Eladó kompflett nagy­dob-felszerelés, mes­terhegedű. — Poszák. Lakatosok figyelem! Bartók Béla utca 17. Viltanyhegesrtó-ttransz Árpa, kukorica eladó. , . . összecsukható formátor minden fe- teresz*espusztal Ba,. ágy, háromajtós szék- szükségre kapcsolható vet.kezeti mellett rény. asztal; tűzhely, (világításira -is) 4 mm------—- ■ oolt-1S£.lletV *r iszoba garnitúra, es elektródára, eladó. Fodrász-segédet vagy Építőipari gyakorlat-________ ____ __________________________ tá l i^tdelkező^akkord- ebédlő, íróasztal, esti. Pécs, Doktor S. u. 2. társat keresek. — Villanyaterelő-műhely; Cím: Doktor Sándor 393 u; 44. Horváth. 382 DUNÁNTÚLI NAPLÓ a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Intéző Bizottsága és a megyei tanács lapja. Snestesztd a szerkesztőbizottság Felelős kiadói . MEGYEI PART INTÉZŐ BIZOTTSÁG Szerkesztőség ás kiadóhivatal: Pécs, József A; Uj 10; — Telefon: 15-32, 15-33 Hirdetésfekrevő Iroda: Kossuth Lajos U) 22; Telefoni 19-11; Terjeszti a Megyei Postahivatal Rktap* osztálya és a hírlap-kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj its*- Ft: MECSEK NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz, Tel: 20-27 NWnutóéit feleli Mejites Boasfo Időjárásjelcntés Várható időjárás szerdán estig: Ma felhős idő, holnap változó fel­hőzet; több helyen, főként ma. záporesö, helyenként zivatar, mér­sékelt szél. A meleg tovább tart. Várható legalacsonjuibb hőmér­séklet ma éjjel: 8—11. legmaga­sabb nappali hőmérséklet szer­dán) általában 22—25 tök közölt; MKfcrcpjwW 8 fok- felen»

Next

/
Oldalképek
Tartalom